[b]Történet (4)[/b]: Allansiában rejtélyes vírus ütötte fel a fejét, amely démonokká változtatja az embereket. Az egyetlen gyógyír erre a füstolaj, amely Throff templomában megtalálható, azonban messzemenőkig nincs annyi, ami az egész vidéknek elégséges lenne. Ha viszont legalább 1 adag füstolajat sikerül eljuttatni Throff Allansiai templomába a főpapnőhöz, akkor tud annyit készíteni, ami elég mindenkinek. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert a főpapnő a Láthatatlan Városban él, amit pedig nehéz megtalálni, hisz láthatatlan (minő váratlan fordulat!). Throff szerzetesei közül többen elindulnak, köztük magunk is, de vihar miatt csak ketten maradunk életben (amiből rövid úton egy lesz igazi KJK kalandhoz méltón). A könyv elején, ha kicsit ironikus vagyok, választhatunk, hogy harcosok vagy varázslók leszünk, de valójában ez nem egy tudatos választás, azon múlik, hogy Lord Azzur vagy Nikodémusz segítségét kapjuk-e meg (nem nehéz rájönni, hogy melyik-melyik, ahogy a segítő szándék mértéke is kitalálható). Az utána következő utunk izgalmas, míg végül eljutunk a láthatatlan városig, azonban kiderül, hogy hiába van meg a füstolaj és hiába lehet nagy mennyiségben előállítani, ha Ulrakaah és démoni serege áttör a Halál kapuján, akkor többé nincs biztonságban Allansia. Ezt is meg kell akadályoznunk. A kapuba való bejutás ötlete nagyon epikus és tetszik, ahogyan a könyv építkezik főleg a láthatatlan városban, ahol minden helyet többször bejárva tudunk mindenkivel találkozni, aki fontos, és megtalálni egy titkot (mondjuk a haldokló embernél ez egy kicsi logikai bukfenc, hogy bármennyit kacskaringózunk, biztos haldokolni fog, lehet itt a hitelesség kedvéért jó lett volna egy idő-játék, hogy ha késünk, akkor már meghalt az utolsó informátorunk). A vége pedig egészen egyedi, egy teljes hadsereget kell legyőzni, persze a nálunk lévő tárgyak és varázsmagok segítségével. Ez utóbbit szerintem picit jobban ki lehetett volna dolgozni, ugyanis a magonkénti 1 ép veszteség, ami ezeknek az ára, az kb. semmi, így az ember zokszó nélkül használja fel az összeset, túl sok taktikai dilemma nincs benne. De a kaland hangulata nagy jó darkos, apróbb poénok azért színesítik (1-2 talán már kicsit gagyi is), úgyhogy összességében nem lehet okunk panaszra. Tetszik az elején a fegyverek leírása is, és a varázsitalok is rejtélyesek, bár talán lehetett volna ennél jobb neveket is kitalálni.

[b]Gondolkodás/szerencse (4)[/b]: Érdekes, hogy a könyv bár egyetlenegy rejtvényt sem tartalmaz, mégis egy nagyon gondolkodós mű. Az elején az italok használata, a helyes tárgyak kiválasztása okoz dilemmát, később az aranygazdálkodás meg a város kiismerése miatt kell gondolkodni. Ezenkívül minden aprócska információra oda kell figyelni, hogy tudjuk, hogy a tárgyválasztásoknál mi az, amire feltétlenül szükségünk lesz. A templomban aztán nagyon át kell látnunk, hogy mi hol van, és figyelni kell arra is, hogy ne verjenek át minket, majd rá kell jönnünk, miként jutunk át úgy a kapunk, hogy ne zúdítsuk rá a démonsereget a világra. Ezenkívül az is fontos, hogy megfelelően gazdálkodjunk a füstolajainkkal (bár azért a 10 elég nehezen fogy el, hacsak…na jó, nem spoilerezek). Összességében ez elég sok. E mellett viszonylag sok az ösvény is, de a legtöbb helyet be lehet járni, így nem válik randommá a történet és nem igazán vannak ösvényekkel kapcsolatos azonnali halál mezők sem. A könyv szerkezete egyébként ilyen szempontból a Keith Martin könyvekre emlékeztet, amiket általában szívesen olvastam.

[b]Nehézség (4)[/b]: Nem túl nehéz könyv, az átlagnál valamivel könnyebb is. Nagyon durva ellenfelek nincsenek (kivéve a végén a horda, de az is legyengíthető), és kötelező tárgy is igen kevés van, azokra sem nehéz ráakadni. Nagy könnyebbség még, hogy könnyen lehet szerezni olyan idő visszaforgató eszközöket, amely révén nem kell újra kezdeni a kalandunkat, hanem Checkpoint módon egy korábbi szakaszról folytathatjuk a játékot. Megmondom őszintén, ez ebben a formában annyira nem tetszett. Persze, láttunk ilyet már a Haláltalizmánban is, de ott mégiscsak istenek voltak, akik ezt a szívességet megtették nekünk. Itt meg gyakorlatilag egyszerű mezei varázstárgyakkal – amikből ráadásul több is akad – vissza lehet pörgetni az időt, nekem ez kicsit sok és az időt túlzottan relativizáló megoldás. A könyv egyetlen nehézsége, hogy néha viszont olyan helyeken vannak halálpontok, ahol a legkevésbé sem számítunk rá. [spoiler2]Mondjuk aki a pités történetet benyalja, az meg is érdemli, de az, hogy megiszok egy második adag törpe piát, és rögtön azonnali halál…eddig is absztinens voltam, de most még inkább az leszek.[/spoiler2] Nem nehéz azért, na!

[b]Játékélmény (4)[/b]: Szerintem a legtöbb részén teljesen oké. A Kikötőben lévő kaland is izgalmas, az utána lévő városok is, a láthatatlan város megtalálása, és az abban való bolyongás is, de a végjáték is tetszik. Talán a templomon belüli rész a legunalmasabb, de miután az ember rájön a hangulatára, azt is lehet azért élvezni. A Halál kapuján való átkelés [spoiler2]a csata szándékos elvesztésével[/spoiler2] nekem egy nagyon nagy kedvencemmé vált, hasonlót csak a Halálontúli királyban láttam a Harcos képzelet vonalon, de ez sokkal jobb kivitelezett. Egy kicsit sok benne a démon, meg a füstolajos megoldás kissé sematikussá teszi 1-2 helyen a könyvet, de mivel mégiscsak ez a vírus a probléma alapja, ezért nagyon ebbe sem tudok belekötni. Mindent egybevetve nem tudom igazán komoly kritikával illetni a művet.

[b]Összességében: 16/20[/b]