Zagor.hu
Zagor.hu fórum
13. könyv: Vihargyilkos
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (2)
[b]Történet (5)[/b]: Híres kalandozók vagyunk, aki már számtalan veszélyes küldetést teljesített és a környéken mindenki ismeri és szereti. Éppen egy kalandunkat meséljük egy településen, amikor elementáris vihar keletkezik. Kalandorként úgy döntünk, utánajárunk az eseményeknek. Ennek során kiderül, hogy egy repülő hajón Balthazar Sturm irányítja ezt a vihart. Őt kell megállítanunk, de ahhoz, hogy legyen esélyünk ellene, érdemes meglátogatni néhány helyet, ahol segítséget kaphatunk a pusztító elemekkel szemben. Így a tűz, a víz, a levegő és a föld elemétől is szerezhetünk segítséget az utolsó csata előtt. Mint korábban is említettem, az elemi mágusos történetet nem nevezném kifejezetten egyedinek, azonban ez a könyv mégis sokkal kidolgozottabb. Egyfelől meg kell említenem, hogy bár a végén lévő elementál-csata eléggé hasonlít a [url=https://velemenyes.blogspot.com/2018/05/9-es18-eves-korom-kozott-volt-egy-nagy.html]Visszatérés a Tűzhegybe[/url]-n lévőre, azonban időben ez a könyv volt előbb, így ezt megbocsátom. A kidolgozottság azonban nagyon jó. Tetszik, hogy az elején kapunk pár extra varázstárgyat, és a napok telése is egy nagyon egyedi része a történetnek (bár ebben egy kicsit több is lehetett volna). Az egyes helyszínek kidolgozottsága nagyon jó, ez szintén óriási pirospont. A történetben lévő karakterek is tetszenek (mind a törpe, mind az óriás emlékezetes, ahogy a megmentendő falu is az). A végén a hajó leamortizálása is vicces, a Rettenthetetlen géppel különösen. Összefoglalva annyira tömény és annyira tartalmas az egész, hogy muszáj rá megadnom a maximális pontot.

[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Sok minden nincs benne. Ha jól emlékszem, talán egyetlen direkt rejtvény volt. Ezenkívül néhány választásnál nem árt használnunk az eszünket (pl. a víz alatt), illetve az sem mindegy, hogy az egyszer használatos tárgyainkat/segítségeinket mikor használjuk el. E mellett azonban ott vannak a már unalomba fulladó labirintus-jelenetek is, bár legalább egyik esetben sem okoz azonnali halált egy rossz döntés.

[b]Nehézség (5)[/b]: Szerintem ez egy optimális nehézségű könyv. Kb. az [url=http://velemenyes.blogspot.com/2018/06/vissza-multamba-2-verescsont-ejsarkany.html]Éjsárkány[/url]hoz tudnám hasonlítani, ugyanis nincsen egy olyan tárgy, ami nélkül teljesen esélytelenek vagyunk a könyvben. Bár a [i]Visszatérés a Tűzhegybe[/i]-nhez hasonlóan itt is jól jön a 4 elementál segítsége, de itt mindegyik ellenfelünket akár harcban is legyőzhetjük, így ha nincsenek meg ezek a segítségek, akkor sem kell egyből kétségbe esni (persze ahhoz elég kemények, hogy ne tudjunk mind a 4-gyel fegyverrel elbánni). Izgalmas döntéshelyzetek elé állít minket a könyv olyan téren, hogy a 4 elementálból hány segítségét próbáljuk meg egyáltalán megszerezni. Azt gondolom, hogy egy olyan van, amit mindenképpen érdemes megszerezni, [spoiler2]a levegő, márcsak azért is, mert az utolsó döntésünknél akár megmentheti az életünket is[/spoiler2] egy olyan azonban van, [spoiler2]a tűz[/spoiler2] ami szerintem nem éri meg, könnyű meghalni, nem könnyű a segítséget megszerezni és szinte minden a szerencsén múlik. A végén még van egy komolyabb kihívás, ugyanis nem elég legyőzni Balthazar Sturmot, utána még túl kell élni a hajó pusztulását. De ezt is háromféleképpen meg lehet oldani. Meg ha nem sikerül, azért a vége úgy is fél siker. Ami még nehéz, hogy nagyon sok erős ellenfél van, így a magas értékekre igenis szükség van. Nem könnyű, de azért megoldható, pont amilyennek lennie kell.

[b]Játékélmény (4)[/b]: Szerintem nagyon jó. Az egyetlen, ami egy kicsit zavar benne, hogy közvetlenül az elementálok előtti 4 kalandból 3 egy-egy labirintus, ami nem annyira élvezetes. Ezt leszámítva viszont remek. Nagyon változatos helyeket járhatunk be a legmelegebb tűzhányótól a leghidegebb hegyekig, de még a víz alá is mehetünk. Üresjáratok alig vannak a műben, úgyhogy én maximálisan tudom ajánlani.

[b]Összességében: 17/20[/b]
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Szeretem a steampunkot. Ezt azért volt fontos megemlíteni, mert a [i]Vihargyilkos[/i] egy steampunk-féleség, és ehhez igazodik a megjelenése is. A borító teljesen rendben van: abszolút felkelti az érdeklődést, és még stílusos is. Pipa.

[b]Illusztráció[/b]
A belső képek is kellemesnek mondhatók, bár nekem olykor zavaró volt a vázlatos megjelenítés. Gondolom, ez szándékos, de én felemás érzéssel szemléltem a kontúrozott vagy vonalkázott árnyékokat, mint ahogy a háttérben lévő formák leegyszerűsített ábrázolását is. Az összkép emiatt olykor „félkész” hatással bír, de ennek ellenére egyértelműen látszik, hogy Stephen Player egy jó rajzoló. Az illusztrációk hangulata, fizikája, dinamikája mind ott van a szeren, nincs velük baj.
A „vázlatos” rajzok közül érdemes megnézni például a 195-öst (Lidércvégi Szörny), a stílusok egy képen való furcsa keveredése miatt a 83-ast (hőlégballont bekapó felhő-arc), de ott van a nagyon profi arcábrázolás a 329-esen (haramiák), illetve a szövegközti mini-grafikák is elsőrangúak.

[b]Háttértörténet[/b]
A szép vastag kötet (a hosszúság jellemző Green-re) bevezetése szinte semmit nem tár elénk, illetve a lehető legelcsépeltebb felütéssel operál: szuperjó hősök vagyunk, és egy ivóban pihenjük ki fáradalmainkat. Ekkor azonban megdördül az ég, és vihar tör ki. Már rögtön az elején megküzdhetünk egy manticore-ral és egy jégelementállal, akik nem túl gyengus ellenfelek. Szóval nincs itt cicózás.

[b]Rendszer[/b]
Egy durva varázskard van a birtokunkban a „Virmfaló”, tehát legalább a fél kalandot nem ennek a felkutatásával kell eltölteni – ez nálam már egy plusz pont. A fegyver a sárkányfélék ellen +2 Támadóerőt és +1 Sebzést jelent (mint kiderül, a „Virm” is egy sárkányféle). Ezenkívül még két speckó cuccot választhatunk az alábbiakból: sárkánytetkó, vadászkürt, kardfogú agyar, naptalizmán. Én úgy vettem észre, hogy a kürt és a talizmán a leghasznosabbak.
Vezetnünk kell, hogy a hét éppen melyik napja van. Ennek leginkább az ellenfelek kapcsán lesz jelentősége, mivel a könyvben hemzsegnek az elementál-félék. Például a vizitündér harcértékei erősebbek, ha Tengernap van, és gyengébbek, ha Tűznap. Minden egyes nap elteltével kapunk +1 Életerőt is, aminek megindoklása kissé érdekes: „tapasztalt kalandozó vagy, híres hős, és nem okoz gondot elegendő élelmet találnod, néha pedig, ha az emberek megtudják, ki vagy valójában, még meg is kínálnak némi RÁGCSÁLNIVALÓVAL (!)”. A „Sérülések” és az „Eltelt idő” rubrikákról egyelőre nem esik szó.

[b]Kihívás[/b]
A játék elég kemény, még úgy is, hogy ha jól emlékszem, teljességgel nélkülözhetetlen tárgy vagy információ nem szerepel benne. Én személy szerint preferálom, hogy nem kell pusztulni amiatt, mert az erdőszéli bokorban nem vettük észre a főgonoszt legyengítő varázssípot vagy mit. Ennek ellenére mérhetetlen mennyiségű Életerőt és egyéb pontokat lehet veszteni kalandunk során, továbbá állati durva ellenfelek egész garmadája vár ránk. Például egy Földelementál Ügyessége 14, Életereje 22, és speciális sebzései vannak. És ő csak úgy a játék közepén egy mezei próbatétel… Vagy nézzük meg a 226-os fejezetnél, hogy két darab Ügyesség-próbát elvétve milyen büntetések várnak ránk… az ehhez hasonló veszteségek csak úgy rajzanak.

[b]Főgonosz[/b]
Némi nyomozgatás eredményeképp kiderül, hogy a vihar(ok) felelőse egy bizonyos Balthazar Sturm (jéé, a neve vihart jelent? Micsoda szerencse, hogy kedves szülei ezt adták neki születésekor…), aki tulajdonképpen bosszút áll, mert kicsapták a mágus suliból. Az időjárás gépezetet – egy hal formájú repülő hajót – úgy pusztíthatjuk el, hogy megkeressük az azt működtető különböző elementálok „ellenszerét”. Amikor feljutunk végül a hajóra, rájövünk, mire kell a „Sérülés” bejegyzés a kalandlapon, ugyanis itt vezethetjük, mennyire sikerül leamortizálnunk a masinát.
A nagy dialógus köztünk és nemezisünk között kínosan patetikus lett, de ezeket a borzalmas sorokat már megszokhattuk a KJK-kötetekben. Sturm először élő fáklyává alakul, akit vagy légelementál barátunkkal oltunk ki… vagy simán lekardozzuk. Aztán sziklaszörny lesz, akit elmosatunk vízelementál barátunkkal… vagy lekardozzuk. Ezután áradattá alakul, amit tűzelementál kollégával intéztetünk el… vagy lekardozzuk. Végül pedig hurrikánná válik, akitől vagy földelementál barátunk véd meg… vagy igen: lekardozzuk. Én személy szerint nem feltétlenül így párosítottam volna az elemek összecsapását, de mindegy, ebbe már nem akarok belekötni. Ha megvolnánk, akkor a valós alakjában csaphatunk össze Sturmmal, aki így már nem is olyan nagy szám. A fináléban a vihar kiragadja őt és minket is a levegőbe. Ha nincs pegazus cimboránk, légelementál-kapcsolatunk vagy éppen egy spéci hátizsákunk, akkor bár győzedelmeskedtünk a gonosz felett, de mi is életünket vesztjük. Ha valamelyikkel rendelkezünk az említettekből, akkor teljes a diadal. A befejezés poénos lett, hisz a zuhanó időjárás-gép pont a Sturm helyére pályázó másik gonosz sereg közepébe csapódik, így azzal már nem kell foglalkoznia hősünknek (vagy egy másik hősnek).

[b]Hangulat[/b]
Green megintcsak jót alkotott, illetve én talán ezt a szintet nevezném a minimumnak a játékkönyvek terén. A steampunk hangulat abszolút telitalálat, és sok mindenben megmutatkozik. Ilyen a Rozsdagólem, a bőrruhás Villámtündérek, az elektromosság felhasználása, a gőzgépek, és a többi. A játék amúgy is bővelkedik az eredeti figurákban, mint a szárnyas farkasok, a magmalények, a rengőférgek, vagy épp a kannibál Holdborjú (!). Aztán ott vannak azok az apróságok, amik mind hozzátesznek az összképhez, mint Brokk a törpe különleges sörei, vagy a menekülős játék a Tűzelementál legyőzése után, hogy az emelkedő láva ne nyírjon ki minket. A másik üdítő rész a tengeres kalandunk, amihez meg kell oldanunk a víz alatti légzés problematikáját. Az alkimista lötty 7 aranyba kerül, a műszerészek által összerakott tesztsisak ingyenes, a varázslat-légzés meg 10 arany. Persze később kijönnek a különbségek, mert a sisakban például számolnunk kell -1 Ügyességgel, illetve hogy 16 fejezetpont alatt be kell fejeznünk víz alatti ügyködésünket. A varázsige ellenben +1 Ügyességet jelent, és a ráolvasó mágus még az úton is segédkezik nekünk.
Amúgy ez az egész elementálokkal való harc nekem eleve nehezen volt elképzelhető (mit tudunk karddal csapkodni egy vízből, ködből, vagy elektromosságból álló lényen..?), és ezt a „csillagtúrás” kalandszövést is láttuk már (mindenhova elmehetünk, majd ha úgy érezzük, hogy minden kellő cucc megvan, akkor szállunk szembe a gonosszal), de ez még nem volt zavaró. Utunk során akadhatnak egyéb kötelezettségeink is, mint a sárkányvadászat, vagy a gátjavítás, és igazából olyan érzésünk lehet, hogy az egész világot bejárjuk a havas tájaktól az izzasztó tűzhegyekig. Merthogy így is van. Szóval egy nagyon tartalmas, már-már tömény könyv lett, de a jó értelemben véve. Jonathan Green most se okozott csalódást.
hr
Első oldalElőző oldal12
© Kamo
2010. október 2. 12:14 | Válasz erre | #42
Vajon ebben amolyan varázslótanoncok lehetünk majd?
2010. október 1. 22:05 | Válasz erre | #41
A viharok reme
:)
© Kamo
2010. augusztus 25. 01:26 | Válasz erre | #40
na igen, azért az már húzósabb dolog lenne. Egy ilyen nemes cél érdekében (mármint a rajongói kiadások) én ingyen adnám a kreálmányomat. (Zenész vagyok, nem grafikus, de talán hasonló dolgoknál -pl. Játékok- ingyen írnék zenét, mert a kiadó is nonprofit.) Vajon van-e olyan fantasy-grafikus, aki ekkora áldozatra képes?
© runner
2010. augusztus 23. 00:37 | Válasz erre | #39
vagy inkább nekünk kellene a Grafikusnak adni, hogy felhasználjuk a képét...[smiley]wow2[/smiley]
A főhős Te vagy!
© Kamo
2010. augusztus 22. 23:18 | Válasz erre | #38
Zöldes éghez a zöld, kékebb éghez a kék illik! Emerson Tung-ot megkerestétek, hogy felhasználnátok a grafikáját? (Csak érdeklődöm, kíváncsi vagyok: Jó lenne, ha grafikusok is adnának valamit hozzá)
© runner
2010. augusztus 22. 22:40 | Válasz erre | #37
Emerson Tung alkotása.
Honlapja: [url=http://emersonart.blogspot.com]link[/url]
A főhős Te vagy!
© Anry
2010. augusztus 22. 22:05 | Válasz erre | #36
Zöldes háttérhez a zöld passzol, kékeshez a kék. :-)
A borító amúgy nagyon tetszik.. :-)
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 22. 21:58 | Válasz erre | #35
SzG kolléga. Én ilyeneken nem ütközöm meg, számos fantazy sztoriban olvastam gépezetekről, mely repülni volt képes, meg sok másról is. Amolyan Cherubion világ, ahol sárkányok mennek a helikopter ellen... Vagy a pusztítóban a Repülő bárka. Idönként az írók bealkotnak ilyet is. A viharfaló amúgy is gagyi cím lett volna véleményem szerint. Faló egyébként is csak Trójában volt, és azt sem a vihar vitte be hozzájuk...
2010. augusztus 22. 18:05 | Válasz erre | #34
Hehe, akkor ne mondjam, hogy én is töprengtem a Viharfaló címen, még mielőtt olvasni kezdem volna a művet? :D
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© SzG
2010. augusztus 22. 17:54 | Válasz erre | #33
Szerintem meg elég furcsa, főleg egy fantasy sztoriban. :) Na mindegy, de van egy olyan érzésem nekem is, hogy a Nekromágus köröket ver erre, meg vhogy sose volt szimpatikus ez a könyv (igaz, még persze nem volt hozzá szerencsém). :D
(A címéről meg mindig a Viharfaló jut eszembe. Igaz, az még hülyébben hangzik + ez persze előbb volt).
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 22. 17:33 | Válasz erre | #32
Hát akkor legyen ez utóbbi! Ebből ne csináljunk lelkiismereti kérdést. Amúgy ez valamiféle viharcsináló gépezet? Bődületesen jól néz ki ezzel a sok villámmal... Ha főhősnek egy ilyet kell szétvernie, nem lesz egyszerű a dolga...
2010. augusztus 22. 16:49 | Válasz erre | #31
igy is jó!
© SzG
2010. augusztus 22. 16:09 | Válasz erre | #30
Mintha jobb lenne.
© runner
2010. augusztus 22. 16:06 | Válasz erre | #29
Éljen a kék! [smiley]vigyor2[/smiley]

Csak mutatóba, hogy esetleg az ég kékesitésével milyen lenne a boritó...

[img=http://zagor.hu/egyeb/VGY_kek_kek.jpg]kép[/img]

Nem akarok zöldet! [smiley]szomoru1[/smiley]
A főhős Te vagy!
© ngabko
2010. augusztus 22. 11:36 | Válasz erre | #28
Kék:)
© SzG
2010. augusztus 22. 11:28 | Válasz erre | #27
Zöld. [smiley]beka3[/smiley]
Amúgy lehet, hogy csak én vagyok vaksi, de nem igazán tudom kivenni, hogy mi van a képen, kissé mintha sötét is lenne, túl sok a sötét szín (pl. barna), eléggé összemosódik az egész, főleg a közepe.
Ez egy repülő jármű akar lenni, az oldalán szárnyakkal? [smiley]nemtudom[/smiley]
© Rozo
2010. augusztus 22. 10:30 | Válasz erre | #26
Én a kékre szavazok, a képről is valamiért egy jó kis viharos tenger ugrik be.[smiley]vigyor2[/smiley][smiley]vigyor2[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 22. 07:33 | Válasz erre | #25
Abszolút a zöld nyerő nálam. (Prsze talán kicsit világosabb árnyalattal...) Egyébként ez a szerkezet Jules Verne-t juttatja eszembe, annak idején ő álmodott meg hasonlókat. A halálcsapdákról szólva a Démonlovagoknál láttuk, hogy ebből is megárt a sok. Ha belegondolunk a Tűzhegy varázslójában is van 3 halálcsapda, mégsem panaszkodott rá senki. Igaz a Varázsló kriptájában közel 40, és az is megállja a helyét. Én még angolul sem olvastam bele a könyvbe, tehát véleményt nem igazán tudok hozzáfűzni, majd ha már itt is fenn lesz. A háttérsztori azért eléggé jónak tűnik...
2010. augusztus 22. 02:33 | Válasz erre | #24
Könnyed spoiler.



Meg kell mondjam, a sztori nekem nem tetszett annyira. Egy kicsit hasonlított az Éjsárkányra. Itt is van néhány helyszín, amit be kell járni, segítséget kell keresgélni, aztán el kell menni a főgonoszhoz, akit meg le kell győznünk. Maguk a helyszínek itt sem olyan nagyléptékűek, mint az elvárható lenne, de mindnek megvan a maga kis sajátossága, ami miatt annyira nem lesz vészes a dolog. Ami szerintem egy igen nagy fejlődés (Éjsárkányhoz képest persze), hogy az egyes helyszínek között járkálva általában történnek dolgok. Egyszer ránk támad a konkurencia, máskor egy legendás szörny nyomába indulunk, megmentjük a falut és lakóit, vagy egyszerűen csak megpihenünk egy napra. Ráadásul az időmérésnek egy igen érdekes és egyébként szimpatikus verzióját láthatjuk itt. De nem akarok minden poént lelőni. Ellenfelekből persze itt is akad bőven, egyik-másik ráadásul nem is gyenge, de ha ezektől eltekintünk, akkor azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy megint (a nem túlságosan távoli jövőben kijövő Nekromanta Éjszakájához hasonlatosan) össze kell szednünk magunkat, ha instant-halált akarunk halni. Nem tudom, mi történt Green bácsival, lehet, hogy rászóltak odafentről, hogy kapja már össze magát :D

Ha azt vesszük alapul, hogy ez a könyv előbb jelent meg odakinn, mint a Nekró, akkor egy egész tűrhető kezdésnek tekinthető, az után olvasva, illetve fordítva azonban egy kisebbfajta csalódás, én legalábbis a sok dicséret után, amit kapott, valami jobbat vártam volna.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2010. augusztus 22. 01:30 | Válasz erre | #23
szerintem a zöld megy legjobban a képhez!
© runner
2010. augusztus 22. 00:37 | Válasz erre | #22
Akkor szavazás:

Három szin közül kellene dönteni, hogy milyen szimű legyen a hátsó.

Piros:
[img=http://zagor.hu/egyeb/VGY_piros.jpg]kép[/img]

Kék:
[img=http://zagor.hu/egyeb/VGY_kek.jpg]kép[/img]

Zöld (rendhagyó módon):
[img=http://zagor.hu/egyeb/VGY_zold.jpg]kép[/img]

Bár öszintén szólva én nem hajlok változtatni a három alapszinen. A zöld FireFoX ötlete.

Sárgát eleve elvetettük, mert borzalmas lenne.

Amúgy elötte ez volt a boritőterv:
[img=http://zagor.hu/egyeb/VGY_regi.jpg]kép[/img]

Csak utána meglátta FireFoX Jonathan Green honlapján a könyvben szereplő szerkezetről készült rajzot.
A főhős Te vagy!
© runner
2010. augusztus 21. 23:07 | Válasz erre | #21
Bocsánat törölve a szavazás, új boritó lesz...
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 21. 22:17 | Válasz erre | #20
Sokat segítene ha legalább a könyvben szereplő képeket látnám... Mert ugye olyan borító kellene, ami azért valamilyen módon kapcsolódik a könyvhöz. Némelyik korábbi kiadvány (Különösen az Új Vénuszosok), olyan borítóval jöttek ki, hogy azoktól még én is jobbat találtam volna ki. Én bízok a kis közösségünkben, ha jól értelmezem a kiadás még azért odébb van, és addig záporozhatnak az ötletek.
© runner
2010. augusztus 21. 20:20 | Válasz erre | #19
Folyamatban a fejezetek beirása.
Sajnos boritóra még nem nagyon találtunk...
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2010. július 27. 20:08 | Válasz erre | #18
Keresünk hozzá egy jóképű borítót, majd megint szavazhatunk! Ha lesz valakinek egy jó képe, az ossza meg velünk...
2010. július 27. 19:55 | Válasz erre | #17
Anry: Igazából jégnek készült. Azért kék toll, mert csak kék színű és csak toll volt éppen kéznél :)

SzG: Nem, én nem tudok rajzolni.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© SzG
2010. július 27. 18:57 | Válasz erre | #16
Ezt nem értem. Te fogod rajzolni a borítót? :O
© Anry
2010. július 27. 18:46 | Válasz erre | #15
Nagyon baba! :-D Kék tűzelementál(ka)? :-D
2010. július 27. 01:19 | Válasz erre | #14
Elkezdtem dolgozni a könyv borítóján. Alább látható a rá teendő elementál első vázlata:
[img=http://kvantum.wigner.bme.hu/~firefoxpdm/ff/ice_demon.jpg]kép[/img]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© CatDog
2010. május 25. 20:48 | Válasz erre | #13
ok mind1
© runner
2010. május 23. 22:39 | Válasz erre | #12
Ezt a könyvet nem teszem fel, mivel a neten sincs máshol fent.
És ez eléggé új könyv, nem akarok ebből bármi problémát.
A főhős Te vagy!
© CatDog
2010. május 23. 18:41 | Válasz erre | #11
Ez a könyv még nekem sincs meg, vki nem akarja véletlen beszkennelni? :D Én igencsak örülnék neki. Runner kollega eljuttahatná valahogy ha nem is akarja kirakni az oldalra estleg, tőlem nem fog kikerülni semmilyen másik oldalra az biztos!
2010. május 23. 18:23 | Válasz erre | #10
Szerintem ne gondolkodj, inkább foglald le :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
2010. május 23. 14:21 | Válasz erre | #9
Még nem foglaltam le, de gondolkodom rajtuk.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© bimi96
2010. május 23. 09:35 | Válasz erre | #8
ok akk jó
2010. május 22. 23:02 | Válasz erre | #7
Ha jól tudom Firefox te már előjegyezted ezt a könyvet fordításra a másik újjal együtt, vagy tévedek? Remélem nem.
2010. május 22. 22:44 | Válasz erre | #6
Neeeeem, a fighting fantasy az a Kaland Játék Kockázat és a Fantázia Harocs. A Harcos Képzelet az magyar gyökerű. Lásd: http://gamebooks.org/show_series.php?id=11 és http://gamebooks.org/show_series.php?id=1015
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© bimi96
2010. május 22. 19:45 | Válasz erre | #5
ez a fighting fantasy ez a harcos képzelet nem?
egyébként télleg naon jó lehet a kerettörténete alapján... le kéne vkinek fordítani 8D
© killmaster (Savanyúhas)
2010. április 22. 21:57 | Válasz erre | #4
Ígéretesnek tűnik a történet, bár a föld elemei már szerepeltek több történetben is. (Visszatérés a tűzhegyhez, Hét kígyó) Arra persze kíváncsi leszek ki idézte elő ezt a vihart, mert nyilván valami gonosz varázsló mágiája áll a háttérben! Vagy ki tudja? A Titánon annyi minden megtörténhet...
© tzs
2010. április 21. 23:50 | Válasz erre | #3
Körülnézek neked...
© CatDog
2010. április 21. 10:33 | Válasz erre | #2
Valahol fellehet ezt a könyvet lelni pdf formátumban? Keresgéltem mindenhol de eddig sikertelenül, ha valaki tud valami linket azt megköszönném.
© runner
2010. április 19. 22:33 | Válasz erre | #1
Megvettem a Stormslayer könyvet, és gondoltam írok róla pár sort.

[img=http://zagor.hu/kepek/51/vgy_e.jpg]kép[/img]

Hátsó borító leírás:
"E könyv, melyet kezedben tartasz, kapu egy világra, melyben TE vagy a HŐS! Te döntöd el, melyik utat választod, mely veszedelmekkel szállsz szembe és mely lényekkel küzdesz meg. De figyelmeztetlek – tetteid következtében TE leszel az, aki él, vagy meghal.

Sötét erők munkálkodnak Femphrey királyságban. Minden eddiginél félelmetesebb mágia vonta hatalma alá a természet pusztító erejét.
Ahogy rohamosan fogy az időd, az elemek tanának legrégibb igazságait kell ismét felfedezned – csak ez után parancsolhatsz a földnek, szélnek, tűznek és víznek, és merészkedhetsz a vihar rémisztő szemébe."

A könyv pontosan megegyezik a Zagor Legendája magyar könyvnek a méretével (kicsit vastagabb).
Ezt az új formátumot is a Wizard Books adta ki.
A képek a már megszokott illusztrációk.
Picit változtattak, hogy csak egy rövid kis "hogyan olvasd a könyvet" leírás van az elején.
Utána a Háttértörténet, majd ugrás az 1. fejezetre.
A könyv végén van a szabályok, Kalandlap, és végül egy Tűzhegy Varázslója reklám, illetve egy kis előzetes az első 10 fejezettel…


Háttértörténet:
"– Hát így győzedelmeskedtem Gog Magog, az Óriások törzsfőnöke felett, és mentettem meg Ervane herceg leányát – fejezed be történeted, majd felhajtod kupa söröd maradékát.

Az Utazó Pihenőjére csend ül, majd a köréd gyűlt emberek hangos tapsolásba és éljenzésbe törnek ki.

– Még egy történetet! – kiáltja valaki a bárpult túlsó végéről.

– Igen, mondj még egy történetet! – kérlel egy lelkes kiszolgálólány, aki jól láthatóan megilletődött, hogy egy hozzád hasonló, valódi hős társaságában lehet.

– Rendben van – válaszolod, és a tömött kocsmára ismét izgatott susmus telepszik. – De melyiket szeretnétek hallani?

Régebb óta járod már az Óvilág útjait, mint arra vissza tudnál emlékezni. Akkoriban rengeteg veszedelemmel szálltál szembe, és számos küldetést teljesítettél, mindeközben pedig nagy hírnévre tettél szert. Többek közt elnyerted a Tannaváros Hőse címet is, miután megmentetted a várost a Vörös Boszorkánytól és vámpírhordájától.

– Mondd el ismét, hogyan találtál rá a mesés Wyrmfaló kardra – kiáltja minden bátorságát összeszedve egy kócos hajú ifjú. Önkéntelenül is az övedre csatolt hüvelyben szunnyadó csodálatos fegyver markolatára helyezed a kezed.

– Ne! – szólja le valaki más. – Én azt akarom tudni, hogyan csomóztad össze Csonthalom Baziliszkuszát.

– Én azt akarom hallani, hogyan szerezted vissza a Lidércsárkány kincsét! – kiált egy szürke szakállú Törpe, hangja mindenki más kiáltását elnyomja.

– Akkor legyen a Lidércsárkány kincse – egyezel bele.

Épp nekikezdenél következő történetednek, mikor a fogadó ajtaja becsapódik, és Hitszegő Varick – egy régi ismerősöd – lép be Az Utazó Pihenőjébe, nyomában bandájával. Összeráncolja homlokát, ahogy megpillant, a fakó lila sebhely pedig, mely kettéválasztja arcát – egy tőled szerzett, régi sérülés emléke – rút vigyorra húzza ajkát.

Felemelve sörödet – amit időközben valaki szorgalmasan utántöltött anélkül, hogy észrevetted volna – tósztot mondasz riválisod legutóbbi vereségérre. – Rossz szerencse, Varick, egyszerűen csak nem voltál elég gyors – ismét. Legközelebb majd jobb lesz, ugye?

– A helyedben fél szemmel a hátam mögé figyelnék – figyelmeztet vicsorogva a fejvadász. – Vihar közeleg. Jegyezd meg, vihar közeledik feléd! – Ellenfeled a pulthoz lép, haramia társai pedig félelmetesnek szánt pillantásokat vetnek feléd, te azonban rájuk sem hederítesz. Több kell ennél Tannaváros Hősének megijesztéséhez.

Amióta csak az eszedet tudod, Hitszegő Varick mindig a nyomodban loholt, próbálta megszerezni a következő jutalmat, de valahogy mindig neked sikerült hamarább odaérned. Keserű ellenfelek vagytok, és nem tápláltok egymás iránt túlzott szeretetet.

Legutóbb Ervane herceg jutalmában előzted meg, melyet lányának biztonságos kiszabadításáért tűzött ki, akit a hírhedt Gog Magog, a Hegyi Óriások egyik törzsének vezére rabolt el. Abból a kalandból egy hercegnőnyi jutalommal gazdagabban keveredtél ki, és egy újabb történettel, melyet megoszthatsz Az Utazó Pihenőjében, kalandorok régi törzshelyén, ami Femphrey déli határánál, Vastarin falujában áll. Varicknak egy réz nem sok, annyi sem jutott fáradozásaiért.

Ez jó pár napja történt, és a pénz nagy része is elfogyott már, miközben barátaiddal ünnepeltél és kipihented a kaland fáradalmait a fogadó legjobb szobáját kibérelve. A hely még a szokásosnál is élénkebb, messzi földről érkezett utazók zsúfolódtak össze, hogy megtekintsék a Szörnyek Seregét, ami néhány napra itt táborozott le.

– Sajnálom – mondod csodáló hallgatóságod felé fordulva –, hol is tartottam, mielőtt ily durván félbeszakítottak?

– El akartad mesélni, hogyan szerezted vissza a Lidércsárkány kincsét – kezdi a téged csodáló felszolgálólány, mikor szavait mennydörgés fojtja belé, ami a kocsma kellős közepén dörren meg.

Egy második dörgés szinte alapjaiban rázza meg Az Utazó Pihenőjét, és ragyogó villám világítja be a fogadót. A felszolgáló rémülten felsikolt és a kocsma többi vendégéhez hasonlóan az asztal alatt keres menedéket.

– Sukh nevére, mi volt ez? – szitkozódik a rémült és meglepett Hitszegő Varick.

Tényleg, mi volt? A vihar a semmiből jött. Az egyik percben még kellemes, nyári nap volt odakinn, a következőben vihar, amilyet kalandozó életedben még soha nem láttál, borítja éjszakába a tájat.

Összetörő cserép hangja csatlakozik a kinti robajhoz, ahogy soha nem tapasztalt jégeső sodorja le a fogadó tetejét."


A Háttértörténetet és a borító leírást FireFoX fordította. Ezer köszönet (ezért is).
A főhős Te vagy!
Első oldalElőző oldal12