Szerintem A Pusztítás Maszkjai nem tartozik a jobb játékkönyvek közé. Ennek több oka is van, a megfelelő időben be is fogok erről számolni. Ebben a könyvben Arion uralkodójának karakterét ölthetjük magunkra. Micsoda???

Biztos vagyok benne, hogy ez az egyetlen, általam olvasott játékkönyv, ahol az uralkodó fogja magát, és egymagában nekivág a vadonnak, ami Khul északkeleti részében még nagyobb felelőtlenség. Általában az uralkodók másokkal végeztetik el a kalandozó feladatokat, mert vagy már visszavonultak az ilyesmitől (feltéve persze, hogy valaha is belevágtak efféle feladatokba), vagy pedig egész életükben védve voltak mindenféle szenvedéstől és nehézségtől. A háttértörténet nevetséges, különösen az udvari varázsló szavai: – Meg kell ölnöd Morganát! – Hát ez minden, csak nem eredeti név. – Az ország nemesszívű uralkodója és legdicsőbb harcosa vagy. Csak te járhatsz sikerrel! – Nekem egy kicsit furának tűnik, hogy a varázsló a szinte biztos halálba akarja küldeni királyát. (A kaland bővelkedik hirtelenhalál-fejezetpontokban! Ennyi erővel a Monty Python és a szent grálban található erdei táblákat is nyugodt szívvel kitehették volna.)

Akárhogyis, a háttér utolsó előtti mondata a legszórakoztatóbb: "Szavai nyomán rémület és kíváncsiság tölt el." Lehetséges ez egyáltalán? És lássuk be, nem uralhatja Ariont olyasvalaki, aki vágyik a halálra, bár ez igazából annyira most nem is fontos. Akárhogy is, ha mindenbe belekötök, soha nem fogom befejezni a kritikát.

A kezdés nem valami bíztató, a harmadik lapozás után hirtelen halált halhatunk. Semmi gond, Arion népének befellegzett. A gond az, hogy a könyv folyamatosan végez veled, ha A helyett inkább B-t választod. Ha valaha is eljutsz Fakóvölgyig, állítólagos unokatestvéred, Hever kastélyában szállsz meg. Rokonod megbíz azzal, hogy "mágikus" kürtjéért (egy szinte teljesen haszontalan tárgyért, melyet csak néhány állaton lehet alkalmazni) cserébe végezz egy kardfogú tigrissel. Ez a játék a könyv legjobb része. Ha valamivel később nem szedsz össze két tárgyat, és nem szerzed meg egy kísértetsereg támogatását még a történet legelején, lehetetlen megcsinálni. A befejezés pedig egyenesen szánalmas: "Győztél! A Pusztítás Maszkjai nem hoznak romlást a világra – legalábbis nem a te életedben..." És ennyi!

Az egyetlen dolog, ami megmenti a kötetet attól, hogy a szemetesben végezze, az Russ Nicholson rajzai, de még a térképpel együtt sem tudják feledtetni a sztori hiányosságait. Ha véletlenül ismét kiadnák, érdemes jó messzire elkerülni.