[b]Történet (4)[/b]: Noha egy erősen a nosztalgia-vonatra épülő történetet látunk, nekem mégis bejött. Főleg az, ahonnan indulunk, és ahova érkezünk a végére. Hiszen amikor elkezdjük a kalandunkat, gyakorlatilag a fegyverünkön kívül alig van valamink, és örülünk, ha a nálunk lévő kacatokból valahogy összehozzuk a napi betevőt, és a városban sikerül kicsit bevásárolni, mielőtt útra kelünk egy titokzatos kincs megtalálása céljából. A kincskereső akciónk – ezzel nem spoilerezek nagyot – igen hamar befuccsol és csak egy ládát találunk, amit nem tudunk kinyitni. Később társul hozzánk Hakasan, a harcosnő, kezdetben csupán kalandozási céllal. Majd szinte véletlenül botlunk bele a küldetésünkbe: Csontos Zanbar visszatért és le akar számolni Yaztromoval (meg úgy a világgal is, ha már itt van). Innentől válik élessé a helyzet és kiderül, hogy a tárgy, amit csak kincsvadászat címén akartunk megszerezni, kulcsfontosságú lehet a végső siker szempontjából. Meg kell találnunk Nikodémuszt, elvinni Yaztromo tornyába és valahogy megállítani Zanbart. Már ebben az alapsztoriban is érezhető a sok visszatérő elem, márcsak a két mágus és a főellenség kapcsán is. De a könyvben van még utalás többek között a Halállabirintusra, a Tűzhegy varázslójára, a Gyíkkirály szigetére, A végzet erdejére, de még a Sárkány vérére is. Annak viszont örülök, hogy ezek az utalások többségében megmaradnak Easter Eggnek, Aminek még nagyon örültem, az Csontos Zanbar szerepeltetése. A Tolvajok városa nagy kedvenc, de a végjáték kb. az egyik leggyengébb, vagy beleszórjuk a megfelelő port Zanbarba, vagy meghaltunk. És nem igazán derül ki a műből, hogy milyen ereje van, csak hallomásból. Nos, itt ez megváltozik, igen durva kis csatajelenet alakul ki a végén, és az, hogy a 2 mágussal csak együtt sikerül megállítani, azt hiszem mindent elmond. Apropo, ha már itt tartunk, nagyon bejön, hogy végre mind Yaztromo, mind Nikodémusz aktív részét képezi a végjátéknak és nem csak ülnek és tanácsokat adnak. A könyvben megjelenő karakterek is jól kidolgozottak, a helyszínek meg KJK-s mércével mérve nagyon változatosak. Az egyetlen ami nem tetszik, az néhány helyszín és jelenet külön-külön, leginkább a Feketehomok kikötő, azon belül is Mungó ajánlata. A mellett, hogy teljesen felesleges szála a könyvnek, kicsit gondolkodjunk már el rajta! Adott Yaztromo tornya, ami egyre inkább sötétedik, itt van Zanbar, aki bármikor magához térhet, az egész világ közvetlen veszélyben van, minden másodperc számít, erre mit teszünk: szépen kihajókázunk jópár napra Mungóval. Aki ezt bevállalja, megérdemelt volna egy azonnali halált egy tengeri szörny felzabálása által (oké, ez ellentmondást eredményezett volna a Gyíkkirály szigetével), vagy egy szerző általi lehülyézéssel egybekötött „kalandod véget ért”-et, hogy mire visszaérsz, már Zanbar az úr. De ezt leszámítva azért nincsenek itt komolyabb gondok.

[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Egyik sem igazán domináns. Rejtvényre hirtelen nem is emlékszem, talán a barlangból a szabadba futás az, ahol használnunk kell a memóriánkat és a logikánkat, illetve van 1-2 gondolkodtató döntéshelyzet, de nagyjából ennyi. A másik oldalról viszont a szerencse szerepe sem túl nagy, vannak ugyan olyan részek, ahol sok az azonnali halál mező, de ezeknél vagy nem ösvényválasztáson múlik, vagy ha azon, akkor kapunk előre információt. Ami ennél a könyvnél fokozottan igaz, hogy figyelmesen olvassunk el mindent (az előzményt is), mert sok apró info van, ami később életet menthet.

[b]Nehézség (3)[/b]: Szerintem a legkönnyebb KJK könyvek egyike. Aki nyitott szemmel jár, az random nem nagyon halhat meg, igazából csak 2 kötelező tárgy kell [spoiler2]a Gyűrű és egy puska, utóbbi helyett jó lehet a Démontőr, de ahhoz már nagy mázli kell[/spoiler2] azokat sem nehéz megtalálni. Ami viszont még extrémebb: 11 ügyességgel kezdtem és a könyv során konkrétan egyszer sem sebeztek meg harc közben! Jó, ez utóbbi nyilván szerencse kérdése is, és elég jól sikerült biztos a kockákkal is dobnom, de nem emlékszem igazán komoly ellenfélre a könyvből, mire jött néhány nagyobb ügyességű ellenfél már pajzsok, páncélok meg mindenféle egyéb különlegességek miatt az ügyességpontom óriási volt. Ha jól emlékszem, a végére már 18-ig kúszott fel, szóval a játék végén még úgy kedvem lett volna hobbiból legyakni az [url=http://velemenyes.blogspot.com/2018/06/vissza-multamba-2-verescsont-ejsarkany.html]Éjsárkány[/url]t.

[b]Játékélmény (5)[/b]: Lehet benne a nosztalgiafaktor, de nagyon élveztem, egy pillanatig nem tartottam unalmasnak. Tudtam azonosulni mind az élelemért kuncsorgó harcossal, ahonnan kezdünk, mind a hőssel, akivé a végén váltunk. A könyv szerintem remekül építkezik, minden helyszínen találunk valami izgalmat, és a végjáték is kifejezetten epikus, soha rosszabb könyvet!

[b]Összességében: 15/20[/b]

[b]Design[/b]
No nézzük, mit alkotott a jó öreg Livingstone mester 2017-ben, [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=80]A zombik vére[/url][/i] után 5 évvel. Megmondom őszintén, engem valahogy ez nem hozott úgy lázba, mint a korábbi könyv híre, és valahol be is igazolódtak a félelmeim, de nem akarom már az elején elvenni a kedvet. A borító jól néz ki, szép a rajz (naná, Ian McCaig), de egyszerűen túl sűrű lett. Már a címet is nehéz kisilabizálni, a többi szöveg is teljesen elvész a háttérben, a szokott elhelyezésük felborult. Az alkotó neve új betűtípust kapott, a „kaland játék kockázat” plecsni szintén máshová került. Szóval kissé kaotikus az összkép, de ez legyen a legnagyobb probléma.

[b]Illusztráció[/b]
A benti rajzoknak kevésbé örültem. Báti László Gábor munkásságát már „magasztaltam” a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=92]Kígyóemberek birodalma[/url][/i] kapcsán, és nagyjából itt is hasonló a helyzet. Tényleg nem akarok szemét lenni, de ha már a Zagor.hu ilyen színvonalas kiadványokkal kápráztat el minket, akkor jó lett volna keresni valami profibb grafikust, de persze tudom: annak igen borsos ára lehet. Sajnos többször is eszembe jutottak a legendás [i][url=http://kjk-anime.blogspot.com/2014/09/a-sarkanyvar-titka.html]Sárkányvár titka[/url][/i] illusztrációi, de mondjuk azért annyira nem vészes a helyzet. Nálam valahol ott a határvonal, amikor elgondolkodom, hogy „vajon én magam tudnék-e ennél jobbat rajzolni”, és ha a válasz igen, az már kicsit ciki. Szóval amatőr a feeling, és ezen felül gyakran vázlatos, befejezetlen, kidolgozatlan hatást keltenek a munkák. De komolyan: ha látni lehet, ahogy a cégér gerendájának hátsó vonala nem lett eltűntetve a térben előtte lévő másik fadarabról (kép a 24. oldalon), az gáz. Mert ez nem bénaság, hanem igénytelenség. Apróság, de szemet szúr. Ettől függetlenül a koncepciók jók, bár olykor lehetett volna fantáziadúsabban megoldani egy-egy alkotást. Az arányok is rendben vannak, de ez a mindenhol vonalkázással megoldott kontúrozás meglehetősen „iskolás” érzetet kelt. Az a pestisboszorkány (265.) hogy néz már ki? Vagy szegény Mungo? (317.) Vagy maga Csontos Zanbar? (279.) Bocsánat, de ezeken én kuncogtam. Ha a könyv képeit összehasonlítjuk a Bizonytalanság börtönében, vagy akár a Végzet prófétái, szintén magyar művekével, akkor magasan az utóbbiak nyernek. Azért persze vannak olyan grafikák, amik bejöttek, például a Quag-Shugguth (11.), vagy a Feketehomok kikötői látkép is hangulatos (395.).

[b]Háttértörténet[/b]
Kelyhesd városában bóklászunk, és igencsak csórók vagyunk. Hirtelen meghalljuk két részeg beszélgetését, és abból megtudjuk, hogy egyikük vett egy kincses térképet. Miután megállapítják, hogy biztosan nem ér semmit, el is hajítják. Mi megkaparintjuk, és kiderül, hogy a jelzett út egy barlangba vezet a Holdkő-dombok területén, a kincs pedig nem más, mint a Nikodémusz Lángoló Kígyók Gyűrűje. Nincs túl sok veszítenivalónk, így elindulunk a papír alapján.

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Kihívás[/b]
Nem túlzottan nehéz a játék, illetve eltévedni sem fogunk, olyannyira nyílegyenesen halad a történet. Néhol látszólag vannak elágazások, de a könyv nagyon durván terel az előre elgondolt irányba. Ha a barlangba nem azon a bejáraton megyünk be, és nem azon az utakon járunk, ahogy a térképünk írja, akkor azonnal kampec. Visszafelé ugyanerre kell figyelni. Ha Hakasan-nal a ninja lánykával nem társulunk, akkor is végünk, hiába folytatódik látszólag zavartalanul a kaland. A harci héját sem lehet megkerülni, mert akkor… lekakil minket. Igen, a fejünkre pottyant egyet, így visszafordulunk, mert emiatt ugyebár máris érdekesebb lesz számunkra, mit is ejtett le a földre. Ezek után is létezik pár ál-útvonal, ha nem érdekelne minket az újonnan adódott küldetés, de ezekről is vissza leszünk terelve Hakasan mellé. Szóval lineáris a dolog, még ott is, ahol a tolvajok városába mennénk be. Ha a főkapun át próbálkozunk, vagy épp nem szerzünk kereskedelmi engedélyt, nekünk annyi. No meg mindezeken túl akad egy-két veszélyesebb esemény is, egy közönséges vízidisznó például könnyedén kinyírhat minket (Ügyessége 9, míg mi ebben a csatában -3 Ügyességgel számolunk!).

[b]Főgonosz[/b]
Nincs új a nap alatt, újramelegített főgonoszt kapunk Csontos Zanbar személyében. Hát egyrészt az újrahasznosításról eleve megvan a véleményem, másrészt pedig Zanbar egy jó béna ellenfél volt már a [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok városá[/url][/i]ban is, szóval húztam a szám rendesen. DE: itt sokkal jobban sikerült szerepeltetni a csontit, egész rendes kis epizódot kapott a végén. Mikor Yaztromó tornyához érünk, Zanbar is odaviteti magát embereivel. Elégé upgrade-elt formája lett, ugyanis már denevérszárnyakkal és patákkal is rendelkezik a szentem. Elsőként rovarfelhőt zúdít ránk, aztán jön egy óriási csápos bestia, akit nem igazán fogunk legyőzni a harcban, amennyiben nincs Méregkardunk (Ügyessége 12, és nekünk -4 Támadóerő, ha nincs kardocska). Ha korábban nem adtuk Nikodémusznak a gyűrűjét, akkor elsodornak minket a csonti katonái, a gyűrű azonban tűzcsapdába zárja őt. Sima pengénk hasztalan lesz ellene, de a Démontőr megölheti, bár kicsi az esély, hogy eltaláljuk (nem Ügyességpróba). Kovás pisztollyal viszont Ügyességpróbával is kinyírhatjuk, sőt, másodszor is próbálkozhatunk, ha elsőre elvétjük (nehezített dobással). Ide egy kis megjegyzés: nem vágom, a Démontőr miért nincs az első körben az opciók között, miért csak akkor vethetjük be, ha íjjal/pisztollyal nem sikerült a dolog. Mindenestre ahogy Zanbar koponyája széttörik, a serege abban a minutumban szétporlad. Megküzdeni külön nem kell tehát vele, de azért egész jó kis végjáték lett ez.

[b]Hangulat[/b]
Az egész [i]Veszedelmek kikötője[/i] annyira pofátlanul épít a nosztalgiára, hogy én kérek elnézést. Ugyebár minden egyes helyszín ismerős valahonnan, de ha még csak erről lenne szó… A történet közepén, a térkép alapján a barlangban találunk egy kis dobozkát (amit ha kinyitunk, megdöglünk), és már fordulunk is vissza – remekül megérte a kis túra. Ezután kerül képbe Csontos Zanbar második eljövetele, aztán pedig Yaztromó, Nikodémusz, Azzur nagyúr, szóval mindenki ide van keverve ebbe a mixbe. Hallunk még Gilibran király elveszett harci pörölyéről, Mungó is feltűnik a Gyíkkirály szigetéből (az ő epizódjának kábé semmi értelme), de még a 400. pontba is feltétlenül bele kellett ám szőni a Bajnokok próbáját. Itt már konkrétan sírtam, milyen öntömjénezést vitt végbe Livingstone ezzel a könyvvel. Értem én, csalogassuk elő a szép emlékeket, meg minden, de azért ez nekem több mint sok volt. Maga a sztori amúgy nem rossz. Kellően változatos, még úgy is, ha sokszor úgy tűnik, mintha az író épp menet közben találta volna ki, merre kanyarodik az utunk. Megvan a hangulat a kikötőben, elmerülhetünk annak mocskában, felszedhetünk egy csomó tárgyat, Hakasant többféleképp is meggyógyíthatjuk, amikor kimegy a bokája, megszöktethetjük Nikodémuszt Azzur palotájából, és így tovább… ezek mind tetszettek. Továbbá van több emlékezetes karakter, ami szintén megdobja a végeredményt. Nagyjából ennyi, érdemes tehát nekiülni a legújabb Livingstone kalandnak, de van ennél sokkal jobb játék is a polcon.