Vissza a főoldalra
Vissza a lexikon főoldalára
Tárgyak

Királyok Koronája (Crown of Kings)

Káosz Után 260 környékén az Óvilágban Femphrey került az érdeklődés középpontjába, és az Újító néven ismert Chalanna király uralkodása alatt átvette Gallantaria szerepét. A bölcs uralkodó hozzájutott egy mágikus erővel bíró tárgyhoz, amelyet a Királyok Koronájának neveznek, és úgy tartják, hogy a sziklaszirt magaslatoki Alvilág Varázslóinak ajándéka. A korona mindenkit óriási hatalommal és igazságossággal ruház fel, aki birtokolja. Chalanna király a Királyok Koronája segítségével békét és jólétet hozott Femphreyre, de ami még fontosabb, úgy döntött, hogy más országoknak is kölcsönadja a tárgyat. Négyévenként a királyok továbbadják a következő uralkodónak, aki felhasználja a béke és rend kiépítésére saját királyságán belül, s miután ez sikerült, csatlakozhat a Femphreyi Szövetséghez. Vaskövesd, Lendleland és Gallantaria királysága, de még a harcias Brice is kihasználta a Korona nyújtotta lehetőséget.

Káosz Után 282 körül a Királyok Koronáját átadták Analand királyának, aki nagy sikerrel használta azt fel Analand erkölcseinek javításában – mindaddig, míg az észak-kakhabadi Madáremberek el nem lopták, akik Mampang Főmágusának szolgálatában álltak. Úgy tűnt, a gonosz zsarnok a Királyok Koronájának segítségével saját uralma alá akarta hajtani Kakhabadot, és a különféle Káoszbandákat a saját vezetése alatt akarta egyesíteni. Ha sikerrel járt volna, ez hatalmas veszélyt jelentett volna az egész Óvilág számára. Így aztán Analand kétségbeesve kérte egy bátor lovag segítségét, aki végül visszaszerezte a Királyok Koronáját, és visszahozta a békét és jómódot országa számára.

Idővonal

Kapcsolódó cikkek

Bestiák: Madárember
Helyszínek: Analand
Helyszínek: Brice
Helyszínek: Chalannabrad
Helyszínek: Femnis
Helyszínek: Femphrey
Helyszínek: Femphreyi Szövetség
Helyszínek: Gallantaria
Helyszínek: Kakhabad
Helyszínek: Lendleland
Helyszínek: Mampang
Helyszínek: Óvilág
Helyszínek: Sziklaszirt magaslatok (Óvilág)
Helyszínek: Vaskövesd
Helyszínek: Xamen
Idő: Figyelés
Idő: Káosz Után
Idő: Viharnap
Személyek: Alvilág Varázslói
Személyek: Chalanna király
Személyek: Mampang Főmágusa

Ez a cikk több mint valószínű, hogy a Titannica megfelelő szócikkének (talán éppen ennek) információi alapján készült el, avagy fog majd egyszer elkészülni.
hr