Gondolatok a könyvről (4)
© Nheil
Az írópáros most sem elégedett meg egy sablonos, Titánon játszódó, generikus fantasy történettel. A Hachiman birodalom ezúttal a feudális Japán világát idézi meg, teletömve autentikus misztikus lényekkel. Ez egy kemény, erőszakos világ, ahol ugyanakkor nagyon fontos a becsület. Ennek megfelelően bevezetésre került a becsület főérték, aminek nagy szerepe lesz a kaland végén. Az egyébként alapvetően prosperáló birodalmunk sógunjának a megbecsült szamurája vagyunk, akinek a misztikus, Daloló Halál elnevezésű kardját elrabolta Ikiru, az Árnyak Ura és ezzel káoszba fulladt országunk (enyhe Krályok koronája analógia). Küldetésünk tehát visszaszerezni ezt a fegyvert és leszámolni Ikiruval. Négy speciális képességből választhatunk egyet utunk elején. Ezek változatos harci előnyöket adnak és egyik sem brutálabb annyira a másiknál (persze felhívom a figyelmet, hogy a rakétás fordítási hiba miatt a hirtelen csapás NEM 8at, hanem csak 3at sebez a csata elején, ami értelemszerűen reálisabb).
A történet rögtön a legelején kettágazik, két teljesen eltérő úton juthatunk el a végső összecsapás helyszínére. Az újrajátszási faktort ez természetesen növeli, a hátránya viszont ,hogy rövidnek érződik a kaland, különösen ha az első útvonalon haladunk. A két út közül egyébként ez a könnyebbik. Meghalni itt is azért lehet nem egyszer, elsősorban Tsietsin nagyúr palotájában, de oda nem is kötelező ellátogatni. Persze kár kihagyni, mert rengeteg fejezetpontot írtak oda és az igazi szamuráj megbünteti az árulókat. Bár itt is előfordulnak misztikus lények, de itt egy kicsit földhözragadtabb utazásban lesz részünk. A másik, jóval nehezebb rögtön az elején egy kicsit a horror kedvelőinek kedvez a repülő fejekkel és az egész, átváltozott faluval. A Bíborpagoda a könyv egészéhez képest is brutálisan nehéz, több ponton is 50 százalék eséllyel simán csak meghalunk ha rossz szoborhoz lépünk oda, ráadásul a térkép nélkül is menthetetlenül is eltévedünk (tehát meghalunk), a térképbe viszont nem feltétlenül fogunk belefutni, mert ez esetben rögtön el kell hagynunk az első falut, amint lehetőségünk lesz rá. Ráadásul a második útvonalon csak 1 becsület pontot lehet szerezni, az első úton pedig ha jól emlékszem hármat is. Tehát a második útvonal jóval nagyobb szívás de cserébe nem lesz könnyebb dolgunk Ikiruék ellen, sőt nehezebb is picivel.
A könyv utolsó harmada egy grandiózus síkok közti torna, ami remekül lett megírva. Útválasztásunk és becsületpontjaink alapján 3-4 szövetségest tudunk összeszedni, akik segítenek a tornán. A Ki-rint nem tudjuk megnyerni magunknak a bíborpagodás úton, mert nem lesz elég becsületpontunk hozzá. Ezzel azonban nem vesztünk sokat, csak a Dai-Oni elleni harc lesz nehezebb. Viszont minimálisan egy szövetségesre mindenképpen szükségünk lesz, különben meghalunk - őket azonban könnyen beszervezzük, mert útba fognak esni. Persze nem árt a maximális csapattal nekimenni a tornának, így az első három fordulót a páholyból nézhetjük végig (amennyiben persze megérezzük, melyik szövetségest érdemes ráküldeni az ellenségre, ez az esély értelemszerűen egyre nagyobb, ahogy haladunk előre és fogy az ellenség). Ezután jutunk csak el Ikiruhoz, ahol megtörténik a végső leszámolás, ami lehet nehéz harc vagy a titkot ismerve izzadszágmentes is.
A hangulat abszolút átjön, működik a "japánkodás". A kihívás nehezebb, mint a Haláltalizmánba, olyan közepes-erős, ha a második útvonal megyünk, akkor inkább erős. Érdemes végigmenni mindkét útvonalon. Talán lehetett volna balanszosabb a két út, bár lehetséges, hogy tudatosan akartak egy könnyebb és egy nehezebb útvonalat. Valamint az első útvonalon talán tényleg túl sok fejezetpont ment el a nagyúr palotájára, így valóban rövidkének érződik ha arra megyünk. Összességében egy remek kaland.
10/8
A történet rögtön a legelején kettágazik, két teljesen eltérő úton juthatunk el a végső összecsapás helyszínére. Az újrajátszási faktort ez természetesen növeli, a hátránya viszont ,hogy rövidnek érződik a kaland, különösen ha az első útvonalon haladunk. A két út közül egyébként ez a könnyebbik. Meghalni itt is azért lehet nem egyszer, elsősorban Tsietsin nagyúr palotájában, de oda nem is kötelező ellátogatni. Persze kár kihagyni, mert rengeteg fejezetpontot írtak oda és az igazi szamuráj megbünteti az árulókat. Bár itt is előfordulnak misztikus lények, de itt egy kicsit földhözragadtabb utazásban lesz részünk. A másik, jóval nehezebb rögtön az elején egy kicsit a horror kedvelőinek kedvez a repülő fejekkel és az egész, átváltozott faluval. A Bíborpagoda a könyv egészéhez képest is brutálisan nehéz, több ponton is 50 százalék eséllyel simán csak meghalunk ha rossz szoborhoz lépünk oda, ráadásul a térkép nélkül is menthetetlenül is eltévedünk (tehát meghalunk), a térképbe viszont nem feltétlenül fogunk belefutni, mert ez esetben rögtön el kell hagynunk az első falut, amint lehetőségünk lesz rá. Ráadásul a második útvonalon csak 1 becsület pontot lehet szerezni, az első úton pedig ha jól emlékszem hármat is. Tehát a második útvonal jóval nagyobb szívás de cserébe nem lesz könnyebb dolgunk Ikiruék ellen, sőt nehezebb is picivel.
A könyv utolsó harmada egy grandiózus síkok közti torna, ami remekül lett megírva. Útválasztásunk és becsületpontjaink alapján 3-4 szövetségest tudunk összeszedni, akik segítenek a tornán. A Ki-rint nem tudjuk megnyerni magunknak a bíborpagodás úton, mert nem lesz elég becsületpontunk hozzá. Ezzel azonban nem vesztünk sokat, csak a Dai-Oni elleni harc lesz nehezebb. Viszont minimálisan egy szövetségesre mindenképpen szükségünk lesz, különben meghalunk - őket azonban könnyen beszervezzük, mert útba fognak esni. Persze nem árt a maximális csapattal nekimenni a tornának, így az első három fordulót a páholyból nézhetjük végig (amennyiben persze megérezzük, melyik szövetségest érdemes ráküldeni az ellenségre, ez az esély értelemszerűen egyre nagyobb, ahogy haladunk előre és fogy az ellenség). Ezután jutunk csak el Ikiruhoz, ahol megtörténik a végső leszámolás, ami lehet nehéz harc vagy a titkot ismerve izzadszágmentes is.
A hangulat abszolút átjön, működik a "japánkodás". A kihívás nehezebb, mint a Haláltalizmánba, olyan közepes-erős, ha a második útvonal megyünk, akkor inkább erős. Érdemes végigmenni mindkét útvonalon. Talán lehetett volna balanszosabb a két út, bár lehetséges, hogy tudatosan akartak egy könnyebb és egy nehezebb útvonalat. Valamint az első útvonalon talán tényleg túl sok fejezetpont ment el a nagyúr palotájára, így valóban rövidkének érződik ha arra megyünk. Összességében egy remek kaland.
10/8
© Reactor
Borító:
Az élőholt harcos látható rajta, ugrás közben. Groteszknek groteszk,de nem néz ki túlzottan ijesztőnek, ennél jobbat is össze lehetett volna hozni.
Grafikák:
Na ezek nagyon szépek és látványosak, egyik jobb mint a másik, mondjuk Yoro Ginseivel nem voltam megelégedve, főleg, hogy büszke arcról írnak a könyvben, ehhez képest egy túlsúlyos illető ez a Ginsei, és a pofája minden, csak nem büszke. A tudás vizét mutató kép pedig eléggé csíkos és halvány.
Történet:
Urunknak, a Sógunnak ellopták híres-nevezetes varázserejű kardját, a Daloló Halált. A tettes nem más, mint Ikiru, az árnyak ura. A kardja nélkül a Sógun elvesztette hatalmát, minél hamarabb vissza kell hát szerezni, és megölni a gonosz Ikirut.
Nehézség:
Nem egyszerű, erős közepesnek nevezném. Vannak igen komoly ellenfelek, és sok tárgyat is össze kell gyűjtögetni, de nagyon nem világos, hogy mit honnan, és erre persze csak később jövünk rá. Összesen két külön útvonal van, és ahhoz, hogy meglegyenek a fontos tárgyak, sokszor kell bajba keverni magunkat. Ezenkívül itt vannak Becsület pontjaink, és ezekre nagyon kell ügyelni, sőt, még szerezni is kell hozzájuk, nagyon sok múlik rajta a végső összecsapásnál. Harmadik próbálkozásra viszont sikerrel kivihető.
Főellenség:
Ikiru volna az. Meglehetősen rejtélyesen néz ki, de valójában csak akkor nehéz ellenfél, ha nem ismerjük a Daloló Halál titkát, vagy ha kiengedjük a kezünkből. Több hullámban kell összecsapni vele, először persze a csatlósaival, aztán más egyéb ellefelekkel, ami szerintem nagyon jól meg lett írva!
Ami tetszett:
Annak ellenére, hogy ezt nem Steve Jackson és Ian Livingstone írta, fantasztikus könyv. Ez a távol-keleti fíling nagyon remekül vezeti a hangulatot, nagyon ügyesen megkomponálták a régi Japán hangulatát, a szamurájok korszakát. Ez látszik az embereken, az épületeken, és a dialógusokon is. Van különleges képességünk is, amit a kaland elején választhatunk – gyors kardrántás, íjászat, ugrások harc közben, satöbbi. Itt vannak a mitikus japán szörnyek is, például a Kappák vagy a tengeri sárkány, de van még számos más ötletes ellenség is. A helyszínek igen változatosak – van kis falu, erődítmény, erdő, folyópart, gonosz mocsár, és inter-dimenzionális helyszínek is, aminek nagyon különleges hangulata van – ellátogathatunk onnét sivatagba, a legmagasabb hegycsúcsra, vagy elvarázsolt erdőbe is. A halálpontok igen sokfélék, fantáziadúsak, és vannak nagyon morbid balvégzetek is. Jó dolog, hogy egy ideig lehet társam is, és külön jópofa ötlet volt a síkok közti lovagi torna, ahol haverokat szerezhetünk, akik segítenek legyőzni a mindenféle gonosz szörnyeket, akiket ellenünk küldtek. Nagyon sötét, baljós hangulata van az utolsó harcnak is Ikiruval, ami rohadtul nem könnyű, és van kétféle befejezés is.
És ami nem:
Becsület pontokat igen könnyű elveszteni, pedig nagyon fontosak, és a pontveszteség se mindig ésszerű. Például, ha a Sógun vértjét elveszítem, 2 Becsület pontot le kell vonnom, ha viszont sorsára hagyok egy egész falut, hogy az áruló szamurájok leöljenek mindenkit, csak 1 Becsület pont levonást kapok. Most komolyan már, mik ezek a relációk? Azt se igazán értem, a kalandomnak kb. a felénél miért veszítem el a gyors kardrántás képességemet? Ez most valami szándékos szopatás akart lenni? Szerintem igen, és ilyenből elég sok van a könyvben, például ha inni akarok a tudás vizéből, meghalok, ami igen nagymértékű pofátlanság szerény véleményem szerint. Ugyanilyen szándékos szopatás van a Póklápban többször is, ha például bemegyek a barlangba, vagy ha a térkép nélkül akarom megtalálni a bíborpagodát. Most attól, hogy nincs nálam a térkép, a bíborpagodának lába nő és elmászik máshova? Könyörgöm, ugyanaz az útvonal, ne szórakozzunk már egymással!
Ezenfelül van pár igen idióta ellenfél is, pl. az Óriás Mormota, ami a legkevésbé se hasonlít egy mormotára, inkább egy szörnyen elbaszott asztalra, vagy a Rokuro-Kubik, amik ugye röpködő fejek…ha ezt nem a Doom-ból szedték, akkor nem tudom, honnan. És hiába jó ötlet az, hogy legyen társam a küldetésem során, a könyv szokás szerint gondoskodik róla, hogy minél hamarabb elveszítsem, szóval gyakorlatilag adtak a szarnak egy jó nagy pofont. Az sem igazán jó, hogyha értek az íjászat tudományához, alig van nyílvesszőm, és szerezni se igen tudok (ha jól tudom, egyedül Tsietsin nagyúr erődítményében tudok nyílvesszőket szerezni, ha megtalálom a fegyverszobát). A 9. pontnál meg honnan lett láncos buzogányom hirtelen? És utána miért nincsen? Érthetetlen dolgok zajlanak itt, emberek…
Az élőholt harcos látható rajta, ugrás közben. Groteszknek groteszk,de nem néz ki túlzottan ijesztőnek, ennél jobbat is össze lehetett volna hozni.
Grafikák:
Na ezek nagyon szépek és látványosak, egyik jobb mint a másik, mondjuk Yoro Ginseivel nem voltam megelégedve, főleg, hogy büszke arcról írnak a könyvben, ehhez képest egy túlsúlyos illető ez a Ginsei, és a pofája minden, csak nem büszke. A tudás vizét mutató kép pedig eléggé csíkos és halvány.
Történet:
Urunknak, a Sógunnak ellopták híres-nevezetes varázserejű kardját, a Daloló Halált. A tettes nem más, mint Ikiru, az árnyak ura. A kardja nélkül a Sógun elvesztette hatalmát, minél hamarabb vissza kell hát szerezni, és megölni a gonosz Ikirut.
Nehézség:
Nem egyszerű, erős közepesnek nevezném. Vannak igen komoly ellenfelek, és sok tárgyat is össze kell gyűjtögetni, de nagyon nem világos, hogy mit honnan, és erre persze csak később jövünk rá. Összesen két külön útvonal van, és ahhoz, hogy meglegyenek a fontos tárgyak, sokszor kell bajba keverni magunkat. Ezenkívül itt vannak Becsület pontjaink, és ezekre nagyon kell ügyelni, sőt, még szerezni is kell hozzájuk, nagyon sok múlik rajta a végső összecsapásnál. Harmadik próbálkozásra viszont sikerrel kivihető.
Főellenség:
Ikiru volna az. Meglehetősen rejtélyesen néz ki, de valójában csak akkor nehéz ellenfél, ha nem ismerjük a Daloló Halál titkát, vagy ha kiengedjük a kezünkből. Több hullámban kell összecsapni vele, először persze a csatlósaival, aztán más egyéb ellefelekkel, ami szerintem nagyon jól meg lett írva!
Ami tetszett:
Annak ellenére, hogy ezt nem Steve Jackson és Ian Livingstone írta, fantasztikus könyv. Ez a távol-keleti fíling nagyon remekül vezeti a hangulatot, nagyon ügyesen megkomponálták a régi Japán hangulatát, a szamurájok korszakát. Ez látszik az embereken, az épületeken, és a dialógusokon is. Van különleges képességünk is, amit a kaland elején választhatunk – gyors kardrántás, íjászat, ugrások harc közben, satöbbi. Itt vannak a mitikus japán szörnyek is, például a Kappák vagy a tengeri sárkány, de van még számos más ötletes ellenség is. A helyszínek igen változatosak – van kis falu, erődítmény, erdő, folyópart, gonosz mocsár, és inter-dimenzionális helyszínek is, aminek nagyon különleges hangulata van – ellátogathatunk onnét sivatagba, a legmagasabb hegycsúcsra, vagy elvarázsolt erdőbe is. A halálpontok igen sokfélék, fantáziadúsak, és vannak nagyon morbid balvégzetek is. Jó dolog, hogy egy ideig lehet társam is, és külön jópofa ötlet volt a síkok közti lovagi torna, ahol haverokat szerezhetünk, akik segítenek legyőzni a mindenféle gonosz szörnyeket, akiket ellenünk küldtek. Nagyon sötét, baljós hangulata van az utolsó harcnak is Ikiruval, ami rohadtul nem könnyű, és van kétféle befejezés is.
És ami nem:
Becsület pontokat igen könnyű elveszteni, pedig nagyon fontosak, és a pontveszteség se mindig ésszerű. Például, ha a Sógun vértjét elveszítem, 2 Becsület pontot le kell vonnom, ha viszont sorsára hagyok egy egész falut, hogy az áruló szamurájok leöljenek mindenkit, csak 1 Becsület pont levonást kapok. Most komolyan már, mik ezek a relációk? Azt se igazán értem, a kalandomnak kb. a felénél miért veszítem el a gyors kardrántás képességemet? Ez most valami szándékos szopatás akart lenni? Szerintem igen, és ilyenből elég sok van a könyvben, például ha inni akarok a tudás vizéből, meghalok, ami igen nagymértékű pofátlanság szerény véleményem szerint. Ugyanilyen szándékos szopatás van a Póklápban többször is, ha például bemegyek a barlangba, vagy ha a térkép nélkül akarom megtalálni a bíborpagodát. Most attól, hogy nincs nálam a térkép, a bíborpagodának lába nő és elmászik máshova? Könyörgöm, ugyanaz az útvonal, ne szórakozzunk már egymással!
Ezenfelül van pár igen idióta ellenfél is, pl. az Óriás Mormota, ami a legkevésbé se hasonlít egy mormotára, inkább egy szörnyen elbaszott asztalra, vagy a Rokuro-Kubik, amik ugye röpködő fejek…ha ezt nem a Doom-ból szedték, akkor nem tudom, honnan. És hiába jó ötlet az, hogy legyen társam a küldetésem során, a könyv szokás szerint gondoskodik róla, hogy minél hamarabb elveszítsem, szóval gyakorlatilag adtak a szarnak egy jó nagy pofont. Az sem igazán jó, hogyha értek az íjászat tudományához, alig van nyílvesszőm, és szerezni se igen tudok (ha jól tudom, egyedül Tsietsin nagyúr erődítményében tudok nyílvesszőket szerezni, ha megtalálom a fegyverszobát). A 9. pontnál meg honnan lett láncos buzogányom hirtelen? És utána miért nincsen? Érthetetlen dolgok zajlanak itt, emberek…
[b]Design[/b]
Szép színes a borító, de a festmény egy nagyon béna (elvileg élőholt) szamurájt ábrázol olyan szerencsétlen pózban, hogy annak már rég le kellett volna esnie a hídról. Peter Andrew Jones eme alkotása a könyvben szereplő ugyanazt a jelenetet ábrázoló rajzzal összehasonlítva nevetséges (82.). A Kalandlapot egy kicsit feldobja a "japános" design, de funkcióit nézve nem változott.
[b]Illusztráció[/b]
Jók. A 121. (a főgonosz Ikiru akcióban) és a 126. (Eleonora, a boszorkány) fejezettől eltekintve pipecek.
[b]Háttértörténet[/b]
Sima, de valahogy mégis érdekes. A Sógun bajnoka vagyunk, urunktól ellopták a Daloló Halál nevű varázskardot, és emiatt romba dőlhet a birodalom. Utunk során kiderül, hogy minden nagyúr csak a saját hasznát lesi, elárulták a Sógunt és ők akarják megszerezni a hatalmat. Igazi intrikák azonban nincsenek benne, hisz úgyis mindegyikük kénytelen lepaktálni az Árnyak Urával, Ikiruval.
[b]Eredetiség[/b]
Egyedülálló a maga nemében. Sokat tanít az ősi japán szokásokról, főleg a mitológiai lények felvonultatása nagyon jó. És ilyen Síkok közti Lovagi Torna sincs máshol.
[b]Kihívás[/b]
Nehéz. Ebben a műben van a legtöbb abból a fogásból, amit a legjobban utálok a kalandjátékokban. Nevezetesen arról van szó, hogy simán meghalunk, ha egyszer csak a nyugati utat választjuk. Visszakozni nem lehet. De itt akkor is kinyiffanunk, ha az északkeletit, és csak akkor jó, ha a keletin haladunk tovább (ki lehet próbálni a 17-es fejezetnél). Ráadásul a mitológiai lényeket nagyon nehéz megnyerni magunknak a Síkok közti Tornára (egy csomó tárgy kell hozzá, amit előzetesen kéne felszednünk), de ha sikerül is, gyorsan fogynak, ha nem a jó sorrendben küldjük őket a csatákba.
[b]Főgonosz[/b]
Ikiru az Árnyak Ura nagyon titokzatos ellenség (az arcát nem is láthatjuk sosem), bár én nem így képzeltem el a főgonoszt egy szamurájos játékban. Ő egy tipikusan fantasy-specifikus karakter, igaz, annak jó.
[b]Rendszer[/b]
Szamurájként ismerünk egy pár különleges harci technikát, melyek közül egyet választhatunk. Ezek a következők (nem az eredeti japán kifejezéseket sorolom, mert azoktól rosszul lettem a játék felénél): Íjászat (lehet sima nyilunk, de páncéltörőnk is, vagy az ún. Bélfürkész [gusztusos elnevezés], illetve elijesztésként robbanó nyílvesszők [ezeket semmire sem lehet használni a kaland során]), Gyors Kardrántás (a leghatásosabb, 8 életerő pont sebzés bármilyen Ügyességű ellenfélen), Hatalmas Ugrás, Harc Két Karddal.
Ami még fontos a játék során, azok a Becsület pontok, melyek valójában a bátorságunkat, kötelességtudatunkat mérik. Mondanom se kell, hogy elengedhetetlen lesz a magas összeg a küldetés vége felé. Ha elfogynak, szégyenünkben azonnal szeppukut (rituális öngyilkosságot) követünk el.
[b]Hangulat[/b]
Jó, de a kaland nagyon rövid. Ennek az az oka, hogy a legtöbb rész nagyon részletesen kidolgozott, ezernyi lehetőségünk van (pl. Tsietsin palotájába bejuthatunk egyedül, de egy foglyul ejtett szamuráj segítségével is, az őröket kijátszhatjuk sokféle módon, stb.). Nagyon félelmetes a hangulat abban a kis faluban is, ahol megszállhatunk, de akkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy éjjel az összes lakó feje leszakad, és ránk kezdenek el vadászni… Ja, és egy érdekesség: bár lehet aranyat találni, fizetni semmiért nem lesz lehetőségünk utunk során.
Szép színes a borító, de a festmény egy nagyon béna (elvileg élőholt) szamurájt ábrázol olyan szerencsétlen pózban, hogy annak már rég le kellett volna esnie a hídról. Peter Andrew Jones eme alkotása a könyvben szereplő ugyanazt a jelenetet ábrázoló rajzzal összehasonlítva nevetséges (82.). A Kalandlapot egy kicsit feldobja a "japános" design, de funkcióit nézve nem változott.
[b]Illusztráció[/b]
Jók. A 121. (a főgonosz Ikiru akcióban) és a 126. (Eleonora, a boszorkány) fejezettől eltekintve pipecek.
[b]Háttértörténet[/b]
Sima, de valahogy mégis érdekes. A Sógun bajnoka vagyunk, urunktól ellopták a Daloló Halál nevű varázskardot, és emiatt romba dőlhet a birodalom. Utunk során kiderül, hogy minden nagyúr csak a saját hasznát lesi, elárulták a Sógunt és ők akarják megszerezni a hatalmat. Igazi intrikák azonban nincsenek benne, hisz úgyis mindegyikük kénytelen lepaktálni az Árnyak Urával, Ikiruval.
[b]Eredetiség[/b]
Egyedülálló a maga nemében. Sokat tanít az ősi japán szokásokról, főleg a mitológiai lények felvonultatása nagyon jó. És ilyen Síkok közti Lovagi Torna sincs máshol.
[b]Kihívás[/b]
Nehéz. Ebben a műben van a legtöbb abból a fogásból, amit a legjobban utálok a kalandjátékokban. Nevezetesen arról van szó, hogy simán meghalunk, ha egyszer csak a nyugati utat választjuk. Visszakozni nem lehet. De itt akkor is kinyiffanunk, ha az északkeletit, és csak akkor jó, ha a keletin haladunk tovább (ki lehet próbálni a 17-es fejezetnél). Ráadásul a mitológiai lényeket nagyon nehéz megnyerni magunknak a Síkok közti Tornára (egy csomó tárgy kell hozzá, amit előzetesen kéne felszednünk), de ha sikerül is, gyorsan fogynak, ha nem a jó sorrendben küldjük őket a csatákba.
[b]Főgonosz[/b]
Ikiru az Árnyak Ura nagyon titokzatos ellenség (az arcát nem is láthatjuk sosem), bár én nem így képzeltem el a főgonoszt egy szamurájos játékban. Ő egy tipikusan fantasy-specifikus karakter, igaz, annak jó.
[b]Rendszer[/b]
Szamurájként ismerünk egy pár különleges harci technikát, melyek közül egyet választhatunk. Ezek a következők (nem az eredeti japán kifejezéseket sorolom, mert azoktól rosszul lettem a játék felénél): Íjászat (lehet sima nyilunk, de páncéltörőnk is, vagy az ún. Bélfürkész [gusztusos elnevezés], illetve elijesztésként robbanó nyílvesszők [ezeket semmire sem lehet használni a kaland során]), Gyors Kardrántás (a leghatásosabb, 8 életerő pont sebzés bármilyen Ügyességű ellenfélen), Hatalmas Ugrás, Harc Két Karddal.
Ami még fontos a játék során, azok a Becsület pontok, melyek valójában a bátorságunkat, kötelességtudatunkat mérik. Mondanom se kell, hogy elengedhetetlen lesz a magas összeg a küldetés vége felé. Ha elfogynak, szégyenünkben azonnal szeppukut (rituális öngyilkosságot) követünk el.
[b]Hangulat[/b]
Jó, de a kaland nagyon rövid. Ennek az az oka, hogy a legtöbb rész nagyon részletesen kidolgozott, ezernyi lehetőségünk van (pl. Tsietsin palotájába bejuthatunk egyedül, de egy foglyul ejtett szamuráj segítségével is, az őröket kijátszhatjuk sokféle módon, stb.). Nagyon félelmetes a hangulat abban a kis faluban is, ahol megszállhatunk, de akkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy éjjel az összes lakó feje leszakad, és ránk kezdenek el vadászni… Ja, és egy érdekesség: bár lehet aranyat találni, fizetni semmiért nem lesz lehetőségünk utunk során.
Elrabolták a kardot, ami Hachiman sógunjának erőt ad a birodalom irányításához. Rád, a legnagyobb harcosára hárul a feladat, hogy megtaláld, mielőtt a gonosz erői kiaknázhatnák a benne rejlő hatalmat.
Mindent egybevetve ez egy igen érdekes könyv, ami egy kellemes környezetet és izgalmas, új különleges képességeket vezet be. A kedvenc részem az, amikor különböző világokat kell meglátogatni, hogy társakat toborozzunk egy tornára, ahol egy csapat démoni szörnyeteggel kell megküzdenünk. Időnként azonban kicsit csalódást is okoz a kötet, például amikor rákérdez, hogy ismerjük-e a kard mágiájának használatának titkát, és megelégszik egy egyszerű igen-nem válasszal. Valahol korábban volt egy hely, ahol a betű-szám táblázat segítségével kellett megoldani egy rejtvényt, és furának találtam, hogy egy olyen apróság esetében azt használták, míg itt, ahol a megoldás komoly előnyhöz juttathatja a hőst a végső csatában, nem. Ettől, és néhány kisebb hibától eltekintve ez egy igen szórakoztató olvasmány, és időnként még most is visszatérek hozzá.
Mindent egybevetve ez egy igen érdekes könyv, ami egy kellemes környezetet és izgalmas, új különleges képességeket vezet be. A kedvenc részem az, amikor különböző világokat kell meglátogatni, hogy társakat toborozzunk egy tornára, ahol egy csapat démoni szörnyeteggel kell megküzdenünk. Időnként azonban kicsit csalódást is okoz a kötet, például amikor rákérdez, hogy ismerjük-e a kard mágiájának használatának titkát, és megelégszik egy egyszerű igen-nem válasszal. Valahol korábban volt egy hely, ahol a betű-szám táblázat segítségével kellett megoldani egy rejtvényt, és furának találtam, hogy egy olyen apróság esetében azt használták, míg itt, ahol a megoldás komoly előnyhöz juttathatja a hőst a végső csatában, nem. Ettől, és néhány kisebb hibától eltekintve ez egy igen szórakoztató olvasmány, és időnként még most is visszatérek hozzá.
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 19. 13:59 | Válasz erre | #35
Ebbe a teremtmény kérdésbe én nem merülnék bele annyira, hisz ahány könyv annyiféle rendszer, és ahány olvasó annyiféle szemlélet. Annyi furcsa teremtménnyel akadhatunk össze kalandozásaink során, hogy felsorolni is nehéz lenne. Pont a Szamuráj kardja egy olyan kaland, ahol a keleti kultúrából kapunk ízelítőt, és aki kevésbé jártas ebben, az bizony olykor csak néz mint a moziban! De akadnak olyan kalandok is, amelyek ettől sokkal furcsább ellenfeleket tárnak elénk, mint a Rokuro-kubi. Kezdhetném rögtön a sort a Maijem-Nosoth-tal, nem elég hogy hülye neve van, még elképzelni sem nagyon tudom, hogy miféle ellenfél lehet. Aztán ha jól emlékszem a Vérfarkas üvöltésében volt egy ilyen, hogy asztal és szék támad rád! Hát akkor már inkább egy Rokuro-kubi jöjjön, azt még tudom tenni valahová... Halál csókja protoplazma (nem biztos, hogy pontosan ez a neve, lusta vagyok utánanézni), de ez is kiverte nálam a biztosítékot. És ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, biztosan akadna még pár érdekes magyar elnevezés. Azt hiszem ebben a történetben van valamiféle pók, akit Totate Kumo-nak neveznek, és mint pók, igen jó értékekkel bír. De ez tényleg történet és szemléletfüggő dolog is...
© Reactor
2013. december 19. 10:52 | Válasz erre | #34
Na jó,de ENNYIRE...ha összehasonlítjuk pl. a Kaland-Játék-Varázslat sorozattal, azt lehet mondani hogy egy Rokuro-Kubi olyan erős mint egy óriás (ügyesség 8 életerő 9). Hogy a Kappák hogy a tökbe olyan erősek, azt értem. Inkább legyen akkor magasabb az ügyessége, de kevesebb az életereje. Most, ha az ember megalkot egy Motherbookdriver nevű szörnyeteget, akkor nyilván meg is tudja indokolni, hogy az ügyessége-életereje miért annyi,amennyi [smiley]nyes[/smiley] Jópár könyvben van is mindig magyarázat a szörnyek képesség-pontjaira. Ha a Motherbookdrivernek túl sok vagy túl kevés valamelyik, akkor az ember akaratlanul is elkezd filózni, mi a fene...
© Vikky
2013. december 19. 06:42 | Válasz erre | #33
A Rokuro-Kubi (eredeti megnevezésében (Nuke-Kubi) szószerinti fordításban azt jelenti, hogy elszökő, kihulló nyak. Ez is egy ősi japán démoni lény, szerintem nem véletlen, hogy ilyen szívósak.
Itt találtok még néhány (igaz, angol nyelvű) leírást a japáni félelmetes lényekről: http://www.dreamdawn.com/sh/key_view.php?key=Creature%20Feature
Itt találtok még néhány (igaz, angol nyelvű) leírást a japáni félelmetes lényekről: http://www.dreamdawn.com/sh/key_view.php?key=Creature%20Feature
© Zoleeka
2013. december 9. 10:51 | Válasz erre | #32
A Doom szerintem egy jó 7 évvel később jelent csak meg. :)
2013. december 7. 14:56 | Válasz erre | #31
Uh, ez nekem fájt[smiley]wave[/smiley][smiley]worship[/smiley][smiley]nevetes1[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2013. december 7. 10:20 | Válasz erre | #30
2013. december 7. 09:54 | Válasz erre | #29
Ez a kardrántás úgy tűnik nagyon belegázolt a lelkivilágodba.Igaz a 14-es hozzászólástól a 24-ig csak erről volt szó itt nem is sokkal lentebb,de te rögtön megint ezzel indítasz![smiley]nevetes1[/smiley]
Vonj le 8-at ha úgy jobban tetszik,és a téma le van zárva.
Az valóban hülyeség hogy szimplán egy fej több életerővel bír,mint egy annál jóval komplexebb bármilyen élőlény!Ez egyrészt az író-jelen esetben írók-hülyeségének,másrészt a KJK rendszer-mellesleg érthető-primitívségének együttesének köszönhető!
A magam részéről amúgy,ettől a hibától függetlenül jó párosnak tartom Jamie Thomson-t,és Mark Smith-t,mert ezzel a művel is letettek valamit az asztalra,a Haláltalizmánnal meg pláne!
Hasonló,vaknak világos bakik majdnem minden műben akadnak egyébként,és többségük az előbb említett KJK rendszerprimitívség miatt adódik,amiről már ezen a fórumon is sokszor volt szó.Erre a primitívségre,vagy ha úgy tetszik erre a minimumra egyszerűsített valóságmodellezésre pedig a gördülékeny játszhatóság miatt van szükség!De ezek a könyvek azért is fantáziajátékok,hogy ezeken a dolgokon a fantáziádat bevetve simán túllépj!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Vonj le 8-at ha úgy jobban tetszik,és a téma le van zárva.
Az valóban hülyeség hogy szimplán egy fej több életerővel bír,mint egy annál jóval komplexebb bármilyen élőlény!Ez egyrészt az író-jelen esetben írók-hülyeségének,másrészt a KJK rendszer-mellesleg érthető-primitívségének együttesének köszönhető!
A magam részéről amúgy,ettől a hibától függetlenül jó párosnak tartom Jamie Thomson-t,és Mark Smith-t,mert ezzel a művel is letettek valamit az asztalra,a Haláltalizmánnal meg pláne!
Hasonló,vaknak világos bakik majdnem minden műben akadnak egyébként,és többségük az előbb említett KJK rendszerprimitívség miatt adódik,amiről már ezen a fórumon is sokszor volt szó.Erre a primitívségre,vagy ha úgy tetszik erre a minimumra egyszerűsített valóságmodellezésre pedig a gördülékeny játszhatóság miatt van szükség!De ezek a könyvek azért is fantáziajátékok,hogy ezeken a dolgokon a fantáziádat bevetve simán túllépj!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2013. december 6. 14:03 | Válasz erre | #28
Valószínűleg írói félrevezetés.
A kardrántás meg egy rossz fordítűs, 3 épt sebzel vele. Úgy már egy kicsit másabb:D
A kardrántás meg egy rossz fordítűs, 3 épt sebzel vele. Úgy már egy kicsit másabb:D
© Reactor
2013. december 6. 12:35 | Válasz erre | #27
No skacok, átrágtam megint magam a Szamuráj kardján :) Régi szép idők ugye...Nos, az tűnt fel, hogy a gyors kardrántás nagyon gyakran halálos, pl. a Kappáknál is instant megöli az egyik szörnyet. És ha megnézitek, mindegyiknek 14-körüli életerő pontja van, szóval a 8 életerő pont sebzés szerintem tökéletes (de még a 7 is).
Azért vannak még itt fura dolgok: a Rokuro-Kubinak önmagában akkora az életereje mint egy rendes embernek, hiába csak egy levágott fej :D vattafák, a Rokuro-Kubi erősebb mint a páncélos, dárdás Shikome,vagy mint a foglár, aki mellesleg bivalytermetű pasas :DDD Alapból, egy fejnek hogy lehet több életereje mint egy egész testnek??? Komolyan, majdnem annyi az életereje mint a mocsárban az óriási kígyónak vagy a Dai-Oninak. Tehát ha jól értem, a Rokuro-Kubi EGY ütéssel gyengébb csak a felsőbbrendű démonnál?
Azt se értem, a kénköves trükköt minek kínálja fel a könyv, amikor úgysincs nálam kénkő.
Azért vannak még itt fura dolgok: a Rokuro-Kubinak önmagában akkora az életereje mint egy rendes embernek, hiába csak egy levágott fej :D vattafák, a Rokuro-Kubi erősebb mint a páncélos, dárdás Shikome,vagy mint a foglár, aki mellesleg bivalytermetű pasas :DDD Alapból, egy fejnek hogy lehet több életereje mint egy egész testnek??? Komolyan, majdnem annyi az életereje mint a mocsárban az óriási kígyónak vagy a Dai-Oninak. Tehát ha jól értem, a Rokuro-Kubi EGY ütéssel gyengébb csak a felsőbbrendű démonnál?
Azt se értem, a kénköves trükköt minek kínálja fel a könyv, amikor úgysincs nálam kénkő.
© arundel
2013. március 15. 13:41 | Válasz erre | #26
A kardrántás elvesztése fordítási hiba: angolban érthető, hogy csak a harc hátralévő részére gondol.
© LoneWolf
2012. december 16. 18:38 | Válasz erre | #25
Jó könyv , a távol-keleti fíling sokat dob az élményen. Azért van pár furcsaság pl.: a Dai-Oni és havejai stb.Különösen idegesítő volt az amikor ilyenekkel fárasztott ,hogy kifourdul a szemed (?).Azért összességében jó , bár nekem rövidnek tűnt.
© Reactor
2012. július 23. 14:37 | Válasz erre | #24
HÁROM életerőpont? Az semmi. Ha íjászkodsz, akkor is 6 életerő ponttal gyengítheted az ellenséget (két bélfürkész találat), ha ugyan nem döglik meg azonnal a találattól, szóval nekem reális volt a 8 életerő pont levonás :)
2012. július 22. 18:25 | Válasz erre | #23
Viszont jelentősen legyengítettem őket, ezáltal igencsak megnőtt az esélyem a győzelemre. Pláne, ha alacsony a kezdeti Ügyességem.
© Reactor
2012. július 22. 14:32 | Válasz erre | #22
Nem biztos, mert egy csomó más helyzetben semmi haszna nincs. Például valahol ugrani kell tudni jól, másutt meg nyilazni, szóval ez a technika csak közelharcban lenne hasznos, és nézd meg...azé\' az ellenfelek elég erősek ahhoz, hogy még egy ilyen csapással se lehessen megölni őket [smiley]c2063[/smiley]
2012. július 21. 15:45 | Válasz erre | #21
Akkor viszont mindenki azt választaná, hiszen akkor bárkit könnyedén ki lehet nyírni.
© Reactor
2012. július 20. 23:10 | Válasz erre | #20
Szerintem a 8 életerő pontos sebzés sokkal életszerűbb és hasznosabb is. Elvégre ha valaki olyan gyors, igenis van reális esély rá hogy kettéhasítja az ellent, mielőtt az köpni-nyelni tudna. 3 életerő pont veszteséggel ez a képesség hasznavehetetlen, pláne hogy a játék felénél el is veszíted a SEMMITŐL. Kösz szépen.
2012. április 13. 16:09 | Válasz erre | #19
Igen, ez szabadon választható, akármelyik harc előtt alkalmazhatod, kivéve ha nem tér ki rá külön a szöveg, de ha jól emlékszem, akkor ilyen nincs a könyvben.
© killmaster (Savanyúhas)
2012. április 13. 09:10 | Válasz erre | #18
Na most az írónak van egy írói logikája, ami nem feltétlenül azonos a kalandor logikájával. Sőt az író (ha ügyes) éppen úgy alakítja ki a dolgot, hogy megtévesszen! A szamuráj kardjában is van sok logikus dolog, amit már egy tapasztaltabb kalandor biztosan nem néz be. Jó példa erre, hogy a Daloló halált nem hajigáljuk, nem lándzsa az, hogy dobálja az ember! Viszont a síkok közti lovagi tornán baromi jól be lehet nézni a dolgokat. Emlékszem arra hogy arra a nyavajás varangyra először az aranyszázadot küldtem rá, mert logikusnak tűnt, hogy lazán elintézik. Erre mindet benyelte az a dög, mint a kólaautómata a pénzecskémet. Először még szegény Moichit is lefejeztem, mondván a falusiak majd jól megjutalmaznak, erre kiderül, hogy élve jóval hasznosabb társ. Szóval maga a könyv rengeteg alternatívát kínál , melyeket ha ügyesen használunk ki akkor könnyebb sikert aratni, de mi van ha nem? Nem számoltam ugyan a halálcsapdák számát a könyvben, de azért akad benne pár. A legjobb amikor még írja is, hogy levágod a lábfejed, vesztesz 7 életerő pontot, és a fejezet végén ott a kalandod itt véget ért! Vagy elvérzel vagy mankóval járod be Hachiman földjét...
2012. április 13. 08:39 | Válasz erre | #17
Rendhagyó módon a következő könyv amiről kritikát írok ez lesz,hogy a téma aktualitása se vesszen el![smiley]awink[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. április 13. 08:38 | Válasz erre | #16
Ez valóban komoly rontás volt,hiszen tényleg nem mindegy hogy dobás nélkül rögtön majdnem megölöd az ellenfelet,vagy csak beviszed a kezdő ütést!Furcsáltam is,mert ezzel a -8-as veszteséggel,gyakorlatilag mindenki ezt választja és a többi képesség értelmét veszti,de így már mindjárt más a menyasszony fekvése!Azért nyugtass meg hogy bármelyik harc kezdetekor alkalmazható,és nem csak akkor ha a szöveg külön kitér rá!
Mindezek ellenére tegnap este elővettem a könyvet,átfutottam mindkét kalandot,és arra a megállapításra jutottam,hogy bár a második valamivel tényleg nehezebb menet,lényegében az is csak alulról érinti a középkategóriát!A killmaster által felvetett bíborpagoda sem olyan vészes;a szobrok és a kút elhelyezkedését egy négyzet szemközti oldalaira helyezett egyenlőszárú háromszög által létrejövő hatszög képében kell elképzelni,ahol az egyik végpontból startolsz,tőled jobbra van a papnőt fogvatartó démon szobra,mögötte a tengeri szörny,balra pedig az ezüst szamuráj,mögötte Hammurabi a legyek ura,és a veled szemközt az ellenvégpontban a tudás vízének kútja!Persze el lehet ezt is rontani ha egyből rossz felé indulsz,de ha jó irányba(50-50% ugye),onnantól logikusan továbbgondolható,vihető!Én a kappás részt tartom ezen az útvonalon a legszivatósabbnak.
A lényeg hogy A szamuráj kardja szerintem-rövidsége miatt is-a könnyebb kalandok közé tartozik,valahol a könnyű és közepesen nehéz könyvek átfedése!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Mindezek ellenére tegnap este elővettem a könyvet,átfutottam mindkét kalandot,és arra a megállapításra jutottam,hogy bár a második valamivel tényleg nehezebb menet,lényegében az is csak alulról érinti a középkategóriát!A killmaster által felvetett bíborpagoda sem olyan vészes;a szobrok és a kút elhelyezkedését egy négyzet szemközti oldalaira helyezett egyenlőszárú háromszög által létrejövő hatszög képében kell elképzelni,ahol az egyik végpontból startolsz,tőled jobbra van a papnőt fogvatartó démon szobra,mögötte a tengeri szörny,balra pedig az ezüst szamuráj,mögötte Hammurabi a legyek ura,és a veled szemközt az ellenvégpontban a tudás vízének kútja!Persze el lehet ezt is rontani ha egyből rossz felé indulsz,de ha jó irányba(50-50% ugye),onnantól logikusan továbbgondolható,vihető!Én a kappás részt tartom ezen az útvonalon a legszivatósabbnak.
A lényeg hogy A szamuráj kardja szerintem-rövidsége miatt is-a könnyebb kalandok közé tartozik,valahol a könnyű és közepesen nehéz könyvek átfedése!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. április 12. 22:23 | Válasz erre | #15
Ahogy gondolod, de számomra amolyan közepes.
2012. április 12. 22:22 | Válasz erre | #14
A kardrántás művészeténél nem 8, hanem csak 3 pontot sebzünk!
2012. április 12. 21:16 | Válasz erre | #13
Mi a fordítási hiba?Hogyan lett rosszul fordítva,és mi lenne az eredeti verzió?
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. április 12. 21:15 | Válasz erre | #12
De,nagyon is elszálltan brutál az a könyv!A részletekbe most ne menjünk bele,majd ha eljutok annak az elemzéséig kitárgyalhatjuk A-tól Z-ig!Előljáróban csak annyit-hogy legalább egy vonatkozásában ide is kötődjön-hogy az ottani választható képességek közül némelyik nem megszínesíti ugyanazon kaland újbóli végigjátszását mint itt,hanem egyenesen lehetetlenné teszi!Szóval...na majd akkor![smiley]awink[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. április 12. 19:27 | Válasz erre | #11
Csak az a fránya fordítási hiba ne lett volna benne!
2012. április 12. 19:26 | Válasz erre | #10
Démonlovagok azért annyira nem nehéz - kocka szempontjából.
Most nemrégiben toltam végig 9-es ügyességgel, s inkább csak az első harmada volt nehezebb.
Na meg a végére kell egy szerencsés 6-os dobás a 12 KL ellen.
Meg persze ott van Belgi...
Most nemrégiben toltam végig 9-es ügyességgel, s inkább csak az első harmada volt nehezebb.
Na meg a végére kell egy szerencsés 6-os dobás a 12 KL ellen.
Meg persze ott van Belgi...
© killmaster (Savanyúhas)
2012. április 12. 16:23 | Válasz erre | #9
Igen, a közepesen nehéz valóban fedi a valóságot, bár az a bizonyos útszakasz (ha jól emlékszem kappák vannak ott, meg az a Ginsei figura, tőle szerezheted meg a pókláb mocsár térképét, meg sok egyéb más /ugye a három szövetségeshez való tárgyba, ha nehezebben is de bele lehet botlani!/) Ám az elvarázsolt kert, (ahol életre kelnek a szobrok), na ott lehet koppanni, de rendesen! Eléggé brutális szakasza a könyvnek. Igaz kis szerencsével az is megoldható. Egyébként nekem is bejött ez a keleti-stílusú könyv, a síkok közötti lovagi torna különösen tetszett benne. Ráadásul képességeinket jól tudjuk kamatoztatni a kaland folyamán. Mindig is szerettem volna íjászkodni...[smiley]fantasy-archer-12[/smiley]
2012. április 12. 15:47 | Válasz erre | #8
Nem értem a problémát hogy őszinte legyek,ugyanis írtam hogy a második a nehezebb útvonal!Az hogy az sem olyan egetverően brutális pedig arra vonatkozott hogy van azért ennél vadabb sztori nem egy nem kettő!(Pl.Az elátkozott ház;Bajnokok próbája;A varázsló kriptája;Démonlovagok,hogy csak a krémjét említsem!)
Igazad van a sok buktatóval kapcsolatban,mégha szerintem zömük józan ésszel(játékrutinnal[smiley]nevetes1[/smiley])elkerülhető is.Plussz a hossza miatt sem érdemli meg a nehéz jelzőt!Annyi buktató ami ebben akad,van pl.A rémület útvesztőjében is,ami szerintem szintén közepesen nehéz!
De annak örülök hogy legalább elolvastad a kommentemet,és véleményezted eme könyv nehézségét is![smiley]taps[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Igazad van a sok buktatóval kapcsolatban,mégha szerintem zömük józan ésszel(játékrutinnal[smiley]nevetes1[/smiley])elkerülhető is.Plussz a hossza miatt sem érdemli meg a nehéz jelzőt!Annyi buktató ami ebben akad,van pl.A rémület útvesztőjében is,ami szerintem szintén közepesen nehéz!
De annak örülök hogy legalább elolvastad a kommentemet,és véleményezted eme könyv nehézségét is![smiley]taps[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2012. április 12. 12:10 | Válasz erre | #7
\"Az első a könnyebb és realisztikusabb,ami inkább a feudális Japánt próbálja valamennyire bemutatni(persze itt is vannak fantasy elemek szép számmal!),a második a nehezebb és elvontabb,mitológiaibb sztori!Annyira nagyon brutálisan persze azért ez sem kihívás!\" Na ez utóbbi állításoddal vitába szállnék, elég brutális az a halálcsapdák számát tekintve is. Bekerülsz pl a \"szoborparkba\" (Most épp nem jut eszembe, hogy is hívják pontosan), hát ott lehet ám nagyokat koppanni. Ott nincsenek gyöngyvirágok, hogy azokat figyeld! Sok ott az apró buktató! Túl sokat iszol a tudás vizéből, kifordul az egyik szemed, stb... Ettől függetlenül én nem jártam be soha szabályosan, csak az első utat! Az izgisebb és fantáziadúsabb szerintem!
2012. április 12. 11:41 | Válasz erre | #6
1986,A haláltalizmán szerzőinek új műve,amely immáron a Titánon kapott helyet!Ez a harmadik könyv,melynek helyszíne Khul lett,épül tehát ez a kontinens is!
A borító lényegében egy jelenet a könyvből,bár nekem nagyon erősen az az érzésem hogy ez volt meg hamarabb,és a kép alapján került egy ilyen rész is a sztoriba.Az ábrát magát középszerűnek mondanám,de szép a színek összhatása,valamennyire hozza a távol-keleti hangulatot,jól indítja a könyvet,lényegében tetszik.Az illusztrációk tekintetében Alan LAngford már gyengébben teljesít mint A Gyíkkirály szigetében,de még mindig jók a munkái!Érdekes hogy ebben a könyvben a képek 2/3-a kb.a 160-as fejezetpontig,tehát kevesebb mint a feléig le lett osztva;teszem hozzá a 2 külön kaland eseményein viszont szépen végigmennek!Ha már az előbb megemlítettem,igen a könyv rendhagyó módon 2 külön ágon,egymástól függetlenül is végigjátszható!Rögtön az első pontnál eldönheted hogy melyiket választod!Ezek között több eltérés is van,amelyek utalnak egyrészt a nehézségi szintre,másrészt magára a kaland típusára is!Az első a könnyebb és realisztikusabb,ami inkább a feudális Japánt próbálja valamennyire bemutatni(persze itt is vannak fantasy elemek szép számmal!),a második a nehezebb és elvontabb,mitológiaibb sztori!Annyira nagyon brutálisan persze azért ez sem kihívás!
Emiatt nyilván rövidült is mindkét kaland egy hagyományosabb könyvééhez képest,de ez nem sokat ront a hangulaton!
Én speciál kedvelem a távol-keleti kultúrát,végeredményében tetszett mindkét útvonal sztorija,bár lehettek volna hosszabbak,kidolgozottabbak is(pl.egyebek mellett az Árnyak Erdeje eléggé összecsapott lett),hiszen ebben a témakörben lettek volna még lehetőségek!
Némileg kiegészültek a szabályok is!4 új,speciális képesség közül választhatunk(amelyek szintén többször játszhatóvá teszik a könyvet,hiszen a végigjátszást egyik sem teszi lehetetlenné,de mégis alakíthatnak rajta!),és van induláskor 3 Becsületpontunk is,amit növelni illik,mert ha elfogy jöhet a harakiri,szepuku(kinek melyik tetszik)!
Bár a Haláltalizmánnál szerintem jóval gyengébb anyag,különösebb gondok nincsenek ezzel sem!Hogy kellően összeálljon a kép,mindkét végigjátszás ajámlott!10/7
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
A borító lényegében egy jelenet a könyvből,bár nekem nagyon erősen az az érzésem hogy ez volt meg hamarabb,és a kép alapján került egy ilyen rész is a sztoriba.Az ábrát magát középszerűnek mondanám,de szép a színek összhatása,valamennyire hozza a távol-keleti hangulatot,jól indítja a könyvet,lényegében tetszik.Az illusztrációk tekintetében Alan LAngford már gyengébben teljesít mint A Gyíkkirály szigetében,de még mindig jók a munkái!Érdekes hogy ebben a könyvben a képek 2/3-a kb.a 160-as fejezetpontig,tehát kevesebb mint a feléig le lett osztva;teszem hozzá a 2 külön kaland eseményein viszont szépen végigmennek!Ha már az előbb megemlítettem,igen a könyv rendhagyó módon 2 külön ágon,egymástól függetlenül is végigjátszható!Rögtön az első pontnál eldönheted hogy melyiket választod!Ezek között több eltérés is van,amelyek utalnak egyrészt a nehézségi szintre,másrészt magára a kaland típusára is!Az első a könnyebb és realisztikusabb,ami inkább a feudális Japánt próbálja valamennyire bemutatni(persze itt is vannak fantasy elemek szép számmal!),a második a nehezebb és elvontabb,mitológiaibb sztori!Annyira nagyon brutálisan persze azért ez sem kihívás!
Emiatt nyilván rövidült is mindkét kaland egy hagyományosabb könyvééhez képest,de ez nem sokat ront a hangulaton!
Én speciál kedvelem a távol-keleti kultúrát,végeredményében tetszett mindkét útvonal sztorija,bár lehettek volna hosszabbak,kidolgozottabbak is(pl.egyebek mellett az Árnyak Erdeje eléggé összecsapott lett),hiszen ebben a témakörben lettek volna még lehetőségek!
Némileg kiegészültek a szabályok is!4 új,speciális képesség közül választhatunk(amelyek szintén többször játszhatóvá teszik a könyvet,hiszen a végigjátszást egyik sem teszi lehetetlenné,de mégis alakíthatnak rajta!),és van induláskor 3 Becsületpontunk is,amit növelni illik,mert ha elfogy jöhet a harakiri,szepuku(kinek melyik tetszik)!
Bár a Haláltalizmánnál szerintem jóval gyengébb anyag,különösebb gondok nincsenek ezzel sem!Hogy kellően összeálljon a kép,mindkét végigjátszás ajámlott!10/7
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© Zoleeka
2012. február 15. 19:27 | Válasz erre | #5
Doom 1993-as, a konyv pedig 1986-os,szerintem.
2012. január 18. 15:59 | Válasz erre | #4
A tudás vize halálpontot én nem tartom hülyeségnek, Spielberg is csinált egy ehhez hasonlót az Indiana Jones 4-ben.
© Reactor
2012. január 18. 15:28 | Válasz erre | #3
A Szamuráj Kardja
Borító:
Az élőholt harcos látható rajta, ugrás közben. Groteszknek groteszk,de nem néz ki túlzottan ijesztőnek, ennél jobbat is össze lehetett volna hozni.
Grafikák:
Na ezek nagyon szépek és látványosak, egyik jobb mint a másik, mondjuk Yoro Ginseivel nem voltam megelégedve, főleg, hogy büszke arcról írnak a könyvben, ehhez képest egy túlsúlyos illető ez a Ginsei, és a pofája minden, csak nem büszke. A tudás vizét mutató kép pedig eléggé csíkos és halvány.
Történet:
Urunknak, a Sógunnak ellopták híres-nevezetes varázserejű kardját, a Daloló Halált. A tettes nem más, mint Ikiru, az árnyak ura. A kardja nélkül a Sógun elvesztette hatalmát, minél hamarabb vissza kell hát szerezni, és megölni a gonosz Ikirut.
Nehézség:
Nem egyszerű, erős közepesnek nevezném. Vannak igen komoly ellenfelek, és sok tárgyat is össze kell gyűjtögetni, de nagyon nem világos, hogy mit honnan, és erre persze csak később jövünk rá. Összesen két külön útvonal van, és ahhoz, hogy meglegyenek a fontos tárgyak, sokszor kell bajba keverni magunkat. Ezenkívül itt vannak Becsület pontjaink, és ezekre nagyon kell ügyelni, sőt, még szerezni is kell hozzájuk, nagyon sok múlik rajta a végső összecsapásnál. Harmadik próbálkozásra viszont sikerrel kivihető.
Főellenség:
Ikiru volna az. Meglehetősen rejtélyesen néz ki, de valójában csak akkor nehéz ellenfél, ha nem ismerjük a Daloló Halál titkát, vagy ha kiengedjük a kezünkből. Több hullámban kell összecsapni vele, először persze a csatlósaival, aztán más egyéb ellefelekkel, ami szerintem nagyon jól meg lett írva!
Ami tetszett:
Annak ellenére, hogy ezt nem Steve Jackson és Ian Livingstone írta, fantasztikus könyv. Ez a távol-keleti fíling nagyon remekül vezeti a hangulatot, nagyon ügyesen megkomponálták a régi Japán hangulatát, a szamurájok korszakát. Ez látszik az embereken, az épületeken, és a dialógusokon is. Van különleges képességünk is, amit a kaland elején választhatunk – gyors kardrántás, íjászat, ugrások harc közben, satöbbi. Itt vannak a mitikus japán szörnyek is, például a Kappák vagy a tengeri sárkány, de van még számos más ötletes ellenség is. A helyszínek igen változatosak – van kis falu, erődítmény, erdő, folyópart, gonosz mocsár, és inter-dimenzionális helyszínek is, aminek nagyon különleges hangulata van – ellátogathatunk onnét sivatagba, a legmagasabb hegycsúcsra, vagy elvarázsolt erdőbe is. A halálpontok igen sokfélék, fantáziadúsak, és vannak nagyon morbid balvégzetek is. Jó dolog, hogy egy ideig lehet társam is, és külön jópofa ötlet volt a síkok közti lovagi torna, ahol haverokat szerezhetünk, akik segítenek legyőzni a mindenféle gonosz szörnyeket, akiket ellenünk küldtek. Nagyon sötét, baljós hangulata van az utolsó harcnak is Ikiruval, ami rohadtul nem könnyű, és van kétféle befejezés is.
És ami nem:
Becsület pontokat igen könnyű elveszteni, pedig nagyon fontosak, és a pontveszteség se mindig ésszerű. Például, ha a Sógun vértjét elveszítem, 2 Becsület pontot le kell vonnom, ha viszont sorsára hagyok egy egész falut, hogy az áruló szamurájok leöljenek mindenkit, csak 1 Becsület pont levonást kapok. Most komolyan már, mik ezek a relációk? Azt se igazán értem, a kalandomnak kb. a felénél miért veszítem el a gyors kardrántás képességemet? Ez most valami szándékos szopatás akart lenni? Szerintem igen, és ilyenből elég sok van a könyvben, például ha inni akarok a tudás vizéből, meghalok, ami igen nagymértékű pofátlanság szerény véleményem szerint. Ugyanilyen szándékos szopatás van a Póklápban többször is, ha például bemegyek a barlangba, vagy ha a térkép nélkül akarom megtalálni a bíborpagodát. Most attól, hogy nincs nálam a térkép, a bíborpagodának lába nő és elmászik máshova? Könyörgöm, ugyanaz az útvonal, ne szórakozzunk már egymással!
Ezenfelül van pár igen idióta ellenfél is, pl. az Óriás Mormota, ami a legkevésbé se hasonlít egy mormotára, inkább egy szörnyen elbaszott asztalra, vagy a Rokuro-Kubik, amik ugye röpködő fejek…ha ezt nem a Doom-ból szedték, akkor nem tudom, honnan. És hiába jó ötlet az, hogy legyen társam a küldetésem során, a könyv szokás szerint gondoskodik róla, hogy minél hamarabb elveszítsem, szóval gyakorlatilag adtak a szarnak egy jó nagy pofont. Az sem igazán jó, hogyha értek az íjászat tudományához, alig van nyílvesszőm, és szerezni se igen tudok (ha jól tudom, egyedül Tsietsin nagyúr erődítményében tudok nyílvesszőket szerezni, ha megtalálom a fegyverszobát). A 9. pontnál meg honnan lett láncos buzogányom hirtelen? És utána miért nincsen? Érthetetlen dolgok zajlanak itt, emberek…
Borító:
Az élőholt harcos látható rajta, ugrás közben. Groteszknek groteszk,de nem néz ki túlzottan ijesztőnek, ennél jobbat is össze lehetett volna hozni.
Grafikák:
Na ezek nagyon szépek és látványosak, egyik jobb mint a másik, mondjuk Yoro Ginseivel nem voltam megelégedve, főleg, hogy büszke arcról írnak a könyvben, ehhez képest egy túlsúlyos illető ez a Ginsei, és a pofája minden, csak nem büszke. A tudás vizét mutató kép pedig eléggé csíkos és halvány.
Történet:
Urunknak, a Sógunnak ellopták híres-nevezetes varázserejű kardját, a Daloló Halált. A tettes nem más, mint Ikiru, az árnyak ura. A kardja nélkül a Sógun elvesztette hatalmát, minél hamarabb vissza kell hát szerezni, és megölni a gonosz Ikirut.
Nehézség:
Nem egyszerű, erős közepesnek nevezném. Vannak igen komoly ellenfelek, és sok tárgyat is össze kell gyűjtögetni, de nagyon nem világos, hogy mit honnan, és erre persze csak később jövünk rá. Összesen két külön útvonal van, és ahhoz, hogy meglegyenek a fontos tárgyak, sokszor kell bajba keverni magunkat. Ezenkívül itt vannak Becsület pontjaink, és ezekre nagyon kell ügyelni, sőt, még szerezni is kell hozzájuk, nagyon sok múlik rajta a végső összecsapásnál. Harmadik próbálkozásra viszont sikerrel kivihető.
Főellenség:
Ikiru volna az. Meglehetősen rejtélyesen néz ki, de valójában csak akkor nehéz ellenfél, ha nem ismerjük a Daloló Halál titkát, vagy ha kiengedjük a kezünkből. Több hullámban kell összecsapni vele, először persze a csatlósaival, aztán más egyéb ellefelekkel, ami szerintem nagyon jól meg lett írva!
Ami tetszett:
Annak ellenére, hogy ezt nem Steve Jackson és Ian Livingstone írta, fantasztikus könyv. Ez a távol-keleti fíling nagyon remekül vezeti a hangulatot, nagyon ügyesen megkomponálták a régi Japán hangulatát, a szamurájok korszakát. Ez látszik az embereken, az épületeken, és a dialógusokon is. Van különleges képességünk is, amit a kaland elején választhatunk – gyors kardrántás, íjászat, ugrások harc közben, satöbbi. Itt vannak a mitikus japán szörnyek is, például a Kappák vagy a tengeri sárkány, de van még számos más ötletes ellenség is. A helyszínek igen változatosak – van kis falu, erődítmény, erdő, folyópart, gonosz mocsár, és inter-dimenzionális helyszínek is, aminek nagyon különleges hangulata van – ellátogathatunk onnét sivatagba, a legmagasabb hegycsúcsra, vagy elvarázsolt erdőbe is. A halálpontok igen sokfélék, fantáziadúsak, és vannak nagyon morbid balvégzetek is. Jó dolog, hogy egy ideig lehet társam is, és külön jópofa ötlet volt a síkok közti lovagi torna, ahol haverokat szerezhetünk, akik segítenek legyőzni a mindenféle gonosz szörnyeket, akiket ellenünk küldtek. Nagyon sötét, baljós hangulata van az utolsó harcnak is Ikiruval, ami rohadtul nem könnyű, és van kétféle befejezés is.
És ami nem:
Becsület pontokat igen könnyű elveszteni, pedig nagyon fontosak, és a pontveszteség se mindig ésszerű. Például, ha a Sógun vértjét elveszítem, 2 Becsület pontot le kell vonnom, ha viszont sorsára hagyok egy egész falut, hogy az áruló szamurájok leöljenek mindenkit, csak 1 Becsület pont levonást kapok. Most komolyan már, mik ezek a relációk? Azt se igazán értem, a kalandomnak kb. a felénél miért veszítem el a gyors kardrántás képességemet? Ez most valami szándékos szopatás akart lenni? Szerintem igen, és ilyenből elég sok van a könyvben, például ha inni akarok a tudás vizéből, meghalok, ami igen nagymértékű pofátlanság szerény véleményem szerint. Ugyanilyen szándékos szopatás van a Póklápban többször is, ha például bemegyek a barlangba, vagy ha a térkép nélkül akarom megtalálni a bíborpagodát. Most attól, hogy nincs nálam a térkép, a bíborpagodának lába nő és elmászik máshova? Könyörgöm, ugyanaz az útvonal, ne szórakozzunk már egymással!
Ezenfelül van pár igen idióta ellenfél is, pl. az Óriás Mormota, ami a legkevésbé se hasonlít egy mormotára, inkább egy szörnyen elbaszott asztalra, vagy a Rokuro-Kubik, amik ugye röpködő fejek…ha ezt nem a Doom-ból szedték, akkor nem tudom, honnan. És hiába jó ötlet az, hogy legyen társam a küldetésem során, a könyv szokás szerint gondoskodik róla, hogy minél hamarabb elveszítsem, szóval gyakorlatilag adtak a szarnak egy jó nagy pofont. Az sem igazán jó, hogyha értek az íjászat tudományához, alig van nyílvesszőm, és szerezni se igen tudok (ha jól tudom, egyedül Tsietsin nagyúr erődítményében tudok nyílvesszőket szerezni, ha megtalálom a fegyverszobát). A 9. pontnál meg honnan lett láncos buzogányom hirtelen? És utána miért nincsen? Érthetetlen dolgok zajlanak itt, emberek…
2012. január 3. 09:08 | Válasz erre | #2
Igen, szerintem is elég könnyű a könyv, lévén már csak azért is, mert annál a bizonyos kardrántásnál van egy fordítási hiba - vagy csak szabadnaposak voltak:)
Viszont pár dolog miatt emlékezetes: helszínek, hangulat, síkok közti lovagok tornája és a második találós kérdés. Emlékszem, ez utóbbin mennyit agyaltam, de sikerült megoldanom. Az egyik kedvencem.
Viszont pár dolog miatt emlékezetes: helszínek, hangulat, síkok közti lovagok tornája és a második találós kérdés. Emlékszem, ez utóbbin mennyit agyaltam, de sikerült megoldanom. Az egyik kedvencem.
© Athlay
2012. január 2. 16:10 | Válasz erre | #1
Ez az egyik személyes kedvencem, talán azért mert ezzel játszottam legelsőnek.
Azóta nagy japánbuzi lett belőlem, elkezdtem iaidozni, ennek fényében külön hangulata van a dolognak.
Kár, hogy egyszerű mint a faék, aki némileg mazobb beállítottságú, az mehet a kígyó-főnix-boszi úton, de hát úgyse valami nagy kihívás.
A másik út na az meg egyenesen vérprimitív.
Azóta nagy japánbuzi lett belőlem, elkezdtem iaidozni, ennek fényében külön hangulata van a dolognak.
Kár, hogy egyszerű mint a faék, aki némileg mazobb beállítottságú, az mehet a kígyó-főnix-boszi úton, de hát úgyse valami nagy kihívás.
A másik út na az meg egyenesen vérprimitív.
|z| Zagor.hu – Minden jog fenntartva!
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)