Zagor.hu
Zagor.hu fórum
10. könyv: A Tűzhegy Varázslója (színes)
BejelentkezésRegisztrációElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (5)
© Nheil
Minden KJK öregapja ez a könyv. Nehéz ettől a ténytől függetleníteni a pontozást. Mert Jackson és Livingstone itt alkotta meg a világot, a szabályrendszert, a tárgygyűjtögetősdit, a bal/jobb, észak/kelet stb. tulajdonképpen szerencse alapú közlekedést.
Istenigazából nem annyira kreatív ez a történet, hiszen egy teljesen sablonos dungeonözést kínál, de megvan ennek a még kissé kiforratlan kalandnak is a bája. A szörnyek nagyon könnyűek, egyáltalán nem fontosak a magas kezdőértékek. Rengeteg a visszatöltési lehetőség is. Meghalni nagyon nehéz, de ez nem is baj, hiszen a többi könyv többségében ezt bőven pótolják.
Az ideális útvonalat is elég könnyű megtalálni, tehát minden adott, hogy sikerélményünk legyen a kalandban.
Összességében egy könnyed kaland, nagyon jó kiindulási alap a KJK-k világába. Bár valószínűleg nem sok ember kezdte pont ezzel a történettel (én is viszonylag későn futottam bele).
Összességében ez az úttörő könyv nálam megérdemel
10/7,5 pontot.
 
[b]Borítóterv[/b]
Mivel ez volt Steve Jackson és Ian Livingstone első kalandjáték-könyve, szépnek nevezhető a borító, itt még nem nagyon kötekednék, bár a gonosz varázslónak eléggé ilyen „károlybácsis” kinézete van…aki nézte a Frakk című rajzfilmsorozatot, azoknak mondom. Az a csillagokkal kirakott ruha meg…mintha valami jelmezversenyre varrta volna neki a mamája. A borító különlegessége, hogy ez az egyetlen narancssárga gerincű könyv – minden további kötetnek más a színe.

[b]Grafikák[/b]
Igen szépek és aprólékosak, sőt, a feliratos grafikákat még magyarra át is ültették, ami aztán tényleg ritkaság.

[b]Történet[/b]
A legsablonosabb alap – kincsvadászok vagyunk, és a Tűzhegyben lakó gonosz varázsló kincseit kell megkaparintanunk. Ez eddig elég könnyűnek hangzik, viszont a varázsló kincsesládájához 3 különböző kulcs kell, ezeket kell megtalálni az útvesztőben.

[b]Nehézség[/b]
Első kalandjáték-könyvhöz méltóan eléggé könnyű. A szörnyek, egy-két kivételtől eltekintve (például a tűzokádó sárkány vagy a vámpír) könnyen elpusztíthatóak, ha az ember egy kicsit is óvatos, kikerülhet minden nagyobb veszélyt. Ami nagyon fontos viszont, hogy legyen meg minél több kulcsunk, ugyanis 3 különböző kulcsot kell összeszedni a játék végére…aha, csak éppen az nem tisztázott, hogy melyik az a három…szóval viszonylag könnyű a játék.
Megjegyzés: Hallottam olyan kiadásokról, amik félrenyomtatási hibából kifolyólag végigjátszhatatlanok. Valószínűleg az első eresztés lehetett, nem tudom, van-e még belőle, de ha találtok ilyet, ne érezzetek lelkiismeret-furdalást, lapozzatok egyből a könyv végére.

[b]Főellenség[/b]
Ki más lehetne, mint Zagor, a Tűzhegy Varázslója. Gyakorlatilag semmi mást nem csinál, csak ide-oda teleportálgat, és nyomja a süket szövegét. Még karddal is könnyű elpáholni, hát ha még az ember belehajítja a kártyáit a tűzbe…

[b]Ami tetszett[/b]
A Tűzhegy helyszínei eléggé változatosak, annak ellenére, hogy a barlangászás-érzés mindvégig kitart. Van csónakház, bányászati terület, föld alatti folyó homokpartokkal, és ahogy haladunk előre, szép, díszes folyosók is. Van elég élettöltő tárgy, akadnak csodafegyverek is, és teljesen haszontalan tárgyak – ez így van jól. Ne csak hasznos eszközökből, vagy csak kacatokból álljon a repertoár. Az erős ellenségeknek mind van gyenge pontja, vagy van speckó módszer, amivel könnyebben legyőzhetőek. Különösen tetszettek a különleges szereplők a játékban, mint a Wight, vagy a földalatti folyó titokzatos lakója, aki megköszöni, ha a vízbe ejted a kardodat.
Érdekesség, hogy ennek a kalandkönyvnek később 2 folytatása is lett.

[b]És ami nem[/b]
Lehet, hogy csak én vagyok ilyen aberrált, de fájlalom, hogy elég kevésszer lehet a könyvben meghalni (azon kívül, hogy küzdelemben megölnek). Szóval elég kevés a halálpont, vagyis az olyan pont, ahonnan már nem tudsz sehová lapozni, mert kalandod véget ér. Összesen kb. három ilyen van…ha a vámpír szemébe nézel, ha elkap a Ghoul, és ha a kardoddal elkezded csesztetni a varázsló kincsesládikáját. Ezenkívül…egy idő után eléggé unalmas a teljesen hasonló alagutakban bolyongani. Mindegy, a friss kezdőknek tetszeni fog a könyv, a veteránok pedig eléggé „nocsak” pillantással fogják méregetni…
Ja, és egy gyors kérdés a végére…amikor a négy zombival találkozom a szerszámkamrába, mi a fenéért kezdem el tapperolni saját magam, hogy megsebesültem-e!?
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Hát… érdekes. Maradjunk annyiban, hogy első kiadványnak elmegy, kedvcsinálónak jó. Bár az a sárkány a borítón inkább egy keleti típusra hasonlít, mint egy klasszikus fantasy tűzokádóra (amilyennel a játékban is meg kell küzdeni).

[b]Illusztráció[/b]
A legtöbb nagyon gyenge (pl. a sárkány és maga a varázsló is borzasztó sután néz ki), talán csak a 336. fejezet rajza a kivétel, de összességében azért megadják a hangulatot. A csúcs a mélypontban a 326. fejezet (a kulcs a falon).

[b]Háttértörténet[/b]
A legősibb sablon: kincsre éhes kalandorként nyomulunk be a labirintusba.

[b]Eredetiség[/b]
Semmi. Az égvilágon semmi. De első alámerülésre a fantasy világába megteszi.

[b]Kihívás[/b]
Az első kaland játék könyv egyben talán a legkönnyebb is. Egy közepes képességekkel felruházott karakter is gond nélkül, sőt, röhögve végigfut a labirintuson. Ez abból is ered, hogy a befejezéshez nélkülözhetetlen tárgyak nincsenek, az egyedüli kivételt a kincsesládát nyitó három kulcs jelenti. A többi extra cuccot és információt csak a könnyebb továbbjutás miatt érdemes megszerezni (pl. a sárkányt elűző tűzgolyó varázsigéjét). Az ellenfelek értékei átlagosak, vagy alacsonyak. Az egyetlen izzasztó feladat a játék vége felé található útvesztő lehet, amihez melegen ajánlott térképezni.

[b]Főgonosz[/b]
A sablonok sablona. Ami érdekes, hogy menet közben valahogy minden további nélkül Zagorként emlegeti a könyv, még akkor is, ha nem hallottunk semmiféle információt a nevét illetően. Gyerekjáték legyőzni.

[b]Rendszer[/b]
Mivel ez az első könyv, értelemszerűen semmiféle specifikációval nem rendelkezik a rendszer. Műfajteremtő.

[b]Hangulat[/b]
Ha ezzel a művel ismerkedünk meg a kaland-játék könyvek világával, akkor semmi kifogásunk nem lehet a hangulat ellen. Azonban ne várjunk túl sokat, ha néhány másik kiadvány után vesszük kézbe először.
Értékelés: 7 / 10
Egy vérbeli KJK rajongónak nem esik nehezére nagylelkűnek lenni, ha a Tűzhegy Varázslójáról van szó, mert a legtöbbek szívében igazán különleges helyet foglal el. Ha azonban eltekintünk a nosztalgiától, az igazat megvallva a kaland nem több egyszerű kardozós-varázslós kalandnál, nem? Nem ez volt az első kalandom, több másikkal is játszottam korábban, és emiatt egy kicsit csalódott is voltam, amiért olyan szegényesre sikeredett a hangulata, visszatekintve azonban elég sok eredeti ötlet is volt benne (például a labirintus, vagy a kulcsok), ezeket el kell ismernem. Lehet, hogy ez a kötet az összes többi öregapja, de még most is meglepően jól tartja magát a sorban.
Értékelés: 10 / 10
Az 1980-as évek elején Steve Jackson és Ian Livingstone összefogott, hogy létrehozzon valami új és izgalmas dolgot -- a játékkönyveket. A Kaland, Játék, Kockázat sorozat a Dungeons & Dragons-nek és a Válassz Kalandot Magadnak gyereksorozatnak lett a kombinációja, bár szabályai egyszerűbbek az előbbiénél, megfogalmazása pedig felnőttebb az utóbbiénál.

A sorozat első kötete, A Tűzhegy Varázslója közös művük, melyet 1982-ben adtak ki először, és ami hamarosan az összes később következő kötet etalonjává vált.

A könyv húsz évvel az első kiadást követően is megtartotta báját. A kaland során a legkülönfélébb, tipikus Dnd szörnyekkel (orkokkal, goblinokkal, törpékkel és egy ogréval is) és élőholtakkal (csontvázakkal, zombikkal és vámpírral) találja szembe magát a kalandor, végül pedig egy sárkánnyal és magával a varázslóval is meg kell küzdeni.

Mindezeket a lényeket rendkívül ügyesen szőtték bele a történetbe, mindegyikük kapott egy kis területet a hegy gyomrában, melyet otthonuknak mondhattak. Így a hős úgy érezheti, hogy egyre nehezebb akadályokon kell magát átküzdenie, miközben a céljához tart. A két utolsó ütközet -- a sárkány és a varázsló -- esetében Jackson és Livingstone lehetőséget ad rá, hogy ne csupán kardpárbajban, hanem valamely korábban megszerzett tárgy vagy információ segítségével is felülkerekedhessünk ellenfeleinken.

Bár ez a könyv nem olyan nehéz, mint néhány későbbi kaland, nem is nevetségesen könnyű, egy átlagos kalandornak is egész jó esélye van rá, hogy végigjusson. Ugyanakkor a sárkány és a varázsló közelharcban történő legyőzése (amennyiben az olvasó erre vetemedne) egyáltalán nem egyszerű feladat.

Az útvesztőn való átjutás még akkor is kihívások elé állítja az olvasót, ha az folyamatosan térképet rajzol a hegy gyomráról. Már itt is megjelenik Livingstone egyik védjegye, hogy a kalandok során kulcsokat kell keresgélnünk. Csupán a megfelelő kulcsok számait összeadva találhatunk rá arra a fejezetpontra, ami a célhoz és a varázsló kincséhez vezet minket.

Bár nem egy jobb könyv van a sorozatban, mint ez, nem lehet letagadni a kezdő kötet erejét, újításait és fontosságát. Ez az első, és még mindig legjobb játékkönyv, amit valaha is kiadtak. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
hr
1234Következő oldalUtolsó oldal
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 16. 19:28 | Válasz erre | #151
Az y alakú fapálcika kiváló horgászbot tartó! Mellesleg a Feketehomok kikötőben és Zegisben is kiváló zálogház működik, vesznek visznek mindent. [smiley]fantasy-34[/smiley]
© Ravnos
2017. szeptember 16. 17:45 | Válasz erre | #150
Mondjuk eladja a piacon, vagy az ószeresnek, esetleg elajándékozza az árváknak. Azért van egy-két lehetőség kedves AXE! Ja és az Y alakú fapálcikát szerintem gyújtósnak használja! [smiley]crazya[/smiley]
© AXE
2017. szeptember 15. 16:37 | Válasz erre | #149
Sziasztok!

Arra lennék kíváncsi,hogy ha a kalandozó minden mozdíthatót összegyűjt,egy helyszínről,és amiket kell azt felhasznál,hogy mihez kezd az aranytallérokon kívül megmaradt cuccaival(jelen esetben pl.az Y alakú fapálcikával)?

A kérdés egyébként az egész Titánra vonatkozik.

Üdv:AXE
2017. január 22. 22:21 | Válasz erre | #148
Ma értem a végére a lányommal. Azért klasszikus ez a mű, bár a végén az oda-vissza labirintus elég hamar unalmassá válik.
Sokkal kifejezőbbek szerintem a színes képek, szerintem megérte, hogy így jött ki a könyv.
Nagyon tetszett! (még ma is, és neki is)
Szép munka![smiley]worship[/smiley]
Only in Death - Mindhalálig
2016. november 12. 17:52 | Válasz erre | #147
[url=http://zagor.hu/?oldal=tarsas]Itt[/url].
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2016. november 12. 14:31 | Válasz erre | #146
Sziasztok!
Egy kérdésem lenne. létezik egy többszereplős társasjáték és ehhez keresek játékszabályt. Hol találok ilyet?
© runner
2015. április 1. 08:10 | Válasz erre | #145
Nem.
Ez azt jelenti, hogy mikor elkészül a pár darab, bekerül a rendelésbe.
Ha előrendeled az oldalon, akkor a rendszer értesít, mikor rendelhető lesz.
A főhős Te vagy!
2015. március 31. 21:30 | Válasz erre | #144
Jól olvastam a Rendelés oldalon, hogy áprilisban várható? Előre fel kell iratkozni?
© runner
2012. szeptember 26. 16:31 | Válasz erre | #143
Csináltam külön Témát: [b][url=?oldal=forum&tema=4464&p=0]Színes képes könyvek[/url][/b].

A többi ezekre vonatkozó kérdéseket, írásokat majd oda írjuk...
A főhős Te vagy!
© runner
2012. szeptember 26. 16:29 | Válasz erre | #142
Sok mindenben.
Jelenleg éppen ezt szerkesztem.

Egyrészt, a fejezetek elrendezése is más lesz, hogy a képekhez tartozó, ott legyen a kép mellett felül.
A mostanában megszokott módon lesznek a választási lehetőségek felsorolása.
Meg persze hibák a könyvekben beírások is át lesznek vezetve.
A szöveg is újra át lesz nézve, és javítva, ahol kell.

Ez a többi színesre is vonatkozik, ahogy készülnek majd.
Hirtelen ennyi.
A főhős Te vagy!
2012. szeptember 25. 20:45 | Válasz erre | #141
A \"KJK Blog\" témában runner legutóbbi bejegyzése (28-as) alapján érdeklődnék, hogy a készülő új pdf-es anyag várhatóan mely területen tér majd el lényegesen a javított és könyv \"formátumban\" is elkészített legutóbbi (színes) változattól?
2011. április 6. 19:33 | Válasz erre | #140
Kivégezve!

Mit is mondhatnék...gratulálok a kiadáshoz! Igényes és szívet megmelengető.

Magáról a történetről nem írnék semmit, mert mire, ha erre nem lehet azt mondani, hogy klasszikus! Valószínűleg mindenki ismeri, sőt továbbmegyek, elég sok embernek ez volt az első ilyen könyve.

Inkább a kiadásról írnék pár gondolatot: az új dombornyomottas borító nekem úgy ahogy tetszik. Ezen végre nem a hülye kínai sárkány van, viszont az eredetin számomra hangulatosabb az öreg varázsló. Én kaptam hozzá egy szép térképet. Örülök, hogy sikerült beletenni a Ghoul képét, ezzel is növekedett a presztízs. Ha mát a képek...szóbakerült, hogy nem a legjobbak. Ez így igaz, viszont annyira meg nem is rosszak, hogy ne lett volna érdemes megcsinálni, jónéhány közülük pedig egész pofás lett. Főképp a hangulatuk jött be nagyon. Az egyik kékes, a másik narancsos stb. És ne feledkezzünk meg, hogy alig került többe, mint a többi fekete-fehér könyvek, ehhez képest ez maga a Káanán!


Köszönöm!
© killmaster (Savanyúhas)
2010. december 11. 21:19 | Válasz erre | #139
Én már megkaptam a karácsonyi ajándékomat 3 kötet formájában, mely úgy küllemben mint tartalomban hozza a Zagor.hu-s szinvonalat. Említettétek hogy a színes Tűzhegy nem lett olyan szép, szerintem pedig nagyon klasszikus lett! Persze nekem is meg van az eredeti kiadvány a kilencvenes évekből, no de ez az új színes, informatív, benne van a ghoul képe, és az utolsó oldalon az én nevem is szerepel... Már csak ezért is érdemes beszerezni. Az Élőholtak szigetével nem volt még időm behatóbban ismerkedni, itt igazából a rajzok azok, amiket kissé elnagyoltnak érzek. Talán a Végzet erdejében láttam ilyet utoljára. Persze a sztori ettől nagyon jó, és ugyanakkor nehéz is. Egy kezdőt nem ugrasztanék ennek a könyvnek. A Vihargyilkosról már írtam korábban, Firefoxnak nem lehetett egyszerű dolga a fordítással. Ennyiféle és fajta nevet, teremtményt, meg miegymást összehozni ebben a sztoriban, emelem kalapom. Ráadásul a fejezetpontok nem átlag 3 soros "test your luck!" féle szöveggel vannak ellátva. Itt aztán tényleg minden van. Na de nem akarom itt a Zagor.hu-t az égbe dícsérni, de ezek a kiadványok méltó részét képezik a korábbi gyűjteményemnek. Várom a Vérfarkas üvöltését, talán még az idén beleolvashatunk. No meg, ha lassan is, de elkészül a Kard mestere nyers fordítása, kicsit kikupáljuk, és élvezheti a nagyközönség is. Már csak azért is, hogy 2011-ben se maradjunk kalandok nélkül...[smiley]email[/smiley]
© SzG
2010. október 10. 10:27 | Válasz erre | #138
De ebben a könyvben az alap ügyességed nő időnként (veszteni amúgyse lehet igazán, főleg nem az elején, szóval itt nyilván nem az elvesztett pontok pótlásáról van szó). Tehát afféle "szintlépés" funkciót tölt itt be ez, ha legyőzől pár szörnyet, akkor erősebb leszel, kapsz pár plusz pontot az értékeidhez stb., mint az igzy szerepjátékokban, ez elég egyértelműen lejön a szövegből.
© killmaster (Savanyúhas)
2010. október 10. 09:32 | Válasz erre | #137
Az írók mentségére legyen mondva a szabályok leszögezik, hogy az ügyesség, életerő, szerencse pontok nem léphetik túl kezdeti értéket, kivéve ha erre külön utasítást kapsz. Tehát, ha a maximum értéken vagy és a könyv azt írja, hogy kapsz 1 szerencse pontot, ilyen esetben azt elvileg úgy kell tekinteni, hogy nem kapsz semmit. Tehát ahogyan a Harcos Képzelet könyvekben írták hogy festene egy főhős három karddal, négy pajzzsal és öt buzogánnyal a kezében rajta több kilónyi páncéllal... Nevetségesen az tuti! Viszont előfordulhat az is, hogy ügyesség pontot veszítünk, és milyen jó is az, ha visszaszerzünk belőle. Vannak olyan ellenfelek, akik nem csak az életerőnket, de az ügyességünket is le tudják csökkenteni. A főhős halálra lenne ítélve, ha nem szerezhetne belőle vissza valamennyit. Vannak kalandok viszont ahol kifejezetten kell a terminátor üzemmód. Az Éjsárkányban ezt remekül megoldották, nem az ügyességet, hanem a támadóerőt tudjuk növelni. Így az ügyességpróbáknak is van értelme! Persze akadnak olyan könyvek is, ahol esélyünk sincs, ha nem 11 vagy 12 az ügyesség pontjaink száma. Ez az ellenfelek pontszámaiból adódik. Eléggé kiábrándító tud lenni, ha a kocka cserben hagy.
© SzG
2010. október 10. 08:41 | Válasz erre | #136
Szerencse-pontok: az még hagyján, de egy csomó helyen az ügyességünkhöz is kapunk, csak úgy, pl. pár sima, mezei ork legyőzése után, ami már kicsit neccesebb. :) (Főleg, hogy az ellenfelek átlagos ügyessége olyan 8 körül lehet.) Szóval így tényleg marha könnyű az egész. Ezért szoktam én például direkt ilyen hatos, meg hetes ügyességgel kezdeni a kalandot, mert úgy még valamennyire kihívást jelent végigvinni. :)
© runner
2010. október 9. 21:10 | Válasz erre | #135
Hát a szerszámok jól átépítették azóta...
A főhős Te vagy!
© Anry
2010. október 9. 20:55 | Válasz erre | #134
De jót nosztalgiáztam, köszönöm néktek! :-)
Régen emlékszem kibogozhatatlanul el tudtam tévedni a folyó túlpartján, a lecsapódó rács után.. :-)
Mennyire más volt ez az első könyv, mint a többi!
Például igen bőkezűen osztogatták benne a szerencse pontokat.
Máris térek vissza ismét a Tűzhegybe, kíváncsi vagyok, hogy az anno alagutat ásó, beszélő-énekelő szerszámok mire vitték húsz év alatt.. :-D
© SzG
2010. szeptember 27. 08:31 | Válasz erre | #133
Igen, inkább hullámos lett ez is, nem gyűrött, szóval nem jó szót használtam. :) Mindenesetre elég keményen olyan, az első pár szót el sem lehet olvasni a lapok gerinc felöli részén, mert a hullámok miatt szinte lehetetlen teljesen szétnyitni a könyvet.
Hát akkor megpróbálom betenni két könyv közé, köszi a tippet.
© runner
2010. szeptember 27. 08:21 | Válasz erre | #132
Gyűrődést még nem tapasztaltam a könyveknél.
A hullámosodás fordul elő.
Ezt már azt hiszem írtam, hogy fehér lapokkal borzalmasan néznének ki a könyvek.
Ezért lett újrahasznosított papír alkalmazva.
Viszont az egy "pép" és nyomtatáskor a hő hatására meghajlik.
Ezután ketté lesz vágva, úgy kerül a könyvekbe, és kissé szétáll.
Meg a vizes idő hatására hullámos lesz.
Súlyozással nem nagyon változik a dolog.
Tapasztalatom szerint fel kell tenni a polcra beszorítva a többi könyv közé. Nekem úgy sokat javult.
Sajnos csak ez a papír szín adja legjobban vissza a könyvhatást.
A főhős Te vagy!
© SzG
2010. szeptember 27. 07:03 | Válasz erre | #131
Én kb. két hibát láttam benne, igaz, nem olvastam végig rendesen, illetve nem is sokat lapozgattam, főleg mióta csak úgy magától (talán a lehűlés miatt, ahogy írtam egy másik topicban) begyűrődtek a lapok a gerinc közelében, és szinte ki se lehet nyitni a könyvet... (Tényleg, ilyet más nem tapasztalt??)

Mindenesetre a hibákat tekintve akkor is jól állunk, mert az eredetiben szó szerint minden második fejezetpontnál volt valami elütés, helyesírási hiba, logikai bukfenc, félrefordítás, kihagyott rész, magyartalanság stb., ahogy már mondtam régebben is. És ez nagyjából áll a többi játékkönyvre is (jó, talán nem ennyire, a Rakétás-sorozaton belül tényleg a Tűzhegy a legalja), mindegyikben akadnak hibák, ez "alap", illetve természetes, mindet szinte lehetetlen is kiküszöbölni. :)
© Kamo
2010. szeptember 26. 20:35 | Válasz erre | #130
Nekem tetszik a színes könyv, a képek minősége még mindíg megfelelő nekem, hiszen anno a Királyok Koronája és társai sem jelentettek problémát, hiába a silány minőség; ez pedig még így is kenterbe ver mindent. Sajnos én is találtam benne hibát, bár az ékezetes elírás nem olyan szörnyű, mint a számozás-elírás...
© runner
2010. szeptember 26. 13:17 | Válasz erre | #129
[smiley]szomoru1[/smiley]
A főhős Te vagy!
© Anry
2010. szeptember 26. 11:05 | Válasz erre | #128
Tegnap elkezdtem nyűni a könyvet.. :-)
Egy hibát már találtam. a 102-es pontnál, ha meg akarok küzdeni a goblinokkal, akkor a 19-re kellene lapoznom, de a szövegben 9-et ír (vagyis ott lemaradt egy 1-es).
© SzG
2010. szeptember 1. 06:34 | Válasz erre | #127
Igen, akartam is írni, hogy az a kettő a legjobb (vagyis amiket te színeztél ki). :)
© Kawer
2010. szeptember 1. 02:43 | Válasz erre | #126
Az előttem szólókhoz csatlakozva, csakis gratulálni tudok a Zagor.hu egész stábjának a 10. könyvhöz. Kívánok nekik további sikereket és azt, hogy sokunkat örvendeztessenek meg még többször 10 könyvvel. :) Kívánom, hogy éppolyan örömük legyen a - sokszor fárasztó és nyűglődős - fordítási- és kiadási munkákban, mint nekünk a kalandok végigjátszásában.
Ne feledjétek, számomra a Főhősök TI vagytok!
"Mióta felfogtam halandóságomat, azóta sokkal vidámabban telnek napjaim!"
© runner
2010. augusztus 31. 22:17 | Válasz erre | #125
Sajnos nem sokat tehettem a képekkel.
Nem akartam belenyúlni egyikbe sem, még világositással sem.
Nem hiszem, hogy sokat segitett volna.
Amit én készitettem el két szines képet, az persze nagy képből lett kicsinyitve, igy azok élesebbek mint a többi.
A főhős Te vagy!
© SzG
2010. augusztus 31. 15:11 | Válasz erre | #124
Ideért a tiszteletpéldányom (köszönet Runnernek), így most már ténylegesen is bele tudtam lapozni.
Némelyik egész oldalas rajz mondjuk gépen jobban néz ki, mint papíron (bár tudom, elég kis felbontású képekről van szó, amiket nem lehet teljesen profi minőségben kinyomtatni...), akad pár, ami kissé sötét például (kriptás-vámpíros), vagy ahol picit összuemosódnak a színek (pl. amin a három törpe van), de összességében véve jól sikerült kiadvány, a borító egyenesen fantasztikus (hogy pontosan miért, nem írom le, legalább ez legyen meglepetés a kollégáknak, ha már a többi extrát sikerült lelőnöm :P).
© Anry
2010. augusztus 30. 12:49 | Válasz erre | #123
Bőven 1 éven belül ez már a tizedik könyv! Ha így haladtok súrolni fogja a húszat az év végéig.. :-) ;-)
Ismételten köszönet mindenkinek!!!
© Kamo
2010. augusztus 30. 11:09 | Válasz erre | #122
Gratulálok a Zagor.hu fordítóinak és rajongóinak, valamint nagy-nagy köszönet, amiért a 10. rajongói könyv is elkészült!
2010. augusztus 29. 12:34 | Válasz erre | #121
Igen a Zagor legendája tényleg gyengécskére
sikerült szerintem I.L legrosszabb alkotása.
Csak az a pozítívum van benne hogy több karakter közül lehet választani.
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 29. 12:29 | Válasz erre | #120
Nagyon szép munka, tényleg igényes mű született! Ebből is látszik, ha éppen nem egymást kergetjük őrületbe, nagy dolgok is születhetnek! Ahogy elnézem Runner ősszel sem fog unatkozni, és igen izgalmas kalandok várnak ránk. Jut is eszembe, végre sikerült a fordító kollégával kapcsolatot teremteni, ő egészen jól haladt a fordítással, és most már nekem is több időm lesz a projektre. Egészen jók lettek a Pusztító színes képei is, szóval emelem kalapom a társaságunk előtt!
© SzG
2010. augusztus 29. 12:16 | Válasz erre | #119
Mi is köszönjük a dicsérő szavakat. :)

Mellesleg nekem is ez a kedvencem a trilógiából, már cvsak azért is, mert ez volt ugye életem első játékkönyve (a leggyengébb rész pedig a három közül szerintem a Zagor legendája, főleg a diablos, gyakós-tápolós játékmenet-stílus miatt).
© SzG
2010. augusztus 29. 12:13 | Válasz erre | #118
Szívesen, örülünk, hogy tetszik :)

195. oldal: pfff... pedig szerintem azt is átnéztem egy párszor. :S Hiába, semmi sem tökéletes. :) Hát reméljük, hogy ez a legnagyobb gond a könyvvel... illetve más hasonlót nem fogtok találni. :)
© Anry
2010. augusztus 29. 11:32 | Válasz erre | #117
Nagyon köszönjük! :-)
A 195-ik oldalon van egy apró hiba: A legutolsó szó a lap alján elválasztásra kerül, ugyanakkor a következő oldalon már anélkül folytatódik (dön-, döntéseket).
2010. augusztus 29. 10:21 | Válasz erre | #116
Hatalmas élmény volt színesben végigjátszani.
20-éve játszottam végig először ezt a könyvet.
A trilógia legjobb része ez a könyv.
Köszönettel:Szabó Róbert
© CatDog
2010. augusztus 28. 08:42 | Válasz erre | #115
Titok az amit csak egy ember tud, amilyen info már 2 embernél van az nem is titok max. nyilt titok :D
2010. augusztus 28. 00:19 | Válasz erre | #114
szerintem ez az epic fail klasszikus esete :D
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© cock
2010. augusztus 28. 00:13 | Válasz erre | #113
Nem inkább failing? vagy esetleg double fault?
© Anry
2010. augusztus 27. 21:40 | Válasz erre | #112
"Ja, a linket éppen nem írta le SzG, de aki ezt elolvasta, az már tudhatja, hogy valahol van egy pdf fájl"
"Hát nem tudom, nem hinném, hogy abból, amit leírtam, az jött le, hogy van vhol egy "titok-link..." Inkább az, hogy nekünk már át lett küldve a PDF. :) De igen, tényleg "titok-linkről" van-volt szó. De ezt mondjuk pont te hoztad mindenki tudomására a lenti idézetekkel, na mindegy. :D "

No ezért írtam, hogy dupla fail.. :DD
© SzG
2010. augusztus 27. 21:38 | Válasz erre | #111
"hogy ezt csak nekem volt hajlandó elárulni."
Hát ez tényleg elég naív feltételezés. Főleg, hogy a főszereplő itt -már bocs- nem is te voltál úgymond, hanem én. :D Így nyilván minimum nekem is meg kellett kapnom a linket (sőt, én azt hittem, hogy csak én kaptam meg, szóval végül is 1:1, mer ugye te is ezt gondoltad :D).

"Ja, a linket éppen nem írta le SzG, de aki ezt elolvasta, az már tudhatja, hogy valahol van egy pdf fájl"
Hát nem tudom, nem hinném, hogy abból, amit leírtam, az jött le, hogy van vhol egy "titok-link..." Inkább az, hogy nekünk már át lett küldve a PDF. :) De igen, tényleg "titok-linkről" van-volt szó. De ezt mondjuk pont te hoztad mindenki tudomására a lenti idézetekkel, na mindegy. :D

Színes képek: nekem a Tűzhegynbél beveszi a gyomrom, sőt. Annak a világához, hangulatához (ami kissé ilyen gyerekes, ugye) kifejezetten illenek a színek, sokkal inkább, mint a sima fekete-fehér. :) A Halállab.-nál viszont pont fordított a helyzet, ott éppen, hogy tönkrevágják a komor hangulatot (szerintem), illetve a képeket, smik amúgy a sorozat legjobb képei közé tartoznak (az eredet színekkel), és nem csak szerintem.

Ja, Hexen 2 rulez... asszem a kiegészítő CD-je még az alapjátéknál is szebb volt (a játékmenet viszont gyengébb, túlzottan az akcióra mentek rá).
© Anry
2010. augusztus 27. 21:35 | Válasz erre | #110
Szerintem inkább az a gond, hogy túl világos, élénk és gazdag színvilággal rendelkeznek a képek.

A becélzott olvasóközönség (életkor) ismeretében ez érthető. Lehetett volna fokozni azzal is a megjelenést, hogy maguk az oldalak is kiszíneződnek és úgy néz ki az egész könyv, mint valami fakó pergamen.. No de ne legyünk telhetetlenek, így is elég rengeteg munka volt vele.
© cock
2010. augusztus 27. 21:19 | Válasz erre | #109
Kezd már ez az oldal a "néhai" kjk.uw.hu színvonalára emlékeztetni.
Bár itt most nem agresszív állatkodhatsz Szlobo. :D
© cock
2010. augusztus 27. 21:18 | Válasz erre | #108
A 3. meg az 5. sor nem dőlt. Csak ugye módosítani nem lehet.
© cock
2010. augusztus 27. 21:17 | Válasz erre | #107
Írt nekem egy levelet és bemásoltam belőle az idevágó mondatokat, mert naívan merészeltem azt gondolni a "ne írj fórumon, ne szólj senkinek"-ből, hogy ezt csak nekem volt hajlandó elárulni. Olyan titokféleségnek tűnt, de az mitől titok hogy még 3 ember tud a dologról.
Ja, a linket éppen nem írta le SzG, de aki ezt elolvasta, az már tudhatja, hogy valahol van egy pdf fájl, aminek a linkjét Runner kérésére juszt sem árulhatjuk el. :D

Egyébként nekem az a véleményem, hogy a színes képek tönkreqrják a feelinget. Ez nálam az a határ, amit már nem vesz be a gyomrom. (kb. úgy mint mikor fpseknél megjelent a quake 2, ott még egy ideig nyomultam a hexen 2-vel, aztán köszöntem szépen többet nem kértem az ilyen játékokból)
Pedig milyen jó is az a hexen 2, van benne vártól kezdve minden, kőhajítógép meg vizesárok stb.. :D
© SzG
2010. augusztus 27. 21:02 | Válasz erre | #106
Runner: oké.

Anry: nekem továbbra se világos teljesen a szitu, nem tudom ki mondta pl. a "szlobo mindent kitálalt" dolgot, és hogy most akkor tényleg nagy baklövést követtem-e el (szerintem amúgy nem, ez tényleg csak ízelítő volt inkább, és pár napon belül úgyis kikerül a könyv, ahogy runner írta), de mindegy, ma már eleget bámultam a monitort, megyek inkább... TV-t bámulni. :D
© Anry
2010. augusztus 27. 20:57 | Válasz erre | #105
Szerintem ez dupla fail.
Cock azt hitte, hogy Szg, de nem. Így lett dupla. A nyeremény a banké.. [smiley]bee1[/smiley]
© runner
2010. augusztus 27. 20:56 | Válasz erre | #104
frissitéskor teszem majd elérhetővé a könyvet, de Firefox, SzG cock megkapta a linket a könyvhőz, mivel ők (ti) járultatok hozzá a könyv elkészültéhez.
Pár nap és mindenki láthatja.

Térképet kap majd mindenki. Csinálok.
A főhős Te vagy!
© SzG
2010. augusztus 27. 20:47 | Válasz erre | #103
Az se világos, hogy kik között zajlott le ez a levélváltás... te beszéltél Runerrel erről vagy mi? :D
Amúgy egyre kellemetlenebbül érzem most magam emiatt. :D
Hát ha valami top secreteket lepleztem le, akkor bocs, esetleg töröljétek isd a hozzászólásomat. Bár nmem hinném, hogy baj, hogy leírtam, mit kap a pénzéért az, aki beruház erre a könyvre. Amúgy is, ez afféle kedvcsinálónak is jó, így legalább még jobban fogják várni a könyvet a kollégák. :)
© SzG
2010. augusztus 27. 20:41 | Válasz erre | #102
Vagy most akkor mégsem írhattam volna le, hogy pontosan miket is fog tartalmazni a Tűzhegy?? Vagy most tényleg nem értem ezt a háeszt. :D
1234Következő oldalUtolsó oldal