Nem biztos, én a zárójeles részt úgy értettem, hogy az az olvasónak szól.

Lehet, hogy volt már szó róla más témánál, de ebben a könyvben van az egyik kedvenc fordítói igényességem a 194-es pontnál.

"Jelöld be a kalandlapodon a 20 egységet az OXIGÉN felirat alatt, és mindig húzd le a megfelelő számú kockát, ha utasítást kapsz erre. Ha az oxigénmennyiséged nullára csökken, kénytelen vagy megfulladni (van jobb ötleted?). Lapozz az 51-re."

Persze a zárójeles résznek nyoma sincs az eredetiben. Drága fordítónk önkritikát gyakorolt és érezte, hogy a "kénytelen vagy megfulladni" talán nem a legelegánsabb, így odakommentelt a szerkesztőjének zárójelben, hogy van-e jobb ötlete, majd az egész így, ahogy van, ment a nyomdába. (Mondjuk a kötet fordításának minősége alapján az sem lenne meglepő, ha nem lett volna szerkesztő, így pusztába kiáltott zárójel maradt volna a feltett kérdés.)

Nos, mivel retrospektíven haladok az elemzésekkel, vagyis korábban már játszottam a sorozat túlnyomó többségével, nagyon nehéz eltekinteni a Fighting Fantasy legrosszabb írójával, Luke Sharppal kapcsolatos averzióimtól bemutakozó "remekműve" kapcsán. Márpedig ennek az írónak összesen négy könyve is megjelenhetett, vagyis a Puffin döntéshozói mégiscsak láttak benne valami potenciált...

Nem leszek túl hosszú, ez a kaland gáz, úgy ahogy van. A kiindulópont, hogy fejvadászként meg kellene mentenenünk az elrabolt Galaktikus Elnököt 48 órán belül még a szódával elmegy kategória de már itt érezni azt a kusza összevisszaságot, ami kicsit se érdekes, távolról sem izgalmas és egy pillanatig se lehet komolyan venni - ezzel kis túlzással most Sharp egész KJK munkásságát jellmeztem. A hangulat semmilyen, egyszerűen csak megyünk A városból B városba, mindenféle random epizódok történnek velünk, hol jófejek a droidok, hol nem, csak úgy a hasunkra kell ütnünk hogy éppen mikor melyik. Az első fejezetben ha kikérünk egy koktélt a repülőn, rögtön mínusz egy ügyességgel indítunk és persze maradandóan, tehát nem az hogy a következő alvásig áhh ez annyira béna. Nem mintha nagy csaták lennének mondjuk a könyvben. Vannak idegesítő halálpontok, illetve olyan is, hogy eltévedünk és kifutunk az időből ezért bukunk. Szóval még szenvedni is kell a teljesítésért. Nem kell fáradozni a tárgy gyűjtögetésen, itt ugyanis nincs semmi. Van ilyen félelem főértékünk amit kb már most el is felejtettem, hogy van benne. Meg ilyen hatalmas kreativitású próbák, mint a hagyományos próbák, csak itt még több kockát kell ész nélkül dobálgatni. Ha a kreativitás nem megy, dobáltassuk a kedves olvasót minél többször érdekes leírások helyett hát persze.

Őszintén egy ideig próbálkoztam a szabályos olvasással aztán ennyira érdektelenné vált, hogy feladtam és végigrohantam a végigjátszáson. Sok mindent elmond a könyvről, hogy míg más könyvekre emlékeztem valamennyire, ez semennyire nem maradt meg. Másik jelzésértékű tény, hogy a zagoros fórumon tizenkét év alatt sikerült kemény HAT DARAB hozzászólást kreálni a közösségnek, ez abszolút negatív rekord.

Ha valami pozitívat kellene kiemelnem, az időfaktor behozatala egy működő koncepció és ha úgy vesszük, az is pozitívum, hogy nem kell stresszelni a tárgyak miatt, mert nincs egy darab se. De egy kaland gerincét a hangulat és a történet adja, itt pedig nagyon csúnyán elvérzik Sharp. Mondhatnánk, hogy majd belejön később, de inkább ne mondjuk... Ennél kisebb pontot csak azért nem adok, mert mégiscsak az első próbálkozása volt.
10/3

---

The city changes but the fools within are always the same.

[b]Borító:[/b]
Először nem értettem, mi köze az illusztrációnak a műhöz: úgy értem, egy lángoló kardot szorongató démon egy lézerpisztollyal…aztán játék közben megvilágosodtam: az egyik Nagyszarvú Kutyapofájú Őr (igen, ez a hivatalos neve a lénynek) látható itt, neutronkarddal és kábítófegyverrel. Tehát van köze a műhöz, de ezzel együtt se tetszik.

[b]Grafikák:[/b]
Eléggé vegyes a kép, kb. olyasmi, mint a Robot Kommandó című könyvben. Itt is vannak képregényszerű osztott képek, az emberek és androidok is hasonlóan vannak megrajzolva. A nőábrázolás (Arana közeli képe) kifejezetten tetszett, a légicsaták is jól néznek ki, és szerencsére az összes fontos illusztráció megvan. A 317-es ponthoz tartozó kép azonban rossz (android helyett egy döglött ember hever a terminálnál), és azt is sajnáltam, hogy Aranán kívül egyik jelentősebb figura sincs ábrázolva.

[b]Történet:[/b]
A távoli jövőben játszódik a kaland, egy galaktikus birodalomban, ahol emberek és gromulán nevezetű humanoid idegenek élnek egymás mellett eléggé feszült „se veled, se nélküled” viszonyban. A Földről már rég kirajzott az emberiség java, főleg gromulánok és mindenféle csőcselék él a bolygón. Egy nap elrabolják a Galaktikus Elnököt, és a Földön egy ismeretlen helyen agyszondázásnak vetik alá, hogy a mindenféle védelmi kódokat megtudják tőle, és valami „Lila Lobogók Birodalma” nevű ellenséges seregnek vagy rivális birodalomnak átadják. Fejvadászt alakítunk, és az a feladatunk, hogy megmentsük az elnököt 48 órán belül – eddig tud ellenállni a szondázásnak.

[b]Nehézség:[/b]
Közepesnek mondanám. Igaz ugyan, hogy nincs szükség semmilyen speckó tárgyra vagy nem kell kódszámokat, rébuszokat megfejteni, nincs kötelező rejtjelezett továbblapozás sem, ámde bőven akad hirtelen halál, vagyis ha rossz irányba mész, rossz illetővel beszélsz stb. akkor egyből elbukod a missziót (gyakori, hogy nem halsz meg, csak csapdába kerülsz és elfogy az időd), és ezeket persze semmi nem jelzi – össz-vissz annyi segítséget ad a könyv a történet leírásában, hogy ne bízz senkiben. Szerencsére az idő nincs kicentizve, úgyhogy ha nem állsz le minden bokornál harcolni, a feladat teljesíthető.

[b]Főellenség:[/b]
Na, az egy darab sincsen.

[b]Ami tetszett:[/b]
Annak ellenére, hogy ez is egy ilyen komikus kalandjáték, ügyeltek arra azért hogy legalább alapszinten komolyan lehessen venni és nincs a komplett mű elhülyéskedve. A megbízást kommunikátorüzenetként kapjuk, a fejvadász-szerepleírás és etikett ügyesen ki van dolgozva és elég életszerű lett – például hogy nem gyilkolászhatunk kedvünkre, vagy hogy a fejvadász-cégnek vannak beépített droidjai akik segítenek nekünk, és a zsarudroidos + utcai bandás epizódok is jól meg vannak írva, bár néha eléggé kaotikus a viszonyunk velük – egyszer segítenek, másszor ellenségesek. És bár van olyan útvonal, ahol vannak kódszámok és fejtörők, a könyv végigcsinálható ezek nélkül is, úgyhogy javasolható olyannak is, aki szereti a matekot és olyannak is, aki ki nem állhatja. Itt is vannak félelem-pontok ugyan, de teljesen máshogy működnek, mint az Elátkozott házban, ha megijedünk, maximum pár életerő-pontot veszítünk. Van emberfogó hálóvetőnk (ez igen hasznos emberek elleni harcban), és itt is van „hirtelen halál” szabálya, de ez csak ellenséges droidoknál használható (ha megtaláljuk a gyenge pontjukat, kikapcsolhatjuk őket), szerintem ezzel semmi baj nincs. Ami pedig a befejezést illeti, tetszett a lehetőség, miszerint a gromulánok esetleg felbérelhetnek majd egy bosszúakcióra.

[b]És ami nem:[/b]
Nagyon érezni ennél a műnél is az utánzást. A „gromulán” faj egy az egyben a Star Trek-ből lett átemelve. A kinézetük (kopasz emberszerű figurák) semmi extra, hát azzal próbálták feldobni őket, hogy imádnak sakkozni, imádják a csigákat, és mivel gyengék, mindenféle illúzió-generátorokkal meg „excel” nevű harci droidokkal veszik körbe magukat (ez most kivételesen nem poénos utalás, hanem az „excellent” szó rövidítése). Ennélfogva a harcok is eléggé egysíkúak – zsarudroid, excel droid, őrdroid, ilyen droid, olyan droid. És valahányszor legyőzünk egy robotot, mindig elolvad mint a jégkocka a napon…miből készültek ezek, karamellből?
Aki abban reménykedik, hogy az emberi ellenfelek jobbak, azt ki kell ábrándítsam. Már maga a „hulgán” elnevezés is elég erőltetett (csak itt elvettek egy betűt, nem hozzáadtak), de ráadásul mindenféle focicsapat neveit viselik a bandák. Alapjában véve a vicces utalások többsége nem működik, vagy csak simán fárasztó…a Silverhound még rendben van (utalás a Greyhound cégre), de ott van a magát cowboynak képzelő excel robot, vagy a Dragonball-szériára utaló Lila Lobogó Birodalma (Red Ribbon Army), amiről persze semmi egyebet nem tudunk meg – kik ők, mik ők, honnét jöttek, háború van-e vagy sem…ez úgy lóg a levegőben. És bár vannak rakétakocsik a könyvben bőven, valamiért csak busszal tudunk a városok közt utazni, és bizony, ha lekéssük, automatische vége a játéknak, hiába vannak töltőállomások is, és végtelen a pénzünk, ha nem érjük el a buszt, buktuk az egészet.
Feltűnt, hogy ebben a könyvben is igen sok a félreütés, rosszul írt szó, hiányzó betű. Igen, Serflek úr fércmunkája, bár itt jobb passzban volt, kaptunk már tőle rosszabb végeredményt is.
Az ügyességünk ebben a műben jószerivel nincs is kihasználva, helyette viszont van egy csomó erőpróba, vagyis dobni kell X kockával, aztán dobni még egyszer és hozzáadni az életerőnket ehhez az utolsó dobáshoz. Ha elkúrjuk, a jutalom többnyire halál. Még külön rubrikákat is kapott „speciális feladat” és „fizikai feladat” néven. Nem értem, az ügyesség már nem volt elég? Harcnál az is elég vicces, hogy a puszta ököl és a neutronkard ugyanannyit sebez…na neeee!
Végül pedig a londoni szín: ad a játék egy térképet, ám se a csapdákat nem látni rajta, se azt, hogy hová kéne mennünk. Gondolom itt az utunk során összegyűjtött koordinátákat kéne felhasználni, de természetesen szép nagy darabok hiányoznak a térképből, úgyhogy találgathatsz kedvedre.Vélhetően a leghaszontalanabb térkép az ismert univerzumban. Ja, szóval nem a legrosszabb sci-fi kalandjáték, de messze nem a legjobb.

Ez volt az első Új Vénuszos KJK, amivel játszottam és hát nyilvánvalóan tetszett gyerekként. A fejtörőket kifejezetten élveztem, szerencsére nem túl nehezek. Mindenesetre kamaszfejjel nagyon kielégítő volt, hogy átmentem azokon :) Viszont maga a történet annyira nem maradt meg.

Nemrég újrajátszottam felnőtt fejjel is, hogy lássam mennyire változik meg a véleményem róla: nos a könyvet nem tartom rossznak most sem, de annyira nem is jó. Igazából teljesen átlagos. A hangulatot enyhén szólva se nevezném pörgősnek, lassan csörgedezik a sztori. Nagy ellenségek nincsenek, inkább az a veszély, hogy kifutsz az időből vagy nem szerzel meg valami értékesebb információt.

Az alapsztori nem egy nagy cucc, elég sablonos. Kicsit nem is értem, hogy miért egy fejvadászra bíznák a legfontosabb feladatot a galaxisban, miért nem valami biztonsági-hírszerzési szerv ügynökére. Valahogy az egész könyvben nem éreztem, hogy valóban fontos lenne nekem (meg az egész galaxisnak) a gromulánok megállítása.

Viszont, hogy a jó oldalról is beszéljek érdekes a posztapokaliptikus föld, nekem tetszik ez a városról-városra rendszer (hasonló van a Lázadók Bolgygójában is), jók a gromulán illúziók illetve a labirintus a végén, aminek szerencsére van térképe és ha jól csináltad tudod is, hogy hova kell eljutnod.

Ja, a neutronkard ;)

A \"jó öreg neutronkard\" azért odaver benne. :)

Igen, ez tenyleg jo scifi konyv volt, izgalmas, porgos, mar amire emlekszem igy sok ev tavlatabol. :)

Na ez már egy fokkal jobb sci-fi témájú kjk. Amire emlékszem belőle, hogy volt néhány matematikai feladvány benne, meg egy-két új lény is speckó tulajdonságokkal. A történetbe egy kis színt vitt az Elnök utáni nyomozás, de ha jól emlékszem, az se volt nehéz, csak info kellett hozzá. A karakterlap is bővült, a képek max. átlagosak voltak, csakúgy, mint maga a könyv többi része.