Vissza a főoldalra
Vissza a lexikon főoldalára
Helyszínek

A Hurok (The Noose)

Az egész negyed a Tolvajok Céhének a fellegvára
mint ilyen, igen veszélyes környék, főleg azok
számára, akik az ellenségeik. Az itt található
épületek többsége romos, néhány üres és elhagyatottan
áll. Nagy számban vannak koldusok és utcagyerekek az
utcán. Sétálgatnak, vagy csak egy kapualjba
bámészkodnak. Sok tolvaj, és bérgyilkos álcázza magát
koldusnak. A levegőt itt teljesen átjárja a pusztulás és a
bűnözés.
Az egyetlen kivétel ez alól a lehangoló légkör alól a
Piactér, ahol a nap folyamán a kereskedők árulják
áruikat a vásárlók sokaságának.
Ez a negyed egy szegény terület.

– A Hurok Kapuja
Ez egy kő átjáró, bejárata a Huroknak, ami félholdat
formáz. A bejárat fölé az van ráírva nagy betűkkel „A
Hurok”. Állítólag ez a Tolvajok Céhének a központja.
Mindig áll néhány termetes tolvaj a kapuba
hogy távol tartsák a nemkívánatos elemeket. Ők ismerik
az összes magasabb rangú tolvajt. Sötétedés után
fáklyák világítják meg az átjárót.


Ez a cikk több mint valószínű, hogy a Titannica megfelelő szócikkének (talán éppen ennek) információi alapján készült el, avagy fog majd egyszer elkészülni.
hr