díszítés Könyvek díszítés
Kaland Játék Kockázat sorozat:
Információk:
Író: Ian Livingstone
Magyar cím: Halállabirintus
Eredeti cím: Deathtrap Dungeon
Fordító: Bukor Éva
Puffin: 6. – 1984. március 29.
Wizard 1: 3. – 2002. május.
Wizard 2: 3. – 2009. szeptember 3.
Rakéta: 1. – 1989. május.
Illusztrátor: Iain McCaig
Helyszín: Titán, Allansia
Fejezetszám: 400
nagyobb kép a könyvrőlnagyobb kép a teljes könyvrőlkép az eredeti régi könyvrőlkép az eredeti új könyvrőlúj könyv borítójának vázlatképe 1új könyv borítójának vázlatképe 2kép az eredeti új könyvről
kis kép
Könyv értékelése:
Fórumtéma
Elválasztás
Hátsó borító leírás:
Könyv és társasjáték az, amit a kezedben tartasz, amelynek főhőse TE vagy!

A tekervényes labirintus mélyén ismeretlen teremtmények várnak rád. Előtted már évek hosszú során át számtalan harcos próbálkozott keresztüljutni a labirintuson, győzni a Szukumvit báró által meghirdetett Bajnokok Próbáján, azonban eddig még senki sem járt sikerrel. Most rajtad a sor, hogy Szukumvit labirintusában, amelyet a gazdag gonosz fantáziájának teremtményei népesítenek be, és ahol lépten-nyomon csapdákba ütközöl, bebizonyítsd, milyen ügyes, erős, tűrőképes vagy!

TE döntöd el, mikor, melyik utat választod, milyen csellel kerülsz ki a csapdákból, melyik teremtménnyel csapsz össze.
Elválasztás
Amit a kaland olvasása közben tudtál meg:
Gondold végig azt az eseménysorozatot, amikor téged és Thromot, a Barbárt a Törpe Próbamester letesztelte. A kobrakapós próba után meg kellett oldanod egy anagrammát, amit ha elrontottál, akkor nem folytathattad a feladatot. Ha ez sikerült, még meg kellett küzdened egy bestiával is, végül pedig pihenhettél egy keveset, amíg Throm is elvégezte ugyanezeket. És most jön a dolog érdekes része. A Próbamester közli veled, hogy egykori társad is kiállta a próbákat, és mivel csak egyikőtöket engedheti tovább, most meg kell küzdenetek egymással. Thromnak nincs ez ellen kifogása, ugyanis a kígyó elkapása közben az állat megharapta és most túlságosan kába ahhoz, hogy felismerjen téged, egykori barátját. És ebben az állapotban sikerült megoldania egy anagrammát? Annak a Thromnak, aki nem is olyan régen hatalmas megvetést tanúsított az írott szó iránt? Nagyon úgy tűnik, hogy övéi között a műveltek közé tartozott, ám kevésbé értelmes társainak gúnyolódása miatt kénytelen volt elrejteni intelligenciáját és minden bizonnyal csak azért vágott neki a Halállabirintusnak, mert szükségét érezte, hogy bizonyítsa törzse kevésbé olvasott tagjainak a férfiasságát. Vajon miféle mélyenszántó társalgásokat folytathattatok volna, ha a körülmények nem kényszerítettek volna rá, hogy hű kardoddal szabdald fel a férfit?

Tanulság: De becsüld le barátaidat. Könnyen lehet, hogy van valami rejtett tehetségük.
Elválasztás
Dr Lecter gondolatai a könyvről:
Kisebb Spoilerek.

Mindmáig ez az egyik legkedvesebb kaland számomra. Pedig csak "egy kis" dungeonozás. Azt hiszem, hogy ebben a könyben minden megvan ahhoz, hogy belopja magát a szívünkbe. Kivételesen nem szeretném szapoírtani a szót, inkább egyszerűen leírom, hogy mik tetszenek benne: jó háttér, megfelelően darkos hangulat, izgalom, társ, próbamesterek, erős ellenfelek, feladványok - egyszóval az egész könyv úgy jó, ahogy van!

Ha valamire, akkor erre tényleg rá lehet mondani, hogy alapmű és kötelező!
Elválasztás
Nheil gondolatai a könyvről:
A Halállabirintus 1984 első KJK-ja volt. Nincs új a nap alatt, csatlakoznom kell a többséghez, ez Livingstone egyik - ha nem a - legjobb története. De összességében is ez az év szerintem az aranykor volt számára. Már kiforrott a játékkönyvírói vénája és még rengeteg új és kreatív ötletet tudott felmutatni.
Valljuk be, már a háttértörténet megvesz minket kilóra. Ki ne akarna egy ilyen halálos erőpróbán részt venni, természetesen a karaktere bőrébe bújva? Nincs most világmegváltási feladat, a cél pusztán a túlélés.
Ez a könyv egységesen hozza végig a szintet, nincsenek oda nem illő részek, az írási minőség megmarad az elejétől a végéig. Rengeteg az életveszélyes szituáció és kemény ellenségek állnak utunkba. Ebben a könyvben már sokszor kell a kockára hagyatkozni, harc, vagy tulajdonságpróba formájában. Annak ellenére, hogy végig ugyanaz a helyszín, nem válik unalmassá, monotonná.
A könyv nehézségi foka magas. Nem extrém módon, de el kell találni az ideális utat és a kijutáshoz elengedhetetlen tárgyakat is össze kell szedni. A halálcsapdákról természetesen nem is beszélve. Nem hiszem, hogy létezik bárki is, aki elsőre végigjátszotta, Livingstone első 3 könyvében szerintem azért volt erre halvány esély. Itt már ez esélytelen. Ugyanakkor nagy a sikerélmény, ha többszöri próbálkozás, térképrajzolás után az ember sikeresen kijut a labirintusból.
Apró negatívum, hogy a riválisaink a labirintusban nagyon esetlegesen jelennek csak meg. Irreális, hogy bár előttünk haladtak, mégis alig hagynak nyomot maguk után, a szobák érintetlenek, mielőtt belépünk. Ezt a vonalat jobban ki lehetett volna dolgozni, de annyira nem rontja azért az összhatást.
10/9
Elválasztás
Reactor gondolatai a könyvről:
[b]Borítóterv[/b]
Egész csinos munka! A borítón a labirintus egyik szörnyetege, a Vérvad látható, amint épp táplálkozni készül. A grafika maga szépre sikerült, de a szörnyeteg és az elnevezése – ti is látjátok – nem a legfélelmetesebb kreatúra. No de ez nem a grafikus hibája :)

[b]Grafikák[/b]
Ezekben sem találtam hibát, jól néznek ki, és akárcsak a borító, ez is csinos munka. A barbár az egyik rajzolt képen kicsit Ozzy Osbourne-ra hajaz, de ezzel nem ócsárolni akartam a grafikát.

[b]Történet[/b]
Vállalkozó szellemű kalandort alakítunk, aki Fang városának hírhedt helyi nevezetességén vesz részt – a Halállabirintuson! Aki élve kijut onnét, tízezer aranytallér nyereményt söpör be, és megszerzi a „Halállabirintus bajnoka” címet is! A halálos játszma élesben megy; öt versenyző megy be…és vajon hányan jönnek ki?

[b]Nehézség[/b]
Nem olyan vészes, de túl lazán sem szabad venni. Akkor van gond, ha a játékos nem jön rá idejekorán, miket is kell keresnie, hogy sikeresen kijusson a Halállabirintusból. Van pár jó kis furmányos csapda, de igazán komoly ellenfél „csak” kettő van – a Verembestia, és a borítón látott Vérvad, esetleg az Óriás Skorpió. A legfőbb nehézséget az utolsó kapu kombinációs zárjának kinyitása jelenti, lefogadom, itt vérzett el a játékosok nagy százaléka.

[b]Főellenség[/b]
Nincs semmilyen főellenség, helyettük több kisebb-nagyobb akadály és ellenség van…például az előbb felsoroltak. A fő gondot az utolsó kapu okozza, ugyanis három drágakövet kell találnod hozzá, és ha ez még nem elég, ki kell találnod, a drágaköveket milyen sorrendben rakd be a kapu kombinációs zárjába. Ha elkúrod, jő a villámcsapás…pár próbálkozás után jóéjszakát…

[b]Ami tetszett[/b]
A labirintus remekül meg lett tervezve, sok az össze-vissza tekergőző alagút, és változatosak a mindenféle csapdák és akadályok – például a spóragolyó, a harang, vagy a kék fénysugár a mennyezetről. Remekül megadják a labirintus hangulatát a különféle teremtmények is – vannak köztük kommersz szörnyek, mint a Goblinok és az Orkok, de különlegességekre is akadhatunk, például az Imitátor. Az is figyelemreméltó húzás, hogy egy ideig szövetségesünk is akad – az egyik versenytársunk, Throm a barbár, bár őt később egy erőpróba alatt elveszítjük majd, cserébe viszont kinyírhatjuk az idegesítő próbamester Törpét is. Szert tehetünk különféle hasznos eszközökre, extra fegyverekre, bár élettöltőből lehetne azért több is.

[b]És ami nem[/b]
Vannak meglehetősen erőltetett csapdák is, például a láthatatlan fal, és a facölöpök, amik szálkákat lövellnek. Enyhe túlzásnak találom, hogy pár nyomorult szálka miatt akár 6 életerő pontot is elveszíthetünk. Kellemetlen élmény volt a másik versenytársam, a lány elveszítése is…na őérte igazán kár volt, a barbár haverom halála valahogy nem különösebben rázott meg, legalábbis nem annyira. Az „alagútőrségen” pedig szintén jót nevettem…nem elég hogy a labirintus tele van halálcsapdákkal, szörnyekkel, meg Próbamesterekkel, neeem, még kell alagútőrség is. Hát pffff.
Nem volt az se fair dolog, hogy a vörös folyadékkal teli serleghez lehetetlen hozzájutni egy csapda miatt. A könyvben van pár elírás és fordítási hiba, például mikor a kezemmel a lyukba nyúlok a csáklyáért, gladiátor őrök helyett Ork őrök támadnak ránk, a Törpe pirulái közül mindkettő 2 ügyesség pont veszteséget okoz, holott az „L” jelűtől 2 szerencse pontot kellene veszteni. Nincs rendben a 48. és a 242. pontokon az ájulás-magunkhoz térés se. Ezeket leszámítva azonban nincs különösebben súlyos gond a könyvben.
Elválasztás
Sang gondolatai a könyvről (forrás):
[b]Design[/b]
Szerintem az egyik leghatásosabb borító a [i]Halállabirintus[/i]é. A Vérvad gusztustalanul gyönyörű megjelenése, ahogy nyelvével csettint egyet, és ahogy a sok-sok szemével egyenesen ránk bámul… brrr. Tökéletes.

[b]Illusztráció[/b]
Ian McCaig rajongó vagyok, szóval nem lesz nagy meglepetés, hogy azt írom, hihetetlenül jó hangulatot teremt az alkotásaival. Ezek egyértelműen művészi grafikák, és szinte egyetlen elnagyolt kép sincs köztük – jó, talán a 393-asnál mintha már kifogyott volna a szufla. Kedvenceim a 74-es (a félelmetes Tükördémon), a 170-es (a kígyóval küzdő lány, mint tinédzserkorom meghatározó szexuális élménye), a 210-es (az a rémület az arcon!), a 230-as (vicces troglodyták), a 364-es (az utolsó ajtó a gnómmal), de a 60-as (törpe próbamester) is borzongatóan jó. Na lépjünk tovább, mielőtt felsorolom az összeset.

[b]Háttértörténet[/b]
Régi adósságot rovok le önmagammal szemben, hisz a legelső Magyarországon kiadott KJK-ról van szó, valahogy mégse sikerült róla írnom egészen mostanáig. A sztori az „ős-klasszikus” vonalat erősíti. Nagyjából ugyanaz, mint a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=9]Bajnokok próbája[/url][/i], csak ezúttal önként és dalolva nézünk szembe Szukumvit báró agyszüleményével. A cél a vagyon és a hírnév – végre valami kevéssé heroikus törekvés. A háttérleírás amúgy elég hangulatos lett, ahogy a napjaink telnek a próba előtt.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Eredetiség[/b]
Hehe, hát ezt hagyhatnánk is ugyebár, de azért akadnak érdekes kreatúrák a labirintusban. Az ajtó alakját felvevő Imitátor például bejött.

[b]Kihívás[/b]
Nem lett egy durva könyv, kötelezően megszerzendő tárgyból is csak három van: smaragd, gyémánt és zafír. Ezekkel persze előfordulhat, hogy nem a jó irányba megyünk, így nem találkozunk valamelyikkel, de ezt már megszokhattuk. Érdekes, hogy a „must have” ékköveken kívül még egy csomó másik ékkőt is találunk, nem tudom, ennek van-e valamilyen különösebb oka. Ha megvan a három drágaság, akkor a végén kell egy kis szerencse is, hogy jó kombinációban dugjuk be őket a kivezető kapuba.
Ezen felül persze akad néhány hirtelen-halál, és elég szép mennyiségben lehet Ügyesség és Életerő pontokat is veszíteni (leginkább csapdák által), ha bénázunk.

[b]Főgonosz[/b]
Az nincs, bár vannak „főbb” ellenségek. Ilyennek nevezhetjük a törpe próbamestert, akivel mondjuk nem feltétlenül kell személyesen megküzdenünk, de a feladatait meg kell csinálnunk. A Vérvad is egyfajta felturbózott szörnyike (totálisan nem is lehet elpusztítatni), és a Mantikórral is szembe kell néznünk.

[b]Hangulat[/b]
A hangulat jó, az elején abszolút bele lehet képzelni magunkat hősünk bőrébe, ahogy belépünk a labirintusba. Ami viszont kifejezetten vicces, hogy nevével ellentétben a hely durván lineáris, legalábbis az első fele. Csak ideiglenes leágazások vannak, semmi bonyolultság, talán az egyik legkevésbé szerteágazó könyv. Később azért jobb lesz a helyzet, de azért azzal sem nagyon növekszik az újrajátszási faktor.
Kicsit fura szájízzel olvastam nindzsáról, dinoszauruszról, vagy Doppelganger italról (még jó, hogy a Titánon is tudnak németül). Szóval lehet érezni olykor a fantáziátlanságot, de azon is beharaptam az ajkam, amikor elérkezünk a maró iszaphoz, és nincs lehetőségünk visszamenni a tíz méterrel korábban látott gólyalábakért. Miért? Nem csapódott le mögöttünk egy vasrács, vagy ilyesmi. Persze, inkább marassuk szét a lábunkat, ha nem fizettünk…
Jól vannak ellenben megcsillantva a karakterek személyiségei, akikkel összefutunk (nem sok van belőlük). Throm, a barbár mogorva külseje arany szívet takar, de a törpe próbamester sem fél kimutatni az érzelmeit, mint ahogy a kapuőr gnóm is legszívesebben menekülne a [i]Halállabirintus[/i] poklából. Akad néhány félrefordítás és hiba, de ezekkel most nem foglalkoznék, csak annyit mondok, hogy nyugodtan nyomjatok egy próbát a könyvvel. Egy falat klasszikus.
Elválasztás
Aaron Thorne gondolatai a könyvről:
A Halállabirintus szuper. A történet szerint öt másik kalandozó társaságában behatolsz egy különleges labirintusba, hogy teljesítsd a ,,Bajnokok Próbáját,'' mely erőt és ügyességet kíván meg a jelöltektől. Soha senki nem élte még túl a próbát, így Szukumvit báró 10.000 Aranytalléros fődíját sem vihette még el senki. Milyen kár.

A háttértörténet remekül passzol a Kaland, Játék, Kockázat műfajába. Miután elég sok kaland jut el előbb-utóbb egy kanyargós útvesztőbe, az egészet ebbe a környezetbe helyezni zseniális húzás volt. Ennek köszönhetően pedig arra is lehetőség nyílik, hogy a legkülönfélébb csapdákat és szörnyeket vonultassa fel a kaland anélkül, hogy megtörné a történet logikáját. És azt elhiheted nekem, hogy rengeteg különös dologgal lehet itt találkozni, melyek egy része ráadásul teljesen értelmetlennek tűnik akkor. Rengeteg zsákutca és tévút is került bele. Én elvárom egy játékkönyvtől, hogy kihívást jelentsen, a Halállabirintus pedig pont ilyen.

A könyv persze nem tökéletes. A legnagyobb problémám vele az, hogy az ellenfelek időnként túlságosan erősek, annak ellenére is, hogy a bevezető szerint a helyes úton haladva bármilyen kezdőértékekkel végig lehet jutni. Ez nem igaz. Hacsak nem vagy hihetetlenül ügyes a kockadobásoknál, legalább egy 9-es ÜGYESSÉGRE és SZERENCSÉRE van szükséged ahhoz, hogy kijuss az útvesztőből.

Szóval dobj ki egy jó karaktert, és vágj azzal neki a kalandnak. Ha rátalálsz egy példányra, mindenképpen érdemes végigolvasnod. Nagy kihívást jelent, és még ha pontosan tudod is, mit kell tenned, akkor is szükséged van némi szerencsére. Nagy kár, hogy az ellenfelek egy része el lett rontva, ellenkező esetben gond nélkül megkaphatta volna a tíz pontot.
Elválasztás
Értékelés: 10 / 10
Bryan Spargo gondolatai a könyvről:
A Kaland, Játék, Kockázat könyveket az alapjaihoz visszavezető [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok Városa[/url] által elért hihetetlen sikereket követően Ian Livingstone megírta a sorozat -- és talán a játékkönyvek -- legsikeresebb darabját. A Halállabirintus hatodikként jelent meg a Puffin kiadásában. A műben Ian Livingstone sikeresen ötvözte egy vérbeli KJK könyv minden lényegi részét, mellyel egy olyan élményt jelentő könyvet sikerült összehoznia, amit a játékos nem fog egykönnyen elfelejteni.

A Halállabirintus profin lett megszerkesztve és szövegezve. Az egyetlen helyes úton lehetőségünk van találkozni mind az öt ellenfelünkkel, akár élve, akár holtan. A benne található találkozások pedig a KJK sorozat legjobbjai közé tartoznak. A nindzsa elleni harc, a Vérvaddal történő összecsapás, a Thrommal történő párbaj, a Próbamester Minotaurusza vagy Skorpiója elleni harc csak néhány azokból az eseményekből, melyek azután is a játékossal maradnak, hogy letette a könyvet.

A kaland elég hosszú, és komoly kihívás elé állítja az olvasót. Ahogy azt Livingstone-nál már megszokhattuk, össze kell gyűjteni bizonyos ékköveket a kaland során, melyek segítségével ki lehet majd jutni az útvesztőből és meg lehet szerezni a nyereményt, ami ezért ját. Ha ehhez hozzávesszük Ian McCaig hihetetlen illusztrációit, szinte méltánytalannak érezhetjük, hogy egy játékkönyv ennyire tökéletes lehet.

A Halállabirintus a mai napig egy rendkívül megfogó olvasmány, és a valaha megírt legjobb KJK könyvek között van a helye. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez a műfaj alfája és ómegája.
Elválasztás
Értékelés: 9.6 / 10
John Stock gondolatai a könyvről:
Egy igazi klasszikus. Nem sok olyan kaland van, amire ezt mondtom, de ez megérdemli a címet. Ian Livingstone, a játékkönyv műfajának szinte vitathatatlan királyának (Jackson és Hand elég közel járnak hozzá) könyve, egyben a legjobb alkotása.

Az alapsztoriban nincs semmi kiemelkedő, új szabályokat sem vezetett be, azonban a kaland egyszerűsége és egyben nehézsége nagyon jóvá teszi. A hírhedt Szukumvit báró egy rettegett labirintust épített, hogy ezzel tegye híressé városát, te pedig a 10.000 Aranytalléros fődíj reményében jelentkeztél rá, hogy átjuss rajta. Egy kicsit olyan, mint a Legyen Ön is milliomos egy ősibb -- és halálosabb -- verziója.

Lássuk az értékelést. A könyv maga remekül megírt, Iain McCaig illusztrációi pedig remekül passzolnak a kaland légköréhez. Ezért két hüvelyujjat is érdemel. Szerepelnek benne a szokásos elemek -- a fejtörők, hogy megszabaduljunk egyik-másik versenytársunktól. Egyikükkel még össze is barátkozhatsz, csak hogy nem sokkal később megöld a következő Próbamesterrel való találkozáskor. Egyszerűen zseniális.

Egyetlen problémám van vele, mégpedig a befejezése. Szerintem egy kicsit elégtelen. Tizenöt sor csak egy közepes fejezetpontra elegendő. Ugyanez a hiba jelen van [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárában[/url], [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójában[/url] és [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=16]A Végzet Erdejében[/url] is. Ezt leszámítva szuper a könyv. Mindenképp szerezz be belőle egy példányt, és játszd végig. Most rögtön. És te is tudni fogod, milyen remekmű került a kezeid közé.
Elválasztás
Értékelés: 9 / 10
Ken Beuden gondolatai a könyvről:
A cím elég jól felkelti az ember figyelmét, és ha ösztöneidet követve leemeled a könyvet a polcról, nem fogsz csalódni. Ian Livingstone 1984-es könyve hatodiknak jelent meg a sorozatban, és -- véleményem szerint legalábbis -- az első olyan, ami megütötte [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójának[/i] szintjét. A kaland Allansia északi részén játszódik. Szukumvit báró, akinek a neve egyet jelent a zűllöttséggel, vezeti Chiang Mai tartomány Fang nevezetű városát.

A település hírnevének öregbítése -- és vagyonának gyarapítása -- érdekében a férfi életre hívta a ,,Bajnokok Próbáját.'' Az esemény helyszíne a település mellett elterülő hegy gyomrába vájt, direkt erre a célra létrehozott labirintus, melyet halálos csapdák, szörnyek és fejtörők
tesznek változatossá. Nem kell sok ész ahhoz, hogy rájöjjünk, miért is nevezik Halállabirintusnak a helyet. A báró terve rendkívüli sikert aratott. Az esemény rengeteg, hírnévre és gazdagságra vágyó kalandozót vonzott oda a környékről, akiket pedig követett a tömeg és pénzük. A labirintus ugyanakkor beváltotta a nevéhez fűzött reményeket, ugyanis senki, aki nekivágott, nem tért még vissza belőle. A helyszín tehát adott, egyszerű, mégis rendkívül vonzó. Úgy döntesz, hogy öt másik bajnokjelölttel együtt te is megkísérled a lehetetlent. Társaid leírása csak még tovább fokozza a kaland izgalmait.

Amint belépsz a labirintusba, a könyv hangszíne megváltozik, a kinti, ünnepélyes, karneváli hangulathoz képest nyomasztóvá válik. Itt kezdődik igazából a kaland, mely beteljesíti a felé támasztott elvárásokat. Minden itt van, ami csak kell: szörnyek, melyekkel végezni kell; csapdák, amiket el kell kerülni; tárgyak, amiket meg kell találni; és talányok, amiket meg kell fejteni. És ehhez jön még pluszba a lehetőség, hogy helyenként akár még jelölttársainkkal is összefussunk.

A kellemetlen a dologban az, hogy csak egyvalaki zsebelheti be a fődíjat! De a legjobb az egészben mégis az, ahogy mindezek összeállnak. A labirintus aránylag könnyen indul, és minél mélyebbre hatolunk a belsejébe, annál nehezebbé válik. A könyv remekül meg lett írva és könnyedén magával ragadja az embert. Minden kanyarnál új veszélyekkel kell szembenézni. Livingstone többi könyvéhez hasonlóan a győzelemhez vezető út nem tűr el sok kitérőt, ráadásul úgy is el lehet jutni az utolsó feladványig, hogy minden, a megfejtéséhez szükséges dolgot összeszedtünk volna. Könnyen lehet, hogy ekkor a hajadat fogod tépni, de éppen ez a szép benne. A kihívás. Még ha meg is vannak szükséges tárgyak, a kijutás nem garantált! A labirintus nyomasztó zártsága a történet során folyamatosan jelen van, az újabb és újabb próbálkozások során más és más útvonalakat lehet bejárni, ami tovább növeli az élményt. Így egyszerre lesz nagyobb a kihívás és marad fenn az érdeklődés és izgalom.

Ha a személyes véleményem érdekel, nem fogod tudni elsőre kijátszani a könyvet (sem másodszorra, de még harmadik nekifutásra sem). Iain McCaig remek illusztrációval együtt ez a könyv elég magasra tette a lécet ahhoz, hogy a további köteteket ehhez lehessen mérni. Mindenképpen ajánlom, hogy próbálkozz meg egy végigjátszással.
Elválasztás
Értékelés: 9 / 10
Lafe Travis Fredbjornson gondolatai a könyvről:
Minden kétséget kizáróan ez a kedvencem a Kaland, Játék, Kockázat sorozatból. Ennek egyik oka, hogy a kaland május [a szelek hónapja -- a szerk.] 1-én játszódik, ami egyben a születésnapom is.

A Halállabirintus tele van halálos találkozásokkal, melyek nagy része könnyen a kalandod végét jelentheti, ha rosszul döntesz. Valószínűleg tucatnyi alkalommal meg fogsz halni. Tanulj a hibáidból és készíts jegyzeteket. A rossz utat választva könnyen lelheted halálodat, vagy hagyhatsz ki fontos tárgyakat. A Vérvad termébe több irányból is be lehet jutni!

A feladatot tovább nehezíti a rengeteg ügyesség, erő és szerencse próba, így még ha rá is akadsz a helyes útvonalra, szerencsés dobásokra lesz szükséged ahhoz, hogy célba érj. Sok csatát kell megvívnod, melyek minden kétséget kizáróan le fogják apasztani életerődet. Használd ki azokat a helyeket, ahol lehetőséged van feltölteni tulajdonságaidat.

Érdekes, hogy az egyetlen helyes út során az összes többi jelölttel összefutsz. Az Elf nőtől megtudod, hogy a kijutáshoz ékkövekre van szükséged, melyek helyes sorrendjére semmiféle tippet nem kapsz, így marad a találgatás. És azt is fontos megjegyezni, hogy nem minden, a labirintusban talált kő fog hasznosnak bizonyulni.
Elválasztás
Értékelés: 9 / 10
Per Jorner gondolatai a könyvről:
Szerencsejátékos szempontból a Halállabirintusnak nincs sok értelme. Felteszed az életed, vagy legalábbis a szabadságodat potom 10.000 Aranytallérért és némi dicsőségért. Én ugyan nem tudom, mennyire értékeli egy átlagos allansiai az életét, de szerintem ilyen esetben csak akkor vágna bele, ha igen jók az esélyei és egészen biztos lenne benne, hogy a ,,bank'' nem csal. Nos, a jelek szerint tévedek. A háttértörténet szerint sorban állnak a próbálkozók a próbára, amit eleve teljesíthetetlennek hirdetnek, méghozzá legalább annyira a kihívás, mint a pénz miatt. Pedig könnyedén megeshet, hogy már az első kanyar előtt egy hirtelen halál pont van (miért is nincs?). Mindent egybevetve szerintem ez nem azt jelzi, hogy az allansiai kalandozók nem pont azok az észkombájnok, akikhez egy szorult helyzetben szívesen fordulna az ember.

Most, hogy ezt kiírtam magamból, elmondanám, hogy számomra a Halállabirintus testesíti meg a Kaland, Játék, Kockázat igazi szellemét. Had soroljam itt fel, miért is gondolom ezt:

Rendkívül jó neve van. Fantasztikus. Remek a koncepció (a labirintus). Egy útvesztőben játszódik (nyilvánvalóan). Mindenféle teketóriázás, varázslatválasztás, vásárlás vagy utazás nélkül egyenesen belehajít a történések sűrűjébe. Vannak benne elágazások, hogy az újabb és újabb nekifutások esetében más és más csapdákkal vagy lényekkel találkozhatsz, de vannak benne olyan részek is, amelyeken mindenképp át kell haladnod, és így annyira nem is rövid a történet. Jelen vannak más próbálkozók, akikkel valamilyen módon összeakadsz az út során. Több emlékezetes szörnyeteg is felbukkan benne, például a Tükör Démon, a Verembestia és a zseniális Vérvad. Már itt kitűnik Ian Livingstone szokásos egyenes és prózai stílusa, ami remekül illik ehhez a fajta mászkálós stílushoz. Iain McCaig illusztrációi (ez a második és egyben utolsó könyv, amihez rajzolt -- miért?) nagyon ütősek. Megvan benne a drámai végkifejlet. Elég kihívó ahhoz, hogy újra és újra nekifuss a kalandnak, egészen addig, amíg végül sikerrel nem jársz, és a vége majdnem -- mondom, majdnem -- tisztességes.

Igazából az egyetlen hátránya, ami az eszembe jut, az az utolsó három szörnyeteg ÜGYESSÉG pontja. Nem lett volna baj, ha egy kicsit visszavesznek belőlük. Így még 11-es ÜGYESSÉGGEL is kell egy kis szerencse a győzelemhez. Ennél kevesebbel pedig akár fel is lehet adni a próbálkozást. Lehetett volna valamivel több szót ejteni versenytársaink cselekedeteiről, akik ugyebár előttünk jártak és minden bizonnyal benéztek már a legtöbb -- ha nem az összes -- helyiségbe, ahová mi is. És persze ott van a pajzsos kavarás is, de végül úgy döntöttem, hogy nyilván van egy nálunk, mivel egy másik ponton a szöveg automatikusan feltételezi ezt.

Mindent egybevetve a Halállabirintus egy igazi klasszikus. Ha eddig még nem sikerült volna beszerezned, mindenképp pótold ezt a hiányosságot. Nagy kár, hogy az új borítóra nem a Vérvadat tették, a Csontvázharcos szakasztott olyan, mintha a belső illusztrációt másolták volna le.
Elválasztás
Értékelés: 10 / 10
Phil Sadler gondolatai a könyvről:
Az első KJK könyv, amit olvastam, és továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy egyben a legjobb is (bár az olyan remekművekről sem szabad megfeledkezni, mint [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=14]Az Elátkozott ház[/url], [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=11]A rémület útvesztője[/url] vagy a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=61]Démonvadász[/url]). A saját művemre is ez volt a legnagyobb hatással.

Már a könyv borítója is magával ragadó, melyen egy igazán borzalmas bestia látható, ami mintha egyben akarna bekapni minnket -- a hírhedt Vérvad! Jó eséllyel pályázhatna a ,,Minden idők legjobb borítója'' címre. A belső illusztrációk is kiválóak: a sikoltó Tükördémon, a félelmetes barbár, Throm, vagy a különös fénynyaláb, melyben mosolygó, kacagó arcok lebegnek.

A könyv alaptörténete üdítően eltér a megszokott KJK-któl, itt ,,csupán'' egy próbát kell kiállni, nem pedig a világot megmenteni. Persze nem egyszerű próbáról van szó, hanem egy halálosról, amit még soha senki nem élt túl. Mi azonban éppen erre készülünk, mert a jutalom hatalmas: 10.000 Aranytallér! És még itt is van egy csavar: nem egymagunk hatolunk be a helyre, hanem több másik jelölttel egyetemben (akikkel a kaland során találkozni is fogunk). De csak egy győztes lehet.

Maga a kaland zseniális, több emlékezetes találkozással (az Óriás Skorpió, a Nindzsa és a Manitkór csak néhány ezek közül) és helyszínnel (a fegyver feladására felszólító tábla, a halálos Próbamesterek próbái vagy a vesszőfutás) fűszerezve. Mindezek mellett az írás minősége is kiemelkedő. Ha hozzávesszük a kínzó csapdákat, agyafúrt fejtörőket és zseniális kincseket, egy mindenek fölött álló kalandot kapunk.

Nyugodt lélekkel jelentem ki, hogy a Halállabirintus a legjobb az összes KJK közül.
díszítőkép