Zagor.hu
Zagor.hu fórum
1 – Halállabirintus
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (11)
Kisebb Spoilerek.

Mindmáig ez az egyik legkedvesebb kaland számomra. Pedig csak "egy kis" dungeonozás. Azt hiszem, hogy ebben a könyben minden megvan ahhoz, hogy belopja magát a szívünkbe. Kivételesen nem szeretném szapoírtani a szót, inkább egyszerűen leírom, hogy mik tetszenek benne: jó háttér, megfelelően darkos hangulat, izgalom, társ, próbamesterek, erős ellenfelek, feladványok - egyszóval az egész könyv úgy jó, ahogy van!

Ha valamire, akkor erre tényleg rá lehet mondani, hogy alapmű és kötelező!
© Nheil
A Halállabirintus 1984 első KJK-ja volt. Nincs új a nap alatt, csatlakoznom kell a többséghez, ez Livingstone egyik - ha nem a - legjobb története. De összességében is ez az év szerintem az aranykor volt számára. Már kiforrott a játékkönyvírói vénája és még rengeteg új és kreatív ötletet tudott felmutatni.
Valljuk be, már a háttértörténet megvesz minket kilóra. Ki ne akarna egy ilyen halálos erőpróbán részt venni, természetesen a karaktere bőrébe bújva? Nincs most világmegváltási feladat, a cél pusztán a túlélés.
Ez a könyv egységesen hozza végig a szintet, nincsenek oda nem illő részek, az írási minőség megmarad az elejétől a végéig. Rengeteg az életveszélyes szituáció és kemény ellenségek állnak utunkba. Ebben a könyvben már sokszor kell a kockára hagyatkozni, harc, vagy tulajdonságpróba formájában. Annak ellenére, hogy végig ugyanaz a helyszín, nem válik unalmassá, monotonná.
A könyv nehézségi foka magas. Nem extrém módon, de el kell találni az ideális utat és a kijutáshoz elengedhetetlen tárgyakat is össze kell szedni. A halálcsapdákról természetesen nem is beszélve. Nem hiszem, hogy létezik bárki is, aki elsőre végigjátszotta, Livingstone első 3 könyvében szerintem azért volt erre halvány esély. Itt már ez esélytelen. Ugyanakkor nagy a sikerélmény, ha többszöri próbálkozás, térképrajzolás után az ember sikeresen kijut a labirintusból.
Apró negatívum, hogy a riválisaink a labirintusban nagyon esetlegesen jelennek csak meg. Irreális, hogy bár előttünk haladtak, mégis alig hagynak nyomot maguk után, a szobák érintetlenek, mielőtt belépünk. Ezt a vonalat jobban ki lehetett volna dolgozni, de annyira nem rontja azért az összhatást.
10/9
 
[b]Borítóterv[/b]
Egész csinos munka! A borítón a labirintus egyik szörnyetege, a Vérvad látható, amint épp táplálkozni készül. A grafika maga szépre sikerült, de a szörnyeteg és az elnevezése – ti is látjátok – nem a legfélelmetesebb kreatúra. No de ez nem a grafikus hibája :)

[b]Grafikák[/b]
Ezekben sem találtam hibát, jól néznek ki, és akárcsak a borító, ez is csinos munka. A barbár az egyik rajzolt képen kicsit Ozzy Osbourne-ra hajaz, de ezzel nem ócsárolni akartam a grafikát.

[b]Történet[/b]
Vállalkozó szellemű kalandort alakítunk, aki Fang városának hírhedt helyi nevezetességén vesz részt – a Halállabirintuson! Aki élve kijut onnét, tízezer aranytallér nyereményt söpör be, és megszerzi a „Halállabirintus bajnoka” címet is! A halálos játszma élesben megy; öt versenyző megy be…és vajon hányan jönnek ki?

[b]Nehézség[/b]
Nem olyan vészes, de túl lazán sem szabad venni. Akkor van gond, ha a játékos nem jön rá idejekorán, miket is kell keresnie, hogy sikeresen kijusson a Halállabirintusból. Van pár jó kis furmányos csapda, de igazán komoly ellenfél „csak” kettő van – a Verembestia, és a borítón látott Vérvad, esetleg az Óriás Skorpió. A legfőbb nehézséget az utolsó kapu kombinációs zárjának kinyitása jelenti, lefogadom, itt vérzett el a játékosok nagy százaléka.

[b]Főellenség[/b]
Nincs semmilyen főellenség, helyettük több kisebb-nagyobb akadály és ellenség van…például az előbb felsoroltak. A fő gondot az utolsó kapu okozza, ugyanis három drágakövet kell találnod hozzá, és ha ez még nem elég, ki kell találnod, a drágaköveket milyen sorrendben rakd be a kapu kombinációs zárjába. Ha elkúrod, jő a villámcsapás…pár próbálkozás után jóéjszakát…

[b]Ami tetszett[/b]
A labirintus remekül meg lett tervezve, sok az össze-vissza tekergőző alagút, és változatosak a mindenféle csapdák és akadályok – például a spóragolyó, a harang, vagy a kék fénysugár a mennyezetről. Remekül megadják a labirintus hangulatát a különféle teremtmények is – vannak köztük kommersz szörnyek, mint a Goblinok és az Orkok, de különlegességekre is akadhatunk, például az Imitátor. Az is figyelemreméltó húzás, hogy egy ideig szövetségesünk is akad – az egyik versenytársunk, Throm a barbár, bár őt később egy erőpróba alatt elveszítjük majd, cserébe viszont kinyírhatjuk az idegesítő próbamester Törpét is. Szert tehetünk különféle hasznos eszközökre, extra fegyverekre, bár élettöltőből lehetne azért több is.

[b]És ami nem[/b]
Vannak meglehetősen erőltetett csapdák is, például a láthatatlan fal, és a facölöpök, amik szálkákat lövellnek. Enyhe túlzásnak találom, hogy pár nyomorult szálka miatt akár 6 életerő pontot is elveszíthetünk. Kellemetlen élmény volt a másik versenytársam, a lány elveszítése is…na őérte igazán kár volt, a barbár haverom halála valahogy nem különösebben rázott meg, legalábbis nem annyira. Az „alagútőrségen” pedig szintén jót nevettem…nem elég hogy a labirintus tele van halálcsapdákkal, szörnyekkel, meg Próbamesterekkel, neeem, még kell alagútőrség is. Hát pffff.
Nem volt az se fair dolog, hogy a vörös folyadékkal teli serleghez lehetetlen hozzájutni egy csapda miatt. A könyvben van pár elírás és fordítási hiba, például mikor a kezemmel a lyukba nyúlok a csáklyáért, gladiátor őrök helyett Ork őrök támadnak ránk, a Törpe pirulái közül mindkettő 2 ügyesség pont veszteséget okoz, holott az „L” jelűtől 2 szerencse pontot kellene veszteni. Nincs rendben a 48. és a 242. pontokon az ájulás-magunkhoz térés se. Ezeket leszámítva azonban nincs különösebben súlyos gond a könyvben.
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Szerintem az egyik leghatásosabb borító a [i]Halállabirintus[/i]é. A Vérvad gusztustalanul gyönyörű megjelenése, ahogy nyelvével csettint egyet, és ahogy a sok-sok szemével egyenesen ránk bámul… brrr. Tökéletes.

[b]Illusztráció[/b]
Ian McCaig rajongó vagyok, szóval nem lesz nagy meglepetés, hogy azt írom, hihetetlenül jó hangulatot teremt az alkotásaival. Ezek egyértelműen művészi grafikák, és szinte egyetlen elnagyolt kép sincs köztük – jó, talán a 393-asnál mintha már kifogyott volna a szufla. Kedvenceim a 74-es (a félelmetes Tükördémon), a 170-es (a kígyóval küzdő lány, mint tinédzserkorom meghatározó szexuális élménye), a 210-es (az a rémület az arcon!), a 230-as (vicces troglodyták), a 364-es (az utolsó ajtó a gnómmal), de a 60-as (törpe próbamester) is borzongatóan jó. Na lépjünk tovább, mielőtt felsorolom az összeset.

[b]Háttértörténet[/b]
Régi adósságot rovok le önmagammal szemben, hisz a legelső Magyarországon kiadott KJK-ról van szó, valahogy mégse sikerült róla írnom egészen mostanáig. A sztori az „ős-klasszikus” vonalat erősíti. Nagyjából ugyanaz, mint a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=9]Bajnokok próbája[/url][/i], csak ezúttal önként és dalolva nézünk szembe Szukumvit báró agyszüleményével. A cél a vagyon és a hírnév – végre valami kevéssé heroikus törekvés. A háttérleírás amúgy elég hangulatos lett, ahogy a napjaink telnek a próba előtt.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Eredetiség[/b]
Hehe, hát ezt hagyhatnánk is ugyebár, de azért akadnak érdekes kreatúrák a labirintusban. Az ajtó alakját felvevő Imitátor például bejött.

[b]Kihívás[/b]
Nem lett egy durva könyv, kötelezően megszerzendő tárgyból is csak három van: smaragd, gyémánt és zafír. Ezekkel persze előfordulhat, hogy nem a jó irányba megyünk, így nem találkozunk valamelyikkel, de ezt már megszokhattuk. Érdekes, hogy a „must have” ékköveken kívül még egy csomó másik ékkőt is találunk, nem tudom, ennek van-e valamilyen különösebb oka. Ha megvan a három drágaság, akkor a végén kell egy kis szerencse is, hogy jó kombinációban dugjuk be őket a kivezető kapuba.
Ezen felül persze akad néhány hirtelen-halál, és elég szép mennyiségben lehet Ügyesség és Életerő pontokat is veszíteni (leginkább csapdák által), ha bénázunk.

[b]Főgonosz[/b]
Az nincs, bár vannak „főbb” ellenségek. Ilyennek nevezhetjük a törpe próbamestert, akivel mondjuk nem feltétlenül kell személyesen megküzdenünk, de a feladatait meg kell csinálnunk. A Vérvad is egyfajta felturbózott szörnyike (totálisan nem is lehet elpusztítatni), és a Mantikórral is szembe kell néznünk.

[b]Hangulat[/b]
A hangulat jó, az elején abszolút bele lehet képzelni magunkat hősünk bőrébe, ahogy belépünk a labirintusba. Ami viszont kifejezetten vicces, hogy nevével ellentétben a hely durván lineáris, legalábbis az első fele. Csak ideiglenes leágazások vannak, semmi bonyolultság, talán az egyik legkevésbé szerteágazó könyv. Később azért jobb lesz a helyzet, de azért azzal sem nagyon növekszik az újrajátszási faktor.
Kicsit fura szájízzel olvastam nindzsáról, dinoszauruszról, vagy Doppelganger italról (még jó, hogy a Titánon is tudnak németül). Szóval lehet érezni olykor a fantáziátlanságot, de azon is beharaptam az ajkam, amikor elérkezünk a maró iszaphoz, és nincs lehetőségünk visszamenni a tíz méterrel korábban látott gólyalábakért. Miért? Nem csapódott le mögöttünk egy vasrács, vagy ilyesmi. Persze, inkább marassuk szét a lábunkat, ha nem fizettünk…
Jól vannak ellenben megcsillantva a karakterek személyiségei, akikkel összefutunk (nem sok van belőlük). Throm, a barbár mogorva külseje arany szívet takar, de a törpe próbamester sem fél kimutatni az érzelmeit, mint ahogy a kapuőr gnóm is legszívesebben menekülne a [i]Halállabirintus[/i] poklából. Akad néhány félrefordítás és hiba, de ezekkel most nem foglalkoznék, csak annyit mondok, hogy nyugodtan nyomjatok egy próbát a könyvvel. Egy falat klasszikus.
A Halállabirintus szuper. A történet szerint öt másik kalandozó társaságában behatolsz egy különleges labirintusba, hogy teljesítsd a ,,Bajnokok Próbáját,'' mely erőt és ügyességet kíván meg a jelöltektől. Soha senki nem élte még túl a próbát, így Szukumvit báró 10.000 Aranytalléros fődíját sem vihette még el senki. Milyen kár.

A háttértörténet remekül passzol a Kaland, Játék, Kockázat műfajába. Miután elég sok kaland jut el előbb-utóbb egy kanyargós útvesztőbe, az egészet ebbe a környezetbe helyezni zseniális húzás volt. Ennek köszönhetően pedig arra is lehetőség nyílik, hogy a legkülönfélébb csapdákat és szörnyeket vonultassa fel a kaland anélkül, hogy megtörné a történet logikáját. És azt elhiheted nekem, hogy rengeteg különös dologgal lehet itt találkozni, melyek egy része ráadásul teljesen értelmetlennek tűnik akkor. Rengeteg zsákutca és tévút is került bele. Én elvárom egy játékkönyvtől, hogy kihívást jelentsen, a Halállabirintus pedig pont ilyen.

A könyv persze nem tökéletes. A legnagyobb problémám vele az, hogy az ellenfelek időnként túlságosan erősek, annak ellenére is, hogy a bevezető szerint a helyes úton haladva bármilyen kezdőértékekkel végig lehet jutni. Ez nem igaz. Hacsak nem vagy hihetetlenül ügyes a kockadobásoknál, legalább egy 9-es ÜGYESSÉGRE és SZERENCSÉRE van szükséged ahhoz, hogy kijuss az útvesztőből.

Szóval dobj ki egy jó karaktert, és vágj azzal neki a kalandnak. Ha rátalálsz egy példányra, mindenképpen érdemes végigolvasnod. Nagy kihívást jelent, és még ha pontosan tudod is, mit kell tenned, akkor is szükséged van némi szerencsére. Nagy kár, hogy az ellenfelek egy része el lett rontva, ellenkező esetben gond nélkül megkaphatta volna a tíz pontot.
Értékelés: 10 / 10
A Kaland, Játék, Kockázat könyveket az alapjaihoz visszavezető [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok Városa[/url] által elért hihetetlen sikereket követően Ian Livingstone megírta a sorozat -- és talán a játékkönyvek -- legsikeresebb darabját. A Halállabirintus hatodikként jelent meg a Puffin kiadásában. A műben Ian Livingstone sikeresen ötvözte egy vérbeli KJK könyv minden lényegi részét, mellyel egy olyan élményt jelentő könyvet sikerült összehoznia, amit a játékos nem fog egykönnyen elfelejteni.

A Halállabirintus profin lett megszerkesztve és szövegezve. Az egyetlen helyes úton lehetőségünk van találkozni mind az öt ellenfelünkkel, akár élve, akár holtan. A benne található találkozások pedig a KJK sorozat legjobbjai közé tartoznak. A nindzsa elleni harc, a Vérvaddal történő összecsapás, a Thrommal történő párbaj, a Próbamester Minotaurusza vagy Skorpiója elleni harc csak néhány azokból az eseményekből, melyek azután is a játékossal maradnak, hogy letette a könyvet.

A kaland elég hosszú, és komoly kihívás elé állítja az olvasót. Ahogy azt Livingstone-nál már megszokhattuk, össze kell gyűjteni bizonyos ékköveket a kaland során, melyek segítségével ki lehet majd jutni az útvesztőből és meg lehet szerezni a nyereményt, ami ezért ját. Ha ehhez hozzávesszük Ian McCaig hihetetlen illusztrációit, szinte méltánytalannak érezhetjük, hogy egy játékkönyv ennyire tökéletes lehet.

A Halállabirintus a mai napig egy rendkívül megfogó olvasmány, és a valaha megírt legjobb KJK könyvek között van a helye. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez a műfaj alfája és ómegája.
Értékelés: 9.6 / 10
Egy igazi klasszikus. Nem sok olyan kaland van, amire ezt mondtom, de ez megérdemli a címet. Ian Livingstone, a játékkönyv műfajának szinte vitathatatlan királyának (Jackson és Hand elég közel járnak hozzá) könyve, egyben a legjobb alkotása.

Az alapsztoriban nincs semmi kiemelkedő, új szabályokat sem vezetett be, azonban a kaland egyszerűsége és egyben nehézsége nagyon jóvá teszi. A hírhedt Szukumvit báró egy rettegett labirintust épített, hogy ezzel tegye híressé városát, te pedig a 10.000 Aranytalléros fődíj reményében jelentkeztél rá, hogy átjuss rajta. Egy kicsit olyan, mint a Legyen Ön is milliomos egy ősibb -- és halálosabb -- verziója.

Lássuk az értékelést. A könyv maga remekül megírt, Iain McCaig illusztrációi pedig remekül passzolnak a kaland légköréhez. Ezért két hüvelyujjat is érdemel. Szerepelnek benne a szokásos elemek -- a fejtörők, hogy megszabaduljunk egyik-másik versenytársunktól. Egyikükkel még össze is barátkozhatsz, csak hogy nem sokkal később megöld a következő Próbamesterrel való találkozáskor. Egyszerűen zseniális.

Egyetlen problémám van vele, mégpedig a befejezése. Szerintem egy kicsit elégtelen. Tizenöt sor csak egy közepes fejezetpontra elegendő. Ugyanez a hiba jelen van [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárában[/url], [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójában[/url] és [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=16]A Végzet Erdejében[/url] is. Ezt leszámítva szuper a könyv. Mindenképp szerezz be belőle egy példányt, és játszd végig. Most rögtön. És te is tudni fogod, milyen remekmű került a kezeid közé.
Értékelés: 9 / 10
A cím elég jól felkelti az ember figyelmét, és ha ösztöneidet követve leemeled a könyvet a polcról, nem fogsz csalódni. Ian Livingstone 1984-es könyve hatodiknak jelent meg a sorozatban, és -- véleményem szerint legalábbis -- az első olyan, ami megütötte [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójának[/i] szintjét. A kaland Allansia északi részén játszódik. Szukumvit báró, akinek a neve egyet jelent a zűllöttséggel, vezeti Chiang Mai tartomány Fang nevezetű városát.

A település hírnevének öregbítése -- és vagyonának gyarapítása -- érdekében a férfi életre hívta a ,,Bajnokok Próbáját.'' Az esemény helyszíne a település mellett elterülő hegy gyomrába vájt, direkt erre a célra létrehozott labirintus, melyet halálos csapdák, szörnyek és fejtörők
tesznek változatossá. Nem kell sok ész ahhoz, hogy rájöjjünk, miért is nevezik Halállabirintusnak a helyet. A báró terve rendkívüli sikert aratott. Az esemény rengeteg, hírnévre és gazdagságra vágyó kalandozót vonzott oda a környékről, akiket pedig követett a tömeg és pénzük. A labirintus ugyanakkor beváltotta a nevéhez fűzött reményeket, ugyanis senki, aki nekivágott, nem tért még vissza belőle. A helyszín tehát adott, egyszerű, mégis rendkívül vonzó. Úgy döntesz, hogy öt másik bajnokjelölttel együtt te is megkísérled a lehetetlent. Társaid leírása csak még tovább fokozza a kaland izgalmait.

Amint belépsz a labirintusba, a könyv hangszíne megváltozik, a kinti, ünnepélyes, karneváli hangulathoz képest nyomasztóvá válik. Itt kezdődik igazából a kaland, mely beteljesíti a felé támasztott elvárásokat. Minden itt van, ami csak kell: szörnyek, melyekkel végezni kell; csapdák, amiket el kell kerülni; tárgyak, amiket meg kell találni; és talányok, amiket meg kell fejteni. És ehhez jön még pluszba a lehetőség, hogy helyenként akár még jelölttársainkkal is összefussunk.

A kellemetlen a dologban az, hogy csak egyvalaki zsebelheti be a fődíjat! De a legjobb az egészben mégis az, ahogy mindezek összeállnak. A labirintus aránylag könnyen indul, és minél mélyebbre hatolunk a belsejébe, annál nehezebbé válik. A könyv remekül meg lett írva és könnyedén magával ragadja az embert. Minden kanyarnál új veszélyekkel kell szembenézni. Livingstone többi könyvéhez hasonlóan a győzelemhez vezető út nem tűr el sok kitérőt, ráadásul úgy is el lehet jutni az utolsó feladványig, hogy minden, a megfejtéséhez szükséges dolgot összeszedtünk volna. Könnyen lehet, hogy ekkor a hajadat fogod tépni, de éppen ez a szép benne. A kihívás. Még ha meg is vannak szükséges tárgyak, a kijutás nem garantált! A labirintus nyomasztó zártsága a történet során folyamatosan jelen van, az újabb és újabb próbálkozások során más és más útvonalakat lehet bejárni, ami tovább növeli az élményt. Így egyszerre lesz nagyobb a kihívás és marad fenn az érdeklődés és izgalom.

Ha a személyes véleményem érdekel, nem fogod tudni elsőre kijátszani a könyvet (sem másodszorra, de még harmadik nekifutásra sem). Iain McCaig remek illusztrációval együtt ez a könyv elég magasra tette a lécet ahhoz, hogy a további köteteket ehhez lehessen mérni. Mindenképpen ajánlom, hogy próbálkozz meg egy végigjátszással.
Értékelés: 9 / 10
Minden kétséget kizáróan ez a kedvencem a Kaland, Játék, Kockázat sorozatból. Ennek egyik oka, hogy a kaland május [a szelek hónapja -- a szerk.] 1-én játszódik, ami egyben a születésnapom is.

A Halállabirintus tele van halálos találkozásokkal, melyek nagy része könnyen a kalandod végét jelentheti, ha rosszul döntesz. Valószínűleg tucatnyi alkalommal meg fogsz halni. Tanulj a hibáidból és készíts jegyzeteket. A rossz utat választva könnyen lelheted halálodat, vagy hagyhatsz ki fontos tárgyakat. A Vérvad termébe több irányból is be lehet jutni!

A feladatot tovább nehezíti a rengeteg ügyesség, erő és szerencse próba, így még ha rá is akadsz a helyes útvonalra, szerencsés dobásokra lesz szükséged ahhoz, hogy célba érj. Sok csatát kell megvívnod, melyek minden kétséget kizáróan le fogják apasztani életerődet. Használd ki azokat a helyeket, ahol lehetőséged van feltölteni tulajdonságaidat.

Érdekes, hogy az egyetlen helyes út során az összes többi jelölttel összefutsz. Az Elf nőtől megtudod, hogy a kijutáshoz ékkövekre van szükséged, melyek helyes sorrendjére semmiféle tippet nem kapsz, így marad a találgatás. És azt is fontos megjegyezni, hogy nem minden, a labirintusban talált kő fog hasznosnak bizonyulni.
Értékelés: 9 / 10
Szerencsejátékos szempontból a Halállabirintusnak nincs sok értelme. Felteszed az életed, vagy legalábbis a szabadságodat potom 10.000 Aranytallérért és némi dicsőségért. Én ugyan nem tudom, mennyire értékeli egy átlagos allansiai az életét, de szerintem ilyen esetben csak akkor vágna bele, ha igen jók az esélyei és egészen biztos lenne benne, hogy a ,,bank'' nem csal. Nos, a jelek szerint tévedek. A háttértörténet szerint sorban állnak a próbálkozók a próbára, amit eleve teljesíthetetlennek hirdetnek, méghozzá legalább annyira a kihívás, mint a pénz miatt. Pedig könnyedén megeshet, hogy már az első kanyar előtt egy hirtelen halál pont van (miért is nincs?). Mindent egybevetve szerintem ez nem azt jelzi, hogy az allansiai kalandozók nem pont azok az észkombájnok, akikhez egy szorult helyzetben szívesen fordulna az ember.

Most, hogy ezt kiírtam magamból, elmondanám, hogy számomra a Halállabirintus testesíti meg a Kaland, Játék, Kockázat igazi szellemét. Had soroljam itt fel, miért is gondolom ezt:

Rendkívül jó neve van. Fantasztikus. Remek a koncepció (a labirintus). Egy útvesztőben játszódik (nyilvánvalóan). Mindenféle teketóriázás, varázslatválasztás, vásárlás vagy utazás nélkül egyenesen belehajít a történések sűrűjébe. Vannak benne elágazások, hogy az újabb és újabb nekifutások esetében más és más csapdákkal vagy lényekkel találkozhatsz, de vannak benne olyan részek is, amelyeken mindenképp át kell haladnod, és így annyira nem is rövid a történet. Jelen vannak más próbálkozók, akikkel valamilyen módon összeakadsz az út során. Több emlékezetes szörnyeteg is felbukkan benne, például a Tükör Démon, a Verembestia és a zseniális Vérvad. Már itt kitűnik Ian Livingstone szokásos egyenes és prózai stílusa, ami remekül illik ehhez a fajta mászkálós stílushoz. Iain McCaig illusztrációi (ez a második és egyben utolsó könyv, amihez rajzolt -- miért?) nagyon ütősek. Megvan benne a drámai végkifejlet. Elég kihívó ahhoz, hogy újra és újra nekifuss a kalandnak, egészen addig, amíg végül sikerrel nem jársz, és a vége majdnem -- mondom, majdnem -- tisztességes.

Igazából az egyetlen hátránya, ami az eszembe jut, az az utolsó három szörnyeteg ÜGYESSÉG pontja. Nem lett volna baj, ha egy kicsit visszavesznek belőlük. Így még 11-es ÜGYESSÉGGEL is kell egy kis szerencse a győzelemhez. Ennél kevesebbel pedig akár fel is lehet adni a próbálkozást. Lehetett volna valamivel több szót ejteni versenytársaink cselekedeteiről, akik ugyebár előttünk jártak és minden bizonnyal benéztek már a legtöbb -- ha nem az összes -- helyiségbe, ahová mi is. És persze ott van a pajzsos kavarás is, de végül úgy döntöttem, hogy nyilván van egy nálunk, mivel egy másik ponton a szöveg automatikusan feltételezi ezt.

Mindent egybevetve a Halállabirintus egy igazi klasszikus. Ha eddig még nem sikerült volna beszerezned, mindenképp pótold ezt a hiányosságot. Nagy kár, hogy az új borítóra nem a Vérvadat tették, a Csontvázharcos szakasztott olyan, mintha a belső illusztrációt másolták volna le.
Értékelés: 10 / 10
Az első KJK könyv, amit olvastam, és továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy egyben a legjobb is (bár az olyan remekművekről sem szabad megfeledkezni, mint [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=14]Az Elátkozott ház[/url], [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=11]A rémület útvesztője[/url] vagy a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=61]Démonvadász[/url]). A saját művemre is ez volt a legnagyobb hatással.

Már a könyv borítója is magával ragadó, melyen egy igazán borzalmas bestia látható, ami mintha egyben akarna bekapni minnket -- a hírhedt Vérvad! Jó eséllyel pályázhatna a ,,Minden idők legjobb borítója'' címre. A belső illusztrációk is kiválóak: a sikoltó Tükördémon, a félelmetes barbár, Throm, vagy a különös fénynyaláb, melyben mosolygó, kacagó arcok lebegnek.

A könyv alaptörténete üdítően eltér a megszokott KJK-któl, itt ,,csupán'' egy próbát kell kiállni, nem pedig a világot megmenteni. Persze nem egyszerű próbáról van szó, hanem egy halálosról, amit még soha senki nem élt túl. Mi azonban éppen erre készülünk, mert a jutalom hatalmas: 10.000 Aranytallér! És még itt is van egy csavar: nem egymagunk hatolunk be a helyre, hanem több másik jelölttel egyetemben (akikkel a kaland során találkozni is fogunk). De csak egy győztes lehet.

Maga a kaland zseniális, több emlékezetes találkozással (az Óriás Skorpió, a Nindzsa és a Manitkór csak néhány ezek közül) és helyszínnel (a fegyver feladására felszólító tábla, a halálos Próbamesterek próbái vagy a vesszőfutás) fűszerezve. Mindezek mellett az írás minősége is kiemelkedő. Ha hozzávesszük a kínzó csapdákat, agyafúrt fejtörőket és zseniális kincseket, egy mindenek fölött álló kalandot kapunk.

Nyugodt lélekkel jelentem ki, hogy a Halállabirintus a legjobb az összes KJK közül.
hr
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal
2014. május 15. 12:10 | Válasz erre | #51
Most jutott idő rá, hogy végigolvassam a könyvet. Némi elvárásokkal indultam neki, ugyanis a Bajnokok próbája volt még az egyik első könyv amit olvastam anno, nem is tudtam közel mostanáig, hogy van előzménye. Szukumvit báró egy év alatt teljesen átalakította a helyet, bár ha reálisan nézzük az elsőn is lehetetlen hogy bárki átjutott volna élve : D Az események változatosak, kár hogy a lányt nem lehet megmenteni. Külön öröm számomra az illusztrációk közül, hogy míg az egyik részben egy nindzsával, a másikban egy szamurájjal is összefuthatunk. A többszereplős rész jól jött, talán a varázsló kriptájában volt hasonló? Kíváncsi lennék, hogy a bent lakók az éves megmérettetések közben kijárnak e a városba ,,élni\".
© Ravnos
2013. december 7. 18:36 | Válasz erre | #50
Hát szerintem ezekhez a könyvekhez runner nem fog díszdobozt készíteni, az is kérdés lenne melyik könyvhöz adná a díszdobozt. Mert csak dobozt megvásárolni elég balgaság lenne.
© Ravnos
2013. december 7. 18:23 | Válasz erre | #49
Kinek a pap kinek a paplan! [smiley]circling[/smiley]
2013. december 7. 09:30 | Válasz erre | #48
Erre azért ne vegyél mérget.Én ugyan nem vagyok Livingstone mániás,de számomra is az ő művei általában véve a KJK alapjai,a \"tolvaj\" Jonathan Green pedig egyáltalán nem győzött meg.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© raves
2013. december 6. 22:57 | Válasz erre | #47
Érdeklődnék, hogy Bajnokok Próbája trilógia díszdoboz lesz-e? :) (Halállabirintus, Bajnokok Próbája, A halál seregei)
© Ravnos
2013. december 6. 11:25 | Válasz erre | #46
Üdv néked FPetra!

Ajánlom olvasd el Jonathan Green 1-2 KJK könyvét, szerintem más lesz a véleményed! :D
© FPetra
2013. december 5. 17:00 | Válasz erre | #45
Egyszerűen Ian Livingstone mániás vagyok!!!!
Olyan jók a könyvei.
:)
2012. június 25. 20:26 | Válasz erre | #44
Jó észrevétel!
[smiley]taps[/smiley]
© twillight (Kövérorr)
2012. június 25. 14:51 | Válasz erre | #43
Lol a bevezetőben: bekopognak hogy felébresszenek, és kérnek, hogy 10 percen belül légy készen :D

Gondolom a versenyen induló lovag is boldog volt ettől hát még szerény személyünk, akit persze a sokadik kalandból hoztunk át, és van vértje, karkötője, gyűrűi, pajzsa, 2-3 fegyvere, palástja, csizmája, sisakja, amulettje, karpántja, miegymása... (szóval nem csak felkapja a hátizsákját, oszt uccu :D )
2012. június 25. 13:44 | Válasz erre | #42
Hello!
Most nyáron fogunk elkezdeni egy játékot, ami a Halállabirintust dolgozza fel. Jelenleg rajzolókat keresünk. Aki ügyesen rajzol, és szívesen részt venne egy játék készítésében, jelentkezzen a csabusa@citromail.hu címen. Előnyt jelent, ha animációt is tudtok készíteni.
2012. március 17. 20:46 | Válasz erre | #41
borító: a borító a vérvadot akarja ábrázolni sikerült is neki.
nehézség: hát nekem egyszer sikerült levinnem az ügyességemet 3-ra de . a szörnyek elégé erősek.
főgonosz: szerintem a vérvad vagy senki bár elég kevés az intelligenciája.
2012. január 17. 10:00 | Válasz erre | #40
Talán ez a könyv áll legközelebb hozzám mind közül,mivel ez volt az első KJK-m még megjelenésekor,és lényegében ez az anyag nyitotta meg előttem a fantasy műfaj kapuit is!A borító nagyon profi,az egyik legjobb!Az illusztrációk szintén!Ahogy a Tolvajok Városa kritikájánál is megírtam,sajátos stílus,és realisztikus is egyben,de itt a földalatti viszonyokat megalkotva,még az előbbinél is jobbak lettek a képek!A gyakran megjelenő sötét árnyékolás eleve nyomasztó atmoszférát teremt,tökéletesen megadva ennek az egésznek a hangulatát!Szinte képenként lehetne külön-külön kielemezni!A kis,fejezetpontok közti képek is nagyon beteg hangulatúak!
A sztori egyszerű mint egy faék,de ez a kaland értékéből semmit nem von le!A nehézségi szint szerintem itt ugrik először egy fokkal az előző könyvekéhez képest!Korántsem végigjátszhatatlan,de az eddigi legkeményebb próbatétel!Itt már kell a minimum 9-es induló ügyesség,ha nem 10-es!Máskülönben a szabályok nem változtak,semmi extra újítás sincs!Talán hangulatfokozónak lett egy ideiglenes társunk,ennyi.
És ami még lényeges ettől a könyvtől kezdhetünk beszélni Allansiáról,és így magáról a Titánról is!Ugyanis itt vannak először visszautalások,igaz csak a Feketehomok kikötőre,dehát valahol el kell kezdeni!
Máskülönben nekem anno-mikor még a Titánnak híre hamva sem volt-rögtön feltűntek ezek a távolkeleti csengésű nevek mint Fang/Chiang Mai!Először azt hittem ezek kínai helyiségnevek és ott kezdtem el keresni őket![smiley]awink[/smiley]Mígnem rájöttem hogy Thai helyszínek nevei,ami utólag be is igazolódott,hogy onnan lopkodta össze őket Ian bácsi![smiley]wave[/smiley]
Objektíven nézve jelent meg a későbbiekben ennél jóval kidolgozottabb kaland is,de ettől függetlenül is méltán alapmű ez a könyv!10/10
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. január 3. 09:17 | Válasz erre | #39
Tegnap játszottam ismét végig, nem csalódtam benne. A hangulata ott volt a toppon, és erős ellenfelekben sem volt hiány, bár 12-es ügyességgel és szerencsével azért könnyebb volt - és nem is csaltam a gurítássnál. Bár az épm csak 14 volt. Ennek ellnére maradt két kajám - kettő elázott, és egy erő italám, sok helyen pedig nem tudtam gyúgyulni, mert addig még nem vesztettem:)
Kemény harcokból sem volt hiány, bár sokszor a kocka nekem kedvezett:): Barlangi Troll, Throm, Manticore, Verembestia, Nindzsa, Vérvad, Minotaurusz.

Egy szó mint száz, szerintem hiába Livingstone egyik korai műve, máig verhetetlen a maga nemében!
2011. december 29. 19:58 | Válasz erre | #38
Borítóterv:
Egész csinos munka! A borítón a labirintus egyik szörnyetege, a Vérvad látható, amint épp táplálkozni készül. A grafika maga szépre sikerült, de a szörnyeteg és az elnevezése – ti is látjátok – nem a legfélelmetesebb kreatúra. No de ez nem a grafikus hibája :)

Grafikák:
Ezekben sem találtam hibát, jól néznek ki, és akárcsak a borító, ez is csinos munka. A barbár az egyik rajzolt képen kicsit Ozzy Osbourne-ra hajaz, de ezzel nem ócsárolni akartam a grafikát.

Történet:
Vállalkozó szellemű kalandort alakítunk, aki Fang városának hírhedt helyi nevezetességén vesz részt – a Halállabirintuson! Aki élve kijut onnét, tízezer aranytallér nyereményt söpör be, és megszerzi a „Halállabirintus bajnoka” címet is! A halálos játszma élesben megy; öt versenyző megy be…és vajon hányan jönnek ki?

Nehézség:
Nem olyan vészes, de túl lazán sem szabad venni. Akkor van gond, ha a játékos nem jön rá idejekorán, miket is kell keresnie, hogy sikeresen kijusson a Halállabirintusból. Van pár jó kis furmányos csapda, de igazán komoly ellenfél „csak” kettő van – a Verembestia, és a borítón látott Vérvad, esetleg az Óriás Skorpió. A legfőbb nehézséget az utolsó kapu kombinációs zárjának kinyitása jelenti, lefogadom, itt vérzett el a játékosok nagy százaléka.

Főellenség:
Nincs semmilyen főellenség, helyettük több kisebb-nagyobb akadály és ellenség van…például az előbb felsoroltak. A fő gondot az utolsó kapu okozza, ugyanis három drágakövet kell találnod hozzá, és ha ez még nem elég, ki kell találnod, a drágaköveket milyen sorrendben rakd be a kapu kombinációs zárjába. Ha elkúrod, jő a villámcsapás…pár próbálkozás után jóéjszakát…

Ami tetszett:
A labirintus remekül meg lett tervezve, sok az össze-vissza tekergőző alagút, és változatosak a mindenféle csapdák és akadályok – például a spóragolyó, a harang, vagy a kék fénysugár a mennyezetről. Remekül megadják a labirintus hangulatát a különféle teremtmények is – vannak köztük kommersz szörnyek, mint a Goblinok és az Orkok, de különlegességekre is akadhatunk, például az Imitátor. Az is figyelemreméltó húzás, hogy egy ideig szövetségesünk is akad – az egyik versenytársunk, Throm a barbár, bár őt később egy erőpróba alatt elveszítjük majd, cserébe viszont kinyírhatjuk az idegesítő próbamester Törpét is. Szert tehetünk különféle hasznos eszközökre, extra fegyverekre, bár élettöltőből lehetne azért több is.

És ami nem:
Vannak meglehetősen erőltetett csapdák is, például a láthatatlan fal, és a facölöpök, amik szálkákat lövellnek. Enyhe túlzásnak találom, hogy pár nyomorult szálka miatt akár 6 életerő pontot is elveszíthetünk. Kellemetlen élmény volt a másik versenytársam, a lány elveszítése is…na őérte igazán kár volt, a barbár haverom halála valahogy nem különösebben rázott meg, legalábbis nem annyira. Az „alagútőrségen” pedig szintén jót nevettem…nem elég hogy a labirintus tele van halálcsapdákkal, szörnyekkel, meg Próbamesterekkel, neeem, még kell alagútőrség is. Hát pffff.
Nem volt az se fair dolog, hogy a vörös folyadékkal teli serleghez lehetetlen hozzájutni egy csapda miatt. A könyvben van pár elírás és fordítási hiba, például mikor a kezemmel a lyukba nyúlok a csáklyáért, gladiátor őrök helyett Ork őrök támadnak ránk, a Törpe pirulái közül mindkettő 2 ügyesség pont veszteséget okoz, holott az „L” jelűtől 2 szerencse pontot kellene veszteni. Nincs rendben a 48. és a 242. pontokon az ájulás-magunkhoz térés se. Ezeket leszámítva azonban nincs különösebben súlyos gond a könyvben.
2011. december 16. 14:31 | Válasz erre | #37
DL-nél ügyességpróbát kell rontani, ha jól emlékszem, amúgy mindegy:)
Illetve a Házban 11 minimális pont kell, ha jól emlékszem, de is mindegy:)
Igen, végül is igazad van, a DL-ben sok a harc, míg az EH-ban szinte nincs is.
Hiába egyszer már végigjátszottam az utóbbit, mégse menne most elsőre a véghezvitele szerintem.
Mondjuk, hogy eltúlzottan szadisták, azért te se panaszkodhatsz:D Bár a tiédben inkább csak 2-3 van, ami az átlagtól nehezebb. Illetve majd meglátjuk a végső változatot...
© SzG
2011. december 16. 11:38 | Válasz erre | #36
Lehet, hogy a VK durvább a DL-nél nem tudom, elég rég olvastam már az előbbit. Az mindenesetre biztos, hogy mindkettő eltúlzottan szadista. Meg szerintem az is, hogy az EL-t könnyebb végigvinni, de nem akarom magamat ismételni, már minden érvemet leírtam legutóbb. A lényeg, hogy a DL-t még akkor is über nehéz végigjátszani, ha tudod, hogy hol, mit kell csinálni, merre kell menni, mert ugyebár a véletlenen is sok múlik, csaták, mint írtam, az EL-nél pedig ilyen gond abszolút nincs. Legutóbb negyedóra alatt végeztem ki, minden különösebb probléma nélkül. :) Különben én úgy emlékszem 9 félelem pontot lehet minimum összegyűjteni, tehát 10-el kell indulni minimum, de lehet, hogy nem jól rémlik. Mondjuk ez elég hülyeség tényleg, nem túl fer a játékossal szemben. De az sem, hogy a DL-nél el kell rontani egy szerencsepróbát. :S
2011. december 15. 15:19 | Válasz erre | #35
Ok, vitatkozzunk:D

Spoiler

A Varázsló ha másért nem, hát azért durvább a DL-nél, mert abban semmiféle plusz támaderős finomságot nem raktak bele, Razaak pedig a végén a maga 12-es Ügyességével és 20-as Ép-jével... ráadásul, ha egymás után nyer két harcfordulót...
A DL-ben okés, hogy sok cucc van, de kapásból mondok egy tárgyat, ami -1 sebzést okoz és 3 vagy 4 egyéb tárgyat, ami hatására plusz 1 támadóerőm keletkezik. Az mondjuk ok, hogy sok múlik a kockán, de arra szintén jó példa a Ház, mert 11-es minimum Félelem pont kel! Igaz, a DL-nek a gyengéje a sok szerencsepróba, illetve az egyik próba elrontása:(
Én hamarabb beleőrültem ebbe, mint a DL-be! Számomra ez sokkal nehezebb!
© SzG
2011. december 15. 10:58 | Válasz erre | #34
Hát ezzel azért vitába szállnék, mármint, hogy az Elátkozott ház nehezebb-szivatósabb, mint a DL. Vagyis... mindkettő tele van ugye instant halállal, olyan résszel, ahol ha valamit nem jól csinálsz vagy nincs nálad egy cucc, akkor meghalsz, de a DL-ben például sokkal több tárgyat kell összegyűjteni (az EL-ben alig párat), ráadásul jóval több minden múlik a szerencsén és a kockadobásokon, húszmillió überkemény ellenfél van benne, akiknél jó eséllyel feldobhatod a szandált. Az Elátkozott házban ezzel szemben max. a pokoldémont nehéz leverni a végén, de annyira azt sem, ha nálad van a kis vagyis kris kés. Szóval itt nem nagyon függ semmi a kockadobásoktól... És amúgy is, ha tudod, hogy merre kell menni, akkor az EL-en kb. húsz perc alatt átrohanhatsz, a DL ellenben simán több órás cucc.
Mondjuk a Varázsló kriptája az tényleg durva, az tele van szükségers tárgyakkal és termnátor ellenfelekkel, halálcsapodákkal, bár nem tudom durvább-e a DL-nél, talán, rég olvastam már.
© SzG
2011. december 15. 10:48 | Válasz erre | #33
"Nyilván a KJK szabálya egyszerűbb, de életszerűtlen: Két tulajdonság van. A harc: A+dobás összevetése B+dobással. Sebzés. A HK bonyolultabb, de életszerűbb"
Na ez a lényeg, ebben akkor kiegyezhetünk [smiley]taps[/smiley]
2011. december 15. 06:01 | Válasz erre | #32
Áh a DL-nél vannak sokkal rosszabbak:)
Ilyen például a Varázsló Kriptája, vagy az Elátkozott Ház.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 14. 23:06 | Válasz erre | #31
A KJK könyvek világa nem arról szól, hogy életszerű legyen a dolog! A HK kötetek is csak annyira életszerűek amennyire látszanak. Kellett egy meder, ami közé be lehetett szorítani egy ilyen kalandot. Persze mindenki olyan szabályok szerint játszik, ami neki épp jó és érthető. Igaz volt ez akkor is, amikor benyújtottam a fordításomat az elbíráló bizottsághoz, és bizony ahol túl bonyolult vagy érthetetlenek voltak az angol könyvben a szabályok, ott én kidolgoztam egyet, amely érthető és elfogadott is lett. Nem kell ezt cifrázni, a Halállabirintus is épp ezért jó. Jó a hangulata, vannak alternatív utak, de azért elsőre mégsem tudsz végigmenni rajta. Van benne kihívás, és nem lehetetlen küldetés, mint pl. a Démonlovagok! [smiley]hung[/smiley]
2011. december 14. 21:24 | Válasz erre | #30
Akkor mondok mást, csak mert szeretek rendszerkedni. [smiley]crazya[/smiley]
Ha már felhozódott a HK rendszere. Az Ügyesség, ahogy Dr Lecter is írta, nemcsak a támadóerőt jelképezi. Ami a HK-ban Támadás, és Védekezés, az a KJK-ban Ügyesség. Ezért írtam régebben, hogy ez rossz elnevezés. Inkább Harckészség lehetne, bár akkor nehezen magyarázható az Ügy próba. Így felfogva könnyen elfogadható, hogy a kard és a vért ugyanazt a bónuszt adja.
Nyilván a KJK szabálya egyszerűbb, de életszerűtlen: Két tulajdonság van. A harc: A+dobás összevetése B+dobással. Sebzés.[smiley]axe[/smiley] A HK bonyolultabb, de életszerűbb: Három tulajdonság. A harc: Kezdeményeződobás. A+dobás összevetése D-vel, aztán sebzésdobás,[smiley]crushed-6[/smiley] majd C+dobás összevetése B-vel, aztán sebzésdobás.[smiley]big-axe[/smiley]
2011. december 14. 20:02 | Válasz erre | #29
Tudom, csak poénkodtam:D
© SzG
2011. december 14. 19:13 | Válasz erre | #28
Hát hogy őszinte legyek, nekem a KJK-s rendszerben semmi nem tetszik igazán, úgyhogy én nem gyúrnám össze a HK-ssal. :D Illetve nem használnék fel belőle semmit egy esetleges saját szabályrendszerhez. Esetleg a szerencsét, de ha kockázós könyvet írnék, valszeg ahelyett is kitalálnék valami mást, már csak azért is, hogy lehetőleg ne koppintsak egy korábbi könyvet se.
2011. december 14. 19:08 | Válasz erre | #27
Ez így igaz, szerintem is jobb ebben a HK.
A megoldás egyszerű: gyúrjuk össze a kettőt!:D
© SzG
2011. december 14. 18:45 | Válasz erre | #26
Mindegy, nem életszerű az egész rendszer és kész (az is elég necces, hogy pl. mindig 2 ÉP-et sebzel, bármilyen fegyvered is van stb. -jó, Démonlovagok kivétel ebből a szempontból is-, lehetne még sorolni az ilyen furcsa dolgokat).
A HK-é ilyen téren jobb, ott ugye a fegyverek csak a támadóerőt növelik, a pajzsok a védettséget stb. Meg a fegyverek sebzése is eltérő ugye, ilyesmi. :)
2011. december 14. 18:19 | Válasz erre | #25
Maga az, hogy Ügyesség pusztán csak egy gyűjtőnév, amibe elég sok minden beletartozik, erről se feledkezzünk meg!
© SzG
2011. december 14. 16:56 | Válasz erre | #24
Hát nem tudom, nekem ez egy kicsit erőltetett magyarázatnak tűnik, már elnézést. :) (A szerzők sem hiszem, hogy így gondolták.) A pajzs talán még oké, legalábbis mivel azzal tényleg nem csak védekezni lehet, az növelheti a támadóerőt, de egy sisak... illetve hogy ettől bátrabb lesz-e az ember egy csatában (ahol nyilván nem csak a fejét érheti találat, sőt... és ezzel a harcoló is nyilván tisztában van: szóval nem hinném, hogy annyira bátorrá tenné). Arról nem is beszélve, hogy a támadó ERŐ azért nem egyenlő a bátorsággal, szerintem inkább az erő + az ügyesség, gyorsaság + a harci tudás, készség keveréke, ezeket pedig végképp nem befolyásolja, hogy van-e az illetőn teszem azt sisak vagy bármi más avagy nincs.

De egyébként pedig ezek a cuccok sokszor nem is csak a támadóerőt növelik ugye, hanem úgy az ügyességet zusammen, legalábbis pl. a Livingstone-könyvekben (a Démonlovagok más tészta).
És arra ugye végképp nem lehet ésszerű magyarázatot adni, hogy egy sisak vagy főleg egy pajzs miért tesz ügyesebbé, miért lesz emiatt nagyobb esélyed egy ügyességpróba során teszem azt egy lyuk átugrásánál vagy valami felemelésénél. :D
2011. december 14. 14:52 | Válasz erre | #23
Ez így igaz. De a kardról se feledkezzünk meg, ővéle is remekül lehet védekezni - fokél, keresztvas, stb.
2011. december 14. 09:58 | Válasz erre | #22
Ezzel nem értek egyet. Gondolj csak bele. Ha rajtam mellvért, vagy sisak van, bátrabban támadok, hisz védve vagyok. Egy kisebb ütést nem védek ki, ráhagyom a mellvértre, és gyorsabban, jobb helyzetből hajtok végre ellentámadást. Tehát jogos a +1 Támadóerő. Pajzs esetén szintén. Egy pajzsot nemcsak védekezésre lehet használni. Lehet vele ütni, taszítani, fegyvert elsöpörni az útból, stb. És ha van pajzsod, a karddal sem kell olyan intenzíven védekezni, többször lehet támadni.
2011. december 14. 09:47 | Válasz erre | #21
Épp most olvastam bele a Démonlovagokba. Ott úgy van, hogy a mellvért 1-gyel csökkenti a sebzést, viszont a 1-gyel csökkenti a támadóerőt is. Ez nem túl nagy bonyolítás, és elég életszerű. Ráadásul van ok mérlegelni, kell e ez nekünk.
A kezdeti fölé nem mehet szabály más okból is értelmetlen. Egy példa:
A harcos Ügy: 10
B harcos Ügy: 9
A jobb harcos B-nél. B kap egy varázskardot (+1 Ügy). Még mindig A a jobb harcos. B átadja A-nak a kardot. A mégis csak ugyanannyival jobb harcos, mint előtte. Vagyis semmi nem változik. Ellentétben, ha előtte mindketten veszítettek kezdeti Ügyességükből.
Ezt ki lehet azzal küszöbölni, hogy minden ami az Ügyességet növeli, inkább növelje a Támadóerőt. Annál nincs maximum korlát. Így kiküszöbölhető az is, hogy valaki egy láncingben könnyebben átugrik a verem felett. (Ügy próba.)[smiley]conf[/smiley]
2011. december 13. 21:12 | Válasz erre | #20
Én mondjuk nemes egyszerűséggel azt mondom, hogy a sisak +1-es, és ha majd elvesztek egy ÜGYESSÉG pontot, akkor fejti ki a hatását. Aztán ha visszanyerek egyet, a sisak "ereje" ismét idejét múlttá válik. És ezzel meg van oldva a nem-mehet-a-max-fölé és a nem-veszik-el-ügyesség-bónusz probléma is.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. december 13. 15:31 | Válasz erre | #19
Általában ez tényleg nincs megmagyarázva. De azt hiszem túl van ez bonyolítva általunk. Inkább gurítsuk a kockákat, és élvezzük a könyveket - már amenyiben nem kell az író felmenőit szidni:D
© SzG
2011. december 13. 15:22 | Válasz erre | #18
Az is jó kérdés, hogy egy sisak miért növeli meg az ügyességedet (vagy a támadóerődet: ez utóbbi különösen életszerűtlen). :D
Persze ha valamiféle óriáserőt adó sisakról van szó, vagy ilyesmi, akkor a támadóerőnövekedés úgymond érthető. Csak ez sosincs így megemlítve a könyvekben, én legalábbis nem emlékszem rá. :)
2011. december 13. 15:18 | Válasz erre | #17
Akkor nem világos. Mindegy, hogy először olvassuk a könyvet, vagy nem, teszem azt először, bepróbálok egy ismeretlen tárgyat - legyen sisak. Kiderül, hogy varázserejű... és ha később használom? Akkor mi van? Addigra eltűnik az ereje??? Ez csupán egy kiskapu. Ezért is szeretem inkább azt a megoldást, ha a támadóerőm növekszik.
© Anry
2011. december 13. 12:29 | Válasz erre | #16
Az egyik humanoid szörnyet meg magunkkal visszük és rá adunk fel először minden mágikus tárgyat - rajta kipróbálván, hogy átkozott vagy áldott e. Nehogy véletlenül mi szívjuk meg. ;)
2011. december 13. 05:45 | Válasz erre | #15
Az ügyesség pontszámok mehetnek a kezdeti érték fölé, ha úgy írja a könyv! Ha pedig pl. az általad említett sisak mágikus, akkor szerintem nincs vele gond. Egyébként én számtalanszor csináltam már, hogy azt a bizonyos tárgyat egyszerűen beletettem a hátizsákomban, és ha lecsökkent az ügyességem, akkor használtam, és ez nem csalás:D
© Anry
2011. december 13. 05:08 | Válasz erre | #14
Milyen igaz ez a sisakos sztori! Ez soha eszembe sem jutott. :)
2011. december 12. 15:32 | Válasz erre | #13
Ha már itt beszélgetünk erről, bár ez a hibákhoz tartozik:
A kaja-gyógyulás a legkevesebb. Azt simán úgy kezeltem, mintha gyógyital lenne, vagy "gyógykaja". Ha belegondoltok a halott barbárnál is gyógyfüveket ír a szárított húsnál, pedig csak 3 Ée pontot ad vissza.
A sokkal nagyobb hiba szinte az összes könyvben, az, hogy az Ügyesség nem mehet max. fölé. Ezt én sose alkalmaztam, és nem gondoltam csalásnak.
Elég furcsa az a helyzet pl. ha mondjuk egy sérülés miatt csökken az Ügy , majd ha találunk egy sisakot visszaáll kezdetire. Viszont, ha előbb találjuk meg a sisakot, és azután sérülünk meg, kevesebb lesz az Ügy.[smiley]conf[/smiley] Ezt a hibát az írók, úgy látszik, csak a társasjáték elkészítésekor vették észre. Ott ugyanis az Ügy a kezdeti fölé mehet.
© [törölt felhasználó]
2011. december 8. 20:53 | Válasz erre | #12
2011. december 8. 17:09 | Válasz erre | #11
Az azért túlzás, hogy kaja szempontjából változatosak. Az ezeken felsoroltakon kívül alig van más olyan könyv, amiben nem kaja lenne.
De persze, kell a kaja, szar dolog az éhhalál.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 8. 16:05 | Válasz erre | #10
Sokan elfelejtitek hogy ezek a könyvek tinédzsereknek íródtak, annak idején ki a franc foglalkozott vele, hogy épp mit adnak. Egyébként a könyvek ezen a téren azért eléggé változatosak a Varázsló kriptájában pl: Gyógyital van, Az Országút harcosában eü csomag, a Bajnokok próbájában meg éhkopp! A kaja azért volt jó, hogy pótolhasd az elveszett életerő pontjaidat. Próbáljátok ki milyen lenne a Rémület útvesztője élelmiszer adagok nélkül! De írhatnám akár a Gyíkkirály szigetét is. Enni meg csak kell egy kalandornak is! Ráadául nem egy esetben kajáért kaphattál információt, esetleg felszerelést is. Jó az ha van! Egyébként épp a Zagor legendájában volt, hogy 1 adag kaját megehettél valamiféle rekordidő alatt, most itt ne arra gondoljatok, hogy vasárnapi ebéd van és nektek kell egy sült kacsát legyűrni jó adag tört krumplival! Inkább afféle menzai adag, épp éhen nem halsz, de jól se laksz tőle! Így kell kezelni a többi adott pontot is. Valószínű, hogy egy lakájból átalakult Pokoldémontól kiverne a víz, de még valószínűbb hogy nem érném el a kétbetűs helyiséget és menten a gatyámba csinálnék. Nem hogy leálljak vele csatázni. Tehát ne az életszerű dolgokat keressétek a kalandokban, csupán szórakozzatok. A Titán egyfajta mátrix-világ csak ott nem üldöznek mindenféle ügynökök![smiley]nyes[/smiley]
2011. december 8. 14:53 | Válasz erre | #9
Nekem sem volt sose szimpatikus az egy adag kaja per négy ép, szerintem is jobb lett volna a gyógyfű, vagy gyógyital. Mint például volt olvasható a Sardathban!
A másik meg, hogy egy adag kajánál szerintem marha sok a 4 ép, max. 3, de inkább csak 2!
Az pedig, hogy sem harc nincs, sem semmi egyéb megkötés az okés. De elég hülyén veszi ki magát szerintem, hogy választom az egyiket, megsebesülök, leülök kajázni, ezt még eljátszom egyszer-kétszer, majd szólok Igbutnak, hogy légyszíves várjunk már holnapig, mert fáradt vagyok és amúgy meg most ettem:D
© SzG
2011. december 8. 11:34 | Válasz erre | #8
Mondjuk ha már itt tartunk, ez az egész kaját eszel-gyógyulsz 4 ÉP-et hülyeség szerintem, illetve nem túl életszerű. :) Szerencsésebb lett volna, ha valami mást találnak ki ÉP-növelésre. Pl. gyógyfüveket, mint Tihorék a Sárkányok háorújában-Kard és mágiában. Vagy csak simán gyógyitalokat.
2011. december 8. 10:56 | Válasz erre | #7
Hát, technikailag nincsen harc, sem pedig időkorlát arra nézvést, hogy milyen gyorsan kell betenned az ékköveket, szóval nem látom akadályát annak, hogy két próba között táplálkozzon az ember.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Anry
2011. december 8. 08:04 | Válasz erre | #6
Igen, ez a kajálás dolog néha elég érdekesen jön ki. :)
© [törölt felhasználó]
2011. december 7. 20:52 | Válasz erre | #5
© Enzo55
2011. december 7. 15:53 | Válasz erre | #4
Ha el is jutunk a gnómig, és megvan a 3 drágakő, a villámok könnyedén leteríthetik az addigra már leharcolt kalandozót ha egy kicsit balszerencsés. hiába kap segítséget elsőre 1/6 a sikeres válasz esélye. Három koponya válasz estén már 50% eséllyel mehet neki a második próbának... és még egy szerencsepróba a gáznál -3 ée-ért, de a Halállabirintus még mindig könnyebb mint a Bajnokok Próbája. Szerintem.
2011. december 7. 14:21 | Válasz erre | #3
Szintúgy az egyik kedvencem. Amúgy szerintem sem létezik olyan ember, aki elsőre csalás nélkül véghezvitte, ha meg mégis, akkor nagyon nagy mákja volt:)
[spoiler]Én már a bálvány szeménél meghaltam először[/spoiler]
2011. december 7. 10:28 | Válasz erre | #2
Nekem minden téren ez a kedvenc könyvem. Ezért is csinálom a társasjáték változatát.
Kíváncsi lennék sikerült e valakinek elsőre, csalás nélkül végig vinni. Az lenne az igazi győztese a Bajnokok Próbájának. Nem valószínű, hogy létezik ilyen ember, szerintem.
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal