Vissza a főoldalra
Vissza a lexikon főoldalára
Helyszínek

Feketehomok Kikötő (Port Blacksand)

Feketehomok Kikötő
Feketehomok Kikötő meglehetősen új település, amely egy korábbi, sokkal nagyobb város romjain épült, amelyet a Varázslók Háborújában tökéletesen elpusztítottak, és a háború utáni években elhagytak. Mindazonáltal a romok és a jó fekvés miatt (a város a Macskahal folyó torkolatnál feküdt) hamarosan egy új település nőtt ki a régi helyén. A régi várossal ellentétben az újat nem tervezték tágasra és geometrikusra: a düledező fa- és kőházakat egymás hegyére-hátára zsúfolták, ahol tolvajok, kalózok, orgyilkosok és egyéb brigantik leltek otthonra, akik egymásra és az ártatlan polgárokra leselkednek. A város fölött a titokzatos Azzur Nagyúr uralkodik, a kegyetlenségéről és ravasz „jótéteményeiről” híres zsarnok.

Ez a név, hogy Feketehomok Kikötő félelemmel
vegyes tiszteletet ébreszt minden kereskedőben,
kapitányban, matrózban, becsületes utazóban és
parasztban egyaránt széltében hosszában egész Allansia
területén. Nincsen még egy ilyen romlott város a
Titánon, ahol ennyi bűnöző, és söpredék gyűlne össze
egy helyen. Néhány utazó úgy véli, hogy túlmutat még
Khare-n is, ami Kakhabad földjén található. Miért is
utaznak épeszű Hősök Feketehomok Kikötőbe? Az
tény, hogy a város rengeteg kalandot kínál. Carsepolis
romjaira épült, ahol kalózok, rablók, banditák rejtették
el felhalmozott kincseiket.
Történelem
A kikötőváros mai nevén Feketehomok Kikötő csak
még száz éves, a jelenlegi formájában. Az eredeti város
története valójában ennél jóval, jóval régebbi időkre
tehető. Még a Régi Időszámítás (RI) szerinti korba. Sok
tolvaj, kalóz, haramia, matróz szerencsére nincsen
tisztában a korábbi történelemmel. Sokkalta inkább a
jelen korban élnek, és a kereskedelmi útvonalat
kihasználva rabolnak, fosztogatnak. Azonban azok kik
ismerik a régmúlt eseményeit azok tudják, hogy
Feketehomok Kikötő alatt elsüllyedve nem mesze más
is található.
Idővonalba rendezve a dátum szerint felsorolva leírjuk
a történelmileg fontos fejezeteket. Mik is történtek a
Macskahal Folyó torkolatában, miket írtak le Allansia
Történészei, nagy könyveikben.
R.i.sz. 1408
Az Istenek 400 éve osztották fel az ős kontinenst
Irritarit, amelynek egyik része mai néven ismert
Allansia lett. Vad és veszélyes vidék volt ekkor. Kis
civilizációk, vad törzsek, emberek és nem emberek, akik
túlélték a kataklizmát, ekkor a Nagy Síkságon
kóboroltak.
Az egyik törzs vezére Viharfi Carsról úgy döntött, ezen
a nyugodt, és termékeny vidéken, a Macskahal Folyó
torkolatában telepszik le népével. Kezdetben egy kis
tábor volt, nyers kunyhókból épült falu. A környező
termékeny föld, és a könnyű halászati lehetőség nagyon
hamar virágzásnak indította a települést. Ahogy egyre
növekedett fejlődött, hidat építettek át a folyón, és
palánkfalat a házak védelmére.
R.i.sz. 1574
Az évek óta jó hírű „Cars városa” amely ebben az
időben vált virágzó mezővárossá, és kikötővé, hatalmas
nagy kőfalak védik. A város központjává vált a
szárazföldi, és vízi kereskedelemnek, ez képezi
legnagyobb bevételi forrását. Az uralkodó a legfőbb
család sarja. A város is rendelkezik már külön tanáccsal,
ők a leggazdagabb, és befolyásosabb polgárok. Ebben
az évben viszont két részre szakad a tanács. Ennek
eredménye képen a nézetkülönbségek miatt
megmérgezik a trónörököst Fehérfarkas Carst. Így
nincsen a trónnak már várományosa. A túlerőben lévő
tanácstagok kijelölnek egy felügyelőt, maguk közül, aki
felügyeli a város vezetését, addig, míg fel nem kutatják
a jogos trónörököst.
R.i.sz. 1601
A város tovább növekedett, mind méretileg, mint
hatalmilag. Ész egyszer csak 27 év után befut a kikötőbe
a Gondviselés nevű hajó. Ezen pedig Kardforgató Coros
érkezett, a városba, mint elsőszülött rokon igényt tartva
a még üres trónra. A történel könyvek nem rögzítették,
hogy miképpen is győzte meg Coros a tanácsot az
igazáról. Ez főképpen annak is köszönhető, hogy a
tárgyalások zárt ajtók mögött történtek a kastélyban
elzárva. Bármi is volt az érv, Coros érvényt szerzett
jogának, és királlyá koronázták. Büszke uralkodó volt.
Rengeteget dolgozott azért, hogy a város minél jobban
kibővítse, és azon is, hogy a benn élőknek minél jobb
életkörülményeket teremtsen. Felesége több örökössel is
megajándékozta, biztosítva ezzel a trónt.
R.i.sz. 1601
A király III. Coros, Kardforgató Coros unokája, az egyik
legbefolyásosabb uralkodó az egész kontinensen. Ez
időben rengeteg kis királyságok, birodalmak, törzsek
voltak elszorva a kontinensen. Rengeteg volt a
háborúskodás köztük. III Coros sok ilyen hatalmat
felkeresett, és szerződött velük. Az eredmény az lett,
hogy hivatalosan is feloszlott az Allansiai Birodalom, és
számos nagyobb királyság jött létre a helyén. Ebből a
legnagyobb területet természetesen III Coros szerezet
meg. Ennek az új királyságnak lett a fővárosa
Carsepolis (Cars Városa). Fél évszázad elteltével a
Kardforgató dinasztia a városból fővárost csinált. Széles
kövezett utcákkal, vaskos várfallal, és folyamatosan
fejlődő gazdasággal.
R.i.sz. 1735
A virágzó várost választotta új varázslóiskola
alapítására Yannisara, aki maga is tanítványa volt a
híres Magiszternek Eridansisnek. Az iskola jó híre
hamar elterjed Salamoisben is. A varázsló, egy új mágia
stílust kezdett oktatni, ez pedig a Szavak rendje volt.
Néhány év elteltével a Szavak rend tagjaira a király VII
Coros (más néven a Misztikus) is felfigyelt, és állást
ajánlott egyik tagjuknak a bíróságon. Ő voltak az első
varázsló a törvényhozásban. Lakhelyet is kapott az
egyik toronyban a palotán belül. Ekkor kezdték el a
Szavak rend tagjai a mágikus tárgyak gyűjtését.
R.i.sz. 1735
A távoli kontinensen Khul szívében lévő sivatagban
felébred a káosz, kiszabadul börtönéből. Ekkor veszi
kezdetét a Káosz beköszönte, ami lángba fogja borítani
később az egész Titánt, és örökre megváltoztatja majd
annak arculatát.
R.i.sz. 1998
A Varázslók Háborúja elkezdődik. A Gonos
orkok, goblinok, trollok viharként sodorják el Allansia
északi vidékeit, köztük Goldorant az északiak
fővárosát. Az ostrom csak pár napig tartott. Akiknek
sikerült élve megúszni, az mind délre menekül a sereg
elől. Carsepolis falait ekkor megerősítik, felkészülve
ezzel a csatára.
R.i.sz. 1999 / K.u. 0
Az ocsmány sereg orkokkal, és más még rosszabb
teremtményekkel folytatta pusztító hadjáratát déli
irányba. A Trollfog Hágon kellett átkelniük, ahol már
várta őket Salamonis serege, és segítőik a hajdani
Varászlók. A Káosz erői itt nagy veszteséget szenvedtek
el, de a Sötét Elf varázslókkal megerősítve, és a Holdkő
Dombi Orkok ezreivel ismét erőre kaptak, és átjutottak.
Ez után már könnyedén elértek Carsepolis falai
A város már megerősítve várta a sereget, Salamonis
maradék erői is csatlakoztak a védőkhöz. Több mint két
hétig tartott az ostrom. Folyamatos harcok folytak a
falakon, és egyéb helyeken. Mindenki önfeláldozóan
küzdött. Amikor a falak ledőltek a harcot az utcákon
folytatták tovább, ezzel sok kárt okozva magának a
városnak.
Annak ellenére, hogy a gonosz erői voltak túlerőben,
megerősítve káosz varázslókkal, a védők vitézül
tartották magukat, míg a törpék, és az elfek felmentő
serege meg nem érkezett. Fangthane törpéi, és a
Feketeerdő Elfei körbevették a káosz seregeit. A gonosz
az üllő, és a kalapács közé szorult, és a Varázslók
Háborúja véget ért.
Azok a lakosok, kik túlélték az ostromot, és a csatát
elhagyták a város ősi romjait. Családjukkal, és kis
vagyonukkal átköltöztek Salamonisba, vagy egy közeli
városba, ami túlélte a háborút. A város maga
javíthatatlanná vált, ráadásul a káosz örökre
megfertőzte. Rengeteg keselyű telepedett rá a városra,
és csak ők, meg a halottak szellemei maradtak meg a
szép paloták, impozáns házak, és széles utcák romjai
között.
Ebben az évben vezették be az új időszámítást.
Elhagyták a régit, és az újat elnevezték Káosz Utáni
(K.u.) korszaknak.
Gonosz seregei,
, Nagy
falait.
öbb . cák K. u. 121
A romos és pusztuló város új lakokra
Kalózhajók kezdik használni a kikötőt
banditák keresnek menedéket a düledező romok között.
A zsákmányokat itt halmozzák fel, mert itt senki sem
keresné, más tolvaj meg nem mer, hozz nyúlni. Pár
merész kereskedő fantáziát lát a helybe. Nagy szükség
is van az élelmiszerre, és a fegyverekre.
Idővel a düledező romokat megjavítják, és új házakat is
építenek. Az ősi város kezd újjáéledni. (igaz kissé
koszosan)
K. u. 171
Az évek alatt a romokból egy település növi ki magát,
aminek legfőbb értéke a kikötő. Egy törvényen kívüli
kisváros válik belőle. Ebben
kapitány Eril Shaker megszerzi a város feletti irányítást,
kalózcsapatával. A kormányzása alatt a nevét „Olaf
Kétlovas Herceg”-re módosította
körüli falak újraépítését, és új törvényeket vezet be.
Megpróbálja megszelídíteni a helyet, de mint az látható
volt előre, a kalózokat, és tolvajokat nem egyszerű
korlátozni. Ezért állandóak a feszültségek, és a kisebb
csaták a helyi bandák, legénységek és a „Királyi Gárda”
között.
K. u. 192
Kétlovas Herceget zavarta a börtönök
ezért létrehozott egy fogolytábort távol Feketehomktól a
Tűz Szigeten. Ide kezdte el átszállítani a börtönökből a
nemkívánatos elemeket. Ezzel azt szerette volna elérni,
hogy a város megtisztul a tolvajoktól és a rablóktól. A
szökés megakadályozása végett a Herceg felbérli a
szigeten élő őshonos gyíkembereket, hogy legyenek ők
a börtönőrök, és felügyeljék a rabokat.
K. u. 199
A gyíkemberek a Tűz Szigeten fellázadnak a Herceg
ellen, mert az közel 6 éven keresztül nem fizetett nekik
egy vasat sem. Egy különös gyíkember ragadja
magához a hatalmat a Tűz Szigeten, ő lesz a majdan
híressé vált Gyíkkirály.
K. u. 201
Most már úgy nevezik a várost, hogy Feketehomok
Kikötő. Nagy változásokon esik át, mikor Kétlovas
Herceget egy nap meggyilkolják a palota dísztermében.
A tettes nem más, mint a híres kalózkapitány Tőrarc!
Az elkövetkező napokban rengeteg az utcai harc, és a
politikai csatározás. Következménye képen Tőrarc lesz
Feketehomok Kikötő új Hercege. Nem követi elődje 30
éve folytatott politikáját, így ellene nem is lázadnak az
emberek, és nem törnek ki felkelések, az
elkövetkezendő hónapokban.
K. u. 202
Ellentétben Kétlovas Herceg eddig elért hivatali
eredményeivel, mint a bíróság, az új Herceg a
viadaloknak, az ivásnak, és a bűnözői életmódnak
Ez a kicsapongó életmód lett a veszte, mikor
késharcban legyőzi Jonjo Ruby. Ruby Hercegnő, is a
saját szabályait követte, és stílusosan három hónap
uralkodás után érte a halál, mikor is egyik elutasított
kérője megmérgezte. A káosz folytatódik, és
bandavezérek, vagy kalózkapitányok váltják egymást a
város élén.
K. u. 204
A holtpontra jutott város végre révbe ért, bár szokatlan
módon. Ahelyett, hogy ismét kalóz, vagy tolvaj ragadta
volna magához a hatalmat Feketehomok Kikötő felett.
Ezt egy messzi északról érkezett barbár teszi. A neve
Kardforgató Marak Greysteel. Vakmerően lépett be a
városba, és szerezte meg a trónt a palotában, az éppen
rivalizáló bandák elől. A város ez után visszatért a
normális kerék vágásba, köszönhetően Greysteel erős
kezű kormányzásának.
K. u. 211
A barbár Herceg uralkodása jóval tovább tartott, mint
azt bármelyik Feketehom beli lakos álmodta volna. De
végül is véget ért a Báró Illios Valentis kalózkapitány
keze által, aki mérget csempészett a Herceg ételébe. A
kereskedőből vált kalóz uralkodása alatt a városban
felvirágzott a korrupció, és a bűnözés, ami
természetesen gyarapodást jelentett.
K. u. 219
A városnak saját őrsége alakul, ezzel leváltják a Királyi
Gárdát a város utcáin. Az első vezetőjük Drakna aki
véletlenül Valentis testvére. a Helyőrség nem olyan
arrogáns, mint a régi gárda, ugyanolyan korrupt.
Megfelelő fizetség fejében minden felett szemet
hunynak.
KALAND JÁTÉK KOCKÁ
alota át, élt.
ndavezérek, szi őből K. u. 223
Azt mondják, hogy Varek Azzur ebben az évben
született Arion városában a Khul kontinensen. Az
Azzur ház egy nemesi család, befolyásosak, és
gazdagok. Ez az esemény az elkövetkezendő években
nagy hatással lesz Feketehomok Kikötőre.
K. u. 223
Ebben az évben Varek felvételt nyer a sötét
rendbe a Kukulakikhoz, akik Khulit a vihar istenét
tisztelik. Keveset tudni erről a beavatási szertartásról,
de úgy tudni, hogy égési sebeket okoznak a teste
mindenhol. Ha a hegek rúnákká álnak össze, akkor a
rend befogadja a tagot, ha nem megölik. Varek túlélte a
beavatást, de elmenekült Arionból, mielőtt
volna a rendhez, vagy meglátta volna családja az
irtózatos hegekkel.
K. u. 248
Miközben hajón menekült Arionból Varek, a kereskedőt
kalózok támadták meg. A fiatal fiút magukkal vitték, és
befogadták. K.u. 248-ban Varek már kalózkapitány és a
saját hajójával, a Káosz Arcával portyázik. Főképpen
Allansia déli vizein rabol és fosztogat, felépítve ezzel
hírnevét, és gazdagságát, a fiatal kalóz.
K. u. 252
A Zárás havának, szél napján 17.
támadását Feketehomok Kikötő városa elle
Megmérgezik a helyőrség kapitányát, egy kalózflotta
blokkolja a kikötőt, és egy kisebb zsoldos sereg
megtámadja a falakat. Káosz les
hamar elesik a vakmerő kalóz előtt. Valentis Bárót
elfogják, és felakasztják a palota legmagasabb
Az egész művelet nem tart tovább, mint négy óra, az
első ember megmérgezésétől, az akasztásig. Ez után
Azzur Nagyúr kinevezi magát a város élére.
K. u. 254
Nem sokkal a puccs után a hivalkodó palotát, amit
Valentis Báró építetett átépítik. Az impo
kisebb lett, de sokkalta megfélemlítőbb. Így magasodik
a város fölé. A büntetőjog teljesen eltűnt, helyette
maradt a kegyetlenség, és a Nagyúr rossz hírneve. Ez
által a Titán minden szegletéből vonzza magához a
söpredéket. A városi őrség is
olyanok is tagok lehetnek, akik szívét megfertőzte a
káosz. Gonosz emberek, ogrék, trollok és még
rosszabbak. A város félelemben él…
K. u. 262
Feketehomok Kikötőben ekkor nyitja meg kapuit a
Kalandozók Céhe. Ez az a hely, ahol a kalandor
szerezhet, kipihenheti a fáradalmakat
dicsekedhet a kalandjaival. Folyamatosak az
összetűzések a jelenlegi vezető Céh a Zsoldosok között.
K. u. 268
Azzur Nagyúr egyik látványos lépése, hogy sokkolja a
városiakat az volt, hogy kivégeztette a városi őrség
parancsnokát Boroft. Az indok az volt, hogy mostantól
az Ő védelmét fogják élvezni a városiak. Az új
főparancsnok főképpen szadista, mint inkább őr.
K. u. 278
Megépül Kukulak temploma a Templom Negyedben.
Főpapját Azzur Nagyúr személyes szent emberének
tekinti. Sötét praktikákról pletykálnak az emberek. Erre
az adhat okot, hogy minden hónapban több éjszaka is
rituálékat végeznek.
K. u. 279
A híres tolvaj Szélesszájú Drogo besurran Azzur
palotájában, és megpillantja a Nagyúr arcát. A
körülmények, amik idáig vezették, máig tisztázatlanok.
Pár óra elteltével már Drogo a Fekete Rák Kocsmában
büszkélkedett bravúros sikerével, majd nyoma vész.
Drogot legközelebb az emberek délután látták viszont a
város több pontján kifüggesztve… darabokban.

Itteni helyszínek



Kapcsolódó cikkek

Bestiák: Borzas Vadállat
Bestiák: Ember-Ork
Események: Varázslók Háborúja
Helyszínek: Allansia (kontinens)
Helyszínek: Allansia (tájegység)
Helyszínek: Az Ork Torzójához
Helyszínek: Fekete Erdő
Helyszínek: Kaynlesh-Ma
Helyszínek: Macskahal folyó
Könyvek: Tolvajok Városa (könyv)
Személyek: Ben Borryman
Személyek: J. B. Wraggins
Személyek: Owen Carralif
Személyek: Varek Azzur Nagyúr

Ez a cikk több mint valószínű, hogy a Titannica megfelelő szócikkének (talán éppen ennek) információi alapján készült el, avagy fog majd egyszer elkészülni.
hr