A végzet erdeje Livingstone első önálló története. A káosz fellegvárától eltérően nem tartalmaz semmiféle játékmenetet érintő újítást, itt most erdőben bolyongunk labirintus helyett, a kulcsok helyett pedig fegyverdarabokat keresünk. Tehát a sablonok megmaradtak.
Szélesedett a legyilkolandó szörnyek listája. Jackson mindig is kreatívabb monsztákat talált ki, de néhány emlékezetesebb példány azért itt is akad. Ebben a könyvben szerepel először Yaztromo, a habókos öreg jó varázsló (meglehetősen sztereotip figura) aki később többször is visszatér.
A kaland kimondottan könnyű, minimális szerencsével meg fogjuk találni a küldetés tárgyakat. Az elején még egy varjú is eligazít minket a megfelelő irányba mindössze egy aranyért cserébe.

Az összhatást valamennyire lerontja, hogy nem túl sok előrelépés történt a Tűzhegy varázslója óta, de ettől függetlenül nem egy rossz kaland. De nem is azok közé tartozik, amikre sokáig emlékezni fogunk, mert nincs benne olyan jelenet, ami markánssá teszi.
10/6

[b]Borító[/b]
Az alakváltoztató látható rajta, a kalandor perspektívájából. Elég ijesztő könyvre enged következtetni, de a valóságban más a helyzet.

[b]Grafikák[/b]
Vegyesek. A tűzdémont ábrázoló kép olyan, mint egy rossz fénymásolat, a testek pár képen olyan furán vannak megrajzolva – „habosak” – a Fekete Erdő teljesen szabályos, kör alakú, mintha a mesebeli kerekerdő volna, az útjelző tábla tetején pedig elvileg varjú ülne…no de ki látott már fehér varjat? A többi kép viszont egészen szépre sikerült.

[b]Történet[/b]
Kőhidafalva királyának, Gillibrannak ellopta a harci pörölyét egy idomított sas, akit levadásztak a Fekete Erdőben. Két goblin találta meg a pörölyt, és hosszas vita után szétszedték – egyikük a nyelét, másikuk a fejét vitte magával. Meg kell találni mindkettőt, és visszavinni a törpéknek Kőhidafalvára.

[b]Nehézség[/b]
Dedós egyszerű kaland. A kaland elején vásárolhatunk rengeteg hasznos tárgyat, útközben annyi aranyat és kincset gyűjthetünk össze, hogy mire befejezzük a kalandot, meggazdagszunk, akár akarjuk, akár nem. Van rengeteg életerő-növelési lehetőség, összesen kb. 4 halálpont van, és ráadásul, ha kiértél az erdőből, de nincs meg mind a két tárgy, bármikor megkerülheted az erdőt, és újrakezdheted a kalandot. Az ellenfeleket is mind pofonegyszerű elintézni, még a Tűzdémon a legveszedelmesebb közülük. Az egyetlen nehéznek nevezhető rész a szkanderozós csávó, ha ugyanis nem győzzük le, bukik az egész kaland, de Erőkarszalaggal ez is simán mehet.

[b]Főellenség[/b]
Nincs egy darab se.

[b]Ami tetszett[/b]
Az erdős hangulatot remekül összehozták. Tekervényes ösvények, folyó, kiismerhetetlen, vad vidékek, vadállatok, sőt, még extra szörnyek is vannak, mint a gonosz boszorka, a harcos bábuk meg a Tűzdémon. Ha Yaztromót megtámadjuk, békává változtat, ez jó kis poén volt így az elején, de igazán durva halál akkor ér, ha felvesszük a Tűzdémon koronáját. Életerő-növelésre van jó sok lehetőség, rengeteg a kincs, és külön tetszett az az összekeverő gomba, ami megcseréli a szerencsénket meg az ügyességünket.

[b]És ami nem[/b]
Lehet, hogy csak én gondolom így, de túlontúl könnyű, nemigen van benne kihívás, kivéve az egészen kezdőket. Ráadásul ha újrakezdjük a kalandot, nem világos, hogy akkor most akikkel beszéltem, meg akiket megöltem, azok mind feltámadtak, és megint végig kell zongorázni ugyanazokat a választási lehetőségeket? Mert máskülönben nem sok értelmét látom, pl. az aranygyűjtögetésnek, hisz vásárolni semmit nem lehet az erdőben. A magyar kiadás ráadásul nem lett befejezve, miután átnyújtja Gillibran a sisakot, még lenne utána szöveg, de valamiért a magyar kiadásból ez kimaradt…

[b]Design[/b]
Tetszetős külső. A betűtípus is rendben van, és a hangulatot is megadja a sűrű erdő, és ahogy átszűrődnek a napsugarak a lombokon. A gyíkember is éppen elég zordan bámul ránk, bár meg kell jegyeznem, hogy én nem találkoztam egyetlen gyíkemberrel sem a könyvben…

[b]Illusztráció[/b]
Felemás érzéseim voltak, mert vannak rajzok, amelyek egész hangulatosak, de vannak szörnyen gyengék is, és sajnos ezek vannak többségben (pl.: 97., 105., 128., és még sorolhatnám), vagy egyszerűen csak nekem nagyon nem jönnek be ennek a Barternek a munkái. Itt is sokszor az oldalnak csupán a háromnegyedét-felét foglalják el az illusztrációk. Engem leginkább a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]Tűzhegy varázslójá[/url][/i]ra emlékeztetett e megjelenítés.

[b]Háttértörténet[/b]
A kőhídfalvi törpéktől elrabolták varázslatos harci pörölyüket, és enélkül királyuk Gillibran nem képes csatarendbe állítani népét az őket fenyegető Troll veszéllyel szemben. A pöröly két hülye (elnézést) goblinhoz került a Fekete erdőbe, akik nem tudtak megegyezni, melyiküké legyen a fegyver, ezért szétcsavarozták a két részét, és most ki tudja már, hol lehet ez a két rész. Na, ezeket kéne nekünk megtalálni. Különösebb indíttatásunk nincs, csak unalom ellen vállaljuk a küldetést. Persze Yaztromo kolléga is segít nekünk, ha már a Fekete erdőről van szó.

[b]Eredetiség[/b]
Szerintem semmi. Sima bóklászás az erdőben.

[b]Kihívás[/b]
Na erre mondja az angol hogy "walk in a park". A könyv a KJK-s társadalom szinte teljes egyetértésében (és ez nagy szó, mert nem sok mindenben szoktak egyetérteni) az egyik legkönnyebben végigvihető kaland. Az ellenfelek harmatgyengék, nélkülözhetetlen cuccok, lehetetlen feladatok egyáltalán nincsenek benne. Az egyetlen gondot (szokás szerint) az elveszett pöröly két részének megtalálása okozhatja, de még az se nagy probléma, ha nem lelnénk meg őket, mert emiatt nem végződik a kaland tragikusan. Simán mehetünk vissza az erdő elejére az 1-es pontra, és hajrá előröl.

[b]Főgonosz[/b]
Hát itt olyan nincs.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Hangulat[/b]
Átlagos. Talán a legjobban az csapja agyon a hangulatot, hogy szinte minden második fejezetnél dönteni kell, melyik irányba tovább. A másik, amin már tényleg röhögtem a vége felé, az az volt, hogy szinte kivétel nélkül minden lény az erdőben az aranyainkat akarja! Ezt az anyagias erdő-társadalmat… Persze itt sem maradhatnak el a megmosolyogtató félrefordítások (pl. ugyanazon a fejezeten belül ugyanazt a tárgyat először pajzsnak, majd páncélnak nevezi Varsányi Mária… azért nem mindegy, miről van szó). Én semmi extrát nem tudtam felfedezni a játékban, komolyan se nagyon lehet venni, de könyűsége miatt kezdőknek mindenképp ajánlott.

Egy rendkívül nagy csalódást okozó kötet ez, pedig gyerekkoromból csupa kellemes emlék fűződött hozzá,

A könyv a legnagyobb jóindulattal is unalmas. Az Északi földeket járó zsoldos vagy. Belefutsz egy haldokló törépbe, aki megkér, hogy találd meg faluja kalapácsát, hogy annak segítségével visszaverhessék a trollok támadását. A kalapács természetesen a Végzet Erdejében található. Elindulsz, követed a törpe térképét, egy varázsló tornyában bevásárolsz varázsszerekből és nekivágsz a rengetegnek. Utamról sikerült végül egy egész jó térképet készítenem, megtaláltam a szükséges tárgyakat is, végül azonban egysuerűen feladtam ezt a könyvet. Ennyire unalmasnak találtam.

Keveslem a leírásokat, a találkozások túl gyorsan lejátszódnak, az írás unalmas. A könyv gyakorlatilag ezernyi útvonal közti választásból, harcból, tárgyra bukkanásból áll, majd az egész kezdődik előlről. Ez a könyv okozta a legnagyobb csalódást, mióta visszatértem a műfajhoz. Tény, hogy ez részben amiatt volt, mert nagyon kellemes emlékeim voltak róla. Ha nem emlékeztem volna rá egyáltalán, kevésbé viselt volna meg. Végül egyszerűen abbahagytam az egészet. Hiányzik a motiváció és nem érzem magam a világban. Az a könyv, ami nem csak hogy nem tud felcsigázni azzal, hogy vajon mi fog történni legközelebb, de egyenesen arra ösztönöz, hogy tegyem le, az nagyon gyenge.

Ez a kötet rendkívül egyszerű, nagyon kevés a logikus döntési lehetőség és az író túlságosan gyakran veszi el a lehetőséget bizonyos útvonalak választása elől. Ráadásul sok ostoba, logikátlan lehetőség is előfordul benne.

Másrészről van pár érdekes találkozás az erdőben. Sajnos ezek sem tartanak valami sokáig, és nagyon elszórtan bukkannak fel.

Ezért nagyon szomorúan mondom, hogy hacsak nem vagy teljesen új a játékkönyvek világában, nem tudom neked könnyű szívvel ajánlani ezt a könyvet, mert egészen biztosan nem élveznéd.

A Végzet Erdeje a harmadikként elkészült Kaland, Játék, Kockázat könyv, egyben Ian Livingstone első egyedül megírt kötete. Sajnálatos módon messze elmarad mind [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójától[/url], mind pedig [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárától[/url]. Az egyetlen pozitívum benne, hogy Iannak sikerült kitörnie az első két kötetben túlsúlyos labirintusok világából, és a szabad ég alá vitte a kalandozót, de minden más szempontból elég gyenge az eredmény. Először is túlságosan könnyű (csupán öt nekifutásra volt szükségem ahhoz, hogy végigjátsszam). A választási lehetőségek nagy része kimerül abban, hogy tudunk-e használni egy konkrét mágikus tárgyat, vagy sem, és nincsenek benne sem tölteléktárgyak, sem pedig hirtelen halál pontok, amik [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárában[/url] eléggé megnehezítették a kalandozó életét. Emlékezetes találkozásból sincs benne túl sok, elég rosszul megszerkesztett, hiányzik belőle a nagy végső összecsapás a gonosszal. Középszerű kaland, nálam nem állta ki az idő próbáját...

Szeretem ezt a könyvet. Jó a helyszín és érdekes a küldetés, amit teljesíteni kell. Az illusztrációk kiválóak.

Ehhez jön még a sokféle találkozás is. Rendkívüli élmény, ahogy helyenként a föld alatt is mászkálhatsz, nem csak az erdőn át. Van azonban egy dolog, ami nekem annyira nem tetszett. A fő gondom az vele, hogy mindent egybevetve túlságosan is könnyű. Aránylag kevés harccal is lehet teljesíteni, ami önmagában még nem is lenne probléma, de egy csomó élelemre lehet rátalálni. Ehhez hozzájön a lehetőség, hogy ha nem sikerül a feladat, visszatérhetsz az erdőbe, hogy újra nekivágj az útnak. Ha nem lehetne szabályosan újra nekivágni az egésznek, ha kicsit felerősítették volna az ellenfeleket VAGY ha lecsökkentették volna a kezdeti élelmiszer-készletet, tökéletes kaland lenne :)