A KJV második állomása, ahol a csapdák kikötővárosán kell áthaladnunk. A színhely itt lekorlátozódik egy egész kalandot átívelő városra.

Elég irreálisnak gondolom, hogy csak és kizárólag a városon átkelve lehet továbbhaladni Bakland felé, de sebaj. Kharé atmoszférája remek, lehetőségek tárházát kínálja, néhol a klasszikus két irány lehetőség helyett három felé is haladhatunk. A városrészek markánsan elkülönülnek egymástól, gyakorlatilag minden megtalálható, amit egy várostól elvárna az ember. Bár sötét hangulatúnak van lefestve a háttértörténetben, mégis össze lehet futni rengeteg pozitív, segítőkész karakterrel. Aki a shamutanti dombokból érkezett, az kellemesen (de azért nem irreálisan) feltápolva vághat neki a kalandnak. Varázslatkomponensek és előző találkozásaink eredményeképp felhasználható információk, kulcsok formájában. Ezek tényleg könnyítést okoznak, de ne bízzuk el magunkat, mert rossz (és végzetes) választásokra így is bőven sor kerülhet.

Kibővültek a varázslási lehetőségeink, bár még mindig elég sok az ellőhetetlen formula, mert még nincs hozzá komponensünk. Továbbra is igaz, hogy ha megfelelően választunk az 5 felkínált varázslatból (vagy annak látszó kamuból), akkor minimális életerőveszteséggel megoldjuk a harcokat.
Egyébként nincsenek igazán veszélyes hküzdelmek, a problémát inkább a rossz irányválasztások, döntések okozzák, mint a kocka.

Nehézség. Nem térek ki arra, hogy a magyar fordításban kijátszhatatlan a kaland, mert ez nem Jackson hibája, eredetiben annak rendje és módja szerint megoldható minden. Ha önmagában toljuk a kalandot, kell szerencse ahhoz, hogy eltaláljuk az ideális utat. A kijutáshoz szükséges vers négy sora négy különböző helyen van elrejtve, az első kettőbe bele kell futnunk, nincs mese. A másik kettő valamivel könnyebb. Az említett feltápolt kalandoroknak jóval könnyebb a dolga az első két személy megtalálásában. Az a bizonyos balta, különös jelekkel az előző kötetből egymagában végigsegít minket számos ponton.

Ami viszont nem tetszik, a bosszantó játéktechnikai hiba, mert bizonyos lehetőségek választása esetén eljuthatunk oda, ahol már jártunk, de reálisan nem tehetnénk meg, ez egyértelműen írói baki. Erre oda kellett volna figyelnie Jacksonnek, mikor végzett a könyvvel és átfutotta a pontokat.
Van néhány szegmense a városnak ami valahogy nem az igazi, például a csatorna, és értelmetlen(nek tűnő) helyzetek, például a hal a szökőkútban.

Mindig szerettem elindulni Kharéban és igyekeztem a lehető legjobban kombinálni az útvonalakat, hogy lehetőség szerint mindenhová bekukkantsak, hasonlóan a shamutanti dombokhoz.

10/8

[b]Borító[/b]
Ronda. A Nyálkaevőt mutatná (egy kevésbé jelentős epizód a könyvből), de nagyon túl van spirázva, az ujjain azok a szájak, áhh…nem mondok semmit.

[b]Grafikák[/b]
Körülbelül mint a Shamutanti dobok illusztrációi, bár itt vannak szebben megrajzolt dolgok – a Nyálkaevő sokkal hitelesebb a könyvben, mint a borítón, az Ájtatós Manóember és a Bronzszobor is jól néz ki, szintúgy a játéktermes jelenet. A városábrázolásnál viszont feltűnt, hogy azok a viskók mindjárt rádőlnek az útra. A medvének macskafeje van, na meg itt is itt vannak a „tollpengék”. Nem jók.

[b]Történet[/b]
A Shamutanti dombok folytatása: bejutottunk Kharéba, át kell mennünk rajta. Ez persze így túl sótlan, hát írjuk bele, hogy csak és kizárólag az Északi kapun lehet elhagyni a várost. Az Északi kapun mágikus zár van, egy négysoros versikének a sorait kell összeszedni, hogy kijussunk. Mennyivel nehezebb már megkerülni a várost, vagy átmászni a falon…Feketehomok kikötőjénél ez valamiért nem volt ilyen bonyolult.

[b]Nehézség[/b]
A magyar kiadás végigjátszhatatlan csalás nélkül, az eredeti kiadás amolyan erős közepes. Egy történeti hibát kihasználva legálisan lehet csalni ebben a kötetben, ha ismerjük Viket: a Tudós házával végtelen ciklust indíthatunk el. Végtelen szerencsesüti, végtelen zöldhajú paróka – ha hatvanszor végigcsinálod, verhetetlen vagy a további 2 kötetben is még. Két igen nehéz pontja van a kikötővárosnak – a Pap feladványa, és Courga szentélye (bár Courga szentélyét ki lehet hagyni a magyar kiadásban).

[b]Főellenség[/b]
Ebben a kötetben nincs főmonszta.

[b]Ami tetszett[/b]
A város és az utcákat nagyon jól megcsinálták, sokkal jobban mint a Tolvajok Városában. Nagy a bejárható terület, vegyesen vannak barátok és ellenségek, és a név kötelez, jó sok a csapda. Nem nehéz elkerülni őket, de ha beleesünk, akkor is van még kiút. Van játékterem, városi fesztivál, vegyesbolt, templom, temető…egyszóval tényleg úgy néz ki Kharé, ahogy egy városnak ki kell. Életerőből, és szerencse-növelésből itt sincs hiány, és az ellenfelek közt is csak kettő igazán veszélyes. Van kellő mennyiségű gazember is, de szerencsére jófejek is, és itt már sokkal használhatóbb a „darázsolás” is…már ahol…

[b]És ami nem[/b]
A magyar kiadást nem lehet szabályosan végigjátszani, mert a pap feladványa teljesen értelmetlen, és az se világos, milyen sorrendben kell elmondani a varázsigét (azaz milyen sorrendbe kell venni a benne szereplő 3 számot). És igen, kitaláltátok…ha rossz sorrendben mondjátok el, meghaltok…kezdhetitek előlről. Kösz.
Számos más hibája is van a magyar kiadásnak. Egy kapucsapdánál például a Díszteremre hivatkozva rúgnak bele a csapdába, holott a Dísztermet már rég elhagytam a játékteremnél. A Vörösszeműek börtöncellájánál pedig, ahol a kis Elvinnel találkozom, kijelenti, hogy itt azért nem lehet varázsolni, mert itt „egyedül az összezavaró varázslat lenne hatásos”. He!? Mi van!? Ezt jól megmagyaráztad, köszi szépen!
És ha már játékterem – kedves kalandozótársaim, ne próbáljatok szerencsét a szerencsekerékkel, mindig veszíteni fogtok! A könyvlapok aljáról kifelejtették a nyereményösszegeket a nyomdában, úgyhogy képtelenség az egész. Tudomásom szerint egyetlen „jó” magyar kiadás sincs.
A „darázsolással” még mindig komoly bajok vannak, egyrészt mert a tárgyak 50%-a még itt sem szerezhető be, másrészt pedig mert a könyv rendszeresen oda nem illő varázslatokat kínál fel. Egy nagyszerű példa a gyilkos Vangorn háza, amikor ajtónyitást tudnék varázsolni úgy, hogy közben rám szegezi az íját. Aztán a könyv felháborodva megkérdezi: „miért pont ezt a varázslatot választottad?” (mert ezt kínáltad fel,baz’meg!). Ugyanez a helyzet a lónál, meg a medencében lévő kis halnál is. Hiába szerzem meg a zöldhajú parókát, az állatokat értő varázslatot természetesen pont nem kínálja fel egyik helyen se! Annyira kiábrándító, olyan tahó dolog ez a szándékos, ok nélküli gecizés, el nem tudom mondani, mennyire felbosszant! És ÁLLANDÓAN ezt csinálja a könyv, örülhetek, ha van egy-két olyan varázslat, ami úgy működik, ahogy kéne!!! És emlékeztetőül: „Varázslat!” a könyv főcíme, igen, így, felkiáltójellel.
Ebben a könyvben vannak elképesztően hülye szituációk is, a legemlékezetesebb ilyen az volt, amikor a fogadóban megszállok, és arra ébredek, hogy a fogadós kikötözött az ágyamhoz, a fejem fölé meg guillotine pengét rakott! Oké, innen kiszabadulok. És erre mit ír elő a könyv? Ahelyett, hogy feldugnám a kedves fogadósnak a guillotine pengét oda,ahova nem süt be a nap (épeszű ember alighanem így járna el), fogom magam, és egyszerűen kisétálok a fogadóból, mintha mi se történt volna! Aztán ott az üzletelő Gnóm a kis házban, akivel ugyanaz a helyzet, mint a púpossal a hídnál – nem lehet megölni, szándékosan olyan piti kis varázslatot kínál fel a könyv, amit még ő is ki tud védeni. Ez valami elképesztően béna szivatás. A szennyvízcsatornában se értem, miért kéne bebújnom a fosba – ugyanúgy 3 életerő pontot veszítek, ha nem teszem meg.
Feltűnt nektek is, hogy kikötővároshoz méltatlanul kevés benne a kikötő, vagy egyáltalán a folyós epizód? Ha nem vagyunk túl bénák a sörözőben, egyáltalán nem is találkozunk semmiféle kikötővel.
Egyszóval, lett volna még munka vele, főleg a magyar kiadással, de a „darázsolást” mindenképpen fel kellett volna javítani, mert így csak fejezetpont-pocsékolás lett belőle.

[b]Design[/b]
Borzalmas. A borító azt a nyálkaevőt ábrázolja, akivel a város alatti csatornákban futhatunk össze.

[b]Illusztráció[/b]
Tipikus John Blanche alkotások: csúnyácskák, de halálosan jól megadják a hangulatot. A legjobbak közül: 33., 213., 254. És azok közül egy pár, amiket nem is értem, miért kellett lerajzolni: 324., 464., 504.

[b]Háttértörténet[/b]
Lásd a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=29]Shamutanti dombok[/url][/i] leírásában.

[b]Eredetiség[/b]
Szerintem ezzel nincs nagy gond, bár olykor emlékeztethet minket a Tolvajok városára. Sok ötletes esemény és figura van benne (vörösszemek rulez!).

[b]Kihívás[/b]
Nem is tudom. Közepes, vagy talán az átlagosnál egy hajszállal könnyebb. A kapunyitó kóddal viszont lehetnek gondjaink…

[b]Főgonosz[/b]
Hát ilyen itt nincs (furcsa is lenne), hacsak a városból kivezető mágikusan lezárt kaput nem számítjuk annak. Ehhez kell megtudni az ajtónyitó kódot Kháré legfontosabb személyiségeitől.

[b]Rendszer[/b]
Lásd a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=29]Shamutanti dombok[/url][/i] leírásában.

[b]Hangulat[/b]
Személy szerint nekem nagyon bejött, mint hangulati elem, hogy az első kötetben megtalálható figurákkal itt is találkozhatunk. Ilyen például Frankler a bérgyilkos, akinek ha a shamutanti domboknál meghagytuk az életét, itt segíthet nekünk. De még hasznosabb Vik, akit varázslatként lehet néha választani. Valójában ilyenkor megemlítjük a nevét, és máris jobb szemmel néznek ránk (Viknek hatalmas hírneve van Kháréban). Azonnal elenged minket például a rabszolgakereskedő hajóskapitány, ha meghallja hogy ismerjük őt.
Volt azért egy-két dolog, amit nem igazán értettem a kaland folyamán. Például a halacskát a szökőkútban (amiről még kép is készült). Jackson mi az istent akart ezzel?? Vagy csak lassítás a funkciója? A halacska valamit akar nekünk mondani, és bár lehet varázslatokat alkalmazni, de azt, amelyik segítségével állatokkal lehet beszélni, azt itt pont nem! Vagy a másik: Courga temploma, és benne a bálvány. A csók rituálét - mellyel beszélni lehet az istennel - még soha nem sikerült sikerrel elvégeznem, valószínűleg azért, mert nem is lehet. Vagy én vagyok nagy hülye (ami nem kizárt), de akárhogy is csináltam: semmi. Végül találtam olyan fejezetet, amiben a szájon csókolás segítségével lehet létrehozni a kapcsolatot, de ha ezt próbáltam, a bálvány megölt. Tehát vagy elírás történt, vagy én vagyok a legbénább a világon. De említhetném még Vlada játéktermeit is, ahol szerény véleményem szerint ne játszunk szerencsekereket, ugyanis nem nyerhetünk rajta. Állítólag a lapok alján, a dobókockarajzok felett értesülhetünk róla, ha nyertünk (pörgetni kell a lapokat, majd megállni valahol). Nos, egy oldalon sem találkoztam még nyereménnyel…
Kháré atmoszférája azonban kárpótol minket mindenért, szerintem a hangulat nagyon jó.

Szorosan [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=29]A Shamutanti Dombok[/url] nyomában lohol a Kharé -- A Csapdák Kikötővárosa. És ez már nehezebb. Az első könyv könnyed kóborlását követően érkezünk ide. A feladatunk, ha elfogadjuk, az, hogy rátaláljunk arra a négy verssorra, ami kinyitja nekünk a kapukat. Szokatlan küldetés, igaz, de remek okot biztosít a hosszas keresgélésre. Légy óvatos, mindenképp kerüld el a csatornát, és akkor nem lesz bajod. Egyértelműen ez az egyik legjobb kötet a sorozatban, és elég nehéz is. Önmagában valószínűleg még nehezebb lenne. Alapmű.

Ez a kedvencem a Varázslat! sorozatból. Nem csak Kharéból kell kijutnunk, de közben még az Északi Kaput kinyitó versike négy sorát is össze kell gyűjtenünk. Ehhez négy nemest kell felkeresni négy különböző helyszínen, akik mindannyian ismernek egy-egy sort. Bár magát a kaput bármelyik útvonalon el tudjuk érni, a varázsige sorainak felleléséhez sokkal kisebb a mozgásterünk. Menet közben azonban sok izgalmas esemény történik velünk, és ha olvastuk [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=29]A Shamutanti dombokat[/url], akkor több (na jó, kettő) régi ismerőssel is összefuthatunk.

Rengeteg érdekesség történhet velünk, miközben a várost járjuk, és többször is neki kell vágni a könyvnek, hogy mindegyiket megismerjük. Bizonyos helyszíneket (például a csatornarendszert) több irányból is megközelíthetünk, míg másokhoz (a bogárembert, aki egy magát szobornak álcázó, nagyon okos szörnyeteg) csak egyféleképp lehet eljutni -- mely egyáltalán nem biztos, hogy a helyes útvonal. A legtöbb veszélyes helyzetből el lehet menekülni, elég kevés a hirtelen halál pont, hacsak nem választunk rosszul a varázslataink közül, melynek katasztrofális következményei lehetnek...

Ez a könyv igen élvezetes, hála a rengeteg helyszínnek, ahová a karakter eljuthat, ugyanakkor megvan a konkrét feladat is, a helyes út megtalálása, ami miatt folyamatosan oda kell figyelni, merre járunk. Ha csak egyetlen könyvet olvasnál el a Varázslat! sorozatból, én ezt ajánlanám (és ennek semmi köze ahhoz, hogy én magam is ezt olvastam el legelőször...).