díszítés Könyvek díszítés
Kaland Játék Kockázat sorozat:
Információk:
Író: Ian Livingstone
Magyar cím: Bajnokok próbája
Eredeti cím: Trial of Champions
Fordító: Varsányi Mária
Puffin: 21. – 1986. június 26.
Wizard 1: 12. – 2003. június 2.
Rakéta: 9. – 1990.
Illusztrátor: Brian Williams
Helyszín: Titán, Allansia
Fejezetszám: 400
nagyobb kép a könyvrőlnagyobb kép a teljes könyvrőlkép az eredeti régi könyvrőlkép az eredeti új könyvrőlúj könyv borítójának vázlatképe 1új könyv borítójának vázlatképe 2kép az eredeti új könyvről
kis kép
Könyv értékelése:
Fórumtéma
Elválasztás
Hátsó borító leírás:
Könyv és társasjáték az, amit a kezedben tartasz, amelynek főhőse TE vagy!

Kis hajódat megcsáklyázzák a gonosz Lord Carnuss emberei, és akaratod ellenére rabszolga leszel. Részt kell venned a gladiátorok szörnyű, kegyetlen versenyén, és ez csak a belépő a
Halállabirintusba, amelyet Lord Carnuss bátyja, az eltorzult elméjű Szukumvit báró teljesen
átalakított. Új rémségek és szörnyek lesnek rád minden fordulónál. Bátorságodon, ügyességeden és szerencséden múlik, hogy kiállod-e a Bajnokok próbáját, vagy a labirintusban leled halálodat…

TE döntöd el, mikor, melyik utat választod, milyen csellel kerülsz ki a csapdákból, melyik teremtménnyel csapsz össze.
Elválasztás
Nheil gondolatai a könyvről:
Felmelegítve kevés dolog jó. Például a töltöttkáposzta és a halállabirintus. Így gondolhatta 1986-ban Livingstone mester is, aki a legjobb történetei után lelassított és most már ráállt az évi egy kalandra. Mivel egyre több új író csatlakozott a KJK világába ki több, ki kevesebb sikerrel, a két eredeti mester háttérbe szorulásával továbbra is tartották az évi 6 könyv kiadását és még mindig nagy siker volt a Fighting Fantasy.

A Bajnokok próbája tehát a Halállabirintus direkt folytatása. Egy év telt el az előző verseny óta és természetesen még nehezebb, durvább, halálosabb lett a labirintus, ahogy egy folytatáshoz dukál. További fűszerezésnek, a kaland elején kapunk egy rövid "bemelegítést" is, ugyanis Sukumvit báró testvére, Carnuss elraboltat minket 41 másik szerencsétlennel együtt, akiket beküld a saját mini arénájába ahol csak egy maradhat. Akinek az életben maradáson túl a kétes nyereménye az lesz, hogy Carnuss nevében el kell indulnia az idei Halállabirintusban. Igazából sokkal kegyetlenebb ez az aréna, hiszen rengeteg a halál, de eléggé rövid ez a rész így nincs igazán időnk ezen merengeni, mire megrendülnénk, már indul is a hajó Fangba.

A kaland nagyobbik része természetesen ezután az újjáépített Halállabirintusban játszódik. Valóban teljesen át lett építve és alapvetően sokkal nehezebb lett. Nagyon sokkal. És itt rá kell térnünk a nehézségre, ami extrém módon magas. Minimálisan lehet csak eltérni az egyetlen helyes úttól, az ajtók többsége mögött halálközeli helyzet, csapda és/vagy kemény ellenfelek várnak. Viszont cserébe mégiscsak be kell nézni szinte mindenhova, mert egy tonna kötelező tárgyat és információt kell megszereznünk. amiből ha csak egyet kihagyunk, később elhalálozunk. A teljesség igénye nélkül kilenc aranygyűrű, három információ a gyűrűk elhelyezéséhez, vasreszelő, piros por, vaskulcs, bíborpalást, sisak… Frusztráció magas fokon. Persze senki nem mondja, hogy amúgy aranygyűrűket kell keresni a labirintusban. A legfelháborítóbb talán a teleportáló szoba, ahol az író még ki is oktat, hogy "nem kell minden szobát kinyitni!" Micsoda cinizmus, amikor ezen kívül kb minden ajtót ki kell nyitni az előbb felsoroltak miatt...

Hogy a nehézséget még tovább fokozzuk, tegyük fel, hogy könnyítésből térkép alapján haladunk, a kaland szabályos végigjátszása AKKOR IS a lehetetlent súrolja, hiszen nincsen élelmünk, nincs semmink a kardunkon kívül a labirintus elején. Vannak néhol életerő visszatöltési lehetőségek (mert veszíteni fogunk, mindenképpen, még 12-es ügyeséggel is), de aránytalanul kevés a 10-es és 11-es ügyességű és hozzá mindenféle speciális képességű (értsd, további életerőt sebeznek rajtad!) szörnyek mellett. A varázskard és a csizma és később a pajzs talán ér annyit, hogy kezdeti ügyességünket megnöveljük eggyel mégha a könyv nem is írja így de azért ennyit már tényleg cinkeljünk na. És persze mondanom sem kell, a legtöbb elveszített szerencsepróba azonnal halált eredményez. Tehát lépten-nyomon a halált kísértjük, ami valahol persze jogos a történetet és a helyszínt nézve, csak kérdés, hogy kinek van kedve 25ödjére nekiszaladni a kalandnak. Nekem például nincs, én nem kultiválom az ilyen mértékű nehézséget, mert frusztráló. A szobák és találkozások többségében nem mindig az ésszerű, megfontolt döntések eredményeként jutunk hozzá a fontos tárgyakhoz hanem simán csak egy szerencsés balra/jobbra fordulás vagy dobozkinyitás eredményeként.

A labirintus hangulata még mindig ül, egyszerűen annyira erős ez a koncepció hogy elbír egy ilyen folytatást. A fináléban, a labirintus megnyerése után még Carnusst is megöljük párbajban, ami persze elégtétel, de ennyi szenvedés után az a harc már gyerekjáték. Egy kicsivel ha könnyített volna Livingstone mester a játékmeneten szerintem pont, hogy előnyére vált volna a kalandnak, persze vannak olyan mazochisták, akik épp emiatt imádják. Az újrahasznosított, bár kétségkívül ezúttal is működő koncepció miatt le kell vonnom egy pontot, kettőt pedig az elborult nehézség miatt.
10/7
Elválasztás
Reactor gondolatai a könyvről:
[b]Borító[/b]
Az egyik győztes gladiátort ábrázolja a Halálarénában, nagyon szép és látványos! Ott van még a fő-főmufti, a Lord Carnuss is, bár nem sokat látni belőle (máshol se rajzolták meg, nemcsak ebben a könyvben).

[b]Grafikák[/b]
Akárcsak a borító, ezek az illusztrációk is valóságos műremekek, a Szirén különösen tetszett például. Hiányoltam volna azonban Szukumvitról és Carnussról képeket, mert azért mégiscsak érdekelt volna, miféle agyas emberkék találtak ki halálarénát meg halál-labirintust. Az azonos című könyben sincs kép Szukumvitról, de itt most egyenesen elvártam volna.

[b]Történet[/b]
Érdekes elgondolás – a történet a könyv hátulsó borítóján kezdődik igazán, a háttértörténet pedig ennek a folytatása. Nem tudom, ez mennyire szerencsés megvalósítás. Mindegy, a lényeg, hogy vidámat hajókáztunk valamelyik tengeren, élveztük az édes életet, egyszercsak a kalózok elfogták a hajónkat, gályarabként „alkalmaztak” a sajátjukon, míg végül a könyörtelen nagyúr, Lord Carnuss gladiátoraként kerülünk a játékkönyvbe. Rettegett Halálarénájában rengeteg próbát és küzdelmet kell túlélni, és mi a jutalom érte – ismét beléphetünk Szukumvit báró híres Halállabirintusába. Bizony, ez a könyv voltaképpen a Halállabirintus második része. Ezúttal 20 ezer aranytallér a fődíj, és persze a szabadságunk. A gond csak az, hogy ezúttal Szukumvit báró átépítette az egész labirintust, és még sokkalta nehezebb lett…

[b]Nehézség[/b]
Szukumvit báró nem hazudott – ha az arénás küzdelem nem is, a Halállabirintus cefetül nehéz lett, aránytalanul nehéz, szerintem. Az arénás balhékat jó kondícióval és jó kezdő értékekkel túl lehet élni, viszont a szerencsédet nem javallott elvesztegetni, mert a labirintusban aztán hiányozni fog. Ezenkívül nincs élelmed, azaz nem gyógyulhatsz csak úgy bármikor. Helyette naponta megetetnek a börtönőrök, ami kb. a fél fogadra se elég, ha gyengébbek a hősöd értékei.
Na a labirintus. Úha. 9 aranygyűrűt kell megtalálni – ez már önmagában is iszonyúan nehéz feladat – de ez még mind semmi! A végén még azt is ki kell találni, hogy a 9 aranygyűrűt melyik rekeszébe rakjuk bele egy kilencfelé osztott fadobozban! És tudjátok, mit? Még ezután is játszi könnyedséggel meg lehet pusztulni! Ja, és ez alkalommal nincs szövetségesed a labirintusban sem. NAGYON nehéz könyv!

[b]Főellenség[/b]
Elvileg itt is kettő van – a Délvidéki ember, az utolsó ellenfél az arénában, a Halállabirintus végén pedig maga Lord Carnuss. Igazából aki túléli magát a labirintust, meg se fogja érezni Lord Carnusst, nincsenek fűdekomoly értékei (10 ügyesség, 10 életerő).

[b]Ami tetszett[/b]
A bajvívásos rész az arénában egészen újszerű, egyedi kezdeményezés, hasonló még nemigen volt a Kaland Játék Kockázat kiadványok között, legalábbis ami speciálisan erre lett kihegyezve. Ezenkívül a Halállabirintus nagyon izgalmas, és az előző könyvtől eltérően itt is rengeteg fantáziadús, durva dologgal találkozhatunk – ládacsapda, kukacos rothadt hús, szirén, óriási nyelv egy kőszájban, víz alatti csápos Tentallus – úgyhogy az ellenfelekre nem lehet panasz. Nagyon sok az életerő-növelési lehetőség is: gyógyiszap, varázslatos lépcsőfokok, van kaja is dögivel, a végén pedig felkoncolhatjuk magát Lord Carnusst is! Egy főgonosszal kevesebb a Titánon…

[b]És ami nem[/b]
Elképesztően nehéz! Egyetlen helyes út van – ahol a 9 aranygyűrűt begyűjtheted – de ez még nem elég, kell információ is, hogy ezt a 9 gyűrűt hogyan használd fel, ami miatt mindent át kell kutatnod, és persze beleesel jópár csapdába is pont emiatt. Arról nem is beszélek, hogy szükséged van még a 9 gyűrűn kívül jópár más tárgyra is, például vaskulcs és mágikus por. Ha ezek közül akár csak EGY is hiányzik, kezdheted az egész mókát a legelejéről. Mármint a halálarénás legelejéről természetesen! A Próbamesterek rendkívüli módon idegesítőek, itt már meg se lehet ölni őket, még a kopasz buddhista hapsit se. Enyhe túlzás, hogy 6 életerő pontot is elveszítek néhány játékkockától, természetesen a pajzsom a fémfegyverek ellen kiváló, de a fakockák ellen hatástalan…idiótaság. Ezenfelül rengeteg a szándékos szopatás is a játékban. A 386-os szoba a lehető legnagyobb pofátlanság ebben a kalandban, de az is cuki, hogy nem tudok visszafordulni, ha rossz irányba megyek, és kalandom persze véget ér. Muszáj ezt!? Az óramutatós feladvány találó volt, viszont a gyűrűknek a fadoboza egy kínban született, hirtelenjében összedobott szándékos szopatás (a rajzon, ami a varázslót ábrázolja, mellesleg nincs is ilyen doboz).
Némelyik szörny eléggé elbaltázott, például a Hidegkarom. A hüllők köztudottan rühellik a hideget, erre a Hidegkarom egy kétéltű-hüllőszerű lény? Oké, tudom, hogy „fántázi” stílusú a könyv, de ilyen nyilvánvaló, triviális dolgoktól nem illik megfeledkezni akkor sem. A Xoroák pedig…miért kell ilyen bugyuta kombókat kreálni állatból meg emberből? Farkasember, patkányember, madárember még oké, ezek még szódával elmennek. Az ötlettelen könyvíró leginkább ezzel tudja elkúrálni magas fokon a saját művét, hogy nincs ötlete eredeti szörnyedvényekre, bedob mindenféle állat-ember keverékeket, mint pl. ezek a Xoroa hangyaemberek. Mik fognak még megszületni? Zebraember, földigilisztaember, kacsacsőrűemlős-ember? Jaj hagyjuk már…
Fordítási hiba szerencsére viszont nincs, bár a 28. pontnál van némi kavarodás a pajzsoddal, és a kutyaszobornál nem volt nyilvánvaló, miért is kéne befognom az orromat, mert a talapzaton lévő szövegbe nem fordították bele, hogy a szobor gáztámadással fenyeget, ha nem kap aranyat.
Elválasztás
Sang gondolatai a könyvről (forrás):
[b]Design[/b]
Nagyon tetszetős és figyelemfelkeltő. A Halálarénát láthatjuk, Lord Carnuss testőrei gyűrűjében figyeli (unott fejjel) a lenti barbár-szerű győztest… egy jelenet a könyvből. Jók ezek a mediterrán színek, meg a betűtípus, de szerintem legjobban a félig leomlott oszlop néz ki.

[b]Illusztráció[/b]
Szépek a rajzok, de valahogy nincs túl sok hangulatuk. Túl tiszták, túl szimmetrikusak… (pl. 3., 125., 156., stb.) annyira mások, mint John Blanche "mocskos" világa. Ez persze nem baj, de a tűz ábrázolások például nagyon gyengék (lásd.: 143., 246., 374.), ennél még én is jobbat tudok rajzolni. A kedvenceim közé Liche királynő (318.) és a szirén-csajszi (364.) képei tartoznak (vajon miért…?).

[b]Háttértörténet[/b]
Jól indul a történet, rendesen megadja az alaphangulatot. Rabszolgák vagyunk, mert hajónkat megcsáklyázták a kalózok és foglyul ejtettek minket. Később a Vér-szigetre kerülünk (bizalomgerjesztő elnevezés), ahol Lord Carnuss képez ki harcosokat Halálarénájában, hogy a győztes (az az egy, aki életben marad) a gyűlölt fivére által rendezett próbatételen sikerrel jusson keresztül a Halállabirintuson (magyarul élve kerüljön elő). A gyűlölt fivért Szukumvit bárónak hívják. Hát, én nem is tudom, de mintha már hallottam volna ezt a nevet valahol…

[b]Eredetiség[/b]
Persze, hogy semmi eredetiség nincs benne, hisz a két évvel ezelőtti [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url][/i] felmelegítéséről van szó. Az egyetlen különbség, hogy most nem saját akaratunkból csöppenünk bele az események sűrűjébe, hanem kényszerből. Az újítás az arénában való kiképzés, amit bár akármelyik gladiátoros filmben láthattunk már, mégis csúcs hangulata van. A labirintusos rész véleményem szerint nem jobb a '84-es előzményétől.

[b]Kihívás[/b]
Nehéz, de nagyon. Az egész "labirintusosdi" voltaképpen egy dologra van kihegyezve: hogy összegyűjtsünk 9 aranygyűrűt. Ugyanis ha csak egyet is elszalasztunk (azaz egyszer pl. "balra fordultunk és nem jobbra" típusú dologról van szó), akkor az utolsó próbamester kíméletlenül végez velünk. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem egy kicsit idegesítő, amikor SENKI nem mondja, hogy ezt és ezt kell gyűjtögetni. Mikor először játszunk, csak akkor kezdhet gyanússá válni a dolog, amikor már a harmadik ugyanolyan aranygyűrűre lelünk rá. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindezzel mit sem érünk, ha nincs meg a három sorozat, ahogy a gyűrűket majd egy táblázatba be kell helyezni… Ráadásul számos alkalom kínálkozik arra, hogy elveszítsük gyűrűinket. Csak néhány példa: a hídnál is ezzel kéne fizetni, a kutyafejű bálvány is ilyen áldozatot óhajt, a Káoszbajnok is ezt követeli rajtunk, ha nem akarunk vele harcolni…
A poén az, hogy ha nem is lennének gyűrűk és sorozatok, a könyv még akkor is a nehezebb kategóriába tartozna. Az átlagosnál több szerencse/ügyesség próba és harc van a játékban, így pontjaink gyorsan fogynak. Aztán még egy-két nélkülözhetetlen tárgy: vasreszelő a ketrec-csapdánál, tűzvédő bíborpalást a tűzfüggönynél, piros teleportáló por a boszorkánytól, vaskulcs… szóval rengeteg minden. A 386-os szobáról meg ne is beszéljünk, mert ez már tényleg a szadizmus határát súrolja… Egyedül annyi enyhít a nehézségen, hogy egy csomó gyógyító cuccot találhatunk az útvesztőben, de hát ugye ezeknél mindig ott a kétség a játékosban, hogy segíteni, vagy ártani fognak-e nekünk.

[b]Főgonosz[/b]
Valójában Lord Carnusst lehet annak nevezni, és tényleg eléggé meg lehet utálni, mire kitántorgunk a labirintusból. Annyira nem nehéz ellenfél, csak kérdés, hogy nekünk addigra hány Életerőnk és Ügyességünk marad. Kisebb főellenségeknek lehet minősíteni a próbamestereket is (Noyt és Lexust), akik azért tényleg beleadnak mindent, hogy megszívassanak minket (amit Lexusnál ki kell állnunk, hát az már tényleg…).

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Hangulat[/b]
Változó. Az elején az arénában nagyon jó, később viszont sima, ősi labirintus-mászkálás. Persze vannak jó ötletek, érdekes teremtmények, de sok csontváz, kutya, stb. is, azért Jacksonnál szerintem mindig eredetibb a teremtmény-felhozatal. Van egy érdekes fordítás is a kutyafejű bálványnál (398.): ugye angolul láthatjuk a képen - "a gift of gold will let you pass, unless you want death by gas". Magyarul ez így hangzik: "ha egy aranytárgyat adsz, továbbmehetsz, hacsak nem akarsz meghalni". Így nem nagyon világos, miért fogjuk be az orrunkat, és miért kéne hallanunk a szivárgó gáz hangját, ha nem fizetünk - kiskoromban ezt sose értettem. A horrort kedvelőknek pedig ajánlom a 265. pont elolvasását.
Elválasztás
Értékelés: 7 / 10
Robert Clive gondolatai a könyvről:
Szerintem mások egy kicsit erős véleménnyel vannak a Bajnokok próbájáról!

Rendben, gyakorlatilag egy újabb bőrt húznak le a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintusról[/url], és a folytatások soha nem lehetnek olyan jók, mint az eredetik. Szerintem azonban Livingstone egész jó munkát végzett. A könyv önmagában is jó, és a többi KJK kötettel szemben is meg tudja állni a helyét. A megfogalmazás jó lett, és az ötlet sem rossz, hogy próbák sorozatát kell kiállni ahhoz, hogy végül beválasszanak a Halállabirintusnak nekivágó bajnokok közé. A belső képek is remekül sikerültek.

Igen, egy korábbi ötlet lemásolása ez, de attól még jól csinálták. Mindent összevetve egy olvasásra érdemes, élvezetes része a sorozatnak...
Elválasztás
Sean R. Rook gondolatai a könyvről:
Ez a könyv egy kicsit tekinthető a méltán híres [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url] folytatásának is. Alapvetően arról van szó, hogy Fang bárója úgy döntött, miután a legutolsó hős sikeresen átverekedte rajta magát, újjáépíti a labirintusát, az egyik rokona pedig úgy dönt, hogy saját bajnokát küldi el, hogy őt képviselje. Néhány sorstársaddal együtt téged is elrabol, hogy biztosan legyen egy bajnoka, aki túl tudja élni a kihívást.

A könyv legjobb része az eleje, ahol az összes rabszolgát túlélőpróbának vetik alá, így gondoskodva róla, hogy csak a legrátermettebbek maradhassanak életben. Az utolsó túlélő (remény szerint mi) megszerzi a jogot, hogy nekivágjon a Halállabirintusnak. Ez a kötet legjobb része (hacsak nem olvastál más KJK könyveket is, mert akkor van viszonyítási alap).

Mindent egybevéve ez egy átlagos kaland. Az egyértelmű, hogy próbálja az elődje sikerét meglovagolni, de nem igazán sikerül neki. Hogy perspektívába állítsam, az általam olvasott 20 könyv közül ezt a 10. hely körülre tenném, míg a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintust[/url] a másodikra.
díszítőkép