Vissza a főoldalra
Vissza a lexikon főoldalára
Helyszínek

Arantis

A Nyugati Óceán Kalóz-part néven ismert szakaszának közelében található Kaynlesh-Ma, Arantis fővárosa, az Eltus folyó partján.

Nem véletlenül hívják az Elkor-öblöt körülvevő partszakaszt Kalóz-partnak. Habár a két város, Halak és Rimon, mely két hegycsúcson megkapaszkodva egymással szemben fekszik az öböl nyílt tengeri kijáratánál, nem kifejezetten a Gonosz szövetségese, mégis tolvajok, kalózok és szerencsejátékosok tanyája. Néha, amikor a kalózok nagyon elszemtelenednek, a három város gazdag kereskedői rábírják az uralkodókat, hogy lépjenek akcióba – ilyenkor a kalózok néhány hétre elrejtőzni kényszerülnek –, olykor néhányukat el is kapják és felakasztják. De amikor vége szakad a hajtóvadászatnak (aminek mindig vége szakad egyszer), a kalózok újra megjelennek, és folytatják mocskos üzelmeiket, mintha mi sem történt volna.

Az Elkor-öböltől északra és keletre csak a Koponyák Sivatagának egy-egy kopár földnyelve húzódik, amely olyan messze nyúlik, amennyire azt az ember csak el tudja képzelni. Történetek keringenek arról, hogy itt a végtelen pusztaságban hatalmas kincseket rejtettek el, például Vatos, a legendás város romjai között, de igencsak kevés kalandor vállalkozna olyan őrültségre, hogy megpróbáljon keresztülvágni a sivatagon, hacsak valamilyen rendkívül komoly oka nem lenne rá. Még az őrjöngő Gyíkembereknek is sok problémájuk akadna a víz nélküli, vad vidéken, a perzselő melegben. A Koponyák Sivatagának északi peremvidéke környékén kereskedők és nomádok tevegelnek, árukat szállítva a Bronz Síkság északi sarkánál lévő néhány településre, de ők nem hatolnak be a sivatagba, mert tisztában vannak vele, hogy az milyen zord vidék.
Továbbhaladva észak felé, a sivatag sziklás pusztasággá változik, amely fokozatosan visszavezet Allansia lakott területeire.

Itteni helyszínek

Kapcsolódó cikkek

Bestiák: Gyíkember
Égiek: Logaan
Helyszínek: Allansia (kontinens)
Helyszínek: Arantis
Helyszínek: Bronz Síkság
Helyszínek: Gyíkemberek Birodalma
Helyszínek: Koponyák Sivataga
Helyszínek: Nyugati Óceán
Helyszínek: Vatos

Ez a cikk több mint valószínű, hogy a Titannica megfelelő szócikkének (talán éppen ennek) információi alapján készült el, avagy fog majd egyszer elkészülni.
hr