Nos, mivel retrospektíven haladok az elemzésekkel, vagyis korábban már játszottam a sorozat túlnyomó többségével, nagyon nehéz eltekinteni a Fighting Fantasy legrosszabb írójával, Luke Sharppal kapcsolatos averzióimtól bemutakozó "remekműve" kapcsán. Márpedig ennek az írónak összesen négy könyve is megjelenhetett, vagyis a Puffin döntéshozói mégiscsak láttak benne valami potenciált…

Nem leszek túl hosszú, ez a kaland gáz, úgy ahogy van. A kiindulópont, hogy fejvadászként meg kellene mentenenünk az elrabolt Galaktikus Elnököt 48 órán belül még a szódával elmegy kategória de már itt érezni azt a kusza összevisszaságot, ami kicsit se érdekes, távolról sem izgalmas és egy pillanatig se lehet komolyan venni - ezzel kis túlzással most Sharp egész KJK munkásságát jellmeztem. A hangulat semmilyen, egyszerűen csak megyünk A városból B városba, mindenféle random epizódok történnek velünk, hol jófejek a droidok, hol nem, csak úgy a hasunkra kell ütnünk hogy éppen mikor melyik. Az első fejezetben ha kikérünk egy koktélt a repülőn, rögtön mínusz egy ügyességgel indítunk és persze maradandóan, tehát nem az hogy a következő alvásig áhh ez annyira béna. Nem mintha nagy csaták lennének mondjuk a könyvben. Vannak idegesítő halálpontok, illetve olyan is, hogy eltévedünk és kifutunk az időből ezért bukunk. Szóval még szenvedni is kell a teljesítésért. Nem kell fáradozni a tárgy gyűjtögetésen, itt ugyanis nincs semmi. Van ilyen félelem főértékünk amit kb már most el is felejtettem, hogy van benne. Meg ilyen hatalmas kreativitású próbák, mint a hagyományos próbák, csak itt még több kockát kell ész nélkül dobálgatni. Ha a kreativitás nem megy, dobáltassuk a kedves olvasót minél többször érdekes leírások helyett hát persze.

Őszintén egy ideig próbálkoztam a szabályos olvasással aztán ennyira érdektelenné vált, hogy feladtam és végigrohantam a végigjátszáson. Sok mindent elmond a könyvről, hogy míg más könyvekre emlékeztem valamennyire, ez semennyire nem maradt meg. Másik jelzésértékű tény, hogy a zagoros fórumon tizenkét év alatt sikerült kemény HAT DARAB hozzászólást kreálni a közösségnek, ez abszolút negatív rekord.

Ha valami pozitívat kellene kiemelnem, az időfaktor behozatala egy működő koncepció és ha úgy vesszük, az is pozitívum, hogy nem kell stresszelni a tárgyak miatt, mert nincs egy darab se. De egy kaland gerincét a hangulat és a történet adja, itt pedig nagyon csúnyán elvérzik Sharp. Mondhatnánk, hogy majd belejön később, de inkább ne mondjuk... Ennél kisebb pontot csak azért nem adok, mert mégiscsak az első próbálkozása volt.
10/3

[b]Design[/b]
Tyű, az a szarvas-karmos, zöld űrmókus azért nem semmi a vicces a pisztolyával, sugárkardjával és köpenyével… Szerintem inkább itt hagyjuk abba ennek a pontnak a kitárgyalását.

[b]Illusztráció[/b]
Tipikus 80-as évek feeling fogott el a rajzok láttán, mintha a klasszikus [i]Robur[/i], vagy [i]Galaktika[/i] folyóirat lapjait lapozgattam volna. Éppen emiatt nehéz mai szemmel megítélni, mert amúgy a stílusán belül jók és hangulatosak az illusztrációk. Feltűnt az is, hogy Gary Meyes minden alkotását szignálja, nekem ez fura volt.

[b]Háttértörténet[/b]
A gromulánok (mennyire tipikus retro-scifi elnevezés egy idegen fajnak!) elrabolják a Galaktikus Elnököt, és a Földön rejtik el. Céljuk, hogy hódító terveik érdekében minden szigorúan titkos információt kiszondázzanak annak fejéből. Ez a művelet szerencsére beletelik egy kis időbe (egészen pontosan 48 órába), így még van esély a kiszabadítására. A hatóságok minket bíznak meg az akcióval, mint bármit elvállaló fejvadászt.

[b]Rendszer[/b]
A szokás értékek mellé kapunk még egy Félelem nevűt is, amit a Szerencséhez hasonlóan néha próbára kell majd tennünk (csak itt nem csökkenek a pontjaink) a különféle vérfagyasztó gromulán illúziók miatt. Ha elvesztünk egy ilyen próbát, akkor Életerőt is veszíteni fogunk. Emellett ott az Idő tényező, tehát az ominózus 48 óra, ami hogy ha lejár, akkor automatikusan vége a játéknak, buktuk a küldetést. És végül vannak kihagyva rubrikák a különböző speciális/fizikai feladatoknak, melyekkel már találkozhattunk más játékkönyvekben is, csak ott nem volt nekik külön hely a Kalandlapon.

[b]Eredetiség[/b]
Tetszett, ahogy indult a könyv. Rögtön az elején megkapjuk a számítógépes üzenetet a felkérésről, majd ha elfogadjuk a missziót („IGEN/NEM”), akkor jönnek a további információk. Ebből tudhatjuk meg például, hogy a gromulánok szeretnek sakkozni, vagy csigákat tenyészteni, illetve azt is, hogy a Földön a közbiztonságot leginkább a „hulgánok” (igen, így „i” betű nélkül) veszélyeztetik, akik különböző ősi focicsapatok klubneveit viselik magukon. Ezek a tények tényleg szellemesek, és jól megalapozzák az alap hangulatot.
Kaland közben nekem leginkább a különböző gromulán illúziók tetszettek, amiket ezek a lények előszeretettel alkalmaznak megtévesztésként. A mocsárral teli autótól kezdve, a legvégén lévő gigantikus sárkány képéig (ami valójában egy felénk száguldó rakétát álcáz) mind ötletesek lettek. De sikerült mókásan megoldani a droidos jeleneteket is, jópofa például az a példány, amelyik cowboynak hiszi magát.
Akadtak még más eredeti megoldások, mondjuk, amikor kapunk 20 oxigénnyi egységet, és ennyi fejezetnyi időnk van, míg a kijáratot megtaláljuk, különben megfulladunk („Van jobb ötleted?” - kérdi a könyv). Vagy például háztetőkön ugrálásnál 2 kocka értékét (távolság) vetjük össze az 1 kocka + Életerő (lendület) összegével, de az is jól meg lett oldva, amikor orosz rulettet játszunk valakivel.

[b]Kihívás[/b]
Vicces, de ebben a játékban elsősorban akkor olvashatunk „kalandod itt véget ért” fejezetet, ha mondjuk lekéssük a buszt, vagy eltévedünk az erdőben. Ilyen alkalmakkor ugyanis annyi értékes órát veszítünk, hogy már semmi esetre sem tudnánk odaérni, hogy megmentsük az elnököt, tehát felesleges folytatni. Ilyen epizódokkal szemlélteti a könyv, hogy mennyire esszenciális tényező az idő, és igazából tényleg megtehetjük, hogy sietünk, mert a győzelemhez egyetlen nélkülözhetetlen tárgy vagy információ sem kell. Ilyen szempontból teljesen értelmetlennek találtam a kódsorozatokat, amikre a kaland közben bukkanhatunk, illetve amikért küzdünk minden nagyvárosban. Ha nem szerezzük meg őket, semmiféle hátrányba nem kerülünk. A matekkal megfejthető számítógép- és ajtókódok ellenben elég jó kis agytornát nyújtanak a legegyszerűbb verzióktól a bonyolultabbakig (mivel én mindig hülye voltam az ilyenekhez, utóbbiak már kifogtak rajtam).

[b]Főgonosz[/b]
Olyan itt nincs, vagy akár mondhatnánk, hogy maga a múló idő. Mókás, hogy ha sikerrel járunk, Irídium American Express hitelkártyát kapunk, illetve hogy a jövőben akár a gromulánok bosszúakciójának is a részesei lehetünk (hisz fejvadászként kábé a mellé állunk, aki többet fizet).

[b]Hangulat[/b]
Sajnos ebben a Vénusz kiadványban is hemzsegnek az elgépelések, és több (!) rossz fejezetre való irányítás is van benne. Borzasztóan szégyenletes ez a minőség, én nem értem, hogy lehet könyvet így kiadni. Maga a mű számomra egy kicsit kuszának tűnt. Sűrűn váltják egymást a történések, túl sok a kódfejtés, és kicsit zavarosak az alvilági összecsapások és a kémes ügyködések. Leginkább talán a Bourne-filmek világára emlékeztet, de mivel én sosem voltam a stílus rajongója (enyhe kifejezés), így nem is én vagyok az elsődleges célközönség. Ennek ellenére leginkább azért szórakoztatott, mert sosem veszi magát olyan komolyan. A poénos részek, az utalgatások (pl. fagyi = furcsa hideg étel, tölcsérben, vagy a [i]Star Wars[/i] említése) tényleg ülnek, de ezzel együtt is csak egy közepes kaland marad számomra. Egy kicsivel több motiváció, vagy egy karakteres, jól gyűlölhető főgonosz sokat dobhatott volna rajta.

Sosem tetszett annyira ez a könyv. A környezet eléggé átlagos és a küldetés sem igazán tudja magával ragadni az embert. Kevés a dráma, bár a stílus egész elfogadható. A belső illusztrációk átlagosak, a küldetés helyenként túlságosan könnyű (két, a befejezéshez nélkülözhetetlen információt UGYANAZON a helyen lehet összeszedni), máshol pedig túl nehéz (a kegyetlen, gyilkos londoni metró a végefelé).

A könyv borítója kiváló: színes és érdekes. Véleményem szerint azonban a többi része messze elmarad tőle. Mindent összevetve egy átlagos KJK könyv.