Zagor.hu
Zagor.hu fórum
8 – A Hóboszorkány barlangjai
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (6)
Nekem ez volt az első KJK-m és egyben az első lapozgatósom is. Ezért (is) mindig az egyik kedvencem marad ez a könyv. Világszerte mindösszesen 8 millió példányszámban kelt el - az első kiadás -, ami a saját sorozatához képest a gyengébbek közt foglal helyet. Mindezek ellenére ki merem állítani, hogy mégis ez az egyik legkellemesebb kaland az egész sorozatból! Adódik is a kérdés, hogy miért gondolom én ezt. Nos, ez egyszerű, amit ki lehet hozni 400 fp-ből, az itt megtörtént!

Először is nagyon jó az alaphangulatot megadó háttér - Livingstone gyakorlatilag mindig jó háttereket írt! Én mindig is szerettem a havat és a telet, itt pedig kapunk bőven mindkettőből! A hangulatról még annyit, hogy szerintem az egész könyvön egyenletes szinten megmarad, ugyanis szinte alig van üresjárat, mindig történik velünk valami.
Másodszor a társak. Sajnos elég kevés könyvben lehet részünk benne, itt meg egyenesen kettő is akad - persze csak ha eljutunk odáig:) Ráadásul nem csak úgy ott vannak, hanem szerves részei a történetnek, beszélgetnek, segítenek, tanácsokat adnak.
Harmadjára a helyszínek. Itt nem akarom részletezni, mert akkor az elejére a Spoiler szó került volna, csak annyit mondanék, hogy az átlaghoz képest elég sok helyet bebarangolhatunk, ami biztosítja az igazi kaland érzést.
Negyedjére pedig a rajzok. Sokaknak eléggé elvont, és szokatlan lehet a vastag kontúr. De hát ez is ízlés kérdése, szerintem a lehető legjobban hozzátesz a kalandhoz! Nekem az egész sorozatból az egyik kedvenceim e rajzok.

Talán ez a négy legfőbb dolog, ami számomra kiemeli e könyvet az átlagból. Mindehhez hozzátartozik még az is, hogy harcok tekintetében sem szégyenkezik a könyv, és Livingstone kitalált a Titános kő-papír-ollót is.
Természetesen itt is akadnak hibák - hol fordítási, hol logikai -, de hát hol nincsenek!?
Ha nagyon ki akarnék emelni valamilyen hibát, ami engem nagyon zavar, az az lenne, hogy eléggé rövidek a fejezetpontok - még az átlagtól is elmaradnak. Kár, mert szívesen olvastam volna többet is.

Egy szó, mint száz, kötelező darab!
© Nheil
A hóboszorkány barlangjai már a harmadik Livingstone-mű 1984-ből, a kiváló Halállabirintus és a gyengébb Gyíkkirály szigete után.

Livingstone újított, mert ebben a történetben bevezette a folyamatosan változó célú küldetést, ami szerintem nagyon jól sikerült, mert kiváló hangulatot kölcsönöz a történetnek. A könyv elején, amolyan bevezetésnek a nem igazán kreatív elnevezésű yetit kell levadásznunk (mivel a háttértörténet olvasásakor előre tudjuk, hogy lesz itt valami fordulat, nem is baj, hogy ezt a vonalat hamar lezavarja Livingstone), majd következik a történet fő szála, a hóboszorkány megtalálása és eliminálása (kétszer is, bár itt klasszikus harcra nem is kerül sor), majd a könyv utolsó harmada átvált egy sötétebb hangvételű versenyfutásra az idővel, ahol a puszta túlélésünk a tét.

Kellemes dilemma előtt állok, mert nehezen tudom eldönteni, hogy a Halállabirintus, vagy ez a kötet számít-e a legjobb Livingstone kalandnak.
A hangulat végig jó, a környezet - a havas hegyvidék, majd a barlangos, gleccseres részek, ezt követően a végén a melegebb, zöldebb vidékek - magával ragadó. Nincsenek töltelék fejezetek, kellemesen elegyedik a szabadtéri mászkálás és a klasszikus alagutas balra/jobbra típusú közlekedés. A könyv során végre társaink is lesznek és nem csak néhány alibi fejezetpont erejéig, hanem markánsan kapcsolódnak is a történethez. Ilyesmit hiányoltunk eddig, most ezt is megkaptuk.

A szörnyek tekintetében nem kimondottan kreatív a felhozatal, csupa ezerszer látott és levágott példány áll az utunkba. Megemlíteném az indokolatlanul magas 12-es ügyességű madárembert, aki ráadásul csak egy teljesen random szörny, ez elég durva szerintem egy ilyen mezei monsztához, 12-es ügyességgel leginkább főellenségek szoktak ugrálni ( vagy persze mi, a kalandor…)

A kaland nehézsége pontosan a kedvemre való. Néhány esetben nyilván szerencsésnek kell lennünk, hogy jó helyen haladva megtaláljuk azt a néhány kötelező tárgyat, ami életbevágó, de egy Halállabirintus, vagy akár egy Káosz fellegvára után könnyűnek mondható. Ennél nehezebb ne is legyen egy könyv véleményem szerint, legyenek zsákutcák, legyenek nehezítő tényezők, de minél minimálisabb számú a ha nem balra megyek itt, hanem jobbra, mert ott találom meg pl. a rovásírásos botot fejezet, annál jobb. (A későbbi írók közül pont emiatt szeretem Keith Martint, mert ő általában alternatívákat kínál, nem kizárólagos tárgyakat, de igazságtalan valamilyen szinten az összehasonlítás, hiszen neki már volt lehetősége mihez képest fejlődni)

Mint említettem, nehezen tudom eldönteni, hogy jobb ez a könyv, mint a Halállabirintus? Végül úgy döntöttem, hogy ha csak fél ponttal is, de igen, jobb, mert annyira sok ebben a kalandban a pozitívum, a mű szinte egésze alatt kitűnő hangulat, a társaink megfelelő módon szerepeltetése, a megfelelő nehézségi szint eltalálása, hogy megérdemel
10/9,5 pontot
 
[b]Borító[/b]
Szépen néz ki, de egy eléggé jellegtelen epizódot mutat be a könyvből…amikor a Hóboszorkány szelleme megjelenik az üveggömbben, bejön egy Ork, és a csajszi poénból elkezdi fojtogatni. Egy egészalakos képnek valahogy jobban örültem volna.

[b]Grafikák[/b]
Leszámítva a spagetti-hajakat, egészen szép munkák, egy-két kivétellel. A Yeti olyan pofát vág a rajzon, mintha épp megmenteni készülne szerencsétlen prémvadászt ahelyett, hogy megölné. A Hóboszorkány arcképe se valami fúdenagy durranás, lehetett volna ennél jobbat csinálni sokkal.

[b]Történet[/b]
Elég frappáns megoldás: először szó sincs arról, hogy mi felkutatjuk a Hóboszorkányt, csupán azért küldenek minket, hogy a Yeti nevű vérszomjas fenevadat megöljük, és kapnánk 50 aranyat. Aztán miután megöltük, a haldokló prémvadász bíz meg minket a feladattal, hogy csináljuk már ki a Hóboszorkányt. Oké, valahogy ezt is megoldjuk. A végső küldetés pedig, hogy a barlangokban magunkra szedett átoktól megszabaduljunk a Gyógyító segítségével. Bevallom, még engem is meglepett ez a sok fordulat…arra gondoltam, ez is ilyen tipikus „megölted a főellenséget, hős van, mindenki nagyonnagyon szeret téged” tészta lesz, de kellemesen csalódtam…

[b]Nehézség[/b]
Abszolúte nem nehéz, ha az ember szorgalmasan átkutat mindent, és benéz mindenhová. Létfontosságú tárgy csak három van – a rovásírásos bot, a fokhagyma, és az Egészség itala – viszont érdemes összelopkodni mindenfélét, amit találunk, mert a kaland második és harmadik részében elég sokminden múlik azon, van-e nálunk gyertya, ezüsttárgy, vagy sárkánytojás. A szörnyetegek se túl erősek, a Hóboszorkánnyal meg se kell küzdeni, egész egyszerűen leszúrom a bottal, oszt kész. A szellemével már nehezebb lesz elbánni, de ott sem kerül sor semmiféle harcra. Egy-két kivételtől eltekintve kommersz szörnyetegeket kell eltakarítani az útból…Goblinok, Zombik, vademberek, kentaurok, úgyhogy tényleg a könnyebb könyvek közé sorolhatnám.

[b]Főellenség[/b]
Maximum a Yeti, mivel a Hóboszival nem kell megküzdeni, a Halálvarázslatot meg csak a Gyógyító tudja megtörni.

[b]Ami tetszett[/b]
Eddig még nem volt ilyen havas-jegeces kalandkönyvben részem, úgyhogy ez – akkor még – eléggé kiaknázatlan terület volt. Amint már írtam, a könyv nem arra összpontosította minden erejét, hogy öld meg a főellenséget, oszt te vagy a király, hanem előtte és utána újabb feladatok, és mindenféle komplikációk adódtak – csak akkor ér véget sikeresen a könyv, ha kigyógyultál a Halálvarázslatból. Itt is vannak segítőtársaid, mindjárt egyenest kettő. Mondhatni, a könyv harmadik része időre megy…kétségbeesetten keresni kell a Gyógyítót, mielőtt a Halálvarázs végez a játékossal, és természetesen útközben mindenféle egyéb figurákba botlunk, akik sajnos egyik sem a Gyógyító. A Hóboszi aranyát itt végre ellophattuk, jól megtollasodhattunk belőle, és az egyéb úton-módon szerzett tárgyainknak is nagy hasznát vehettük a nehéz helyzetekben. Végül, de nem utolsósorban, a halálpontok is igen el lettek találva…228. és 191. az abszolút favorit!

[b]És ami nem[/b]
Elég sokminden volt, ami keményen el lett fuserálva ebben a könyvben. Kezdjük azzal, hogy ez is tömve van fordítási slendriánságokkal…belépek a szobába, és azt látom, hogy egy Neander-völgyivel ordítozik. Ki ordítozik és miért? A fejezetpont fele nincs lefordítva. Mellesleg hogy kerül egy távoli bolygó távoli helyszínére egy Neander-völgyi? Nem lehetett volna csak simán ősember, oszt kész?
Szóval elég sok a durva fordítási hiba, nem tudok szemet hunyni ezek fölött, a Levegő Elem is eredetileg Levegő Elementál kellene, hogy legyen.
A Hóboszorkány szellemével való leszámolás meg…hadd ne kelljen minősítenem. A Nagy Küzdelem annyiból áll, hogy elkezdek a szellemével kő-papír-ollózni mindenféle kis fémlapocskával, és én természetesen nem nyerhetek! De ha mégis, akkor ő önként fogja magát, és meghal. Most erre mit mondja? Siralmas egy megoldás. Persze a gömbjét nem lehet se szétvágni, se eltörni, se semmi.
Jellemző a könyvre az is, hogy roppant merev a gondolkodása. A Yeti megölése után nem vihettem magammal a dárdát, helyette tőrökkel dobálva kellett eltalálnom egy ajtónyitó gombot. A rézgyűrűt se használhattam a Hóboszorkány ellen, a játék csak a Fehér sárkánynál engedélyezi, hogy egy harcost hívjak segítségül vele. Az ilyesmik annyira tönkre tudják tenni az egyébként jól felépített kalandot, hogy csak na. És egyébként miért nem kínálta fel a könyv a lehetőséget, hogy a Yeti megölése után hazamenjek? Máris nem kellene foglalkozni a Hóboszorkánnyal, meg se átkozódunk, de így is kapunk 50 aranyat.
Ami szó szerint a halálom egy kalandjáték-könyvben, az az a nevetséges mozgószabály, hogy „ha ezt meg azt a tárgyat magaddal viszed, cserébe itt kell hagynod a hátizsákodból egy másik tárgyat”. Nem szeretem az ilyet, nagyon nem szeretem. Ezenkívül hiába van két társam is, gyakorlatilag végig teljesen passzív szerepet töltenek be, mintha csak a lábamra csomózott ólomgolyók lennének. Ezenkívül mindkét társam segghülye. Megölöm a Hóboszit, elkezdenek örvendezni, hogy végre levehetik az engedelmesség nyakláncát, erre a Hóboszi szellemével való eposzba illő küzdelem alatt még mindig rajtuk van…nagyon nincsen átgondolva ez a könyv, és ennek bizony az olvasó látja kárát.
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Olvadásnak indult jégbetűk (bár akkor inkább fehérnek/átlátszónak kellene lenniük, nem?), és fuldokló goblin harcos. Mondjuk én ekkor még nem tudtam, hogy ez fuldoklás, és az is meglepett, hogy a jóságos arcú nő a varázsgömbben maga a hóboszorkány. Inkább mintha Holle anyót látnánk fiatal éveiben.

[b]Illusztráció[/b]
Különleges és egyedi rajzok jellemzik a könyvet. Érdekes, hogy két illusztrátorról van szó, más műveknél ilyenre nem emlékszem. A képek engem leginkább egyfajta dombor-nyomatokra emlékeztettek, és kifejezetten üdítően hatott a másságuk. A színvonal nagyon egységes, én olyan alkotást nem is láttam, amelyik ne tetszett volna.

[b]Háttértörténet[/b]
A sztori egy a havasokban tanyázó szörny (egy yeti) levadászásával indul, de természetesen bonyolódik majd. Egyszerűen pénzért vállaljuk el a küldetést, majd sikeres elvégzésével a még több pénz reményében vágunk neki a hóboszorkány barlangjainak. Mint oly sokszor, most is kissé gyérnek éreztem a motivációt. Ha hősök vagyunk, és a világ megmentésén fáradozunk, az is gyakran hiteltelennek tűnik, de ha a kincsek szempontjából nézzük, akkor meg olyan, mintha csak az anyagiak érdekelnének minket. Szóval nem árt ezeket a sztorikat egy kicsit személyesebbé tenni… itt ez most nem sikerült.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Eredetiség[/b]
A havas, jeges, fagyos világ nagyon jól „átjön”, szinte csontjainkban érezzük a hideg szelet. A történetben elég szép távot járunk be, így sokféle táj lényeivel összeakadunk a kentauroktól a madáremberekig. A hóboszorkány barlangjaiban az ő szolgái hemzsegnek dögivel, meg hát itt a yeti, aki sokkal inkább aranyosnak néz ki, mint vérszomjasnak… (190.) de már a kaland legelején összefuthatunk egy mamuttal (!), és tetszett az önálló életre kelő gyilkos tőr, ami csak akkor nyugszik meg, ha visszadöfjük az ajtóba.
Eredeti vonás, hogy a főellenséghez minden képzeletet felülmúló gyorsasággal jutunk el, és aztán kiderül, hogy ez a kaland elsősorban nem is az ő megöléséről szól…

[b]Kihívás[/b]
Azzal kezdeném, hogy sok az erős ellenfél. Nemcsak az olyan érthetően tápos figurákról beszélek, mint a boszit őrző fehér sárkány, vagy a félelmetes Éjjeli Vadász, hanem például az egyszeri madárember is durva harcértékekkel bír. Mindenképpen megszerzendő tárgy a kalapács vagy a dzsinn a kristályharcos ellen (aki kikerülhetetlen), a karó a hóboszorkány ellen, egy-két fémlapocska, és később a sötét elf Egészség Itala, ami nélkül kíméletlen gyorsasággal győz le minket a halálvarázs (erről később).
A történet utolsó szakasza igazi túlélő-túrává fajul, amikor is szakaszosan fogynak Életerő pontjaink. Ezt azért elég kemény túlélni, és még csak ezután következnek a Gyógyító próbái…

[b]Főgonosz[/b]
Sajnálom, hogy boszikánk nem lett markánsabb ellenfél. Amikor megpillantjuk őt, kiderül, hogy valójában egy vámpírról van szó, aki persze nem nagyon csípi a fokhagymát, de nem kell feltétlenül rendelkeznünk vele az eliminálásához. Egy karó viszont kell, és ha az megvan, akkor tulajdonképpen harc nélkül végezhetünk vele. Ez kissé csalódást keltő, és ezt érezhette Livingstone is, aki tovább szőtte a csaj szerepét. Szóval már épp kifelé tartunk, amikor a boszi újra felbukkan egy varázsgömbben, éééés… na mit tesz? Na mit? Elkezd velünk kő-papír-ollót játszani! Nem, nem őrültem meg, tényleg ezt teszi. Oké, itt most négyzet-kör-csillag-ról van szó, whatever… Tehát a négyzet üti a kört, a kör a csillagot, a csillag a négyzetet. Ha vannak ilyen lapocskáink (miért voltak ezek szétszórva a barlangban mindenfelé? Könyörgöm, miért???), akkor ki kell választanunk egyet, el kell dugnunk a hátunk mögé, és a boszi mond egy alakzatot. Ha szerencsésen választunk, akkor a hóboszorka megsemmisül a gömbben. De miért???

[b]Hangulat[/b]
Nekem nagyon bejött a könyv vonalvezetése az apróbb bakik mellett is. Olyan apróságokra gondolok, hogy az én példányomban néhány lap fel volt cserélve, vagy az olyan mondatra, amiből hiányzik az alany (106.), vagy hogy nem tudom, a 320-as fejezet milyen kacsáról beszél, vagy hogy egy bizonyos esetben, amikor találunk egy fémlapocskát, a könyv nem tér ki rá, hogy az milyen alakú, és hasonlók…
Az első rész tipikus „barlangolás”, de később hozzánk csapódik Redswift és Stubb, akik abszolút jó arcok. Aztán ellátogatunk Kőhídfalvára, ahol a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=16][i]Végzet erdeje[/i][/url] története is megemlítődik (Stubb elindul Gilibran király ellopott kalapácsáért). Végül pedig jön a halálvarázs rész, ami nagyon jól lett megoldva, tényleg érezni a nyomást, hogy muszáj sietnünk, mert a jégbarlangban véletlenül elolvasott pergamen lassan elszívja minden erőnket. Itt bebizonyosodik, hogy nincs szükség különböző flancos pontokra, vagy plusz rubrikákra a kalandlapon, Livingstone egy huszárvágással elintézte: fogy az életerőnk. Ennyi. Épp elég motiváció. Vicces, ahogy a kuruzsló át akar verni minket, és jók a Gyógyító próbái is, a Banshee például önmagában félelmetesebb ellenfél a hóboszorkánynál. A 400. pont pedig kifejezetten szívet melengető lett. Tehát: sokrétű és jó kaland ez! Vágjatok neki!
Nem szeretném azon két ember egyikét ostorozni, aki nélkül meg sem született volnt a KJK sorozat, de mindig is úgy éreztem, hogy Ian Livingstone könyvei egy kicsit szárazak. Szeret sok apró dolgot összeszedetni a hőssel, ezek hiányát pedig a legtöbb esetben súlyosan bünteti. A Hóboszorkány barlangjaiban sincs ez másképp, de ez talán nem teljesen az író hibája.

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy elég nehézkesre sikeredett a történet, a lezárása pedig elégggé kilóg az egészből. Nem hiszem, hogy rendesen átgondolta volna a történetet. Apróság ugyan, de nekem nem tetszett, hogy időrendileg egy már korábban megjelent könyv előtt játszódik. Csak a fanatikus KJK-rajongóknak ajánlom.
Értékelés: 7 / 10
Ez egy jó kis könyv, melyben egy kicsit más a feladat. Úgy gondolom, mind az írás, mind a képek minősége jó. A belső illusztrációk stílusa ráadásul elég érdekes is. A mű egy része egy különálló minikalandnak indult, és később született meg a döntés, hogy egy teljes, 400 fejezetpontos könyvvé bővítsék ki.

Ennek eredményeképp először végezni kell a Hóboszorkánnyal a barlangjában, majd egy második küldetést is a nyakunkba kell venni (hogy megtudd, mi ez, el kell olvasnod a könyvet). Az eredmény egy egyedülálló, két feladatos küldetés. Most, hogy túlvagyok az olvasásán, úgy sejtem, hogy a barlangban játszódó események alkották az eredeti törtéjnetet, és az azt követő részeket csapták hozzá utólag, hogy összehozzák a végső, 400 pontos hosszt.

Mindettől függetlenül ez egy remek KJK könyv, bár jobban örültem volna neki, ha több teret adtak volna a Boszorkányos vonalnak. Az is egy érdekes csavar a történetben, hogy a főellenség alattvaló nem önszántukból, hanem kényszertől vezérelve szolgálják őt.

Érdemes végigolvasni.
hr
Első oldalElőző oldal123
© marczy
2012. január 16. 17:44 | Válasz erre | #40
A Gyűrűk ura olyan alapmű, amire kvázi az összes fantasy-szerepjáték épül... (basszus már írni sem tudok rendesen, a sok német duma megtette a hatását...)
© Ravnos
2012. január 16. 16:41 | Válasz erre | #39
Muszáj megvédenem a könyvet, mert szerintem a hibáknál túlzásokba estél vagy inkább nem gondoltál bele! Itt főként a boszorkánnyal való barkózásra gondolok. Mert ha olvastad netán láttad a Gyűrűk urát, Sauron ott sem csinál egyebet csak maga köré hívja a gonosz lényeket és néz ki a nagy gülüszeméből meg uralja azt aki felveszi a gyűrűt!Azért ezzel példálóztam mert a KJK alapból a Gyűrűk urára épül.
Ja és itt van a törpe meg az elf,aki először örül,h leveheti az engedelmesség nyakláncát amikor meghal a boszi! De mivel a szelleme él ráadásul vámpír, így az uralma megmarad és ezért nem tudják még mindig levenni az engedelmesség nyakláncát
© killmaster (Savanyúhas)
2012. január 6. 12:23 | Válasz erre | #38
Sőt az sem mindegy melyiket választod! Livinstonenak volt humorérzéke! Egy rossz választás és kampec! Ráadásul itt csak alkalmi társakat kapunk, de ha jól gazdálkodunk velük a segítségünkre vannak. Redswift lazán elintézi a sötételfet, Stubb a dombi trollokat, és még Ash is a segítségünkre siet. Ennyi haver ritka egy kötetben, bár ha a varázslat sorozatot nézzük, ott is akad segítő kéz szép számmal! Összességében jó kis könyv ez, változatosak a helyszínek és az ellenfelek is! Ki gondolta volna, hogy a végén a Tűzhegy tetején kötünk ki?[smiley]nyes[/smiley]
2012. január 6. 10:10 | Válasz erre | #37
Létfontosságú tárgy még az egyik fémlapocska is, ezt khagytad!
© SzG
2011. december 30. 17:06 | Válasz erre | #36
Akkor nem jól rémlik. :D Pont, hogy dicsérte. A lényt is, meg a nevét is. Neki összességében véve a "borongós hangulat" és az "aprólékos szerkezet", meg a "túlzott komolykodás" miatt nem tetszett. Na de hagyjuk is szerintem, már csak azért is, mert ez a topic elvileg nem a BB-ről szól. :D

***

Az EOB nálam is nagy kedvenc amúgy (mind a mai napig), főleg a 2. rész, bár az olyan régi RPG-ket még jobban bírom, mint pl. Ishar, Lands of lore (persze csak az első rész), Black Crypt... na de ez a téma sem tartozik ide. :D
© marczy
2011. december 30. 16:53 | Válasz erre | #35
Valóban, én is egy ilyesmivel foglalkozó műből tudom, mi az a Poltergeist, de akik nem olvasták azt a konkrét könyvet, nem tudják, mi az.
© elefes
2011. december 30. 16:34 | Válasz erre | #34
Azért azt se felejtsük el, hogy a poltergeist egy létező fogalom azokra a paranormális tevékenységekre, ami nagyjából kísértetekhez köthető, de nincs semmilyen alakja, csak a tárgyak elmozdítása, hangok, ilyesmi. De ezt már a KJK-k előtt is kopogó szellemnek fordították - a film címét is. (Ha jól emlékszem Hóborc a Harry Potter sorozatban is kezdetben poltergeist volt, a későbbiekben lett valami sapkás manóforma alakja.)
© marczy
2011. december 30. 16:02 | Válasz erre | #33
A "poltergeist" szót ismertem (könyvből), és nem nagyon fordítgatták le. De nem mindenki ismeri, hogy mit jelent, főleg ha korábbi KJK-kat még nem olvasott, ezért a "kopogó szellem" jó név.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 30. 15:23 | Válasz erre | #32
Nekem valamiért Sang kritikája ugrott be, de ha nem ő volt akkor bocsi, akinek gondja volt a zselé szörnyikéddel Sz. G. kolléga. Lehet persze nem a nevével, de nekem ez rémlik. Végül is mindenbe bele lehet kötni, ha az emberke elég alapos, a Hóboszorkány barlangjaiban is akadnak fordítási hibák. A Rakétásoknál sem minden habostorta!
2011. december 30. 15:22 | Válasz erre | #31
A linquall szerintem abszolút találó név, olyan mint a poltergeist (kopogó szellem), sz'al ebben semmi kivetnivaló nincs. Ha már a goblinorkcsontváztrollzombi kombináció unalmas, jöhetnek az újfajta szörnyikék, így jött nekem is a Triscen, a Silacoid, a Chryssalid stb.

A Neander-völgyinél legjobb kompromisszumos megoldás a vadember vagy a barlanglakó lett volna, mint a Varázsló kriptájában és a Mélység Rabszolgáiban.
© marczy
2011. december 30. 14:51 | Válasz erre | #30
Én amikor pl. amikor az EOB-bal (egyik első játékom volt PC-re) játszottam, akkor neveket adtam a szörnyeknek. Ha nem ismertem a rendes AD&D-s nevüket (előtte élőben még nem AD&D-ztem soha, ez a KJK-s korszakom után volt már), adtam nekik egyet. A zombi, a csonti meg a goblin még OK, de az EOB 2-ben a mamut-medve-elefánt-denevér keverék már jobb híján "káoszlény" lett, az angol nevét ma se tudom. Fémevő, sárkupac, nyálka. Meg hasonlóság alapján. Denevér (nem az volt), tücsök (Mantis). Az agyszívót ismertem, de a Xorn nevű, kobakjával harapni tudó panda-elefánt keveréknek (EOB1 11. pálya, az agyszívón kívüli másik lény) már képtelen voltam nevet adni.

Ez az a pont, amikor a józan paraszti ész éppolyan fontossá válhat, mint a germán és egyéb mitológiában járatos, adj'isten profi fordító ürgücök szakértelme, tudása. A legjobb, ha mindkét típusú név (jó, esetleg "tücsök" helyett "óriástücsök" stb.) bekerül a fordítási elnevezések közé javaslatként, ha vita van. Persze pl. a Titánban szerepelnek bizonyos nevek, ezek precedensként szolgálhatnak, de nem kőbe vésettek, és persze az új könyvek új szörnyei nem is biztos, hogy szerepelnek mondjuk a Titánban. (A "káoszlény" persze túl általános, lehet "káoszmedve" vagy hasonló, de nyilván a "hétkarúháromlábúkarcsútestűbüdöskáoszlény" nem jó.)
2011. december 30. 14:40 | Válasz erre | #29
Nekem meg a Fulguritával és a Xoroával nincs gondom, a Légy c. filmet jutatta eszembe:)
© SzG
2011. december 30. 13:32 | Válasz erre | #28
"de más már szót emelt ellene"
Nem emlékszem ilyenre, sőt, a visszajelzések alapján érdekes módon inkább tetszett az olvasóknak (én nem szeretem amúgy különösebben, nem is tudom már, miért ezt a nevet adtam neki anno... illetve hát az biztos, hogy valami "idegen hangzású" nevet akartam, valami egyáltaláén nem szokványosat, de hogy ez a Lynquhall honnan jött, hát passz).
Zselészörnyike: az hagyján, volt aki takonylénynek hívta. :D

Ja, a Neander-völgyit tényleg elnevezhették volna máshogy is...
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 30. 11:33 | Válasz erre | #27
Konkrétan szerintem a Verembestia nem egy T-rex, bár valamiféle dinoszaurusz az biztos. Egyébként elég sok kalandban szerepelnek ilyen vagy olyan dinoszaurusz, és hát neander-völgyiek is, fogadjuk el ezt tényként, és ne akarjuk tudományos alapokra helyezni a Titán világát. Inkább szaladgáljon a Titánon 20 Neander-völgyi ősember, mint egy Maijem-Nosoth és hasonlóan buta elnevezésű társai! Az, hogy hasonló latinos elnevezésű emberelődök nem szaladgálnak a Titánon, az abból adódik, hogy nem lenne stílusos, illetve ezek a könyvek tinédzserekhez szólnak, akik kalandozni szeretnének a fantázia világában. Persze abban igazat kell adjak, hogy tényleg vannak máshol is észvesztően buta elnevezésű teremtmények, na de kinek mi jön be alapon lehet őket is csoportosítani. Azt hiszem Szlobo kollégának a könyvében is van egy linqhuall (nem tudom helyesen ő hogy írja nézzétek el nekem!) nevű teremtmény, ami részemről még oké, de más már szót emelt ellene. Mondjuk a zselészörnyike név nem lett volna szerencsés választás azt hiszem.[smiley]wink[/smiley]
© elefes
2011. december 30. 10:53 | Válasz erre | #26
Ha mondjuk valamelyik kalandban felbukkanna egy shetlandi póni, úgy hagynád? Vagy egy toledói penge?
A neandervölgyi nem teremtménynév, hanem egy kihalt ősemberfajta, amit arról a völgyről neveztek el, ahol az első leleteket találták. (Ennyi erővel Homo habilisekkel meg Homo erectusokkal is lehetne harcolni, az meg milyen lenne már.) Semmi köze sincs a Xoroa harcoshoz, az pusztán a fantázia műve. (a Maijem-Nosot meg szimplán hülyeség, de a sci-fik és a fantasy-k tele vannak ilyen hülye összedobált nevekkel, ez már-már természetes) A mitológiai lények határesetek, de azok még belepasszolnak egy fantasy világba.
Ez nem vélemény, hanem csupán annyi, hogy egy neandervölgyinek semmi keresnivalója sincs egy fantasy világban. Pontosabban: van keresnivalója, de akkor ne nevezzék el egy olyan völgy után, ami abban a világban nem létezik. Ennyi.
" ha azt mondják Neander-völgyi ősember, arról van kialakult képem" - a Halállabrintus Verembestiája az illusztráció alapján egy T-rex. Mégsem ez áll a szövegben, hanem ez: " Bent, a szemközti falon levő kétszárnyú ajtó előtt egy hatalmas, dinoszauruszszerű szörnyeteg áll. Hatalmas, vaskos lába van és vagy tíz méter magas. Kemény, zöldestarka bőre van, és szájában borotvaéles fogak sorakoznak," Mennyivel egyszerűbb lett volna leírni, hogy a gödörben ott egy T-rex! Minden gyerek tudja, hogy néz ki, egy T-rex. De Livingstone inkább leírta, hogy néz ki és átkeresztelte a T-rexet verembestiának. Mondjuk a leírásban szereplő "dinoszaurusz" szó hatalmas csúsztatás, de mondjuk azt, hogy ez a földi olvasónak szól.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 30. 08:32 | Válasz erre | #25
Erre megint csak azt tudom írni, hogy ahány ház annyi szokás! Nincs két egyforma vélemény, mint ahogyan nincs két egyforma történet sem. Én szeretek a dolgok mögé látni, ha azt mondják Neander-völgyi ősember, arról van kialakult képem, azt mondják Xoroa harcos, felrémlik a kép a Bajnokok próbájában, azt mondják Maijem-Nosoth, azt mondom az író rosszat álmodott vagy csak szimplán összerakott néhány betűt! Na de nem ez az első eset, hogy teremtmények nevein vitatkozom valakivel, ki így, ki úgy lát dolgokat. Nálam stílusosabb volt a Lélekbitorló, aztán mégis Bitorló lélek lett belőle. De ez már egy másik történet...
2011. december 30. 00:07 | Válasz erre | #24
A tokajis hasonlat tényleg jó :) Neander-völgyi helyett simán lehetne más-völgyi. Ezt pl. a Varázslat!-négykötetesben remekül megoldották, vagy a Mélység Rabszolgáiban. Simán "barlanglakó" tökéletesen megteszi.

A Maijem-Nosoth-val nincs különösebb gond, vannak ennél sokkal bénább elnevezések is más könyvekben, pl. a Fulgurita, vagy a Xoroa...
2011. december 29. 23:31 | Válasz erre | #23
Nem éppen kellemes a fagyhalál...
© elefes
2011. december 29. 23:28 | Válasz erre | #22
"A neandervölgyi emberek a németországi Düsseldorf melletti Düssel folyócska egyik völgyéről kapták nevüket, amely németül Neanderthal, újabb helyesírással: Neandertal." A jégkorszakhoz meg annyi közük van, hogy akkor haltak ki. Nem bírták a nagy hideget. :P
2011. december 29. 23:09 | Válasz erre | #21
Már csak azért sem tartom gondnak a Neander-völgyit, mert e könyv említi, hogy a Hóboszi a Jégkorszakot akarja Allansiára hozni. És már meg is van a párhuzam.
Egyébként az eredetiben Neanderthal a neve.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 29. 23:05 | Válasz erre | #20
Na és? Ne úgy értelmezd, hogy honnan származik és kicsoda meg micsoda. Ott vannak a dinoszauruszok, a Titánon és a Földön is akad belőlük egy egész rakat. Némelyik nevét még leírni is művészet! De ha már a hülye teremtmény neveknél tartunk, nálam az elsők között ebben a kategóriában a Maijem-Nosoth vezet. Nem elég hogy hülye neve van, még síppal is kell sebezni. Ennyi erővel a dob és a nádi hegedű is szóba jöhetett volna. Neander-völgy ide vagy oda, vannak sokkal inkább kirívó dolgok a Titánon, csak ti épp ezt szűrtátok ki magatoknak!
© elefes
2011. december 29. 22:42 | Válasz erre | #19
Nekem csak az a bajom, hogy a Neander-völgy Németországban van, Düsseldorf közelében.
Hasonlóképpen ha a Titánon bemész egy kocsmába, nem kérhetsz egy üveg jó tokajit, mert Tokaj sincs.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 29. 22:33 | Válasz erre | #18
Volt alkalmam több KJK könyvet átböngészni és nem értem még teljesen mi is a gondotok a neander-völgyi ősemberekkel! Ki mondta hogy a Titánon nincs neander-völgy? Persze hívhatnák őket fűz-völgyi embereknek is, na de a neander-völgyi ősemberek valamilyen szinten azért ismertek, és így az ember el tudja képzelni őket. Ráadásul van több olyan történet is, ami kicsit túlmutat a Titán fejlettségi fokán, de azért mégis elfogadjuk, hogy olyan létezik. Én sokkal furcsább nevű és kinézetű szörnyekbe botlottam már bele kalandozásaim során, de a kalandor elfogadja, hogy ilyen a Titán világa. De épp ettől színes, és érdekes világ ez...
2011. december 29. 20:51 | Válasz erre | #17
Azzur nagyúr palotaörsége svájci gárdistákból :DDD ez jó volt :D

Na erről beszélek, szóval anakronisztikus, hogy az egyik ellenség olyan helyről kapta a nevét, ami abban az univerzumban nem is létezik. Legyen Mauristatia-völgyi vagy mittomén, de ne Neander-völgyi.

A Yeti tökéletes egy fantasy könyvbe, elvégre maga is egy fantasy lény (legalábbis eddig még élő példányt nem fogtak el). A Nagylábú is ilyen, ez is belekerült a Kharé könyvébe.
© elefes
2011. december 29. 20:07 | Válasz erre | #16
A neandervölgyiek engem is zavarnak - azért mégis csak egy létező földrajzi helyről kapták a nevüket. Nagyon illúzióromboló tud lenni - kábé olyan, mintha mondjuk Azzur nagyúr palotaőrsége svájci gárdistákból állna.
Szerintem ha van jogosultsága az átírásnak, akkor az ilyenek esetében van: a neandervölgyiből lehetne mondjuk vadember, vagy félember vagy valami hasonló. Az ősembert és az előembert azért hanyagolnám, mert gyaníthatóan a Titánon ténylegesen az istenek végezték el a teremtést, ott nemigen munkálkodott az evolúció.
A Yetibe pedig emellett sem kötnék bele - ha már van Manticore, Baziliszkusz és egyéb mitológiai lények, akkor simán elfér az is.
© marczy
2011. december 29. 19:01 | Válasz erre | #15
Ez volt az első könyv, amit végigtoltam, havertól kaptam.
2011. december 29. 16:40 | Válasz erre | #14
Ilyen alapon, akkor egy mezei erődöt se úgy kellene hívni.
Lehet, hogy más KJK könyvben ki lehet húzni, itt viszont beleállt egy yetibe:)ke
Egyébként, ha a Neander-völgyivel bajod van, akkor a yetivel is kellene.
Igen, de nem puszira vállalod be, hanem mert egy vérbeli tökös kalandor vagy. Engem nem feltétlenül a zsákmány hajtana, sokkal inkább az élmény.
A hátizsák egy kisebb fajta:)
Lehet, hogy valamiképpen rászorult a nyakukra, vagy csak megszokták:)
2011. december 29. 16:31 | Válasz erre | #13
A Neander-völgyivel csak az elnevezése a baj...a Titánon vagyunk, nem a Földön,tehát Neander-völgyi, mint olyan, nem létezik. Ezt hívják anakronizmusnak asszem...
A lándzsát akkor se tudom újra fölszedni, ha mellément, egyébként nem akkora művészet kihúzni a dárdát valakiből. Más kalandjáték-könyvben minden további nélkül képes vagyok rá, vagy én, vagy valamelyik ellenség.
A hazamenetel a Yeti legyilkolása után lehetne alternatív befejezés...a Yetit is csak azért mentem megölni, mert 50 aranyat kapok. Akkor ezekután egy sokkal veszélyesebb ellenséget csak úgy bevállalok puszira? Na érted...
A tárgycserével akkor nem lenne semmi gond, ha tényleg méretarányosan dőlne el, mit vihetek magammal. De nem tudom elhinni, hogy egy hátizsákba nem fér bele 4-nél több tárgy...
A társaim meg tényleg hülyék...miért nem veszik le a nyakláncot? A Dombi Trolloknál viszont hasznosak,ez tény.
2011. december 29. 14:16 | Válasz erre | #12
Az általad említett Yetinek szerintem olyanok a szemei, mintha éppen sírni akarna:)
A Neander-völgyivel nem tudom, hogy mi a bajod, szerintem rendben van.
A lándzsát, ami bele állt a yetibe, nos, próbáld meg majd egyszer kihúzni, max. leizzadsz és eltöröd, nem vagy te Legolas:D
Miért mennél haza a yeti legyilkolása után?
Akkor nem lennél igazi kalandor, csak egy anyámasszony katonája.
A tárgycsere miért zavar? Vannak kisebb dolgok és vannak nagyobb dolgok.
Azzal pedig szintén nem értek egyet, hogy segghülyék a társaim, ráadásul semmi hasznukat nem veszem. Menj neki egymagad hat Dombi Trollnak... kalandod véget ért.
2011. december 29. 03:39 | Válasz erre | #11
Borító:
Szépen néz ki, de egy eléggé jellegtelen epizódot mutat be a könyvből…amikor a Hóboszorkány szelleme megjelenik az üveggömbben, bejön egy Ork, és a csajszi poénból elkezdi fojtogatni. Egy egészalakos képnek valahogy jobban örültem volna.

Grafikák:
Leszámítva a spagetti-hajakat, egészen szép munkák, egy-két kivétellel. A Yeti olyan pofát vág a rajzon, mintha épp megmenteni készülne szerencsétlen prémvadászt ahelyett, hogy megölné. A Hóboszorkány arcképe se valami fúdenagy durranás, lehetett volna ennél jobbat csinálni sokkal.

Történet:
Elég frappáns megoldás: először szó sincs arról, hogy mi felkutatjuk a Hóboszorkányt, csupán azért küldenek minket, hogy a Yeti nevű vérszomjas fenevadat megöljük, és kapnánk 50 aranyat. Aztán miután megöltük, a haldokló prémvadász bíz meg minket a feladattal, hogy csináljuk már ki a Hóboszorkányt. Oké, valahogy ezt is megoldjuk. A végső küldetés pedig, hogy a barlangokban magunkra szedett átoktól megszabaduljunk a Gyógyító segítségével. Bevallom, még engem is meglepett ez a sok fordulat…arra gondoltam, ez is ilyen tipikus „megölted a főellenséget, hős van, mindenki nagyonnagyon szeret téged” tészta lesz, de kellemesen csalódtam…

Nehézség:
Abszolúte nem nehéz, ha az ember szorgalmasan átkutat mindent, és benéz mindenhová. Létfontosságú tárgy csak három van – a rovásírásos bot, a fokhagyma, és az Egészség itala – viszont érdemes összelopkodni mindenfélét, amit találunk, mert a kaland második és harmadik részében elég sokminden múlik azon, van-e nálunk gyertya, ezüsttárgy, vagy sárkánytojás. A szörnyetegek se túl erősek, a Hóboszorkánnyal meg se kell küzdeni, egész egyszerűen leszúrom a bottal, oszt kész. A szellemével már nehezebb lesz elbánni, de ott sem kerül sor semmiféle harcra. Egy-két kivételtől eltekintve kommersz szörnyetegeket kell eltakarítani az útból…Goblinok, Zombik, vademberek, kentaurok, úgyhogy tényleg a könnyebb könyvek közé sorolhatnám.

Főellenség:
Maximum a Yeti, mivel a Hóboszival nem kell megküzdeni, a Halálvarázslatot meg csak a Gyógyító tudja megtörni.

Ami tetszett:
Eddig még nem volt ilyen havas-jegeces kalandkönyvben részem, úgyhogy ez – akkor még – eléggé kiaknázatlan terület volt. Amint már írtam, a könyv nem arra összpontosította minden erejét, hogy öld meg a főellenséget, oszt te vagy a király, hanem előtte és utána újabb feladatok, és mindenféle komplikációk adódtak – csak akkor ér véget sikeresen a könyv, ha kigyógyultál a Halálvarázslatból. Itt is vannak segítőtársaid, mindjárt egyenest kettő. Mondhatni, a könyv harmadik része időre megy…kétségbeesetten keresni kell a Gyógyítót, mielőtt a Halálvarázs végez a játékossal, és természetesen útközben mindenféle egyéb figurákba botlunk, akik sajnos egyik sem a Gyógyító. A Hóboszi aranyát itt végre ellophattuk, jól megtollasodhattunk belőle, és az egyéb úton-módon szerzett tárgyainknak is nagy hasznát vehettük a nehéz helyzetekben. Végül, de nem utolsósorban, a halálpontok is igen el lettek találva…228. és 191. az abszolút favorit!

És ami nem:
Elég sokminden volt, ami keményen el lett fuserálva ebben a könyvben. Kezdjük azzal, hogy ez is tömve van fordítási slendriánságokkal…belépek a szobába, és azt látom, hogy egy Neander-völgyivel ordítozik. Ki ordítozik és miért? A fejezetpont fele nincs lefordítva. Mellesleg hogy kerül egy távoli bolygó távoli helyszínére egy Neander-völgyi? Nem lehetett volna csak simán ősember, oszt kész?
Szóval elég sok a durva fordítási hiba, nem tudok szemet hunyni ezek fölött, a Levegő Elem is eredetileg Levegő Elementál kellene, hogy legyen.
A Hóboszorkány szellemével való leszámolás meg…hadd ne kelljen minősítenem. A Nagy Küzdelem annyiból áll, hogy elkezdek a szellemével kő-papír-ollózni mindenféle kis fémlapocskával, és én természetesen nem nyerhetek! De ha mégis, akkor ő önként fogja magát, és meghal. Most erre mit mondja? Siralmas egy megoldás. Persze a gömbjét nem lehet se szétvágni, se eltörni, se semmi.
Jellemző a könyvre az is, hogy roppant merev a gondolkodása. A Yeti megölése után nem vihettem magammal a dárdát, helyette tőrökkel dobálva kellett eltalálnom egy ajtónyitó gombot. A rézgyűrűt se használhattam a Hóboszorkány ellen, a játék csak a Fehér sárkánynál engedélyezi, hogy egy harcost hívjak segítségül vele. Az ilyesmik annyira tönkre tudják tenni az egyébként jól felépített kalandot, hogy csak na. És egyébként miért nem kínálta fel a könyv a lehetőséget, hogy a Yeti megölése után hazamenjek? Máris nem kellene foglalkozni a Hóboszorkánnyal, meg se átkozódunk, de így is kapunk 50 aranyat.
Ami szó szerint a halálom egy kalandjáték-könyvben, az az a nevetséges mozgószabály, hogy „ha ezt meg azt a tárgyat magaddal viszed, cserébe itt kell hagynod a hátizsákodból egy másik tárgyat”. Nem szeretem az ilyet, nagyon nem szeretem. Ezenkívül hiába van két társam is, gyakorlatilag végig teljesen passzív szerepet töltenek be, mintha csak a lábamra csomózott ólomgolyók lennének. Ezenkívül mindkét társam segghülye. Megölöm a Hóboszit, elkezdenek örvendezni, hogy végre levehetik az engedelmesség nyakláncát, erre a Hóboszi szellemével való eposzba illő küzdelem alatt még mindig rajtuk van…nagyon nincsen átgondolva ez a könyv, és ennek bizony az olvasó látja kárát.
2011. december 20. 21:18 | Válasz erre | #10
Azt szokták erre mondani, hogy: "Csak a Halál biztos!"
(Bár ez inkább a Rémületes topicba jobb lett volna):D
© SzG
2011. december 20. 17:48 | Válasz erre | #9
Viszonyítás kérdése. :) Legalább lesz egy kis pénzem, már ha összejön, de hát ugye a mai világban már semmi sem biztos...

Killmaster: kösz. :D
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 20. 17:47 | Válasz erre | #8
Szlobo kolléga, talán keresd meg te is a Gyógyítót a Holdkő dombok között! Bocs a hülye viccért, de ezt nem hagyhattam ki! Tény és való, a könyvben Allansia elég nagy részét bejárhatjuk, és vannak utalások a korábbi történetekre is. Hangulata is abszolút csúcs, és ez a lapocskás játék, olyan mint az orosz rulett! Livingstone nagyon elemében volt! Szeretem ha az életünk nem egy kockadobáson, hanem a döntésünkön múlik inkább!
2011. december 20. 14:41 | Válasz erre | #7
© SzG
2011. december 20. 07:29 | Válasz erre | #6
Igen, nyugdíj előtt állok pár órával (igaz, rokkent nyugdíj előtt), mit vársz tőlem? LOL
2011. december 20. 05:56 | Válasz erre | #5
"Emlékeim szerint" - miért, olyan öreg vagy?[smiley]eplus2[/smiley][smiley]wink[/smiley]
© SzG
2011. december 19. 21:57 | Válasz erre | #4
Csak hogy nehogy úgy tűnjön, mindegyik régi KJK-s könyvet vacaknak tartom, ezt lájkolom:
[smiley]eljen[/smiley]
[smiley]bee1[/smiley]
(Emlékeim szerint tényleg az egyik legjobb Livingstone-mű.)
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 19. 00:00 | Válasz erre | #3
Ez az a könyv, ami könnyűnek tűnik elsőre, pedig nem az! A könyv első harmadában megölöd a főgonoszt, aki nem hajlandó feldobni a pacskert, szellemként nehezíti tovább az életünk. Aztán meg rohanhatunk Dr. House-ért, illetve a gyógyítót keresni, mert a Halálvarázslat nem tréfadolog ám! Ráadásul a boszi testőrei nem többek, de jobbak mint Kevin Costner, és rútul ledarálhatnak minket. A könyv akár egy Shakespeare-i dráma is lehetne, annyi itt a hulla, és a hullajelölt! De ebben a könyvben legalább meg is szedhetjük magunkat, és az is kiderül a kapzsiság olykor átok is, ha úsznunk kell az árral! A könyv a vége felé szerencsére könyebbé válik, bár ha a Banshee-val karcsatát vívni, akkor már nem is annyira!
2011. december 18. 22:35 | Válasz erre | #2
2011. december 18. 11:37 | Válasz erre | #1
Livingstone mester egyik legjobb könyve.
Első oldalElőző oldal123