Az írópáros szándékai szerint egy igencsak grandiózus kalandnak vághatunk neki. Kallamehr városát halálos veszedelem fenyegeti, az úrnő Lady Carolina ezért a hadsereg bevetésén túl minden harcedzett, komolyan vehető kalandort is összetoboroz, tehát ezúttal elméletileg nem CSAK MI menthetjük meg a helyzetet - de amúgy természetesen hamar kiderül, hogy persze most is.

A kiváló, olvasmányos és hosszú háttértörténet megadja az alapvetést, vagyis hogy sietnünk kell és nem szabad kifutnunk az időből. Tetszett, hogy ha legalábbis említés szinten de itt rajtunk kívül más kalandozók is léteznek a birodalomban, igaz nem sok vizet fognak végül is zavarni. Nem csak az uralkodó asszonyt, hanem a palota nemeseinek a felét is megismerhetjük. Ez a fajta részletes leírás nem jellemző a kalandokra, itt jól működik. Ami viszont nagy csalódás, az a választás illúziója, vagyis a jackson/livingstone-i hírhedt ösvényválasztási bukás, ami rögtön az ELSŐ fejezetben megkezdődik. Három útvonalon indulhatunk amiből kettőben elpatkolunk mert csak. Amellett, hogy kiábrándító, nyilván elmegy egy rakat fejezetpont a helytelen utakon. És mindig rossz elbukni csak azért, mert nem az írók általi kizárólagos útvonalat választottuk. De ezt a szokását később sem veti le a könyv, bár valamivel megengedőbb lesz, akkor is nagyjából tartani kell az egyetlen lehetséges útvonalat és meg kell találni a kötelező tárgyakat (amiből számos van). És nem utolsósorban az időből sem szabad persze kifutni...

Egyszerűséggel nem lehet vádolni a kalandot. A mű első fele egy földhözragadtabb nyomozós, lovagolós, várban áskálódós történet számos egyedi epizóddal és érdekes találkozással. Azután egy elég éles váltással már egy másik dimenzióban találjuk magunkat és sokkal misztikusabb lesz a történet. Őszintén szólva szerintem ez már sok is, egy 400 pontos játékkönyv nem igényel ekkora volumenű történetet (persze nyilván inkább ilyen legyen, mint valami faék egyszerűségű öld meg a sárkányt hozd vissza a hercegnőt típus). A könyv vége már elveszíti a fókuszt amikor a főellenség felé haladunk. Az a fura, hogy kifejezetten hosszúnak tűnik a kaland, annak ellenére, hogy az elején rengeteg a tévút. Érdekesnek tartom, hogy jóval több esetben inkább a "várd ki, hogy mi történik" lehetőségek működnek a kardrántás vagy általánosságban az azonnali akciózás helyett. Kétféle (életben maradó) befejezéssel zárul kaland, igazából a pozitívabb kicsengésű sem annyira happy end, de ez nem baj, nem kell mindig annak lennie.

Az említettek miatt nagyon nehéz a kaland, nem a legelborultabb kategória de azért a szabályos végigjátszás inkább felejtős. Nem a harcok, vagy a kocka miatt, hanem a nagyrészben egyutas megoldás miatt. Mindig nehéz osztályozni az ilyen könyveket, mert a sajátos, hangulatos atmoszférája tetszetős, amit leront az eldugott egyetlen helyes út.
10/6

[b]Borító[/b]
A Mélységben látható börtöncellákat látjuk, mögötte a lelkekkel, és Bythos arcával – igen látványos és csinos!

[b]Grafikák[/b]
Ha lehet, ezek még jobbak, mint a borító, csak nagyon elvétve láttam benne pár gyengébb minőségű képet, pl. a szárnyas orgyilkost.

[b]Történet[/b]
Kallamehr városa veszélyben van! Egy ismeretlen inváziós sereg egyre közeledik a város felé, és meg kell állítani! Sajnos ez messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, ez nem hétköznapi hadsereg ám. A történetről így első hallásból nemigen derül ki, hogy mennyire hihetetlen jó könyv ez, de menet közben igen. Három küldetés közül is választhatunk, persze ezek közül csak egy vezet el a happy endig.

[b]Nehézség[/b]
Elképesztően nehéz. Amellett, hogy nem világos, kivel, mikor, hol kell beszélned, ez a könyv még időre is megy! Bizonyos idő alatt végig kell csinálnod, mert ha nem – game over. A valódi útvonal iszonyatosan el van rejtve, ezenfelül a siker akkor sem garantált, ha elsőre megtalálod mindig a helyes utat. Rengeteg helyen és módon meg lehet halni, illetőleg ha túl sokat szöszmötölsz, kifutsz az időből. Itt is szükséged van néhány elengedhetetlenül fontos tárgyra, de a legnehezebb kétségtelenül a helyes útvonal megtalálása, illetőleg az időrendi sorrend kikövetkeztetése. Ha például az inváziós sereg felbukkanása után nem mégy vissza Kallamehrbe, buktad az egészet. Bythos legyőzéséhez is rengeteg helyes döntés és információ kell, úgyhogy ez a könyv, ha elképzelhető, még a Varázsló Kriptájánál is ezerszer nehezebb!!!

[b]Főellenség[/b]
Bythos, akit kétszer is le kell győznöd. Először akkor, amikor elpusztítod a darazsakat, és lelovagolsz az inváziós sereghez, semmi más nem hat rá, csak a hal formájú üveg. Másodjára pedig akkor, amikor a Mélységbe alászállok, hogy kiszabadítsam a lelkeket – és ez még nehezebb, bizony ide is speckó tárgy kell.

[b]Ami tetszett[/b]
A fantasztikusan jó megszerkesztettség. Jó ötlet volt, hogy a kaland időre menjen, még ha kevés is az idő. Hatalmas területet kell bejárni, és rengeteg változatos helyszínen keresztülmehetünk – erdőn, földalatti barlangon, elhagyatott falvakon, a Mélységben…le a kalappal, de komolyan. Az egész kalandot áthatja valamiféle riasztó bizonytalanság, és rejtélyesség, ahogy az üres falvakon át haladok, a borközpontos kis közjáték pedig külön ijesztő volt, úgyhogy ezt érdemes kiemelni ám. Nemcsak az inváziós sereggel meg a vezérével kell elbánni, hanem kiderül az is, hogy Kallamehrben is vannak árulók. Nagyon sok a halálpont, és egyik misztikusabb és rejtélyesebb, mint a másik (vannak persze hagyományos halálpontok is). Néha meg se kell halni ahhoz, hogy a kalandom véget érjen, elég, ha kifutok az időből, vagy mint a Pusztítás Maszkjainál, rossz irányba megyek. Nem halok meg, de a kalandom véget ér. Szert tehetünk extra fegyverre is (számszeríj), ami speciel hatásos is, nem karddal való kaszabolásra tettek fel minden lapot. Hihetetlen jó, ahogy egymagam földerítem az egész összeesküvést, aztán elmegyek Bythost legyőzni, de még arra is szakítok időt, hogy az Alethia varázslónőt felkutassam az örökké változó csodaerdőben. A könyv végén itt lehet kincseket zsákmányolni is, a szörnyek pedig nagyon találóak, egyik jobb mint a másik – Maijem-Nosoth, Anemorus, Ektovult. Az egyik legaprólékosabb könyv, amit volt szerencsém olvasni, minden kis részletre kitértek, és remekül meg is írták. A Mélység pedig egyenesen hátborzongató! Extraként pedig többféle befejezése is lehet! Amilyen nehéz, olyan jó ez a könyv!

[b]És ami nem[/b]
Túl kevés az idő, és a helyes utat annyira eldugták, hogy elsőre lehetetlenség megtalálni, de még harmadszorra se fog menni. Ráadásul az se mindegy, milyen sorrendben mész ide meg oda…ha az ellenséges sereg felfedezése után egyből Alethiához megyek, akkor már bszhatom az egészet. A könyv nem ad rá lehetőséget, hogy miután megállítottam az ellenséges sereget, utána mehessek Kallamehrbe, hanem rámerőszakolja, hogy márpedig Bythost el kell csípni. A köpenyes, szárnyas orgyilkost nem lehet megölni egy alkalommal se. Az Arany Ökölnek meg mi a szerepe az egész történetben? Miért jó az nekem, ha Bythos ocsmány pofája előtt felmutatom? Az se nyilvánvaló, hogy akkor most feltétlenül viselnem kell Sige amulettjét? Miért nem lehet leakasztani a nyakamból és zsebre rakni? Attól még ugyanúgy nálam van, csak nem viselem, értitek. Neeeem, ezt nem lehet, helyette a nyakamban kell viselni, hadd vegye le az ügyesség pontjaimat, és mindezt csak azért, mert benne van pár gyógynövény, ami megvéd Bythos leheletétől. Szóval értitek, miért ennyire rugalmatlan ez a könyv?
Ugyanez a hiba előfordul a kristályharcosoknál. Ha lemegyek a kráterbe, rám támad az egyik, és hiába győzöm le, a többi megöl. Elméletileg van menekülési lehetőség – de csak elméletileg, mert a könyv nem mindig kínálja fel. A kokomokoás-murkuronos rész nincs jól kidolgozva (szerintem), ahhoz képest, hogy más, jelentéktelenebb részekre mennyi figyelmet fordítottak, például amikor a jheera fáklyával szarakodok.
És végül – hiába végződik jól a könyv, nem térhetek vissza Kallamehrbe. Hiba.

[b]Design[/b]
Ééérdekes a borító a rajzolt bőrű, begyulladt szemű, vén punk-rocker pofával és annak őrjöngő közönségével… Csak viccelek, az én figyelmemet mindenestre felkeltette ez a nem mindennapi koncepció. A cím képregényes betűtípusát és elhelyezkedését inkább hagyjuk, több sebből vérzik a dolog.

[b]Illusztráció[/b]
Nekem semmi bajom Bob Harvey-val, már a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=10][i]Haláltalizmán[/i][/url]ban is meg voltam elégedve alkotásaival. Mondjuk a mozgást sokszor érdekesen ábrázolja (pl. 298-as pont: az őr mitől emelkedik meg 30 centire a földtől?), meg ez a „három kéz” mini-grafika is furcsa megoldás (44.), de tetszett a 256-os vészjósló kompozíció (felborult szekér és halott ökröt „kiszívó” lény), és ötletes a 216-os kép beállítása is (Barolo átszúrt kardjával egy patkányt).

[b]Háttértörténet[/b]
Kallamehr városát ellenség fenyegeti és Lady Carolina többek között a mi segítségünket kéri megvédéséhez. Ez az alaphelyzet, ami nagyon-nagyon egyszerűnek tűnik, de a kaland közben egyre jobban kibontakoznak a különböző szálak, csak győzzük a fejünket kapkodni.

[b]Eredetiség[/b]
Nos, itt máris folytatnám az előző fejezetben elkezdettet: tehát már a játék elején döntenünk kell, hogyan vágunk neki a város megvédésének. Nekem ez nagyon tetszett, végre valami a realitáshoz közelebb álló kép, nem a szokásos faék-sztori, amiben csak megyünk az ivóból egyenesen a gonosz varázsló várába. Sajnos azonban csalódnom kellett, mert a kezdeti szabadság illúziónak bizonyult. Például ha úgy döntünk, hogy a városban maradunk felkészíteni azt a támadásra, máris vége lesz a kalandnak. Ugyancsak drámai véget ér a történet, ha a messzeföldön lévő sereget szeretnénk visszahívni. Amikor ezt választottam, nem is értettem, hirtelen miért ért véget a kaland, azt hittem rossz helyre lapoztam. Később felfogtam, hogy az egyik leglazább vége-leírással találkoztam a kjk-s könyvek történetében (182.).
Még annyit ehhez a ponthoz, hogy amennyire reális középkori hangulatot idéz a könyv eleje és az udvar intrikái, annyira durván elszállt és szürreális a végén a másik dimenzióbeli kolbászolásunk. Csápos lények, kristályharcosok, Anemorus, Ektovult, és minden ilyesmi, mi szem-szájnak ingere.

[b]Kihívás[/b]
Nincs sok „must have” cucc és információ a könyvben, de mégis könnyen elhalálozhatunk benne. Általánosságban elmondható, hogy a mű a bátorságot honorálja, de nem mindig, pl. az előttünk felfogadott, majd börtönbe vetetett hőst, Ramadest ne kísérjük el bosszúálló útjára, mert vele együtt minket is lemészárolnak. Ugyanezen az éjszakán Kallamehrben érdemes a kastély helyett az istállóban aludni, különben kampec. Vicces, hogy többször jobban járunk, ha nincs szerencsénk, vagy ha elvétünk egy Ügyesség próbát, magyarán ebben a könyvben többször menekülhetünk meg a haláltól, ha bénák voltunk. Ugyanígy a Barolo barátunktól megtanult Repülő Villám kardfogás is számos alkalommal a visszájára fordulhat, ha alkalmazzuk. Azt meg kicsit szemétségnek érzem, ha megajándékozzuk Barolót az ő ajándékáért cserébe, akkor azt a könyv +1 idő veszteséggel honorálja (lásd még a Rendszer részt, hogy ez miért nem jó).
Ami feltétlenül kelleni fog, az Sige varázsamulettje, bele a növények, és a színváltó seb. Ez utóbbira azért van szükség, hogy a fullos befejezést kapjuk, mert ha nincs ilyenünk, akkor az azt jelenti, hogy nem lepleztük le Lady Carolina gyilkosát az udvarban. Hiába szabadítjuk meg tehát a világot a főgonosztól, az áruló fog uralkodni. A Bythos-szal való első találkozáskor pedig kellenek Jheera levelek is.

[b]Főgonosz[/b]
Bythos elég kemény arc, ráadásul kétszer is találkozunk vele. Emberi alakjában persze könnyebb elpusztítani, mint démoni mivoltában a túlvilágon. Mindkét helyszín stílusos, a végső küzdelem is jó lett, ahogy a főzetét felhörpintve mi is hozzá hasonlatos óriássá változunk, és úgy küzdhetünk meg vele. Szóval itt szerintem minden rendben van.

[b]Rendszer[/b]
Két új dolog. Egyrészt kezdő kardunkkal, ha dupla hatost dobunk, akkor azonnali halált okozunk (jéé, csak nem egy szerepjátékos „túlütés” szabály?). A másik az idő nyilvántartása, mely szintén üdítő ötlet, nekem tetszik. Ezzel ugye egy kicsit meg van szorongatva az ember, például olyan szituációkban, ahol utána lehetne nézni valaminek, vagy átkutatni egy helyet. Ilyenkor hasznos cuccokra vagy infókra lelhetünk, de sajnos plusz időbe kerül. Ha pedig letelik az idő, akkor kampec, illetve egy bizonyos pontnál ha 17-nél több idő rubrikát jelöltünk be, akkor is nyiff. Viszont ha ezen a ponton túlestünk, onnantól már nem kell számolgatnunk tovább.

[b]Hangulat[/b]
Szóval bonyolódik rendesen a sztori, sok szereplő van. Én nem tudtam (nem volt kedvem) mindet megjegyezni, és ez később bizony káromra is volt, mert így a történésekkel kapcsolatban is elvesztettem a fonalat. Először nem is volt világos, ki ellen kell küzdeni, mondjuk ez később tisztázódott. Aztán kiderült, hogy Lady Carolina meghalt, de hogy mikor, meg hogyan, erre nézve nem olvastam semmi információt. Aztán ott volt a Trükkös Rabló, Barolo, majd a Lady gyilkossági ügyében is nyomozhatunk… valahogy kaotikus lett az összkép, nagyon meglátszik rajta, hogy ketten írták, mert gyakran nem állnak össze a dolgok, és ennek a játékos issza meg a levét.
Nem hiányzik azonban a humor, eléggé mókás a 313-as vége fejezet: „Lehúzod a sisakodat és kihívóan a szeme közé nézel. Bythos lehajol hozzád és nevetni kezd. – Szóval te vagy a legjobb Allansiában? – kacagja. Kalandod itt véget ért.”. De hát igaz is, minek itt részletezni a dolgokat, ha nincs esélyünk a főgonosz ellen, akkor nincs esélyünk. Tasbadh a kamuzó koldus is baromi jó szöveget nyom, csak hogy szánjuk meg őt, de a 189-es fejezetnél a nekünk támadó ügyetlen goblinok is nagyon viccesek (tényleg!).
Végszóként azt mondom vegyes a kép, mert nagyon egyedi az atmoszféra, plasztikus a környezet, emlékezetesek a figurák, végre nem papírmasé karakterek. De épp emiatt ez a történet talán túl nagy volt egy KJK-hoz, egy regényben szívesebben elolvastam volna. A sztori győzelmes vége is tetszett, hogy tulajdonképpen istenné válunk, ami szintén nem mindennapi. Nekem abszolút pozitív élmény volt, csak egy kicsit kevésbé komplikáltabb is lehetett volna.