Zagor.hu
Zagor.hu fórum
53. könyv: A Veszedelmek Kikötője
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (2)
[b]Történet (4)[/b]: Noha egy erősen a nosztalgia-vonatra épülő történetet látunk, nekem mégis bejött. Főleg az, ahonnan indulunk, és ahova érkezünk a végére. Hiszen amikor elkezdjük a kalandunkat, gyakorlatilag a fegyverünkön kívül alig van valamink, és örülünk, ha a nálunk lévő kacatokból valahogy összehozzuk a napi betevőt, és a városban sikerül kicsit bevásárolni, mielőtt útra kelünk egy titokzatos kincs megtalálása céljából. A kincskereső akciónk – ezzel nem spoilerezek nagyot – igen hamar befuccsol és csak egy ládát találunk, amit nem tudunk kinyitni. Később társul hozzánk Hakasan, a harcosnő, kezdetben csupán kalandozási céllal. Majd szinte véletlenül botlunk bele a küldetésünkbe: Csontos Zanbar visszatért és le akar számolni Yaztromoval (meg úgy a világgal is, ha már itt van). Innentől válik élessé a helyzet és kiderül, hogy a tárgy, amit csak kincsvadászat címén akartunk megszerezni, kulcsfontosságú lehet a végső siker szempontjából. Meg kell találnunk Nikodémuszt, elvinni Yaztromo tornyába és valahogy megállítani Zanbart. Már ebben az alapsztoriban is érezhető a sok visszatérő elem, márcsak a két mágus és a főellenség kapcsán is. De a könyvben van még utalás többek között a Halállabirintusra, a Tűzhegy varázslójára, a Gyíkkirály szigetére, A végzet erdejére, de még a Sárkány vérére is. Annak viszont örülök, hogy ezek az utalások többségében megmaradnak Easter Eggnek, Aminek még nagyon örültem, az Csontos Zanbar szerepeltetése. A Tolvajok városa nagy kedvenc, de a végjáték kb. az egyik leggyengébb, vagy beleszórjuk a megfelelő port Zanbarba, vagy meghaltunk. És nem igazán derül ki a műből, hogy milyen ereje van, csak hallomásból. Nos, itt ez megváltozik, igen durva kis csatajelenet alakul ki a végén, és az, hogy a 2 mágussal csak együtt sikerül megállítani, azt hiszem mindent elmond. Apropo, ha már itt tartunk, nagyon bejön, hogy végre mind Yaztromo, mind Nikodémusz aktív részét képezi a végjátéknak és nem csak ülnek és tanácsokat adnak. A könyvben megjelenő karakterek is jól kidolgozottak, a helyszínek meg KJK-s mércével mérve nagyon változatosak. Az egyetlen ami nem tetszik, az néhány helyszín és jelenet külön-külön, leginkább a Feketehomok kikötő, azon belül is Mungó ajánlata. A mellett, hogy teljesen felesleges szála a könyvnek, kicsit gondolkodjunk már el rajta! Adott Yaztromo tornya, ami egyre inkább sötétedik, itt van Zanbar, aki bármikor magához térhet, az egész világ közvetlen veszélyben van, minden másodperc számít, erre mit teszünk: szépen kihajókázunk jópár napra Mungóval. Aki ezt bevállalja, megérdemelt volna egy azonnali halált egy tengeri szörny felzabálása által (oké, ez ellentmondást eredményezett volna a Gyíkkirály szigetével), vagy egy szerző általi lehülyézéssel egybekötött „kalandod véget ért”-et, hogy mire visszaérsz, már Zanbar az úr. De ezt leszámítva azért nincsenek itt komolyabb gondok.

[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Egyik sem igazán domináns. Rejtvényre hirtelen nem is emlékszem, talán a barlangból a szabadba futás az, ahol használnunk kell a memóriánkat és a logikánkat, illetve van 1-2 gondolkodtató döntéshelyzet, de nagyjából ennyi. A másik oldalról viszont a szerencse szerepe sem túl nagy, vannak ugyan olyan részek, ahol sok az azonnali halál mező, de ezeknél vagy nem ösvényválasztáson múlik, vagy ha azon, akkor kapunk előre információt. Ami ennél a könyvnél fokozottan igaz, hogy figyelmesen olvassunk el mindent (az előzményt is), mert sok apró info van, ami később életet menthet.

[b]Nehézség (3)[/b]: Szerintem a legkönnyebb KJK könyvek egyike. Aki nyitott szemmel jár, az random nem nagyon halhat meg, igazából csak 2 kötelező tárgy kell [spoiler2]a Gyűrű és egy puska, utóbbi helyett jó lehet a Démontőr, de ahhoz már nagy mázli kell[/spoiler2] azokat sem nehéz megtalálni. Ami viszont még extrémebb: 11 ügyességgel kezdtem és a könyv során konkrétan egyszer sem sebeztek meg harc közben! Jó, ez utóbbi nyilván szerencse kérdése is, és elég jól sikerült biztos a kockákkal is dobnom, de nem emlékszem igazán komoly ellenfélre a könyvből, mire jött néhány nagyobb ügyességű ellenfél már pajzsok, páncélok meg mindenféle egyéb különlegességek miatt az ügyességpontom óriási volt. Ha jól emlékszem, a végére már 18-ig kúszott fel, szóval a játék végén még úgy kedvem lett volna hobbiból legyakni az [url=http://velemenyes.blogspot.com/2018/06/vissza-multamba-2-verescsont-ejsarkany.html]Éjsárkány[/url]t.

[b]Játékélmény (5)[/b]: Lehet benne a nosztalgiafaktor, de nagyon élveztem, egy pillanatig nem tartottam unalmasnak. Tudtam azonosulni mind az élelemért kuncsorgó harcossal, ahonnan kezdünk, mind a hőssel, akivé a végén váltunk. A könyv szerintem remekül építkezik, minden helyszínen találunk valami izgalmat, és a végjáték is kifejezetten epikus, soha rosszabb könyvet!

[b]Összességében: 15/20[/b]
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
No nézzük, mit alkotott a jó öreg Livingstone mester 2017-ben, [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=80]A zombik vére[/url][/i] után 5 évvel. Megmondom őszintén, engem valahogy ez nem hozott úgy lázba, mint a korábbi könyv híre, és valahol be is igazolódtak a félelmeim, de nem akarom már az elején elvenni a kedvet. A borító jól néz ki, szép a rajz (naná, Ian McCaig), de egyszerűen túl sűrű lett. Már a címet is nehéz kisilabizálni, a többi szöveg is teljesen elvész a háttérben, a szokott elhelyezésük felborult. Az alkotó neve új betűtípust kapott, a „kaland játék kockázat” plecsni szintén máshová került. Szóval kissé kaotikus az összkép, de ez legyen a legnagyobb probléma.

[b]Illusztráció[/b]
A benti rajzoknak kevésbé örültem. Báti László Gábor munkásságát már „magasztaltam” a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=92]Kígyóemberek birodalma[/url][/i] kapcsán, és nagyjából itt is hasonló a helyzet. Tényleg nem akarok szemét lenni, de ha már a Zagor.hu ilyen színvonalas kiadványokkal kápráztat el minket, akkor jó lett volna keresni valami profibb grafikust, de persze tudom: annak igen borsos ára lehet. Sajnos többször is eszembe jutottak a legendás [i][url=http://kjk-anime.blogspot.com/2014/09/a-sarkanyvar-titka.html]Sárkányvár titka[/url][/i] illusztrációi, de mondjuk azért annyira nem vészes a helyzet. Nálam valahol ott a határvonal, amikor elgondolkodom, hogy „vajon én magam tudnék-e ennél jobbat rajzolni”, és ha a válasz igen, az már kicsit ciki. Szóval amatőr a feeling, és ezen felül gyakran vázlatos, befejezetlen, kidolgozatlan hatást keltenek a munkák. De komolyan: ha látni lehet, ahogy a cégér gerendájának hátsó vonala nem lett eltűntetve a térben előtte lévő másik fadarabról (kép a 24. oldalon), az gáz. Mert ez nem bénaság, hanem igénytelenség. Apróság, de szemet szúr. Ettől függetlenül a koncepciók jók, bár olykor lehetett volna fantáziadúsabban megoldani egy-egy alkotást. Az arányok is rendben vannak, de ez a mindenhol vonalkázással megoldott kontúrozás meglehetősen „iskolás” érzetet kelt. Az a pestisboszorkány (265.) hogy néz már ki? Vagy szegény Mungo? (317.) Vagy maga Csontos Zanbar? (279.) Bocsánat, de ezeken én kuncogtam. Ha a könyv képeit összehasonlítjuk a Bizonytalanság börtönében, vagy akár a Végzet prófétái, szintén magyar művekével, akkor magasan az utóbbiak nyernek. Azért persze vannak olyan grafikák, amik bejöttek, például a Quag-Shugguth (11.), vagy a Feketehomok kikötői látkép is hangulatos (395.).

[b]Háttértörténet[/b]
Kelyhesd városában bóklászunk, és igencsak csórók vagyunk. Hirtelen meghalljuk két részeg beszélgetését, és abból megtudjuk, hogy egyikük vett egy kincses térképet. Miután megállapítják, hogy biztosan nem ér semmit, el is hajítják. Mi megkaparintjuk, és kiderül, hogy a jelzett út egy barlangba vezet a Holdkő-dombok területén, a kincs pedig nem más, mint a Nikodémusz Lángoló Kígyók Gyűrűje. Nincs túl sok veszítenivalónk, így elindulunk a papír alapján.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Kihívás[/b]
Nem túlzottan nehéz a játék, illetve eltévedni sem fogunk, olyannyira nyílegyenesen halad a történet. Néhol látszólag vannak elágazások, de a könyv nagyon durván terel az előre elgondolt irányba. Ha a barlangba nem azon a bejáraton megyünk be, és nem azon az utakon járunk, ahogy a térképünk írja, akkor azonnal kampec. Visszafelé ugyanerre kell figyelni. Ha Hakasan-nal a ninja lánykával nem társulunk, akkor is végünk, hiába folytatódik látszólag zavartalanul a kaland. A harci héját sem lehet megkerülni, mert akkor… lekakil minket. Igen, a fejünkre pottyant egyet, így visszafordulunk, mert emiatt ugyebár máris érdekesebb lesz számunkra, mit is ejtett le a földre. Ezek után is létezik pár ál-útvonal, ha nem érdekelne minket az újonnan adódott küldetés, de ezekről is vissza leszünk terelve Hakasan mellé. Szóval lineáris a dolog, még ott is, ahol a tolvajok városába mennénk be. Ha a főkapun át próbálkozunk, vagy épp nem szerzünk kereskedelmi engedélyt, nekünk annyi. No meg mindezeken túl akad egy-két veszélyesebb esemény is, egy közönséges vízidisznó például könnyedén kinyírhat minket (Ügyessége 9, míg mi ebben a csatában -3 Ügyességgel számolunk!).

[b]Főgonosz[/b]
Nincs új a nap alatt, újramelegített főgonoszt kapunk Csontos Zanbar személyében. Hát egyrészt az újrahasznosításról eleve megvan a véleményem, másrészt pedig Zanbar egy jó béna ellenfél volt már a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok városá[/url][/i]ban is, szóval húztam a szám rendesen. DE: itt sokkal jobban sikerült szerepeltetni a csontit, egész rendes kis epizódot kapott a végén. Mikor Yaztromó tornyához érünk, Zanbar is odaviteti magát embereivel. Elégé upgrade-elt formája lett, ugyanis már denevérszárnyakkal és patákkal is rendelkezik a szentem. Elsőként rovarfelhőt zúdít ránk, aztán jön egy óriási csápos bestia, akit nem igazán fogunk legyőzni a harcban, amennyiben nincs Méregkardunk (Ügyessége 12, és nekünk -4 Támadóerő, ha nincs kardocska). Ha korábban nem adtuk Nikodémusznak a gyűrűjét, akkor elsodornak minket a csonti katonái, a gyűrű azonban tűzcsapdába zárja őt. Sima pengénk hasztalan lesz ellene, de a Démontőr megölheti, bár kicsi az esély, hogy eltaláljuk (nem Ügyességpróba). Kovás pisztollyal viszont Ügyességpróbával is kinyírhatjuk, sőt, másodszor is próbálkozhatunk, ha elsőre elvétjük (nehezített dobással). Ide egy kis megjegyzés: nem vágom, a Démontőr miért nincs az első körben az opciók között, miért csak akkor vethetjük be, ha íjjal/pisztollyal nem sikerült a dolog. Mindenestre ahogy Zanbar koponyája széttörik, a serege abban a minutumban szétporlad. Megküzdeni külön nem kell tehát vele, de azért egész jó kis végjáték lett ez.

[b]Hangulat[/b]
Az egész [i]Veszedelmek kikötője[/i] annyira pofátlanul épít a nosztalgiára, hogy én kérek elnézést. Ugyebár minden egyes helyszín ismerős valahonnan, de ha még csak erről lenne szó… A történet közepén, a térkép alapján a barlangban találunk egy kis dobozkát (amit ha kinyitunk, megdöglünk), és már fordulunk is vissza – remekül megérte a kis túra. Ezután kerül képbe Csontos Zanbar második eljövetele, aztán pedig Yaztromó, Nikodémusz, Azzur nagyúr, szóval mindenki ide van keverve ebbe a mixbe. Hallunk még Gilibran király elveszett harci pörölyéről, Mungó is feltűnik a Gyíkkirály szigetéből (az ő epizódjának kábé semmi értelme), de még a 400. pontba is feltétlenül bele kellett ám szőni a Bajnokok próbáját. Itt már konkrétan sírtam, milyen öntömjénezést vitt végbe Livingstone ezzel a könyvvel. Értem én, csalogassuk elő a szép emlékeket, meg minden, de azért ez nekem több mint sok volt. Maga a sztori amúgy nem rossz. Kellően változatos, még úgy is, ha sokszor úgy tűnik, mintha az író épp menet közben találta volna ki, merre kanyarodik az utunk. Megvan a hangulat a kikötőben, elmerülhetünk annak mocskában, felszedhetünk egy csomó tárgyat, Hakasant többféleképp is meggyógyíthatjuk, amikor kimegy a bokája, megszöktethetjük Nikodémuszt Azzur palotájából, és így tovább… ezek mind tetszettek. Továbbá van több emlékezetes karakter, ami szintén megdobja a végeredményt. Nagyjából ennyi, érdemes tehát nekiülni a legújabb Livingstone kalandnak, de van ennél sokkal jobb játék is a polcon.
hr
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal
2017. szeptember 27. 13:26 | Válasz erre | #58
Már megbocsáss, de mintha kissé félreértettél volna....azt hogy "Neked nyugi" nem igazán értem. Én teljesen nyugodt vagyok, minek szóltál most be, amikor abszolút jó szándékkal írtam valamit?
Semmiféle világháborúnak nem fogtam fel a véleményeiteket, csak a végén már nem a rajzokról szólt, hanem egymást szapultátok, ez pedig kissé zavaró.
Részemről a témát lezártnak tekintem, a viszontlátásra.

2017. szeptember 27. 12:25 | Válasz erre | #57
"Srácok, nem szeretném ha ölre mennétek egy rajz miatt, annyit tényleg nem ér meg az egész. Csak nyugi!"
Neked nyugi, a magam részéről nem tervezek ölre menni ilyenek miatt senkivel.Nem kell minden véleménynyilvánítás és véleményeltérés szóba hozását a III.világháborúnak felfogni!
Ne feledd, az internet ilyen csalóka jószág, nem minden olyan véresen komoly, mint amilyennek látszik, sőt!
Más.Emlékszem, anno mi már társalogtunk a rajzaidról.A rettegés háza topik 41-es hozzászólásában egy egész könyvnyi munkádat elemezgettem.A helyzet az, hogy én azóta nem látok komoly fejlődést.
A stílusod olyan amilyen, nem ezzel van a gond.Fantáziád is van, ez is lejön.Számomra még a hangulat is megvan sokszor.Sőt, még az is lehet, hogy azóta részletgazdagabbá váltál.Minden területen lehet még fejlődni, azaz ezekben is, de alapvetően nem itt van a probléma.Hanem amit Celebrau is írt, és én is külön beidéztem tőle!
Ha abban tudsz fejlődni, akkor léptél csak igazán nagyot előre!Örülök hogy sem tavaly, sem most nem veszed a lelkedre a kritikámat, ez már jó jel!Nyilván lejött, hogy az égvilágon semmi bajom veled, csak a rajztudásod terén egy olyan valakinek tartalak, aki még a szárnyait bontogatja.Én mindenképpen arra biztatlak, hogy ne add fel, de a Celebrau által írott hibákra tényleg figyelj oda!Sok sikert hozzá!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2017. szeptember 27. 09:24 | Válasz erre | #56
Srácok, nem szeretném ha ölre mennétek egy rajz miatt, annyit tényleg nem ér meg az egész. Csak nyugi!
Mellesleg hajlok én is az újrarajzolására, ha már ennyi hibát találtatok benne, max. módosítva lesz az alap ötleten pár dolog. De egyelőre a többi kép van soron, ezt szerintem pihentetem egy darabig.
Köszönöm ismét az építő jellegű kritikákat, mint mindig, ezeknek sosem voltam ellene.
2017. szeptember 27. 08:48 | Válasz erre | #55
"...vagy egyszerűen, amit nem Cyborg17 csinál, az már eleve gyanús!"-Na látod itt a baj, hogy túlságosan beleviszed a saját elképzeléseidet.Ezt például miből következtetted ki?
"Én boldogan veszek bölcsességet mindenkitől, de előtte azért mutasson is valamit, mert ez nem póker, ott lehet blöffölni!"
Keress fel egyszer, és majd elrajzolgatunk.Onnantól majd el fogod tudni dönteni.
"Kérdezgettem más grafikust, aki az én történetem illusztrálta, és bizony elmondta, hogy egy rajz több órán keresztül is készül, mire végleges formáját elnyeri. Na most, aki ennyi időt szán erre a projektre, és még ha van is benne hiba, mert azt itt mindenki gyorsan kiszűri, az inkább dicséretes dolog."
Ez így van, viszont itt nem is erről volt szó!Az hogy Báti László Gábor hajlandó erre időt szánni, és rajzolni valóban nagyon dicséretes dolog, le a kalappal, és minden tiszteletem érte, de a rajzai attól még nem jók (és itt erről volt szó)!A semmitől persze sokaknak ez is jobb, és ahogy látom többeknek tetszik is, ami elhiheted nem jelent semmilyen problémát számomra, de attól még lehet önálló véleményem is, ami nem feltétlenül passzol ezzel.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2017. szeptember 27. 08:28 | Válasz erre | #54
Induljunk ki abból, hogy igazad van, és valóban nem teljesen párhuzamosak azok a tetőegyenesek, mert nem is kell párhuzamosnak lenniük.
A kérdés itt az, hogy mennyire nem?Éppencsak, hogy észre se vedd, vagy csak alig vedd észre, vagy látványosan nem?
Mert Báti László Gábor rajzán látványosan nem az!Lehet, hogy ő rajzolta jól, de akkor Iain McCaig elcseszte a Tolvajok városa rögtön az első képénél, és Bob Harvey is, a Haláltalizmán 130-as, és 248-as ábrájánál (csak hogy többet, mást ne is említsek).
Az összegyűrt térkép kapcsán pedig:látszik hogy túl nagy méretű ez a papírgalacsin, amiből az feltételezhető, hogy Báti László Gábor az utcaszint perspektívájából kívánta láttatni a szituációt, ami szintén nem sikerült tökéletesen.De nem ragozom én ezt tovább, hiszen Celebrau jól leírta:"Az alapok nincsenek rendben. Perspektíva, anatómia, térérzet, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ezek hiányában pedig hiába megy bele a sok részlet, a rajz nem lesz jobb."

Az eredeti képekről.Minden bizonnyal hozzájuk lehet szokni, de a magam részéről biztosan nem fogom tudni megszeretni őket.De ha mások igen, akkor maradjanak az eredeti ábrák.Vagy hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, maradjanak az eredeti ábrák is, és rajzoljon még hozzájuk valaki, jelen esetben közkívánatra Báti László Gábor.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 27. 08:23 | Válasz erre | #53
Senki nem arról beszélt, hogy tilos kritizálni Cyborg17, sőt ha kicsit figyelmesebben olvastál volna, és nem csak azt szajkózod, hogy te mint művészlélek, milyen hibákat találsz a rajzon, akkor bizony nem írnál ilyen sorokat a fórumra. (Na ez már majdnem olyan hosszú gondolat volt, mint amilyeneket Sz.G szokott írni!) De egyébként én legalább látom azt is, hogy a grafikusunk igyekszik az elvárásoknak megfelelni, noha a te elképzéseid kissé talán futurisztikusak vagy egyszerűen, amit nem Cyborg17 csinál, az már eleve gyanús! Én boldogan veszek bölcsességet mindenkitől, de előtte azért mutasson is valamit, mert ez nem póker, ott lehet blöffölni! Kérdezgettem más grafikust, aki az én történetem illusztrálta, és bizony elmondta, hogy egy rajz több órán keresztül is készül, mire végleges formáját elnyeri. Na most, aki ennyi időt szán erre a projektre, és még ha van is benne hiba, mert azt itt mindenki gyorsan kiszűri, az inkább dicséretes dolog. Egyébként meg úgy sem itt a fórumon fogják megmondani, hogy az elkövetkező scholastic könyvek ábrái milyenek legyenek, mi csak véleményezhetjük azt. Igaz abban legalább egyetértünk, hogy amik eddig megjelentek, azok eléggé gagyik lettek. (Bár, ha én ezt írom, tuti lesz, aki rám cáfol, mert hát miért ne!) Egyébként Picasso Békegalambja azért odatesz, bár én csak a 10 filléresen láttam utoljára! Mondjuk nyilván az sem véletlen, hogy kétféle borítót kapott a könyv, a kemény fedeles az tényleg profi munka, de nyilván "művészeti szakértőnk" abban is felfedezné az utolsó görbe vonalat is. Egyébként ahogy mazsolázgattam a történetet, emlékeztet erősen a Gyíkkirály szigetére, abban a tekintetben, hogy a történet szálai nem igazán ágaznak el, sokkal inkább tűnik lineárisnak. Viszont így kerek egész a sztori, nem tűnik el senki hirtelen mellőlünk, és ha igen, azt is megindokolják miért. Ráadásul amit nehezen összekuporgatunk pénzt, no itt lesz mire elkölteni! [smiley]Treasure-Closed-icon[/smiley]
2017. szeptember 27. 07:26 | Válasz erre | #52
A scholastic egy gyerekkönyv kiadó, több éves, friss tapasztalattal a gyerekkönyvek kiadásának területén. Ők javasolták Livingsone-éknak, hogy tegyenek próbát ezzel a stílussal, ők pedig belementek, nekik ugyanis - legjobb tudomásom szerint - nincs több éves, friss tapasztalatuk gyerekkönyvek kiadásának területén. Ezért lettek ilyen stílusban rajzolva a könyvek. Egyébként, ahogy fogalmazott, minél többet nézi az új képeket, annál inkább hozzájuk lehet szokni / meg lehet szeretni őket, és másoktól is láttam már ilyen véleményeket a facebook csoportban.

Hogy egy kicsit az éppen futó témához is hozzászóljak, annyit megjegyeznék, hogy én is tanultam anno perspektivikus rajzolást még általánosban, és kicsit elgondolkoztam ezen a "nem párhuzamos a háztető két széle" dolgon, mert gyanús volt, hogy azoknak nem is kellene párhuzamosnak lenniük. Úgyhogy gyorsan kerestem egy fotót egy házról, ami nagyjából ugyanúgy lehet belőve, mint a képen látható. Aki utánam csinálná, annak ez volt az eredeti kép:

https://washrite.files.wordpress.com/2011/04/img_13811.jpg

És ez az, ahol összehasonlítom a tető alsó és felső szélét:

[img=http://zagor.hu/egyeb/roof.jpg]tető[/img]

Látszik, hogy lassan, de biztosan távolodunk az eresztől. Aki kételkedik, annak ajánlom ezt:

https://www.muveszhaz.com/wp-content/uploads/2016/08/perspekt%C3%ADva21-670x300.jpg

A jobb szélen lévő ház tetejét tessék alaposan megnézni, ott nem csak hogy még szembetűnőbb a különbség, de érezni is kell tudni, hogy az egy pontos perspektíva miatt a két élnek össze kell futnia a végtelenben.

Utolsó előtti gondolat: az a tető teljesen jól van lerajzolva. Egyszerűen balfütyi volt a munkás, és így építette meg hogy az egyik vége magasabban van, mint a másik.

Utolsó gondolat: az összegyűrt papírgalacsin nekem bejött, viszont valóban elég sokáig kellett néznem a képet, mire rájöttem, hogy a két emberke pontosan hogy is akar állni.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. szeptember 26. 23:25 | Válasz erre | #51
Ha azt írnám, hogy a te gondolkodásmódod annyira elvontan sajátos, és nem igazán pozitív értelemben, már pedzegetnék valamit, de a valóságot még csak meg sem közelíteném!Az elmúlt évek alatt annyiszor tapasztaltam ezt, hogy kezd meggyőződésemmé válni.
Mert mi is itt a szitu?Adott az új mű, és adottak hozzá az új trendi illusztrációk, amelyek enyhén szólva nem passzolnak az eddig megszokott KJK ábrázolásokhoz.A többségnek nem tetszenek, nekem sem, kár is ezt tovább ragozni.
Aztán legyen hozzá új ábra, és majd azt Báti László Gábor megrajzolja.És akkor itt ugrik a majom a vízbe!Lehet hogy nálad klasszisokkal jobban rajzol, lehet hogy te odáig vagy a műveiért, örülök neki, és?És akkor tilos kritikát alkotnom róla?Tilos mert én nem rajzolok?Nem tudom megérteni ezt a fajta logikát, kicsit a múlt rendszer észjárására emlékeztet.Csak jót szabad mondani elvtársak, és azt is elsősorban csak annak aki "letett valamit az asztalra"!
Na ez az amire én torony magasan sz..ok!Picasso számomra pont egy rossz példa, mert szörnyűek a művei, de biztosan most hirtelen az ő neve jutott az eszedbe.Sebaj, értem mit akartál kihozni ebből.Szerintem senki nem vár el itt michelangeloi színvonalat, de ha valami rossz az rossz!És Báti László Gábor sem abból fog tanulni, nem attól fog fejlődni, ha ilyen "haveri" hátbaveregetésekkel téves felfogásba ringatjuk!Ettől ő rosszabb ember?Nem!Csak szimplán van mit fejlődnie!Pl.a háztető felső és alsó vonala nem párhuzamosak!Ha tovább húzzuk őket, előbb-utóbb össze fognak érni!Az út és az onnan nyíló ajtó perspektívája rendben van szerinted?Ráadásul én nem látom magának az utca felépítésének sem a koncepcióját!Te igen?Akkor mégis merre vezet?
Az már korábban is kiderült hogy van azért némi fantáziája (itt is ötletes volt a kövér béka cégér, és az összegyűrt térkép is jó ötlet volt), egész egyszerűen a kivitelezéssel vannak gondok!
A lényeg:nem akarom én bántani, de valakinek már ki kell mondani az igazságot is!Tudod ezt nevezik úgy, hogy építő jellegű kritika.Normális, épkézláb, felnőtt emberek pedig akkor is megszokták az ilyet érteni, és nem megsértődnek rajta, ha manapság nem szokás ilyesmikkel előhozakodni, és inkább mindenki lenyel mindent.
A kiadóval kapcsolatban viszont lehet hogy igazad van -ezt nem tudom- de ha így áll a dolog, Livingstone-nak mint írónak már minden mindegy?Mégiscsak az ő műve, legyen már beleszólása!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 26. 22:47 | Válasz erre | #50
Nahát ki gondolta volna, hogy ide ennyi művészlélek jár! Gyerekek nem Picasso reinkarnációját keressük, hanem egy rajzolót, aki kicsit feldobja az amúgy elég "torz" grafikával megáldott kiadványt! Ha nem tetszik, nem veszed meg a kiadványt ilyen egyszerű! A Báti László Gábor letett valamit az asztalra, megmutatta ő ezt tudja, és ha valaki jobbat tud, nosza lássuk! Az elmélet itt már annyira megy, mintha mindenki művészettörténetben utazna ezen a fórumon. Hogy az eredeti ábrák nem tutik? Hát fiúk ezt bizony már jóval hamarabb pedzegettük itt, azért is szerettünk volna saját grafikust igazoltatni erre a könyvre is. Egyébként meg én elsősorban nem az írót, hanem a kiadót állítanám pellengérre, ők szabták el az egészet! De piszkosul ám! [smiley]gonosz3[/smiley]
2017. szeptember 26. 22:27 | Válasz erre | #49
Teljesen egyetértek Celebrau hozzászólásával, ugyanis én DReaMSCaPe-pel ellentétben nem látom azt a bizonyos fejlődést.Inkább úgy látom Báti László Gábor elért egy -bocs, de szerintem nem túl magas, kiemelkedő- szintet, és ott leragadt.Értékelendő a buzgósága, a szorgalma, de a mellékelt ábra egész egyszerűen rossz!
Báti László Gábor!Mi a technikád?Azonnal rajzolod amit kigondolsz, vagy először halványan, elnagyoltan vázolod?Csak mert a komoly művészek tudtommal az utóbbi technikát használják, és ez sokat segít abban amit Celebrau írt!
A másik dolog:az eredeti ábrák sem jók, csak másképpen rosszak.Ahogy Grimmy is írja, stílusidegenek, a hangulatuk abszolút nem passzol az eddig felépített Titán világára!Ha valami bevált, teljesen szükségtelen váltani.Az itteni változtatás is kiváló példa a "legyen új, modern, trendi, stb." mindenáron való erőltetésére, és ezzel együtt a tökéletes minőségromlásra.Jó nagy szar a végeredmény ilyenkor általában, mint most is!Ez lehet valami nyugati betegség; ennyire nem tudnak már magukkal mit kezdeni a nagy jólétükben?
Ha pedig tényleg ezzel lehet megfogni a mai fiatalokat -amit bizony kétlek- akkor nagyobb a baj, mint azt bárki a legmerészebb álmában is gondolta volna!Livingstone!-Ha már felköptél az égbe, legalább ne maradtál volna alatta![smiley]ejnye1[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 26. 20:15 | Válasz erre | #48
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 26. 20:11 | Válasz erre | #47
Mit értesz mesés történet alatt Grimmy? Van benne törpe, igaz nem hét, és hófehérke sehol... Sok benne az ismerős alak, akikkel korábban találkozhattunk és most együtt egy ütős történet erejéig összeállnak. Legalábbis, amit itt az interneten olvastam róla. Egyébként a you are the hero 2 könyvben láttam ennek az új illusztrátornak több képét is, de valahogy engem nem tudott bámulatba ejteni. Az már más tészta, hogy a könyvkiadó mennyire pocsék minőségben adta ki a képeket, mert ez az ő saruk!
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 26. 19:28 | Válasz erre | #46
2017. szeptember 26. 14:57 | Válasz erre | #45
Szerintem sokkal jobban ragadja meg a háttértörténet legfontosabb pillanatát Báti László Gábor rajza: mikor az összegyűrt papírgalacsin előtted hullik le a földre, Te pedig lehajolsz érte és felveszed azt. Miközben felpillantasz, látod a háttérben eltántorgó két bizonytalan alakot, majd kihajtogatva a térképet szemügyre veszed annak tartalmát.

Talán a perspektíva egyértelműbb ábrázolásához sokat hozzáadott volna az érte lehajoló karakter kézfeje, továbbá ha megfigyelitek a gombóccá gyűrt térképet, akkor láthatjátok a kidolgozottságát, a domborzati viszonyok jelöléseit, stb. Persze Báti László Gábor is fejlődhet még - amit szerintem könyvről-könyvre meg is tesz - a több aprólékos részlet mindig sokat dob a tusrajzokon.

Másrészt nem is vagyok benne biztos, hogy az eredeti képen lévő térkép teljesen szöveghű; azért az a kis látható részlet is nagyon profinak tűnik ahhoz képest, hogy egy öregember reszketeg kézzel készült térképe lenne, inkább tűnik profi kartográfus munkájának. Meg túl nagy a térkép ahhoz is, hogy csak úgy simán össze lehessen gyűrni.

Persze mindenkinek meglehet a saját véleménye, de szerintem egy kép alapján senki ne vonjon le elhamarkodott következtetést, főleg ha még a háttértörténetet sem olvasta végig, amihez készült. :)
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 26. 12:26 | Válasz erre | #44
Báti László Gábor jó lesz ez hidd el nekem. Láttam milyen képeket készítettek ehhez a kalandhoz, és a te rajzaidból is láttam párat. Még ha nem is minden rajzodról állítom, hogy nagyon tetszik, azért megállja itt a helyét. Látnád az én pálcika emberkéim... :-) Viccet félretéve gyakorlat teszi a mestert, és itt szerezhetsz tapasztalatokat, kibontakoztathatod fantáziádat, megmutathatod ennek a kis közösségnek, hogy kis hazánkban is tudnak azért rajzolni meg illusztrálni, és volt itt olyan zagoros kiadvány, ahol még nekem is találgatnom kellett, vajon mit is akart rajzolni a művész. Te legalább tudod. Hogy másoknak más tetszik, ez itt megszokott dolog, én mégis arra buzdítalak, hogy rajzolj, és ha kicsit több a részlet egy alkotásodon, az csak emeli az értékét! (lehet száz év múlva az aláírásod is... :-)
2017. szeptember 26. 09:15 | Válasz erre | #43
üdv! rajongói könyvekhez nagyon jók a képeid... de ha ennél a könyvnél elérhető az eredeti illusztráció, szerintem jobb lenne azzal. Őszinte leszek, nekem a gyűrt térkép nem jött le... csak miután írtad :( de ismétlem, én még ilyet se tudnék.
© runner
2017. szeptember 26. 08:51 | Válasz erre | #42
Na, emberek!

Persze lehet negatívumokat írni, illetve egyszerűen véleményt, a két képről.

László szerintem jókat rajzol, néha van ami nekem sem annyira tetszik, de mindenkinek más tetszik ugye.
Összességében viszont szerintem hihetetlenül jól illenek a rajzai a KJK könyvekbe.

A következő könyvben is ( [i]Az Álmok Erdeje[/i] ) volt mikor egyeztettünk, hogy van kép, ami még kicsit hiányos, vagy máshogy kellene kinéznie.
Ez a folyamat persze ezzel jár, sőt, még egy meglepetés-kép is lesz a könyvben, amit kérésre teljesen újrarajzolt a kedvünkért.

Lehet mondani, hogy én elfogult vagyok persze, de tény, túl azon, hogy nekem tényleg tetszenek a munkái, határidőre, és gyorsan elkészíti a képeket.
Sőt, ezt lehet nem mondtuk még, de nem is kötöttük meg a kezét, finoman fogalmazva, mert teljesen Lászlóra volt minden esetben bízva, hogy mely fejezetpontokhoz készít illusztrációkat. És jól el is találta szerintem, hová lennének jók.
Ráadásul nem kellett sok győzködés, hogy a következő könyv, mivel 500 fejezetpontos, még készítsen további 5 illusztrációt.

Ha már a képek számáról van szó, az új, eredeti könyvekben egyébként csak 20 illusztráció van, még a régiekben is ([b]![/b])
Ezzel szemben László ismét 30 fejezetponthoz készítene illusztrációt ([b]![/b])

És végezetül, ha már olyan nagyon tetszik itt pár embernek az eredeti illusztráció (bevallom, pont az jutott eszembe, mikor tegnap feltettem a háttértörténet illusztrációját, hogy az a kép nem is rossz), jöjjön még két [s]Disney[/s] kép az eredetiek közül:

[center][img=http://zagor.hu/egyeb/POP_015.jpg]http://zagor.hu/egyeb/POP_015.jpg[/img][/center]

[center][img=http://zagor.hu/egyeb/POP_017.jpg]http://zagor.hu/egyeb/POP_017.jpg[/img][/center]

Én nem állítom, hogy a mostani tizenéveseknek ez nem tetszik, sőt, a mai világban (mobiltelefon, internet, tabletek) már szinte kötelező is volt a váltás. De lássuk be, nekünk öregeknek ( [smiley]rinya[/smiley] ) már gyerekes, és a régi illusztrációkat szeretjük.
Több eredeti képet nem nagyon tennék fel, mert meghóhérol az angol könyvkiadó minket. [smiley]big-axe[/smiley]
A főhős Te vagy!
2017. szeptember 26. 08:15 | Válasz erre | #41
Mindenkinek köszönöm a hozzászólását, mindegy hogy ez pozitív, vagy negatív.
Azt azért jelezném, hogy a kép szándékosan nem az eredeti átdolgozása volt, igyekeztem valami mást belevinni.
Mondjuk azt aláírom hogy a gombóccá gyűrt térkép, meg a háttérben eltántorgó, összekapaszkodott két alak nem a legegyszerűbben kivitelezhető kompozíció, és valószínűleg nem mindenki számára felismerhető elsőre.

A képeim stílusa, ha lehet ilyet mondani hogy stílus, mielőtt bárki megkövezne érte, igen, elég vázlatos. Ez ellen próbáltam már tenni, sajnos nem igazán megy, nem lesznek a képeim mckennai vagy mccaig-i részletességűek.

A sebtében elkészített fotó szintén levon az élvezeti értékből, és azért a rajzaim mindig kapnak szkennelés előtt egy végső simítást, tehát ez még finomítva lesz, bár az alap már nem fog változni rajta.

Mindenesetre ha szeretnétek inkább az eredeti képes verziót, vagy más rajzoló/grafikus munkáját viszontlátni a zagoros verzióban, akkor javaslom hogy még most intézzétek el runnernél, mielőtt a többi kép is elkészülne, mert nincs kedvem heteken-hónapokon át molyolni egy olyan projekttel, ami aztán esetleg a kukában landol. A Bristol papír meg a tusfilc nem igazán olcsó mulatság... :)
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 26. 07:52 | Válasz erre | #40
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 26. 07:18 | Válasz erre | #39
2017. szeptember 26. 06:58 | Válasz erre | #38
minden tiszteletem Báti Lászlóé, mert jobban rajzol mint én, de szerintem sem helyettesíti az eredeti képeket :(
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 25. 21:45 | Válasz erre | #37
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 25. 21:09 | Válasz erre | #36
2017. szeptember 25. 19:31 | Válasz erre | #35
Sokkal jobban visszaadja az eredeti illusztrációk hangulatát, nekem tetszik!
Only in Death - Mindhalálig
© runner
2017. szeptember 25. 14:04 | Válasz erre | #34
Előkészületben oldalra felkerült a könyv.

[center]Íme a Háttértörténetben lévő eredeti kép:
[img=http://zagor.hu/egyeb/POP_hatterkep.jpg]http://zagor.hu/egyeb/POP_hatterkep.jpg[/img][/center]

[center]...és Báti László által készített cserekép a Háttértörténethez:
[img=http://zagor.hu/egyeb/AVK_hatterkep.jpg]http://zagor.hu/egyeb/AVK_hatterkep.jpg[/img][/center]

[smiley]fake-horse[/smiley]
A főhős Te vagy!
© runner
2017. szeptember 25. 12:45 | Válasz erre | #33


1:33-tól.

A Tapsifüles egy elég erős káromkodás. [smiley]buck[/smiley]
A főhős Te vagy!
2017. szeptember 24. 23:24 | Válasz erre | #32
Erős a tapsifüles, de elképzelhető olyan szövegkörnyezet, amikor indokolt. A KJK könyvben kicsit váratlan, de lehet olyan szituáció, amikor indokolt.
Engem nem zavar, ha benne lesz.
Only in Death - Mindhalálig
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 24. 20:38 | Válasz erre | #31
2017. szeptember 24. 20:16 | Válasz erre | #30
Mennyire ildomos tapsifülesnek fordítani a nyulat? Lesz belőle sértődés?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. szeptember 16. 16:39 | Válasz erre | #29
Valóban bolt.
A Lopakodóról helyesen jut eszedbe a bajnokok próbájának alakja.
A kovács annyit kér a termékéért, amennyit akar. Ha ennyiért is van vevője, akkor jól csinálja.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 16. 15:10 | Válasz erre | #28
Köszönjük a háttér történetet, egy aprócska hiba a második sorban A település első épülete egy bolt volt... (bot is lehetett volna de úgy nincs sok értelme!) A lopakodókkal nem vagyok még teljesen kibékülve, mert arról a bajnokok próbájának alakja jut eszembe, de jobbat még hirtelen én sem tudok. Talán küldöncök lehetnének, de lehet ez sem jobb...
Mellesleg jó drágán dolgozik a kovács, ennyiért a Feketehomok Kikötőben páncélt kapok, meg kijön egy tetoválás plusz egy ezüst nyílvessző is. De lehet infláció van... :-)
2017. szeptember 16. 14:52 | Válasz erre | #27
Az Ezüst folyó egy széles, kanyargós, lassú folyású folyó, mely a Holdkő Dombokból ered, és a Nyugati Óceán felé haladva a Macskahal folyóba ömlik. Ennek északi partján fekszik Kelyhesd gazdag városa. A település első épülete egy bolt volt egy hosszú famóló végében, ahol a vízi kereskedők kiköthettek, és megszabadulhattak áruiktól. Ekkoriban nem is volt itt nagy élet, és a kereskedő is sokat panaszkodott, hogy „mérgezett kelyhet” kapott. Később felpezsdült az üzlet, a név azonban megmaradt, és Kelyhesd hamarosan nyüzsgő kikötővárossá terebélyesedett.

Lakói nagyrészt emberek, de több más faj is él itt: Elfek, akik mintha mindig többet tudnának a környéken történő dolgokról, mint bárki más; Lopakodók, akik hosszú, pókszerű lábaikat gyorsan szedve mindig sietnek valahová; Ember-Orkok, akiket legtöbbször őrzésre bérelnek fel; Gnómok, akik idejük nagy részét borsóleves szürcsölésével töltik; két kigyúrt Ogre, akik a legtöbb fizikai munkát vállalják a dokkoknál; és egy szokatlanul barátságos Küklopsz, aki hosszú évekkel ezelőtt érkezett egy áruval megrakott ladikon, és azóta sem hagyta el a várost. Őrá a Kük becenevet ragasztották a helyiek, azóta is kovácsként dolgozik, és a környék legjobb mesterének hírében áll. Később Észak-Allansia legjobb fegyverei kerültek ki a kezei közül, azonban egy hónapban csupán egyetlen darabot készít, mivel nem hajlandó lejjebb adni a minőségből, amit megkövetel magától. Kük híres „Egy Szem” kardjának minden egyes darabjáért 50 Aranyat kér a vevőktől. „Minőségi ár a minőségi termékért,” szokta mindig mondogatni vevőinek, akikből mindig bőséggel akad.

Kelyhesd a kereskedelemnek köszönhette vagyonát. Allansia minden részéből érkeznek ide kereskedők, hogy jutányos áron eladják portékáikat. A piactéren heti hat nap lehet a legkülönfélébb bódékban fegyvereket és páncélokat, bájitalokat és szeszeket, gyógynövényeket és fűszereket, gabonát és jószágokat, féldrágaköveket és ékszereket, selymet, bundát és finom textileket és egzotikus ételeket vásárolni. A pénz pirkadattól alkonyatig cserél fürgén gazdát. És bár itt is elég sok szegény emberrel találkozni, a nemesek, kereskedők, földesurak és fogadósok számára kellemes életet biztosít. És ahogy minden más tehetős városban, ahol gazdag emberek élnek, itt is felbukkannak a zsebmetszők és tolvajok, akik szívesen megszabadítják a naívabb városiakat a kemény munkával megszerzett ezüstjüktől és aranyuktól. Az ifjú svindlerek Kelyhesdben tanulják ki alattomos mesterségüket, az ékesszólást és szélhámosságot. Ha nem kapják el őket, legjobbjaik lefelé indulnak a folyón, hogy Feketehomok Kikötő lakosain próbálják ki szerencséjüket és tudásukat, ahol már az edzett tolvajokkal és csavargókkal kell versenyre kelniük.

Harcedzett kalandozó vagy, tapasztalt zsoldos, aki legjobban a szörnyetegek levadászását és a kincskeresést élvezi. Több emlékezetes kalandod ellenére is megtanultad már a saját bőrödön, hogy a kincsvadászat nem mindig végződik egy csillogó aranyhalom mellett. Az ilyen vállalkozások végén gyakrabban tér vissza üres kézzel a vállalkozó kedvű kalandor, mint meggazdagodva. És amikor a dolgok rosszra fordulnak, még te is ráfanyalodsz, hogy másoknak dolgozz éhbérért: gazdag nemesek kúriáit vagy tehetős kereskedők piacra tartó karavánját őrizd. Fáradtan és éhesen estél be néhány nappal ezelőtt Kelyhesdre, miután egy hónapot töltöttél el a Pagan-síkságon Throm, a hírhedt baltás barbár állítólagos eltemetett kincse után kutatva, aki Sukumvit báró hírhedt fangi Halállabirintusában lelte halálát, miközben a 10.000 Aranytalléros díjért versengett.

Az itt eltöltött időd a legkevésbé sem telt kellemesen. Mivel nem sikerült munkát találnod, kénytelen voltál a kisebb sikátorokban tölteni az éjszakákat, és a kereskedők nap közben szétdobált ételmaradékai közt guberálva összekotorni valami ehetőt napnyugta után. A negyedik nap meleg este köszönt rád. A nap lassan nyugszik le a láthatáron, és kezd besötétedni. A Kövér Béka Fogadó előtt álldogálsz, és nyálcsorgatva vizslatod a tölgyfa ajtóra kiszögezett étlapot, amikor két férfi tántorog ki, egymást támogatva. Egyikük középkorú, szakállas alak, aki barna bőrzekét és sötétzöld gatyát visel, míg a fiatalabbon egy tarka gyapjúing van, aminek alja buggyos barna nadrágjába van tűrve. Mindketten gyerekesen vihognak, valószínűleg a mértéktelen sör hatásának köszönhetően. Észre sem vesznek, amikor kis híján elsodorva téged is eldülöngélnek melletted. A fiatalabbat erős csukás gyötri, és annyira tántorog, hogy bármelyik pillanatban elterülhet a talajon. A következő pillanatban megpróbál megkapaszkodni egy fa pad támlájában, elvéti, és átkozódva kidől. Erre a barátja még kedélyesebben kezd el röhögni. A fiatalabb ülő helyzetbe tápászkodik és nyitott szájjal, mint valami félnótás, hunyorog a szemébe sütő naptól.

– Eryk! – hallod két csuklás között az ifjú kiáltását.

– Miva?

– Ne röhögj rajtam.

– Mérne?

– Mert gazdag leszek!

– Fogd be – válaszolja elutasítóan az idősebbik.

– Pedig igen! Gazdag leszek! Vettem egy kincses térképet! – vág vissza, majd a zsebébe nyúl, és bizonyíték gyanánt elővesz egy régi pergament. Szerencsétlen flótás annyira részeg, fel sem tűnik neki, hogy fejjel lefelé tartja a térképet, csak bámul rá bamba ábrázattal. Bár jól hallod a beszélgetésüket, úgy teszel, mintha nem érdekelne, mint mondanak.

– Mennyit fizettél érte?

– Négy rezet.

– Négy rezet? Mekkora ökör vagy. Kizárt, hogy valódi legyen. Neked annyi, Gregor – mondja a másik férfi, még hangosabban kacagva. – Jól átvágtak téged, öcskös. Egy bolond vagy, aki a bolondok aranyát kergeti! Hát már sosem fogod megtanulni, hogy nem hihetsz el mindent, amit a Kövér Békában mondanak?

– De… De az az öregember olyan őszintének tűnt. Tisztességes ábrázata volt, nem úgy mint azoknak a hiénáknak meg haramiáknak, akiket kerülni kell. Hinni akartam neki. Elhittem neki!

– Akkor most visszakéred a pénzed?

– Á, szegény öregnek kellett a pénz. Kétségbeesettnek tűnt. Megsajnáltam. Igazából emiatt is vettem meg a térképet. Nem haragszok rá. Élveztem a történetét az arany amulettekkel megtöltött vasládáról. Azt mondta, a Holdkő Dombok között lapul, egy barlang mélyén. És folyamatosan egy aranygyűrűről magyarázott, ami a ládában van. Azt mondta, értékesebb, mint az összes amulett együttvéve. Minek is nevezte? Az… A pokolba! Már nem is emlékszem rá. De nem számít, ha nem igaz! Vagy ha szerinted nem igaz. Vagy mittudomén.

– Felejtsd el, Gregor. Csak kitalálta az egészet.

– A Lángoló Kígyók Gyűrűje! Annak nevezte. Azt mondta, egy öreg varázslóé volt, Nikóé, vagy valami Nikoakárkié. Azt mondta, a varázsló szép summát adna érte, ha visszaszerezhetné.

– Gregor, megmondtam, hogy felejtsd el. Gyere, kelj fel, nézzünk be a Nap Fogadóba. Szomjas vagyok! – mondja Eryk szigorú hangon, miközben felsegíti a barátját.

– Jól van, jól van. Erre nem is lesz szükségem akkor! – mondja Gregor, majd összegyűri a pergament, áthajítja a válla felett, és eltántorog.

A papírgalacsin épp a lábad előtt ér földet. Kíváncsian lehajolsz, és felveszed. Kiterítve egy Kelyhesd környékét részletesen ábrázoló, kézzel rajzolt térképet pillantasz meg. A városból egy szaggatott vonal indul északnak, majd keletnek fordul, átvág a Keleti Síkságon, felmegy a Holdkő Dombok közé, végül egy nagy X-be torkollik, ami Koponyaszirten, a vonulat legmagasabb csúcsán jelez egy barlangot. A térkép hátoldalára fekete tintával, apró betűkkel egy üzenetet írtak, mely így hangzik: [i]Ne a bejáraton át lépj a barlangba. Mássz fel a szirten húszméternyit. Az ágak mögött megtalálod a rejtett bejáratot. Innen fordulj balra, majd kétszer jobbra az elágazásoknál. A Kristálybarlangban találod meg a vasládát. Sok sikert! Murgat Shurr.[/i]

Lehetséges, hogy a Koponyaszirt egyik barlangjában valóban egy kincses láda várja a megtalálóját? Miért adná el egy öregember ezt a térképet csupán néhány rézért? És ki az a Murgat Shurr? Ennek semmi értelme. Már épp elhajítanád a térképet, amikor a magasból egy madár károgása üti meg a füledet. Feltekintve egy észak felé szálló varjút veszel észre. Lehet, hogy ez egy égi jel? Lehet, hogy mégis ez lenne a szerencsenapod? Úgy döntesz, nincs vesztenivalód, ezen a kalandon csak nyerhetsz. Összehajtogatod a pergament és a zsebedbe süllyeszted. Holnap reggel nekivágsz a Koponyaszirthez vezető útnak. Most azonban ételre és alvóhelyre lesz szükséged, még mielőtt leszállna az éjszaka.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. szeptember 9. 23:00 | Válasz erre | #26
Persze, hogy jó hírnek számít, ezért is kérdeztem rá személyesen, hogy született-e már döntés az illusztrációkkal kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy ez az új stílus bejönne a 30+ korosztálynak, Báti László rajzai sokkal inkább illeszkednek a klasszikus vizuális dizájnhoz.

Az angol kiadásban lévő 20 kép biztosan kiemelt eseményekhez/jelenetekhez kötődik, így a nagy részét egyértelműen újra kell rajzolni. Esetleg ha már ott tartotok, akkor 1-1 képet összehasonlításként beszúrhatnátok ide a topikba.
2017. szeptember 9. 18:14 | Válasz erre | #25
Én is mindenképpen támogatom. Tetszenek a rajzai, illenek a könyvekhez.
Only in Death - Mindhalálig
2017. szeptember 9. 16:45 | Válasz erre | #24
Mindenféleképpen! :)
2017. szeptember 9. 16:09 | Válasz erre | #23
Nagyon is annak számít! Fantasztikusak vagytok! :)
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 9. 12:46 | Válasz erre | #22
Ahogy az eddigi képeket láttam az interneten hát bizony nagyon elcsodálkoztam. Azt tudtam, hogy néhány kjk könyvben a képek eléggé csapnivalóak, sőt szerintem olykor a művészen kívül senki nem tudta mit ábrázol a kép. Ha ennek egy új színezetet adtok annak csak örülni lehet! Ahogy viszont olvastam a kritikákat van a könyvben egy-két baki, de ezt nyilván akkor tárgyaljuk ki, ha már kész anyag van. Várom is azt a napot...[smiley]kacsint[/smiley]
© runner
2017. szeptember 9. 12:06 | Válasz erre | #21
A könyvet hamarosan elkezdjük.
Valóban érdekesek az illusztrációk, ráadásul minden újra kiadott könyvben csak 20 kép van az eredeti 30 helyett.

Örömmel jelenthetem, hogy Báti Lászlóval és FireFoX-szal is egyeztetve, nem ezeket a képeket fogjuk felhasználni, hanem újra lesznek rajzolva.
Sőt, Báti László továbbiakat is készíteni fog, hogy meglegyen a 30 darab.

Remélem ez jó hírnek számít. [smiley]crazya[/smiley]
A főhős Te vagy!
2017. szeptember 4. 18:52 | Válasz erre | #20
Én már minden második nap frissítem az előkészületben meg a könyvrendelés listát várva ennek a címnek a felbukkanását :D

De gondolom még az nem holnap lesz és egyáltalán ne vedd siettetésnek vagy ilyesmi :)
2017. szeptember 4. 18:44 | Válasz erre | #19
Fighting Fantasy Fest 2-n.

Előtörténet jön majd lassan, még várni kell rá egy kicsit.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. szeptember 4. 17:30 | Válasz erre | #18
Összefirkálni egy könyvet, eretnekség. [smiley]hehe[/smiley][smiley]hehe[/smiley][smiley]hehe[/smiley]

Hol szerezted? Nekem nem írták alá!
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 3. 21:41 | Válasz erre | #17
Firefox kérhetünk egy magyar nyelvű háttér történetet? Vagy legalább annyit hogy egy fotót készítesz róla, hogy elolvashassuk ékes angol nyelven... Mert bár kutatom bőszen az oldalakat túl sok újat nem tudtam meg erről a kalandról. please...[smiley]worship[/smiley]
2017. szeptember 3. 18:09 | Válasz erre | #16
Saját példány, tegnapi termés. A keményfedeles belsőre pont ugyanilyen volt, úgyhogy maradtam a puha verziónál.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 3. 17:53 | Válasz erre | #15
Na most kapott el az irigykedés! Gondolom saját példányod, és nem mondjuk egy weboldalról szedted le, bár április már elmúlt a karácsony meg még messze van... Drága télapó nekem is hozz egy ilyen kötetet![smiley]rolleyes[/smiley]
2017. szeptember 3. 15:13 | Válasz erre | #14
[img=http://zagor.hu/egyeb/pop.jpg]PoP[/img]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. szeptember 2. 10:35 | Válasz erre | #13
Akkor elnèzèst. Összekevertem valamivel.
2017. augusztus 26. 17:14 | Válasz erre | #12
Nem tudtam azt hittems szeptemberben jön, de akkor az csak a kemény kötéses dísz verzió.
dum spiro spero!
2017. augusztus 24. 18:01 | Válasz erre | #11
Már megjelent angolul.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. augusztus 24. 14:36 | Válasz erre | #10
Azért nincs bent mert még angolul se jelent meg :D
dum spiro spero!
© runner
2017. augusztus 23. 10:21 | Válasz erre | #9
Ez még be se került az Előkészületben oldalra.
Hamarosan...
A főhős Te vagy!
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal