Zagor.hu
Zagor.hu fórum
KJK és a PC Játékok
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Első oldalElőző oldal123456789101112131415Következő oldalUtolsó oldal
© CatDog
2013. június 13. 12:09 | Válasz erre | #359
Ezt a kaland játékot már én is ajánlottam jó pár éve itt.

Ám pont a 2. része a legunalmasabb a sorozatban, mert igencsak lassan indul be...az első része az etalon a kaland játékok terén és annak a 3 közül egyik se ér a nyomába! a 3 pedig egy fokkal jobb, mint a 2.

Az első rész egyszerűen végig leköti az embert nincs egy unalmas perce se és a sztori elég szépen keszekuszált, ja és a fejtörők is jóval nehezebbek, mint a 2-ben sőt a 3. fejezetben lévő elég brutál :D
© killmaster (Savanyúhas)
2013. június 13. 10:01 | Válasz erre | #358
Köszönetem Esrohnoil-nak a Black Mirror ajánlásért. Játékok terén eléggé válogatós vagyok, jobban szeretem a kalandjátékokat és a stratégiai jellegű kalandokat, mint a mesterlövészes, tank és helikopter irányítós Rambo vagyok, eszetlenül hentelek típusúakat. A 2. részét játszottam ki a történetnek, ami nekem egészen bejött. Egy tinédzser fiút alakítunk, aki majdnem olyan jó mint MacGyver, (még lőport is tud készíteni, de nem használ lőfegyvereket.) Szóval a srác egy bűnügy felderítésén fáradozik, és bizony szaporodnak a hullák körülötte. Közben mindenféle rémálmok gyötrik, és hát érzi, hogy valami nem stimmel vele. Hogy ne legyen ennyire egyszerű a dolgunk, számos rejtvényt és feladványt kell megoldani a játék során, melyek nem igényelnek akadémikus IQ-t, csupán némi odafigyelést. Bár meg kell mondjam az utolsó feladvány a játék végén nekem is feladta a leckét. Ott puskáznom kellett! Maga a kaland kellemesen borzongató, és fordulatos is, és végre nem tündérmesés a kaland vége. (Pláne hogy egy trilógiáról van szó!) A játék helyszínei is változatosak, kezdetben egy unalmas angol kisváros, aztán bolyonghatunk csatornában, meg kell szökni egy elhagyatott kastélyból, meg egy világháborús bunkerből, hogy aztán eljussunk egy titokzatos hatalom lezárt bunkerébe. Közben üldöznek bennünket többen is, és bár meg voltam róla győződbe, hogy ki lehet a várkastélybeli gyilkos, nem az volt. Ja és egy személyes jó tanács: Ha ég a kastély, ne akarj elveszett dolgok után kutatni, mert kalandod itt gyorsan véget ér! [smiley]axe[/smiley]
2013. június 10. 10:44 | Válasz erre | #357
Assassin\'s Creed 2

Spoileres leszek.

Szintén tetszett, bár igazán nagy wow nem volt. Többet vártam tőle, talán a végéről maradt el a nagy csattanó. A játék egyik hibája, hogy a legtöbb esetben nagyon könnyű, így szinte semmi kihívás nincs benne. A másik, hogy bizonyos helyeken olyan rossz a kamera mozgatása, hogy simán idegbetegek leszünk tőle. A zene is csalódás, hiába 2 órás a soundtrack, 2-3 a fülnek kellemesebb dallamnál nincs több benne. A grafika viszont javult, de max. csak egy fél fokkal, az arcok viszont szörnyen mosottak.
Szerencsénkre mindezek csak egy kis része a teljes játéknak. Igazán komoly újítás nincs benne, ellenben nagyon jól felvarrták azokat a ráncokat. Végre tudunk úszni. Tényleg rengeteg tartalom került bele. A hangulat jófajta, az olasz környezet gyönyörűen sikeredett benne. A fősztori nagyban hasonlít az elsőre, azonban itt sokall jobban megírt szekvenciák vannak. Lényegesen változatosabb küldetésekben vehetünk részt, itt már nincsen semmi monotonitás, hiszen több, mint 200 küldetést írtak nekünk. Az olasz temperamentum 100%-osan átjött, sokszor sikerült megnevettetnie. Az elején a családunk lemészárolását simán lehetett tudni, olyan jó volt Ulberto szinkronhangja, csakúgy mint a többieké is. Szép volt a vége felé, mikor az út közben szerzett társaink előjöttek és kiderült, hogy mindannyian asszasszinok. Erre egyáltalán nem számítottam, azt hittem, hogy legalább 2-en elárulnak. A vége nekem nem volt nagy szám, vártam valami nagy csattanót, ez sajnos elmaradt. A harcok gyönyörűen sikerültek, most is sok múlt a jó időzítésen. Sőt, annyira jól, hogy az elsőben inkább elfutottam és sunyultam, itt majdnem mindig harcoltam, annyira jól sikerült a mozdulatok lemodellezése, piros pont érte. Sajnos a Desmond szál elég rövid volt benne, de bőven kárpótolt érte Ezio jelleme. Sokkal jobb volt, mint Altair. Az Igazság egyáltalán nem volt nagy szám, ellenben a hozzá kapcsolódó rejtvények már tetszetősek voltak!!! Tényleg rengeteg mindent csinálhatunk a játékban: Monteriggioni fejlesztése (sajnos rövid időn belül annyi pénzünk lesz, hogy semmire se tudjuk költeni), kódexlapokat fejtegethetünk, szobrokat keresgélhetünk az örökségért, Altair páncélját is magunkénak tudhatjuk 6 titkos hely megtalálásával, férjeket verhetünk, futárt játszhatunk, versenyezhetünk, kilátókra mászhatunk fel (itt már egyáltalán nincs sok belőle), meglátogathatjuk a családi kriptánkat, sőt az egyik kedvenc részem a játékból, hogy minden egyes helyszínről, emberről olvashatunk, kincses ládákat találhatunk, persze ez egy idő után fölösleges, de akár bérgyilkos megbízatásokban is részt vehetünk. Felszerelésünk is változatos lett. Da Vinci pedig egy jó karakter lett, egyik kedvencem volt. Tetszettek még a változatos közlekedési eszközök is.
A játék kellően hosszú kb. 40 óra, ha pedig tényleg ki akarjuk maxolni, akkor simán lehet 50 is, ha nem több. Több, mint 80%-osra csináltam meg, de lehetett volna több is, de sajnos a pénz miatt egy idő után már nem érdekelt a gyűjtögetés.
A magyarítás is jól sikerült, ezúton is hálás köszönet SteveQ-nak, remélem, hogy megcsinálja a Brotherhoodot és a Revelationst is...

Ha az első tetszett, akkor ez még jobban fog!
© [törölt felhasználó]
2013. június 7. 21:00 | Válasz erre | #356
© [törölt felhasználó]
2013. június 1. 11:31 | Válasz erre | #355
2013. május 30. 17:12 | Válasz erre | #354
Köszönöm szépen mindenkinek az ajánlásokat,kipróbálom őket mindenképp! [smiley]vigyor0[/smiley]
2013. május 27. 16:38 | Válasz erre | #353
Sanitarium de jo volt,elo kellene szednem megint. :)
2013. május 25. 21:04 | Válasz erre | #352
Black Mirror, Sanitarium, Gothic, Summoner
© SzG
2013. május 25. 18:17 | Válasz erre | #351
Hogy én is ajánljak valamit: Lands of Lore 1. Olyasmi, mint a lentebb emlitett Dungeon Master (vagy még inkább az Eye of the Beholder-széria), jó kis oldszkúl dungeon crawl még a \"hőskorból\", de ebben nem csak labirintusban lehet mászkálni, amúgy meg sokkal összettettebb, a grafikája pedig még mai szemmel nézve is kimondottan szép (vagy lehet, hogy egyesek inkább \"aranyosnnak\" mondanák, na mindegy :D). Plusz még némi története is van, ami az ilyen Dungeon Master-klónokról elég ritkán mondható el. :D
Ha meg kimondottan \"point click\" kalandjátékra vágysz, akkor pl. ott a Legend of Kyrandia 1-2 (magyarositás is van hozzájuk), szintén elég kellemes, kézzel rajzolt, kissé meseszerű grafikával, jó fejtörökkel.
Ha meg darkosabb kell, akkor ott az Alone int the Dark. :D

Amúgy erről a Deepfal dungeonról még az életben nem hallottam, pedig a műfaj nagy rajongója vagyok, de egész kellemesnek tűnik igy jutyubés videó alapján, kösz, hogy irtál róla, Fűz. :D Asszem hamarosan neki is ugrok.
2013. május 25. 14:49 | Válasz erre | #350
Amúgy mint kalandjáték, akkor Tomb Raider, akár az újabb részei, akár a régebbiekből. De sok jót hallottam már a Prince of Persiáról is.
© [törölt felhasználó]
2013. május 25. 07:47 | Válasz erre | #349
2013. május 24. 23:37 | Válasz erre | #348
Minden kalandjatek konnyen kezelheto,de nem egyszeruek,mert logikan alapulnak,pont ez a lenyeg. :)

Probalkozz a regi Lucas Arts-os jatekokkal, vagy a Syberia-val.
2013. május 24. 15:54 | Válasz erre | #347
Érdeklődnék,hogy tudnátok e ajánlani nekem valami nagyon egyszerű,nagyon könnyen kezelhető kalandos játékot pc-re. Régiek is jöhetnek mivel nekem ebben a múfajban minden újnak fog számítani. Köszönöm.
2013. május 20. 18:54 | Válasz erre | #346
Tomb Raider Underworld:

Nos ez már nem volt az igazi. Nem is csodálom, hogy újraindították a szériát. Maga a történet úgy ahogy rendben van, bár nem igazán sikerült az Avaloni mitológiát az Északival összepároztatni. A hangulat megfelelő volt, a nehézség, amelyet most is közepes fokozaton játszottam, pont megfelelő volt, talán egy kicsivel lehetett volna nehezebb is. Ellenben nagyon rövid volt, nem tudom pontosan, de olyan 10-12 óra lehetett. Sajnos megint rengeteg időhúzás volt a kincsekkel, meg relikviákkal, mert még ez utóbbiakról sem tudunk meg semmit. Arra való, hogy elhúzza a játékidőt, és hogy kevesebb extra nyíljon meg általa:( Ellenben a naplóban sorra jöttek a jó kis infok, ezért piros pont jár. Nem úgy, mint a szonártérképért, ezt komolyan gondolták? Vicc volt, sose használtam. A fejtörők terén is alulteljesített, szinte azonnal ment minden. Mjölnir legalább jó fegyver volt. A szellemkép is egy jó ötlet volt, de nem hozták ki belőle a maximumot. Sőt, sajnos ez az egészen érződött, gyorsan összecsapták. A kamerakezelés pedig a legrosszabb volt, amit valaha láttam. A befejezés itt legalább jó volt, nem úgy mint az Anniversaryban, mert ott hiányérzetem maradt.
Maradandó pillanatokból azért akad néhány:
- Kraken terme
- Thor övének terme
- Xibalba Urainak terme.
Ha másra nem, arra jó volt, hogy még jobban várjam a Thor második részét:)
2013. május 19. 10:29 | Válasz erre | #345
Tomb Raider Anniversary:

Sikerült végigvinnem az Anniversaryt, így írnék róla pár sort.

Wow, szuper lett. Nem is tudom mit mondjak. Igazi kis kalandjáták volt a javából. Felújított grafika ide, vagy oda, ha belegondolok, hogy 96-ban adták ki először... nos nem is csodálom hogy olyan nagy siker lett. Amennyire tudom, akkoriban nem nagyon voltak 3D-s játékok, így etalonnak számított.
Egy szép és nagyon igényes gyűjtői kiadáshoz sikerül hozzájutnom, és meg kell mondjam, nagyon tetszett, már az alaphangulatot remekül megadta.
A játék maga szerintem nagyon hangulatos, és ahogy egyre jobban jutunk előre, annál jobb lesz. Szépen összegyúrták a különböző mitológiákat, kultuszokat, az a bizonyos T-Rex harc pedig:) Bár nem ő volt a kedvencem.
Kicsi történet is került bele, bár ez inkább (sajnos) csak mint mellékág érvényesült, mert sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Csakúgy mint a végső színhelyből, mert Atlantisz szinte egyáltalán nem tetszett, számomra túl \"modern\" volt. Ami nagy különbség az idei és e között, hogy míg az idei a történetre és az érzelmekre épít, úgy ez a kalandra és a fejtörőkre. Ha már fejtörők, nagyon ötletesek voltak, némelyiken elég sokat ültem.
Az is tetszett benne, hogy itt sokkal kevesebb harc volt. A játékot nekem 21 és fél óra alatt sikerült kivégeznem a Croft birtokkal együtt. Közepes nehézségen játszottam (okulván az előzőből) és pont annyira volt nehéz mint kellett. Ezt jól belőtték. A végére nagyon fogyott a lőszer, szerencse hogy az elején spóroltam, mert az első két pályát még meg lehetett csinálni az alapfegyverrel. A gyógyszerekből pedig elég sok maradt a végére, de szerencsémre, mert az egy bugnak volt köszönhető - amiket a kentauroknál elbuktam, egyiptomnál visszaadta Ha már egyiptom, örülnék neki, ha a Last Revelationst is felújítanák így...
Itt végre igazi bossfightok is voltak, amik kellőképpen nehezek és ötletesek lettek, szóval le a kalappal. Sajnos a leletek időhúzások voltak, mert semmit se tudtunk meg róluk, relikviákból pedig kevés volt, de azokról legalább megtudtunk valamit. Így is 87%-ot értem el. És az irányítás se sikerült mindig jól.
Nálam összesen 4 szép pillanat volt a játékban. Ez azt jelenti, hogy mire fogok biztosan emlékezni belőle:
- a hasonmásom jó ötlet volt
- harc a kentaurokkal és a zenéjének külön piros, igazán erőteljes volt
- Szent Ferenc Temploma, a leghosszabb pálya volt, viszont nagyon jól sikerült a négy téma benne
- Egyiptom úgy ahogy volt egészében, nagyon tetszett, hogy az egész egy komplexum. A legjobb fejtörők is ott voltak.

Remélem, hogy lesz következő TR és az mind történetileg, mind kalandban, hangulatban és egyáltalán nem utolsó sorban feladványokban gazdag és ötletes lesz!
2013. április 29. 16:42 | Válasz erre | #344
Tomb Raider 2013:


Sikerült végeznem vele

Nagyon jó kis játék lett belőle, 4 év fejlesztői munka nem volt hiábavaló. Akár az Év Játéka is lehetne...
Számomra ez egy joker játék volt, mert annyi jót olvastam róla, hogy biztos voltam benne, nem lehet rossz. S miután láttam, hogy megvan a magyarítás hozzá, egyből megjött a kedvem!
Nekem eddig nem volt szerencsém komolyabban ezzel a fogalommal, illetve kb. 2 percig, de azt nem tudom melyik része volt. Egy kis barlangból kellett kimászni, miután lelőttünk egy tigrist...
Hol is kezdjem? Már a menüben látszódott az igényesség.
Maga a történet arról szól, hogy egy hajótörést szenvedünk egy szigeten. Ez Lara első komolyabb kalandja, szóval itt gyakorlatilag totál kezdők vagyunk mint régész. Ezért is voltak egyszerűbbek a feladványok, hiszen honnan is lehetne rutinunk? Többet nem szeretnék elmondani, mert hiába csak kisebb spoilerek lennének, akkor is spoilerek lennének. Jöjjön rá mindenki maga. A befejezés viszont nem tetszett, nagyon összecsapták.
Spoiler: A girlpowert túlzásba vitték, számomra túl sok férfi karakter hallt meg.
A grafika egy vizuális orgia, csak nagyon erős vas kell hozzá... míg a hangok pedig, nem jutottam szóhoz! Pont emiatt zavart, hogy a zene egyáltalán nem volt kiemelkedő benne, sőt, 3-4 kellemesebbnek hangzó tételen kívűl gyakorlatilag semmi érdemlegesben nem volt részünk. Ez édeskevés.
A hangulat valóban magával ragadó volt, tökéletesen átadta a \"kalandjáték\" feelinget. Több szép pillanat is volt a játéban, íme néhány: a monostoros rész először, a palota összeomlása. ejtőernyőzés, felmászni a rádiótoronyba.
A multi teljesen feleslegesen került bele, ez sem tetszett, persze pár órát el lehet benne lövöldözni, ámde hogy a rendszer mindenkit mindenkivel összeereszt?
A négy fő fegyverünket is szépen lehetett fejlesztgetni, akárcsak Larát magát. A mellékkarakterek is jók voltak, mégha keveset is szerepeltek benne. Mathias Atya nekem Jigsawra hasonlított
Persze ez drága hősnőnkről szólt, akinek a jelleme nagyon szépen lett ábrázolva, és a karaktere is szépen fejlődött. Feleségnek való!
Könnyű fokozaton játszottam, de ettől óva intenék bárkit is, mert a legtöbb harc tényleg könnyű volt:( Másik hiba, hogy érdemleges bossfight egyáltalán nem volt benne. Ráadásul 2-szer befagyott, egyszer úgy, hogy a mentéseim hibásak lettek, még szerencse, hogy a tábortűzeseket nem rontotta el, mert addigra már a feléig eljutottam.
Az összes relikviát megtaláltam, mint ahogy az össze dokumentumot is, amelyek nagyon tetszettek, mert érdemben hozzá tudtak adni a játék hangulatához. Az összes sírt kifosztottam, az összes táborhelyet használtam, illetve amit még tudtam, azt megcsináltam. A többi hülyeség és felesleges, csak időhúzás. Ha így halad az ember, durván 40 óra van benne.
A végére 85%-os lett a teljesítményem. Azonban a végén visszaenged minket a korábbi helyek nagyrészére, így aki akarja pótolhatja a dolgait.
Azt mondják, hogy a következő részben már a sírfosztogatásokon lesz a hangsúly...
Alig várom...
2013. április 17. 21:02 | Válasz erre | #343
Előző háeszem végén rosszul írtam a jelet, ezt akartam :), mert poén volt.
Mindegy jó hír, 1-2 hét elvileg és meglesz, úgyhogy megvárom!
2013. április 16. 18:20 | Válasz erre | #342
Assassin\'s Creed

Nagyon erősen spoileres, úgyhogy aki egyáltalán nem ismeri, ne olvasson tovább!

Sikerült végigvinnem ezt az igencsak gyilkosan jó hangulatú játékot. Mit is mondhatnék? Abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Gondolom jól hozott a Ubisoft konyhájára anno. Néhány apróbb hiba: hiába már rég eltelt 2008, a játék bugos. Nekem többször lefagyott vagy csak szimplán kilépet. A másik, az még csak hagyján, hogy akkoiban is volt olyan játék, melynek lemezét be kellett tenni a játszáshoz, de milyen dolog az, hogy még egy sima angol felirat sincs a játékhoz??? Hál\' Istennek sokkal több a pozitívum.

Történet: úgy ahogy eredeti, bár az egész alapját egy létező rendről találták ki. Amint már mondtam, Al Mualim árulására már elég korán lehetett számítani, azonban Lucy kellemesen meglepett, azt hittem, hogy csak egy sablon karakter. Drága Desmondunk alkalomadtán szépen feltalálta magát, de több lesz az ő karakterében... Altair volt a kedvencem, az elején egy beképzelt bunkó, aztán szépen lassan átformálódik, végül egy teljesen szerethető karakter lesz belőle. Mindamellett, hogy sose hagyta magát, egy adott kérdést több aspektusból is megvizsgál. A készítőknek hatalmas respect, az összes templomos vezér egy jól megírt karakter, egyéni célókkal. Számomra az egyik a többi felé emelkedett, mert nem hittem volna, hogy egy játék alatt +100-at tud ugrani a vérnyomásom izgalmamban. Ő Tamír, félelmetesen ügyesen oldották meg a szúrkálós jelenetét, ilyet csak filmekben látni. A mellékküldetések viszont gagyik, a megsegített embereknek ritkán vettem hasznát, a kilátós pontokból meg túl sok volt, de mint mondtam, így tovább tart a játék. Na meg egy idő után az adott célpontról megszerezhető infok megszerzése is unalmassá vált, director\'s cut ide vagy oda. Ez egy gyenge pont. A történetnek pedig azon része, hogy megfosszuk az embereket a szabad akaratuktól a Heroes 4 A Béke Ára c. küldetésben már találkozhattunk ezzel a témával, csak ott egy óriási kristályinga dolgozott ellenünk. Lehet hogy lopás?

Grafika, zene: ahhoz képest, hogy 2008-as a játék, a grafika szuper, az épületek szépen sikerültek, és elég korrektúl távolra lehetett látni benne és a víz is jól sikerült. A többi az nem olyan szép. Kedvenc városom Damaszkusz volt, de Akka kikőtője is gyönyörű volt a mellette található bazi nagy templommal, az egyik legszebb kilátás onnan volt, egyben a két legmagasabb épület egyike is. Mászjáfnál sajnos nem volt kilátó, pedig felmásztam volna az erődre. A városok kifogástalanok voltak, tényleg az az érzésem volt, mintha egy igaziban járkálnék, bár az Oblivion vagy a Skyrim lett volna ilyen ebből a szempontból... A hangok kiválóan sikerültek, a zene szintén jól teljesített nálam, mégha nem is volt benne fülbemászó dallam. A szerző azt nyilatkozta, hogy szerette volna megragadni a háborúk sötét drámáját, mindezt úgy, hogy a zene egyszerre merész és modern legyen. Jelentem sikerült!

Hangulat: lopakodás, mászás és sunyulás ezerrel, wow, egyből magába szippantott vele a játék. Mászni elég könnyen lehetett, szépen reagált a dolgokra Altair. A hangulathoz remekül hozzátett két NPC típus, igaz rohadt idegesítőek voltak, az egyik a kéregető asszony (Please just a few coins, I\'m hungry, I beg of you, stb.), ami sajnos egy általános jelenség volt akkor, ahogyan most is, de ami felkúrta az agyam, hogy kivétel nélkül minden esetben sok méteren át követett engem és feltartott, élesbe úgy szájba vágtam volna - szabályosan olyanok voltak mint egy román \"eladóasszony\" egy piacról. A másik a zakkant csövesesk voltak, akik számtalanszor nekilöktek az őröknek, így kezdhettem az adott infoszerzést előről. A szinkron egytől egyik kifogástalan lett, a különböző akcentusokat öröm volt hallgatni. A kardpárbajok szemet gyönyörködtetőek voltak, simán túltettek az olyan nagyokon, mint pl. a Skyrim, ott van vagy 3 mozdulat, és az ismétlődik, míg itt jóval több, ráadásul sok múlt a megfelelő időzítésen, ezzel is nagyobb realizmust adva neki. (Nem játszottam a Witcherekkel, így csak hallomásból tudom, hogy van benne olyan, hogyha bizonyos Jelekre a megfelelő időben kattintunk, akkor tudnak csak működni. Hogy odáig voltak ezzel, holott az elv már korábban létrejött, akkor miről is beszélünk?)

Az is tetszett, hogy szépen folyamatosan kaptuk vissza a rangunkat, így egyfajta egyedi szintlépést hoztak létre. Nehézség beállítása nincs, de ez is egy optimális szintre sikeredett. Bár amikor a vége felé Arszufba lovagoltunk, hát finoman szólva is elgurult a gyógyszer, mikor egyszerre vagy 40 szaracén rontott ránk, na meg Robert testőrsége is kemény volt, volt kurv@anyázás rendesen. Játékidőt nem mértem most, de ügyességtől és kimaxolási kézségtől függően akár 50 óra is lehet benne, vagy akár még több is.
Nem hittem volna, hogy egy számítógépes játék esetén ilyet mondok, de a játék képes a türelmünk fejlesztésére, ami szerintem nagy szó! Kár hogy nem lehetett vízbe ugrani, úgy hallottam ezt már orvosolták azóta.

Mondhatnék róla többet is, írhatnék még részletesebb véleményt, de minek? Ez egy nagyon jó játék, hát akkor milyen lehet a többi része...?
Állítólag folyamatban van a második rész magyarítása, ráadásul ugyanattól a személytől, aki megjegyzem minőségi munkát produkált, így lehet hogy megvárom vele. Persze csak ha méltóztatik válaszolni:(
2013. április 12. 16:22 | Válasz erre | #341
Majd igyekszem jobban keresgélni, bár szerintem az ilyen zászlógyűjtögetések csak egy fölösleges húzás volt a készítőktől arra, hogy tovább tartson a játék:D
A küldetéseket is meglehet csinálni 2-3 info begyűjtésével, most járok a negyedik elején, de lehet, hogy újrajátszom a harmadikat...
Amúgy én is szeretek egy játékot kimaxolni, persze csak ha van értelme!
Emlékszem pl az Oblivionnál mikor utoljára kijátszottam - teljesen, mert sokadjára se sikerült -, az uesp keresgéltem ki a még nem játszottakat, legtöbbjét nem is jelölte a napló, mégis az egyik kedvencem egy olyan lett, úgyhogy megérte keresgélni:)
© CatDog
2013. április 12. 15:03 | Válasz erre | #340
Én úgy szoktam csinálni ilyen játékoknál, hogy megcsinálom a fő sztorit, majd amit menet közbe ha találok valamit elrakogatom illetve mellék küldetés csak ami jól hangzik azt megcsinálom a fő sztori mellett. Majd ha befejeztem a sztorit akkor neki állok az ilyen kis dolgoknak és szépen kimaxolom a játékot. Mindenki döntse el van e kedve hozzá vagy sem én maximalista vagyok így megszoktam csinálni amit lehet egy-egy játékon belül :D
2013. április 12. 13:42 | Válasz erre | #339
Még egy kérdésem lenne: érdemes a mellékküldetéseket megcsinálni? Pl: 100-100 zászló begyűjtése, 60 templomos lovag likvidálása, stb...
2013. április 11. 13:47 | Válasz erre | #338
Akkor elleszek vele egy darabig... meg persze ha sikerül:)
Otherworldön mondták, hogy valami hatalmas nagy világmegváltó dolog lesz, bár a tesztelő nem tudta mindet megtalálni.
© CatDog
2013. április 11. 07:33 | Válasz erre | #337
Persze én kimaxoltam a játékot annak idején, de ne számíts egyszerű dologra. Egyébként nem 16 hanem 20 számrejtvényt kell megtalálni a játékban és akkor ha megoldottad mind a 20-at kapod meg az egyik titkos videót (ne számíts valami hú,de nagy dologra :D) amúgy a 100 toll összegyűjtéséért is jár ezeket jóval könnyebb megtalálni. De mire kimaxolod a játékot 100%-ra nem kevés idő kell hozzá és türelem.
2013. április 10. 20:19 | Válasz erre | #336
Spoiler annak, aki nem játszott az első résszel!

Hűha, kurv@ jó játék, legalábbis az eddigiek alapján.
De majd írok róla jobban, mert még az elején járok.
Konkrétan a második memóriablokk végén, azaz ki kell nyírnom Tamírt. Persze hogy kinyírom:)
Mivel kicsit kiváncsi voltam a második részre, utánnaolvastam egy kicsit a kézikönyvében és örültem mikor bejött a tippem, azaz a fekete ruhás Mester egy áruló. Akkor kezdtem rá gyanakodni, mikor kiderült, hogy nem is ölt meg. De lehet, hogy túl sok krimit nézek:D Hogy miért, azt nem tudom nyílván, gondolom a Templomos kontra Assassin ellentéthez van köze, de ez még az első rész, úgyhogy biztos ki fogják bontani a következő részekben. De az még messze van:)

Nem szervesen tartozik ide, de korábbi emlékeim szerint a második részben össze lehet gyűjteni 16 rejtvényes valamit, amit ha megoldunk, akkor fény derül valami egetverően nagy titokra. Nyílván ezt most nem akarom tudni, mert akkor nincs élvezet, csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy neked sikerült e megszerezni az összeset (azt mondják nagyon nehéz) és ha igen, akkor valóban világmegváltó titok e?
2013. április 10. 12:10 | Válasz erre | #335
Amnesia jo, meg nem melyedtem bele, csak kiprobaltam, baljos...elvezetes.
© CatDog
2013. április 9. 13:53 | Válasz erre | #334
Nálam úgy van, hogy most egy játék van amivel mindig játszok az a Diablo 3 emelett még fenn van az adott év nba játéka 2K13 aztán az adott év F1 játéka F1 2012, Starcraft 2 (most korrekt az új Hearts of the Swarm!) aztán még fenn van ha kedvet kapnák hozzá a Diablo 1-2, Baldurs Gate 1-2, Icewind Dale 1-2 (persze ezekkel már van, hogy fél évig se nyúlok hozzá, de fenn kell lenniük, ha kedvet kapok hozzá :D) persze kell egy verekedős játék is az most a Street Fighter X Tekken...

És ugye ha kijön valami azonnal teszem fel megnézem érdemes e arra, hogy végig is játszam, gyakorlatilag minden játékot azonnal lekapok teszem fel így semmit sem halasztok el :D Persze ezek nagyrésze azonnal törlés 10-30 perc után,(de mindenképp kipróbálom) a jókat még 1szer végigtolom aztán törlés amik pedig érdemesek arra azokat már vagy előrendeltem vagy végigjátszás után döntök úgyhogy beruházok rá. Persze nehéz időt szakítani ezekre így mind , de napi pár órát mindig elcsippentek :D Így van az, hogy van aki 1 nap alatt kitol egy új játékot nekem tart egy hétig :) Legalább tovább élvezem...
2013. április 9. 13:20 | Válasz erre | #333
Fent van most nekem az AC 1-2-3+Brotherhood+Revelations, Witcher 1-2, Tomb Raider 2013, Morrowind, Skyrim+Dawnguard+Dragonborn, úgyhogy egy ideig megvagyok...[smiley]email[/smiley]
© CatDog
2013. április 9. 13:07 | Válasz erre | #332
Na igen, ha pótólni kell a sok jó játékot akkor sosem lesz elég időd egyikre se annyi jó van szerencsére persze :D
2013. április 9. 13:06 | Válasz erre | #331
Igen, az Infinitiről is rengeteg jót hallottam, ha tudom, akkor beszerzem, meg jó lenne még egy magyarítás is hozzá.
AC3 az eddig látottak alapján nem rossz, de majd elválik...
Amnesiát szeretném még kipróbálni, meg a Fifa 13-at, esetleg Battlefield 3, vagy Serious Sam 3, de van most elég játék a gépen[smiley]vigyor3[/smiley]
© CatDog
2013. április 9. 13:02 | Válasz erre | #330
Az AC sorozat tényleg nem rossz , ha az első tetszeni fog akkor a 2. még jobban. Altair akit az első részben irányítunk hidegvérű gyilkos tényleg míg a 2. részben Ezio is kegyetlen, de egy sokkal jobb világot építettek hozzá Olasz ország Ezio-nak ott van még ugye a Brotherhood és a Revelations is. Ezio a sorozat legjobb karaktere.
Viszont a mostani 3. rész nekem nem tetszik egyáltalán kapunk egy vadember indián kölyköt Connor aki ugyan kitanulja a gyilkolás mesterségét, de maga a sztori szerintem nagyon gyenge a karakter buta naív nem lehet r mást mondani és jönnek hozzá a Dlc-k amik meg rosszabbnál roszabbak... és a sorozat zuhanása szerintem mégcsak most kezdődik, mert a pénz csak lebeg a kiadó szeme elött , mint Fekete Zászló a szélben (kis hasonlat ugyanis a 4. rész kalózos lesz...)szerintem gagyi, de meglátjuk mit hoznak ki belőle idén már dobják is a piacra.
Nagy gamer vagyok szinte mindennel játszottam már :D Kedvenceim a kaland játékok amik minnél nehezebbek. Bár ilyeneket már a mai gyerekek elbutulásával nem nagyon készítenek mert félnek, hogy kutyát sem érdekli az amikor már gondolkozni kell egy játékban helyette legyen minnél egyszerűbb és üsd vágd nem apád :D

A Tomb Raider simán az év játéka és nagy valószínűséggel a Bioshock-al lesz nagy csatában, majd a címért, ha raktak volna még a TR-be olyan fejtörőket, mint a régi részekbe akkor nálam simán 100% tökéletes lett volna így csak 95% :D szóval csak szuperlativuszokban lehet róla beszélni. btw. a Bioshock Infinite se kutya játék azért :)
2013. április 9. 12:23 | Válasz erre | #329
Tomb Raidert én is feltettem, még nem játszottam vele, de sort fogok rá keríteni, mert tényleg nagyon jókat hallottam róla. A grafikája meg...
Valószínűleg az Assassin\'s Creednek ugrok majd neki, sokak szerint a világ legjobb sorozata.
© CatDog
2013. április 9. 11:05 | Válasz erre | #328
A Silent Hill véleményem szerint annyival jobb sorozat, hogy több benne a gondolkodtató rész és jobb is a sztorija az összesnek. Az első rész nagyon jó a 2. szintén a 3. és 4. kicsit gyengébb míg a Homecoming szerintem a legfélelmetesebb a sorozatban és majdnem, hogy a 2. rész kicsit felturbózva, ez a rész még mai napig képes hidegrázást kihozni rajtam pedig már többször végigjátszottam. Egyszerűen annyira jó az a nyomott hangulata a játéknak, hogy pillanatok alatt beszippant és akkor meg lehet rettegni, mert a hang effektek bazi jók. Komolyan nem vagyok mai csirke meg kinőttem ezt a félelem dolgot, de ez előtudja halászni az emberből :D Még anno kis gyerekként rettegtem az Elátkozott Ház olvasása közben :)

Viszont az új Resident Evil nem lett rossz 4 karakter 4 történet hosszú és jó és csak 6000ft, simán megérte az árát.

Ami most nagyon jó játék az az új Tomb Raider egy percig nem fog unatkozni aki kipróbálja ajánlom.
2013. április 9. 09:06 | Válasz erre | #327
En szeretnem vegig vinni a Silent Hill es a Resident Evil szeriat, meg sosem tettem. :)

Legutobb az I am alive-ot jatszottam vegig, nekem nagyon tetszett.
© CatDog
2013. április 8. 20:51 | Válasz erre | #326
Hamár kicsit pc játék meg kapcsolódjon is a kjk-hoz akkor én ajánlanám a Silent Hill 2. részét nem mai darab, de a legjobb.

Gyakorlatilag felfoghatjuk egy Elátkozott Ház-nak is az egész játékot persze csak olyan zárójelesen, hisz a játék 90%-a zárt térben (Épületek, több szintes hotel, kórház, van egy szellem járta ház is benne a kiegben..) jó kis fejtörők vannak benne. Semmi gépigénye nincs a játéknak hisz nem mai darab ahogy írtam bárkinek elmegy. Aki még nem játszott vele szerezze be megéri.
2013. április 7. 22:25 | Válasz erre | #325
Kis segítséggel, de sikerült megszereznem a Blood Bound c. DLC-t (Trónok Harca), így ígéretemhez híven írok róla. No nem sokat, mert nincs is mit.
Negatívumok: rövid, mire belejöttem, vége lett, a story nem éppen érdekfeszítő, a programozók pancserek - Mors hátára felcsatolt pajzsa kb. 50 cm-el a levegőben lóg. És mindezt 5 Euróért?
Pozitívumok: jó a hugyozásos poén az elején, jók az utalások a játékra (Alester, kutya, stb), jól átjött a \"Vadak hangulata\", vagy inkább természete, és a végén korrektul megtudjuk, hogy miért is kapta Mors a Mészáros nevet.

Illetve, a hétvégén ingyen elérhető volt a Steamen a Red Orchestra 2 c. játék. Persze \"csak\" a multi része. Bevallom, nekem ez volt az első komolyabb lövöldözős játék, főleg mostanság, mert eddig Doom meg Blood volt, és talán ennyi. Sőt, ez volt az első multim is. Magáról a játékról ezért nem tudok sokat nyilatkozni, de néhány dolgot mondanék: a grafika nem nagy szám, számomra indokulatlanul nagy hely a 17 GB, az Oblivion nem volt 5 és mennyivel több tartalom volt benne (utánnajártam, két oldalon 8 küldetés van benne, ráadásul bizonyos helyeket többször is végig kell menni), a tájak valóban egy háborús övezetre emlékeztettek, az orosz tajga is szép volt, a zenéje viszont nagyon tetszett, kiváltképp az orosz kórusos rész, illetve a hangok is odab@sztak, jól feltekertem a hangszórómat[smiley]eplus2[/smiley]
Egy elmélkedéses dologra pedig még kitérnék, azért milyen igazságtalan és voltaképpen sehogyse feldolgozható dolog, ugye katonák vagyunk, lelkileg felemelkedve, meg kell védenünk hőn szeretett hazánkat, mert az ellenség elakarja venni tőlünk, ezért nosza rajta, fussunk előre, tegyük a dolgunkat, öljünk meg sok... BUMM... és minket öltek meg. Senkivel se tudtunk végezni, semmi jót nem tehettünk a hazánkért, többé már nem tudunk gondoskodni családunkról, úgy kell meghalnunk, hogy azt se tudjuk mi lesz velük, és voltaképpen azt sem tudjunk ki és honnét lőt le. Jobbik eset az azonnali halál, rosszabbik a lassabb, mikor még utolsó erőinkkel végignézhetjük számos bajtársuk hasonló bajait.
A dolog pikantériája, a másik oldal is így van ezzel, csak meg akarják védeni magukat[smiley]violent[/smiley]
Igaza volt Lenonnak, \"Szeretkezz, ne háborúzz!\"
2013. március 27. 18:12 | Válasz erre | #324
Sonic Generations: hűha, komolyan mondom, leborulok a japánok előtt, nagyon odatették!
De még mielőtt komolyabban belekezdenék, essünk túl a feketelevesen. A játék ismételten nagyon gyerekes, és az online mód is teljesen felesleges. Története is van, amennyiben annak lehet mondani, egy reggeli matinébe való - viszont az igaz barátság és a bajtársiasság motívumai szépen beleépültek, ez egy jó pont.

Akkor tehát, a játék valami istentelenül jó lett a maga nevében. Nem sokat vállaltak fel, de azt maradtéktalanul, azaz 100%-os mutatóval teljesítették. Olyan eszméletlen hangulata van, hogy sok mai \"évszázad játékának\" kikáltott darab a nyomába se érhet. Ezt több mindennel is elérik. A grafika gyönyörű, tényleg meseszép, és igazi színekből tevődik össze. Továbbiakban, nagyon régóta nem láttam, illetve hallottam olyan játék zenét, ami akár egy Oscar díjas filmmel is felvehetné a versenyt. Gyakorlatilag minden külön tételt kapott, a hangok pedig tényleg a legnagyobb igényességgel lettek kidolgozva, igaz nem valami sok van belőle, de ami van, az üt. A tételek pedig szépen megkomponált darabok, amelyekben keveredik a szimfónikus a modern zenével, valóban minden pálya a hozzá legjobban illő aláfestést kapta. Kapott is valamilyen díjat 2011-ben. Pont emiatt feltűnő, hogy a szinkron nagyon gyér lett. És egyben bántó is, hiszen ha az előbbieket ilyen minőségben meg tudták csinálni, akkor... :(
Most pedig mondanék néhány szót a játék legjobb tulajdonságáról, a pályakészítők munkájáról. Überatomkirály. Ennyi. Komolyan, olyan szinten összehozták, hogy ténylegesen szuperlatívuszokban tudok csak róla beszélni. Maximálisan hozza a Sonic játékok névjegyét - az eszméletlen száguldást, mindezt úgy, hogy gyakorlatilag esélyed sincs lereagálni, hogy éppen mi is következik. A 3D meg aztán... tényleg, látni kell. (Nem a mozis 3D-re kell itt gondolni.) Igazából leírni elég nehéz lenne, inkább nézzetek videókat róla youtubeon. Ráadásul minden pálya több irányban is végigjátszható, amelyeket természetesen variálni is lehet, így garantált a hosszú játékidő. Mindezek tetejébe található még benne boss fight, final boss fight, rival battle, boostolás, achievements, skillek, több boostolás, összegyűjthető ún. vörös gyűrűk, amikért különböző jutalom jár feloldható videó/karakterek/concept artok/zenék formájában, challengek és még annál is több boostolás:) Minden pályát végig kell tolnunk a normál 2D-s és az új 3D-s Sonic bőrében, összesen 9 van belőlük. Nehézségi szint nincs, de úgy gondolom ezt is nagyon jól megoldották egy korrekt optimalizálással - volt jó sok idegbaj részemről:D
Azért legyünk egy kicsit reálisak, voltaképpen ez mégis csak egy gyerekjáték, tehát aki ezt nem tudja feldolgozni, vagy képtelen a nosztalgikus érzelmekre, az felejtse el. Ellenben, a játékot olyan minőségű és mennyiségi tartalommal ruházták fel, hogy akár egy komolyabbn játék ellenfeleként is megálná a helyét. Jó példa rá, hogy szinte sose nézem végig a creditset. Viszont ezt is jól megoldották egy eddigi Sonic játékokból álló összevágott montázsal. A végén pedig egy vicces zárójelenet. Én összesen 20 órát toltam vele, és kb. a nagyobbik felét sikerült megoldanom. Viszont úgy gondolom, hogy még vagy 20 simán benne van... Azt hiszem, nem véletlenül írtam ennyit róla!

Egy szó mint száz, ha másért nem, hát ezért érdemes kipróbálni:
http://www.youtube.com/watch?v=pe7GQ91VPNU
2013. március 17. 21:29 | Válasz erre | #323
Sonic-All Stars Racing: mikor megláttam, hogy ilyen is van... [smiley]finom[/smiley], mármint Sonic. Gyerekkorom egyik kedvence volt a Sega Mega Drive. Apámmal és a tesómmal rengeteget toltuk, így értelemszerűen meg kellett szereznem.
Telepítés után jött a csalódás aztán. A játék borzasztóan gyerekes, na mondom akkor törlés. Azért tettem vele pár kört, és csodák csodájára elkezdett megfogni, majd egyre többet és többet játszottam vele. Azt kell hogy mondjam, hogy minden más stimmel vele. A grafika szép és nem is igényel nagyon erős gépet, persze ez relatív, a hangulat mulatságos, ahogy egymásnak mutogatnak versenyzőink. A küldetések változatosak egy bizonyos határon belül - némelyik igencsak izzasztó -, a Nagydíjak pedig három nehézségi szinten is kijátszhatóak. Került bele egy kis drift meg boost, de a kedvenceim a felvehető kis tárgyak lettek, nagyon jól lehet szivatni a többieket[smiley]nyes[/smiley]. Minden versenyzőnek a saját karakteréhez illő járműve van, értelemszerűen mindegyik másban jobb. Úgy gondolom max. 15-20 játékidő van benne, de akkor lehet, hogy sokat mondtam, én 11 és felet toltam vele és amit akartam, azt megcsináltam. De az is lehet, hogy keveset, mert akár 4-en is játszhatják egyszerre! Láttam, hogy van egy Generations alnéven futó Sonic is, azt is ki fogom próbálni majd...
Egy könnyed hangvételű ügyességi játék, annak viszont kiváló, mert amit felválalt, azt maradéktalanul teljesítette. Kellemes nosztalgikus élmény volt.[smiley]worship[/smiley]
2013. március 5. 20:24 | Válasz erre | #322
[url=http://indigojamgames.com/play-deathtrap-dungeon/]Hátha valaki még nem találkozott vele, idő hiányában mégnem próbáltam ki, így nincs infom róla.[/url]
2013. március 1. 21:07 | Válasz erre | #321
Trónok Harca: az rpg verzióról lesz most szó kérem.
Az Otherworld nagyon lehúzta azt a youtubeon, bevallom ezért félve kezdtem neki egy kicsit. Na de mekkorát csalódtam. Termsézetesen pozitív értelemben, mert szerintem nagyon jó lett. Na jó, ez azért túlzás, nem is kicsit, mert több sebből is vérzik, de ahhoz képest, kifejezetten élveztem azt a 25-30 játékórát vele. E téren a mai játékoknál kb. az alsó-közép kategóriát sikerült megütnie. Még megpróbálom beszerezni hozzá a plugin küldetést is, ha sikerül...

Történet: nehéz helyzetben vagyok, mert csak Spoilerekben tudnék beszélni, de azt nem akarok. De van itt minden, mi szemszájnak ingere, árulás, harc, politika, ármánykodás, önfeláldozás, stb. Van amelyikre nem számítottam aboszlút, van amelyik teljesen kiszámítható, és van amelyik nagyon gagyi lett. Hál\' Istennek inkább jobbak kerültek bele. Ráadásul 4 féle befejezése van. A kedvenceim a 8.-iktól 13.-iktól tartó fejezetek lettek.

Hangulat: ez már felemás lett. Ami hozza a szintet, az az, hogy átlagban egy párbeszéd során 2-6 választási lehetőségünk van. A játékidő kb. felét pedig a párbeszéd teszi ki. Éppen ezért kisebb-nagyobb következményei lehetnek tetteinknek. Többnyire azért kisebb.
Erre még rátetéz az a rengeteg info a világról, amit útközben összegyűjthetünk. Igazán hasznos volt, sok új dolgot tudtam meg általa.
Sőt, az első évadra vonatkozóan bele is tettek néhány nagyobb utalást is, de ezek is spoielerek.
A fejezetek elég hosszúak, legtöbbjük nem összecsapott, két nagyon nagy hátránya, hogy kicsik a pályák, és gyakran előfordul, hogy ugyanazon a részén kell bolyongnunk.
Az Arénás rész viszont tetszett, Lucifer még a fegyverhordozó szinten is kemény volt:)
Mindemellett a játék rendelkezik azokkal az idegesítő szokásokkal, amikkel a többi konkurencia is.

Graflka, zene, hang: a grafika finoman szó is csak közepes, a havas részek nem ütnek, a városban játszódóak már sokkal jobbak. A főmenüben megszólaló főtémán kívűl kb. 3 emlékezetesebb téma hallatja magát - azért ez kevés. Hangok a megszokottak, semmi új.

Harcrendszer: a fejlesztők azt az utasítást kapták, hogy nyugodtan kisérletezzenek. Díjazom az erőfeszítéseiket, komolyan, de lett volna még mit csiszolni rajta. Az irányítástól pedig herótom lett, fölöslegesen túlbonyolították. Kár érte.

Mindent összevetve kissé vegyesek az érzéseim, de ha azt nézem, hogy 3 napig a megszállottja voltam, akkor nálam nyerő lett. Ez pedig főképp a történet miatt van.
2013. január 6. 16:31 | Válasz erre | #320
Anno valamelyik újság mellékleteként is kapható volt. Régen játszottam vele, de arra emlékszem, hogy míg a kezdeteknél a támadók majdnem kinyírtak, addig a végefelé nem volt aki megszorongatott volna, igazi hentes csapatot sikerült összeraknom. Volt benne szex is. :D Egy démonnővel kellett együtt hálnia valakinek (a legerősebb csapattag ajánlott erre a szerepre) valami infoért, és elég jó lehetett, mert aztán a csapattag annyira vágyott utána, hogy folyamatosan csökkent az élete emiatt. Mondjuk erre is volt megoldás (ha jól emlékszem az, hogy kinyírjuk a szukát).
Viszont aszongyák, hogy a 7-es keményebb volt.
2013. január 6. 16:07 | Válasz erre | #319
Arx Fatalis-t ismeri vki? :)
2012. december 27. 09:32 | Válasz erre | #318
Axe,azert a Commodore era mar legalabb 20 eve volt. :P Nem 10-15. :) Egyebkent ja, jok voltak azok a kalandjatekok, de sosem tudtam vegig vinni oket. Jo lenne ha valakinek meglennenek ezek a leirasok. :) Bosszu volt a kedvencem. :)

Kozben lassan mukodokepes lesz az uj gepem. :) Par jatekot mar felraktam ra kiprobalni. I am alive...nekem eddig nagyon bejott, hangulatos, antiszocialis, nekem valo. :D Leszedtem meg a FarCry3-at, Assassin Creed 3-at, Hitmant es a Spec Opt Line-t. Az egyik PC gururol meg felraktam az Amnesiat, jo kis horror kalandjatek.
2012. december 23. 14:18 | Válasz erre | #317
Egy másik topicban olvastam a sci-fi fantasy ötvözte világokról felmerült gondolatokat, és szeretném megemlíteni a Wizardy sorozatot, abból is a 8. epizódot. Kevés ilyen jó, belső nézetes, csapat alapú játékkal játszottam életemben. Khm, egy ismerősöm úgy hallottam az isozoneról szedte le ingyen.
2012. december 16. 12:05 | Válasz erre | #316
A Gothic sorozatot én is imádom, a második részről bemutatót is raktam fel a honlapomra. Bár szerintem a kieggel kisebb a játékélmény, jóval megnehezíti és meghosszabítja. A seekereket valami eszméletlenül felerősíti. Valahogy a negyediket kellene beszereznem xboxra.
© AXE
2012. december 11. 10:37 | Válasz erre | #315
Sziasztok!
10-15 éve voltak a Commodore 64-re szöveges kalandjátékok.(Időrégész,Új Vadnyugat 1-2,Lord Of The Hell Az Alvilág Ura,A Pokol Angyala,Bosszú stb.)Érdeklődni szeretnék,hogy nincsenek-e meg valakinek a hozzájuk tartozó kézikönyvek PDF-ben.Azért bátorkodtam megkérdezni,mert pl.a Bosszúnál és az Új Vadnyugat 1-nél is kellene őket használni,mert anélkül nem lehet továbbjutni.Előre is köszönöm!
2012. december 8. 18:25 | Válasz erre | #314
Csak tippnek mondom a Gothic szériát (A 2 a kieggel a legjobb) és a Fable szériát (2 csak xboxon van, de az elsőt 12szer játszottam végig :D) vagy esetleg dark messiah of might and magic (ez se rossz, egyedi a harcrendszere).
2012. november 20. 20:07 | Válasz erre | #313
Sikerült szereznem egy Gigabyte egeret, amely ergonomikus is egyben. Abszolút kényelmes.

A memória ügyben pedig egy pici figyelmetlenség történt, de ma vittem vissza, kicserélik egy 64 bites hetesre. Mert ugye a 32-es csak négy gigáig tud, a 64-es meg akár százig is jó.
2012. november 20. 18:39 | Válasz erre | #312
Röviden mégis:

1. Szerintem neked olyasmi kéne igazán, amit például a Logitech MX518-as egere tud. (Ez már egy igen koros modell, de azért ezt írtam példának, mert ezt konkrétan ismerem.)

2. Legjobb tudásom szerint az Everest teljesen ingyenes, otthoni verziójának fejlesztése már jó ideje leállt. Ha ebben nem tévedek, akkor az új alkatrészeknél a hardware detektálási problémák a fejlesztések és frissítések hiányából fakad; teljesen új gépnél tök régi Everestet használni szinte értelmetlen. (Amúgy is, pontatlan memória értékelések miatt nem kell memória hibára gyanakodni. Memória hibának durva, rendszertelen fagyások lehetnek a jelei elsősorban.)
2012. november 20. 18:24 | Válasz erre | #311
SSD élettartam kérdésében véletlenül félreértelmezted a leírtakat, hisz én is pont azt fejtettem ki, hogy ezek élettartamát jelenleg még (a tapasztalatok hiánya miat) nem lehet pontosan megbecsülni; és azt írtam le (talán a részletessége miatt túl komplikáltan), hogy még NEM tudható az, hogy egyes tipusoknak PÉLDÁUL ennyi és ennyi az élettartamuk.

SSD méret: Természetesen észszerűbb választás a nagyobb tárhelyű, de az ajánlásomat (méret ügyileg) a korán sem elhanyagolható ár tényező figyelembevételével tettem. (Most még én is biztos akkorában gondolkodnék.)
Amúgy a meghajtó kapcsán (már ami egy rendszer vinyót illet) egy \"másra\" használt \"mondás\" igazsága is figyelembe vehető: \"nem csak a méret a lényeg\"...
2012. november 20. 14:51 | Válasz erre | #310
Sztornó, problémák félig megoldva.
Első oldalElőző oldal123456789101112131415Következő oldalUtolsó oldal