Ez volt a második KJK könyvem, és egyben az, amelyik megszerettette velem a sorozatot és Iant. Nem tudom, hogy éreztem volna, ha például a béna [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=25]Csillaghajóval[/url], a vicces, ámde túlságosan is egyszerű [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=16]Végzet Erdejével[/url] vagy a sok örömöt okozó, de rendkívül következetlen [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]Káosz Fellegvára[/url] lett volna a második, de ez nem is fog kiderülni. A Tolvajok Városát választottam pusztán a hangulatos borító miatt, és mert hét évesen Csontos Zanbar sokkal érdekesebb rosszfiúnak tűnt, mint egy szerencsétlen harci robot, egy hüllőszerű alakváltó vagy Nagy Madár mélabús, kócos unokatesója! Ez az első olyan könyv, ami egy összefüggő sorozat részét képezi: ez az első része a Livingstone-i trilógiának, mely a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintussal[/url] folytatódik és [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=4]A Gyíkkirály Szigetével[/url] ér véget. Végre kézzel fogható bizonyítékát látjuk annak, hogy a KJK könyvek egy nagy egészet alkotnak, és hogy ezek a művek ugyanazon a kontinensen játszódnak. Ráadásul itt megismerünk egy igen fontos szereplőt is: Nikodémuszt, a varázslót (akit én mindig is kevésbé bosszantónak és felnőttebnek találtam, mint Yaztromo).

A Tolvajok Városa nem tökéletes, de elég zseniális ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, ez az első igazán kiemelkedő könyv.

Először is ott vannak az illusztrációk. A képek kiválóak, hangulatosak és remekül illenek a történethez.

Másodszor ott van maga Feketehomok Kikötő. Ez az egyik legalaposabban megtervezett és legélettelibb város az összes KJK-ban. A KJK szerkesztői csapata is nyilván így gondolhatta, mivel a későbbiek során több könyvben is feltűnik ([url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=46]Éjféli Tolvaj[/url], [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=11]A rémület útvesztője[/url], A Rejtélyes Rabló, Feketehomok, stb), ráadásul még saját fejezetet is kap a Titán könyvben. A város változatos, izgalmas, nincs egyetlen unalmas pillanatunk sem, és tényleg úgy érzi az ember, hogy a hely tele van zsebmetszőkkel, zsiványokkal, tolvajokkal és úgy általában kellemetlenkedő emberekkel és dolgokkal, akiket nem szívesen mutatnál be a nagymamádnak.

Harmadszor pedig a nehézségi szint. Igen, Ianről beszélünk, tehát a könyv elég lineáris és az egyetlen helyes útról sem nagyon lehet eltérni, de néhány nekifutás alatt és térkép készítésével rá lehet bukkanni. A könyv elég nagy kihívás ahhoz, hogy érdemes legyen nekivágni, de bőven nem olyan értelmetlenül bonyolult, mint néhány más, Livingstone által elkövetett kötődő mű. A kíváncsiságot felkeltő és rendkívül izgalmas mű bőven elég ahhoz, hogy újra és újra nekifuss, csak hogy végigvidd -- és elég hamar kiderül, hogy ez igenis lehetséges --, és hogy megtudd, mi mindent tartogat számodra Feketehomok Kikötő.

És ott van még maga a történet. A KJK könyvek nagy részétől eltérően itt nincs tucatnyi hiba a sztoriban, sem pedig ezernyi valószínűtlenség, amikbe oly könnyű belebotlani, ha az ember alaposabban is odafigyel arra, mi folyik körülötte. A sztori egyszerű és nagyszerű: egy élőholt gazember tartja rettegésben Feketehomok Kikötőt (eleddig még nem szerepelt élőhalott gazember főellenségként!), mi pedig orgyilkosok vagyunk, akiknek be kell jutni a városba, át kell rajta verekednünk magunkat, amíg el nem jutunk Nikodémusz varázslóhoz, ki kell kérnünk a tanácsát, hogy mit tegyünk, majd be kell szereznünk a szükséges tárgyakat (és ebben a könyvben szerencsére pontosan tudjuk, mik ezek!). Ezt követően elhagyjuk a települést és saját otthonában rontunk rá Zanbarra. A több feladat és állomás sokat javít a történeten, nem olyan egysíkú, mint más kötetek, és amikor teljesítesz egy-egy mellékfeladatot, tényleg megvan a sikerélmény, és a tudat, hogy közelebb jutottál a célodhoz. Mivel itt pontosan tudod, mik azok a tárgyak, amikre szükséged van a győzelemhez, sokkal kisebb az esély a csalódásra, ugyanis ezek nélkül el sem hagyhatod a várost. Így még az előtt megtudod, hogy veszíteni fogsz, hogy túlságosan messzire kellene elbandukolnod. Itt is hasonló a mechanizmus, mint Steve Jackson [url= http://zagor.hu/?oldal=konyv#k30]Varázslat![/url] sorozatának négy könyvében, ahol helyszínről helyszínre kell átverekedned magad a csapdákon, majd tovább a következő részhez, tudva, hogy nem hagytál ki semmit, ami sokkal élvezetesebb és sokkal kevésbé demoralizáló. A sztori ezt követően is egyre élvezetesebbé válik, mivel egy újabb kihívással kell szembenéznünk, amikor kiderül, Nikodémusz kezd szenilissé válni. Túl sok mindent szedetett össze veled, és nem emlékszik rá pontosan, mi is kell ahhoz, hogy legyőzd Csontos Zanbart. Kellemes csavar ez, így a vége felé, egyben azt is jelenti, hogy nem tarolhatod le egyszerűen a gonoszt. A megfelelő döntést kell meghoznod a győzelemhez. Személy szerint nekem ez nagyon tetszik, mivel egészen a kötet végéig izgalmassá teszi a kalandot. Ha fel lehet valamit róni a történet hibájaként, az a magántulajdon fogalmának teljes hiánya és a szomszédság teljes érdektelensége. Látszólag senkit nem érdekel, hogy hívatlanul betörsz az otthonába, de az összkép szempontjából ez egy apróság csak.

A találkozások is igen érdekesek. Egyaránt lehet találkozni emberekkel és szörnyekkel. Nincs semmilyen, különösebben kirívó esemény sem, minden remekül illik a környezetbe. Legalább akkora az esély, hogy jól jöjj ki egy találkozásból, mint arra, hogy lehúzzanak, ami még érdekesebbé teszi a választásokat. A talált tárgyak egy része fabatkát sem ér, ami ritka a KJK világában, mivel a legtöbb esetben értékes, látványos vagy erősebbé tevő dolgokra lehet rábukkanni. De itt még a szemét is úgy tűnik, hogy akár értékes is lehet (játszócsontocskák?). Ennek köszönhetően itt még a tárgygyűjtögetés is élmény, mivel nem lehet tudni, hogy mi az, ami hasznos lesz, és mi az, ami nem. Néhány KJK kalandban olyan kevés az összeszedhető tárgy, hogy egy-egy ilyen feltűnése rendkívül látványos eseménnyé válik, máshol meg annyira sok van belőlük, hogy beleunsz a felírogatásukba, és elveszik a sikerélmény is. A Tolvajok Városában ez remekül ki van egyensúlyozva. Van benne pár egyedi lény is, ami sehol máshol nem bukkan fel (például a Levélbestiák), ami kiemeli Feketehomok Kikiötőt Allansia többi részéből, de elég sok a hasonlat is ahhoz, hogy ne érezze magát az ember egy buborékba zárva, aminek semmi köze sincs a kontinens többi részéhez. Egyik-másik hely vagy ember, amit bejárhatunk vagy akivel találkozhatunk, igen vicces. A kocsmák, a kikötő, a piac (az első tisztességes, hihető bevásárlóhely a KJK történetében, nem úgy, mint például az igen valószínűtlen bolt a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójában[/url], a lehetetlen, föld alatti üzlet [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=39]A Sárkány szemében[/url], melyről senki még csak nem is hallott, vagy [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=16]A Végzet Erdejében[/url] Yaztromóhoz tett nonszensz látogatás), Nikodémusz, a csatorna és a városi őrség és börtön mind rendkívül élvezetes történések. De ez csak néhány abból a rengeteg remek pillanatból, ami a Tolvajok Városában vár minket, amik élővé, nyüzsgővé és veszedelmessé teszik Feketehomok Kikötőt.

Még a borító is remekül át lett gondolva, ami egy igen helyes kis keretet kapott. Nekem úgy tűnik, hogy ez nem csak egy összedobott, utólag kitalált valami, mint amilyen [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A rémület útvesztője[/url], vagy [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=56]A Félelem Fantomjai[/url], hanem igen sok időt és energiát fektettek bele az elkészítésébe, Csontos Zanbar pedig egy kifejezetten ijesztő ellenfélnek látszik, nem úgy, mint Zagor nagypapa figurája [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslójának[/url] elején, vagy a homokos élőholt fáraó, aki szánalmasan nyúl előre [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=44]A Múmia Átkának[/url] borítóján.

Ez lenne Ian legjobb KJK könyve, amiben minden kártyáját kijátszotta? Először lehet, hogy rávágnám az igent, de aztán kijött [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]A Halállabirintus[/url]...