[b]Történet (2)[/b]: A rettenetes Gyíkkirály feltámadt, és élőholt harcosként ugyanaz a célja, mint korábban, meghódítani az Osztriga öblöt, de talán az egész Feketehomok kikötőt. Mindezt egy kétfejű gyíkpap segítségével teszi. Nikodémusz pedig minket bízott meg a feladattal, hogy megállítsuk őt, sőt, még lángpallost is kapunk az elején. Hát lehet nemet mondani egy ilyen felkérésre? Természetesen nem, így nem sokkal később már úton is vagyunk, hogy belefussunk egy csomó már ismert szörnyetegbe, és végigjárjunk egy labirintust. A könyvben szinte semmi eredetiség nincs. A gyíkkirályt továbbra is a lángpallos sebzi meg, fél a majomtól, ami persze megint található egy a közvetlen közelébe (milyen logikus…). Előtte pedig szokás szerint a fekete oroszlánt kell legyőzni. Az találkozót megelőző rész meg sok tekintetben egy másik klasszikusra, a Halállabirintusra emlékeztet, a trogloditás rész már-már kínosan. A mérgezett labirintus ad némi kreativitást a történet 2. felének, de ezt is sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni annál, hogy ha találunk 2 adag ellenmérget, akkor jók vagyunk, ha nem, akkor nyekk. Így sajnos azt kell mondjam, hogy nem egy kreatív mű.

[b]Gondolkodás/szerencse (2)[/b]: Összesen egy rejtvény van a történetben (ott mondjuk 2 kérdéssel), és nem nagyon emlékszem olyan harcra, szituációra sem, ahol igazán gondolkodnom kellett volna azon, hogy mit kellene tennem. Ehhez képest a labirintusban kb. minden megtalálása a vakszerencsén múlik. Szóval jóval több a véletlen faktor, mint amit ténylegesen befolyásolni tudunk.

[b]Nehézség (3)[/b]: Az elődéhez képest mindenképpen nehéz, de objektív mércével sem egyszerű. A gyíkkirály legyőzéséhez lángpallos kell, de azt maximum elveszíteni vagy elhasználni tudjuk (ez utóbbi azért szimpatikus elem volt, hogy még egy fegyver sem tart örökké). Viszont majom nélkül olyan erős értékei vannak, hogy szinte biztosan kikapunk tőle, főleg, ha előtte az oroszlánnal is meg kell küzdeni. Persze a szerencse forgandó, a kocka bármikor kedvezhet nekünk (ill. csalhatunk is J). Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy 2 adag ellenmérgünk legyen. Az elsőt még viszonylag könnyű megszerezni, de az maximum a félsikerhez elég, a második viszont elég rendesen el van rejtve, és nem elég csupán jó helyen lenni, de konkrétan tudni kell, hogy kit keresünk. Ezenkívül az ellenségek harcértékei magasak és még kell néhány kötelező tárgy. Szóval nem egyszerű, de azért nincs a legszadistábbak szintjén.

[b]Játékélmény (2)[/b]: Sajnos ez a könyv nem tartozik a jól sikerült remakek kategóriájába. Eleve azt gondolom – bár ezért lehet, hogy páran csúnyán néznek majd rám – hogy a Gyíkkirály szigete bár nagy klasszikusnak számít, inkább a régisége, és nem a színvonala vagy az egyedisége miatt lett az, így nem a legjobb könyvek egyike került feldolgozásra. De ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy a régi könyv nagyjából legjelentéktelenebb elemei (majom, lángpallos, oroszlán) maradtak meg, míg azok az izgalmas részek, mint a sámánpróbák vagy a bányák, kimaradtak ebből. A maradékot meg teljesen random labirintusjáték formájában próbálták kitölteni. Ezzel viszont sikerült egy olyan könyvet gyártani, ami már szinte semmilyen extra új élményt nem adott számomra.

[b]Összességében: 9/20[/b]