180

A vénasszony csontos öklével hangosan dörömböl a kunyhó ajtaján. Odabentről egy zsörtölődő hang válaszol, hogy lépjen be. Kísérőd türelmetlenül húz befelé a csuklódnál fogva az áporodott levegőjű kunyhóba. Kissé te is meglepődsz, amikor megpillantod a kalyiba lakóját. Egy öreg férfi megfáradt arca tekint vissza rád. Hosszú, hegyes orr, borostás szürke szakáll és véreres szemek jellemzik az arcát, a testét pedig tollak borítják. A kopott szőnyegen ücsörgő aggastyán körül jó néhány csirkecsont hever szerte szét.

A vénasszony letérdel mellé, és valamit a fülébe súg. Azután némán meghajol, majd távozik a kunyhóból. Ahogy kettesben maradtok, a férfi felkap egy marék csirkecsontot, lehunyja a szemét, és miközben a levegőbe hajítja a jóslathoz nélkülözhetetlen kellékeit, olyan hangot hallat, mint a vijjogó sirályok szoktak, mikor megzavarják őket. Ezután egy perces kántálás következik, melyet heves kézmozdulatokkal kísér. Végül az öreg jós kinyitja a szemét, és lenéz a csontokra, melyek rendszertelenül hevernek ismét körülötte.

- Sok ellenséged van északlakó! Erős ellenfelek, akik azt tervezik, hogy megakadályozzanak abban, hogy az igaz ösvényt járd, mert ez az út, az ő pusztulásukhoz vezet. Lesz valaki, aki a barátodnak mondja magát, de ne higgy neki, mert a szívében árulás van. Nyugaton, az üst mélye számtalan veszélyt rejt magában.

Az aggastyán lecsukja a szemét, lehajtja a fejét, mintha mély transzba esett volna. Megpróbálod felébreszteni, de nem válaszol. Szorongva távozol a kunyhóból, de amikor újra Banedon mellett lehetsz, nyugtalanságod elmúlik. Barátod javaslatára elhagyjátok a falut és folytatjátok utatokat, lapozz az 52-re.