6. könyv: A Múmia Átka – Zagor.hu – Kaland, Játék, Kockázat Fórum

[b]Történet (3)[/b]: Egy hajótörés után szinte semmink nem maradt, és pénzt szeretnénk keresni, amikor összeakadunk Jerran Farr-ral a régésszel, aki elmondja, hogy a világ óriási veszélyben van, mert Akharis, a Gonoszság Istennőjének csatlósa visszatért a halálból és készen áll rá, hogy Akharis átkával pusztulást hozzon a világra. Ugyanakkor Akharis temploma számos kincset is rejteget. A játék elején ketten indulunk, de mondanom sem kell, hogy társunk kb. a harmadik fejezetpont után elpatkol. A sztorinak vannak egyedi részei. A sivatagi kaland eddig csak a Rémület útvesztőjében jelent meg, itt azonban sokkal jobb a kidolgozása, valamint megjelenik a méreg is, ezúttal sokkal jobban kivitelezve, mint az Éjsárkányban. Ugyanakkor a történet, hogy a megölt gonosz feltámad, és el akarja pusztítani a világot, már kezd igencsak kliséssé válni, és ezúttal a tájon kívül semmi egyediség nincs benne. A templomban való járkálás ismételten egy hétköznapi labirintusos sztori, az meg, hogy a legtöbb ellenség múmia, amikkel a végére már Dunát lehet rekeszteni, szintén nem a legnagyobb kreativitás a KJK könyvek történetében.

[b]Gondolkodás/szerencse (4)[/b]: Erősen hezitáltam a 3 és a 4 között, de most úgy döntöttem, jó fej leszek J. Nekem tetszik, hogy a labirintus részén kívül, ami azért erősen szerencsejáték, rengeteg gondolkodtató helyzet van, gondolok itt a sámán rejtvényére, a szellem rejtvényére, és az utána lévő kérdésekre, a szellemhölggyel való játékra, a távolság megfejtésére. De azért e mellett ott van a labirintus a maga ösvényeivel és random választásaival is. Az elején a bevásárlásnál meg talán érdemes lehet szem előtt tartani, hogy mikkel is fogunk harcolni…

[b]Nehézség (3)[/b]: Sokat gondolkodtam, mert ez egy nagyon nehéz könyv, lehet a kettes inkább realitás lenne, mint a hármas, de a két pont nálam inkább a Bajnokok próbája meg a Pusztítás maszkjai, azoknál pedig ez azért egy picivel könnyebb. Egy picivel… Kötelező tárgya viszonylag kevés van a könyvnek, ha jól néztem egy amulett és egy páncél, ami minden esetben muszáj, de nem árt egy aranykulcs sem, illetve van egy másik amulett is, amire a realitás talaján nézve szükségünk lehet. Ezenkívül meg kell tanulnunk a hierogrifák jelentését, meg kell értenünk egy nyelvet, válaszolnunk kell a szfinx kérdéseire. Szóval nem könnyű. Egy érdekes része a könyvnek, hogy pár helyen elveszíthetjük az eszméltünket és a kaland végén térhetünk magunkhoz. Ha erre a labirintus elején kerül sor, akkor bajban vagyunk, mert biztos nincsenek meg a kötelező tárgyaink. Ha viszont a labirintus végefelé történik ez meg, akkor már jó kérdés, hogy jól jártunk-e vagy sem, mert 1-2 erős tárgyat nem szerzünk meg, de pár kötelező tárgy beszerzését megspórolhatjuk, és a szfinxes részt is elkerülhetjük, ami azért nem olyan egyszerű. Ami igazán nehéz az a vége, még ha el is pusztítjuk a főgonoszt, túl kell élnünk az épület összeomlását, ami egyrészt egy szerencsés random választáson múlik, másrészt még egy szerencsepróba is kell hozzá. Szóval nem könnyű. [spoiler2]A végén úgy jártam, hogy nem sikerült a sámán teleportációjánál a szerencsepróba és ott maradtam az omló épületben. Ekkor vettem észre, hogy az elején szerzett lepecsételt palackom pecsétjét még nem törtem fel. Úgy döntöttem, feltöröm…asszem ezt hívják úgy, hogy csöbörből vödörbe.[/spoiler2] Az meg még egy külön szemétség, hogy bár amuletteket kell gyűjteni, az egyik közülük a halálunkat okozhatja.

[b]Játékélmény (3)[/b]: Egy része nagyon tetszett. Főleg az eleje. A vásárlás, a sivatagi kalandozás, a drakón, a sámán rejtvénye mind nagyon izgalmas részei a könyvnek. A labirintuson belül is volt 1-2 izgalmas rész, viszont az már összességében nem adott nagy élményt, inkább a szokásos folyosó-ajtó-leágazás vonalat követte. A vége meg szinte egyáltalán nem hozott lázba. Az, hogy egymás után kell 15 múmiát legyakni, nekem már nem nyújt játékélményt. Az azért tetszett, hogy a könyv végére szinte sebezhetetlenné váltam, mert meg is keményedett, meg kérgesedett is a bőröm, így alig-alig sérültem, ennek viszont egy alacsony ügyességpont volt az ára, ami nem tette könnyűvé a harcokat (ezért kellett harcokban is gyakran a szerencsémet használnom, aminek a végén komoly következménye lett). Ami még zavaró volt, az a sámánnál az, hogy a tárgyak magyarázatát a könyv hogyan kezeli. [spoiler2]Ugyanis ha van egy tárgyunk, amihez egy szám kötődik, akkor az adott számot kell harminccal megszorozni, hogy elmondja a jelentését. De ezek a számok sokszor nem egyértelműek. Például az, hogy a papírusztekercs esetén releváns, hogy ÖT oszlopban vannak az írások, és ez a tekercs száma, arra sokáig nem jöttem rá, és emiatt nem értettem, miért nem jutok egyről a kettőre. Ilyenkor azért jobb lenne egy egyértelmű azonosítószám.[/spoiler2] Összességében vannak benne kiemelkedő jelenetek, de az egészet inkább csak közepesre értékelném.

[b]Összesen: 13/20[/b]

[b]Design[/b]
Nagyon hangulatos. A borítón főellenségünket láthatjuk, ahogy éjszaka épp elővánszorog kriptájából. Szép a kompozíció, csak ezeket a kísérteties betűtípusokat nem kellene szerintem erőltetni.

[b]Illusztráció[/b]
Vegyes a kép. A rajzok többsége átlagos, inkább elnagyoltnak tűnik (pl. 75., 105.), de vannak jól eltaláltak is. A képekben leginkább az a furcsa, hogy kevés elemet tartalmaznak, nem mondhatni hogy túl lennének díszítve. A szfinx (320.) és Nemset (384.) gyengék lettek, de a Drakón (294.), a Caarth (307.), Amnetut (359.), vagy maga Akharis portréja (397.) durván néz ki.

[b]Háttértörténet[/b]
Egy régész (ezek szerint ilyen foglalkozás a fantasy-világokban is van) kér segítséget tőlünk, mert egy rég halott uralkodót, Akharist sikerült híveinek megtalálniuk és szeretnék visszahozni az életbe. Egy kicsit furcsállottam, hogy ez konkrétan egyetlen embert, a mi régész barátunkat zavar, hiszen ahogy kiderül, a mumifikálódott fáraó az egész világot fenyegeti.

[b]Eredetiség[/b]
Mi mást mondhatnék, mint hogy eredeti a mű, hiszen nem nagyon van más ókori atmoszférájú játékkönyv (ja de, most jut eszembe a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=11][i]Rémület útvesztője[/i][/url]…). Ennek talán megvan az oka, mivel én magam sem tudom, hogy az egyiptomi vonal miképp egyeztethető össze egy kitalált fantasy világgal. [i]A Múmia átka[/i] azonban nem zavartatja magát, és igazából a kezdeti kétkedés után már engem sem izgatott, hogy ez akkor hogy is van. Ellenfeleink is igazodnak a környezetükhöz: skarabeusz-bogár, múmiák, állatfejű-embertestű lények, stb. Persze megjelennek a „klasszikus” fantasy figurák is (a jó modorra érzékeny Drakón figurája viszi a pálmát köztük), illetve a két világ találkozásából született hibridek is, mint például az Átkozottak, akik kifejezetten tetszettek. Ellenpéldának ott a Holtak őrzője, aki egy mérges csivavára emlékeztet. A 146-os ponton pedig jól érzékelem, hogy egy kevéssé leplezett Don Quijote utalás van..?

[b]Kihívás[/b]
Először azt akartam írni, hogy nem túlzottan veszélyes a kaland, de miután már a második nekifutásnál is elakadtam, és a harmadik során pedig már 18 (!) kód-bejegyzés virított a kalandlapomon, kicsit átértékeltem a dolgot. Szóval sok infó kell, ha végig akarunk érni a kalandban. A szükséges adatok egymásra épülnek, tehát mire találkozunk a sámánnal, addigra birtokában kell lennünk egy papirusztekercsnek (amit nem találunk, hanem árucsere folytán szerezhetjük meg – ezért is lehet gyanús hogy a kaland elején számos cuccot vehetünk és adhatunk el), ezt ő lefordítja, és onnantól tudjuk elolvasni az ó-szövegeket. Ez ahhoz kell, hogy megtaláljuk Akharist sírját. Később mindenképpen beszélnünk kell egy szellemmel, annak a megfelelő kérdést feltenni, ennek alapján pedig egy titkos kamrát megtalálni. Aztán kell még valami világító eszköz (nélküle kampec a sírhelyen), aranykulcs, sólyom mellvért, ankh szimbólum, a szfinx kérdéseire is válaszolnunk kell, és így tovább… Szóval az élet a múmiák földjén sem egyszerű. Meg kell azonban jegyezni, hogy ha a kaland során bizonyos pontokon valami oknál fogva eszméletünket vesztjük, akkor a saját áldozati szertartásunkon ébredhetünk fel. Ez elsőre nem hangzik túl jól, de mégis jobban járhatunk, mert így az előbb említett szükséges tárgy- és infóerdőnek a felére sem lesz szükségünk. Ha ilyenkor kiszabadítjuk magunkat, korábban találkozhatunk Akharissal, szóval ez egy abszolút előnyös „rövidítés”.
Emellett persze ott vannak a szokványos életerőpont-vesztő események is, nem semmi például, amikor egy fejezetpont alatt 15 db múmiával kell megküzdenünk.

[b]Főgonosz[/b]
Akharis előtt a kultusz főpapnőjét is eliminálni vagyunk kénytelenek, aztán pedig jön a főnök. Őt jópár módon gyengíthetjük, ami nem is árt, mert a 12/25-ös harci értékeivel nem kispályás múmiáról van szó. Itt a bőség zavarával állunk szemben, jó ötlet például összetörni a szarkofágját, vagy letépni a maszkját, bár ezek nem lesznek egyszerűek. Utána Sither hatalmas szobrára is vigyázni kell, végül pedig Akharist másodszor is el kell intézni.

[b]Rendszer[/b]
A klasszikus rendszer a „Mérgezés” rubrikával egészül ki, melynek pontszáma ha eléri a 18-at, akkor meghalunk. Ez az elején érdekesnek tűnt, de igazából nincs másról szó, csak egy új vonalról, ami mentén szintén el lehet patkolni. Mondani se kell, hogy mérgezős veszélyek és ellenfelek bőven lesznek a játékban.

[b]Hangulat[/b]
Nem rossz a hangulat, és rögtön egy harccal indítunk, ami elég egyedi. Régész barátunk (aki a kép alapján leginkább egy cowboy-ra hasonlít) természetesen nem sokáig lesz velünk, igazodva a kaland-játékok „magányos főhős” hagyományaihoz. A történet második felében a labirintus nagyon szerteágazó, ezerfelé mehetünk, de nagyon extra események nincsenek (leginkább harcok, szakadék-átugrások, stb.), a „hard” labirintusos rész pedig ugyanolyan kivitelezésű, mint a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2][i]Tűzhegy[/i][/url]ben. Tetszett még a táblás játék Nemsettel, bár itt azért voltak erős feltételezései a könyvnek (hogy miért pont oda lépek, ahova, és aztán mi történik utána), de összességében jól volt megoldva. A kaland vége is jó volt, hogy a főgonosz eleste után a sámánnak még ki kell teleportálnia minket a kriptából.

Ez egy remek Kaland, Játék, Kockázat könyv, mely az ősi Egyiptom hangulatát idézi fel az olvasóban élőholtakkal, múmiákkal, templomokkal, földalatti kriptákkal és fejtörőkkel. Remek kikapcsolódást nyújt, minden vágyadat és várakozásodat kielégíti.

Azonban – és ez egy NAGY azonban – van egy komoly hibája: lehetetlenség végigvinni csalás nélkül, mivel az ellenfelek hihetetlenül erősek. Más szóval ez zseniális, és igen jól játszható könyv lenne, ha nem lenne tele bivalyerős ellenfelekkel.

Az ellenfelek és a főgonoszok, akikkel szembe kell szállni, túlságosan erősek. Rendszeresen, a történet legelejétől kezdődően összetalálkozol 10-es és 11-es ÜGYESSÉGŰ dögökkel, míg a korábbi könyvek csak a különleges szörnyeknek és a végső ellenfél számára tartogatták ezeket. Emiatt nem sok esélyed van arra, hogy túléld az utat.

Ahhoz, hogy egyáltalán esélyed legyen, maximális kezdőértékekkel kell nekivágnod a kalandnak, különben felesleges nekivágni az útnak. Emiatt az átlagos játékosnak semmi esélye nincs a végigjátszásra.

Jópofa könyv, megéri beszerezni, de némileg rontja az élményt, hogy szükségtelenül nehéz, és a harcok tekintetében nagyon kiegyensúlyozatlan.

Értékelés: 7 / 10

A Múmia Átka egy áldás.

Akik esetleg nem tudnák, azoknak elmondom, hogy a Múmia Átka volt az eredeto Fighting Fantasy sorozat utolsó kalandja. És bár ez a mű eléggé szemét volt, örök dísze marad a történeteknek. Elvégre a hatvanadik könyv, a Vérescsont soha nem jelent meg. Így záróműként egy sivatagi kalandot kaptunk.

Röviden arról van szó, hogy le kell győzni Akharist, egy korábbi kor gonosz uralkodóját, még mielőtt feléledhetne. Amennyiben ez nem sikerül, úgy egész Allansiát le fogja igázni. Úgyhogy a Koponyák Sivatagában kutatni kezdünk a fáraó nyughelye után. Ráadásul nem csupán Akharis áll veled szemben. Szorít az idő. Képes vagy véghez vinni a feladatot? Mostanra 58 kaland áll mögötted. Mit gondolsz?

A Múmia Átka egyiptomi hangulatú. És egy igen élvezetes kaland. Ötvözi mind a livingstone-i, mind pedig a jacksoni technikákat – köztük a fejezetponthoz számok hozzáadását, tárgyak összeszedését és a kihagyhatatlan labirintust. Bár nem tartozik a klasszikusok közé, méltó lezárása a sorozatnak.

HÁTTÉRTÖRTÉNET

Rimon, a Kalóz-part központja, pontosan szemközt fekszik város-testvérével, az Elkor-öböl túlfelén levő Halakkal. Az ikerhegycsúcsok meredek oldalaira kapaszkodó két régi város valóságos paradicsom a haramiák és törvényenkívüliek számára utcáinak kusza halmazával és kanyargó sikátoraival: még a rettegett kalózkapitánynak, Halak Gariusának is valahol itt, a partvidéken található a búvóhelye. S az itteni nyomorult, skorbutos kalózoknak egyik bandája támadta meg azt a kereskedőbárkát is, melyen te magad is utaztál Kaynlesh-Mából az északi Feketehomok kikötő felé. Hajótok elsüllyedt, a tenger kegyelmére bízva ezzel valamennyiőtöket.

Néhány nappal később sodródtál partra - legjobb tudásod szerint egyedüli túlélőként -, egyetlen tulajdonod a kardod, és annyi pénz, amely ha csak néhány napra is, de megment az éhezéstől. Miután kiderítetted, hogy nem messze lehetsz Rimontól, a város felé indultál abban a reményben, hogy elszegődsz fegyveres őrnek egy északra tartó karavánhoz. Éppen egy nappal késted le az utolsót! És a következő csak hetek múlva kel útra. Így hát inkább úgy döntöttél, hogy más, jól fizető munka után nézel, hogy ezzel fedezd a hajóút költségeit Feketehomok kikötőbe.

Aztán megláttad a falra tűzött felhívást a Kalandorok Céhében: "Merész fegyverforgató kerestetik veszélyes küldetésre a Koponyák Sivatagát övező dombvidéken. Bőkezű jutalmazás. Jelentkezés Jerran Farr-nál, a Majommancsban." Diszkréten utánaérdeklődsz az illetőnek, akiről kiderül, hogy régész, és némi neve is van a szakmában; bár a rimoni kalandor-testvériség körében nem örvend túl jó hírnek, sőt legtöbbjük szemében nem több egyszerű sírrablónál. Viszont szükség törvényt bont, s úgy határozol, nincs vesztenivalód: látogatást teszel a Majommancsban, Rimon egyik legszegényebb kerületének hírhedt talponállójában.

Amint belépsz az ivóba, hűvösen nyugtázod, hogy a vendégkör tagjai éppoly baljóslatúan festenek, mint ahogy számítottál rá, és a tulaj is olyannak látszik, mint aki az italod átnyújtása után még azzal a lendülettel a torkodat is elnyiszálná. Jerran Farr nevének megemlítésére a csapos egy morranás kíséretében egy fickóhoz irányít, aki egymagában üldögél az asztalánál. Jerran Farr bajuszos, harmincas évei derekán járó férfi, és ráadásul süt róla, hogy tökéletesen tisztában van vele, milyen kemény legény is ő: a Koponyák Sivatagának izzó peremvidékén töltött napok barnára cserzették a bőrét; ujjatlan bőrkabátja, ahogy öltözetének többi darabja is, viseltes és poros; szemébe húzva széles karimájú, ütött-kopott kalap a nap ellen. Miután kölcsönösen bemutatkoztatok, leülsz vele szemben.

"Hallottál már Akharis Átkáról?", kérdezi Jerran. Megrázod a fejed. "Akkor engedelmeddel mesélek kicsit a legendáról. Évszázadokkal ezelőtt, még mielőtt az istenek elsüllyesztették volna Atlantiszt, Titán három fő kontinense - Allansia, az Óvilág és Khul - még egyetlen földrészt alkotott, melyet a régi feljegyzésekben Irritaria-ként említenek. Ekkoriban annak a területnek a déli peremén, melyet ma Koponyák Sivatagaként ismerünk, egy kicsiny, Djarat nevű sivatagi királyság terült el. Djarat népe állatfejű istenségek egész sorát imádta, halott uralkodóikat pedig mumifikálták, majd mesés pompával helyezték őket örök nyugalomra a hegyekben vájt óriási sírokban. Akharis volt az utolsó király, akit ily módon eltemettek, még mielőtt a földrészek különváltak volna. Akharis Sitherának, a Gonoszság Istennőjének híve volt, jobban tisztelvén őt Djarat bármely más istenénél, s egyúttal a legkegyetlenebb zsarnok is, akit a királyság valaha ismert. Embereket áldozott úrnőjének, s úgy tartották, sötét szellemekkel vált eggyé, sőt ősei múmiáit is visszahozta az életbe. Mikor végül valamely ellenségének mérge végzett vele, már százötvenhat éves volt. Míg haldokolva hevert, Sitherát szólította, s megesküdött, hogy egy napon visszatér, s minden teremtett lelken beteljesíti átkát: legyek terjesztette pestis; kígyók és skorpiók, melyek ellepik a földet; a nappali égbolt éjszakai sötétre vált; és a városokat magába nyeli a sivatag. A legenda úgy tartja, hogy felbecsülhetetlen értékű kincsek halmai közt temették el, az egyik legelképesztőbb sírba, mely valaha is épült, s melyben számos halálos csapda vár az óvatlanokra"

"Mindez nagyon érdekes. De mi köze ahhoz, hogy te harcost szeretnél felfogadni egy veszélyes feladatra?", kérdezed a régészt.

"Hadd magyarázzam el", folytatja Jerran "Öt nappal ezelőtt, mikor egy a Rimont övező sziklás dombok szélénél fekvő lelőhelyen dolgoztam, egy ember vonsolta be magát a táboromba. Iszonyatosan ki volt száradva, szenvedett a napszúrástól, és úgy festett, mintha csatában járt volna. Vizet adtam neki, és megpróbáltam legjobb lehetőségeim szerint kényelembe helyezni. Mikor kissé erőre kapott, elmesélte, mi történt vele. Egy kutatócsapat tagja volt, mely a sivatag határvidékén vizsgálódott. Azt állította, hogy egy oázis romos templománál olyan feliratra bukkantak, mely felfedte Akharis elveszett sírjának s benne minden kincsének helyét. Úgy határoztak, hogy a keresésére is indulnak, de még nem jutottak túl messzire, mikor rajtuk ütöttek. A támadók vörös öltözetet viseltek, rajta arany kobra jelképpel. Csapatának többi tagját elfogták vagy megölték, őt magát pedig otthagyták meghalni. Mikor már biztonságban érezhette magát, nekivágott a küzdelmes útnak vissza Rimonba, hogy figyelmeztesse a lakosokat, de csupán az én táboromig jutott. Másnap reggel pedig meghalt"

Jerran története egészen magával ragad: "De hát kik voltak a vörösruhás támadók?", kérdezed izgatottan.

"A Kobra Kultuszának tagjai", feleli "Ez a kultusz volt hajdanán Djarat Sitherát tisztelő papi rendje, illetve közülük kerültek ki Akharis leghívebb követői. Mindigis az volt a céljuk, hogy megtalálják a sírt, és feltámasszák rég halott mesterüket, hogy az beteljesíthesse az átkot, majd újjáalapíthassa királyságát. A titkos szekta újjáéledt az utóbbi tíz évben, s úgy tűnik, hogy végül meglelték a sírhelyet, s immáron uruk visszatértére készülődnek. Meg kell fékezni őket, vagy Akharis Átka mindent elpusztít. Ezért van szükségem egy vakmerő harcosra, aki társamul szegődne a szekta felkutatásában és ördögi terveik meghiúsításában. Ha csatlakozol - és persze ha sikerrel járunk - a sír összes kincse lesz a jutalmunk"

"Természetesen számíthatsz a segítségemre a tervedhez megvalósításához", jelented ki. Az a vagyon, mely feltehetően a sírban nyugszik, gazdagabbá tehet, mint azt legvadabb álmaidban valaha is képzelted - de ami még fontosabb, a szektát mindenképpen meg kell gátolni abban, hogy egy ilyen förtelmet ismét rászabadítsanak a világra. Nincs vesztegetni való idő. Nyomban elhagyjátok a Majommancsot, hogy felkészüljetek az útra.

Még csak rövid ideje haladtok az egyik mellékutcán Rimon piactere felé, mikor egy tetőtől talpig vörösbe öltözött alak ugrik elétek nesztelenül egy fal tetejéről, s ezzel egy időben durva, sziszegő hang szólal meg a hátatok mögött: "Ne olyan sietve, Jerran Farr!"

És most Lapozz!

A főhős Te vagy!