Egy vérbeli KJK rajongónak nem esik nehezére nagylelkűnek lenni, ha a Tűzhegy Varázslójáról van szó, mert a legtöbbek szívében igazán különleges helyet foglal el. Ha azonban eltekintünk a nosztalgiától, az igazat megvallva a kaland nem több egyszerű kardozós-varázslós kalandnál, nem? Nem ez volt az első kalandom, több másikkal is játszottam korábban, és emiatt egy kicsit csalódott is voltam, amiért olyan szegényesre sikeredett a hangulata, visszatekintve azonban elég sok eredeti ötlet is volt benne (például a labirintus, vagy a kulcsok), ezeket el kell ismernem. Lehet, hogy ez a kötet az összes többi öregapja, de még most is meglepően jól tartja magát a sorban.

Nekem ez jobban fekszik, mint [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslója[/url], a fellegvár ugyanis jóval népesebbnek érződik, mint a Tűzhegy, ráadásul ezek a lények nem csak érdekesebbek, de sokkal változatosabbak is. Míg Zagor megelégedett az orkokkal és zombikkal, Balthus olyan változatos teremtményekkel vette körül magát, mint a Korongádok, Garkok vagy Gendzsik. A kötet ráadásul -- számomra legalábbis -- sokkal sötétebbnek és fenyegetőbbnek hat, mint elődje, melyek fő oka (szerintem) a szebben kivitelezett illusztrációkban keresendő. A legnagyobb plusz azonban a helyszín: míg egy fellegvárban rengetegféle helyiség lehet, addig egy hegyben csak barlangok követhetik egymást... A mágia bevezetése egy hatalmas előny, és Rettegett is egy remek főgonosz (Yul Brynner stílusban).