Zagor.hu
Zagor.hu fórum
53. könyv: A Veszedelmek Kikötője
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (2)
[b]Történet (4)[/b]: Noha egy erősen a nosztalgia-vonatra épülő történetet látunk, nekem mégis bejött. Főleg az, ahonnan indulunk, és ahova érkezünk a végére. Hiszen amikor elkezdjük a kalandunkat, gyakorlatilag a fegyverünkön kívül alig van valamink, és örülünk, ha a nálunk lévő kacatokból valahogy összehozzuk a napi betevőt, és a városban sikerül kicsit bevásárolni, mielőtt útra kelünk egy titokzatos kincs megtalálása céljából. A kincskereső akciónk – ezzel nem spoilerezek nagyot – igen hamar befuccsol és csak egy ládát találunk, amit nem tudunk kinyitni. Később társul hozzánk Hakasan, a harcosnő, kezdetben csupán kalandozási céllal. Majd szinte véletlenül botlunk bele a küldetésünkbe: Csontos Zanbar visszatért és le akar számolni Yaztromoval (meg úgy a világgal is, ha már itt van). Innentől válik élessé a helyzet és kiderül, hogy a tárgy, amit csak kincsvadászat címén akartunk megszerezni, kulcsfontosságú lehet a végső siker szempontjából. Meg kell találnunk Nikodémuszt, elvinni Yaztromo tornyába és valahogy megállítani Zanbart. Már ebben az alapsztoriban is érezhető a sok visszatérő elem, márcsak a két mágus és a főellenség kapcsán is. De a könyvben van még utalás többek között a Halállabirintusra, a Tűzhegy varázslójára, a Gyíkkirály szigetére, A végzet erdejére, de még a Sárkány vérére is. Annak viszont örülök, hogy ezek az utalások többségében megmaradnak Easter Eggnek, Aminek még nagyon örültem, az Csontos Zanbar szerepeltetése. A Tolvajok városa nagy kedvenc, de a végjáték kb. az egyik leggyengébb, vagy beleszórjuk a megfelelő port Zanbarba, vagy meghaltunk. És nem igazán derül ki a műből, hogy milyen ereje van, csak hallomásból. Nos, itt ez megváltozik, igen durva kis csatajelenet alakul ki a végén, és az, hogy a 2 mágussal csak együtt sikerül megállítani, azt hiszem mindent elmond. Apropo, ha már itt tartunk, nagyon bejön, hogy végre mind Yaztromo, mind Nikodémusz aktív részét képezi a végjátéknak és nem csak ülnek és tanácsokat adnak. A könyvben megjelenő karakterek is jól kidolgozottak, a helyszínek meg KJK-s mércével mérve nagyon változatosak. Az egyetlen ami nem tetszik, az néhány helyszín és jelenet külön-külön, leginkább a Feketehomok kikötő, azon belül is Mungó ajánlata. A mellett, hogy teljesen felesleges szála a könyvnek, kicsit gondolkodjunk már el rajta! Adott Yaztromo tornya, ami egyre inkább sötétedik, itt van Zanbar, aki bármikor magához térhet, az egész világ közvetlen veszélyben van, minden másodperc számít, erre mit teszünk: szépen kihajókázunk jópár napra Mungóval. Aki ezt bevállalja, megérdemelt volna egy azonnali halált egy tengeri szörny felzabálása által (oké, ez ellentmondást eredményezett volna a Gyíkkirály szigetével), vagy egy szerző általi lehülyézéssel egybekötött „kalandod véget ért”-et, hogy mire visszaérsz, már Zanbar az úr. De ezt leszámítva azért nincsenek itt komolyabb gondok.

[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Egyik sem igazán domináns. Rejtvényre hirtelen nem is emlékszem, talán a barlangból a szabadba futás az, ahol használnunk kell a memóriánkat és a logikánkat, illetve van 1-2 gondolkodtató döntéshelyzet, de nagyjából ennyi. A másik oldalról viszont a szerencse szerepe sem túl nagy, vannak ugyan olyan részek, ahol sok az azonnali halál mező, de ezeknél vagy nem ösvényválasztáson múlik, vagy ha azon, akkor kapunk előre információt. Ami ennél a könyvnél fokozottan igaz, hogy figyelmesen olvassunk el mindent (az előzményt is), mert sok apró info van, ami később életet menthet.

[b]Nehézség (3)[/b]: Szerintem a legkönnyebb KJK könyvek egyike. Aki nyitott szemmel jár, az random nem nagyon halhat meg, igazából csak 2 kötelező tárgy kell [spoiler2]a Gyűrű és egy puska, utóbbi helyett jó lehet a Démontőr, de ahhoz már nagy mázli kell[/spoiler2] azokat sem nehéz megtalálni. Ami viszont még extrémebb: 11 ügyességgel kezdtem és a könyv során konkrétan egyszer sem sebeztek meg harc közben! Jó, ez utóbbi nyilván szerencse kérdése is, és elég jól sikerült biztos a kockákkal is dobnom, de nem emlékszem igazán komoly ellenfélre a könyvből, mire jött néhány nagyobb ügyességű ellenfél már pajzsok, páncélok meg mindenféle egyéb különlegességek miatt az ügyességpontom óriási volt. Ha jól emlékszem, a végére már 18-ig kúszott fel, szóval a játék végén még úgy kedvem lett volna hobbiból legyakni az [url=http://velemenyes.blogspot.com/2018/06/vissza-multamba-2-verescsont-ejsarkany.html]Éjsárkány[/url]t.

[b]Játékélmény (5)[/b]: Lehet benne a nosztalgiafaktor, de nagyon élveztem, egy pillanatig nem tartottam unalmasnak. Tudtam azonosulni mind az élelemért kuncsorgó harcossal, ahonnan kezdünk, mind a hőssel, akivé a végén váltunk. A könyv szerintem remekül építkezik, minden helyszínen találunk valami izgalmat, és a végjáték is kifejezetten epikus, soha rosszabb könyvet!

[b]Összességében: 15/20[/b]
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
No nézzük, mit alkotott a jó öreg Livingstone mester 2017-ben, [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=80]A zombik vére[/url][/i] után 5 évvel. Megmondom őszintén, engem valahogy ez nem hozott úgy lázba, mint a korábbi könyv híre, és valahol be is igazolódtak a félelmeim, de nem akarom már az elején elvenni a kedvet. A borító jól néz ki, szép a rajz (naná, Ian McCaig), de egyszerűen túl sűrű lett. Már a címet is nehéz kisilabizálni, a többi szöveg is teljesen elvész a háttérben, a szokott elhelyezésük felborult. Az alkotó neve új betűtípust kapott, a „kaland játék kockázat” plecsni szintén máshová került. Szóval kissé kaotikus az összkép, de ez legyen a legnagyobb probléma.

[b]Illusztráció[/b]
A benti rajzoknak kevésbé örültem. Báti László Gábor munkásságát már „magasztaltam” a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=92]Kígyóemberek birodalma[/url][/i] kapcsán, és nagyjából itt is hasonló a helyzet. Tényleg nem akarok szemét lenni, de ha már a Zagor.hu ilyen színvonalas kiadványokkal kápráztat el minket, akkor jó lett volna keresni valami profibb grafikust, de persze tudom: annak igen borsos ára lehet. Sajnos többször is eszembe jutottak a legendás [i][url=http://kjk-anime.blogspot.com/2014/09/a-sarkanyvar-titka.html]Sárkányvár titka[/url][/i] illusztrációi, de mondjuk azért annyira nem vészes a helyzet. Nálam valahol ott a határvonal, amikor elgondolkodom, hogy „vajon én magam tudnék-e ennél jobbat rajzolni”, és ha a válasz igen, az már kicsit ciki. Szóval amatőr a feeling, és ezen felül gyakran vázlatos, befejezetlen, kidolgozatlan hatást keltenek a munkák. De komolyan: ha látni lehet, ahogy a cégér gerendájának hátsó vonala nem lett eltűntetve a térben előtte lévő másik fadarabról (kép a 24. oldalon), az gáz. Mert ez nem bénaság, hanem igénytelenség. Apróság, de szemet szúr. Ettől függetlenül a koncepciók jók, bár olykor lehetett volna fantáziadúsabban megoldani egy-egy alkotást. Az arányok is rendben vannak, de ez a mindenhol vonalkázással megoldott kontúrozás meglehetősen „iskolás” érzetet kelt. Az a pestisboszorkány (265.) hogy néz már ki? Vagy szegény Mungo? (317.) Vagy maga Csontos Zanbar? (279.) Bocsánat, de ezeken én kuncogtam. Ha a könyv képeit összehasonlítjuk a Bizonytalanság börtönében, vagy akár a Végzet prófétái, szintén magyar művekével, akkor magasan az utóbbiak nyernek. Azért persze vannak olyan grafikák, amik bejöttek, például a Quag-Shugguth (11.), vagy a Feketehomok kikötői látkép is hangulatos (395.).

[b]Háttértörténet[/b]
Kelyhesd városában bóklászunk, és igencsak csórók vagyunk. Hirtelen meghalljuk két részeg beszélgetését, és abból megtudjuk, hogy egyikük vett egy kincses térképet. Miután megállapítják, hogy biztosan nem ér semmit, el is hajítják. Mi megkaparintjuk, és kiderül, hogy a jelzett út egy barlangba vezet a Holdkő-dombok területén, a kincs pedig nem más, mint a Nikodémusz Lángoló Kígyók Gyűrűje. Nincs túl sok veszítenivalónk, így elindulunk a papír alapján.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Kihívás[/b]
Nem túlzottan nehéz a játék, illetve eltévedni sem fogunk, olyannyira nyílegyenesen halad a történet. Néhol látszólag vannak elágazások, de a könyv nagyon durván terel az előre elgondolt irányba. Ha a barlangba nem azon a bejáraton megyünk be, és nem azon az utakon járunk, ahogy a térképünk írja, akkor azonnal kampec. Visszafelé ugyanerre kell figyelni. Ha Hakasan-nal a ninja lánykával nem társulunk, akkor is végünk, hiába folytatódik látszólag zavartalanul a kaland. A harci héját sem lehet megkerülni, mert akkor… lekakil minket. Igen, a fejünkre pottyant egyet, így visszafordulunk, mert emiatt ugyebár máris érdekesebb lesz számunkra, mit is ejtett le a földre. Ezek után is létezik pár ál-útvonal, ha nem érdekelne minket az újonnan adódott küldetés, de ezekről is vissza leszünk terelve Hakasan mellé. Szóval lineáris a dolog, még ott is, ahol a tolvajok városába mennénk be. Ha a főkapun át próbálkozunk, vagy épp nem szerzünk kereskedelmi engedélyt, nekünk annyi. No meg mindezeken túl akad egy-két veszélyesebb esemény is, egy közönséges vízidisznó például könnyedén kinyírhat minket (Ügyessége 9, míg mi ebben a csatában -3 Ügyességgel számolunk!).

[b]Főgonosz[/b]
Nincs új a nap alatt, újramelegített főgonoszt kapunk Csontos Zanbar személyében. Hát egyrészt az újrahasznosításról eleve megvan a véleményem, másrészt pedig Zanbar egy jó béna ellenfél volt már a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok városá[/url][/i]ban is, szóval húztam a szám rendesen. DE: itt sokkal jobban sikerült szerepeltetni a csontit, egész rendes kis epizódot kapott a végén. Mikor Yaztromó tornyához érünk, Zanbar is odaviteti magát embereivel. Elégé upgrade-elt formája lett, ugyanis már denevérszárnyakkal és patákkal is rendelkezik a szentem. Elsőként rovarfelhőt zúdít ránk, aztán jön egy óriási csápos bestia, akit nem igazán fogunk legyőzni a harcban, amennyiben nincs Méregkardunk (Ügyessége 12, és nekünk -4 Támadóerő, ha nincs kardocska). Ha korábban nem adtuk Nikodémusznak a gyűrűjét, akkor elsodornak minket a csonti katonái, a gyűrű azonban tűzcsapdába zárja őt. Sima pengénk hasztalan lesz ellene, de a Démontőr megölheti, bár kicsi az esély, hogy eltaláljuk (nem Ügyességpróba). Kovás pisztollyal viszont Ügyességpróbával is kinyírhatjuk, sőt, másodszor is próbálkozhatunk, ha elsőre elvétjük (nehezített dobással). Ide egy kis megjegyzés: nem vágom, a Démontőr miért nincs az első körben az opciók között, miért csak akkor vethetjük be, ha íjjal/pisztollyal nem sikerült a dolog. Mindenestre ahogy Zanbar koponyája széttörik, a serege abban a minutumban szétporlad. Megküzdeni külön nem kell tehát vele, de azért egész jó kis végjáték lett ez.

[b]Hangulat[/b]
Az egész [i]Veszedelmek kikötője[/i] annyira pofátlanul épít a nosztalgiára, hogy én kérek elnézést. Ugyebár minden egyes helyszín ismerős valahonnan, de ha még csak erről lenne szó… A történet közepén, a térkép alapján a barlangban találunk egy kis dobozkát (amit ha kinyitunk, megdöglünk), és már fordulunk is vissza – remekül megérte a kis túra. Ezután kerül képbe Csontos Zanbar második eljövetele, aztán pedig Yaztromó, Nikodémusz, Azzur nagyúr, szóval mindenki ide van keverve ebbe a mixbe. Hallunk még Gilibran király elveszett harci pörölyéről, Mungó is feltűnik a Gyíkkirály szigetéből (az ő epizódjának kábé semmi értelme), de még a 400. pontba is feltétlenül bele kellett ám szőni a Bajnokok próbáját. Itt már konkrétan sírtam, milyen öntömjénezést vitt végbe Livingstone ezzel a könyvvel. Értem én, csalogassuk elő a szép emlékeket, meg minden, de azért ez nekem több mint sok volt. Maga a sztori amúgy nem rossz. Kellően változatos, még úgy is, ha sokszor úgy tűnik, mintha az író épp menet közben találta volna ki, merre kanyarodik az utunk. Megvan a hangulat a kikötőben, elmerülhetünk annak mocskában, felszedhetünk egy csomó tárgyat, Hakasant többféleképp is meggyógyíthatjuk, amikor kimegy a bokája, megszöktethetjük Nikodémuszt Azzur palotájából, és így tovább… ezek mind tetszettek. Továbbá van több emlékezetes karakter, ami szintén megdobja a végeredményt. Nagyjából ennyi, érdemes tehát nekiülni a legújabb Livingstone kalandnak, de van ennél sokkal jobb játék is a polcon.
hr
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal
© [törölt felhasználó]
2017. október 6. 15:29 | Válasz erre | #108
© AXE
2017. október 6. 10:05 | Válasz erre | #107
Háttértörténet-komment:Ki az a két félkengyelműhttps://www.youtube.com/watch?v=DNk7t0a-Mr8 00:24az eredeti illusztráción?A hátuk jobban tetszik.

Üdv:AXE
© runner
2017. október 6. 09:13 | Válasz erre | #106
Én nem örülök, de ha ti igen, akkor bekerülnek hátulra a képek.
Amúgy nagyon rossz minőségűek, a képeken látni a másik oldalról átütő szövegeket is.
De azért beletesszük majd.
A főhős Te vagy!
2017. október 6. 04:01 | Válasz erre | #105
Már eddig is sok elírás és egyéb hiba lett összegyűjtve a [url=http://fightingfantasy.wikia.com/wiki/The_Port_of_Peril_(book)]The Port of Peril wiki[/url] oldalon, nem is beszélve a FireFoX által lentebb is említett történetvezetési problémákról. Azért érdekesen mehetett kint a lektorálás és a szerkesztés folyamata, ha ezek így mind át tudtak csúszni. Pedig hónapok óta elkészült már a kézirat, szóval bőven lett volna ideje rá a kiadó munkatársainak.

Hiába, az igazi rajongók sokkal alaposabb munkát végeznek. :)
2017. október 6. 00:34 | Válasz erre | #104
Szuper hír, köszönet érte! [smiley]wink[/smiley]
© Zak
2017. október 5. 23:29 | Válasz erre | #103
wow köszi srácok![smiley]taps[/smiley][smiley]wave[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2017. október 5. 21:47 | Válasz erre | #102
2017. október 5. 21:31 | Válasz erre | #101
Rájöttem, a Day of the Tentacle grafikájára emlékeztetnek az új stílusú rajzok! És úgy tűnik, hogy a kérésnek megfelelően bele fognak kerülni ezek is majd a könyv hátuljába.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. október 4. 21:51 | Válasz erre | #100
Csatlakozom, szerintem is jó ötlet ez a csillagozás, mert így - ugyan egy kis plusz munkával, de - mindkét tábor igénye kielégülhetne és ebből nem lenne vita. Meg igazából nem is kellene, mert általában olyan sosincs, hogy mindenkinek meg lehessen felelni. (Nem is kell, de az más kérdés most.)

A lenti sok-sok rajzzal kapcsolatos dologra reagálnék. Nem láttam még sok rajzot Lászlótól, de amit igen, az többnyire tetszett. Persze, természetesen nincs egy szinten egy profival, de ezt ő is tudja, és az eddigi, amúgy nagyon szimpatikus reagálásaiból leszűrve, akar is fejlődni. Hogy sok dologban kell még? Igen, de minden szakma-munka-hivatás ezzel jár, legalábbis azoknak, akik komolyan is veszik azt. Egy profi sofőr is letette a vizsgát, ahogyan egy szakács is stb. És ahogy runner is írta korábban, az sem mindegy, hogy valaki milyen gyorsan és megbízhatóan tudja időre! leszállítani a kész rajzokat. Valóban nem drága a tusfilc meg a többi speckó cucc, szóval a minimum egy köszönöm Lászlónak, ha másért nem, akkor az erőfeszítéseiért! Amúgy meg nem is olyan rég runner megmutatta az Álmok Erdejéből az egyik képet (4 ork+erdő a háttérben), az például kimondottan jobban sikerült, mint a korábbiak, szóval csak sikerült azóta valamennyit fejlődni.

A hátteres rajzról még pár szó. Elsőre nekem sem tűnt fel, hogy mi akar a térkép lenni, de a rajta lévő x meg a vonalakból (kreatív volt) szinte egyből lejött, az egész volt kb. 2-3 másodperc. A két részeg alak már egy kicsikét több időbe tellett nekem, de az sem volt vészes, és voltaképpen annyira azért nem rossz. Annyi apró meglátásom lenne csak, hogy az összegyűrt térkép bal oldali részére sokáig azt hittem, hogy az a bal oldali ember combja, és az egész úgy nézett ki, mint egy szatírnak a lába a Királyok Koronájából pl. (A barátnőm is egy ördöglábnak nézte elsőre, én mondtam meg neki, hogy az a térkép egy darabja.) Amúgy meg az miért annyira megbocsáthatatlan baj, hogy olyan a ház teteje amilyen? Persze, ha fizetős rajz lenne, és jól akarná csinálni az ember, akkor természetesen nem mindegy, de ez egy fantasy regény. Mi van akkor, ha mondjuk részeg volt a törpe és silány munkát csinált? Simán bele lehet képzelni egy ilyen alverziót is, ha meg a szerző úgy látja, akkor bele is lehet írni egy alpontba. Ettől függetlenül megértem azokat is, akiknek nem tetszik. Továbbá ami még baj, az az ajtó, a vaspántokat pont fordítva kellett volna lejteni. Amit meg Celebrau mondott, az teljes mértékben igaz, és tudom, tudom én nem vagyok rajz szakértő, de attól még jót mondott: az anatómia feltétlenül szükséges a megfelelő rajztudáshoz. Azért merem ezt tudatlanul mégis "tanácsolni", mert több másik helyről is hallottam már ezt, ráadásul sok szakmabeli is volt közöttük.

Szó szót követ, csak így tovább László! [smiley]wave[/smiley]
© Zak
2017. október 4. 18:19 | Válasz erre | #99
Ezt a megoldást nagyon tudnám szeretni! +1 szavazat deathangel javaslatára.
2017. október 4. 17:28 | Válasz erre | #98
Miért nem csináljátok úgy, hogy a történetben a Báti féle illusztrációk lennének, a könyv végén meg lennének az eredetik egymás után, kép alján hogy melyik ponthoz tartozik, ez még a tördelésbe sem szólna bele nagyon. Így akinek az eredeti jönne be az hátralapozna és úgy nézné. Esetleg a pontnál meg lehetne csillagozni, hogy melyiknek van képe hátul.
© [törölt felhasználó]
2017. október 4. 14:10 | Válasz erre | #97
2017. október 4. 08:49 | Válasz erre | #96
Még nem vagy 2 egész éve a fórumon, ezért te még nem tudhatod, hogy itt csak killmasternek lehet igaza!Véleménye persze lehet másoknak is, de az nem számít, legfeljebb annyiban, hogy egyeseknek még van ahhoz is pofája, hogy azt ide is írják, egyértelműen lerontva, lezüllesztve ezzel az egész KJK rajongó közösséget!Tudod milyen rengeteget tudnak ártani ezzel?Az asztalra ugyan még nem tettek le semmit, de az ostoba véleményeikkel befolyásuk alá vonhatnak esetleg másokat is, és így azok is elbutulnak; nem fogják ugyanúgy látni, gondolni a dolgokat mint killmaster!Holott úgy kéne, mert egyelőre ő az egyedüli igazlátó![smiley]awink[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2017. október 4. 08:39 | Válasz erre | #95
Kik azok a hisztis kisfiúk Zolika?(Zolika!-ugye kisfiúsan becézve a Zoltán név.)[smiley]taps[/smiley]
Van egy sejtésem hogy megint rám célzol, és én vagyok az a "kisfiúk".A gond az hogy vannak nagyon infantilis jellemvonásaid, amiket már míg élsz nemigen fogsz kinőni.Ilyen például ez is, nem ismered tisztán hogy mi a szitu, de az eszed beleteszed, és megint okosabb próbálsz lenni, mint maga az érintett!De igen, csupán a türelmetlenségről van szó, nem bírom kivárni, hogy már holnapra nincs itt a könyv!Sőt, mit holnapra, mára!
Megint bölcsebb lett volna, ha az utolsó, direkt szemét, provokatív mondatodat lehagyod, de ezt egy ilyen netvitéz már csak presztizsből sem teheti meg.Hiszen mit szólnának hozzá, akik ilyennek ismerték meg?
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2017. október 4. 08:29 | Válasz erre | #94
Anno Celebrau belinkelte a fórumra a munkáit.Láttad őket?Vagy megint csak vakon kijelented hogy nem ért hozzá?Mert ez utóbbiban is profi vagy!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2017. október 4. 00:07 | Válasz erre | #93
Szilvás gombóc for president!
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2017. október 3. 23:20 | Válasz erre | #92
Rühellem a szilvás gombócot! A mágusvadász kaland legalább annyira gagyi mint a HK könyvek java, de biztos van, aki szereti. Lehet lázongani, meg kritizálni, de aki kritizál, az viselje el, ha őt kritizálják! Az meg hogy mennyire demokratikus volt ez a válassz magadnak kalandot szavazás, nos nem megyek bele, nem az én dolgom megmondani ki hányszor szavazott! Egyébként meg láttunk egy rajzot a grafikusunktól, mely lehet nem a kaland legjobb rajza, de meglátjuk milyen a többi, és utána majd lehet óbégatni, hogy bezzeg az eredeti mekkora királyság... Különben is ez egy fórum, lehet érvelni és ellenérvelni, kritizálni, bemondani a frankót vagy csak úgy csinálni, mint Szűcs Gyula. Aztán ki-ki döntse el melyik csoport fekszik neki! Ahogy elnézem van itt pár ember, akit az utolsó csoportba tennék! [smiley]buck[/smiley] Én a magam részéről már elkezdem a pénz gyűjtését a kalandra, és kíváncsian várom a többi rajzot is!
2017. október 3. 23:04 | Válasz erre | #91
Nekem nincs bajom a rajzokkal, és szerintem hangulatosabbak is, mint az eredetiek. Bár teljesen más stílust képviselnek ezek az újak, a maga nemében nem olyan rosszak. Inkább örülni kellene annak, hogy ilyen hamar megjelenik magyarul és a kicserélt rajzokkal jobban fog illeszkedi a többi Zagoros könyvhöz. Ráadásul plusz 10 extra képet is kapunk. Azt meg csodálkozva láttam, hogy van itt pár hisztis kisfiú, aki nem képes várni pár héttel többet egy könyre. :)
© [törölt felhasználó]
2017. október 3. 22:15 | Válasz erre | #90
© killmaster (Savanyúhas)
2017. október 3. 20:48 | Válasz erre | #89
Na ez a tiszta beszéd! Egyébként Livingstone bevállalta, mert hát ő a történetért felelős, a rajzokért meg a grafikus. Ez a ki mihez ért, meg olyan dolog, hogy itt mindenki ért mindenhez, mert hát látott karón varjút, és a tudás vizét kortyolgatta a Szamuráj kardjában. Én nem értek a függvények deriválásához, de engem nem is láttak sose matek fakultáción! Bezzeg itt a fórumon lefogadom ehhez is többen értenek... Én inkább majd a történet hibáit próbálom kiszűrni, abban viszont elég jó vagyok! [smiley]vigyor[/smiley]
© runner
2017. október 3. 20:33 | Válasz erre | #88
Nem szavazunk.
Báti László illusztrációi lesznek, és csak egy féle könyv lesz!

Érvek:
Jók a rajzai, illenek a KJK könyvekhez nagyon is.
Már bizonyított, hiszen két (három) könyvhöz is az ő rajzait használtuk.
Borzalmasak az új rajzok, és minőségük is pocsék.
Így döntöttem. [smiley]hehe[/smiley] punktum.

Lehet köpködni.

Aki az eredeti képeket tartja jobbnak, nosza, meg lehet venni az eredeti könyvet. [smiley]nezze[/smiley]
A főhős Te vagy!
2017. október 3. 20:11 | Válasz erre | #87
Amennyiben ilyen szavazós dolog lenne, akkor azt már meg kellett volna ejteni, vagy sürgősen ejtsétek meg most, amíg nem haladok jobban előre a képekkel.
Mondom: nekem nincs bajom azzal ha a zagor.hu közönsége nem óhajtja a rajzaimat, illetve ragaszkodik az eredetihez, de nem kívánok olyan projektben részt venni, amire hetekig beáldozom a szabad időmet, energiámat stb. és utólag nem lesz felhasználva.
© [törölt felhasználó]
2017. október 3. 20:09 | Válasz erre | #86
2017. október 3. 20:05 | Válasz erre | #85
Az ugye megvan, hogy épp most ízlésficamosoztad le (többek között) Livingstone bácsit?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. október 3. 20:02 | Válasz erre | #84
Igen. Nem.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2017. október 3. 19:58 | Válasz erre | #83
Hát hogyne! A te példányodra Mungó képe helyére Jézust rakjuk fel, hogy keresztet vethess rá! Annak is lehet örülni, hogy lesz magyar verzió, nem hogy még itt variáljanak egyesek! Elmondták már jó páran, hogy az eredeti rajzok gagyik, Báti László Gábor a rajzaival legalább igyekszik feldobni a kiadványt! Persze van akinek bejön és vannak az ízlésficamosok! [smiley]bee1[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2017. október 3. 19:39 | Válasz erre | #82
© [törölt felhasználó]
2017. október 3. 19:37 | Válasz erre | #81
2017. október 3. 18:20 | Válasz erre | #80
Az lehet, de ott mindkét változatban egyezett a képek száma.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© [törölt felhasználó]
2017. október 3. 18:09 | Válasz erre | #79
© runner
2017. október 3. 14:40 | Válasz erre | #78
Sokkal több munka lenne, mert a 30 illusztrációnál teljesen újra kell szerkeszteni a könyvet. Ha a másik is készülne úgy megint teljesen felborulna a szerkezet.
Amúgy az eredeti képek minősége is gyenge.
A főhős Te vagy!
2017. október 3. 08:47 | Válasz erre | #77
Nagyon nagy plusz munka a könyvet kétféleképpen kinyomtatni?Úgy értem, egyrészt az eredeti képekkel, másrészt a Báti László Gábor félékkel.Miért kérdezem?Mert ebben az esetben azok, akiknek jó az eredetivel is, hamarabb megkaphatnák (gondolom a másik lenne az időigényesebb átszerkesztés), nekem pedig jó az eredetivel is, és részemről jó lenne minél hamarabb letudni is, mert egyben rendelek meg nagyobb tételt, és anyagilag ez a verzió a kedvezőbb, praktikusabb.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2017. október 3. 08:32 | Válasz erre | #76
Lesz az sajnos még valamivel több is....legalábbis részemről a képek elég lassan készülnek...
© runner
2017. október 3. 00:01 | Válasz erre | #75
már meg is kaptuk a képet. [smiley]circling[/smiley]
A főhős Te vagy!
2017. október 2. 22:33 | Válasz erre | #74
Nem fog gyorsan jönni. Szerkesztés, képek, átolvasás, javítások, újraolvasások, ésatöbbi ésatöbbi. Szerintem egy hónapba még gond nélkül bele fog telni.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2017. október 2. 22:27 | Válasz erre | #73
Gratula! 101%-os készültség már nagyon komoly bizakodásra ad reményt, hogy gyorsan jöhet ez a könyv!!!
Only in Death - Mindhalálig
© runner
2017. október 2. 12:42 | Válasz erre | #72
Kérés:

Ahogy ebben a cikkben is látni:
[url=http://nerdblog.blog.hu/2017/09/30/ian_livingstone_port_of_peril_2017_fighting_fantasy_kaland_jatek_kockazat_kritika]http://nerdblog.blog.hu/2017/09/30/ian_livingstone_port_of_peril_2017_fighting_fantasy_kaland_jatek_kockazat_kritika[/url]

A keménytáblás könyv hátoldalán van egy új színes Allansia térkép:
[img=http://m.blog.hu/ne/nerdblog/image/port_of_peril_05.jpg]http://m.blog.hu/ne/nerdblog/image/port_of_peril_05.jpg[/img]

Kérem, hogy akinek megvan ez a könyv, szkennelje be 300dpi felbontásban a könyvön a térképet, és ha lehet TIF-ben (vagy tömörítés-nélküli PNG-ben) küldje el nekem.
Köszönöm.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2017. október 2. 08:22 | Válasz erre | #71
Hát szó mi szó tényleg vannak benne logikai bukfencek, én is találkoztam egy kettővel, de gondolom lesz nekünk is alkalmunk esetleges hibákat jelezni a történettel kapcsolatban. Hiába a mester is öregszik, de azért még nagyon tud...[smiley]vigyor[/smiley]
2017. október 1. 23:11 | Válasz erre | #70
Nem lett elnézve, egész nap ezen dolgoztam, és több frissítés is volt a százalékokban a pihenőknél. Most 101%-on áll, aminek prózai oka van: nagyjából 20 fejezetpontba kellett elég csúnyán belenyúlnom, hogy kijavítsak három történetvezetési hibát.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© dan
2017. október 1. 22:54 | Válasz erre | #69
Szerintem elnézték.Már 90-en áll.Sejtésem szerint jövő 7-re elkészül.(Tudjátok,a 2pocak.)Ezzel vége lesz a 7szűk esztendőnek. Hip-hip hurrá!

Üdv:dan
2017. október 1. 15:24 | Válasz erre | #68
80% lett végre!
Only in Death - Mindhalálig
2017. szeptember 30. 09:21 | Válasz erre | #67
Jöhet a Vértengeres sztori! Azt is lehetne ám folytatni, mert nagyon jó kis történet volt!
Only in Death - Mindhalálig
© killmaster (Savanyúhas)
2017. szeptember 30. 08:56 | Válasz erre | #66
Runner a történetben vannak kalózok, folyami kalózok és tengeri kalózok is! Sőt, ha nem vigyázol, könnyen te is kalóz leszel. (Ugye akkor bukik a küldetés!) Aztán mehetsz a Beltengerre hajókázni! [smiley]fantasy-barbarian-20[/smiley]
© runner
2017. szeptember 29. 21:20 | Válasz erre | #65
FireFoX-ot faggattam (fele fordításnál tart), hogy milyen a könyv, hány kalózzal találkozott.
Hát... eggyel se. [smiley]falbav[/smiley]

Úgyhogy most megyek és megnézem dühömben a Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja filmet.

[smiley]boxer[/smiley]

A főhős Te vagy!
© runner
2017. szeptember 29. 21:13 | Válasz erre | #64
Na, még egy kép itt a Fórumon a könyvből:

[center][img=http://zagor.hu/egyeb/AVK_new_14.jpg]http://zagor.hu/egyeb/AVK_new_14.jpg[/img][/center]

Hát nekem erről a régi, gyerekkori nagy-kedvenc képregényem ugrott be.
Na ki lakott ilyen barlangban???

Megfejtés:[center]
[spoiler][img=http://zagor.hu/egyeb/fantom.jpg]http://zagor.hu/egyeb/fantom.jpg[/img][/spoiler][/center]

[smiley]circling[/smiley]
A főhős Te vagy!
© runner
2017. szeptember 29. 21:06 | Válasz erre | #63
Feltételezem, hogy az eredeti könyvről kérdezel.

A sima könyvön 6,99 font van írva, de az FFF2 helyszínén 5 font volt darabja.
A keménytáblás változat meg asszem 25 font volt, de abból én nem vettem.

400 fejezetpontos, és a végén van a szabályzat, ezért ott is vannak még oldalszámok, így tudható, hogy pontosan 288 oldalas a könyv.
A főhős Te vagy!
© AXE
2017. szeptember 29. 19:59 | Válasz erre | #62
Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék,hogy az oldalszámról,valamint az ellenértékről lehet-e felvilágosítást kapni?

Üdv:AXE
2017. szeptember 27. 16:06 | Válasz erre | #61
Örülök hogy nyugodt voltál, és remélem az is maradtál.
De akkor te miből feltételezted hogy én nem vagyok az, hogy nyugtatni próbáltál?
Ezek szerint neked sem megy az értve olvasás -ami már úgy látom tömegbetegség- ha a szövegem úgy jött le hogy beszóltam.
Nem, nem beszóltam, hanem a magam módján közöltem, hogy 1.nem olyan komoly ez, hogy ölre kelljen menni miatta, és ebből adódóan 2.nem kell nyugtatgatni, mert nem is vagyok ideges.Ezért írtam, hogy (neked) nyugi, nagyobb ennek a füstje mint a lángja.
Hozzáteszem, számomra már nagyon unalmas, hogy ezen a fórumon ha az ember valakivel nem ért egyet, és ennek úgymond hangot ad, akkor jönnek a nyugtatgatók, mintha ennek az egésznek akkora jelentősége lenne.És unalmas, hogy nekem pedig ezt is állandóan hozzá kell írnom.
Sorry, ha te ebbe az egészbe többet gondoltál bele, és az így szíven ütött.
Mellesleg, a magam részéről azt is mertem gondolni, hogy ha egyáltalán reagálsz, akkor annak a szövegem második részéhez lesz köze, dehát a te válaszod sem a rajzokkal volt kapcsolatos, a témát pedig lezártad.Pedig kíváncsi lettem volna, hogy kb. mikét képzeled el a továbbfejlődésed menetét, de ezek szerint ezt már nem tudom meg.Na, annyi baj legyen, a legjobbakat neked is!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 27. 14:29 | Válasz erre | #60
© [törölt felhasználó]
2017. szeptember 27. 14:18 | Válasz erre | #59
Első oldalElőző oldal12345Következő oldalUtolsó oldal