Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Zagor.hu Játékfüzetek 3. szám
BejelentkezésRegisztrációElfelejtett jelszó
2012. december 19. 16:59 | Válasz erre | #41
Nem nagyon változgattam a véleményemet ezzel kapcsolatban, csak annyi, hogy az eddigiekhez képest, ezt a kalandot, ill. a Próbatételt tartom olyannak, amit valamilyen szinten éreztem is. A többiről nagyon szegényesen tudok nyilatkozni ezügyben, legalábbis ami így hirtelen eszembe jut róluk. Azt hiszem, hogy ez kiderült a 17-es háeszemből is.
Meg akárhogy is, egy 200 fp-s kalandtól ne várjunk csodát, max. a BB-nél, de ott eleve meg volt az az előny, hogy a szerző úgy írhassa meg, ahogy szeretné:)
Mert igen, ha a Feltámadás 400 fp-s lett volna, úgy, hogy betömködik a lyukakat, akkor egy jófajta kaland lehetett volna. Lehet, hogy inkább az 400-ban, mint a Sárkány Szeme, ki tudja...?
© killmaster (Savanyúhas)
2012. december 19. 08:34 | Válasz erre | #40
Hát vedd úgy Firefox, hogy én nem írtam semmit, és nézd el nekem, ha feltételezni merészeltem, hogy esetleg a Magányos farkas sorozat talán többeket érdekelhet (mégha ez így is van). Igen, az első részre is ráférne egy alapos tatarozás, de én balga azt merészeltem gondolni, hogy a második részt még senki nem olvasta magyar nyelven, és a fogadtatásától függően lehetne folytatni. Ami meg Sz.G kolléga kritikáját illeti az nem a fordításod minőségének szól, hanem a történet nem nyerte el a tetszését. Hát van az úgy, hogy két KJK rajongónak eltér a véleménye egy kalandot illetően. Voltál te is kritikus, tudod miről írok. Visszatérve a Magányos farkas sorozatra a története ha nem is tartozik a legeredetibb sztorik közé, és sokszor tűnnek a választási lehetőségek afféle \"tök mindegy mit választasz úgy is ugyanaz az lesz a vége!\", de nem érzem úgy, mint sokszor a Sötétség tőreinek fordításakor, hogy az életben nem érek a végére, és mit is akar az író ezzel a gagyi fejezetponttal. Gondolom amikor kiválasztasz egy történetet ezekből a Warlock magazinokból, azt nem egy véletlenszám generátorral teszed. Na megyek vissza a Magányos Farkast fordítani, kezd végre a története a kezdeti lanyha tempó után kicsit felpörögni. Majd írok erről is pár szót a későbbiekben. [smiley]duma[/smiley]
© SzG
2012. december 19. 07:45 | Válasz erre | #39
\"Érzésem szerint ez egy unknown known.\"
Ha te mondod.

\"Te ugyan nem tudod, de az égiek, akik noszogatnak, tudják, hogy ha másnap nem indulsz el felgöngyölíteni a dolgokat, akkor a kis falucskádnak annyi. Nyilván megtehetnéd, hogy a második napot is kutatással töltöd, de akkor harmadnap reggel már nem ébredsz fel.\"
Szenzációs. Ettől függetlenül még tény, hogy igenis gáz, hogy ha az elején fegyvert akarok szerezni magamnak, akkor utána már semmi értelmeset nem tudok csinálni. Talán nem úgy kellett volna megírni akkor a könyvet, hogy csak egy nap legyen a felkészülésre, mert utána jön a világvége (ha ez tényleg így van, nem tudom).
De mint írtam, ez csak az egyik baj a könyvvel, és talán nem is feltétlenül a legnagyobb, a \"leszámolás\", a harctéri esenények sokkal gázabbak voltak például, de ezt már tényleg kifejtettem párszor, úgyhogy mindegy.

\"Oké, tegyük fel, hogy sikeresen szerzel egy kardot. Aztán szembe jön veled egy vámpír. Vagy egy vérfarkas. Vagy egy mágus. Vagy egy erősebb csontváz. Vagy egy kisebbfajta sárkány. Esetleg egy medúza. Netán egy minimó. Te pedig ott figyelsz a kis kardocskáddal, aminek a felkutatására elment fél nap, és rosszabb esetben semmit nem ér, jobb esetben csak vért izzadsz, mire legyepálod vele az ellenfeledet.\"
Ez a gondolatmenet úgy hülyeség, ahogy van, már elnézést. Ilyen alapon senkinél se legyen fegyver a játékkönyvek (meg úgy egyáltalán a fantasy) világában, mer minek az, úgyse tud kezdeni vele semmit, mert ugye ki tudja, mi lesz az a szörny, ami az életére tör. Majd kerít akkor egy fegyvert valamilyen úton-módon (egy OLYAN fegyvert, amivel ráadásul könnyen lehet boldogulni, nem kell \"vért izzadni\"), ha már egyértelműen bebizonyosodott, hogy mivel kell megküzdenie a következő sarkon, hát LOL.
Különben pedig a fenti listádból gyakorlatilag mindenkit ki lehet nyuvasztani akár egy karddal is (ahogy a többi játékkönyvben is gyakran egy szál karddal kell kaszabolni a legkülönfélébb szörnyeket), talán egyedül a vérfarkast bajosabb.

\"Ráadásul feltételezed, hogy te vagy az egyetlen az egész településen, aki tisztában van a helyzet súlyával. Nem, az első dolog, amit tenni kell, hogy annyi információt gyűjtesz be, amennyit csak tudsz, szövetségeseket keresel, stb.\"
Nem feltétlezek semmit, de ahhoz, hogy az ember rendesen tudjon nyomozgatni, keresgélni, vagy legalábbis úgy, ahogy nyugodtan tudja tenni ezt, igenis nem árt, ha van nála fegyver. Mert pl. mi van akkor, ha nyomozgatás közben belefutok valami rablókba vagy csak begőzöl az egyik beszélgetőtársam-leendő szövetségesem, akármi? Mivel védem meg magam? Az éles nyelvemmel?
Persze, ott van a két öklöm, de nem ésszerűbb, ha az ember valamiféle fegyverrel vág neki a kalandoknak (és mondom, most nem is feltétlenül csak a gonooszak elleni leszámolásra gondolok, hanem már a kutakodásra is). Na mindegy, szerinted akkor nem (mert a fegyver majd úgyis \"jön magától\", ahogy később írod), lapozhatunk.
Illetve ehhez kapcsolódóan még:

\"Ráadásul ha egy kicsit is KJK-s fejjel gondolkodsz, akkor a fegyver úgyis jön magától, jellemzően valami váratlan, ám rendszerint útba eső helyről.\"
Bocs, nem tudtam, hogy a fegyverek csak úgy \"jönni szoktak maguktól\", de biztos nem gondolkozok KJK-s fejjel akkor, elnézést.
(Különben meg ha már azt nézzük, hogy mi szokott lenni egy játékkönyvben, akkor igenis sok olyan lapozgatós van, aminek az elején lehet felszerelést, meg fegyvert venni, pláne ha amúgy nincs is nálam semmi.)

\"te is azt írtad, hogy \"a többi még ennél is sokkal rosszabb\"
Nem, SPOILERbazd meg, azt te írtad. Én azt írtam, hogy \"sokkal jobb, mint amik az előző füzetekben megjelentek\". Jó lenne, ha nem adnál hülyeségeket a számba.\"
De \"bazd meg\", ha egyszer azt írod, hogy a Feltámadás sokkal jobb a többi füzetes kalandnál, akkor a többi füzetes nem \"sokkal rosszabb\" annál? :S

\"Tényleg ennyire a saját igazadat akarod ráhúzni mindenkire?\"
Akarja a fene, csak leírtam a véleményem és ennyi, nem is akartam volna folytatni a témát (amúgy sem ér meg ennyit az egész könyv), csak aztán igen, jöttél te, és úgymond kénytelen voltam írni még ezt-azt a válaszreagodra.

\"Ha neked nem tetszik valami, akkor az márpedig senki másnak sem tetszik?\"
Mi? :S Mondom, hogy csak leírtam a véleményem erről a műről és kész. Most ebből hogy lehet levezetni azt, hogy az senki másnak sem tetszik (vagy mi, annyira nem is értem, mit akartál mondani mindezzel :S :D).
Különben pedig most nem azért, de mások se voltak elájulva tőle, mint kiderült, ugye épp előtted írta pl. Killmaster, hogy őt sem fogta meg egyik ilyen kaland sem, meg azért Lecter doki is finomított a korábbi, pozitívabb kritikáján (hogy tényleg kissé kidolgozatlan a kaland stb.).

\"Pláne hogy azzal kezdted, hogy \"Mivel ennyire dicsértétek, belenéztem én is.\"?
Jó, itt ismét túloztam, csak Dr. Lecter nyilatkozott valamennyire pozitívan róla (de itt lásd az előző bekezdést), meg egy új tag. Főleg miatta néztem bele amúgy, mert mondom ha valaki a Fenevadhoz hasonlítja, meg olyanokat ír róla, hogy \"zseniális\", akkor vélhetően csak nem lehet rossz...

\"Hajrá, kezdheted.\"
Kösz, hogy megengeded, de most nyilván nem rólam van-volt szó, hanem arról, hogy szerintem (meg mint kiderült, mások szerint is) sokkal jobban járt, illetve járna mindenki, ha az ilyen kalandok lefordítása helyett inkább pl. az LW-könyvekbe öltétek-ölnétek a feles energiátokat-időtöket.
De ti tudjátok.
2012. december 19. 00:44 | Válasz erre | #38
[quote]Mi ez, ha nem egy atom nagy szerkesztési hiba?[/quote]Érzésem szerint ez egy unknown known. Te ugyan nem tudod, de az égiek, akik noszogatnak, tudják, hogy ha másnap nem indulsz el felgöngyölíteni a dolgokat, akkor a kis falucskádnak annyi. Nyilván megtehetnéd, hogy a második napot is kutatással töltöd, de akkor harmadnap reggel már nem ébredsz fel. Hogy miért döntött úgy a szerző, hogy erre az eshetőségre nem áldoz fel 5-6 pontot, nem tudom.

[quote]ez szerintem teljesen rendben van, mármint, hogy fegyvert akarok szerezni, ha valami titokzatos eről tartják rettegésben a szülőfalumat[/quote]Nem értek egyet. Milyen titokzatos erő? Oké, tegyük fel, hogy sikeresen szerzel egy kardot. Aztán szembe jön veled egy vámpír. Vagy egy vérfarkas. Vagy egy mágus. Vagy egy erősebb csontváz. Vagy egy kisebbfajta sárkány. Esetleg egy medúza. Netán egy minimó. Te pedig ott figyelsz a kis kardocskáddal, aminek a felkutatására elment fél nap, és rosszabb esetben semmit nem ér, jobb esetben csak vért izzadsz, mire legyepálod vele az ellenfeledet. Mindenféle egyéb extra védelem nélkül. Ráadásul feltételezed, hogy te vagy az egyetlen az egész településen, aki tisztában van a helyzet súlyával. Nem, az első dolog, amit tenni kell, hogy annyi információt gyűjtesz be, amennyit csak tudsz, szövetségeseket keresel, stb. Ráadásul ha egy kicsit is KJK-s fejjel gondolkodsz, akkor a fegyver úgyis jön magától, jellemzően valami váratlan, ám rendszerint útba eső helyről.

[quote]te is azt írtad, hogy \"a többi még ennél is sokkal rosszabb\"[/quote]Nem, [spoiler]bazd meg,[/spoiler] azt te írtad. Én azt írtam, hogy \"sokkal jobb, mint amik az előző füzetekben megjelentek\". Jó lenne, ha nem adnál hülyeségeket a számba. Tényleg ennyire a saját igazadat akarod ráhúzni mindenkire? Ha neked nem tetszik valami, akkor az márpedig senki másnak sem tetszik? Pláne hogy azzal kezdted, hogy \"Mivel ennyire dicsértétek, belenéztem én is.\"?

Összességében szerintem ez egy egész jó kaland lett, messze jobb, mint a warlockokban megjelent többi.

[quote]az ilyen FF fanfiction-féleségek helyett talán inkább az LW-re lenne érdemes fókuszálni[/quote]Hajrá, kezdheted.

[quote]Nem gondoltál esetleg arra, hogy fordító kapacitásod inkább erre szánnád?[/quote]Dehogynem. Mind a semennyit. Mondjuk én a helyedben az első könyvvel kezdeném a fordítást. Aztán persze lehet, hogy rosszul gondolom.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2012. december 18. 19:33 | Válasz erre | #37
Eleve az jóval tovább tart...
© SzG
2012. december 18. 19:03 | Válasz erre | #36
Ja igen, ezt én is akartam írni... mármint, hogy már akkor az ilyen FF fanfiction-féleségek helyett talán inkább az LW-re lenne érdemes fókuszálni... :)
© killmaster (Savanyúhas)
2012. december 18. 19:01 | Válasz erre | #35
Egyrészről említetted Firefox valamelyik kommentedben, hogy a Magányos Farkas sorozattal \"szimpatizálsz\". Ha engem kérdezel azok azért valamivel (nem olyan sokkal!), de jobb kalandok. Még ha Runner kolléga nem is kívánja könyv alakban megjelentetni, azért egy pdf verziót megérnének. Én a második könyvet fordítom jelenleg, a Tűz a víz felett címűt, és kb 50 fejezetpont kész is van. Nem gondoltál esetleg arra, hogy fordító kapacitásod inkább erre szánnád? Nem ismerem persze a többiek véleményét erre mekkora kereslet lenne, vagy egyáltalán érdekel-e valakit a sorozat. Statisztikát sem ismerek, hogy mennyi fogyott el a Zagor.hu-s füzetekből, gyanítom nem a legkeresetebbek egyike. Persze jó, hogy néhányat ezekből a kalandokból is lefordítotok, de megmondom őszintén én sem találtam közöttük olyat, ami kicsit is megfogott volna, pedig ha valaki kedveli a KJK-t az én vagyok. Még a HK sorozatban is akad olyan, aminek legalább a története tetszett. Igaz a 4. számot nem tanulmányoztam még, majd abba is belenézek...[smiley]fantasy-35[/smiley]
© SzG
2012. december 18. 18:29 | Válasz erre | #34
\"Viszont így alkalmam nyílt kicsit módosítani a Fekete lovag kalandomon, ami így jórészt neked köszönhetően Sz.G kolléga elnyerte végső formáját. Szinte az összes hibát kijavítottam, amit szóvá tettél\"
Ennek örülök. :)
De remélem a második hibalistámat is figyelembe vetted az átírás során, mert főleg abban volt szó a komolyabb hibákról (kicsit humoros formában emeltem ki őket, ha jól emlékszem...). :)
© SzG
2012. december 18. 18:12 | Válasz erre | #33
\"Most erre mondhatnám, hogy a sárkány háborújában is két lapozással el lehet jutni a sárkányhoz, csak ugye annak mi értelme van?\"
Ja, csak az egész más tészta, ott ugyanis már a kaland LEGELEJÉN tudod, hogy mi a szitu, egy sárkány a főellenség, az fenyegeti a népet, míg itt elvileg titokzatos hatalmakról pusmognak (már a háttérben is, meg aztán még később is), meg valami különös rejtélyről, amit ki kell nyomozni. Szóval ezek után ne mondja nekem senki, hogy nem gáz, ha már a második napon, minden különösebb probléma nélkül (és mint írtam, kb. 20 lapozással) megtalálom a bosst, aki amúgy egy elég égő monológban rögtön be is ismeri, hogy mi van, ő a hunyó, ő akarja \"elsöpörni ezt a koszfészket\"... Ez kb. olyan, mintha a Fenevad elején, mondjuk a megérkezésem utáni második napon, a falut járva véletlenül belefutnék a kovácsba, meg a vadonleányba, akik nevetve elismernének, hogy igen, ők tartják rettegésben a falut. Az Elátkozott bárd meg mondjuk a végén melléjük penderülne, és ő is coming outolna vagy mi, hogy hát ő valójában szintén egy farkasember. No komment.

\"Amikor még húszmillió helyen szét sem néztem és kb. nulla infóm van arról, hogy mi a fene is történik itt a környéken?!\"
Túloztam, nyilván nem volt szó sehol húszmillió helyről, talán féltucat egyéb helyszín volt még, amit fel lehetett volna keresni.
Mellesleg pedig a fenti idézetből már akkor inkább a második tagmondatot húznám alá, meg az utána következő részeket, nevezetesen, hogy már a második napon elindulok a pusztába, MIVEL A KÖNYV SZERINT SEM AKAROM TOVÁBB HÚZNI AZ IDŐT, le akarok számolni a gonosszal... és mindezt úgy, hogy akkor még tényleg totál semmit sem csináltam, és semmi infóm sem volt arról, hogy mi áll a rejtély hátterében! (Pedig mindabból, amit a könyv ír, az következik, hogy már nyomozgattam eleget, kellően felkészültem a harcra stb. Meg amúgy is, ez evidens lenne, mármint, hogy tényleg lehetőséget kellene adni a játékosnak, hogy felkészülhessen, több helyszínt is bejárhasson, mi az, hogy csak úgy odavetjük, hogy mész és kész, ha tetszik, ha nem?) Mi ez, ha nem egy atom nagy szerkesztési hiba?
(Arról nem is beszélve, hogy a főszörny később olyasmikről papol, pl. valami Casperről, amiről nekem még fogalmam sincs, ha azon az útvonalon megyek, amit leírtam, holott a könyv nyilvánvalónak veszi, hogy tudok minderről. No komment.)

\"Mert ha az első napot végigszerencsétlenkeded ahelyett, hogy nyomoznál, akkor nyilván gagyi lesz a kaland nyomozós része.\"
Nem \"szerencsétlenkedtem végig\", csak fegyvet akartam nézni rögtön a kaland legelején, hogy ne pusztakézzel kelljen harcolnom, ha sor kerül rá (ez szerintem teljesen rendben van, mármint, hogy fegyvert akarok szerezni, ha valami titokzatos eről tartják rettegésben a szülőfalumat), erre a könyv közli, hogy elment rá az egész napom, és semmit se találtam, másnap meg megyek leszámolni a gonosszal... Nyomoztam volna én, ha hagyta volna a könyv!

\"A csatatéren mászkálás valóban eléggé korlátos.\"
Ez elég enyhe kifejezés annak fényében, hogy gyakorlatilag sehol nincs választási lehetőségem, elmegyek a pusztába, harcolok, aztán megpillantom a köpönyegest, követem, betörök a sátorba, elmenekül, utánarohanok stb., és sehol sincs egy darab alternatíva, ezt kell csinálni, oszt\' kész. De ezt abban a kissé hpsszúra nyúlt hozzászólásomban elég jól érzékeltettem szerintem.

\"Persze, nyilván csak azt a részt is ki lehetett volna fejteni 100 fejezetpontban.\"
Ahhoz, hogy pár helyen legyen egy-két alternatív lehetőség, nem igen kell 100 pont.

\"Mellesleg ez ugye nem asztali szerepjáték, még ha számba is próbált volna venni minden eshetőséget az író, is biztos, hogy kihagyott volna néhány olyan választási lehetőséget, amire csak a legelvetemültebbek gondolnának.\"
Senki sem mondta, hogy asztali szerepjátéknak kell (ett vonla) lennie. :D Lásd az előbbi két válaszomat.

\"Egyébként azért strapáljuk magunkat, mert vannak, akiknek tetszenek ezek is. Persze, lehetett volna azt is csinálni, hogy elmegyünk egy csillagjóshoz, megjósoltatjuk vele, hogy melyikek azok a kalandok, amik neked tetszeni fognak, és csak azokat fordítjuk le, de ennyire ne legyél önző.\"
Haha. :D
Azért írtam azt, amit (minek strapáljátok magatokat ilyenekkel), mert láthatóan TI IS rossznak tartjátok ezeket a kalandokat, pl. te is azt írtad, hogy \"a többi még ennél is sokkal rosszabb\": ebből nekem az jött le, hogy a többi szerinted is gyenge, mivel már eleve ezt sem dicsérted agyon azért (mellesleg Killmaster és Lecter doki sem szokott ódákat zengeni ezekről a minikalandokról).

\"A pályázati füzet pedig csak félig a grafikus miatt csúszik. km pénteken adta le a végleges verziót.\"
OK.
2012. december 18. 16:14 | Válasz erre | #32
Most erre mondhatnám, hogy a sárkány háborújában is két lapozással el lehet jutni a sárkányhoz, csak ugye annak mi értelme van?

[quote]És mindezeken semmit nem változtat az, hogy az elején pl. merre megyek…[/quote] Ezzel kapcsolatban had idézzem egy másik mondatod: [quote]Amikor még húszmillió helyen szét sem néztem és kb. nulla infóm van arról, hogy mi a fene is történik itt a környéken?!
Na mindegy, szóval mentem (ennyit a nagy nyomozgatásról).[/quote]Nem szeretnék nagyon kötözködni veled ezzel kapcsolatban. Továbbá isten ments, hogy feltételezzem, hogy kicsit jobban ismerem a sztorit, mint te. De igen is kegyetlenül sokat változtat mindezeken az, hogy az elején merre mész. Mert ha az első napot végigszerencsétlenkeded ahelyett, hogy nyomoznál, akkor nyilván gagyi lesz a kaland nyomozós része. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nincsenek a kalandnak hibái, hiányosságai, sem hogy tökéletes, de a banánról sem illik úgy nyilatkozni, hogy beleharapsz a szárába, majd megállapítod róla, hogy szar az íze.

A csatatéren mászkálás valóban eléggé korlátos. Persze, nyilván csak azt a részt is ki lehetett volna fejteni 100 fejezetpontban. Nem tették. Mellesleg ez ugye nem asztali szerepjáték, még ha számba is próbált volna venni minden eshetőséget az író, is biztos, hogy kihagyott volna néhány olyan választási lehetőséget, amire csak a legelvetemültebbek gondolnának.

Ezen a ponton mondjuk már kíváncsi vagyok, hogy mit szólnál a két sci-fis kalandhoz, de félek az se tetszene, és megint kapnánk hideget-meleget, hogy ezeket is minek fordítottuk le.

Egyébként azért strapáljuk magunkat, mert vannak, akiknek tetszenek ezek is. Persze, lehetett volna azt is csinálni, hogy elmegyünk egy csillagjóshoz, megjósoltatjuk vele, hogy melyikek azok a kalandok, amik neked tetszeni fognak, és csak azokat fordítjuk le, de ennyire ne legyél önző.

A pályázati füzet pedig csak félig a grafikus miatt csúszik. km pénteken adta le a végleges verziót.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2012. december 18. 15:22 | Válasz erre | #31
Nem ezek miatt csúszott szerintem a pályázati kalandok kiadása, hanem mert a grafikus kolléga leterhelt. Viszont így alkalmam nyílt kicsit módosítani a Fekete lovag kalandomon, ami így jórészt neked köszönhetően Sz.G kolléga elnyerte végső formáját. Szinte az összes hibát kijavítottam, amit szóvá tettél, amiben nagyon eltért a véleményem, az azért maradt az eredeti formájában. Persze nyilván ha alaposabban beleásod magad még egy tucatnyit biztosan találsz, de ennyi kell egy kjk kalandba, valljuk be őszintén. Ami pedig az általunk írt három kalandot illeti, hát fényévekkel jobb (minden hibájuk ellenére), mint ezek az egyszerű kis kalandok...[smiley]wink[/smiley]
© SzG
2012. december 18. 14:17 | Válasz erre | #30
Nem feltétlenül az első nap eseményeivel volt bajom, hanem úgy konkrétan a háttér, meg a nyomozgatás kidolgozatlanságával, illetve a harcmezős részekkel, ahogy tán a beszámolómból is kiderült. Nevetséges volt az egész. És mindezeken semmit nem változtat az, hogy az elején pl. merre megyek...

Különben pedig az, hogy ezek szerint van olyan út (amelyiken én mentem) amin kb. 20 lapozással kiderül a lényeg (ki áll az események hátterében), illetve elérek a főszörnyhöz, az igenis a \"sztori\" hibája, nem az enyém.

\"sokkal jobb, mint amik az előző füzetekben megjelentek.\"
Ha tényleg ez a csúcs, és a többi még ennél is \"sokkal rosszabb\", akkor nem tudom egyálalán minek strapáljátok magatokat ezek lefordításával-kiadásával... de mondjuk ti tudjátok.

Szerk.: mondjuk hogy ezek miatt csúszik a pályázatos füzet már mióta (amiben tényleg ütősebb anyagok vannak, ahogy mások is megjegyezték), az már valóban kissé necces. :)
2012. december 18. 13:08 | Válasz erre | #29
Ha ismét rávetemednél, hogy nekiállj a kalandnak, egy jó tanács: [spoiler]Ne cseszd el az első napod fegyverkereséssel. Sokkal hasznosabban is el lehet tölteni azt az időt, és máris lesz sikerélményed. Az, hogy te elsőre rossz úton indultál el, az nem a sztori hibája, hanem a tied.[/spoiler]

Egyébként igen, a Feltámadás egy 2009-es kaland, és igen, sokkal jobb, mint amik az előző füzetekben megjelentek.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© SzG
2012. december 17. 18:25 | Válasz erre | #28
Ja igen, a törpék... Na mindegy, attól még tény, hogy számos olyan varázsló akad a játékkönyvekben, meg szerepjátékokban, aki labirintust (vagy valami hasonlót) épít magának, meg ott él stb. :)
Nekem se feltétlenül az ésszerűség az első amúgy egy játékkönyvnél, bármennyire is úgy tűnhet a mai hozzászólásaimból (bár tény, hogy a realistább megközelítésű kalandokat jobban favorizálom így felnőttfejjel...), de azért nem árt, ha nincs tele egy kaland mindenféle képtelenséggel, meg logikátlansággal, és legalább az alapja életszerű. :)
Falugyűlés: :D
© killmaster (Savanyúhas)
2012. december 17. 18:12 | Válasz erre | #27
Zagor védelmére legyen mondva a labirintust nem ő építette, a törpék bányásztak ott, ő csak beköltözött oda társbérlőnek. Igaz azután főbérlő lett belőle. Ami pedig a 80-as évek KJK trendjeit illeti más volt akkor a koncepció és más 2012-ben. Persze ettől még ami akkor jó kalandnak számított, az most is az, ami meg \"bénácska\", azon a fordítás sem tud sokat segíteni. Az életszerűséget meg felejtsük el ha KJK-ról vagy akciófilmről van szó, ha életszerűségre vágyom elmegyek az évi egy alkalommal megtartott falugyűlésre, ahol annyit hazudnak, hogy egy életre elegem lesz...[smiley]crazya[/smiley]
© SzG
2012. december 17. 17:51 | Válasz erre | #26
Ja, a Halállabirintus tényleg zsír. :)
Ott ugyebár még erre a labirintus-témára is adtak logikus magyarázatot (mert azért az, hogy pl. egy varázsló egy hegy mélyébe épít magának csak úgy egy dungeont, mint pl. a Tűzhegyben, nem valami ésszerű, illetve életszerű... de az, hogy egy dúsgazdag báró egy szadista játék kedvéért épít egy ilyet, az már inkább :D).
2012. december 17. 17:18 | Válasz erre | #25
Na igaz, sok minden múlik a tehetségen, no meg az ihleten.
Ian Livingstone egyik korai könyve - ahogy az egész szériáé is - a Halállabirintus, mégis szerintem az egyik legjobb sok szempontból is.
© SzG
2012. december 17. 16:43 | Válasz erre | #24
OK, de ez a bizonyos kaland (a \"Feltámadás\") nem valami újabb cucc? :) Mondjuk én nem tudom, csak ugye valami 2009-es fanzineben jelent meg... mondjuk ettől még lehet, hogy a \'80-as években íródott.
Bár igazából ez mindegy is, mert akkoriban is tudtak jó kalandokat írni (lásd ugye a klasszikus KJK-k egy részét), meg rosszakat is, mint ahogy az újabb termés felhozata is elég vegyes. :)
Magyarul ez a kaland szerintem nem azért ilyen kidolgozatlan, mert x éve íródott, hanem mert nem különösebben lehetett tehetséges a szerzője (plusz gondolom nem is fektetett sok melót ebbe a projectbe) és ennyi.
© killmaster (Savanyúhas)
2012. december 17. 15:54 | Válasz erre | #23
Szlobo kolléga, ne felejtsd el ezek a kalandok a 80-as évekből származnak! Akkoriban én is ilyen egyszerű kalandokat kreáltam, sokszor még egyszerűbbeket. Persze, hogy kinek milyen kaland fekszik, azt személyenként változik. Ti biztosan többet játszottatok asztali szerepjátékokkal, mint én, nálam ez kimerült a KJK könyvek szintjén. Persze egy jó történethez több dolog is kell, ezt már tapasztaltam itt a fórumon. Nem rossz ez a Magányos Farkas sem, (most fordítgatom a második részét), de nekem kicsit lassú a történet vezetése. sok benne a fejezetpont pocsékoló rész, és ez nem tesz jót egy kalandnak sem.
2012. december 17. 14:49 | Válasz erre | #22
Előbbi is igaz, bármelyiküktől szívesebben olvasnék egy újabbat!
© SzG
2012. december 17. 14:45 | Válasz erre | #21
\"Azért említsük meg, hogy egy 200 fp-s kalandról van szó.\"
Hát jó, de ez azért nem feltétlenül \"mentség\", 200 FP-ből is ki lehet hozni nagyon jó kalandokat. :) És hogy ne magammal példálózzak, pl. Nimretil kolléga első könyve is pont ennyi volt, és húszmilliószor többet ér, mint ez... de mondhatnám pl. Gyilkos Fűz vagy Killmaster anyagait is. :)

\"Valóban kidolgozatlan, de azokhoz képest, amiket eddig olvashattunk, ez már haladás.\"
Jó, hogy ezt leírtad, akkor még véletlenül se nézek bele a többibe. :D
2012. december 17. 14:34 | Válasz erre | #20
Azért említsük meg, hogy egy 200 fp-s kalandról van szó. Valóban kidolgozatlan, de azokhoz képest, amiket eddig olvashattunk, ez már haladás.
Valószínűleg a kockadobások miatt nem sikerült az első nap kicsit eseménydúsabbra a kalandod. A gyakorlatozó zombik tényleg jól:D
Szerintem sem ér nyomába a Fenevadnak.
© SzG
2012. december 17. 12:57 | Válasz erre | #19
Mivel ennyire dicsértétek, belenéztem én is. Nem kellett volna. :D
De hogy az elejéről kezdjem: az alaphelyzet egész jó, illetve valamennyire tényleg Fenevados (egy falut rettegésben tart valami különös erő, és nekünk kell fényt deríteni a rejtélyekre ugyebár), de kb. ennyiben ki is merülnek a pozitívumok. Na jó, tetszett még ez a dark fantasys hangulat, meg helyszínek (temető, apátság stb.), illetve inkább tetszett volna mindez, ha normálisan ki lettek volna dolgozva, és nem csaptak volna így össze mindent... Leírésok pl. nuku, a szülő (!) falumról, amit elvileg jól ismer a karakter, kb. 2 mondat leírás van, \"régi kedves ismerőseimről\" még ennyi sem, csak a nevük van megemlítve és ennyi (így azért elég nehéz beleélnie magát az embernek a történésekbe, meg elhinnie, hogy tényleg a szülőfalujáról van szó)... Ami meg a nyomozgatást illeti... hát khm, ezt sem bonyolították agyon, hogy finom legyek és nőies. De inkább leírom, hogy mit is csináltam a \"kaland\" során.
Szóval az első nap ugye többféle ténykedés közül is választhatunk, szétnézhetünk itt is, ott is (ez alapján tényleg úgy tűnik, hogy nyomozgatni kell), én a fegyverszerzést választottam, mondom csak nem árt, ha nem pusztakézzel néz szembe az ember ezzel a falut rettegésben tartó nem tudom mivel. A fegyvervadászatom mindenesetre nem volt valami sikeres, konkrétan az egész nap elment rá, és ez alatt egy darab fegyvert nem sikerült felhajtani... OK, mindegy, estefelé bementem a kocsmába, ott tényleg lehetett beszélni, nyomozgatni egy kicsit, bár ez is kimerült annyiban, hogy asszem két emberrel tárgyaltam (az egyik, az öreg csak zombizott, nem szólt egy mukkot sem, szóval inkább csak egy emberrel lehetett értelmes társalgást folytatni) és ennyi. Véget is ért az első nap, mentem haza lefeküdni. Sebaj, gondoltam majd holnap folytatom a nyomozgatást, elmegyek azokra a helyekre, ahol még nem jártam és amiket az elején felkínált a könyv (temető, puszta átvizsgálása nappal, meg nem tudom kinek a háza). Erre fel a könyv azt írja, hogy nem húzod tovább az időt, mész a pusztába, hogy leszámolj a gonosszal. Mondom mi van? Az első nap után??? Amikor még húszmillió helyen szét sem néztem és kb. nulla infóm van arról, hogy mi a fene is történik itt a környéken?!
Na mindegy, szóval mentem (ennyit a nagy nyomozgatásról).
Asszem itt volt két választási lehetőség, hogy csak úgy random nekiindulok a pusztának vagy vmi csatamezőre megyek, utóbbit választottam, met jobban hangzott egy konkrét helyet felkeresni, mint csak úgy sétálgatni. Ezen a helyen mindenesetre sikerült összeütközésbe kerülnöm két \"Kriptavadásszal\" (itt jegyzem meg, hogy a könyv tele van ilyen hangzatos nevű monszterekkel, ami tök jó, viszont egyikről sincs semmi leírás, így pl. abszolút nem derül ki, hogy milyen lényekről is van szó, mit takar a hangzatos név, ami gáz... jelen esetben pl. fogalmam sem volt, hogy a \"Kriptavadászokat\" hogyan kell elképzelni). A titokzatos figurák leverése után asszem megpillantottam egy seregnyi egyéb élőhalottat, ahogy a pusztában gyakorlatoznak (ezen itt konkrétan besírtam: gyakorlatozó zombik, LOL xD), illetve megpillantottam egy piros köpönyeges figurát (nem a mikulást), és két zombit. Valamiért elkezdtem követni őket (a könyv még véletlenül sem hagyott más választási lehetőséget, de mindegy is, hiszen logikus, hogy ha megpillantok egy piros köpönyeges valakit, akkor KÖVETNEM KELL: persze nem logikus, de mindegy, ezen inkább lépjünk túl), majd elérkeztünk egy sátorhoz, ahová bementek, én meg valamiért betörtem az ajtót (nem tudom amúgy, hogy egy sátornak van-e egyáltalán \"ajtaja\", de mindegy), holott ezt sem akartam, de ismét nem volt más választási lehetőségem, be kellett törnöm a sátorba és kész... mindegy, hagyjuk. Odabent mindenesetre szembekerültem ezzel a mikulásforma egyénnel, aki végül is valamiért nagyon megijedt tőlem (pedig mint később kiderül, elég nagy varázsereje van), megpróbált kereket oldani előlem, amit én nem hagytam és utána vetettem magam, elkezdtem üldözni odakint, a húszmilió \"gyakorlatozó zombi\" között (ezt az üldözős mókát én ismét csak nem akartam, de mindegy, megint nem volt lehetőségem mást csinálni, pl. elpucolni innen a fenébe, vagy erősítéssel visszajönni, akármi). A végén aztán csak elkaptam a grabancát... meghallgattam egy szép kis beismerő monológot (ki ő, mit tervez: persze ő a boss, és \"el akarja söpörni a földről ezt a koszfészket\" vagyis a falut, de hát mi mást is akarhatna a főszörny, nem? Falu elsöprése, aztán az ország leigázása, majd a világ elfoglalása-felégetése-sóval behintése, ez így logikus, rendben van). Ezután elkezdett palpatinet megszégyenítően villámozni, és mivel nem volt nálam valami szir-szar, ami kellett volna, hogy \"villámálló\" legyek, ki is nyúltam.
Hát ennyi.
Másodszorra inkább nem vágtam neki a kalandnak, az, hogy ilyen kidolgozatlan, logikátlan izé az egész, ráadásul kb. 20 lapozással el lehet jutni a főszörnyhöz (illetve ki is derül, hogy ki áll az események mögött ugye), kissé elvette a kedvem a folytatástól.
Mindenesetre így ezek után azt tudom mondani, hogy fanficnak talán elmegy (ahogy látom, eredetileg is valami fanzine-ben jelent meg; ott elfér), de komoly alkotásnak még véletlenül sem nevezném. A Fenevadhoz való hasonlítgatásért pedig én kérek elnézést. xD


Ui.: a képek valami egészen döbbenetesen ocsmányak, illetve kezdetlegesek.
2012. december 16. 00:38 | Válasz erre | #18
Bár nekem még nem sikerült végigvinnem, a Feltámadás valóban zseniális! A fenevad nyomábanhoz hasonlít - és hasonlóan jó - sokkal kevesebb pontszámból kihozva ezt.
2012. január 30. 15:57 | Válasz erre | #17
Feltámadás

"Ne ítélj csak a külső alapján!" hangzik az örökérvényű igazság. Ez volt most is nálam. Mikor először belepillantottam, valhogy nem akaródzott ez a kaland. Talán az ultraratyi képek miatt - amiket inkább bele sem kellett volna tenni -, vagy a rejtvényes szöveg miatt - amelyről kiderült, hogy az egyik legegyszerűbb, ezért gyorsan meg is nyugodtam, hiszen a DL-ből már ismerős volt a szisztéma:)

Egyszóval hatalmasat csalódtam ebben a kalandban, de pozitív értelemben!
A sztori jó, az alaphanguiatot adó háttér úgyszintén, nem túl nehéz, viszont kellően hosszú - főképp hogyha mindent szépen vágigjárunk. A harcok közt akad nehezebb is, egy fegyverre mihamarabb szükségünk lehet. Hossza akár egy normál könyvvel is vetekedhet, amihez még a 200 fp-sektől szokatlan módon eltérő hosszú fejezetpontok is hozzátesznek!

Látszik az írón, hogy nagyon szereti az FF-t, több utalás is van más könyvekből, pl.: Éjjeli Vadász, Varázslatok: BUT-MEL-EME, vagy a "hat részes" pasas Kharéból.

A 125-ös ponton a választási lehetőseg közt ott van, hogy ha a kutat vizsgálnád meg, lapozz a 125-re:)
Illetve a 146-os két egymáshoz közeli mondata is a "hamarosan" szóval kezdődik, ami szóismétlés.

Nem gondoltam volna, hogy ez a kaland túlnő a Próbatételen is, ami az eddigi kedvencem volt, így már csak második kedvencem.
Úgy gondolom, hogy a három Játékfüzet közül magasan ez a legjobb!

Köszönöm
2012. január 28. 19:16 | Válasz erre | #16
Szökevény Mágus

Kivételesen most rövidre fogom fogni, mert sajnos nincs sok minden mondanivalóm.

Maga a történet egy tipikus sablon, és a hangulat is elég lagymatag. A fordítás jó, de a rajzok enyhe jóindulattal is csak elfogadhatóak. Nagyon rövid a kaland, és nagyon könnyű is. Gyakorlatilag három erős közepes ellenfél van benne, de ajánlatos magas Ügyesség ponttal kezdeni, mert elég sok Ügyességpróba van benne. Azt hiszem, hogy a legkönnyebb 200-as ez eddig, amit olvastam.

De tudok egy kiemelkedően jó dolgot is mondani, mégpediglen a háttérből idéznék, mégha nem is szó szerint: "...kincsekkel megrakodva érkeztél a városba. Míg volt pénzed, mindenki a barátod akart lenni. Mikor elfogyott, már a kutyának se kellettél."

Már csak az Éféli Tolvaj (Midnight Rouge), illetve a fent említett dolog miatt is, sokkal, de sokkal többett vártam volna Graeme Davistől.

Mindenesetre köszönöm a vele járt munkát.
2012. január 27. 12:08 | Válasz erre | #15
Kisebb Spoilerek!

Mivel nem bírtam várni a kiadásig, ezért most gépen játszottam végig a Próbatételt, így most írok róla pár gondolatot.

A kiadás biztos jó lesz, de a borító szerintem nem lesz a kedvencem. Valahogy ezek a "számítógépes" új kiadások nem jönnek be - legalábbis a legtöbb. A Kakhabad-os térkép brutál jó, a Feketehomokos-on pedig meglepődtem, hogy még mindig lehet kihozni belőle újat.

A cím alapján én másmilyen templomra gondoltam, de alapjába véve tetszett![smiley]eljen[/smiley] Maga a kaland szerintem közepesen nehéz, amit az erős ellenfelek és a helyes útvonal megtalálása jelent, ezért is ajánlatos erős karakterrel játszani:) A hossza is tulajdonképpen attól függ, hogy milyen gyorsan találjuk meg az irányt. A hangulatára se lehet túl nagy panasz, bár azért annyira dicsérni se lehet. Nekem közepes. A fordítás viszont jó, és a rajzok is korrektek.

A "nyolc dolog" is tetszett, bár a Lina-t még mindig nem értem, és a Pusztítót se volt kedvem lefordítani, valaki segíthetne bennük:) Új szót is tanultam - szolipszisztikus.
A Gimlis poén is jó, illetve a "maga 75 centijével", meg a treff négyes se rossz. Tetszett a Koronás vége is, ami alatt ott virított a Zagoros is:D A háttér is hosszabb volt az eddigi 200 pontosok átlagától, illetve az alap képességeinket is újszerűen tálalták - igaz nem nagy vaszizdasz. A fürdőszobai cuccok nálam abszolúte nem tetszettek, egyszerűen nem illik bele a Titán világába, legalábbis ezekkel a kifejezésekkel nem. Merthogy a toll helyett pennát használunk, az ok, de hogy fizetési felszólítás??? - ez nem Fox hibája.
Térképet én nem rajzoltam, nem is szeretek, de úgy vettem ki, hogy nem is kell.
A feladványok sem túl nehezek, de akad, ami nem ment. Az utolsó kérdés szerintem nagyon egyszerű, illetve a négy mágikus tárgy összepároztatása is logikusan megoldható, ha valaki figyelte a színeket a szövegben:)
A dzsinn segítségét viszont nem tudom, hogy hol kellett volna használni. Detto a 91-es ábrán lévő háromszögekre se jöttem rá, legalábbis még a legtöbb se adott értelmes részt, pedig még apámmal is megnézettem. Lehet, hogy itt jön be a dzsinn kombinációja? De nem is láttam olyan fejezetet, amelyiknél értelmesen folytatódna tovább, igaz annyira részletesen nem néztem meg.

Mindent összevetve, ezt is köszönöm, eddig a 7 200-asból ez tetszett a legjobban! (Örülnék, ha valaki írni egy üzenetet a fenti hiányosságaimmal kapcsolatban, ezer köszönet érte!)
© Anry
2011. december 24. 12:05 | Válasz erre | #14
Kellemes ünnepeket! :)
Köszönjük szépen!

Gondolom ez egy pre-alfa verzió. Jó néhány helyen láttam benne olyat, hogy egy-egy sor aljából egy pici hiányzik vagy a betűméret hirtelen kisebbre csökken.
2011. december 24. 12:03 | Válasz erre | #13
Köszönjük!
Várjuk a januárt:)
2011. december 24. 11:49 | Válasz erre | #12
Boldog karácsonyt! :)
2011. október 18. 18:27 | Válasz erre | #11
Szukumvitot nem tartom jó példának, mert ő örökölte a vagyonát. Max. elmebeteg:)
Razaaknak pedig hatalom kellett - bár ugye a pénz az hatalom.
Egyébként Fang vagy Csian Mai lehetne Thaiföld is. Ez arról jutott eszembe, mikor olvastam az oldalon, hogy Ian egy thaiföldi utazás hatására írta meg a Halállabirintust: Kok folyó, Sukumvit út.
2011. október 18. 11:02 | Válasz erre | #10
Igazából a lényeg az lenne, hogy valamilyen, az alkotók által belevitt jegyek alapján beazonosítsuk őket, ha ez lehetséges. Ha nem, akkor meg úgyis teljesen más oldalról fogom megközelíteni a dolgot.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. október 17. 16:11 | Válasz erre | #9
Csiang Mai valóban jó lenne Kínára. És akkor Tibet lehetne Kay-Pong, már csak a földrajzi közelség miatt is.

Akkor a következő probléma. A Taoizmus Kínáé. Mi lenne a Taoizmus Csiang Mai-i megfelelője? Illetve mi a mágiájuk?
Innentől egyértelmű, hogy Kína, pontosabban Csiang Mai a nyugat lesz, és akkor ki lesz a keleti ellenpárjuk? Itt most a Kabbalizmusról van szó, ami a zsidókhoz köthető. Kik Titán zsidói?

És Analand még mindig nem játszhat sehol.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. október 17. 15:58 | Válasz erre | #8
Szerintem Japán nyugodtan maradhat Hachiman, hiába nem szigetország. A kiejtése viszont nagyon hasonló.
Fang pedig Kína - Csian Mai tartománya miatt.
Egyiptom az djarat szerintem, viszont lehetne egy új is, mégpedig Arabok. Erre két jelöltem is van:
1, Kopnyák Sivataga a Rémület Útvesztője miatt
2, a Káosz Pusztái a Káosz Ura miatt.


Illetve olyan is eszembe jutott, hogy a Tűz-sziget lehetne Hawaii, vagy Szicília. Előbbi az egzotikumoai miatt, utóbbi a vulkán miatt. És azért írtam elsőnek Hawaii-t, mert ott is található vulkán.
Jégtű hegység, vagy Jégujj hegység lehetne valamelyik sark is. A tengerekkel is szépen el lehet játszani.
2011. október 17. 15:41 | Válasz erre | #7
Analandon én is gondolkodtam, de őket nem érzem annyira kínai beütésűnek. Meg egy másik ok miatt is kizárnám, amiről majd később beszámolok. Hachimant azért gondolnám, mert bár valóban sógun, meg szamurájok, meg minden, de nem sziget, és a hegyei miatt az is van annyira elszeparálva, mint Kína a falaival. Tudom, szar ez így is, úgy is.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Enzo55
2011. október 17. 15:39 | Válasz erre | #6
Lendeland nomádjai is eléggé "hajaznak" a mongolokra, de Fang is elég "keleties" Allansiában (Halállabirintus bejárati képe stb.)! Hachiman Japán. Választási lehetőség mindenesetre van.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. október 17. 13:57 | Válasz erre | #5
Hát tudom hogy gyér hasonlat, de ha már kínaiak én inkább Analandot ajánlanám a fal miatt. Gondolom itt arról lehet szó, hogy hol is helyezd el a Titánon a történeteket. Hachiman az totál Japán földi megfelelője, és ha Fangban feltűnhet egy nindzsa hát Kínát is át lehet írni Analandosra. A mágiával kapcsolatban nehezebb az ügy. Mindhárom földrészen akadnak mágusok, talán az analandi mágia a legkidolgozottabb. (Varázslatok könyve) Az Ausztrál őslakókat tedd be nyugodtan a Csontpusztára, ott élnek primitív népek! A többiről majd elgondolkodom...[smiley]fejvakaras[/smiley]
2011. október 17. 13:31 | Válasz erre | #4
A Hachimaniak nem inkább Japánok? Ha jól tudom, akkor a szamurájok nem kínaiak voltak.
© runner
2011. október 17. 13:04 | Válasz erre | #3
Ez a 3. szám, ez valamikor december elejére esne.
A második számban hátul ott a 3 kaland is, hogy mi várható.
A 3 pályázatos kaland tavasszal esedékes igen, feltéve ha addigra minden összejön.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2011. október 17. 12:54 | Válasz erre | #2
Gondolom ez lesz majd a tavaszi szám a pályázatra írt történetekkel. Vagy ki tudja? Runnert ismerve valamiféle meglepetsen törheti a fejét. Találgatni sem merek, mert félek lelőném a meglepetést...[smiley]gun[/smiley]
2011. október 17. 12:50 | Válasz erre | #1
Előszóként csak annyit, hogy nem, még nem készült el.

Ellenben belefutottam pár dologba, aminek igazából utána kéne néznem, csak egyelőre nincs rá időm, ezért ha a közösség néhány tagja ki tudna segíteni némi információval ezzel kapcsolatban, nagyban megkönnyítené a dolgomat. Az alábbi földi dolgok lehető legjobb titáni megfelelőit keresném. A lista később még bővülhet, és amire jön válasz, azt is beírom ide, mellé. Tehát a lista, jelen állapotában:

Görögök
Kínaiak – Csiang Mai
Egyiptomiak – Djaratiak
Tibetiek – Kay-Pong
Ausztrál őslakók – Csontpusztaiak
(Csiang Mai-i) Taoizmus
(Keleti) Kaballizmus
Csiang Mai-i Mágia
Keleti Mágia
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?