Zagor.hu
Zagor.hu fórum
10 – Lopakodó Lelkek
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (2)
© Nheil
1988 közepén járunk, amikor Keith Martin megérkezett a Fighting Fantasy világába. Nem szeretek időrendben előreutalni de most mégis muszáj előrebocsátanom, hogy az egyik kedvenc íróm lesz végül Martin és a nyolc kalandjával konzisztensen, ezután minden évben jelentkező író dominálni fogja a Puffin időszakot egészen 1995-ig, az éra végéig.

No de méltatni lesz még alkalom Martint bőven, mindenkinek el kell kezdenie valahol és nem minden író született zseni, van, akinek végig kell menni egy fejlődési görbén. Tehát Martin, mint KJK poeta doctus, elvégezte a házi feladatot, végigolvasta az összes Livingstone kalandot és ezek elegyéből, valamint alakuló kreativitásából megírta a Lélekrablót, mint bemutatkozó munkadarabját. A háttértörténet klisét klisére halmoz, amennyiben egy újabb sötét varázsló - Mordaneth, az illúziók mestere - tör világuralomra és csak mi állíthatjuk meg a Végzet Szigetén. Feladatunk eredetileg nem Mordaneth eliminálása, hanem egy bizonyos varázsló kiszabadítása a fogságból de ezt egy percre se hiszi el senki úgysem, hogy csak ennyi a kaland - főleg, hogy a könyv hátsó borítója sem ezt sugallja.

Adva van tehát egy klisés, generikus, világmegváltó sztori. A könyv tényleg meglehetősen korábbi kalandok egyvelegének érződik (Gyíkkirály szigete, Tűzhegy varázslója elsősorban) de azért felsejlik olykor már Martin stílusa is egyes epizódok során. A fejezetek általában rövidek, kevés a hosszú leírás, érezhető a biztonsági játékos stílus. Nincsen játékmenetet érintő változás de hangsúlyos az élelemkészlettel való szórakozás, sok esetben el lehet szépen pazarolni, máskor meg rád szól az író hogy most márpedig neked kajálnod kell, különben életerőt vesztesz. Nagy szerencsére azonban az egyik hírhedt Livingstone-elemet nem kívánta átvenni Martin, vagyis a kötelező tárgyak hiánya miatti elhalálozásokat. Persze akadnak bőven életet megkönnyítő szerzemények és információk viszont végre megvan az a luxus hogy nem kell mindent kényszeresen felfedezni, simán kihagyhatunk nem szimpatikus ajtókat, irányokat és ettől nem fogunk elpatkolni később.

A játék végső szakaszában megtaláljuk a célszemélyt, aki sebtiben megtanít minket három varázslatra. Bele lehet kötni hogy ez nem túl életszerű de szerintem elfogadható és innen tulajdonképpen egy minikaland indul, ahol a végén természetesen már Mordanethtel fogunk leszámolni. Eddig a pontig viszonylag könnyűnek lehet besorolni a kalandot, innen egy picit szintet lép a nehézség de ez sem vészes, az eddig megtalált hasznos holmik és a választott varázslataink segítségével tudjuk átvészelni ellenségünk illúzióit.

Klisés tehát a sztori, kevés az eredetiség de teljesen korrekt bemutatkozást kapunk a FF világába Martintól. Bár mindenki ilyen szinten tudott volna debütálni.
10/5,5
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
A cím nekem nagyon tetszik, bár elég kevéssé utal a sztorira. Gál László munkája a borítón szintén egyedi, de az meg már egyáltalán nem utal a sztorira.

[b]Illusztráció[/b]
Érdekesen rajzol ez a Russ Nicholson, annyiféle stílusban, hogy azt hinné az ember a képeket nézve, hogy azokat legalább három különböző személy alkotta (tessék pl. összehasonlítani a 25. és a 75. fejezet rajzát). Nagy átlagban véleményem szerint elég gyengék a munkái, néha teljesen elhanyagolja a részletes ábrázolást és csak "odavág" valamit (pl. 10., 52., 343.)

[b]Háttértörténet[/b]
Jaj-jaj… megint egy gonosz mágus, aki világuralomra tör…? Annyi a változás, hogy itt a feladatunk eredetileg csak egy varázsló kiszabadítása a fogságából, de azonnal tudja mindenki, hogy a végén úgyis nekünk kell majd likvidálni a főnököt is.

[b]Eredetiség[/b]
Semmi.

[b]Kihívás[/b]
Még [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A tűzhegy varázslójá[/url][/i]nál is könnyebb. Ha sehol sem állunk meg, semmilyen információt nem szerzünk meg, és egy varázstárgyunk sincs, még akkor is simán elvégezhetjük a küldetést.

[b]Főgonosz[/b]
Mordraneth a sablonosság csúcsa. Néha beszól nekünk útközben és sátánian kacag utána… aztán meg kiderül, hogy egy nagy nulla (csak az illúzió varázslatokban van otthon).

[b]Rendszer[/b]
A rendszer a szokásos, bár érdekesség, hogy három varázslatot sajátítunk el a játék fele után. A szokásos Ügyesség/Szerencse/Életerő helyreállítások mellett van olyan még, hogy Illúzió Kioltása, meg Félelem Kioltása. A gond az, hogy a könyv semmiféle magyarázatot nem ad arra, hogy a kiszabadított varázsló miért úgy tanítja meg nekünk a varázsigéket, hogy azokat csak egyszer tudjuk használni.

[b]Hangulat[/b]
Szerény véleményem szerint ennek a műnek semmi hangulata nincs. Tipikus bóklászás a földalatti folyosókon, ellenfeleink végig futószalagon gyártott kreatúrák lesznek (orkok, goblinok, csontvázak tömkelege), minden eredetiség hiányzik belőlük (na jó, itt van például a dagadt, nyálkás, lebegő, gömb alakú Diadron, de bár ne lenne, mert a képét látva inkább röhögőgörcs tőr rá az emberre, mint félelem…). A csúcs pedig a ránk támadók között Horatius, a fogfájása miatt agresszívvá vált patkány. Ennél nehezebb mélyebbre süllyedni…
hr
© twillight (Kövérorr)
2018. május 23. 23:28 | Válasz erre | #24
Ha az érdemérmekre hajtunk, a benszülöttektől ezeket vegyük, és egy menettel letudhatjuk a játékot:
- ében kulcs
- elefántcsont macska
- fehér olaj
- a maradék 1 aranyunkon meg vegyünk 2 élelemet
2014. szeptember 23. 23:28 | Válasz erre | #23
Nekem bejött ... Lehet hogy az állandó Tűzhegy-utánérzés miatt kedvelem :) Bóklászolás a Vaskriptákban, Russ Nicholson rajzai stb. És szerintem a történet fő csavarja is üt.
Ami igaz az igaz, kissé unalmassá válik a végére, ezt sajnos a megszokottól eltérő színes folyosók sem tudják feldobni.
Azt én sem értettem annak idején, hogy hova lopakodnának a lelkek miközben el vannak rabolva... angolul meg nem tudtam, hát csak vállatvontam.
2012. augusztus 18. 20:41 | Válasz erre | #22
Érdekel bárki véleménye,így a tiéd is!Kösz!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. augusztus 18. 16:44 | Válasz erre | #21
Igazán nincs mit, szívesen!
2012. augusztus 18. 15:09 | Válasz erre | #20
Engem érdekelt, köszönöm, hogy megosztottad![smiley]eljen[/smiley][smiley]wink[/smiley]
2012. augusztus 18. 15:06 | Válasz erre | #19
Csak azért reagálok én is, hátha érdekel még \"független\" vélemény Keith Martin Zagoros gondozásban kijött műveiről.

Az Éjsárkányt és A Káosz Urát mindenképpen ajánlani tudom; mindkettő megállja a helyét a régi klasszikusok mellett is, igazi \"kalandozó\" hangulatuk miatt. Bizonyos szerkezeti hasonlóságok miatt lerí róluk, hogy azonos az írójuk. Az előbbi igazi \"gigászi\" kaland, míg az utóbbinál a kiváló magyarítást emelném ki.
Az Élőholtak Szigete nekem elsőre kevésbé jött be; ezért most \"parkoló pályán van\", persze a végén még lehet, hogy megkedvelem.
(A két vámpíros számomra új beszerzések, még hátra vannak; illetve A Pusztítás Tornya még túl \"friss\" a véleményezéshez.)
2012. augusztus 17. 18:14 | Válasz erre | #18
Természetesen olvasom, ahogy mindenkiét is.

Hogy melyiket ajánlanám a legjobban tőle?
Nos, ha jól vettem ki, akkor az egyik legnagyobb \"problémád\" az szokott lenni, ha egy műben sok a logikátlanság, meg a hülye szivatás.

Elsőre az Éjsárkányt mondanám, de az inkább egy brutális zúzás. Inkább olyat, amiben van egy kicsi történet is.
Vagy az Élőhalottasat, vagy a Vámpír Bosszúját. De leginkább mindkettőt!:D
2012. augusztus 17. 18:08 | Válasz erre | #17
Ha jól emlékszem te szoktad olvasni a könyvkritikáimat,ugye?
Plusz társalogtunk mi már itt nem egyszer,nem kétszer!
Ha mindezek mellé nézed a pontszámaimat(amiket amúgy a kritikáim végére is mindig kiteszek),gyakorlatilag mindent tudsz az ízlésemről![smiley]awink[/smiley]
(Így melyik KM könyvet ajánlanád leginkább?)
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. augusztus 17. 18:00 | Válasz erre | #16
Nem baj az, ha nem teljesen egyezik a véleményünk, így legalább könnyebb témát találni. Megnéztelek, és bátran állíthatom, hogy a Haláltalizmán nekem is az egyik kedvencem volt, csak már rég játszottam vele.
A Gyíkkirállya pedig nem is olyan rég, kellemeset csalódtam benne, mert rosszabbra emlékeztem.
Azért annak örülök, hogy a Halállab nálad is kedvenc, szerintem az egyik legjobb könyv![smiley]wink[/smiley]
2012. augusztus 17. 17:39 | Válasz erre | #15
Az 5 legfőbb kedvencünkből 3 azonos!Bár a Démonlovagokat én nem csípem,a Királyok koronája ha nem is toppos,nálam is előkelő helyen van!
És az én eltérő 2 kedvencem sem tűnik nagyon rosszul értékeltnek nálad,mintahogy általában a kedvenceim többsége sem!Ebből indultam ki hogy adok a véleményedre!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. augusztus 17. 17:04 | Válasz erre | #14
Köszi, megtiszteltnek érzem magam!

Hogy mitől tartom jó írónak Keith?
Jó rejtvényei vannak, a legtöbb fpje nem összecsapott, sokféle különleges képességű ellenfelet használ, van hangulata a könyveinek és néhol humoros is, ami ritka.

Lopakodó Lelkek: pozitív értelemben csalódtam benne, mert mindenki úgy lehúzta. Persze, egyértelmű, hogy egy szimpla átlagos könyv, semmi több, viszont sokkal rosszabbra számítottam.

Pusztítás Tornya: nem olvastam

Éjsárkány: epikus történet, jó hangulat, erős ellenfelek, és egy \"félisten\" a főgonosz, a képek pedig az egyik legjobbak az egész szériából.

Káosz Ura: ez se egy kiemelkedő kaland, viszont jobb, mint a Lelkek, hangulatosabb is, és még alacsony értékekkel se lesz annyira nehéz dolgunk, mindenképpen javulás.

Élőholtak Szigete: sok erős ellenfél, hosszú és nehéz kaland, egy bitang erős feladvány és változatos helyszínek.

Vámpír Kriptája: ez sem rossz annyira, bár nem a legerősebb munkájának tartom. Itt is van sok segítség tárgyak és emberek személyében, a képek pedig magukért beszélnek.

Vámpír Bosszúja: egyik legjobb tőle szerintem, valahogy minden összejött:
- epikus történet
- hosszú, nehéz és változatos kaland
- erős ellenfelek
- komor hangulat
- jófajta képek.

Sokkal részletesebben olvashatod az élményeimet az adott topicokban.
© killmaster (Savanyúhas)
2012. augusztus 17. 14:18 | Válasz erre | #13
Bár a kérdés nem nekem szólt talán elnézed nekem ha kérdésedre én is válaszolok. Egyszerűen olvasd el a Pusztítás tornyát! Mintha két író írta volna, ég és föld az eltérés! Persze, mint minden könyvnek ennek is van pár furcsasága, de ettől függetlenül remek kaland. Az első benyomásról annyit, hogy a Sötétség tőreit a borítójáról és a háttere alapján egész jó kalandnak hittem. Most, hogy lassan kész a fordítása, hát... De biztosan lesz valaki a fórumon, akinek éppen ez fog tetszeni, mert az egész egy nagy kavalkád! Mintha egy unalmas focimeccset néznél, ahol már az is szórakozának számít, ha beverik a bíró orrát! Mint írtam már többször is, a sorozatban vannak jobb és rosszabb kötetek is, de ez mindenkinek egyéni ízlésére van bízva melyik könyvet milyennek tekinti...
2012. augusztus 17. 13:55 | Válasz erre | #12
A te ízlésed alapján(mármint az alapján ami itt lejön belőle)mernék tenni egy próbát!Szóval kacérkodok a gondolattal,de még így is beelőzi néhány másik könyv.
Mindezektől függetlenül kifejthetnéd kicsit bővebben is,mitől olyan nagy szám író Keith Martin,ill.mitől lett jobb bármely más műve mint ez!

Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. augusztus 17. 13:33 | Válasz erre | #11
Bármelyik másik Keith Martinos könyvet jó szívvel tudom ajánlani neked!
2012. augusztus 17. 12:54 | Válasz erre | #10
Látod,látod!Erről szól a mondás hogy az első benyomás a fontos!
Nem végszar könyv a Lopakodó lelkek,sőt egy kezdő író első művének még megfelelő is!Ha ez az első KJK könyv a sorozatban akkor is ezt mondom,de 34.könyvnek néhány klasszis után már csupán \"egy kis,szürke egérke\"!
Az pedig hogy a Vénusz pont ezt a művét adta ki Keithnek,ráadásul egy megváltoztatott borítóval,az a szarbanyúlás csúcsa,és pont a legrosszabbkor!De mint azt tudjuk,véletlenek nincsenek![smiley]awink[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2012. augusztus 17. 11:52 | Válasz erre | #9
Tény hogy Keith Martin nem erről a művéről lett híres a KJK rajongók között, én még azért tizenévesen pár órácskát elszórakoztam vele. Mai szemmel inkább csak mosolygok rajta, de távolról sem ezt a művet tartom a sablonosság csúcsának! Vannak arra esélyesebb jelöltek is. Ha a Pusztítás tornyát adja ki a Vénusz kiadó nagyobbat kaszálhatott volna, mint ezzel a könyvvel, de milyen a sors, hála a Zagor.hu legénységének, ez a könyv is lassan megjelenik, és a kétkedők is láthatják, hogy akinek van egy gagyibb alkotása, az tudhat egész jó kalandokat is írni. Igaz ez alól a szabály alól is van kivétel, pl:Luke Sharp. Ha jól emlékszem ő négy kötetnél állt meg, illetve addigra jött talán rá, hogy mégis mosógép szerelő lesz...[smiley]eplus2[/smiley]
2012. augusztus 17. 09:25 | Válasz erre | #8
Újabb szerző,és sajna egy újabb gyenge anyag!Az eredeti borító nem nagy szám,de elmegy egy közepes szinten!A magyar verzió pedig katasztrófális!Nem is magával a képpel van gond,mert kb.az is egy közepes szintű munka,a probléma az hogy akkoriban amikor ez a könyv megjelent majdnem minden borítóra ilyen képek kerültek!Az hogy egy Lőrinc László könyvre(vagy valami hasonlóra)rádobták ennek a faszinak a képeit még OK,de erre,aminek van hozzábbillő eredeti sajátja miért kellett?Ennyire nem hiszem hogy nagy üzlet lehetett.
A belső illusztrációk általánosan gyengék,ami még önmagában elviselhető is lenne(persze a könyvnek akkor is negatívuma),de hangulatuk sincs!
A sztori a húzzuk le ugyanarról a százezredik bőrt is sablon!Nem mondom hogy teljesen rossz lenne,de semmi extra.A nagy szürke átlag,ami kis jóindulattal 10/6.Kb.ennyi,és ami a sajnálatos negatív vonzata,nem keltette fel az érdeklődésemet semmilyen további Keith Martin könyv iránt![smiley]schmoll2[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. augusztus 6. 08:52 | Válasz erre | #7
Tényleg nem egy erős könyv, de törpkoromban imádtam az egyik kedvencem volt. Egy tuti napszemüveget adtam érte, és ha 30-szor nem pörgettem ki, akkor egyszer se. :)
Az meg, h lopakodó lelkek lett, szerintem egy egyszerű \'h\' benézés, talán Stealther of Soulsnak olvasta a fordítókollega, és mivel annak semmi értelme nincs, így fordította. Elütésből is sok van benne (a fakata doboz pl. mély nyomokat hagyott bennem, mert még mindig emléxem rá :)), de nem rossz könyv ez.
Nem lehet mindenki profi fordító, az ilyen apróságok fölött át kell siklani. :)
© marczy
2012. január 10. 18:58 | Válasz erre | #6
Probléma megoldva, bocs, hogy ide írtam, de eleinte úgy tűnt, hogy csak a könyvekhez kapcsolódó topicok estek szét, aztán persze kiderült, hogy nem, hanem az egész.
© marczy
2012. január 9. 19:47 | Válasz erre | #5
Ezer bocs és egy anyamedve, de látom, szét van csúszva ez az oldal... (csak ennél a könyvnél) Orvosolható a probléma?
© Setna
2012. január 9. 14:19 | Válasz erre | #4
Magával a könyvvel nem is volt különösebb bajom, sőt, az óriás házirákja, meg a "Némmmá, ez az öreg Rombelű korsója, soha nem anná másnak! Te szemít, megőtted az öreget!!!!!" szónoklat azóta is családi szállóige nálunk [smiley]nevetes1[/smiley]

A magyar cím bosszantott... mert a történetből nem rémlik holmi lelkek lopakodása. Lélektolvaj - bennem ezen a néven maradt meg.
2012. január 9. 11:38 | Válasz erre | #3
Csatlakozom a véleményedhez, szerintem sem annyira rossz, mint ahogy azt beállítják. Amolyan gyenge közepes. De legalább van benne egy jó kard:)
© killmaster (Savanyúhas)
2012. január 9. 11:16 | Válasz erre | #2
Olvastam ennél a kötetnél rosszabbat is! Nem akarok címeket sorolni, tény hogy nem egy KJK-s gyöngyszem! De egy kezdő számára abszolút tökéletes darab. Az, hogy akad benne néhány nagy butaság, hát nézzük el az írónak, az ő könyvét kiadták, mi meg csak álmodozhatunk... Lesz még pár ilyen kötet még itt a Zagoron is, melyért aligha fogok pénzt adni, a Lopakodó lelkeket még aránylag olcsón megúsztam emlékeim szerint...[smiley]dumcsi[/smiley]
© Setna
2012. január 9. 10:22 | Válasz erre | #1
A cím felülmúlhatatlan [smiley]duhos2[/smiley] pár éve körbetáncoltam az antikvárius ürgét, hogy na éljen, egy sosem hallott FF könyv, belefeccöltem zsebpénzem utolsó garasait is, és már csaptam is a hónom alá, és rohantam vele, erre beleolvasok a buszon: fene megette, ez a Stealer of Souls, meg is van németül... volt pár vágyálmom akkoriban, melyekben szerepelt a fordító jóember és egy kiegyenesített kasza is