Zagor.hu
Zagor.hu fórum
34. könyv: A Gyűlölet Szakadéka
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (4)
[b]Történet (2)[/b]: Nagyon komplex történetmeséléssel kezd a könyv, amit egyébként élvezettel olvastam. Csodálatos Tancred és Orghuz harcáról ír, amely a Gyűlölet szakadékának keletkezéstörténete is egyben. A Gyűlölet azonban visszaszorításra került és egy varázspajzs gondoskodik arról, hogy a Szakadékba taszított Orghuz ne térhessen vissza. Legalábbis ez a terv. A pajzs azonban egyik nap eltűnik, és szinte biztos, hogy Orghuz és fiai, a Khuddamok tehetnek róla. És ha sikerül semlegesíteni a pajzsot, akkor bizony mindennek vége. Maga a történet ennél sokkal hosszabb, bátorítok mindenkit a végigolvasására. Ami ezután jött, az már kevésbé tetszett. Orghuzt Tancred legközelebbi leszármazója tudja csak megállítani. Ezek volnánk természetesen mi. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy harmadik számú konyhai kisegítőként – azon belül is nyúlnyúzóként – tevékenykedünk egy konyhában, és még életünkben nem volt nálunk a konyhakésnél hatásosabb fegyver. Ez már zavart, mert még KJK-s szinten is nagyon mesei. A népmesébe illő kezdés mellett az is zavar, hogy bár fogalmunk nincs a harcművészekről, de ork harcosoknál jobban harcolunk fegyverrel, sőt, magas kezdőértékek esetében még a Khuddam harcosokkal is simán felvesszük a versenyt. Nekem ez már elég abszurd.
Sajnos e mellett az egész sztori kidolgozása sem jó. A legtöbb esetben fogalmam sincs, hol járok. Egyszer mintha barlangokban flangálnék, máskor mintha teljesen átlagos tisztásokon, mákor labirintusokban és ezek szinte minden átmenet nélkül váltják egymást. Nem tudom, valaki rajzolt-e már térképet ehhez a kalandhoz, de néha azt érzem, hogy olyan random módon lehet egyik helyről eljutni egy másikhoz, hogy nem tudom, lehetne-e egyáltalán kompetens térképet találni hozzá. Ez nekem szintén eléggé zavaros volt.
A könyv számos extrát tett bele, de sajnos kevés sikerült jól. Tabasha karaktere nekem még szimpatikus volt, főleg az emberi (pardon: macskai) tévedései miatt. A Khuddamok megölésének rublikája is tetszett. Nagyon jók ezek a részegységek, pláne, hogy az ellenséges karakterek különböző stílusúak…ja nem, mind ugyanolyan, de legalább különböző speciális képességei vannak…ja, nem, egyiknek sincs semmi, de legalább a harcértékük különböző…ja, nem, az is teljesen egyforma. Na, mégsem volt ennek igazán értelme (pedig ez igazán nem lett volna nehéz, az Árnyékharcosoknál milyen pofás kis extra képességek voltak), akkor már inkább a Mániákus harcos! Ráadásul Orghuznak is ugyanazok az értékei vannak…értem én, hogy összetartó a család, de ez azért kicsit túlzás. Még két extra elem van a könyvben, a melegétel-fogyasztás, ami nekem elég feleslegesnek tűnik, valamint az „egy csapás harc”, amiről később még értekezni fogok.

[b]Gondolkodás/szerencse (2)[/b]: Van benne azért pár rejtvény, gondolok a szobrok rejtélyére, vagy a végén az áruló felismerésére. De van lehetőség kódfejtésekre is, feltéve, ha megtalálunk valakit, ami minket erre megtanít. Ez még oké lenne, de e mellett a szerencse szerepe már-már a pofátlanság szintjére kerül. Az egy csapás harc gyakorlatilag egy 50% halál az esetek többségében, De van egy csomó „dobj és ha rosszul dobsz, halott vagy” című történet – sajnos ez jellemző Sharp-ra – és egy csomó olyan ajtó vagy folyosó, ahol ha rossz irányba megyünk, akkor már meg is haltunk. Ez a vulkánnál még egy kódfejtéssel elkerülhető, de a küldetés végén teljesen randommá válik. Ez azért sok.

[b]Nehézség (1)[/b]: Eddig két könyvnek adtam ezt a nehézségi szintet, a [url=https://velemenyes.blogspot.com/2018/09/vissza-multamba-6-sardath-ostroma-kard.html]Pusztító[/url]nak és a [url=https://velemenyes.blogspot.com/2018/09/vissza-multamba-6-sardath-ostroma-kard.html]Varázstörő[/url]nek. De a 2 között nagy volt a különbség. Előbbi ugyanis egy tudatosan tűnő szadista könyv, ami direkt olyan nehéz, amilyen, szerintem az elsődleges cél kifejezetten a hardcore kihívás nyújtása volt az olvasóknak, míg utóbbinál a sok random-halál miatt inkább azt éreztem, hogy nem volt teljesen átgondolva. Ennél a könyvnél is ezt érzem. Csakhogy érzékeltessem: 4 alkalommal volt „egy csapás ütközetem”, ami az életembe kerülhet. Ez azt jelenti, hogy mivel mindegyiknél 50%, hogy én halok már csak 6,25% esélyem volt, hogy a könyvet teljesítsem. És még nem csináltam semmit. És ezenkívül még legalább 4-5 olyan helybe futottam bele, ahol valamilyen kockadobás döntötte el, hogy meghalok-e vagy sem. Ami meg a végén van, hogy kb. 6-8 alkalommal kell úgy folyosót választani, hogy abból legalább egy, de néha kettő az azonnali halálba vezet, ez meg már a morbiditás olyan szintje, amire nem vagyok kíváncsi. Sőt, olyan mértékben használja az író ezeket, hogy ugyanazt a halálfejezetet nem néha 3-4 alkalommal is felhasználja. És azért a könyv első részében is elég sok helyen tudja az ember otthagyni a fogát, például az ork horda elől menekülve. Ez azért már több mint morbid.

[b]Játékélmény (2)[/b]: Visszatérve az előző problémához: a Pusztító minden nehézsége ellenére mégis valamilyen szinten élménynövelő hatású volt. Mert mindig motivált, hogy újra meg újra elkezdjem, megnézem, hol mentem rossz irányba, milyen irányba kellett volna menni, mi alakult volna másként, és amikor rájöttem valami újdonságra, az hatalmas motivációval öntött el, hogy folytassam a könyvet. De itt mi volt a motiváció? Menjek megint keresztül a random kockadobások mezején? Ilyen alapon gurigázhatnék csak úgy egy kockával a könyv nélkül is. Ez a fajta szadizmus nem a gondolkodásra és az újrapróbálkozásra sarkallja az olvasót, hanem csak egyvalamire: a csalásra. Ebből meg a számos labirintusból következően igen lesújtó véleménnyel vagyok a könyvről, sőt, konkrétan a legrosszabb könyvnek tartom, amit eddig a zagor.hu-n olvastam (legalábbis a 400 vagy több fejezetpontosok közül). Amiért játékélmény szempontjából mégsem akarom teljesen lealázni, az az, hogy a Khudammok keresése meg a pár benne lévő rejtvény és intellektuális kihívás picit feljebb vitték ezt az értéket. De sajnos tényleg csak kicsit. Nem gondoltam volna, hogy az Őrjöngő agyarakra fogok jóleső nosztalgiával visszatekinteni, mint Luke Sharp legjobb könyvére, de ez történik most épp. És nem vagyok hálás emiatt!

[b]Összességében: 7/20[/b]
© Nheil
Luke Sharp áttért a fantasyre, bár ne tette volna. A finoman szólva sem sikeres Csillagközi fejvadász után most valami hihetetlenül agyzsibbasztó (és nem a jó értelemben sajnos) kalandot rittyentett össze, aminek a kiadása számomra érthetetlen.

Legalább annyira érthetetlen, mint ez a történet. Csodálatos Tancred és Orghuz szembenállása hatalmas harcokba torkollott, ami után kialakult a Gyűlölet Szakadéka (huu). És ennek a kegyetlenül gonosz Orghuznak a fiai, a szintén nagyon kegyetlen és gonosz Khuddamok most megszerezték a pajzsot (miért pont ezzel a pajzzsal nem értem de nem is érdekel), amivel újra visszatér a nagy Orghuz! Heten vannak, mint a gonoszok! És ebbe a hosszú, ámde teljesen érdektelen sztoriba kapcsolódunk be mi, mint… konyhai kisegítő nyúlnyúzó! Ez akár vicces is lehetne, de annyira komolyan veszi magát Sharp hogy sajnos nem megy át a kaland ilyen ön-és Titán-reflexív paródiába, mert akkor akként lehetne értékelni de nem ez a helyzet. Van egy macskánk, akiről természetesen semmilyen infónk nincs, csak hogy van és majd segíteni fog rajtunk ha kérjük meg élelmet szerez hurrá.

És akkor a kockafétis író innovatív megoldásai... "Egy csapás harc" Hát ez aztán mennyire izgalmas, de tényleg, aki a nagyobb számot dobja, az győz a másik meghal ez igen. Aztán a különféle természeti csapások meg esések, ugrálások stb. de sokszor még az irányváltások is kizárólag a kockadobálásokkal operál, dobj 8-szor meg 12-szer meg ilyenek. Jó hát a rendszer alapvetően kockadobásokra épül persze de hogy valakinek ennyire ne legyen ötlete azon kívül, hogy vég nélkül dobáltassa kockával a játékost? De a kaland alapvetően is élvezhetetlen. A választások legalább nyolcvan százaléka arról szól, hogy balra,jobbra, esetleg egyenesen menjünk tovább! Néha fel se tűnik, hogy hol vagyok éppen, valami alagútban futok erre három mondattal később egy fogadóba érkezek meg. Az elenfelek jönnek csak úgy a semmiből egyik a másik után. A Khuddamok baromira izgalmasak tényleg, ugyanaz a főértéke az összesnek, nulla speciális képességgel. Nulla motivációja van újrakezdeni az embernek a kalandot ha valami balrafordulás vagy kockadobás miatt meghal, merthogy van bőven halálfejezet is.

Gondolkodtam, hogy a porig alázzam-e a könyvet, tehát a szégyenteljes egyes osztályzatot adjam-e, de mindig próbálok valami pozitívumot keresni. Legyen akkor a hosszú háttérsztori, ami érdektelen, bizarr, de legalább megpróbál eredeti lenni, a cica társunk és a rejtvények kialakítása. De őszintén szólva annyira leszívta az agyamat a kaland hogy egy ponton átváltottam a végigjátszásra de még ott is inkább a végére ugrottam, hogy megnézzem milyen lett a vége, hát hagyjuk. Őszintén nem értem miért kellett ezt kiadni. Lehet, hogy ekkoriban még volt egy éves kvótaszám, ami alá nem akartak menni könyvkiadásban, mást nem tudok elképzelni. Szörnyű ez a könyv.
10/2
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
A borító inkább picit mókásra sikeredett félelmetes helyett. A jelenet kellően pokoli, ahogy a színek is, bár a köpcös fickó leginkább egy vámpír Al Capone-ra emlékeztet (a lófarkát csak később vettem észre). A jókedvű denevér is cuki.

[b]Illusztráció[/b]
Érdekes a kapcsolat köztem és Russ Nicholson munkássága között, mert régen irtó bénának találtam a rajzait, ma meg már imádom őket. Úgy látszik, meg kellett érnem hozzá. Erre a könyvre is igaz, hogy néhol nagyon aprólékosak a képek, néhol meg igencsak elnagyoltak, de a hangulati hatás mindig szuper. Azon mondjuk jót vigyorogtam, hogy az 56-os pont illusztrációja (már megint egy denevér) fel lett használva szövegközti mini-grafikaként. Spórolós módszer.

[b]Háttértörténet[/b]
Khul kontinensén járunk, ahol Gorak várától nem messze vannak ezek a bizonyos szakadékok. Csodálatos Pókemb… vagyis Csodálatos Tancred és Orghuz régebben nagy haverok (továbbá testvérek) voltak, majd Orghuz hirtelen bekattant, és így a szakadékba kellett őt taszítani. Ott lent alapítottak várost a Gaddoni emberek is, akik bár vakok, mégis teljes életet élnek, és Érzékharcosaik messzeföldön híresek harci tudásukról. Arról, hogy Orghuz, és fiai, a Khuddamok ne térhessenek vissza, egy varázspajzs gondoskodik, melyet most elloptak, így a háború a küszöbön áll. Tancred már nincs köztünk, és nem tudunk egyenes ági leszármazottjáról sem, aki örökölte volna hatalmát, de egy apró kis bűbáj segítségével rögtön kiderül, hogy ki áll a legközelebb a vérvonalhoz - természetesen mi. A poén, hogy egyszerű szakácsinasként tengetjük napjainkat, és életünkben nem harcoltunk egy percet sem. No de kit érdekel mindez, nekünk kell alászállnunk a mélybe, megküzdenünk a Khuddamokkal és még azzal a pár tucat lénnyel, akivel összefutunk, plusz Orghuzzal, a legendás gonosszal. Tancred Ragyogó Kardját egyedül mi forgathatjuk (az más kérdés, hogy egyáltalán, elbírjuk-e), és segítségül kapunk még egy cicát is útitársnak (lásd később).
No… erre azért pazaroljunk pár szót. Ez a szakácsinas-sztori ugye eleve röhej, de nem is ez volt a legfőbb bajom, hanem hogy egyszerűen semmi nincs normálisan kifejtve. Alapból nem tudtam elképzelni ezt a pajzsos megoldást, de a kedvencem a következő volt: ”Ha Orghuz valóban megszerezte a pajzsot, bizonyára azon ügyködik, hogy megtörje annak évszázados varázserejét. Ha ez megtörténik, annak hét Khuddamja képessé fog válni a megsokszorozódásra: előbb 49-re, majd 2401-re, aztán 5764801-re duzzadna pribékjeinek száma…”. De miért?? És egyáltalán ki ez az Orghuz? És mitől lett gonosz? Ezek a részletek baromira hiányoznak végig, és ez nagyon frusztráló. A 20. oldalon említett Ignatius Pommfritte nevezetű szerző meg már tényleg csak valami vicc lehet (sültkrumpli?).

[b]Rendszer[/b]
Kapunk olyat, hogy „Egy Csapás Harc” (ami nevével ellentétben nem mindig egy csapásból áll), meg „Tüzelő” (kaja megmelegítése, +2 Életerő pont), illetve egy cicát, vagyis elnézést: Tabashát, a macskaistennőt. Természetesen róla sem tudunk meg semmit, és igazából egy tök átlagos macskáról van szó. Na jó, nem teljesen átlagos, mert kilencszer kisegíthet minket a bajból (ez a Kalandlap szerint inkább nyolc), illetve egyszer visszaállíthatja az Életerőnket, az Ügyességünket, vagy a Szerencsénket. Lényegében a Kaland Játék Varázslat kötetek Libráját és a képesség visszaállító italokat tisztelhetjük benne más formában. Azért a kilences szám eléggé elgondolkodtatott, hogy ilyen rohadt nehéz lesz-e a kalandunk, de ezt az értéket egy kicsit felülbecsülték. Ja, és a Khuddamok nevét is ki kell húzogatni a listáról, ha végzünk velük - ez a történet végén fontos lesz.

[b]Eredetiség[/b]
Nem lett volna ez rossz, csak valahogy… hát nem lett jó. De az alap felállás tetszetős. A Khuddamok szinte egy az egyben a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=31]Hét sárkánykígyót[/url] idézték fel bennem, akiket kifejezetten csíptem, mert volt stílusuk. A Khuddamoknak sajnos már kevesebb jutott, nem sokat beszélnek, vagy trükköznek, inkább egyszerűen nekünk rontanak. De az például tetszett, ahogy Churka Khuddam ártatlan nőnek álcázva próbál kijátszani minket. Tabasha is aranyos, és akár ő is tévedhet (például rossz ételtől rosszul lesz), de az ellenséges lények skáláján leginkább orkok és trollok mozognak. Persze azért akad néhány különleges színfolt, mit mondjuk a Tüskésfarkú (201.), akivel kapcsolatban nem értetettem, hogy harci értékei nagyjából egy orkéval egyeznek meg, miközben a képet nézve egy kb. 15 méteres szörnnyel állunk szemben…
Többféle csatába is kerülhetünk. Városvédő gaddoniakat segíthetünk egy ostromban, de Orghuz seregébe is betévedhetünk, vagy akár egy ork hajtóvadászatban is részt vehetünk - prédaként. Érezhetően nagy volt az igyekezet, hogy mindenféle extrát zsúfoljanak a könyvbe, így került bele a fentebb említett kajamelegítés, ami mondani se kell, tök felesleges. Tiszta idiótaság, hogy nagyjából 10 méter megtétele után már veszíthetünk Életerőt éhség miatt, és az se túl értelmes, hogy muszáj enni, amikor még bőven maximumon vagyunk. No meg itt van ez a gaddoni kód, ami nem zavart, de nem éreztem benne az átütő erőt, főleg, hogy lehet olyan útvonalon menni, ahol meg se tanuljuk, viszont ez nem nagy baj, mert nem sok minden függ tőle (ha jól emlékszem, 1-2 ponton akadhatunk el nélküle).

[b]Kihívás[/b]
Vegyes a kép, mert nincs kötelező tárgy, ami egyfelől erős könnyítés. Továbbá ez amúgy is a bónuszok játéka, hisz ott a melegétel zabálás, Tabasha, és jópár segítség (Tancredtől is kapunk egy ajándék varázslatot, amivel automatikusan megnyerünk egy már vesztett csatát). Ezek ellensúlyozásaként viszont rettentő szipolyozásokkal találkozhatunk. Kifejezetten sok a harc, és rengeteg kockadobálós haláleset vár ránk. Ezt a módszert Sharp előszeretettel alkalmazza, például ha dupla egyest dobunk összecsapás közben, akkor meghalunk, vagy egy dobással meghatározzuk a helyzetünket, majd dobunk háromszor, és ha valamelyik ugyanaz lesz, akkor meghalunk, stb. ezekből talán a legjobb a következő: „Dobj egy kockával 12 alkalommal. Amennyiben a tizenkét dobás közül legalább nyolcszor 4-est vagy ennél kisebb számot kapsz, sikeresen feljutsz a fal tetejére. Ha ennél többször dobsz nagyobb értéket, az egyik őrszem felfedez…” és halál. A labirintus-szerű részekben nem elhalálozni pedig maga a művészet. Az ilyen „jobbra mész, és annyi” típusú dologból dömping van. De az már tényleg vicc, hogy ha a kereskedőtől nem veszünk semmit, az mérgében megkésel minket.

[b]Főgonosz[/b]
Orghuz sajnos eléggé semmilyen lett. Ahogy említettem, semmit nem tudunk meg a motivációiról, így igazán utálni se lehet. Az utolsó útvesztő valamelyik termébe toppanva botlunk bele, ami kicsit illúzióromboló. Nem bírom ezt az életszerűtlen helyzetet, ahogy a gonosz hadúr ott áll a nap minden percében egy helyiségben karddal a kezében, hogy az esetlegesen betoppanó hőst megrohamozhassa.
Kardunk megedzése a Lángok Magjában nem kötelező elem, de nélküle megduplázzuk az utolsó összecsapások számát. Orghuzzal ugyanis annyiszor kell megküzdenünk, amennyi Khuddamját életben hagytuk. Ha pedig kardunk nem edzett, akkor még egyszer ennyiszer. Nem tudtam, nevessek vagy sírjak ezen, ráadásul az egész egyetlen fejezetben lett leírva, semmi körítés, csak a száraz adatok… Közben viszont lehetőségünk van véglegesen megszabadulni az ipsétől, ha a megfelelő testrészére sújtunk le két küzdelem között (erre a kaland során van egy elejtett információ, amit természetesen először nem jegyeztem meg).
Ha végeztünk, megkaparinthatjuk az elrabolt pajzsot, és visszateleportálódunk a várunkba, ahol még egy árulóval is le kell számolnunk. Bevallom, nekem itt már annyira érdektelen volt az egész, hogy nem tudom, miért pont az az áruló, aki.

[b]Hangulat[/b]
Így visszaolvasva, magam is meglepődtem, milyen sokat írtam erről a játékról, holott érezhető a kritikából, hogy nem lett a szívem csücske. De talán pont emiatt, negatívumokat könnyebb szórni ugyebár. A legnagyobb gond ezzel az utolsó ponttal van: hangulat. Nem jött át. Valahogy nem volt benne lélek, pedig annyira akartam szeretni, és tényleg annyira jó lehetett volna. Alapvetően el lett szúrva az egész azzal, hogy egyszerűen nem tudtam elképzelni a helyet, ahol kalandozunk. Elvileg egy szakadékban, egy földalatti komplexumban, vagy valami hasonlóban botorkálunk, de néha hatalmas terekről, városokról, csatamezőkről van szó. Ilyenkor sosem tudtam, hogy például van-e felettünk égbolt, és egyfajta szurdokszerűséget kellene magam előtt látnom, vagy mindvégig zárt helyen, barlangokban nyomulunk.
Sokszor éreztem az izzadtságszagot, azaz hogy csak menjen előre a sztori, fogyjanak a fejezetpontok, csak legyen már vége. Sok a hülye labirintus (ha jól rémlik, három nagyobbat is tartalmaz), és ezekben folyamatosan meg lehet halni instant módon. Rengeteg elágazás van, nagyon szerteágazó a kaland, emiatt elég rövid, és sajnos egyhangú is. Kissé szét lett esve, a végén már nagyon untam az egészet, és ezen Orghuz se javított egy szemernyit sem. Nem mondom, hogy nagy ívben kerülendő, de a jótól ez messze van.
Értékelés: 4 / 10
Remek ötletnek indult: egy hatalmas, földalatti barlang bejárása a sziklás alagutakban, át kőhidakon és olvadt lávafolyamokon.

Az írás minősége is rendben volt, a rajzok kiválóak, a borító jó.

A könyv egyik nagy hibája, hogy a főgonoszra szemernyi időt sem szánt, nem tudtunk meg róla semmit. Márpedig miután a vele való találkozásnak kellene, hogy a kaland csúcspontja legyen, mindig egy erős egyéniséknek kellene lennie, aki megragadja a figyelmünket, ahogy tette azt például Rettegett Balthus is!

Egy másik nagy csalódás a kaland nehézsége. Még [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=40]A Pusztítóhoz[/url] képest is kegyetlen. Az igazat megvallva túlságosan is az, nem lett volna baj, ha kicsit jobban kiegyensúlyozták volna.
hr
© Nheil
2023. december 23. 16:02 | Válasz erre | #38
Remélem a másik két könyve ennél azért elfogadhatóbb, de emlékeim szerint azok is botrányközeliek.
The city changes but the fools within are always the same.
2023. december 22. 13:40 | Válasz erre | #37
Komolyan mondom, szórakoztató volt ezt a kritikát olvasni!
Nekem az őrjöngő agyarak, és a Sötétség tőrei után már nem volt energiám ehhez a könyvhöz, de simán elhiszem, hogy ilyen, és örülök, hogy nem csak én érzem Luke Sharp könyveit kib...ott nagy kakukktojásnak minden szempontból.
Itt jegyezném meg, hogy akadnak olyan művek is, amelyek önmagukban még el is mennek, csak mondjuk abszolút nem illenek a Titánra!De erre lehet kitérek egy erre alkalmasabb fórumban.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© Nheil
2023. december 22. 11:49 | Válasz erre | #36
Luke Sharp áttért a fantasyre, bár ne tette volna. A finoman szólva sem sikeres Csillagközi fejvadász után most valami hihetetlenül agyzsibbasztó (és nem a jó értelemben sajnos) kalandot rittyentett össze, aminek a kiadása számomra érthetetlen.

Legalább annyira érthetetlen, mint ez a történet. Csodálatos Tancred és Orghuz szembenállása hatalmas harcokba torkollott, ami után kialakult a Gyűlölet Szakadéka (huu). És ennek a kegyetlenül gonosz Orghuznak a fiai, a szintén nagyon kegyetlen és gonosz Khuddamok most megszerezték a pajzsot (miért pont ezzel a pajzzsal nem értem de nem is érdekel), amivel újra visszatér a nagy Orghuz! Heten vannak, mint a gonoszok! És ebbe a hosszú, ámde teljesen érdektelen sztoriba kapcsolódunk be mi, mint... konyhai kisegítő nyúlnyúzó! Ez akár vicces is lehetne, de annyira komolyan veszi magát Sharp hogy sajnos nem megy át a kaland ilyen ön-és Titán-reflexív paródiába, mert akkor akként lehetne értékelni de nem ez a helyzet. Van egy macskánk, akiről természetesen semmilyen infónk nincs, csak hogy van és majd segíteni fog rajtunk ha kérjük meg élelmet szerez hurrá.

És akkor a kockafétis író innovatív megoldásai... "Egy csapás harc" Hát ez aztán mennyire izgalmas, de tényleg, aki a nagyobb számot dobja, az győz a másik meghal ez igen. Aztán a különféle természeti csapások meg esések, ugrálások stb. de sokszor még az irányváltások is kizárólag a kockadobálásokkal operál, dobj 8-szor meg 12-szer meg ilyenek. Jó hát a rendszer alapvetően kockadobásokra épül persze de hogy valakinek ennyire ne legyen ötlete azon kívül, hogy vég nélkül dobáltassa kockával a játékost? De a kaland alapvetően is élvezhetetlen. A választások legalább nyolcvan százaléka arról szól, hogy balra,jobbra, esetleg egyenesen menjünk tovább! Néha fel se tűnik, hogy hol vagyok éppen, valami alagútban futok erre három mondattal később egy fogadóba érkezek meg. Az elenfelek jönnek csak úgy a semmiből egyik a másik után. A Khuddamok baromira izgalmasak tényleg, ugyanaz a főértéke az összesnek, nulla speciális képességgel. Nulla motivációja van újrakezdeni az embernek a kalandot ha valami balrafordulás vagy kockadobás miatt meghal, merthogy van bőven halálfejezet is.

Gondolkodtam, hogy a porig alázzam-e a könyvet, tehát a szégyenteljes egyes osztályzatot adjam-e, de mindig próbálok valami pozitívumot keresni. Legyen akkor a hosszú háttérsztori, ami érdektelen, bizarr, de legalább megpróbál eredeti lenni, a cica társunk és a rejtvények kialakítása. De őszintén szólva annyira leszívta az agyamat a kaland hogy egy ponton átváltottam a végigjátszásra de még ott is inkább a végére ugrottam, hogy megnézzem milyen lett a vége, hát hagyjuk. Őszintén nem értem miért kellett ezt kiadni. Lehet, hogy ekkoriban még volt egy éves kvótaszám, ami alá nem akartak menni könyvkiadásban, mást nem tudok elképzelni. Szörnyű ez a könyv.
10/2
The city changes but the fools within are always the same.
© Ravnos
2017. január 15. 12:21 | Válasz erre | #35
Hali!

Valaki tud olyan útvonalat ahol mind a 7 Khuddamot megtaláljuk?
Tudom, hogy nem kell őket legyőzni a küldetés teljesítéséhez, de rohadtúl zavar, h nem találtam még meg az összeset egy útvonalon!

© marczy
2015. augusztus 27. 19:41 | Válasz erre | #34
Éles Lukács... (Luke Sharp) :)
Háááát...
2015. augusztus 27. 11:13 | Válasz erre | #33
"Komolyabb fizikai fájdalmat jelent az olvasása mint egy Alkonyat-könyvnek!"

Írta ezt twilight! [smiley]beka2[/smiley][smiley]beka3[/smiley][smiley]buck[/smiley][smiley]bohoc[/smiley][smiley]taps[/smiley]
© twillight (Kövérorr)
2015. augusztus 22. 15:36 | Válasz erre | #32
Ezt az írót el kéne tiltani az írástól.
3 "remeket" köszönhetünk néki ezen kívül:
- csillagközi s*ggvadász
- Fangs of Fury
- Daggers of Darkness.

Míg a másik három csak "meh", ez botrányos. Nem tudni hogy jutott el a nyomdába.

A történettel meg a helyszínnel még csak-csak ki lennék békülve, de azok a nevek, átláthatatlan elnevezések, nyakatekert izémizék, és a SZÁMTALAN ANAKRONIZMUS nyilván azt kell jelentse hogy nagyon szoríthatott a leadási határidő hogy nem égették el máglyán a kéziratot.
Ha mégsem úgy volt, akkor ez Steve és Ian lemoshatatlan szégyene. Komolyabb fizikai fájdalmat jelent az olvasása mint egy Alkonyat-könyvnek!
2014. december 31. 23:40 | Válasz erre | #31
Ennél a kalandnál annó a megvétel utáni azonnali játékkedvet pont az erős negatív kritika hozta meg; vagyis hogy ez tényleg olyan rossz-e? Nagyon röviden: tényleg.
Az az igazság, hogy nem tudott a kaland érdeklődést kicsikarni, hogy az ember valahogy tovább akarja magát verekedni az adott helyszíneken, amik csak úgy (valaogy úgy semmilyenül) követték egymást. Ezt is úgy tettem le, mint a Lázadók Bolygóját, hogy talán valamikor egyszer...
Mégis van külöbség a kettő között; míg ez egyszerűen teljesen sótlan volt, addig a megemlített sci-fi kalandnak a nagyon slendrián magyarítása, és hazai megjelentetése vette el tőle a kedvemet. A Gyűlölet Szakadékánál a magyarítás tényleg igényes lett, ebből a szempontból semmi kivetnivaló; és még pozitívum pluszban a borító színvilága.
Gyűjtő lévén mégse bántam meg kicsit sem ennek a kötetnek a beszerzését, de azon kaladorok, akik mazsoláznak csak a könyvekből, jobban teszik, ha tovább keresgélnek.
© Johnny
2014. december 10. 17:38 | Válasz erre | #30
Engem ez a sok eszetlen halálcsapda húzott fel, főleg a legvégén. El is vette a kedvem, hogy valaha csalás nélkül végigszenvedjem. A másik, ami lefáraszt Luke Sharp müveiben, a dobókockás halálpróbák. Legalább pár szaftos sorral megtoldhatta volna a megdöglős fejezetpontokat, ha már ilyen brutál könnyü kinyirodni benne...[smiley]guillotine[/smiley]
2014. március 19. 15:42 | Válasz erre | #29
Nincs mit, időközben már végeztem vele és így megalapozottan mondhatom, hogy tényleg a fordítás az egyetlen pozitívum vele kapcsolatban. Csak valahogy úgy vagyok vele, hogy egy zagoros könyvet sem szeretek negatív jelzőkkel illetni (na, nem mintha a zagoros csapaton múlt volna bármi is jelen esetben), erről meg tényleg nehéz lett volna elismerően szólni. Hacsak azt nem vesszük, hogy Luke Sharp kalandjait ezzel letudtuk, jöhetnek az ütősebb kalandok...
2014. február 24. 21:53 | Válasz erre | #28
@ Dr Lecter, Maklári Róbert: Köszönöm az elismerő szavakat!

Emlékeim szerint nincs olyan útvonal, hogy mind a hét Khuddamot le lehessen gyilkolni, de ebben nem vagyok egészen biztos. (Ha jól rémlik, akkor egy az egyik neten keringő végigjátszás-gráf erre precíz választ ad.)
2014. január 8. 00:40 | Válasz erre | #27
2014. január 7. 21:28 | Válasz erre | #26
Bele-beleolvasgattam, és hát nem kapott el az az érzés, hogy most azonnal neki kell kezdjek a kalandnak... A hozzászólások többsége is azt erősítette meg bennem, hogy nem az én készülékemben van a hiba ezzel a könyvvel kapcsolatban.

A rajzok elmennek, az viszont már most kiderült, hogy a fordítás remek munka, ezúton gratulálok hozzá (ez már önmagában egy sokkal jobb kalandot érdemelt volna), szóval már csak ezért is nekiállok valamikor.

Viszont az ismerve az írót, eszembe jutott valami: van olyan útvonal, amelyiken mind a hét khuddam likvidálható, vagy ez is csak egy Luke Sharp-féle átverés?
2014. január 6. 13:15 | Válasz erre | #25
Borító: láttam már rosszabat is, de max egy közepes
Kiadás: szép
Rajzok: Russ Nicholson hozta a formáját, de láttam már jobbnak is
Fordítás: kimagasló, hatalma nagy gratuláció, az egyik lejobb Zagoros, főképp a régies beszéd tetszett a háttérben:)

Nem tudom miért, de vártam valamiféle Japán hangulatot, nos ez elmaradt. Van egy-két extra dolog az elején, de nem annyire lényegiek. Vártam ezt a könyvet, mert mondom a piros könyvek jók szoktak lenni, pl.: Vérfarkas, Rémület, Bajnokok:) Ehhez képest ez az egyik legrosszabb FF könyv azt hiszem. Ha röviden össze kellen foglalni: unalmas, érdektelen de leginkább fárasztó és agyzsibbasztó hatása van az emberre. A helyszínek egyáltalán nem illenek egymáshoz, csak úgy egymásra vannak dobálva. A történet nem lenne rossz, ha csak a háttérből álna, a hangulata pocsék, a hossza is rövid, ellenben brutálisan nehéz. Komolyan nem tudom mennyi halálcsapda van benne, de nem 10 az is biztos! Ennyit tud az író? A befejezés teljesen jellegtelen, mintha a legutóbbi Játékfüzet Throngard Erődje lenne. A főboss meg egy senki, hol van ő Balthushoz meg a hasonlóakhoz képest? Pedig hogy fel volt vezetve... pfff. Nekem azzal nem lett volna bajom, hogy végig a föld alatt játszódik, de ebben a megvalósításban rémes. Nincs benne túl sok erős harc, kivétel a pribékek, meg esetleg a főboss számíthat annak, de nekik sincsennek annyira vészes értékeik, ellenben sokan vannak. Az útitársunkkal miért nem foglalkozik az író? Sokkal jobb a beszélő mongúz, még ha ő nincs is annyit velünk. A rejtvények se nehezek, de miért kellett így átvenni a Hóbosziból - Engedelmesség Nyaklánca meg az unalomig ismert 3 van a főbossból? De az én egyik legnagyobb ellenségem a fölösleges fejezetpazarlás, abból pedig itt aztán van dögivel:S
Hagyom is inkább, többet nem is tudnék, meg nem is akarnék írni róla.

Összegzés: a gyűjteménybe jó lesz azért.

Köszönöm a vele járt munkát![smiley]worship[/smiley]
© Enzo55
2013. december 11. 15:31 | Válasz erre | #24
Sajnos egyet kell értenem Hullgrim által leírtakkal. Első nekifutásra csak Russ Nicholson rajzai tetszettek a kalandból.
2013. december 11. 09:43 | Válasz erre | #23
Én majd biztosan. :)
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 11. 09:36 | Válasz erre | #22
Én konkrétan a képektől sem voltam elájulva, sőt ha azt írom láttam már jobbakat is KJK kötetben, nem járok messze a valóságtól. Engem biztosan a dühroham kerülgetett volna ha egy ilyen történetet kellett volna fordítanom, amiben azért akadtak volna jó ötletek, de nem ebben a formában. Tele van \"titáni\" furcsaságokkal a történet, olyan az egész mintha a Titánt egy \"Mátrix\" világba helyezték volna. De bizosan lesz olyan olvasó, aki majd megcáfol, és több ponttal illeti majd a kalandot, mint én. Kicsit több bizodalmam van a Halálmocsárt illetően, de ott meg a bugyuta halálcsapdáktól tartok...
2013. december 10. 22:43 | Válasz erre | #21
Mit mondjak, én sem siettem el a fordítást, bár ez a felhasználható időkeret miatt volt inkább így, semmint a vérszegény történet okán (persze alighanem az sem hatott serkentőleg). Akárhogy is, engem az alapsztori sem ragadtatott el, ezen túlmenően valami oknál fogva zavart, hogy végig a föld alatt, mindenféle barlangokban kószálunk - csak akkor kezdett derengeni valami tisztességes hangulat-féleségem, amikor a szerkesztett verzióban végre rendesen szemügyre vehettem Russ Nicholson rajzait. Számomra az ő illusztrációi adták a könyv legfőbb pozitívumát, ami azért valóban nem hízelgő a könyvre nézve.

Luke Sharp három, általam olvasott könyve közül én úgy látom, ez talán a legkevésbé sikerült, az Őrjöngő Agyarak ehhez képest egy Varázsló Kriptájába oltott Hóboszorkány Barlangjai. Mindezzel együtt a fordítását nagyon élveztem, úgyhogy én legalább szórakoztam rajta egy kicsit. Remélem azért, akad egy-két elvetemült, aki időnként majd a kezébe veszi.
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 5. 16:35 | Válasz erre | #20
Nem hittem volna, de ez a kaland minden elképzelésemet sikeresen alulmúlta! Hullgrim a te bátorságod díjazom, mert ha én fordítom ezt a kötetet, kb. 2020-ra lett volna kész, és még akkor sem biztos! Pedig nem is indult a kaland olyan rossznak, sőt az elképzelés jó volt, a kivitelezés pocsék! Ja, hogy nem értem a végére? Hát ennek az az oka, hogy többször elhaláloztam igen nevetséges módokon! Az egész történet egy nagy kavalkád, se eleje, se vége, és aki netán arra szánja el magát, hogy szabályosan dobókockával végigviszi a kalandot, annak küldök részvéttáviratot! A kicsi eredetisége miatt és mert Hullgrim alaposan megdolgozhatott vele 1,5/10. (A fél pont az eredetiségért jár!)
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 5. 13:58 | Válasz erre | #19
Már töltöm is lefelé, és belenézek érdemes-e beruháznom rá. Mondjuk amit az angol kiadásból kihámoztam abból arra következtetek, hogy nem ez lesz 2013-as év legjobb könyve, sőt az írót ismerve nincsenek túlzott elvárásaim. Azután az általam igen kevéssé preferált kaland után (aki olvasott \"killmasteres\" könyvkritikát tudja mely kalandról beszélek\") szóval attól rosszabbat írni művészet, de nem lehetetlen!
2013. december 4. 14:14 | Válasz erre | #18
És a Pusztítás Maszkjai? :D

Az viszont, hogy a Pusztítónál is nehezebb legyen...???
© runner
2013. december 4. 13:51 | Válasz erre | #17
Előre olvasunk? Ejnye! [smiley]big-axe[/smiley]
A főhős Te vagy!
© Anry
2013. december 4. 13:21 | Válasz erre | #16
Köszönjük az új könyvet! :)

Ilyen jellegtelen 400-ik fejezetpontot még nem láttam. :D
© Ravnos
2013. december 3. 22:38 | Válasz erre | #15
[smiley]taps[/smiley] Királyság![smiley]fake-horse[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2013. november 20. 18:01 | Válasz erre | #14
Luke Sharp negyedik könyve is lefordításra került akkor, amiről túl sok pozitív kritikát nem olvastam még. Lehet nem ártott volna, ha inkább csak 1 kalandot ír, de az legalább maradandó lett volna több olvasó számára. Még a Sötétség tőreiben volt némi fantázia, de az sem volt egy telitalálat! De mint újdonság egy olvasást megér...
2013. november 20. 16:15 | Válasz erre | #13
[smiley]eljen[/smiley]
© runner
2013. november 20. 13:43 | Válasz erre | #12
Lassan, de haladunk.
Már nagyban folyik a tesztkönyv ellenőrzése...
A főhős Te vagy!
© Neo
2013. augusztus 18. 22:41 | Válasz erre | #11
Hellosztok én [smiley]fantasy-mummy-33[/smiley] Neo [smiley]fantasy-mummy-33[/smiley] néven játszom ebben a játékban.
© killmaster (Savanyúhas)
2013. január 1. 23:18 | Válasz erre | #10
Kíváncsivá tettetek ha lehetőségem lesz rá, én is vetek néhány pillantást a háttértörténetre. Bár az eddigiekkel szerencsém volt, hisz az Éjféli tolvaj Háttértörténetét Ntomi korábbi fordításának felhasználásával, szinte készen kaptam, a Kard Mesterénél és a Sötétség tőreinél pedig Szigetics kolléga közreműködött, én csak kicsit lektoráltam. Ráadásul egy jó háttértörténet megalapozza az egész kalandot, na persze vannak kivételek. A Hóboszorkány barlangjaiban csupán a Yetiért megyünk, szó sincs még kincsekről, a Skorpiók mocsarában is a kaland elején választhatjuk meg küldetésünk, és talán még akad hasonló kivétel, (Az elátkozott házban sem szeretnénk éjszakázni, de ki gondolná, hogy szektások fészke.) Azért nektek fordítóknak lehet kicsit csűrni-csavarni a dolgon, mert hát rajtatok is múlik majd, milyennek láttatjátok ezt a kalandot! Ebből a szempontból a Sötétség tőrei igen jó volt, a háttértörténet jól lefedte az előttünk álló küldetés lényegét. Bár a kaland is hasonlóan érdekes fordulatokat kínált volna...[smiley]pardon1[/smiley]
2013. január 1. 22:22 | Válasz erre | #9
Ja-ja, én is azért pihentetem, mert hátha egy-egy részlet később nyer új jelentést, és akkor pontosabb lehet a háttérsztori. Bonyolítja a dolgot, hogy a háttér mindenféle régi lexikonokból származó szócikkekre épül, ami emiatt eléggé archaizáló stílust eredményezett, amivel helyenként külön meg kellett küzdeni.

@ Dr Lecter ::: Neked akkor az együttérzést köszönjük.[smiley]hawaii[/smiley]
© CatDog
2012. december 31. 16:59 | Válasz erre | #8
Valamikor régen lefordítottam a háttér történetet az tényleg nagyon brutális lett eme könyvnek. Na ahhoz már nem elég még egy középfokú angol se annyi olyan kifejezés van benne aminek nem is lehet tudni az író mit szándékolt vele.
2012. december 31. 16:23 | Válasz erre | #7
Gondolom ez inkább Killmaster felé irányult.
2012. december 31. 15:24 | Válasz erre | #6
Kolléga urak, köszönöm a biztatást. [smiley]hawaii[/smiley]

Meg kell valljam, én nem vagyok híve annak, hogy nagyon átírjuk a könyvet (akkor inkább indulok a játékkönyvíró versenyen), de a kisebb pontatlanságokat mindenféleképpen igyekszünk felszámolni.
2012. december 31. 10:38 | Válasz erre | #5
Részemről is sok kitartást kívánnék hozzá, bizony Luke Sharphoz kell is egy jó nagy adag[smiley]buck[/smiley]De azt örömmel hallom, hogy ez még jobbnak tűnik a többiéhez képest, meglátjuk mi fog kisűlni belőle...
© killmaster (Savanyúhas)
2012. december 31. 08:42 | Válasz erre | #4
Minden tiszteletem a tiétek Hullgrim kolléga, mert bár tudtátok mire vállalkoztok, azért nem adjátok fel, és megosztjátok majd a történetet velünk. Több, mint egy évet dolgoztunk a Sötétség tőrein is, mire elnyerte végső alakját, és még így sem érzem kerek egészek a történetet. Hozzáteszem, néhol eszközöltünk apró változtatásokat a történetben, és ezzel ti is éljetek bátran. Egy-egy teremtmény elnevezését saját elgondolásom szerint, máskor mások ötletei alapján dolgoztam ki. Legyetek kreatívak, nem kell mindig a merev fordítói szabályokhoz folyamodni. Ha él a történet, a kaland is élni fog, legyen az akármilyen rossz is... [smiley]finom[/smiley]
2012. december 30. 23:20 | Válasz erre | #3
Az előttem szólók finoman szólva sem pozitív tapasztalatait sajnos nem igazán tudom ellenérvekkel alátámasztani. Sajnos az nem igazán érdem, hogy remekül el lehet mókázni a fordítás közben, mert ennél talán még én is többet várok egy KJK-tól. Korábban sasszéztam én is egy sort a neten, és hááát... igencsak lesújtó véleményeket olvastam magam is.

Mindenesetre ma kerek 11 hónap után felvettem a történet és a fordítás fonalát. A történet első harmada van meg idáig, és amit eddig olvastam, attól nem voltam elájulva, úgyhogy én is kíváncsi vagyok, mi kerekedik ki ebből az egészből. Ízelítő gyanánt talán az elkészült hátsó borítót lehetne ajánlani, mert a küldetés lényege onnan jól kirajzolódik. A háttértörténet meg egyelőre tele van olyan kifejezésekkel, aminek a végleges magyarításai még nekünk sincs meg, félkész fércmunkával meg nem mernék a t. olvasóközönség elé állani.

Az alapkoncepció mindenesetre a lehető legsablonosabb (hogy azt ne mondjam, a legbárgyúbb), talán azzal az újítással, hogy itt nem egy harcedzett kalandhős bőrébe bújunk bele, hanem egy kínnal-keservvel összefogdosott bakáéba, aki ráadásul afféle hadtáposként élte eddig az életét. Ha ez nem lenne elég, mágikus tárgyakkal itt is el leszünk látva, közülük az egyiken igencsak megütköztem, amikor először olvastam róla - egy élő útitársunk lesz, akinek köszönhetően viszont számos humoros epizóddal gazdagodik a történet.

Egyelőre ennél nekem sincs komplexebb képem a könyvről, mindenesetre Luke Sharpe három, általam eddig olvasott műve közül messze ez tetszett a legkevésbé.

© killmaster (Savanyúhas)
2012. június 5. 07:55 | Válasz erre | #2
Nem is csoda ha a rajongók nem igazán kapkodnak ezért a könyvért. Minden tiszteletem a könyv két fordítójának, nekem már az Örjöngő agyarak sem jött be igazán, és nem azért, mert a fordítók rosszul végezték volna a dolgukat. Egész egyszerűen arról van szó, hogy Luke Sharpe műveihez jó idegrendszer és nagyon szegényes fantáziavilág kell, mert akkor még jónak is mondható a kaland. Tudom, mert én pont ettől az írótól fordítok egy másik kalandot. Na a Sötétség tőrei sem lesz Zagor.hu-s bestseller... Azért még így is köröket ver rá majd egy-két általam mélyen elmarasztalt kiadványra. [smiley]buck[/smiley]
2012. június 4. 22:35 | Válasz erre | #1
Egyenlőre csak keveset írnék. Nézegettem külföldi oldalakon, hááát... nem éppen előkelő helyen áll a rajongók szívében. Ezt erősíti, hogy állítólag igen hamar ki végig lehet vinni. Bár ismerve bag és Hullgrim eddigi munkáját - Örjöngő Agyarak -, tudom, hogy minden tőlök telhetőt ki fognak hozni abból, hogy kedvünkben járhassanak:)
Látom, hogy még alig van kész a könyv negyede, de azért kaphatnánk némi ízelítőt?