Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Zagor.hu Játékfüzetek 5. szám
BejelentkezésElfelejtett jelszó
© killmaster (Savanyúhas)
2013. június 5. 16:52 | Válasz erre | #66
Mérhetetlen büszkeség fogott el, saját irományom nyomatásban látni, hát csúcs ez az érzés! Még ha sok meló is volt vele, és sokáig csak egy terv volt, hogy majd a jövőben megjelenik, lám most megvalósulni látszik! Remélem sokak polcán ott lesz majd ez a kiadvány, és ha sűrűn is emlegetitek majd a felmenőimet a kalandom olvasata láttán, még mindig tehettek egy próbát a másik kettővel. Aztán jöhet a kritika, mennyire tetszett vagy éppen nem egyik-másik kaland. Esetleg ti milyen kalandokat szeretnétek olvasni?
Na most, aki netán szeretne újabb \"Killmasteres\" kalandot olvasni, annak nagy valószínűséggel lesz még az idén lehetősége rá, bővebbet majd Szlobó kollégától tudhattok meg. Aki meg inkább Magányos Farkas rajongó, hát annak legyen az örömhír, hogy már majdnem kész a Word-os változata a 2. résznek, és lesz belőle HTML-es verzió is, ami már majdnem olyan jó lesz, mintha könyvben lapozgatnátok. Legalább is ez a nagy terv, aztán meglátjuk mire is jutok az idén...[smiley]nezze[/smiley]
És ha jól értelmezem a kis jelet a neved mellett Runner kolléga, akkor Sok boldog Születésnapot kívánok neked![smiley]Treasure-Closed-icon[/smiley]
2013. június 5. 15:54 | Válasz erre | #65
[smiley]eljen[/smiley]
© runner
2013. június 5. 12:04 | Válasz erre | #64
A Rendelésnél akadt egy kis gond, de estére remélhetőleg megoldjuk.
A Füzet ezen száma ingyenes, de csak könyvvel együtt rendelhető, viszont az előrendelt könyvekhez még nem lehet hozzátenni. Türelmet kérünk.
Korlátozott a példányszám, de természetesen mivel csak a regisztrált tagok tudnak rendelni, jut mindenkinek, aki szeretne belőle.
A főhős Te vagy!
© runner
2013. június 5. 11:07 | Válasz erre | #63
Eme jelentős napon (kis ikon a nevem mellett) felkerült a [i]Zagor.hu Játékfüzetek 5. szám[/i]a.

A héten még várom, ha valaki találna hibákat.
Előre is köszönöm.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2013. május 28. 20:12 | Válasz erre | #62
Bizony a fő inspiráció nálam maga a verseny meghirdetése volt. Vannak régebbről megírt kalandjaim, és hát a Fekete lovag volt közöttük a \"legjobb\", de mert éreztem, hogy eredeti formájában nem adhatom be, és lehetőségem volt rá, hogy 50 fejezetponttal megtoldjam hát alapos átírásom esett keresztül. Maga a történet alapja már meg volt csupán ki kellett bővítenem néhány helyszínnel, és az egészet kicsit tartalmilag egybeforrasztani. Ami viszont azzal járt, hogy majdnem annyit kellett dolgozni rajta, mintha egy új sztorival jöttem volna elő. Aztán amikor jöttek a kritikák még volt a történetemen mit javítani. Sajnos az író olykor másként látja a művét, mint annak olvasója. Az író hiába véli úgy, hogy tökéleteset alkotott, ha az olvasói szembesítik hibáival. Ha ezt megtették volna néhány KJK könyvnél is annak idején, nem kellene olykor kemény hangnemben bírálnom egyes írók könyveit. Persze az új olvasók is biztosan találnak pár furcsaságot a történetekben, nekik az üzenném innen, hogy tessék élvezni a kalandot, és ha belefutnak egy kalandod itt véget ért fejezetpontba, akkor az író jól, a kalandor meg rosszul gondolkodott...[smiley]nezze[/smiley]
© runner
2013. május 28. 19:58 | Válasz erre | #61
Az Előszót már FireFoX is felvetette. Ha olvassa a három író, akkor igazából bele lehetne tenni egy ilyen Előszó oldalt, ahol mindhárman írnának pár mondatot...
A főhős Te vagy!
2013. május 28. 18:28 | Válasz erre | #60
Természetesen nem tisztem megítélni, hogy kik kerüljenek be és kik nem egy adott mű \"közreműködői listájába\", de (csak a magam nevében kijelentve természetesen) a kalandok végső átnézése és javítása (főként helyesírási, fogalmazási és elütési hibák után) valószínűleg jóval kisebb volumenű munka volt, mint az \"elején\" végzett komplexebb javítások (véleményezés, zsűrizés, problémákra való felhívás, hibák kiemelése, stb). Az átnézések során az látszott, hogy már nem \"nyers\" irományokról van szó, hanem azok már jó eséllyel átestek korrekciókon.
Nagyon érezhető volt (szövegileg) az írók különbözősége; és A Futár \"minimalista\" stílusát (a tőmondatok határozott előnyben részesítését) bizony némiképp szokni kell, de nincs vele komolyabb baj.

A lentebb kialakult (mondjuk úgy) kisebb nézetkülönbségnek tanulságai is vannak ám; csak \"pártatlanul\" kell a bejegyzéseket átolvasgatni... Pl:

[i]\"Most akkor a füzetből nem is fog kiderülni, hogy ezek a művek egy versenyre lettek beküldve?
A dolgok jelen állása szerint nem. Aki figyelemmel követi az oldal életét, az tudni fogja, micsoda kincset is tart a kezében, aki pedig nem, annak ez úgysem jelent semmit, az csak egy újabb füzetet fog látni. A további kérdésekre egyértelmű a válasz.\"[/i]

Ez alapján például nekem az ugrott be (lehet, hogy már így túl későn...), hogy az írók írhattak volna egy-egy rövid szöveget (előszót, ajánlót, vagy ahogy tetszik), miért is kezdtek neki a művüknek, mi inspirálta őket, mi volt a legnagyobb hatásal rájuk, stb.
Így az \"utókor\" is könnyebben tudná, hogy \"hová is tegye\" és mihez kösse ezt a kiadványt...

2013. május 28. 15:55 | Válasz erre | #59
Az en nevemet is irjatok bele kerlek. Nem csak a fuzetekbe, hanem az osszes konyvbe is. Portre fotoval ha lehet. [smiley]taps[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2013. május 28. 13:37 | Válasz erre | #58
Én személy szerint nem díjakért vettem részt ebben a nemes vetérkedésben, sokkal inkább azért, hogy megosszak egy általam írt kalandot, mely úgy vettem észre még némi pozitív elismerést is kapott. Hogy az új olvasók milyennek látják majd nehéz megjósolni, én azért bízom benne hogy többek könyvespolcát gazdagítja majd. Szerintem ezek a kalandok érdekesebbek és tartalmasabbak, mint a 80-as években keletkezett elődeik, sőt talán pontozásban a Zagor.hu-s könyvek alsó-középmezőnyében is helyet kapnának. Ugye a nagy szerzőpáros könyveivel no meg Green eredetiségével aligha vetekedhetnénk, de nem is ez volt itt a cél. Aki megveszi a Játékfüzetek 5.számát az biztosan jól szórakozik majd a kalandok olvasása közben!
2013. május 28. 13:32 | Válasz erre | #57
Így igaz, ha jól emlékszem, akkor nekem is egy kicsit több, mint egy hétbe tellett a zsűrizés. Természetesen én is abba a táborba tartozok, hogy az írók mellett simán eltörpülünk.
Az meg, hogy nem akarják beleírni az itteni magyar közreműködők nevét, az ő dolguk, ezt tiszteletben kell tartani.
Persze más kérdés, hogy aki nem nagyon olvasgatja az oldalt, viszont játssza az adott könyvet, automatikusan az odaírt illető(k)nek fog minden jót vagy éppen rosszat tulajdonítani.
(Akkor az adott topic címét is írjátok át szerintem, mert ha nem lett verseny, akkor ebben a formában félrevezető.)
© runner
2013. május 28. 08:55 | Válasz erre | #56
Visszanéztem, és azt írtam még 2011. decemberében, hogy \"valószínűleg fognak kapni\" a zsűritagok is.

Meg előtte írtam, hogy igazából nyeremények sem lettek az íróknak, mert végül nem lett verseny.
De \"az ajándék\", hogy elkészül a Füzet a három kalanddal.[smiley]awink[/smiley]
A főhős Te vagy!
© SzG
2013. május 28. 08:41 | Válasz erre | #55
A sablon miatt került bele a neve ebbe is:
Ja igy már érthető. :)

\"A \"vicc\" az, hogy Hullgrim és vatos-kalandora meg sem említette, hogy kérnének tiszteletpéldányt, de még az írók sem (természetesen küldöm nekik majd).\"
Jó, akkor bocs, hogy én \"megemlitettem\", hogy igértél nekünk tiszteletpéldányt.
Akkor küldj csak az iróknak és kész. :)
© runner
2013. május 28. 08:33 | Válasz erre | #54
FireFoX neve a sablon miatt maradt csak benne, már töröltem.
Magamat meg nem törölném, mert én szerkesztettem össze, elefes rajzait is én helyeztem el mindenhol, és a sok javítást, amit kaptam, is nekem kellett mind javítani a Füzetben.
Lassan több munka volt vele, mint egyébként más könyvnél.

A \"vicc\" az, hogy Hullgrim és vatos-kalandora meg sem említette, hogy kérnének tiszteletpéldányt, de még az írók sem (természetesen küldöm nekik majd).
A főhős Te vagy!
© SzG
2013. május 28. 08:28 | Válasz erre | #53
\"Szerintem senki nem vet meg érte, ha azt merem állítani, Gery és Gyilkos Fűz sokkal többet tettek a füzet elkészültéért, mint te, mégsem rémlik, hogy tiszteletpéldányra célozgattak volna.\"
Igen, ők biztos nem célozgattak, már csak azért sem, mert a kiirásban is szerepelt, hogy az irók természetesen kapnak egy-egy tiszteletpéldányt a füzetből.
Amúgy különösebben én sem célozgattam, lévén runner már az elején megigérte, hogy a zsűritagok is kapnak egy-egy példányt, szóval nem, nem arról van szó, hogy én most itt megpróbálom kiharcolni, hogy ugyan adjatok már egyet belőle... csak Killmaster felvetésére irtam, hogy ha \'tényleg\' kapok belőle, akkor azt szeretném, ha dedikálná.
Egyébként hogy őszinte legyek, nekem nem csak egy-két estém ment el a pályaművek zsűrizésével, és talán Lekter dokinak sem, igaz, mi mondjuk nem csak elolvastuk és lepontoztuk őket, hanem részletes véleményt és hibalistákat is irtunk, sokszor több tizezer karakternyi terjedelemben. De persze, az nyilván tény, hogy a versenyzők több időt és energiát fektettek a projectbe, ezt nyilván nem is vontam kétségbe! (Meg nem is azt kértem, hogy a mi nevünk is ugyanolyan kiemelt helyen szerepeljen, illetve kerüljön oda az övék mellé vagy ilyesmi... ez nyilván nevetséges is lett volna.)

\"Csak célirányosan bele kellene nézned néhány könyvbe, és látnád, hogy ez nem igaz. Az írót, az illusztrátort, Steve-et és Ian-t mindig beleírjuk\"
:D
MAGYAR közreműködőkre gondoltam, nem az eredeti könyvek szerzőire, illusztrátoraira stb. (amúgy szép is lenne, ha őket is kihagynátok).
Az mindenesetre tény, hogy rajtatok kivül nem sok itteni névvel lehet találkozni a kiadványokban, amik elkészitésében (ahogy most is irtad, illetve korábban is elismertétek) tényleg viszonylag sokan részt vettek, pl. az emlitett Vatos kalandora és Huligrim is rengeteg időt és energiát áldozott a könyvek átnézésére. Mindegy, hagyjuk, úgy látszik eltérően gondolkodunk a dologról, ti nem akartok mindenkit feltüntetni (még úgy sem, hogy runnernek ez állitsa szerint \"fáj\"), nálam pedig alap lenne, hogy mindenkit beleirjak egy könyvbe.

A szines tűzhegyet nem teljesen értem, miért kellett idecitálni, mivel ott a mostani füzettől eltérően mindenkinek szerepel a neve, akinek volt némi köze a kiadvány elkészitéséhez (igen, főleg én melóztam vele, de azért Tomi is besegitett itt-ott, meg nyilván runner is foglalkozott vele), szóval ott nem is keleltt \"harcolni\" azért, hogy a közreműködők rendben fel legyenek tüntetve.

Na mindegy, kivancsian várom-varjuk ezt a bizonyos kincset. :)
2013. május 28. 01:11 | Válasz erre | #52
Nem értem, hangulatkeltésen túl mi értelme volt engem berángatni ebbe. De ha már meg lettem szólítva, hát legyen.

Reményeim szerint nem lesz benne a nevem a füzetben, köszönöm szépen a feltételezést – így is túl sok helyen látom leírva, ami azt jelenti, hogy túl sok mindenbe ütöm bele az orrom –, ugyanis csak pár estét töltöttem el a kalandok olvasásával, összehasonlításával és pontozásával, ami az írók által ráfordított időhöz és energiához képest bakfitty. Sőt, én annak örülnék, ha ez lenne az a füzet, amiben runner neve sem lenne megemlítve. Mert csak.
Mert szerintem ez az a füzet kell legyen, ahol a három versenyző előtt adózunk, akik megírták a pályaműveket. Az ő nevük legyen benne a könyvben, mert ez a füzet most róluk szól. Ők azok, akik életük értékes perceit, óráit, napjait áldoztak rá, hogy új kalandokat kaphassunk.
És másodsorban természetesen elefesé, akinek a képei nélkül nem lennének ugyanolyanok a kalandok. Az ő neve is teljesen jogosan kerül majd bele a füzetbe.

[quote]Gondolom a forditón, meg a szerkesztőn kivül senkit se akarnak beleirni a könyvekbe.[/quote]Csak célirányosan bele kellene nézned néhány könyvbe, és látnád, hogy ez nem igaz. Az írót, az illusztrátort, Steve-et és Ian-t mindig beleírjuk, jellemzően belekerül runner is, végül pedig a legnagyobb energiát igénylő munkarészt elvégző ember. Ha fordítani kellett a könyvet, akkor a fordító neve kerül bele, ha pedig csak átnézni, akkor a javító neve. Így történt meg például, kedves SzG, hogy a színes tűzhegybe Fekete Miklós, Martin McKenna, Russ Nicholson és runner mellett csak a te neved került bele. Pedig majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy nem csak te nézted át, de a tied volt a legnagyobb effort. Akkor valamiért nem harcoltál ilyen hevesen azért, hogy mások neve is feltüntetésre kerüljön. A Halál Seregeiben és a Lélekrablóban Francis, Hullgrim és én szereplünk, mint a fordítás ellenőrzői, a Mélység Rabszolgáiban pedig már csak Francis és VK. Itt most kérlek fogadd el, hogy az írók adták az érdemi munka legnagyobb részét, így az ő nevük fog említésre kerülni, és nem pedig a tied, sem pedig az enyém.

[quote]Most akkor a füzetből nem is fog kiderülni, hogy ezek a művek egy versenyre lettek beküldve?[/quote]A dolgok jelen állása szerint nem. Aki figyelemmel követi az oldal életét, az tudni fogja, micsoda kincset is tart a kezében, aki pedig nem, annak ez úgysem jelent semmit, az csak egy újabb füzetet fog látni. A további kérdésekre egyértelmű a válasz.

[quote]Már amennyiben kapok tiszteletpéldányt runneréktól, amiben már nem igazán vagyok biztos[/quote]Ez így annyira anyagiasnak hat. Valahogy így hirtelen Dudley jutott eszembe, meg az új szó, amit tanult (mostakarom). Szerintem senki nem vet meg érte, ha azt merem állítani, Gery és Gyilkos Fűz sokkal többet tettek a füzet elkészültéért, mint te, mégsem rémlik, hogy tiszteletpéldányra célozgattak volna.

[quote]Na mindegy, ti tudjátok.[/quote]Ez így van. Mi [i]tudjuk[/i]. Elsősorban azt, hogy mit akarunk csinálni. De azt nagyon.

[quote]Idővel biztos. De hát ilyen az élet.[/quote]Remélem, azért senkinek nem okoztunk életre szóló traumát azzal, hogy nem írtuk ki mindig az összes embernek a nevét, akiknek a munkája nélkül nem jöhetett volna létre az adott mű (mert akkor ugyebár kezdődik a sor SJ és IL nevével, majd az összes íróval, illusztrátorral, szerkesztővel, lektorral, akik az FF könyvek megjelenésén dolgoztak addig az időpontig, amíg a kérdéses eredeti meg nem született, majd jönnének a nyomdai dolgozók, a terítők, az eladók, a vevők, majd pedig a Rakétás, Új Vénuszos és Szukitsos munkatársak, végül pedig mi, az itteni eddigi összes fordító, javító, és persze a kedves rajongók; hosszú lista lenne).

[quote]de akik belelapoznak egy-egy kiadványba, tudni fogják, hogy bizony itt semmi sem a véletlen műve…[/quote]Ott a pont, kedves km, nem is tudod, mennyire, bár néha belelapozni sem kell, hogy ez látszódjon. De hamarosan ki fog derülni.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2013. május 27. 21:37 | Válasz erre | #51
Idővel biztos. De hát ilyen az élet.
© SzG
2013. május 27. 21:20 | Válasz erre | #50
A dedikálás jöhet. :D Már amennyiben kapok tiszteletpéldányt runneréktól, amiben már nem igazán vagyok biztos (bár korábban mintha szó lett volna róla).

\"Ha itt nem is, de a mi új kiadványunban biztosan szerepel majd a te neved is, mint szerkesztő-javító-producer munkatárs.\"
Hát erre tényleg jó esély van... hacsak nem hagyom ki a nevem a saját könyvünkből valamilyen hülye véletlen folytán. :D
© killmaster (Savanyúhas)
2013. május 27. 21:14 | Válasz erre | #49
Hát Sz.G kolléga a magam részéről szívesen dedikálom a példányodat, és azt hiszem volt alkalmam rá, hogy méltassam segítői munkádat, egyenlőre elégedj meg ennyivel! Ha itt nem is, de a mi új kiadványunban biztosan szerepel majd a te neved is, mint szerkesztő-javító-producer munkatárs. Nyilván itt sokan tesznek azért, hogy a Zagor.hu megőrizze jó hírnevét, olykor névtelenül is, de akik belelapoznak egy-egy kiadványba, tudni fogják, hogy bizony itt semmi sem a véletlen műve...
© SzG
2013. május 27. 20:04 | Válasz erre | #48
Bár amúgy tényleg nem nagyon értem a dolgot. Most akkor a füzetből nem is fog kiderülni, hogy ezek a művek egy versenyre lettek beküldve? Nem lesz irva semmi magáról a versenyről? Ha viszont lesz, megemlititek a dolgot, hogy ugye ki lett irva ez a verseny, és ezek a nyertes pályaművek, akkor ebből a leirásból hogy lehet kihagyni a zsűritagok nevét? Azok nevét, akik pontozták, véleményezték a műveket, konkrétan felállitották a sorrendet, illetve akiknek a tanácsai révén a kalandok elnyerték a füzetbe került, végleges formájukat? Vagy csak Firefox neve lesz feltüntetve, mint zsűritag, a miénk már nem? Na mindegy, ti tudjátok.
© SzG
2013. május 27. 19:55 | Válasz erre | #47
Gondolom a forditón, meg a szerkesztőn kivül senkit se akarnak beleirni a könyvekbe.
Amúgy passz, tényleg nem értem, miért nem lehet a szokásos 2-3 fős szűk körön kivül mást is feltüntetni a kiadványokban, de ők tudják. :D Valahogy csak túltesszük magunkat a dolgon.
2013. május 27. 19:24 | Válasz erre | #46
És mi tart vissza attól, hogy beleírjátok őket?
© runner
2013. május 27. 18:49 | Válasz erre | #45
Nem támogatom az ötletet, mivel nekem jobban \"fáj\", hogy azok nevét nem írjuk be a könyvekbe akik folyamatosan átnézik hibák után a fordításokat.
Hullgrim és vatos-kalandora nagyon sokat segítettek eddig is.
A főhős Te vagy!
2013. május 26. 18:02 | Válasz erre | #44
[smiley]eljen[/smiley]
© SzG
2013. május 26. 15:17 | Válasz erre | #43
Kérdés: nem lehetne valami köszönetnyilvánitó-rész a Füzet elején, ahol feltüntetnétek a zsűritagok nevét? (Akik ugye nem csak a véleményüket mondták el, hanem egyúttal hibalistákat is irtak, igy segitve a pályázókat műveik jobbá tételében. Pl. Killmastertől tudom, hogy ő kimondottan nagy hasznát vette az általunk irtaknak a Fekete lovag átdolgozásakor.)
© Kibic
2013. május 12. 10:43 | Válasz erre | #42
Jó, várok... mást úgysem tehetek. [smiley]eplus2[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2013. május 12. 10:04 | Válasz erre | #41
Amennyiben értesüléseim helyesek már az utolsó símításokat végzik rajta. Hidd el megéri kicsit várni, mert talán nem túlzok, ha azt mondom ez a rajongói kiadvány lekörözi a másik négyet utcahosszal! Persze biztosan lesznek olyanok is, akik vitatják majd ezt a kijelentésemet, de a füzetben lévő három kaland annyira eltérő, hogy saját kedvencét mindenki megtalálhatja benne. [smiley]crazya[/smiley]
© Kibic
2013. május 12. 09:37 | Válasz erre | #40
Kb. mikorra várható a Füzet?
2013. április 1. 09:59 | Válasz erre | #39
De jó neked, te már láthattad[smiley]vigyor3[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2013. március 31. 21:16 | Válasz erre | #38
2013. március 17. 21:19 | Válasz erre | #37
© killmaster (Savanyúhas)
2013. március 17. 18:14 | Válasz erre | #36
Nem is neked szántam a fő gondolataimat, sokkal inkább az új olvasóknak, mert szemmel láthatóan azért szaporodunk! Most hogy egy személyhez hány név tartozik, azt mindenki döntse el maga! De nem mindenki ismeri még (valószínűleg) a kalandomat, talán akad olyan is, aki sosem hallott még rólam, de amúgy nagy KJK kedvelő! Olvashattak HK-t meg Magus-t meg sok egyéb lapozgatóst, de ugye semelyik sem az igazi. Nos én a kis Livinstone-s virtusommal viszem tovább a hagyományokat! Mellesleg senkit sem kérek arra, hogy Killmaster rajongói klubbot alapítson, sőt inkább bátorítok minél több embert, hogy írjon saját történetet, mert ezek nélkül ez a kiadvány sem született volna meg!
© elefes
2013. március 15. 21:41 | Válasz erre | #35
Írtam magamnak egy listát, hogy mikhez rajzolnék szívesen, de ennyire volt időm. :(
2013. március 14. 22:35 | Válasz erre | #34
Vége az első versenynek már, nem kell marketingolnod[smiley]wave[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2013. március 14. 21:54 | Válasz erre | #33
Én a magam részéről tényleg sok dolgot kijavítottam, átírtam a kalandomban, talán nyelvtanilag nem a legtökéletesebb, de azért törekedtem rá. Nálam a kalandlap és a szbályrendszer hagyományos, ugyanis amikor megírtam a történetet, nem volt kritérium az újítás! Illetve a történet vonulatában volt újítás, hisz a szereplők (bár nem mindenki látta így) életre keltették a kalandot, nem csak nyűgként csatlakoztak hozzánk! Nyilván itt Sz.G kolléga felvetéseivel nem minenhol értettem egyet, de jórészt ennek köszönhetően is javítottam a kalandon. A három történet közül az enyém a legösszetettebb, keskeny a határ a helyes út és a kalandod itt véget ér hamarosan között! Gyűjtögetni kell a tárgyakat, figyelni az eseményeket, és jegyzetelni szorgalmasan, mert könnyen csapdába eshetsz. Igazi KJK kaland, igazi KJK fanoknak...[smiley]Paladin-icon[/smiley]
2013. március 14. 21:07 | Válasz erre | #32
Kitartást és türelmet hozzá![smiley]eljen[/smiley]
© runner
2013. március 14. 20:59 | Válasz erre | #31
Örömmel jelentem, hogy elefes elkészült a rajzokkal.
4-4-3 darab nagy kép és 6 darab kicsi.

Még A Fekete Lovaghoz fogok kapni egy tekercset, mert azt szintén elefes rajzolja.

Természetesen még csak most jön a neheze, a szerkesztés.
Kalandlapokat is készítenem kell, szabályokat.

Utána pedig jön a javítás...

De azért haladunk.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2013. január 13. 19:58 | Válasz erre | #30
Nem a vásárlóerőre gondoltam, sokkal inkább a kiadóra. Ha ennyiért piacra meri dobni tudhat valamit. Azt persze nem tudom mennyit adtak el belőle, de ha nem lesz hamarosan második rész, hát akkor valóban nem éri meg az árát! Bár ha jól tudom a lapozgatós mágus kötetek is hasonló árral bírnak. Abból legalább 3 kötet megjelent, ha nem is több...
2013. január 13. 10:55 | Válasz erre | #29
\"ha egy budapesti farkasemberes-vámpíros sztori megér 3000 Ft-ot\" - ebből ne indulj ki, mert nem ér meg.
© killmaster (Savanyúhas)
2013. január 12. 22:01 | Válasz erre | #28
Egyébként én is nagyon várom már, hogy nyomtatásban megjelenjen, és ki tudja, talán úgy 50 év múlva a gyűjtők megadnak érte egy-két eurót vagy valamiféle csillagközi valutát. Abból indulok ki, hogy ha egy budapesti farkasemberes-vámpíros sztori megér 3000 Ft-ot, a mi történeteink darabonként csak megérnek 1000 Ft-ot, és ezt még egyetlen bank sem más pénzintézet nem támogatja, egyébként sem dőlne el...
Szóval igen, várni kell még a megjelenésre, de ez a 2013-as év ilyen! Én mondom megéri picit türelmesnek lenni! [smiley]hawaii[/smiley]
2013. január 12. 12:51 | Válasz erre | #27
© killmaster (Savanyúhas)
2013. január 10. 20:14 | Válasz erre | #26
Tessék vigyázni a Fekete lovaggal, tartogat a történet meglepetéseket és fordulatokat. Akik még nem ismerik a \"Killmasteres virtust\", hát készüljenek fel mindenre, (mert a történet írója és kiötlője egy mindenre elszánt és kalandorokat végzetükbe kergető gonosz alak!) Immáron feljavított és szövegileg is aprólékosabb művet olvashattok majd. Hogy mennyire jó vagy rossz a történet ítélje meg az olvasó, de aki sokat olvasott hagyományos KJK könyveket, aligha fog csalódni... Egyébként a grafikus kolléga is kitett magáért, néhány rajzát ti is megnézhetitek, széppé varázsolja ezt a nem mindennapi Zagoros kiadványt! Ki tudja, talán olyan jól fogy majd, mint az ásványvíz egy kánikulai napon...[smiley]zavart1[/smiley]
2013. január 10. 18:29 | Válasz erre | #25
Amúgy idén tavaszal jön , tehát a nyári mikulás nem hozhatja , de a húvéti nyuszi hívei is el fognak kenődni [smiley]nyes[/smiley]. Amúgy a füzet nagyon várós jó lesz kipróbálni egy ork életét [smiley]fantasy-35[/smiley] , a gyíkok cuccát leszállítani[smiley]c2048[/smiley][smiley]c1075[/smiley] , de a Fekete Lovag szája szélének elkenését is élvezni fogom[smiley]c1061[/smiley].
2013. január 9. 21:04 | Válasz erre | #24
Hát reméljük nem a nyárimikulás :D
De ha ennyit dolgoznak rajta akkor rossz nem lehet ;)
A pengém acél, s halál a cél!
2013. január 9. 20:24 | Válasz erre | #23
Az ötödiket ki hozza?????
© SzG
2012. május 26. 10:42 | Válasz erre | #22
\"De reméljük nem a Télapó fogja majd.\"
[smiley]fejvakaras[/smiley]
© elefes
2012. április 21. 09:41 | Válasz erre | #21
Ismételten bocsánat mindenkitől, aki már várja a füzetet, de a rajzokkal még mindig nem tudtam haladni. Igyekszem úgy intézni a teendőimet, hogy legyen egy hosszabb, szabad időszakom, amikor normálisan meg tudom csinálni.
© runner
2012. április 8. 10:57 | Válasz erre | #20
Hát sajna a nyuszika nem hozta a 4. számot.
De reméljük nem a Télapó fogja majd. [smiley]vigyor5[/smiley]
A főhős Te vagy!
© elefes
2012. március 5. 21:29 | Válasz erre | #19
Nem, sőt, örülök, hogy látszik rajta. Ha már KJK... :D Annak idején a KJK-k hatására kezdtem el rajzolni, Russ Nicholson és John Blanche voltak a kedvenceim.
© SzG
2012. március 5. 21:20 | Válasz erre | #18
Nagy jó! Tisztára olyan, mint egy eredeti Russ Nicholsonos kép (már ha nem sértelek meg ezzel :) ).
2012. március 5. 20:39 | Válasz erre | #17
Én is azon véleményen vagyok, hogy nem kell ezen aggódnod, pláne nem bocsánatot kérned:)
Örüljünk, hogy egyáltalán lesznek rajzok!