Zagor.hu
Zagor.hu fórum
9 – Bajnokok próbája
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (5)
© Nheil
Felmelegítve kevés dolog jó. Például a töltöttkáposzta és a halállabirintus. Így gondolhatta 1986-ban Livingstone mester is, aki a legjobb történetei után lelassított és most már ráállt az évi egy kalandra. Mivel egyre több új író csatlakozott a KJK világába ki több, ki kevesebb sikerrel, a két eredeti mester háttérbe szorulásával továbbra is tartották az évi 6 könyv kiadását és még mindig nagy siker volt a Fighting Fantasy.

A Bajnokok próbája tehát a Halállabirintus direkt folytatása. Egy év telt el az előző verseny óta és természetesen még nehezebb, durvább, halálosabb lett a labirintus, ahogy egy folytatáshoz dukál. További fűszerezésnek, a kaland elején kapunk egy rövid "bemelegítést" is, ugyanis Sukumvit báró testvére, Carnuss elraboltat minket 41 másik szerencsétlennel együtt, akiket beküld a saját mini arénájába ahol csak egy maradhat. Akinek az életben maradáson túl a kétes nyereménye az lesz, hogy Carnuss nevében el kell indulnia az idei Halállabirintusban. Igazából sokkal kegyetlenebb ez az aréna, hiszen rengeteg a halál, de eléggé rövid ez a rész így nincs igazán időnk ezen merengeni, mire megrendülnénk, már indul is a hajó Fangba.

A kaland nagyobbik része természetesen ezután az újjáépített Halállabirintusban játszódik. Valóban teljesen át lett építve és alapvetően sokkal nehezebb lett. Nagyon sokkal. És itt rá kell térnünk a nehézségre, ami extrém módon magas. Minimálisan lehet csak eltérni az egyetlen helyes úttól, az ajtók többsége mögött halálközeli helyzet, csapda és/vagy kemény ellenfelek várnak. Viszont cserébe mégiscsak be kell nézni szinte mindenhova, mert egy tonna kötelező tárgyat és információt kell megszereznünk. amiből ha csak egyet kihagyunk, később elhalálozunk. A teljesség igénye nélkül kilenc aranygyűrű, három információ a gyűrűk elhelyezéséhez, vasreszelő, piros por, vaskulcs, bíborpalást, sisak… Frusztráció magas fokon. Persze senki nem mondja, hogy amúgy aranygyűrűket kell keresni a labirintusban. A legfelháborítóbb talán a teleportáló szoba, ahol az író még ki is oktat, hogy "nem kell minden szobát kinyitni!" Micsoda cinizmus, amikor ezen kívül kb minden ajtót ki kell nyitni az előbb felsoroltak miatt...

Hogy a nehézséget még tovább fokozzuk, tegyük fel, hogy könnyítésből térkép alapján haladunk, a kaland szabályos végigjátszása AKKOR IS a lehetetlent súrolja, hiszen nincsen élelmünk, nincs semmink a kardunkon kívül a labirintus elején. Vannak néhol életerő visszatöltési lehetőségek (mert veszíteni fogunk, mindenképpen, még 12-es ügyeséggel is), de aránytalanul kevés a 10-es és 11-es ügyességű és hozzá mindenféle speciális képességű (értsd, további életerőt sebeznek rajtad!) szörnyek mellett. A varázskard és a csizma és később a pajzs talán ér annyit, hogy kezdeti ügyességünket megnöveljük eggyel mégha a könyv nem is írja így de azért ennyit már tényleg cinkeljünk na. És persze mondanom sem kell, a legtöbb elveszített szerencsepróba azonnal halált eredményez. Tehát lépten-nyomon a halált kísértjük, ami valahol persze jogos a történetet és a helyszínt nézve, csak kérdés, hogy kinek van kedve 25ödjére nekiszaladni a kalandnak. Nekem például nincs, én nem kultiválom az ilyen mértékű nehézséget, mert frusztráló. A szobák és találkozások többségében nem mindig az ésszerű, megfontolt döntések eredményeként jutunk hozzá a fontos tárgyakhoz hanem simán csak egy szerencsés balra/jobbra fordulás vagy dobozkinyitás eredményeként.

A labirintus hangulata még mindig ül, egyszerűen annyira erős ez a koncepció hogy elbír egy ilyen folytatást. A fináléban, a labirintus megnyerése után még Carnusst is megöljük párbajban, ami persze elégtétel, de ennyi szenvedés után az a harc már gyerekjáték. Egy kicsivel ha könnyített volna Livingstone mester a játékmeneten szerintem pont, hogy előnyére vált volna a kalandnak, persze vannak olyan mazochisták, akik épp emiatt imádják. Az újrahasznosított, bár kétségkívül ezúttal is működő koncepció miatt le kell vonnom egy pontot, kettőt pedig az elborult nehézség miatt.
10/7
 
[b]Borító[/b]
Az egyik győztes gladiátort ábrázolja a Halálarénában, nagyon szép és látványos! Ott van még a fő-főmufti, a Lord Carnuss is, bár nem sokat látni belőle (máshol se rajzolták meg, nemcsak ebben a könyvben).

[b]Grafikák[/b]
Akárcsak a borító, ezek az illusztrációk is valóságos műremekek, a Szirén különösen tetszett például. Hiányoltam volna azonban Szukumvitról és Carnussról képeket, mert azért mégiscsak érdekelt volna, miféle agyas emberkék találtak ki halálarénát meg halál-labirintust. Az azonos című könyben sincs kép Szukumvitról, de itt most egyenesen elvártam volna.

[b]Történet[/b]
Érdekes elgondolás – a történet a könyv hátulsó borítóján kezdődik igazán, a háttértörténet pedig ennek a folytatása. Nem tudom, ez mennyire szerencsés megvalósítás. Mindegy, a lényeg, hogy vidámat hajókáztunk valamelyik tengeren, élveztük az édes életet, egyszercsak a kalózok elfogták a hajónkat, gályarabként „alkalmaztak” a sajátjukon, míg végül a könyörtelen nagyúr, Lord Carnuss gladiátoraként kerülünk a játékkönyvbe. Rettegett Halálarénájában rengeteg próbát és küzdelmet kell túlélni, és mi a jutalom érte – ismét beléphetünk Szukumvit báró híres Halállabirintusába. Bizony, ez a könyv voltaképpen a Halállabirintus második része. Ezúttal 20 ezer aranytallér a fődíj, és persze a szabadságunk. A gond csak az, hogy ezúttal Szukumvit báró átépítette az egész labirintust, és még sokkalta nehezebb lett…

[b]Nehézség[/b]
Szukumvit báró nem hazudott – ha az arénás küzdelem nem is, a Halállabirintus cefetül nehéz lett, aránytalanul nehéz, szerintem. Az arénás balhékat jó kondícióval és jó kezdő értékekkel túl lehet élni, viszont a szerencsédet nem javallott elvesztegetni, mert a labirintusban aztán hiányozni fog. Ezenkívül nincs élelmed, azaz nem gyógyulhatsz csak úgy bármikor. Helyette naponta megetetnek a börtönőrök, ami kb. a fél fogadra se elég, ha gyengébbek a hősöd értékei.
Na a labirintus. Úha. 9 aranygyűrűt kell megtalálni – ez már önmagában is iszonyúan nehéz feladat – de ez még mind semmi! A végén még azt is ki kell találni, hogy a 9 aranygyűrűt melyik rekeszébe rakjuk bele egy kilencfelé osztott fadobozban! És tudjátok, mit? Még ezután is játszi könnyedséggel meg lehet pusztulni! Ja, és ez alkalommal nincs szövetségesed a labirintusban sem. NAGYON nehéz könyv!

[b]Főellenség[/b]
Elvileg itt is kettő van – a Délvidéki ember, az utolsó ellenfél az arénában, a Halállabirintus végén pedig maga Lord Carnuss. Igazából aki túléli magát a labirintust, meg se fogja érezni Lord Carnusst, nincsenek fűdekomoly értékei (10 ügyesség, 10 életerő).

[b]Ami tetszett[/b]
A bajvívásos rész az arénában egészen újszerű, egyedi kezdeményezés, hasonló még nemigen volt a Kaland Játék Kockázat kiadványok között, legalábbis ami speciálisan erre lett kihegyezve. Ezenkívül a Halállabirintus nagyon izgalmas, és az előző könyvtől eltérően itt is rengeteg fantáziadús, durva dologgal találkozhatunk – ládacsapda, kukacos rothadt hús, szirén, óriási nyelv egy kőszájban, víz alatti csápos Tentallus – úgyhogy az ellenfelekre nem lehet panasz. Nagyon sok az életerő-növelési lehetőség is: gyógyiszap, varázslatos lépcsőfokok, van kaja is dögivel, a végén pedig felkoncolhatjuk magát Lord Carnusst is! Egy főgonosszal kevesebb a Titánon…

[b]És ami nem[/b]
Elképesztően nehéz! Egyetlen helyes út van – ahol a 9 aranygyűrűt begyűjtheted – de ez még nem elég, kell információ is, hogy ezt a 9 gyűrűt hogyan használd fel, ami miatt mindent át kell kutatnod, és persze beleesel jópár csapdába is pont emiatt. Arról nem is beszélek, hogy szükséged van még a 9 gyűrűn kívül jópár más tárgyra is, például vaskulcs és mágikus por. Ha ezek közül akár csak EGY is hiányzik, kezdheted az egész mókát a legelejéről. Mármint a halálarénás legelejéről természetesen! A Próbamesterek rendkívüli módon idegesítőek, itt már meg se lehet ölni őket, még a kopasz buddhista hapsit se. Enyhe túlzás, hogy 6 életerő pontot is elveszítek néhány játékkockától, természetesen a pajzsom a fémfegyverek ellen kiváló, de a fakockák ellen hatástalan…idiótaság. Ezenfelül rengeteg a szándékos szopatás is a játékban. A 386-os szoba a lehető legnagyobb pofátlanság ebben a kalandban, de az is cuki, hogy nem tudok visszafordulni, ha rossz irányba megyek, és kalandom persze véget ér. Muszáj ezt!? Az óramutatós feladvány találó volt, viszont a gyűrűknek a fadoboza egy kínban született, hirtelenjében összedobott szándékos szopatás (a rajzon, ami a varázslót ábrázolja, mellesleg nincs is ilyen doboz).
Némelyik szörny eléggé elbaltázott, például a Hidegkarom. A hüllők köztudottan rühellik a hideget, erre a Hidegkarom egy kétéltű-hüllőszerű lény? Oké, tudom, hogy „fántázi” stílusú a könyv, de ilyen nyilvánvaló, triviális dolgoktól nem illik megfeledkezni akkor sem. A Xoroák pedig…miért kell ilyen bugyuta kombókat kreálni állatból meg emberből? Farkasember, patkányember, madárember még oké, ezek még szódával elmennek. Az ötlettelen könyvíró leginkább ezzel tudja elkúrálni magas fokon a saját művét, hogy nincs ötlete eredeti szörnyedvényekre, bedob mindenféle állat-ember keverékeket, mint pl. ezek a Xoroa hangyaemberek. Mik fognak még megszületni? Zebraember, földigilisztaember, kacsacsőrűemlős-ember? Jaj hagyjuk már…
Fordítási hiba szerencsére viszont nincs, bár a 28. pontnál van némi kavarodás a pajzsoddal, és a kutyaszobornál nem volt nyilvánvaló, miért is kéne befognom az orromat, mert a talapzaton lévő szövegbe nem fordították bele, hogy a szobor gáztámadással fenyeget, ha nem kap aranyat.
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Nagyon tetszetős és figyelemfelkeltő. A Halálarénát láthatjuk, Lord Carnuss testőrei gyűrűjében figyeli (unott fejjel) a lenti barbár-szerű győztest… egy jelenet a könyvből. Jók ezek a mediterrán színek, meg a betűtípus, de szerintem legjobban a félig leomlott oszlop néz ki.

[b]Illusztráció[/b]
Szépek a rajzok, de valahogy nincs túl sok hangulatuk. Túl tiszták, túl szimmetrikusak… (pl. 3., 125., 156., stb.) annyira mások, mint John Blanche "mocskos" világa. Ez persze nem baj, de a tűz ábrázolások például nagyon gyengék (lásd.: 143., 246., 374.), ennél még én is jobbat tudok rajzolni. A kedvenceim közé Liche királynő (318.) és a szirén-csajszi (364.) képei tartoznak (vajon miért…?).

[b]Háttértörténet[/b]
Jól indul a történet, rendesen megadja az alaphangulatot. Rabszolgák vagyunk, mert hajónkat megcsáklyázták a kalózok és foglyul ejtettek minket. Később a Vér-szigetre kerülünk (bizalomgerjesztő elnevezés), ahol Lord Carnuss képez ki harcosokat Halálarénájában, hogy a győztes (az az egy, aki életben marad) a gyűlölt fivére által rendezett próbatételen sikerrel jusson keresztül a Halállabirintuson (magyarul élve kerüljön elő). A gyűlölt fivért Szukumvit bárónak hívják. Hát, én nem is tudom, de mintha már hallottam volna ezt a nevet valahol…

[b]Eredetiség[/b]
Persze, hogy semmi eredetiség nincs benne, hisz a két évvel ezelőtti [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url][/i] felmelegítéséről van szó. Az egyetlen különbség, hogy most nem saját akaratunkból csöppenünk bele az események sűrűjébe, hanem kényszerből. Az újítás az arénában való kiképzés, amit bár akármelyik gladiátoros filmben láthattunk már, mégis csúcs hangulata van. A labirintusos rész véleményem szerint nem jobb a '84-es előzményétől.

[b]Kihívás[/b]
Nehéz, de nagyon. Az egész "labirintusosdi" voltaképpen egy dologra van kihegyezve: hogy összegyűjtsünk 9 aranygyűrűt. Ugyanis ha csak egyet is elszalasztunk (azaz egyszer pl. "balra fordultunk és nem jobbra" típusú dologról van szó), akkor az utolsó próbamester kíméletlenül végez velünk. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem egy kicsit idegesítő, amikor SENKI nem mondja, hogy ezt és ezt kell gyűjtögetni. Mikor először játszunk, csak akkor kezdhet gyanússá válni a dolog, amikor már a harmadik ugyanolyan aranygyűrűre lelünk rá. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindezzel mit sem érünk, ha nincs meg a három sorozat, ahogy a gyűrűket majd egy táblázatba be kell helyezni… Ráadásul számos alkalom kínálkozik arra, hogy elveszítsük gyűrűinket. Csak néhány példa: a hídnál is ezzel kéne fizetni, a kutyafejű bálvány is ilyen áldozatot óhajt, a Káoszbajnok is ezt követeli rajtunk, ha nem akarunk vele harcolni…
A poén az, hogy ha nem is lennének gyűrűk és sorozatok, a könyv még akkor is a nehezebb kategóriába tartozna. Az átlagosnál több szerencse/ügyesség próba és harc van a játékban, így pontjaink gyorsan fogynak. Aztán még egy-két nélkülözhetetlen tárgy: vasreszelő a ketrec-csapdánál, tűzvédő bíborpalást a tűzfüggönynél, piros teleportáló por a boszorkánytól, vaskulcs… szóval rengeteg minden. A 386-os szobáról meg ne is beszéljünk, mert ez már tényleg a szadizmus határát súrolja… Egyedül annyi enyhít a nehézségen, hogy egy csomó gyógyító cuccot találhatunk az útvesztőben, de hát ugye ezeknél mindig ott a kétség a játékosban, hogy segíteni, vagy ártani fognak-e nekünk.

[b]Főgonosz[/b]
Valójában Lord Carnusst lehet annak nevezni, és tényleg eléggé meg lehet utálni, mire kitántorgunk a labirintusból. Annyira nem nehéz ellenfél, csak kérdés, hogy nekünk addigra hány Életerőnk és Ügyességünk marad. Kisebb főellenségeknek lehet minősíteni a próbamestereket is (Noyt és Lexust), akik azért tényleg beleadnak mindent, hogy megszívassanak minket (amit Lexusnál ki kell állnunk, hát az már tényleg…).

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Hangulat[/b]
Változó. Az elején az arénában nagyon jó, később viszont sima, ősi labirintus-mászkálás. Persze vannak jó ötletek, érdekes teremtmények, de sok csontváz, kutya, stb. is, azért Jacksonnál szerintem mindig eredetibb a teremtmény-felhozatal. Van egy érdekes fordítás is a kutyafejű bálványnál (398.): ugye angolul láthatjuk a képen - "a gift of gold will let you pass, unless you want death by gas". Magyarul ez így hangzik: "ha egy aranytárgyat adsz, továbbmehetsz, hacsak nem akarsz meghalni". Így nem nagyon világos, miért fogjuk be az orrunkat, és miért kéne hallanunk a szivárgó gáz hangját, ha nem fizetünk - kiskoromban ezt sose értettem. A horrort kedvelőknek pedig ajánlom a 265. pont elolvasását.
Értékelés: 7 / 10
Szerintem mások egy kicsit erős véleménnyel vannak a Bajnokok próbájáról!

Rendben, gyakorlatilag egy újabb bőrt húznak le a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintusról[/url], és a folytatások soha nem lehetnek olyan jók, mint az eredetik. Szerintem azonban Livingstone egész jó munkát végzett. A könyv önmagában is jó, és a többi KJK kötettel szemben is meg tudja állni a helyét. A megfogalmazás jó lett, és az ötlet sem rossz, hogy próbák sorozatát kell kiállni ahhoz, hogy végül beválasszanak a Halállabirintusnak nekivágó bajnokok közé. A belső képek is remekül sikerültek.

Igen, egy korábbi ötlet lemásolása ez, de attól még jól csinálták. Mindent összevetve egy olvasásra érdemes, élvezetes része a sorozatnak...
Ez a könyv egy kicsit tekinthető a méltán híres [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url] folytatásának is. Alapvetően arról van szó, hogy Fang bárója úgy döntött, miután a legutolsó hős sikeresen átverekedte rajta magát, újjáépíti a labirintusát, az egyik rokona pedig úgy dönt, hogy saját bajnokát küldi el, hogy őt képviselje. Néhány sorstársaddal együtt téged is elrabol, hogy biztosan legyen egy bajnoka, aki túl tudja élni a kihívást.

A könyv legjobb része az eleje, ahol az összes rabszolgát túlélőpróbának vetik alá, így gondoskodva róla, hogy csak a legrátermettebbek maradhassanak életben. Az utolsó túlélő (remény szerint mi) megszerzi a jogot, hogy nekivágjon a Halállabirintusnak. Ez a kötet legjobb része (hacsak nem olvastál más KJK könyveket is, mert akkor van viszonyítási alap).

Mindent egybevéve ez egy átlagos kaland. Az egyértelmű, hogy próbálja az elődje sikerét meglovagolni, de nem igazán sikerül neki. Hogy perspektívába állítsam, az általam olvasott 20 könyv közül ezt a 10. hely körülre tenném, míg a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintust[/url] a másodikra.
hr
© Nheil
2023. december 19. 10:40 | Válasz erre | #78
Felmelegítve kevés dolog jó. Például a töltöttkáposzta és a halállabirintus. Így gondolhatta 1986-ban Livingstone mester is, aki a legjobb történetei után lelassított és most már ráállt az évi egy kalandra. Mivel egyre több új író csatlakozott a KJK világába ki több, ki kevesebb sikerrel, a két eredeti mester háttérbe szorulásával továbbra is tartották az évi 6 könyv kiadását és még mindig nagy siker volt a Fighting Fantasy.

A Bajnokok próbája tehát a Halállabirintus direkt folytatása. Egy év telt el az előző verseny óta és természetesen még nehezebb, durvább, halálosabb lett a labirintus, ahogy egy folytatáshoz dukál. További fűszerezésnek, a kaland elején kapunk egy rövid "bemelegítést" is, ugyanis Sukumvit báró testvére, Carnuss elraboltat minket 41 másik szerencsétlennel együtt, akiket beküld a saját mini arénájába ahol csak egy maradhat. Akinek az életben maradáson túl a kétes nyereménye az lesz, hogy Carnuss nevében el kell indulnia az idei Halállabirintusban. Igazából sokkal kegyetlenebb ez az aréna, hiszen rengeteg a halál, de eléggé rövid ez a rész így nincs igazán időnk ezen merengeni, mire megrendülnénk, már indul is a hajó Fangba.

A kaland nagyobbik része természetesen ezután az újjáépített Halállabirintusban játszódik. Valóban teljesen át lett építve és alapvetően sokkal nehezebb lett. Nagyon sokkal. És itt rá kell térnünk a nehézségre, ami extrém módon magas. Minimálisan lehet csak eltérni az egyetlen helyes úttól, az ajtók többsége mögött halálközeli helyzet, csapda és/vagy kemény ellenfelek várnak. Viszont cserébe mégiscsak be kell nézni szinte mindenhova, mert egy tonna kötelező tárgyat és információt kell megszereznünk. amiből ha csak egyet kihagyunk, később elhalálozunk. A teljesség igénye nélkül kilenc aranygyűrű, három információ a gyűrűk elhelyezéséhez, vasreszelő, piros por, vaskulcs, bíborpalást, sisak... Frusztráció magas fokon. Persze senki nem mondja, hogy amúgy aranygyűrűket kell keresni a labirintusban. A legfelháborítóbb talán a teleportáló szoba, ahol az író még ki is oktat, hogy "nem kell minden szobát kinyitni!" Micsoda cinizmus, amikor ezen kívül kb minden ajtót ki kell nyitni az előbb felsoroltak miatt...

Hogy a nehézséget még tovább fokozzuk, tegyük fel, hogy könnyítésből térkép alapján haladunk, a kaland szabályos végigjátszása AKKOR IS a lehetetlent súrolja, hiszen nincsen élelmünk, nincs semmink a kardunkon kívül a labirintus elején. Vannak néhol életerő visszatöltési lehetőségek (mert veszíteni fogunk, mindenképpen, még 12-es ügyeséggel is), de aránytalanul kevés a 10-es és 11-es ügyességű és hozzá mindenféle speciális képességű (értsd, további életerőt sebeznek rajtad!) szörnyek mellett. A varázskard és a csizma és később a pajzs talán ér annyit, hogy kezdeti ügyességünket megnöveljük eggyel mégha a könyv nem is írja így de azért ennyit már tényleg cinkeljünk na. És persze mondanom sem kell, a legtöbb elveszített szerencsepróba azonnal halált eredményez. Tehát lépten-nyomon a halált kísértjük, ami valahol persze jogos a történetet és a helyszínt nézve, csak kérdés, hogy kinek van kedve 25ödjére nekiszaladni a kalandnak. Nekem például nincs, én nem kultiválom az ilyen mértékű nehézséget, mert frusztráló. A szobák és találkozások többségében nem mindig az ésszerű, megfontolt döntések eredményeként jutunk hozzá a fontos tárgyakhoz hanem simán csak egy szerencsés balra/jobbra fordulás vagy dobozkinyitás eredményeként.

A labirintus hangulata még mindig ül, egyszerűen annyira erős ez a koncepció hogy elbír egy ilyen folytatást. A fináléban, a labirintus megnyerése után még Carnusst is megöljük párbajban, ami persze elégtétel, de ennyi szenvedés után az a harc már gyerekjáték. Egy kicsivel ha könnyített volna Livingstone mester a játékmeneten szerintem pont, hogy előnyére vált volna a kalandnak, persze vannak olyan mazochisták, akik épp emiatt imádják. Az újrahasznosított, bár kétségkívül ezúttal is működő koncepció miatt le kell vonnom egy pontot, kettőt pedig az elborult nehézség miatt.
10/7
The city changes but the fools within are always the same.
© marczy
2019. május 24. 23:11 | Válasz erre | #77
Valóban fontos, hogy a Titánon vagyunk, ott pedig effektíve a Titán naptárát kell használni (amit vélhetően a francia forradalmi naptár ihletett vagy hasonló).
Pl. a Magusban is vannak hasonló következetlenségek az időszámításban, bár ezeket házi szabállyal fel lehetett oldani.
2019. április 9. 16:00 | Válasz erre | #76
41 rabszolga társaddal ezen a napon érkezel Barella kapitány hajóján a Vér-szigetre!Holnap pedig már megkezdődik a halálos játék a Halálarénában!Csak 1 maradhat (és holnap lapozz az 1-re, hiszen most aktuális ebbe a kalandba belefogni)![smiley]axe[/smiley][smiley]Amazon-icon[/smiley][smiley]Barbarian-icon[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2019. március 19. 14:42 | Válasz erre | #75
Köszi szépen, már mosom is a fogamat :)
© killmaster (Savanyúhas)
2019. március 18. 18:31 | Válasz erre | #74
Lépcsősoron le, kinyírni a patkányokat, kenyeret kettétörni, és benne a reszelő. Van ott sült hús is, azt is edd meg! Aztán moss fogat...[smiley]fogmosas[/smiley]
2019. március 18. 17:24 | Válasz erre | #73
Sziasztok,
Sokadik próbalkozasra végigjátszottam a BP könyvváltozatát, végre megvan a helyes útvonal, kódok, gyűrűk, minden car, egyedűl a vasreszelő hiányzik, amely az 58. pont ketreccsapdájához kell. Kérlek írjátok meg hol találom, mert szerintem már minden lyukba bemásztam ebben a könyvben....
Köszi.
2019. február 11. 19:11 | Válasz erre | #72
Igen, ez mind igaz, amit leírsz, és valószínűleg ezért kezdenek engem is csak mostanában zavarni kissé ezek a dolgok, bár még így is csak egy-két dolog van, ami jobban idegesít, a legtöbbön igazából én is túl tudok lépni. Az egyes területek különböző fejlettségi szintje például valamiért kevésbé zavar, bár az itt-ott rendre fel-felbukkanó ágyúkat(!!!) elég nehezen tudtam megemészteni. Ha viszont arra gondolok, hogy a földi történelem során pár száz év alatt milyen mértékű változások mentek végbe, igaz, ebben az esetben is az egyes területeken egymáshoz képest jelentős csúszásokkal (ld. ún. "harmadik világ"), ezzel szemben gyakorlatilag minden fantasy világban ezredévek telnek el szinte változatlan technikai fejlettségi szint mellett, ezen is túltettem magam. A "természeti" viszonyok szembeszökő logikátlanságai (pl. a síkságok, sivatagok kellős közepén a semmiből eredő folyók, a távolságokkal kapcsolatos "nagyvonalúság" és hasonlók) mellett azonban valamiért kevésbé tudok csak úgy elmenni, de ez én bajom. Emlékszem, a magam számára is külön elméleteket gyártottam arról, hogy is alakulnak az egyes tájegységek éghajlati viszonyai és miért, főleg Khulban, de másutt is. Igazából talán az zavar ezeknél is, hogy úgy érzem, sokszor nagyon is igényesek voltak a Titán világának kidolgozásakor, és így még kontrasztosabbak a bakik és trehányságok, amelyek sokszor igazán könnyedén kiküszöbölhetők lettek volna, legalábbis szerintem. Mintha egy Rolls Royce-ot szobafestő pemzlivel festenének le és a visszapillantótükröket fordítva tették volna fel...
2019. február 11. 16:30 | Válasz erre | #71
A veszedelmek kikötőjében egy idő után egy nindzsa nő lesz a társunk, aki Zengisből való!Ez ugyan a livingstone-i Allansia (észak)keleti része, de a Halál seregeiből se ez a város, se annak környéke nem ilyen földi távol-keletinek jön le.
Ahogyan a bolygó logikus klímájára sem fordítottak különösebb odafigyelést, úgy a különböző kontinenseket belakó embertípusokra, rasszokra sem!Meg még sok más egyébre sem!(Pl. kultúrák, vagy a fejlettségi szint (az egyik helyen még ókori a színvonal, a másikon meg már reneszánszkori minimum).)
Be kell nyelni, hogy ez egy alapvetően gyerekeknek készült fantasy világ, azoknak pedig még elmegy így.Ha én ilyenbe fognék, a jelenlegi tudásommal egészen másképpen építenék fel egy fantasy világot, de nem tervezem, hogy fantasy világot alkossak, a Titánt pedig nem fogom átszerkeszteni, módosítgatni, stb. számos hibája ellenére sem.
A 90-es évek elején, fénykorában, nem igazán zavartak ezek (pedig sok logikátlanság már akkor is hamar feltűnt), ma már jobban, nyilván, de most sem annyira egetrengetően, hogy ne tudjak túllépni felettük.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2019. február 9. 20:57 | Válasz erre | #70
Igen, mindezzel teljesen egyetértek, mindazonáltal számomra fura, hogy a Titán világának kialakításakor miért Khulra tették a japán jellegű kultúra helyszínét, mikor már maga az észak-allansiai Chiang Mai tartomány (és Kay-Pong), és annak lakói is egyértelmű délkelet-ázsiai jegyeket mutatnak, nem is beszélve az onnan valóban keletre, délkeletre eső Nagy Síkság nomád (mongoloid jellegű) népességéről. Nem értem, miért nem Allansia keleti tájaira tették Hachimant. Hely lett volna bőven. Khul számomra sokkal inkább eltérő karakterjegyeket mutat (ami amúgy tetszik is). Arion vidékét és a Beltenger környékét például imádom, úgy, ahogy van![smiley]szeret[/smiley]
2019. február 9. 09:00 | Válasz erre | #69
Szerintem ebben az esetben a következőekről van szó!
Livingstone az egyszerűség kedvéért a földi alapokból indult ki.Itt ugye tőlünk keleten vannak ezek a mongoloid rasszú emberek, amiket eme művében is felhasznált, így azokat a Titánon is valahová keletre helyezte el!És ne feledkezzünk meg a Halállabirintus nindzsájáról se!
De hogy pontosan a Titánon keletre merre, azzal már nem foglalkozott.Hachiman más szerzők műve, ahogyan a Titán is, amely mű mintegy összefoglalta ezeket az addig megjelent kalandokat egy világon belül!Lehet, sőt egészen valószínű, hogy maga a Titán is kb. akkoriban kezdett körvonalazódni, mikor maga a Bajnokok próbája is íródott, vagy méginkább egy kicsivel utána.De így utólag persze, már magyarázható, hogy ezek a keleti figurák Hachimanból valóak.
Az pedig -ha valóban onnan valóak- hogy hogyan értesültek erről a labirintus játékról, majd hogyan jutottak el a helyszínre, már egy másik történet.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2019. február 8. 10:09 | Válasz erre | #68
Még egy dolog ötlött fel bennem, talán korábban már másban is: vajon a Keleti Ember a vér szigeti cellánkban, és a Keleti Hadúr a labirintusban (a Chiang Maitól lehető legtávolabbi!) Hachimanból érkeztek? Vajon ugyanazzal a csoporttal? Az övék is érdekes történet lehet.[smiley]vigyor3[/smiley]
© twillight (Kövérorr)
2018. május 22. 12:13 | Válasz erre | #67
Húúú... Maxos értékekkel kezdtem, pláne hogy a kukacos jelvényre hajtottam. Hááát.

12 ügyesség eléggé alap. Életerő kelleni fog mint fene, és a szerencse is elég borzalmas.
A Szigeten gyakorlatilag úgyis végigmegyünk, és kapunk teljes gyógyulást. Ép-ből. Többit ne veszítsük.

A második etap a Káoszbajnokig elég okés. A jégkarom elég probléma, használjuk EGYSZER a szerencsénket.
Mindenképp veszítünk 3 Épt, szóval a patkánykamra 6 gyógyulása és az iszapfürdő az elefántormánynál (5 Ép) annyival kevesebbet ér.

A káoszbajnok egy 11 Ü-s lény, szóval valószínűleg sérülünk,de utána itt-ott gyógyulunk is 11 Ép-t. Sőt, kapunk egy szerencsét is. Ami PROBLÉMA. Javaslom hogy szerencsével üssük a Káoszbajnok fejét. Ha van idegünk visszatölteni, akkor 2-szer (12-es induló és aktuális szerencsével a harc elején).

Mikor megszerezzük a harmadik kódot, el kell BUKNI a szerencsepróbát, hogy megküzdhessünk a trollal, hogy felzabálhassuk a kukacokat.
Innen a Keleti Hadúr is elég kellemetlen az 5 Ü-ével, de a leggonoszabb a próbamester tűzdémona (pokemonevolúció után)a #&@ random sebzéseivel. Ennél feltétlen nyomjunk szerencsét támadáskor, különben megőrülünk mire legyakjuk.
Ha maximális, 24 Ép-ről indultunk, akkor mire kiérünk és kapunk gyógyulást (nem sokat ér az a 6 Ép, de azért valami) MINDÖSSZE 5, AZAZ 5 Ép-m maradt. És 5 szerencsém a 12-ből, szóval azt kenhettem a hajamra.

Tök mókás hogy a minimum statok a teljesítéshez 12 / 20 / 12.
Mókás lenne kiszámolni milyen statokkal lehet abszolut minimális eséllyel, de még mindig nyerni ezt :D
2018. március 30. 11:16 | Válasz erre | #66
Én sem kötözködni akartam, és nem is kívánom természetesen senkitől sem, hogy tanulja be a hónapok allansiai vagy akár khuli vagy egyéb (pl. hachimani) neveit, csak megnéztem, hogy hogyan is hangzana egy (északnyugat-)allansiai számára egy ilyesféle kronológia. Az meg már tényleg csak hab volna a tortán, ha valaki egyszer valamikor továbbgondolkozna, hogy egy másik világban ne pont 24 (2x12) földi órából álljon egy nap, ne pont 365 ilyen napból egy év, és egy évet természetesen a Földön sem mindenhol 12 hónapra osztanak, ezért is tetszik pl. a khuli számítás, ahol legalább a hónapok hossza eltérő a földihez - és az allansiai számításhoz - képest, és a hetek is hatok stb. De ez már tényleg csak perverzió. [smiley]crazya[/smiley]
2018. március 30. 09:25 | Válasz erre | #65
Örülök hogy tetszett a hozzászólásom, és hogy reagáltál rá!
A hónapok neveivel pedig a következő lehet a helyzet:a Bajnokok próbája előbb jelent meg mint a Titán; Livingstone nem agyalt a hónapok neveinek "Titánosításán", Gascoigne pedig igen, vagyis ez az ő ötlete.
Én úgy vagyok vele, hogy aki akarja használja a Titán hónapjainak neveit -végülis ez lenne a hivatalos-, aki meg nem, az pedig maradjon az úgymond megszokott verziónál.Én ez utóbbiak közé tartozok (sorry), ugyanis nincs kedvem amúgy teljesen haszontalanul betanulni a Titán hónapjainak neveit (pláne hogy eleve két féle van azokból is).
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2018. március 29. 19:04 | Válasz erre | #64
Ezen én is elgondolkodtam már, pláne, hogy már az aréna előtt, a hajón is iszonyú meleg van, bár az nem csak az időjárás, de az intenzív fitness miatt is van, ugyebár. [smiley]vigyor0[/smiley] A levezetés tökéletes, és bár a könyv szövege szerint is stimmelnek a hónapok, de hát a Titánon vagyunk, ezért:
Vetés 2. - kalandorunk ekkor startol a Feketehomok Kikötőből, és esik a tengeren Barella kapitány kalózhajójának fogságába.
Itt egy hét elteltével kezdődik maga a sztori, azaz Vetés 9-én.
És még aznap be is fut a hajó a Vér-szigetre.
Vetés 10. - az első nap az arénában. A 42 fős létszám már ekkor 35-re csökken!
Vetés 11-e második nap; 35-ről 24-re apad a rabszolgacsapat létszáma.
De harmadnapra, Vetés 12. reggelére a 24-ből 12 marad (ugye minden cellában ketten vannak, de másnap reggelre csak egyet szeretnének Carnuss-ék életben látni).
Ezen a napon 2-őt lefejez a forgó penge, majd a maradék 10-ből a vakharcban elesik 8.
Vetés 13-án (jobb esetben) már csak hősünk él, és a Délvidéki ember, és kettőjük között dől el a fangi belépő.
Egy hét pihenő következik, és Vetés 20-án indultok Fangba.
10 napos út után, Vetés 30-án érkezés, és másnap, Szelek elsejének hajnalán start a halállabirintusba a törpe nemes után.
2018. március 15. 08:25 | Válasz erre | #63
Érdekességként egy kis kronológia!
Április 02.-kalandorunk ekkor startol a Feketehomok Kikötőből, és esik a tengeren Barella kapitány kalózhajójának fogságába.
Itt egy hét elteltével kezdődik maga a sztori, azaz április 09.-én.
És még aznap be is fut a hajó a Vér-szigetre.
Április 10.-az első nap az arénában.A 42 fős létszám már ekkor 35-re csökken!
Április 11.-e második nap; 35-ről 24-re apad a rabszolgacsapat létszáma.
De harmadnapra, április 12. reggelére a 24-ből 12 marad (ugye minden cellában ketten vannak, de másnap reggelre csak egyet szeretnének Carnussék életben látni).
Ezen a napon 2-őt lefejez a forgó penge, majd a maradék 10-ből a vakharcban elesik 8.
Április 13.-án (jobb esetben) már csak hősünk él, és a Délvidéki ember, és kettőjük között dől el a fangi belépő.
Egy hét pihenő következik, és április 20.-án indultok Fangba.
10napos út után, április 30.-án érkezés, és másnap május elsejének hajnalán start a halállabirintusba a törpe nemes után.Ha minden rendben alakul, délután 3-kor már Lexus "óratermében" tartózkodunk, azaz kb. 1/4 4, 1/2 4 körül már végeztünk is!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© AXE
2017. október 30. 17:01 | Válasz erre | #62
Sziasztok!

Teszteltem az online változatot.Felvettem a Liche királynő fájdalomkesztyűjét.Sikeresen végeztem a próbával,mire a királynő odaadta a gyűrűjét.Ezután estem össze holtan.

Üdv:AXE
2017. július 19. 18:44 | Válasz erre | #61
Tudom, pont ezért kérdeztem rá :D
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Vikky
2017. július 18. 23:07 | Válasz erre | #60
Ezt AXE-nél sosem lehet tudni... :D
2017. július 18. 22:35 | Válasz erre | #59
Ha jól értelmezem a logot, akkor ez egy élménybeszámoló vége, és nem egy hibajelentés, ugye? [smiley]big-axe[/smiley]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© AXE
2017. július 18. 15:10 | Válasz erre | #58
Online változat:Megkaptam a Liche Királynő gyűrűjét,utána holtan estem össze.

Üdv:AXE
2016. február 22. 18:36 | Válasz erre | #57
356: háromból egyet. én úgy értelmezném, hogy legalább minden harmadikat.
3. sorozat: esetleg probléma lehet a sorrend? amikor ki kell találni, hová lapozol, akkor mindenképp, hisz két lehetséges kombináció is van
varázskard: [spoiler]senkitől. egy halom kő alatt van.[/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2016. február 22. 16:08 | Válasz erre | #56
Az elmúlt napokban nyomtam egy "fejbőljátszást" és meglepetésemre még mindig emlékszem a helyes útra. Iszonyatosan nehéz könyv,de pár hibája ellenére is az egyik legjobb. Két kérdés. 1. A 356-os fp-nál a következő áll: "Hacsak nem nyersz meg minden fordulóból legalább egyet,megfulladsz." Arra gondolt,hogy minden két fordulóból legalább egyet? 2. A másik kérdés,hogy ha esetleg valakinek nincs meg a 3.sorozat az nem is baj,mert úgyis csak három lehetséges hely maradt a táblában? +1 Ja,és azt is elfelejtettem,hogy kitől szerezzük be a varázskardot? Mert anélkül sincs ám győzelem, ugyebár.
© Scal
2015. szeptember 22. 12:07 | Válasz erre | #55
"Mik fognak még megszületni? Zebraember, földigilisztaember, kacsacsőrűemlős-ember? Jaj hagyjuk már…"

hát ez kész, komolyan mondom hiányoznak reactor velős beszólásai :D XD
© marczy
2015. augusztus 14. 17:33 | Válasz erre | #54
Hát mondjuk ki, nehéz. Itt is valami hasonló programot kéne írni, mint A varázsló kriptája esetén! 3-4%-nál itt sem lenne több sanszod végigvinni, akár maximális kezdőértékekkel.
© sav
2015. augusztus 11. 15:28 | Válasz erre | #53
A napokban én is majdnem végigvittem egyszer. Eljutottam a fővarázslóig, de nem volt meg az összes gyűrű. A sorozatok meg az ilyesmi igen.
Onnantól már csak a tűzdémon lett volna akadály.
2015. április 17. 10:42 | Válasz erre | #52
Sikerűűűűűűlt!! 12-es kezdeti ügyességgel és 22-es kezdeti életerővel ugyan, de sikerült! [smiley]smile[/smiley] Lord Carnuss halott.
2015. április 16. 15:53 | Válasz erre | #51
Hát, A varázsló kriptája tényleg az általam ismert létező legislegübertotálbrutálisabb kaland, de úgy rémlik, Jürgen és Planyó programjával egyszer az is sikerült, és nem könnyített módban. De ez a Bajnokok próbájának próbálgatása közben annyira hihetetlennek tűnik, hogy már magam is kételkedem magamban. Lehet, hogy csak álmodtam?
© Enzo55
2015. április 16. 14:02 | Válasz erre | #50
Megengedem [smiley]awink[/smiley].
© killmaster (Savanyúhas)
2015. április 16. 13:39 | Válasz erre | #49
Eh, engedd meg hogy kételkedjem egy keveset. A Varázsló kriptáját szabályosan? Még cinkelt kockákkal is nehéz, tekintve hogy vagy 5 helyen a kockadobástól függ az életed, megszereztél egy tescos szatyornyi varázstárgyat és még a végén megmaradt legalább 6-7 életerőd, és ki tudtál menekülni a kriptából! Ez lehetett a 78. magyar népmese...[smiley]mf1[/smiley]
© Enzo55
2015. április 16. 12:54 | Válasz erre | #48
Egyszer még a Varázsló kriptáját is végigjátszottam szabályosan...a Bajnokok próbáját még nem sikerült[smiley]worship[/smiley]
© Ravnos
2015. április 16. 12:40 | Válasz erre | #47
Ezt a könyvet Chuck Norris is csak egyszer tudta végig játszani, igaz 1-es ügyességgel és 1 ép-vel!![smiley]gun[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2015. április 16. 12:02 | Válasz erre | #46
Ha eljutsz élve a patkányokig, ott már lassacskán ad vissza életerő pontokat Livingstone. Valóban 10-es ügyességgel vagy az alatt el se indulj, mert nincs értelme. A Szirénnél dobjál legalább 3-at, és ne hősködj, ha nem muszáj... Akkor talán átjuthatsz élve az átépített Halállabirintuson...
2015. április 16. 10:47 | Válasz erre | #45
Sok év után e könyv szabályos végigjátszásával is megpróbálkoztam. Aztán megint. És újra. Meg újra. Meg újra. Úgy emlékeztem, hogy egyetlenegyszer(!) sikerült szabályosan végigvinnem, persze itt is a legjobb, sőt, bátran kijelenthető, hogy az egyetlenegy, pontosan betartandó útvonalat követve, de még többszöri próbálkozás után is csak 12-es ügyességgel sikerült elvergődnöm Lexus tűzdémonáig, aki biztosan kicsinált. Nem tudom, hogyan sikerült rajta (is) túljutnom valaha, de az biztos, hogy nála kevés brutálisabb ellenfél létezik a Titánon. Valahogy úgy képzelem el, mint egy "kicsinyített" Balrogot, aki ellen minimum egy Gandalf kellene. Még akkor is lazán pokolra küldött, amikor egészen jól visszatápolódtam előtte életerőből: hiába. És még örülhettem, hogy odáig eljutottam, Liche királynőn, Káoszbajnokon, szirénen is átjutva. Ehhez már önmagában hatalmas mázli szükségeltetik, ráadásul előtte mindenhol jó irányba kellett fordulni, minden megúszhatót megúszva, sehol sem hibázva, ahol bármi ráhatásunk lehet erre, és a lehető legkevésbé lesérülve. Ez a kaland, megítélésem szerint, (közel) maximális kezdőértékek, de főként ügyesség nélkül teljesíthetetlen. De még terminátorok számára is hatalmas kihívás. Azért még próbálkozom, hátha... Viszont ha átjutok a tűzdémonon, és a végén Lord Carnuss öl meg, elsírom magam. Valakinek sikerült már győznie?
© Vikky
2015. február 25. 14:43 | Válasz erre | #44
Ugyan már! Nagy riszpekt, hogy van ilyen. Anno én is akartam csinálni KJK-t, ami Visual Basic alapú lett volna, Powerpoint és excel segítségével. Nem mondom, hogy egyszerű lett volna, aztán inkább hagytam.
2015. február 24. 12:34 | Válasz erre | #43
Én örülök, hogy van, akinek tetszik és használja is :)
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Vikky
2015. február 24. 09:00 | Válasz erre | #42
Rendben!
Örülök, hogy tudok segíteni a fejlesztésben egy kis visszajelzéssel. :)
2015. február 23. 23:13 | Válasz erre | #41
Meggondoltam magam, nem lesz Lánda. Ellenben elég sok mindent módosítottam a kódban, ami a képernyőn megjelenő szövegeket illeti. A harcok, képesség próbák és véletlenszám-dobások érintettek. Elvileg ha van is hiba, az csak a megjelenítésben lesz, ennek ellenére ha látsz bármit, ami gyanús, szólj, és ránézek alaposabban is.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2015. február 23. 16:47 | Válasz erre | #40
Nekem a Lánda tetszik eddig a legjobban. Át is írom, ha majd hazaérek xD
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Vikky
2015. február 23. 15:47 | Válasz erre | #39
Lárdzsa? Esetleg Lánda?[smiley]nyes[/smiley]
2015. február 23. 09:44 | Válasz erre | #38
2015. február 22. 20:53 | Válasz erre | #37
Kötözködj [smiley]beka3[/smiley]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Vikky
2015. február 22. 19:36 | Válasz erre | #36
Ami amúgy is lándzsa...
2015. február 22. 19:10 | Válasz erre | #35
Sajnos most annyira nem. Épp egy nagy módosítás kellős közepén vagyok. Először be akarom fejezni, azután át akarom írni a teszteket, és csak utána tudom feltenni a módosítást, ami csupán annyi, hogy nem 1005 darabot veszel fel (ami egyébként a dárda azonosító száma), hanem 1-et.

Minden esetre örülök, hogy tetszik.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Vikky
2015. február 22. 14:31 | Válasz erre | #34
Ez ám a gyors support! Ha a microsoft ilyen lenne... :)
2015. február 22. 14:27 | Válasz erre | #33
Hehe [smiley]buck[/smiley] Ha jól sejtem, 110-nél vetted fel. Amint tudom, javítom.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Vikky
2015. február 22. 13:19 | Válasz erre | #32
Kicsit érdekes lesz a kalandlap a dárda felvétele után az oldalon játszható verzióban...
[img=http://kepfeltoltes.hu/150222/904670441V_g_lap-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg]Kalandlap[/img]
© Scal
2014. augusztus 28. 20:24 | Válasz erre | #31
itt is rossz a link, a Halál Seregeinek fekete fehér képeit dobja fel
2014. június 18. 08:33 | Válasz erre | #30
Most, hogy így mondod. Eddig nem sűrűn csináltam ilyesmit, de ideje megismernem az Adobe-t is immár. Végülis lehet, hogy nem mindenkinek tetszene az ötlet, hogy utólag önkényesen módosítgassanak a kész, letölthető anyagokon. Mert ugye ha egyszer belelendülünk, ki tudja, hol a határ? [smiley]vigyor5[/smiley]
2014. június 18. 08:22 | Válasz erre | #29
Nem lehet beleírni PDF-be?