[b]Történet (3)[/b]: Óriási meglepetést fogok mondani: Szukumvit báró másodszor is felújította a labirintusát, és azzal kérkedik, hogy ezen már tényleg senki sem jut át. De ha valaki mégis, most már a teljes Vér-szigetet átadja neki. Jönnek a bajnokok, és mi az egyik vagyunk közülük. A labirintus tele van csapdákkal és próbamesterekkel, de legalább egy helyes út van. Ennél sablonosabb sztorit nehezen lehetett volna kitalálni, a kivitelezése mégis tetszik. A labirintusban való bolyongás inkább emlékeztetett a Halállabirintusra, mint a Bajnokok próbájára, már a kezdeti rejtvény és ajándék miatt is. A borítóképpel is a Vérvadra próbáltak hajazni, sajnos ez a szörny nem lett olyan leleményes, mint előde. Viszont a próbamesterek mindegyike tetszett, a kitalált feladatok többségében újak és kreatívak. Bejön az is, ahogy a könyv számos alkalommal visszautal más könyvekre, gondolok itt a Karomvadra, a kaméleonita vérre, Ungoth-ra, aki a Varázsló kriptája után másodszor sem tudott egyetlen kérdésével sem megfogni (én őt annál inkább egy Tisztaság gyűrűjével ☺ ), de Lord Carnuss fiának céljai és motivációi is tetszettek. Persze ezek elsülhettek volna rosszul is, de itt megmaradtak „[i]Easter Egg-nek[/i]” és az új elemek között jóleső nosztalgiával fogtak el. Szintén eredeti elem volt a tündérek próbája, azon belül is a stratégiai játék a legérdekesebb (azt nem mondom, hogy a legkönnyebb is), de az ügyességi is jó (bár kicsit szerencsejáték is). Van benne ezenkívül is pár érdekes karakter, élén a könyv elején megjelenő művésszel. A szokásos labirintus-ellentmondást ugyanakkor nem oldotta fel: ha már előttem vannak jópáran, és csak egy jó út van, akkor hogy lehet, hogy azt az utat nem tisztították meg előttem? Persze csak így lehet kivitelezni azt, hogy a riválisokkal is találkozzak, és ne fulladjon unalomba a könyv, szóval nincs harag. Szóval az alap már egy rég lerágott csont, de a kivitelezés azért javít az összképen.

[b]Gondolkodás/szerencse (4)[/b]: Nem gondoltam volna a könyv elején, hogy erre ilyen magas pontot adok, de nézzük csak meg, milyen gyakran kell használnunk a fejünket. Az elején rejtvény van, aztán a színjátszás, majd a mágus próbái, aztán a megfigyelések a következő próbamesternél, de itt van a tündérek próbája is, ahol szintén kellhet némi tudás. De még ezen kívül is vannak döntéshelyzetek, ahol a tudásunkra vagy az emberségünkre apellálnak. Ehhez képest random folyosós azonnali halál talán csak egy van (Búúúúúú! ☺ ). Persze az is igaz, hogy van pár olyan választás, ahol ha rossz ösvényen megyünk, nem szerzünk meg egy kötelező tárgyat és nekünk kampó, de ennyi meg egy labirintusban kell.

[b]Nehézség (4)[/b]: Ha gonosz akarok lenni, akkor látszik, hogy Szukumvit öregszik, ugyanis a Bajnokok próbájához képest azért jelentősen enyhített a követelményeken. Ha belegondolok, ott kb. 15 olyan dolog volt, amit ha nem szereztünk meg, nem tudtuk teljesíteni a küldetést. Itt nekem hirtelen csak 4 olyan jut eszembe, ami fixen kell ([spoiler2]a tűzelementál elleni tekercs és a 3 információ a megfigyelés-próbán[/spoiler2]), és ebből a 4-ből is csak 2 vagy 3 függ folyosóválasztástól. Ez az eddigi labirintusokhoz képest nem kis enyhítés. Könnyűnek viszont így sem nevezném. Mint azt említettem, van egy folyosóválasztásos halál, amit ráadásul a könyv aljas módon 2 helyen is lehetővé teszi (igaz, egy folyosóválasztás után a 2 átellenes oldalon). Ezenkívül a próbák során nincs hiba lehetőség. Ahogy számoltam összesen a 4 próbamesternél (a tündéreket is idevéve) minimum 11 jó döntést kell meghozni és 1 harcot megvívni, amiből ha bármelyik nem sikerül, akkor nekünk menthetetlenül végünk. De ha az ember-ork gyilkos eltalál minket a fegyverével, ott is csak a jószerencsében bízhatunk, hogy életben maradunk. Ezenkívül a végén azért Lord Carnuss fiát egyáltalán nem könnyű legyőzni, ha nincsenek speciális fegyvereink, akkor a páncélja és a magas ügyessége miatt szinte reménytelen. Az ösvényválasztásokra pedig már kitértem. Úgyhogy azt semmiképp nem mondanám, hogy ez a könyv nem jelent kihívást. De nem is tartozik a teljesíthetetlenek közé.

[b]Játékélmény (5)[/b]: Ezt azzal az apró kiegészítéssel adom meg, hogy ezúton küldök egy seggberúgást annak az írónak, aki a színes folyosós részt kitalálta és betette a könyvben. Mert aki azt kifogta, az biztos vagyok benne, hogy a poklok legmélyebb bugyraiba kívánta az írókat az utolsó szálig. Nekem szerencsésen sikerült elkerülnöm ezt az első kalandom során, így kisebb súllyal veszem figyelembe. Amit nagyon szerettem ebben a könyvben, hogy minden pillanatban volt valami, ami „ébren tartott”, az érdeklődésemet fenntartotta. Hol a próbák, hol a megjelenő új, ismeretlen lények, hol a nosztalgia feeling. Mindegyik a megfelelő arányban, nehézségben és mértékben volt jelen, sehol nem éreztem, hogy bármelyiket túltolták volna. Tudjuk, hogy ez egy rajongói könyv, így nyilvánvaló volt, hogy sok tekintetben vissza fognak utalni régi könyvekre, de ezeket jóleső módon és mennyiségben tették meg. Ezenkívül fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár ez egy labirintusos könyv, nem éreztem a klasszikus labirintusos ösvényválasztós feelinget, a kihívások ezt elnyomták. Ez pedig minőségi előrelépés nálam. Egy szó, mint száz csak ajánlani tudom!

[b]Összességében: 16/20[/b]

[b]Design[/b]
Undorítóan jó a borító, engem mindenesetre rabul ejtett. A csókos szájú, színpompás varangylény sok-sok vidámságot ígér a labirintusban, a narancs betűk pedig nosztalgikus érzéseket keltettek bennem. Gondolom, utóbbival is a régi [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1][i]Halállabirintus[/url][/i]ra akartak utalni.

[b]Illusztráció[/b]
Nos, nos, hogy is mondjam. Sokféleképp megközelíthető a könyvnek ezen része, de az egészen biztos, hogy teljesen egyedi alkotásokról van szó. Igaz, kissé túl minimál, illetve gyakran átmegy a „mesekönyv 3 éveseknek” kategóriába, és persze az sem jó jel, ha olykor a „legendás” [i]Sárkányvár titka[/i] grafikák jutottak eszembe, de a hangulatot egész jól megteremtik. Azért tényleg lehet szemezgetni a sok gyöngyszem között, például a barlangi ghoul (198.) etióp kisgyerekként van jelen, a goblin (220.) Batka Manóként, a vadember (176.) pedig láthatóan egyfajta Iron Maiden rajongó. Jó, abbahagyom, mert napestig lehetne sorolni a viccesebbnél viccesebb képeket. Vannak azért olyanok is, amiket bírtam, például a hobbitot, és annak szobrait (244.), vagy a gonosz manót a sötétben (395.). Összességében inkább bájosak és poénosak az illusztrációk, ezzel azonban jelentősen enyhítenek a történet sötétségén. Nem biztos, hogy ez volt a cél, de ha igen, akkor szuperül sikerült. Amúgy a könyv nem rendelkezik eredeti rajzokkal..?

[b]Háttértörténet[/b]
Lássuk, mit hozott össze az öt író (Öt író? Minek? Miért? Hogyan?). Megint valami bérharcosok vagyunk, és hallomást szerzünk az előző Halállabirintus bajnokáról, aki még Carnusst is megölte, ezáltal megkapva annak Vér-szigeteki birtokait (szóval saját magunkról hallunk, skizofrén feeling). Igazából ennyi az egész, a bevezető nagyon rövid, erre aztán tényleg kellett öt író… itt jegyezném meg azt is, hogy sose értettem, a Halállabirintus miért olyan nagy szám, hogy tömegek gyűlnek össze, hogy láthassák a jelentkezőket besétálni egy helyre? (kifelé sétálni már ugye jóval kevésbé látják őket). Semmi értelme az egésznek. Ez maximum úgy lehetne izgi, ha odabentről élő közvetítést kapnának mindenről. Kamerák hiányában megoldható lenne akár valamilyen varázslattal, vagy valami, de így… meh.

[b]Rendszer[/b]
A szokásos dolgok. Van öt csomag élelmünk, 20 aranyunk (minek?), és egy választható varázsital.

[b]Kihívás[/b]
Szerintem kifejezetten könnyű lett. Vicces dolog, hogy az első [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1][i]Halállabirintus[/url][/i]hoz hasonlóan ez sincs túlbonyolítva, nagyon bolyongani nem fogunk. Bár van benne a szokásos „bolondlabirintus” kettő is, és a második (a függönyös) tényleg idegbeteggé tett. Itt ráadásul minden 10-ik lépés után vesztünk 1 Életerő pontot, ami nem hangzik vészesen, de a hely tele van zsákutcával, és konkrétan beletelt vagy húsz percbe, mire kikecmeregtem belőle. Az is vicces, hogy nem hemzsegnek a csapdák (jó, már az első pontnál van egy kis szívatás, ha meg akarjuk szerezni az ajándékunkat), se a kemény ellenfelek. Ellenben van egy csomó jóravaló, segítőkész illető a labirintusban, amit igazából nem nagyon tudok hova tenni. Szóval… miért? Van pár kód, de azok inkább csak segíthetnek, nem életbevágóak. Persze akad néhány, ami must have, mint a tűzelementál ellen való tekercs, illetve kellenek azok az információk, amiket Ungoth kérdez tőlünk. Az ilyen agyalós részeket amúgy elég furcsának éreztem, mint a tündék versikéjét, amire kerék a válasz (kapásból tudtam volna még kábé 20 másik megfejtést mondani, ami ugyanúgy helyes lehetne). De a másik fejtörőjüket se értettem, miért 18, és nem 24 a megoldás (339.), mint ahogy a varázsló fejtörőjét sem, miért 6, és nem 10 (153.). Ellenben a hobbit próbamester nyomozós próbáját rögtön sikerrel oldottam meg, miképpen a tündék stratégiai harcában is elsőre győzedelmeskedtem. Ezek amúgy kifejezetten jól sikerültek.

[b]Főgonosz[/b]
Ez így, ebben a formában nem létező kategória itt, de a kijáratnál belebotlunk Carnuss fiába, aki a papa halálát kívánja megbosszulni Szukumvit bárón, illetve talán a Vér-szigeteket visszakapni sem volna utolsó neki. Az egyik cél elérése mondjuk üti a másikat, illetve az se volt világos, hogyan kaphatja meg a bajnok a szigeteket – elveszik az előző bajnoktól? (tiszta Való Világ, 1 évig lakhatsz az új lakásodban) Az ifjú Carnuss Ügyessége 12, Életereje 18, és mágikusan élezett kardja 3-at sebez (!), valamint hiperszuper vértje 1-et felfog az ütésekből, kivéve, ha a Kaméleon Pengével csapjuk meg. Szóval a csóka tele van varázscuccokkal. Ha végzünk vele, Szukumvit továbbra is nagy emberként élhet tovább, holott még mindig egy tömeggyilkosról beszélünk ugyebár.

[b]Hangulat[/b]
Ezzel a címmel (Deathtrap Dungeon 3 – mint valami videojáték cím…) nem várhatunk sokkal többet ajtóknál és folyosóknál, és ez bizony teljesül is. Érezhetően akad benne időhúzás (vagyis fejezetpont-húzás), amikor például az egyik folyosóról való visszatérést a másik folyosóra három pontban sikerül leírni, vagy amikor megkérdezik, hogy van-e Kaméleon Kardunk, mintha nem lenne mindegy, hisz akkor is meghalunk, ha van.
Ennek ellenére van benne jó pár jó ötlet, és hozza a nosztalgia-faktort annak, aki erre éhes. A próbamesterek ügyesen lettek kitalálva, de van itt Yodaként beszélő goblin, csapdákkal teli vesszőfutás az elfekkel, ééés… egy Ungoth cameo. Igen, a csontvázúr visszatért hozzánk a Varázsló kriptája után, és újra letesztel minket (még Razaakot is megemlíti). A csontinak továbbra is nagyon menő a stílusa, bár mivel elég szemét velünk, így jobb, ha kinyírjuk a Tisztaság Gyűrűjével, miközben kezet fogunk vele. De valaki mondja meg… az a szőrős izé Ungoth mögött a trón, vagy a haja akar lenni..?