347

Tharro északi falánál strázsáló őrök a hosszú éjszakai őrség után fáradtan morognak, amikor azt követelitek tőlük, hogy nyissák ki nektek a városkaput.

- Mi ez a nagy sietség, he? – kérdezi az egyikük.

- Talán élet és halál kérdése? – gúnyolódik a másik őr.

A kapurács végül felnyílik, és elhagyjátok a várost egy göröngyös és poros földutat követve. Észak felé lovagoltok a távoli dombok és Syada, a határváros felé. Szürkésbarna magasra nőtt fű súrolja a lábszáradat, ahogy áthaladtok ezen a vad és megműveletlen vidéken. Természetellenes csend vesz körbe titeket, melyet csak elvétve szakít meg egy-egy, a fejetek felett repkedő hollóraj.

Délre már a dombok között lovagoltok. A talaj itt már egyre sziklásabb, és olyan hullámos, mint a viharos óceán. A magas fű helyett itt már csak csenevész bokrokat és satnya gyomokat látni. A mocsárvidék felől érkező széljárás mintha megmérgezné a tájat.

Az út egy keskeny völgyön halad keresztül, ahol is egy kőből épült kunyhót látsz egy használaton kívüli tárna bejárata mellett. Ahogy közeledtek az épülethez, mintha egy arcot látnál az ablakánál.

Ha megálltok a kunyhónál, hogy körülnézzetek ott, lapozz a 85-re.

Ha a bányában néznétek szét kicsit jobban, lapozz a 120-ra.

Ha folytatjátok utatokat északi irányba, lapozz a 152-re.