Vissza a főoldalra
Vissza a lexikon főoldalára
Személyek

Mampang Főmágusa (Archmage of Mampang)

Mampang Főmágusa a Mampang erőd ura és a Hét Sárkánykígyó megteremtője. Sokszor egyszerűen csak „Főmágusként” hivatkoznak rá.

Nevét annak köszönheti, hogy ő az Óvilág, és egyben egész Titán egyik leghatalmasabb mágiahasználója. Ereje azonban sajnos inkább átoknak bizonyult a világ számára, mint áldásnak, mivel mind céljai, mind cselekedetei erősen kaotikusnak hatnak. A férfit hosszúra nőtt, fekete, bozontos hajjal és sápadt, fehér bőrrel ábrázolják. Külseje ápolatlan, elgyengült hatást kelt az egyszeri szemlélődőben. Öltözéke ezzel szemben igen kifinomult, szinte már királyi – főként égi szimbólumokkal és mágikus jelekkel díszített bő palástban mutatkozik.

A Kaland, Játék, Varázslat sorozat befejező kötetében mutatkozik meg, miután a hős megszerezte a Királyok Koronáját, egy uralkodói varázstárgyat, melyet az Óvilág országai cserélgetnek egymás közt. A varázstárgyat Analandból lopták el, amivel nagy felfordulást és szégyent okoztak az egész birodalomban. Ez a tett könnyedén okozhatta volna a kakhabadi káoszhordák egyesülését a Főmágus irányítása alatt, ehelyett azonban a gonosz varázsló bukását hozta el.

A Főmágus története

Érkezés Xamenbe


A jelentések szerint a Főmágus húszas éveinek végén érkezett Felső Xamenbe, és ambícióinak első komolyabb megjelenéseként nekikezdett Mampang erődjének felépítéséhez. Ezután maga köré gyűjtötte a gonosz „ostoba” szolgáit, hogy azokat szolgaként, munkásként és őrökként használhassa. Ezeket a bestiákat valószínűleg puszta erejével sikerült lenyűgöznie, és ezáltal sikerült biztosítania az engedelmességüket, később azonban más fajokkal is egyezséget kötött, hogy elnyerje azok hűségét.

Az erődítmény építését nagyban hátráltatták a schinni Madáremberek, akik nem örültek, a gonosz mágus hatalmának erősödésének. A Főmágus végül azzal az ürüggyel kérette magához a Madárembereket, hogy egyezségre jussanak – ez azonban nem volt célja. A tárgyalások helyett lemészárolta a találkozóra érkező vezetőket, majd megegyezett az egyik rivális törzzsel, akiknek aranyat és drágaköveket ígért cserébe azért, hogy féken tartsák schinni társaikat. A riválisok ebbe beleegyeztek, és az erődítmény építése békésen, folytatódhatott.

A mampangi korszak


Az erőd felépítése óriási vállalkozásnak bizonyult, és hosszú évek teltek el a munkálatokkal. Végül azonban Xamen egyik fennsíkján, egy kialudt vulkán kürtőjében elkészült. Az ezt követő harminc-negyven év során a Főmágus a mágia beható tanulmányozásába kezdett Mampangban. A hírek szerint többek között démonidézéssel is foglalkozott, és hatalma megnövelése érdekében alkukat is kötött ezekkel. Szolgáinak fosztogató körútjai egyre messzebbre vittek, és a vár árnya egyre fenyegetőbbé vált.

A Főmágus végül ellátogatott Felső Xamen egyik barlangjába, az Avanti Erdő szélére, ahol két napon keresztül harcolt egy hétfejű Hidrával. Egy jókora sebhellyel és súlyos égési sérülésekkel gazdagabban bukkant fel a csata végeztével, ugyanakkor mind a hét fejet megszerezte, melyekből titkos tudását felhasználva megalkotta a Hét Sárkánykígyót.

Ezek a lények lettek a Főmágus legbizalmasabb és leghatalmasabb szolgái, amik kiemelt helyet foglaltak el a Mampangban az irányítása alatt összegyűlt hatalmas káoszgyülekezetben. A fellegvár időközben vonzani kezdte a saját otthonukból kitaszítottakat, és még Felderítők is otthonra leltek, akiknek szolgálataikért cserébe a varázsló jókora birtokokat ígért Analandban.

Hogy erejét még jobban megnövelje, a Főmágus Madárembereket küldött Analandba, hogy rabolják el neki a Királyok Koronáját. Ennek a tárgynak a birtokában óriási fenyegetéssé vált az egész Óvilág számára.

A Főmágus valódi énje

Kérdéses, hogy a Főmágusként ismert lény volt-e valaha ember. A Királyok Koronája könyv végén úgy tűnik, hogy ő valójában egy Alvilági Démon, ami megszállta egy férfi testét.

A küldetés során a hős egy Farren Whyde nevű férfivel találkozik, aki azt állítja magáról, hogy ő egy vaskövesdi fegyverspecialista, akit a Főmágus fogott el, és vetett rabságba, remélve, hogy kideríthet valamit a titkaiból. Valójában azonban Farren Whyde nem más, mint a Főmágus maga. A férfi elárulja a hősnek, hogy a Főmágus egy másik toronyban tartózkodik, amit korábban különösen értékes foglyok őrzésére használtak. A hamis információnak köszönhetően a hőst elfogják, a cellában azonban találkozik Jannal, a Minimóval.

Tőle megtudja, hogy Farren Whyde nem fegyverspecialista, hanem a Főmágus személyesen, akire csak „ravasz ördög”-ként hivatkozik. A játékosnak ezután vagy a ZED varázslat, vagy egy, a Szatirnőktől kapott, beüvegelt Dzsinn segítségével vissza kell utaznia az időben. Így lehetőséget kap rá, hogy szembeszálljon Farren Whyde-dal, aki ezt követően hamarosan a földre rogyik, látszólag holtan, miközben a Démon alakot ölt. Ezzel a lénnyel hamar végezni kell, még mielőtt az felölthetné végső alakját, különben végez a kalandozóval. Amint a bestiának vége, a játékos felélesztheti Farren Wyhde-ot, aki zavartan, emlékezetkieséssel tér vissza az élők közé.

Hogy ez azt jelenti-e, hogy mindig is „Farren Whyde” volt a Főmágus, vagy hogy csak egy volt a Démon által megszállt testek közül, azt nem tudni. Hasonlóképp azt sem tudjuk, hogy a Főmágus mindig is egy Alvilági Démon volt-e, vagy csak megszállta az egyik a sötét mágiával való kísérletezései során. A varázsló három legjelentősebb szolgájának (Cartoum, az őrkapitány, Valignya, a Kincstárnok Első Segítője és Naggamanteh, a kínzómester) egyike sem tesz említést arról, hogy tisztában lenne urának valódi énjével. Csupán az Időkígyótól tudunk meg annyit, hogy a Főmágus nem az, akinek látszik, és lehet, hogy álruhában van, ez azonban jelentheti egyszerűen azt is, hogy Farren Whyde-nak adja ki magát.

Akárhogy is, ha a Főmágus valóban valamilyen alvilági bestia, az magyarázatot adhat a Sötét Istenek erős mampangi jelenlétére – akik védelme miatt még Libra ereje sem képes behatolni az erődítmény falai közé. A szóbeszéd szerint a varázsló időnként személyesen is tanácskozott velük. Az egyik ilyen esemény során történt, hogy Colletus, a szent ember rátámadt, melynek következtében előbbi elvesztette mindkét szemének világát.

Figyelembe véve a Főmágus megtévesztési és színlelési képességeit, kétséges lehet, hogy a hős valóban végzett-e vele. A Királyok Koronájának végén a lezárás azonban egyértelműen kijelenti, hogy a férfi halott.

A Főmágus legyőzése a könyvben

A könyv során gyakorlatilag háromszor találkozhatunk a Főmágussal, melyek közül kettőben mindenképp ő kerekedik felül a játékoson – vagy Farren Whyde képében becsapja őt, vagy leplezetlen alakjában legyőzi, vagy elfogja. A hősnek, miután csapdába esett, vissza kell utaznia az időben a ZED varázslat, vagy egy Dzsinn segítségével, amit korábban egy Szatírnőtől lehet megszerezni. Ezután újra megtörténhet az első találkozás Farren Whyde-dal, akit kérdőre lehet vonni valódi személyazonosságával kapcsolatban.

Ezt követően kell megküzdeni az Alvilági Démonnal. Ez az összecsapás eléggé lehangoló, mivel a bestiával elég egyszerűen lehet végezni. Részleges alakjában egy EME vagy MEL varázslat azonnal végez vele, más ige azonban nem működik rajta – ilyenkor a fenevad teljesen kialakul, és vagy elhamvassza, vagy összezúzza a szerencsétlen kalandozót. Ha a hős úgy dönt, hogy fegyverrel küzd meg vele, egy elég gyenge ellenféllel kerül szembe, amivel 5 körön belül kell végezni, különben ismételten kifejlett alakot ölt, és végez a játékossal.

Ezután vagy egy ezüst síppal kell a kalandozónak magához hívnia Schinn Szamaritánusait, akik a levegőben elszállítják őt az erődből, vagy fel kell élesztenie Farren Whyde-ot, aki saját sípjával teszi meg ugyanezt. Minden más esetben a mampangi őrség végez a játékossal.

Kapcsolódó cikkek

Bestiák: Dzsinn
Bestiák: Fekete Elf
Bestiák: Felderítő
Bestiák: Hidra
Bestiák: Madárember
Bestiák: Minimó
Égiek: Káosz Sötét Urai
Égiek: Libra
Helyszínek: Analand
Helyszínek: Avanti Erdő
Helyszínek: Felső Xamen
Helyszínek: Kakhabad
Helyszínek: Mampang
Helyszínek: Óvilág
Helyszínek: Schinn
Helyszínek: Titán (világ)
Helyszínek: Vaskövesd
Helyszínek: Xamen
Könyvek: Hét Sárkánykígyó
Könyvek: Királyok Koronája (könyv)
Személyek: Colletus
Személyek: Jann
Személyek: Schinn Szamaritánusai
Tárgyak: Királyok Koronája

Ez a cikk több mint valószínű, hogy a Titannica megfelelő szócikkének (talán éppen ennek) információi alapján készült el, avagy fog majd egyszer elkészülni.
hr