Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Felhasználó információk
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Név: Andrew Whittingham
Hozzászólások: 0 db
Regisztráció ideje: Az SG Fórumos időkben
Utolsó felbukkanás ideje: -
Utolsó hozzászólás ideje: -
Gondolatok a könyvekről
Értékelés: 6 / 10
Érzelmek. Egy rendkívül fontos szó, mely megmagyarázza, hogyan képes az ember szíve egyben maradni. A Kaland, Játék Kockázatok esetében a legtöbb ember azzal a művel a legelfogultabb, amit először olvasott vagy megvett. Az én első könyvem A Mélység Démonai volt. Véletlenül vettem meg édesapámnak ajándékba, mert egy rendkívül barátságosnak látszó szörnyeteg volt a borítóján. Mikor hazamentem és megláttam, hogy ez valójában egy kalandkönyv, úgy döntöttem, hogy inkább megtartom magamnak, neki pedig valamilyen édességet veszek. Ez volt tehát a könyv, ami bevezetett engem a Kaland, Játék, Kockázat kötetek világába. Egyszerűen imádtam. Sokkal jobb volt, mint amit valaha is láttam. Éppen ezért olyan különleges helyet foglal el a szívemben, amit egyetlen másik könyv sem fog tudni elvenni tőle. Maga a könyv azzal indít, hogy kalózok fognak el, miután megszállják a hajót, melyen utazol. Te vagy a legénység utolsó életben maradt tagja, és sikerül bátorságoddal és kitartásoddal lenyűgöznöd Véresfejsze kapitányt. Ezért egy kedves kis meglepetést készít elő neked. Ahelyett, hogy azonnal végezne veled, felszereléseddel együtt megkötöz, ad némi élelmet és a vízbe hajít azzal, hogy ússz nyugodtan haza.

Nyilván ekkor elsüllyednél és megfulladnál, de nem most! Egy Kaland, Játék, Kockázat könyvben semmi nem ilyen egyszerű. Ehelyett rendkívül váratlan módon éppen Atlantisz elsüllyedt városába érkezel, ahol egy pentagramma a segítségedre siet és nem csak egy kopoltyúval ajándékoz meg, de még élelmedet is megóvja a sós víztől. Belátom, ez egyesek számára akár rendkívül bizarrnak is tűnhet. Az tuti, hogy őrült elképzelés, de egy egészen újfajta megközelítésű kalandnak nyitja meg a terepet. Innentől kezdve nem az a célod, hogy túlélj -- ezt elég könnyű kivitelezni --, hanem hogy bosszút állj a kalózokon. Az éjszaka leszálltáig van időd átkutatni Atlantiszt, és beszerezni minden szükséges dolgot a bosszúd beteljesítéséhez és az elrabolt kincsek megszerzéséhez. Ezt elég sokféleképp el lehet érni, melyek egy részére valószínűleg nem fogsz ráakadni. Az első pillanattól fogva egyértelművé válik, hogy Fekete Gyöngyöket kell keresned, mivel ezek segítségével tudsz a legegyszerűbben felülkerekedni Véresfejsze kapitányon és a többi kalózon. Ezeket jellemzően veszedelmes ellenfelek őrzik, és ha lehető legnagyobb sikerrel akarod befejezni a kalandot -- azazhogy kincsekkel megrakott hajóval kívánsz befutni Feketehomok Kikötőbe --, akkor legalább nyolc ilyenre lesz szükséged, és arra az információra, hogy hogyan használd őket fel. Ez bizonyos szempontból probléma, ugyanis miután egyszer végeztél a kalózokkal, mondjuk hat gyöngy felhasználásával, utána már nincs semmi, ami arra össztönözzön, hogy a legjobb módon végezd ki a könyvet.

A kaland során találkozni lehet néhány fontosabb személlyel, akikkel érdemes lehet összefutni. Ezek között ott van Greylock, a Kardhal Cyrano, a delfin Keeekweeet és a hírhedt Tengeri Sárkány. Ez utóbbi egy rendkívül különös karakter, mivel az egyik kisebb győzelem során akár még segíthet is neked végezni a kalózokkal, de végezhetsz is vele -- ami önmagában is egy elég nehéz feladat --, majd rálelhetsz a legjobb befejezésre. Ami nekem nem különösebben tetszik, az az, hogy elég könnyen túl lehet élni a kalandot. Ha a könyv végére nem sikerült összeszedned a szükséges tárgyakat és információkat, egyszerűen felúszhatsz a felszínre és élhetsz, mint hal a vízben, ami nem igazán hű a tipikus Kaland, Játék, Kockázat kalandokhoz. Mint tudjuk, vagy siker, vagy halál. Ezen különös helyzet ellenére is elmondható, hogy a könyv rendkívül izgalmas. Mindig is szerettem a tengerfenéken bóklászni, kedves lényekkel és személyekkel találkozni és összerakni a kirakó darabkáit. A könyv végigviteléhez legalább egy keményebb ellenféllel meg kell küzdeni, aki nagyjából olyan erős, mint a karakter is, a többféle végkifejlet miatt azonban egy kicsit ez is könnyebbé válik. Ha van valami, amivel nem lehet megvádolni a történetet, az a linearitás. Egyik-másik helyszínt kifejezetten nehéz feltérképezni, bizonyos épületek összekötése pedig szinte lehetetlen. Sok helyet csak adott útvonalon át lehet megközelíteni, és a korábbi döntések közvetlenül befolyásolják a jövőbeli lehetőségeket. Emiatt a könyv egy kicsit rövidebb is az átlagnál. Az is hamar kiderül, hogy mire kell a legnagyobb figyelmet fordítani az út során. A kaland több olyan teremtményt is felvonultat, amivel máshol egészen biztosan nem lehet találkozni. Miután víz alatt vagyunk, a legtöbb ellenfél halszerű, és az ismertebb lények mellett olyan különlegességeket is kapunk, mint például az Oroszlánhal.

Mindent egybevetve A Mélység Démonai egy kellemes olvasmány. Van egy kis kavarás benne, és nagyon gyorsan ki lehet lyukadni még fel nem fedezett helyeken. A szereplők kedvesek, bár Véresfejsze Kapitányból soha nem lesz klasszikus Kaland, Játék, Kockázat ellenfél. A történet elfogadható, és Atlantisz bejárása során egy egész kellemes kis történet körvonalazódik. A több sikeres végkifejlet és a könnyű túlélés az, amiben nagyon elüt a többi kötettől, márpedig ezek nem olyan tulajdonságok, melyeket szívesen fogad az ember egy Kaland, Játék, Kockázat könyvben. Biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk a könyvet rossznak értékelni, mint néhány másikat a sorozatban, a végén lévő hibák azonban mindenképpen csökkentik a helyezését. Többféleképp is lehetett volna még javítani rajta, a gyűjtőknek azonban mindenképp kötelező darab, és rendkívül élvezetes olvasmány.