Zagor.hu
Zagor.hu fórum
15. könyv: A Kétélű Jóslat
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (4)
[b]Történet (3)[/b]: Ha kihagynám ezt a részt, akkor sem tévednék sokat. Az elején ugyanis semmit nem tudunk, a könyv in medias res vág bele a sztoriba, felébredünk egy szarkofágban, nem emlékszünk semmire. És nagyon sokáig szinte semmit nem is tudunk magunkról. Ez egy kicsit a Pusztítóra emlékeztet, de itt az emberi énünk megmarad, viszont a helyzetből ebből adódó céltalanság érződik. Később kiderül, hogy egy zsarnok ifjabbik fia vagyunk és a bátyánk, Faior pusztulást hozhat a világra, és őt kell ebbe megakadályozni. Ő viszont igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy azért eltegyen bennünket láb alól. A kétélű jóslat arra utal, hogy ha mi kerülünk hatalomra, béke lesz (vagy nem…), ha a testvérünk, akkor zsarnokság. Maga a történet akár jó és érdekes is lehetne, de sajnos a kivitelezésbe számos hiba csúszott. Már eleve zavaró az, hogy az elején nem kapunk semmilyen pontot, hanem a kaland elején dobáljuk ki a pontjainkat, majd mindegyik után rögtön próbákat is teszünk. Erre mi szükség volt? Ha ez lett volna az első KJK könyv, akkor érteném, de így ebben a formában vártam valami igazán különlegeset, ami történni fog az adatainkkal, de azon túl, hogy nem a kaland elején, hanem 4-5 fejezetponttal később kaptuk meg őket, konkrétan semmi különlegesség nem volt benne. Ez így ebben a formában inkább lehangoló, felesleges reménykeltéssé vált bennem. Ezzel párhuzamosan meg rengeteg rész nagyon kidolgozatlan, például két olyan karakter is van, akivel egyik pillanatban még beszélünk, aztán minden felvezető nélkül eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Vannak nagyon epikusan kidolgozott részek (pl. a végén a varázscsata), de eközben vannak nagyon elnagyolt jelenetek is. Szóval szerintem vagy kellett volna még 20-30 fejezetpont ennek a könyvnek, vagy ezt a játék elején lévő adatdobálgatást kellett volna kihagyni, hogy igazán működőképes legyen.

[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Nehéz erről a könyvről ilyen szempontból írni. Rejtvény nem igazán van benne, sőt, talán egy sincs. Nagyon sok esetben kellene okosan dönteni benne, azonban az a tény, hogy nem tudunk magunkról semmit, ezt jelentősen megnehezíti. Az igazán gondolkodós rész a megfelelő varázslatoknak a kiválasztása az adott helyeken, azonban a varázslatainkat mi sem ismerjük igazán tökéletesen, így okozhatnak meglepetést. Mindent egybevetve sok helyen kellene gondolkodni, de a hiányos múltunk ezt a képet azért jelentősen árnyalja.

[b]Nehézség (2)[/b]: Érdekes ez a helyzet. Egészen a könyv utolsó harmadáig azt mondanám, hogy nem egy túl nehéz olvasmány ez. Azonban ami ezután történik, az már olyan szinten szadizmus, hogy néha még a Pusztító szintjét is eléri. Nézzük meg, mi kell a végén! Kell két különböző sereg, akiknek a vezetői nem vesznek össze, [spoiler2]és kell az is, hogy a zsoldos sereget ne béreljük fel, mert ők meg ellenünk fordulnak és kinyírnak minket…és a templomban sem ér minket túl sok kellemes élmény, sőt…[/spoiler2] kellenek a haditervek, kell az, hogy a varázslós-szobros kalandot túléljük (szintén nem sétagalopp), és utána jön az a varázspárbaj, amit el lehet bukni úgyis, hogy meghalunk, és úgyis, hogy megöljük a tesót. De ha ezek egyike se jönne össze, még a végén egy kis időutazás is lehet, aminek a vége a halál vagy az újrakezdés (a játéknak ebben a szakaszában már nehezen döntöttem el, melyik a rosszabb kb. 10 halál után). A játék elején a -2 ügyesség a legtöbb könyvhöz képest is olyan, hogy nem igazán értem a logikáját, főleg azért nem, mert bár az tény, hogy 12-14 ügyességes ellenfelek nincsenek, de az átlag szörnyek nem kisebbek, mint a klasszikus KJK könyvekben, így ezt is nehezítésnek éltem meg. Az meg különösen bosszant, hogy egy elrontott ügyességpróbával lehet megszerezni egy olyan sebet, ami nélkül, ha nem is halunk meg, de elég veszélyes szituba kerülünk a végén. Én ezt nagyon nem szeretem!

[b]Játékélmény (4)[/b]: Rapszodikus, de mindenképpen egyedi. Ha megnézzük, mi mindent zsúfoltak itt bele 400 fejezetpontba, szinte leesik az állunk. Van itt minden, menekülés, klasszikus kalandozás, hadseregek összecsapása, mágikus csata, álomkép. Nagyon összetett, nagyon sokszínű, élményből élménybe megy át az ember. És van benne 1-2 nagyon jó jelenet is, igazi best off-om volt, amikor büdösen próbáltam kereskedni erre megfogtak és beba bedobtak a fürdőbe. E mellett azonban zavart, hogy sokszor nem értettem, hogy tulajdonképpen mi is történik körülöttem. Ennek az oka részben a múltban leledző bizonytalanságok, de maga a történetvezetés is hozzátesz, hogy sokszor nem értem, mi a fene folyik körülöttem, és mi miért van pontosan. Ez pedig az amúgy remek játékélményt is tönkre tudja tenni. De ennek ellenére sem rossz, itt egy kicsit a fordítottját érzem annak, amit az előző könyvnél. Ott egy remek hátterű könyv játéka nem volt annyira élvezetes, itt egy sokkal gyengébben kidolgozott mű adott egy jobb élményt. Legalábbis ebből a szempontból.

[b]Összességében: 12/20[/b]
© Nheil
Mason és Williams második története rendkívül egyedi hangvételű kaland, ahol ezúttal egy amnéziás hőst kell alakítanunk. Előző könyvük, a Mélység rabszolgái még jobban hasonlított a hagyományosabb KJK történetekhez de már ott is fellelhető volt a stílusjegyük. A Kétélű jóslat viszont már nem nagyon hasonlítható korábbi kalandokhoz (kivéve egy kicsit a Pusztítóhoz), amennyiben nem tudunk itt gyakorlatilag semmit sem magunkról, sem a világról, minden menet közben derül ki. De még a tulajdonságaink értéke is. Ez a rendkívül homályos megközelítés természetesen ad egyfajta misztikumot a kalandnak, persze sokan inkább hátránynak tartják ezt.

A történetben szereplő Hajnal-szigetek egy fura elegye a (távol)keleti és a hagyományos, generikus fantasy settingnek. A karakterek, valamint a helységek elnevezései is inkonzisztensen hol ilyen, hol ilyen stílusúak, valamint az illuszrációk is. Mindenesetre elég érdekes ez az elegy. A sztori tényleg folyamatosan alakul ki és végig az az érzésünk, hogy nem igazán értjük, miről is van szó igazából. Persze egy idő után legalább az kiderül, hogy ki vagyunk (nyilván nem csak egy random senki parasztfiú), és hogy mi a célunk. Különösen a történet eleje volt számomra túlzóan homályos, néhol gyengének éreztem az átvezetéseket a különböző helyszínek között, az ide-oda csapódás hangulata végig megmaradt.

A könyvben nem igazán emlékszem erős fizikai harcokra. Ugyanakkor folyamatosan tanulunk egy nehezen meghatározható mágiát, bizonyos keleti hangzású varázsszavakat tudunk bevetni, sőt egy ponton túl ezek nékülözhetetlenek lesznek. Ez a része kifejezetten tetszett, ahogy így bizonyos pontokon a történet eseményeibe ágyazva megtanuljuk ezeket az igéket, sokkal hangulatosabb annál, minthogy például Yaztromo csak úgy szevasztok alapon megtanít minket néhány varázslatra aztán csá. Nincs ezeknek az igéknek egy külön leírása sehol, nekünk kell nyomon követnünk, hogy az adott igét már tudjuk és lehetőségünk lesz bevetni, de hogy mikor mi lesz a pontos hatása hát az majd kiderül, ha bevetjük. A könyv eleji méltán hírhedt eset, hogy jobban járunk egy elrontott szerencsepróbával, mint a sikeressel nos ezt nagyon nem szeretem de tegyük hozzá, hogy ettől még nem fogunk törvényszerűen bukni - hiába állítják ezt sokan helytelenül. Bukni ugyanakkor számtalan lehetőségünk lesz ezen kívül is, különösen a könyv második felében nagyon beszűkül a helyes ösvényválasztási lehetőség, gyakorlatilag egy irány a kizárólagos, amerre az írók akarták, csak arra mehetünk ha nem akarunk meghalni. Ezt sem szeretem.

A kaland hangulata kétarcú (nem csak kétélű haha). Egészen egyedi és hangulatos epizódokba lehet belefutni de a konzisztencia nem a könyv erőssége, hiányolom a megfelelő átkötéseket számos ponton. A nehézség magas, nem nagyon lehet letérni az ideális úttól és kötelező tárgyak, varázsszavak is vannak. Kétségtelen, hogy a kaland egyedi atmoszférája sokakat beszívhat de véleményem szerint ebbe a formátumba nagyon nehéz egy ilyen grandiózus koncepciót úgy kivitelezni, hogy legyen egy markáns íze de azért a hagyományos KJK játékélménytől se rugaszkodjon el nagyon. Érzek itt némi két szék között a padlóra esést. További negatívum pedig, hogy ez is az elvártnál jóval nehezebb kaland lett.
10/6
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Közelít a botrányoshoz. A behúzott lila kapucnis csókáról nekem elsőre Kenny ugrott be a South Parkból, de ha komolyra fordítom a szót, akkor is irtó béna. Szóval ez a valaki az űrben lebegve jósol egy gömbből, amiben… na jó, szerintem hagyjuk is, mert nagyon gyenge. „Természetesen” a fullosan kékes színvilághoz citromsárga körítés dukál, a címfelirat pedig a legrondább, amihez eddig szerencsém volt. Egyértelműen egy sorba kellett volna írni, mert így nagyon széthúzott lett. Azt is hozzá kell tennem, hogy az én példányom szinte teljesen széthullott a ragasztásnál, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy először fordult elő Zagoros kiadvánnyal.

[b]Illusztráció[/b]
A benti rajzok is elég egyedi stílussal rendelkeznek. Néha olyan, mintha lenne valami durva fényhatás, és emiatt „túlvilágítottnak” tűnnek. Nézzük csak meg a 158-as, vagy 336-os fejezeteket, utóbbinál már a háztetők szélei is eltűnnek a fehérségben. Amúgy vegyes a kép: vannak gyengébb grafikák, de vannak, amik kifejezetten tetszettek. Gyakoriak a „saját szemszögű” képek, amik szintén bejönnek. A szövegközti mini-grafikák érdekesen festenek, például a „pszichopata iszákos” (50.), a félig elfolyt szobor (178.), a kígyós koporsó körül strázsáló 16 katona (23.), meg a többi hasonló.

[b]Háttértörténet[/b]
Kétélű jóslat - két író! Háhá! Ja, és fordítóból is kettő van (az egyiküket automatikusan Skynet-nek olvastam, túl sok Terminátort nézhettem), szóval minden stimmel. A sztorira rátérve, el kell mondani, hogy nincs sztori. Azaz persze van, de mi ebből a játék elején nem tudunk semmit, lévén amnéziával ébredünk egy szarkofágban. Lényegi dolgokat egészen a könyv utolsó egyharmadáig nem tudunk meg, így borzasztó fura volt játszani (a hátsó borító pár mondatából azért sejthetünk valamit). Az egész alapvetően egyszerű: a jó erőinek a sötét urat, Bezenvialt sikerült az árnyékvilágba taszítani, de a meccs még nem ért véget, mert az öregnek van két fia is. A jóslat szerint az idősebbik, Feior hozhat újra pusztulást a világra, de talán megállíthatja őt a fiatalabb Maior. Kitaláltátok, ki lehet a fiatalabb..?

[b]Rendszer[/b]
Nincs extra jellemzőnk, az viszont extra, ahogyan a játék bemutatja a szabályokat. A leírás a könyv végére került, és azt a tanácsot kapjuk, hogy nyugodtan kezdjünk el játszani, menet közben úgyis elmagyarázásra kerülnek a dolgok. Ez valóban megtörténik az első részben, ahol kidobhatjuk Életerő, Ügyesség és Szerencse pontjainkat, továbbá kardot meg élelmet szerzünk, de végeredményben nekem nem lett világos, hogy ennek milyen különösebb értelme volt. Azok a számítógépes játékok jutottak eszembe, ahol az elején van egyfajta „tutorial” pálya, amin kipróbálhatod a funkciókat, és ez így tényleg egyedi, de sajnos értékes fejezetpontokat foglal el. Az élelem felhasználásáról például nincs szó, szóval ezért úgyis hátra kell lapozni, bár ha életünkben először játszunk KJK-val, és hallgatunk a könyvre, akkor nem tudjuk, hogy ezt kell tennünk, szóval gratulálok. Az is érdekes volt, amikor azt olvasom, hogy egy kard 100 aranyba kerül. Mondom: mi van? Nekem ekkor konkrétan 0 aranyam volt, de ezt sem említi külön a szöveg. Továbbá nem értettem, hogy Ügyességünk miért lett K6 + 4. Ahogy tapasztaltam, az ellenfelek ehhez a szinthez lettek „gyengítve”, de akkor meg minek kellett ezen változtatni?

[b]Kihívás[/b]
Ez egy érdekes pont, mert alapvetően nem mondanám könnyűnek a kalandot, én mégis első nekifutásra hajszál híján sikerrel fejeztem be. Pontosabban ténylegesen befejeztem, csak nem a 100%, totál-heppiend fejezettel, mert megöltem Feiort. Tetem mindezt úgy, hogy nagyjából a felét se értettem az eseményeknek, ellenben minden kötelező cuccot összeszedtem, és csak egy varázslat nem volt a birtokomban, de az még nem számított halálos vétségnek. Az az érzésem, hogy rohadt nagy mákom volt, de szerintem ha valaki „ésszel” játszik, akkor ez a könyv nem tartozik a szadisták közé, bár számtalanszor meg lehet purcanni egy pillanat alatt.

[b]Főgonosz[/b]
Feior tehát a rohadék, és nagyon jó rohadék lett! Én mindig imádtam a nagyszabású végjátékokat, és itt nem panaszkodhattam. Igazi „hollywood-i” csatajelenetben vehetünk részt, aminél nélkülözhetetlen lesz mind a király, mind pedig Merzei serege. A következő kötelező dolog Credas összeforrasztása az Ücsörgő Prófétával (Credas egy minket segítő varázsló, az Ücsörgő Próféta pedig egy bálvány, aki a harmónia erejével töri meg a gonosz erejét), aztán pedig a csatatervek. A harcban összecsap a Próféta és egy Sturramak nevezetű ősi sárkány a sötét oldalról, vele opcionálisan akár mi is megküzdhetünk. Poénos, hogy ha zsoldosokat is felbéreltünk a csatára, azok ellenünk fognak fordulni, és kinyírnak minket. Hát nem kedves?
Végül szemtől-szemben állhatunk testvérbátyánkkal, és jó kis varázspárbajt vívhatunk vele. De rég vártam már ilyesmire Balthus vagy Razaak óta! És ez még jobban is tetszett, mert ki kell taktikáznunk, mikor melyik mágiával védhetjük meg magunkat, vagy támadhatjuk le sikeresen Feiort. Aki mondjuk nem emlékszik arra, hogy melyik egzotikus név melyik bűbájt takarja, annak az egész egy lottó lesz, de még elolvasni is jó a halálokat, ahogy szoborrá fagyunk, vagy elérjük a teljes harmóniát miközben Feior szilánkokra lő minket. Az utolsó körben varázslattal is elintézhetjük ellenfelünket, de karddal is nekimehetünk, vagy Izakho démon barátunk is kiütheti őt. Az a lehetőség pedig a non plus ultra, amikor egy érme feldobásával dől el sorsunk. Ha a mi arcmásunk kerül felülre, akkor oké, de ha az övé, akkor az érme foglyai leszünk, és bátyuskánk simán zsebre rak minket.
Csábító dolog a gonosz elpusztítása, de csak úgy folytatódik és érhet véget a legpozitívabb befejezéssel a játék, ha megkíméljük Feior életét. Ekkor megjelenik apánk árnyképe, és mi eszméletünket vesztjük (legalábbis, ha nem vagyunk olyan butusok, hogy ellene is varázslattal próbálkozunk, mert akkor kampec). Gyerekként térünk magunkhoz a múltban, apánk rémuralmának utolsó napján. Legkedvesebb szolgánk akar megmérgezni minket, de máshogy is végezhetjük, illetve az 1-es pontra kerülhetünk - bár ekkor már legalább értjük, hogy mi a fene ez az egész. A totális sikerhez azonban rá kell lelnünk egy varázsgömbre, és rá kell kiáltanunk, hogy figyelmeztessük benne saját magunkat. Nekem ez az egész zárás állatira bejött, nem is tudom mikor tetszett így utoljára valami.

[b]Hangulat[/b]
Az egész eleve jól indul. Az ébredés a kriptában, a menekülés az omladozó épületből (bááár kissé túl lett nyújtva ez az epizód). A hangulat elkapott, és kitartott a játék végéig, viszont ez a japános beütés nekem nem lett volna egyértelmű a rajzok és a különböző elnevezések (pl. varázslatok) nélkül. A kripta után egy szétrombolt városban találjuk magunkat, ahol tovább folytatódik a szürreális élmény, főleg amikor megjelenik egy csacsogó ló, és az ő szivárványszín lovasa (!). Itt azért már kezdtem sejteni, hogy valakinek elgurulhatott a gyógyszere, de engem ez nem szokott rosszul érinteni, sőt. Amikor aztán katapulttal lőttem ki magam, hogy kijussak a szigetről, már éreztem, hogy itt nem mindennapi megoldásokról van szó. Teljesen egyediek lettek a menet közben „felszedhető” varázslatok is. Az egyikkel sárral ejthetjük foglyul ellenfeleinket, a másikkal harmóniát teremtünk, de nagyon vicces Izkhao is, aki egy melltűből előhívható dzsinn-féleség, és akit csak sikeres szerencse-próbával lehet használni, megtartani, vagy egyáltalán megszerezni.
Ez a „nem tudjuk, kik vagyunk, és mi miért történik körülöttünk” koncepció tényleg különös légkört teremt, illetve magának a világnak is van egyfajta idegen íze. Bizonyos halálpontok zseniálisan vannak megírva, mint például az, amikor egy rablóbandához csatlakozunk, és némi idő múlva Feior ölet meg minket úgy, hogy sose tudjuk meg, valójában kik voltunk. A különböző mellékszereplők is érdekes figurák lettek, mint Velkos, akiről sosem tudtam eldönteni, hogy pozitív avagy negatív karakter (valószínűleg mindkettő), vagy Merzei, a csenevész, de annál keményebb, önjelölt Főtanácsnok, aki nélkülözhetetlen társnak bizonyul. Nem egyszerű az ipse, elsőre teljes mértékben antipatikus volt (milyen már, hogy beront a falu fürdőjébe, és ha nem állnak hozzá a parasztok, akkor szörnnyé változtató varázsszert önt a vizükbe?). Velük kapcsolatban sajnáltam viszont a legjobban a könyv ama módszerét, hogy a fejezetek gyakran erőletetten vannak összekötve, és bizony kilóg a lóláb. Gondolok itt olyanra, amikor egy ponton túl Velkos egyszerűen már nincs velünk, valahol elhagytuk, és többet nem olvasunk róla, vagy mikor Merzeivel toborzunk, aztán hirtelen már egyedül caplatunk valamerre. Itt bizony jól jöhettek volna azok az elherdált fejezetek. A másik nagy probléma a magyar kiadás rengeteg helyesírási hibája, furcsa szóhasználatai és elírásai. Ez meglepő volt, teljesen elszoktam már tőlük, és sokszor kizökkenthetik az olvasót a hangulatból. Mindenképp érdemes lett volna az egészet még egyszer átnéznie valakinek, mert a legtöbb kifejezetten feltűnő hiba.
Igazából még rengeteget tudnék írni erről a könyvről, de már így is épp eleget kalapáltam a billentyűzetet. Ahogy az talán kiderült, bizonyos szempontból rajongója lettem a kalandnak, másrészről meg komoly hiányosságokkal küzd szegény. Furcsa ilyen hibridet létrehozni, de a Mélység Rabszolgái alkotóinak most is sikerült. Azt is nagyon bírtam, ezt is melegen ajánlom, bár aki inkább a klasszikus stílust preferálja, annak talán túl formabontó lesz a [i]Kétélű jóslat[/i]. Nálam mindenesetre kedvenc.
Értékelés: 9.5 / 10
Egy mondás szerint jobb szerencsésnek lenni, mint tehetségesnek. Nos, ebben a könyvben, ha mindig szerencséd lesz, halott vagy. Nem akarok túl sok mindent elárulni, de a Kétélű Jóslat kezdetén kifejezetten pechesnek kell lenned, hogy színes pikkelyeket szerezz. Ezek nélkül nem győzhetsz a könyvben.

Na most, a történet elején egy hosszú alvás után ébredsz fel, és fogalmad sincs róla, ki vagy. Eleinte azt hittem, csak egy olcsó Pusztító-másolattal van dolgom, de azért folytattam az olvasást.

Ezek után ismét meg kellett ismerkedni az ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZERENCSE pontokkal. Ráadásul a kaland előrehaladtával bizonyos képességekre is szert lehetett tenni, mint például a Torzító és a Harmónia varázslat. Az átlagos Kaland, Játék, Kockázat kalandhoz hasonlóan itt is tárgyak garmadáját kell összegyűjteni.

Végül pedig, a könyv vége felé, meg kell küzdened gonosz bátyáddal. És ekkor jön a csavar a történetben. Ez teljesen váratlanul ért engem. És téged is így fog.

A Kétélű Jóslat remek példája az innovatív tulajdonságok kalandba építésének úgy, hogy közben mégsem érzed azt, hogy kiszakadtál volna a Kaland, Játék, Kockázat világból. Csupán egy helyes út vezet át a történeten. Mindent egybevetve azok a nyomok, amik akkoriban oly magától érthetődőnek tűntek, igen lényegesek, és a siker szempontjából létfontosságúak lesznek.
hr
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal
© Anry
2011. január 28. 10:46 | Válasz erre | #112
No megvan az első 2011-es.. [smiley]circling[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. január 28. 08:18 | Válasz erre | #111
Letöltöttem a könyvet és beleolvastam! Hát mit is írjak, hogy palástoljam csalódottságomat? Nem tetszett! Én nem tudom mit akart ebből a könyv írója kihozni, de számomra olyan ez az egész, mintha egy kínai szakácskönyvet olvasnék. Túl azon, hogy a főhős valamiféle "agyatlan zombiként" futja végig az elején a 4x100-as váltót, hogy azután olyan kalandokba keveredjen, amit én nem is nagyon értettem. (Persze lehet velem van a baj) A fejezetpontok helyenként olyan csúszásban vannak értelmileg egymástól, mintha fogták volna az eddig megjelent KJK könyveket és összeollóztak volna belőle valamiféle "best of" válogatást! A rajzok számomra a modern művészetet idézik fel. Senki sem tudja mit is ábrázolhat, csak a művész... A halálcsapdák (szép számmal akadnak belőlük!) helyenként kvázi a menyországot idézik, ott állítólag nagyon boldogok azok, akik odakerülnek. Vagy drogozik a főhős, és attól lesz ilyen boldog, vagy nem tudom! A sokat bírált Pusztítás maszkjaiban voltak ilyen elképesztő "kalandod itt véget ért" jellegű fejezetpontok! De nem is folytatom a sort, töltsétek le ti is, vágjatok bele a kalandba, és bátran cáfoljatok rám, ha ti másképpen látjátok, mint én. Mert hát én is tévedhetek... [smiley]rinya[/smiley]
© balee
2011. január 27. 23:59 | Válasz erre | #110
Hatalmas királyok vagytok, csak így tovább! [smiley]worship[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. január 27. 23:21 | Válasz erre | #109
Már töltöm is le! Bár még igazából le vagyok maradva vagy három kalanddal, és még a Vérfarkas üvöltését sem végeztem ki! Bele is olvasok azonnal, hogy tudjak róla írni kritikát! [smiley]eljen[/smiley]
© SzG
2011. január 27. 21:25 | Válasz erre | #108
HURRÁ! [smiley]hawaii[/smiley]
© runner
2011. január 27. 20:23 | Válasz erre | #107
TÁ-DÁ!

Elkészült a könyv!

Azért nem volt olyan vészes, mint ahogy Nimretil írta.
Nem volt azért olyan sok javítgatás.

Kellemes kalandozást a Hajnal-szigeteken. [smiley]awink[/smiley]
A főhős Te vagy!
2011. január 18. 21:56 | Válasz erre | #106
Hacsak Libra el nem fordul tőlünk az utolsó pillanatban, akkor rövidesen ez a fordítás is elkészül.

Ha a legeket akarjuk nézni, akkor valószínűleg kiérdemelheti a "legproblémásabb" címet, de ettől függetlenül úgy tűnik, lassan sikerül továbblépnünk.

Elöljáróban a fordításról annyit mondanék, hogy valamilyen szinten különbözni fog a többitől (no nem mintha azok egyformák lennének). Egyrészt, mert itt nem mondatról-mondatra készült a magyar változat, hanem a teljes pont van újrafogalmazva. (Persze van egy mondatról-mondatra változat is, az alapján készült a végleges). Másrészt akadt (jó)pár következetlenség, illetve logikai ellentmondás, ezeket (már ahol megtaláltuk) igyekeztünk javítani. (Ha valaki kíváncsi rá, ezekről írhatok bővebben is, de nem akarok előre "szpojlerkedni".)
Nem ígérhetem, hogy mindenkinek be fog jönni ez a fajta stílus, de azért remélem érdemes volt megpróbálkozni vele. Sajnos több ilyen fordításra nincs lehetőség (a többit egyedül készítem majd), de azért örömmel venném, ha jeleznétek, mennyire szimpatikus ez a fajta megoldás.

A közelmúltban felmerült pár régiesebb kifejezés is, ezektől sem kell megijedni, ugyanis végül eltávolítottuk őket a szövegből. (Ez leginkább FireFox-nak és Runner-nek köszönhető, ők igyekeztek minél inkább kjk-sabbá varázsolni a fordítást, engem nem zavart volna.)

Maga a könyv szerintem mindenképpen megér egy misét, nálam egyértelműen a top kjk-k közé tartozik. (Nyilván ezért is ezt akartam lefordítani.) Labirintusból és kemény ellenfelekből nincs túl sok, varázstárgyakból is eléggé szegényes a készlet. Világos tehát, hogy a könyv nem ezekre az elemekre koncentrál. A legkeményebb harcokat simán elkerülhetjük, és nagy valószínűséggel eltévedni sem fogunk, legalábbis a szó szoros értelmében. Mellékszálakból, vakvágányokból ugyanis bőven akad, tehát arra se számítsunk, hogy egyszerűen csak végig lehet robogni a fejezeteken. Ezzel szemben kapunk egy egész érdekes történetet, valamint egy ötletes mágiarendszert, melyre a könyv vége felé erősen szükségünk is lesz.
A történet stílusában engem némiképp a Mélység Rabszolgái-ra emlékeztetett. Az író itt is képes volt újabb fordulatot bevinni a játékba, mikor már azt hitted, mindent megoldottál.
A háttértörténet nem valami részletes, illetve tulajdonképpen nincs is. Egy szarkofág mélyén térünk magunkhoz, minden más a kaland során derül majd ki.

És mo... ööö... majd lapozz!
2010. december 22. 18:45 | Válasz erre | #105
[smiley]falbav[/smiley]
Istenem, istenem, istenem...

No comment. [smiley]gun[/smiley]
© runner
2010. november 22. 01:22 | Válasz erre | #104
Ha esetleg valaki nem vette észre, A Vérfarkas üvöltése és A kétélű Jóslat könyv sorrendje felcserélődött.
Az ok, hogy A Kétélű Jóslat könyvnek majd több idő kell az ellenőrzéséhez.
Ez a könyv januárban várható.
A főhős Te vagy!
2010. október 7. 14:11 | Válasz erre | #103
Fekete ve'na pro'fe'cia
© Kamo
2010. október 4. 00:02 | Válasz erre | #102
Ahogy volt lakótársaim mondták: "Ezt a dézsa vizet már láttam valahol..." (=déja vu-m van, hogy újból elindulni látszik a vita a címről...)
© SzG
2010. október 3. 15:58 | Válasz erre | #101
[smiley]vigyor2[/smiley]
2010. október 3. 15:26 | Válasz erre | #100
A titokzatos profecia
2010. október 3. 12:55 | Válasz erre | #99
A black vein valóban két jelentéssel is bír. Egyrészt sötét hangulatra, másrészt az általad is írt vérérre utal. Ha találsz ugyanilyen jelentésű magyar jelzőt, akkor gratulálok, és tényleg megváltoztatom a címet.
A felét viszont nem fogom lefordítani, akkor már inkább keresek egy olyan jelzőt, ami az eredetihez hasonlóan utal a könyv tartalmára.
A kétes pedig nem jó, mert a szóban forgó jóslat nem kétesélyes.
2010. október 3. 12:51 | Válasz erre | #98
Ez egyáltalán nem igaz. Engem pl. érdekel, sőt, ha ennek van vmi konkrét oka, és megindoklod, arra is kíváncsi vagyok. (Sőt azt is elfogadom, hogy egyszerűen csak nem tetszik a hangzása, vagy akármi). Szóval bárkinek bármi véleménye van, írja le nyugodtan, csak arra kérem, indokolja is meg.
Sajnos olyan változat úgysem lesz, ami mindenkinek tetszik.
2010. október 3. 07:25 | Válasz erre | #97
A kutyákat valóban nem! :D Mert a csont már annyira le lett rágva, hogy jóformán semmi nem maradt belőle, így az érdeklődő blöki is éhen maradna... ;)
Aki érti az eredeti cím értelmét, az eleve tudja mire irányul. Figyelemfelkeltésre jó a kétes jóslat, mert egy ellentmondást sugall. Hiszen egy prófécia bizonyosságot feltételez, a kétes meg ennek ellenkezőjét. Természetes, hogy olyan cím kedvező, ami az oximoron-t visszaadja magyarul. A kétélű kifejezéssel az egyetlen gond, hogy a kettős vagy többes kimenetelre is utalhat, illetve a kimenetel eredményének kettősségére, pl. valaki elnyeri büntetését, de a büntetést végrehajtó is kárt vall egyidejűleg. De ha magát az egyszerűbbnek látszó kifejezést tekintjük a prófécia szót, arra is van több szinoníma: jóslat, jövendölés, kinyilatkoztatás. A vein szót pedig nem az elsődleges vérér értelmében használta a szerző. Igazából a korábbi vita is abból alakult ki meglátásom szerint, hogy a 3 szóból valamiért 2öt gyártana a publikum és a fordító is(névelő nélkül). Ezért kelthet necces érzést.
© cock
2010. október 2. 23:26 | Válasz erre | #96
Nekik legyen mondva a jelenlegi cím, nekem akkor se tetszik. De nyilván ez a kutyát nem érdekli.
2010. október 2. 19:57 | Válasz erre | #95
Ha kicsit visszaolvasol, akkor meg fogod érteni, hogy miért fog a cím így maradni.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2010. október 2. 19:53 | Válasz erre | #94
A cimet atirni meg nem keso. :)))
2010. október 2. 17:16 | Válasz erre | #93
Még folynak a javítások, átnézések, de amúgy (remélem) már közel áll a nyomdakész változathoz.
© SzG
2010. október 2. 12:16 | Válasz erre | #92
Szerintem felesleges újra belemenni ebbe a vitába, korábban elég rendesen kifejtettük már, hogy miért jobb a Kétélű. :) Annál is inkább értetlmetlen szócséplés ez, mert már el lett döntve, hogy ez marad, illetve ha jól tudom épp a napokban lett elfogadva a könyv konkrét szövege is, szóval már nyomdakész is az anyag (persze a megjelensére még gondolom várni kell).
© Kamo
2010. október 2. 12:12 | Válasz erre | #91
Lentebb már írták többen, hogy mivel SPOILER!!!!!!

...mivel nem feltétlenül baljóslatú a jóslat, hanem így is, úgy is elsülhet (vagy valami ilyesmit bogarásztam ki a hozzászólásokból), emiatt a két kimenetelű a szerencsésebb, s nem a Baljóslat... Inkább homályos jóslat ez, mintsem sötét... A kétes jóslat talán a jobb verzijó.
2010. október 1. 22:27 | Válasz erre | #90
Baljos joslat? :) Vagy roviden Baljoslat :)))
Sotet joslat...de ketelu az kicsit gagyi, a kard szokott ketelu lenni. Akkor mar inkabb a ketes joslat.
© Kamo
2010. augusztus 25. 01:45 | Válasz erre | #89
Ha már kész lesz, senkit sem fog zavarni a címe, mert annyira nem rossz se ez, se az a verzió. (Illetve mindegyikbe bele lehet kötni.) Nekem a kétélű jobban tetszik, mert valóban azokat a címeket szeretem jobban, amik nem túl leegyszerűsítettek, egyedibbek. (Milyen lenne a Bajnokok Próbája, Halállabirintus 2: "A próba" címmel??) :-D
© Skyet
2010. augusztus 24. 22:04 | Válasz erre | #88
Nem akarom túlbecsülni a szerepem. A munka nagy részét Nimretil végezte. Nem csak a fordítást, olyan segédletet is szerkesztett, amely áttekinthetővé és követhetővé tette az anyagot. Ráadásul átnézte és jelölte, hol maradtak benne apróbb hibák és következetlenségek.
Viszont részben a vita, részben az időszűke miatt (a saját időmről van szó) úgy határoztunk, hogy ettől többet nem változtatunk. Ami elkészült innen nézvést ésszreű kompromisszumnak látszik.
Azt el kell ismernem, hogy magam túlságosan szabadon kezeltem a "nyersanyagot". Nos, ahol elszálltam volt, ott Nimretil visszaterelgetett a "helyes" útra.
Számomra ez amolyan kirándulás volt, mint ha egy "vén tengeri medve" - amilyen Skyet is volna, elkalandozna egy kicsit valamely nagy folyamra. De mindeképpen megérte.
"Viszlát és kösz a halakat!"
2010. augusztus 24. 19:52 | Válasz erre | #87
Üdv Mindenkinek! Ami igaz, az igaz, ha élhetek ezzel a közhellyel. Magam is szivesen olvasok, magyarul, és személy szerint nem bánom, hogyha a fordított szöveg nem "magyangol", bár tapasztalatból tudom, hogy ez az egyik legnehezebb része a fordításnak. Nehéz a megfelelő szófordulatokat, képleírásokat, és esetenként a párbeszédeket is a kellő hangulatban eltalálni. Skyet-tel abszulút egyetértek abban, hogy a fordítónak meg kell élnie az adott eseményt, vagy legalább vizualizálnia magában, hogy meglássa mit is akar az író megfesteni, és hogyan lehet ezt szép magyar nyelven leírni, visszaadva mindazt az élményt, ami átélni hivatott. De mint mondottam szerintem ez a legnehezebb része a fordításnak, ám egyben a legfontosabb is, mert enélkül a "My way, or a high way" is csak "Az én utam, vagy az országút" marad, pedig mennyivel találóbb a "Megszoksz, vagy megszöksz". A könyvet pedig kíváncsian várom, akár kétélű a cím, akár nem...
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 24. 17:47 | Válasz erre | #86
Runner kolléga! Talán ha egy kicsit figyelmesebben olvasgatnád a hozzászólásaim, én semmit nem ígérek a nevedben, csupán javasolok, azt is csak úgy halkan, mert lassan úgy vagyunk, mint a két dudás ugyanabban a csárdában. Mindketten a magunkét fújjuk! Mellesleg csupán ez egy megoldás lett volna a felmerült vitára, de ha nem tetszik az ötlet, írd le azt, nem fogok megsértődni! A Kard mesterével kapcsoatban eddig azért nem írtam, mert fogalmam sincs mi van Szigetics kollégával, én pedig még igen gyenge lábakon állok a fordítással. Sajna sokszor esek abba a hibába, hogy többet vállalok, mint amit teljesíteni tudok, de ez legyen az én problémám. Tehát egyenlőre elégedj meg azzal, hogy dolgozunk rajta, remélhetőleg az ősszel el is készül, addig meg jöhetnek a többiek művei. (Egyébként meg a könyvek kinézetéről te kérdezted a véleményünket, nézd el nekem, ha időnként nem értek egyet a többséggel...)
© runner
2010. augusztus 24. 16:21 | Válasz erre | #85
Killmaster ezzel állj le, hogy a nevemben igérgetsz mindenféle változatokat, meg kiadást.
Van éppen elég dolgom simán a könyvekkel.
Nem fogok mindenféle külön könyveket készitettni.
Van igy is még ami a nyakamon áll és majd fizetnem kell.
Szóval nyugalom majd szépen sorban jönnek az új könyvek, úgy ahogy éppen kinéznek.
Jobb esetekben itt megvitatjuk a fórumon.

Amúgy hétvégén alakítom át az előkészületben rovatot.
Felkerülnek majd az ősszel várható könyvek.

Ja és már vagy három e-mail irtam neked Killmaster, hogy jelezzétek, hogy hol tartotok A Kard mestere fordítással, de választ nem kaptam. Légyszíves jelezd.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 24. 08:26 | Válasz erre | #84
Ezek után kíváncsi leszek a történetre. Sajnos tudom, hogy ez majd csak a közeljövő zenéje lesz, mert hát sok munka előzi meg a kiadást, de ez így van jól. Egyébként tényleg nem tudom miért vitázunk a címen, Runner kétféle címmel is kiadhat egy könyvet, azután ki-ki jelzi, hogy épp melyikre tart igényt. Így elkerülhettünk volna cirka 30 felesleges hozzászólást. A kecske is jól lakik a káposzta is megmarad. Gondolom azért előszót nem írtok a műhöz, mert félek vastagabb lenne a könyv, mint a Királyok koronája...
© Skyet
2010. augusztus 23. 21:53 | Válasz erre | #83
Annyit azért szeretnék elmondani, hogy soha sem voltam úr. Itoniban születtem, hajósinasként kezdtem a Tengeri Szél fedélzetén, s kapitányként végeztem ugyanott, bár egyesek tudni vélik, hogy az egész sliven flotta teljhatalmú ura volnék, s ebben van is valami. Kalandozásom a neten szigorúan a könnyed műfajhoz kötődik. A keményebb kiszólásokat meghagytam volt Licaj Vuvnak, aki mellesleg sokkal jobban is ért ezekhez.
Ami a harmadik énemet illeti, negyven éve írok, bár első írásomra már csak a címe miatt sem vagyok túl büszke. (Szaladj gyorsan Winetouért — van olyan jó, mint a Vízhegy Mágusa) Az első komolyabb, mintegy három kötetes írást 20 éves koromra fejezetem be. Játék az idővel volt a címe. (Még mindig az.) Persze nem jelent meg nyomtatásban. Ennek meg van a maga oka. Ezt is elárulom.
Amikor az ember befejez egy könyvet, pihentetnie kell. Az első változat ugyanis rossz, tele hibákkal következetlenségekkel, logikai bakugrásokkal. Az író azonban túl büszke a teljesítményére ahhoz, hogy ezt azonnal észrevegye. El kell telnie egy kis időnek, hogy lássuk, a mű nem felnőtt férfi, inkább egy kis gyerek, akit fel kell nevelni. Azért 15 év alatt a játék az idővel első kötetét sikerült nyomdakészre nevelnem.
A fordítással hasonló a helyzet. Nem villogni akarok, csupán segíteni. Az írás alapja ugyan az ötlet és a képzelet, de a többi csupán szakma, amit meg lehet tanulni. A nyelv maga is él, ha meg nem ölitek, és játékosan segít benneteket, ha képesek vagytok hallgatni rá.
Szóval a fordítás első lépése a betakarítás, amikor a nyersanyag az asztalra kerül. Ebből kell majd főzni. Azt hiszem sokkal szerencsésebb, ha az író és a fordító nem egy személy. Mai napság igen ritka az, hogy valaki két nyelvben is oly járatos legyen, ami egy igazán jó fordításhoz szükséges. Magam angolul egyáltalán nem tudok. De erre már utaltam.
Az első lépés tehát a nyersfordítás. Ha valaki szereti és érti a témát, ebből megérezheti a történetet magát. Mert a lényeg a történet. A nyelv és a képzelet itt összefog, hogy új világot teremtsen. Szolgaian lemásolni valamit nem lehet és nem is érdemes. Két nyelv az két világ. Amikor az egyikből a másikba megyünk egészen más körülmények közé érkezünk. Ami ott értelmes, az itt nem. Az a szójáték, szófordulat, aminek ott sajátos hangulata van, itt csak csikorgó nyikorgó mechanikus szerkezet, amire nagy jóindulattal mondható csak el: semmitmondó.
De a nyersfordításból kibomló első változat sem több a két világ összehangolását célzó halvány kísérletnél. Az író épp hogy beleéli magát a történetbe. Még nem érti, és főként még nem érzi, így nem tudja életre kelteni azt a világot, mely már nem a nyelvekhez, hanem a készülő könyv tartalmához kötött. Példának okáért, ha ebben a változatban összehasonlítjátok a romváros és a dzsungel képeit, rögtön meg lehet érteni, mire is gondolok. A város csikorog. A szavak még keresik a helyüket. A képek nem egyszerűen elnagyoltak, inkább valószerűtlenül idegenek. Lehet érzékelni, itt az író még csak ismerkedett a történettel. Még csak benne sem élt, nem hogy vele, így aztán nem is elevenednek meg a képek a lapokon. A folyóval egészen más a helyzet. Itt lehet érzékelni a közvetlen kapcsolatot a kép és a festő között. Mindez két dolognak köszönhető. Egyrészt, mert a történet maga is élni kezd (Erre korábbi jelek is utalnak. Pl. a szekérben játszódó jelent, vagy a tetoválás, vagy a mesélő bandita), másrészt mert olyasvalamivel kerülünk itt szembe, amit az író nagyon jól ismer, egy középszakasz jellegű folyóval.
Ezzel együtt ez a változat még töredezett. A teremtési folyamat legelején állunk, alig vagyunk túl a kisded születésén. Jellemének alapjai, vagy inkább keretei látszanak ugyan, de csak ködös ígéretként. Ahhoz, hogy valóra váljanak, össze kell szedni a legjobb szakaszokat, ahol a történet önálló életre kell, s ahol nem azért azonosulunk a főhőssel, mert ezt követeli a forma, hanem azért, mert úgy érezzük, így kell viselkedni. Pl. amikor nem egyszerűen meghal a csatában, hanem kivezeti az embereket és hősként hal meg. A küldetést ugyan nem teljesítette, mégis ez olyan vég, amit talán mi is szívesen bevállalnánk, ha minden kötél szakad. Az írónak végig kell bukdácsolnia újra meg újra a hős útján, s minden egyes részletet erre a szintre kell felemelnie. Nem a mondanivaló itt a lényeg, a kép elevensége. Példának okáért a „lebukott kém” blöffjében semmi felemelő nincs, a jelenet mégis oly bájos, hogy az ember valóban oda tudja képzelni magát.
Szóval az igazán nehéz feladat még csak most jön. Amit jelenleg feltálalhatunk egy többé-kevésbé következetes, néhány igen szép jelenettel tarkított, ám mégis széteső, hullámzó kedélyű mű, amit Licaj Vuv nem is vállalna. Ezért sózta rám. Nekem viszont épp megfelel. Én látom mivé lehetne, de azt is látom, hogy olyan ez mint a sör. Aki világ életében hideg sörhöz szokott, annak a forralt sör nem ínyencség, hányinger. A világ már csak ilyen…
2010. augusztus 23. 21:29 | Válasz erre | #82
És a poén, hogy egészen eddig a napig tudtam szerkeszteni :)
2010. augusztus 23. 21:25 | Válasz erre | #81
Nincs ezzel semmi gond, én sem akartam megsérteni senkit. Egész nap a fordítást böngésztem, eléggé le voltam fáradva, mire elolvastam. :)

Sőt, nem bánom, ha saját véleményetek van, csak akkor indokoljátok meg légyszi, meg igyekezzünk betartani a vita meg az etikett szabályait.
© SzG
2010. augusztus 23. 20:33 | Válasz erre | #80
Hát... annyira ne vegyétek azért a szívetekre, COCK ÚR biztos csak nem tudta, hogy Skyetnek is van "némi" köze a könyvhöz, meg ráadásul ő találta ki a címet is (így ugye nyilván egyáltalán nem "kibickedés", ha levezeti, hogy miért is ezt a címet adta a könyvnek). Igaz, arra, hogy ő nem afféle "kibic", mintha utalt volna a legelső hozzászólásában... no mindegy. A lényeg, hogy elég szerencsétlen mondat volt ez tényleg Cocktól, egy bocsánatkérés talán kijárna, főleg hogy valóban nem egy korunkbeli (illetve hozzánk hasonló "kaliberű") úrról van szó...
2010. augusztus 23. 20:22 | Válasz erre | #79
De ne aggódj, nem egy kjk fan, meg amúgy is rengeteg dolga van. Szóval nem fog itt írogatni, ha nem kérem meg rá. Most meg már úgy látom, nincs sok értelme...
2010. augusztus 23. 20:04 | Válasz erre | #78
Na jó. Skyetet én hívtam, azért jött ide. A könyv fordítására (a nyersfordításom alapján) is én kértem meg.
Nem értem, miért baj, ha valaki jártas abban, amivel foglalkozik, s kifejti, miért gondol valamiről valamit. Másrészt igaz, hogy nem rukkolt elő eddig fighting fantasy fordítással, mert 30 éves írói tapasztalat alatt és után "csak" regényeket, tanulmányokat, cikkeket írt, melyek nyilván nem vehetik fel a versenyt az irodalom gyöngyszemeinek számító kjk-kal, s azok még fantasztikusabb fordításaival. Leírta, miért kétélű. Azért írta, mert sokan belekötöttetek, meg mert megkértem, írja már le. Ez akkor nagy baj? Ha tudok valamit, akkor ne jöjjek a fórumra, mert az felvágásnak számít?

Jó, akkor erre kb. ennyit tudok mondani:



(A sértő részeket kihagytam)
Köszönöm az értelmes hozzászólásokat!
© SzG
2010. augusztus 23. 19:36 | Válasz erre | #77
"UGYE MILYEN JÓ A SZERKESZTHETŐSÉG HIÁNYA?"
Mondjuk ez engem is egyre jobban zavar, ma délután is pl. a fél karomat odaadtam volna egy szerkesztés-gombért (annyi huba csúszott a hozzászólásaimba, hogy az valami döbbenet). :D
© SzG
2010. augusztus 23. 19:29 | Válasz erre | #76
Így már vili akkor. :) Akartam is írni, hogy mi van veled, Tomikám, ezt a Kétélűs-fejtegetést még én is megértettem, pedig én nem vagyok olyan tanult-diplomás stb. emberke... [smiley]beka3[/smiley]

Az az utolsó sor amúgy nagyon nem kellett volna. Csak mondom, az úr dolgozta át Nimretil fordítását irodalmi szintűre-teljesen bugmentesre, ha nem jött volna le... meg asszem az, hogy szépen levezette, miért nem jó a "baljós" például, és miért kétélű a nyerő, nem "kibickedés", na mindegy.
© cock
2010. augusztus 23. 19:15 | Válasz erre | #75
Tudod miután én ezt a hozzászólást megírtam, elment a netem és akkor még sehol sem volt ez a sok hsz., ez lett volna a 48. és nem a 72.

UGYE MILYEN JÓ A SZERKESZTHETŐSÉG HIÁNYA? Még csak törölni sem lehet!

Az viszont bennem is felvetődött, hogy a baljós jóslat hülyeség.

De ha Skyet idejön kibickedni, fitogtatni magyar nyelvtudását, akkor nem értem, hogy miért nem rukkolt elő már pár kész Fighting Fantasy fordítással, mert ezek szerint léteznek itt egyesek, akik mindenkinél mindent jobban tudnak. :D
2010. augusztus 23. 18:16 | Válasz erre | #74
Ha az 58-as hsz fejtegetése szerinted hibás, akkor meg írd le, hogy mivel nem értesz egyet benne. Szerinted mit jelent akkor a kétélű szó? Vagy miért nem illik a történetbe?
2010. augusztus 23. 18:12 | Válasz erre | #73
Most őszintén, miért kell újrakezdeni az egészet? Akkor olvasd el az 58-as hozzászólást. Ha még mindig nem érted, akkor nyugodtan olvasd el még egyszer. (A 36-ost is elolvashatod, de az kevésbé részletes, meg nem tér ki annyira a kétélű szó jelentésére). Ha ezek után sem érted, akkor sajnálom. Bár arra még mindig kíváncsi vagyok, hogy mitől lenne baljós a könyvben szereplő jóslat? Mert tudom, hogy te ráadásul olvastad is, szóval az 58-as hsz után ha valakinek, akkor neked értened kell, miért lett kétélű.
© cock
2010. augusztus 23. 17:35 | Válasz erre | #72
Őszintén szólva én is, mert értelmileg sehogyan sem illik a képbe a kétélű.
2010. augusztus 23. 16:38 | Válasz erre | #71
Nem számít, értjük mire gondolsz, ez a lényeg :).
"... azért reméljük nem fog kárbaveszni a sok sütés-főzés. Ha más nem, én biztosan belekóstolok majd. :-)" - kösz, és igen, reméljük...
Amúgy milyen felkapott lett ez a topic. Máris 71 hozzászólás van, pedig még csak egy címről, meg egy borítóról van szó.
© SzG
2010. augusztus 23. 16:18 | Válasz erre | #70
Természetesen butaságot írtam (legalábbis részben), hiszen aki vasgyomrú, annak a gyomra mindent bevesz, én pedig nem éppen erre gondoltam... De azt hiszem ebbe a témába nem érdemes jobban belemenni. :)
© SzG
2010. augusztus 23. 16:12 | Válasz erre | #69
Szerintem nem túl jó... akkor már túlságosan a cím uralná a borítót, a fél képen átérne. :)
© SzG
2010. augusztus 23. 15:56 | Válasz erre | #68
... azért reméljük nem fog kárbaveszni a sok sütés-főzés. Ha más nem, én biztosan belekóstolok majd. :-)
© SzG
2010. augusztus 23. 15:54 | Válasz erre | #67
Ami pedig az étkeket illeti: nekem sajnos elég rossz az emésztésem, úgy is mondhatnám, hogy az én gyomrom nem vesz be mindent, így a magam részéről egyáltalán nem veszem zokon, ha egy hozzáértő szakács némileg tovább főzi a tálcánkra kerülő étkeket. Bár akadnak itt kifejezetten vasgyomrúak is, úgyhogy attól tartok, valóban nem lesz sétagalopp mindenki torkán leerőltetni azt, amit kifőztél...
© Skyet
2010. augusztus 23. 15:37 | Válasz erre | #66
Na jó, az utolsó mondat költői túlzás volt.
© runner
2010. augusztus 23. 15:37 | Válasz erre | #65
Majd este megnézem még milyen lenne egy sorban, a varázsló egyik paraclijától a másikig...
A főhős Te vagy!
© SzG
2010. augusztus 23. 15:34 | Válasz erre | #64
Anyám, ennyi elírást, amennyi ebben a kétsorban van [smiley]falbav[/smiley]
© SzG
2010. augusztus 23. 15:33 | Válasz erre | #63
Na hát azt hiszem elég kimerítp választ kaptunk arra vonatkozólag, hogy miért is jobb cím jeléen könyv esetében a "Kétéltű jóslat", mint a "Baljóslatú prófécia". Köszönjük! :) Ezek után már végképp lezártnak tekinthetjük a témát.
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal