Zagor.hu
Zagor.hu fórum
9 – Bajnokok próbája
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (5)
© Nheil
Felmelegítve kevés dolog jó. Például a töltöttkáposzta és a halállabirintus. Így gondolhatta 1986-ban Livingstone mester is, aki a legjobb történetei után lelassított és most már ráállt az évi egy kalandra. Mivel egyre több új író csatlakozott a KJK világába ki több, ki kevesebb sikerrel, a két eredeti mester háttérbe szorulásával továbbra is tartották az évi 6 könyv kiadását és még mindig nagy siker volt a Fighting Fantasy.

A Bajnokok próbája tehát a Halállabirintus direkt folytatása. Egy év telt el az előző verseny óta és természetesen még nehezebb, durvább, halálosabb lett a labirintus, ahogy egy folytatáshoz dukál. További fűszerezésnek, a kaland elején kapunk egy rövid "bemelegítést" is, ugyanis Sukumvit báró testvére, Carnuss elraboltat minket 41 másik szerencsétlennel együtt, akiket beküld a saját mini arénájába ahol csak egy maradhat. Akinek az életben maradáson túl a kétes nyereménye az lesz, hogy Carnuss nevében el kell indulnia az idei Halállabirintusban. Igazából sokkal kegyetlenebb ez az aréna, hiszen rengeteg a halál, de eléggé rövid ez a rész így nincs igazán időnk ezen merengeni, mire megrendülnénk, már indul is a hajó Fangba.

A kaland nagyobbik része természetesen ezután az újjáépített Halállabirintusban játszódik. Valóban teljesen át lett építve és alapvetően sokkal nehezebb lett. Nagyon sokkal. És itt rá kell térnünk a nehézségre, ami extrém módon magas. Minimálisan lehet csak eltérni az egyetlen helyes úttól, az ajtók többsége mögött halálközeli helyzet, csapda és/vagy kemény ellenfelek várnak. Viszont cserébe mégiscsak be kell nézni szinte mindenhova, mert egy tonna kötelező tárgyat és információt kell megszereznünk. amiből ha csak egyet kihagyunk, később elhalálozunk. A teljesség igénye nélkül kilenc aranygyűrű, három információ a gyűrűk elhelyezéséhez, vasreszelő, piros por, vaskulcs, bíborpalást, sisak… Frusztráció magas fokon. Persze senki nem mondja, hogy amúgy aranygyűrűket kell keresni a labirintusban. A legfelháborítóbb talán a teleportáló szoba, ahol az író még ki is oktat, hogy "nem kell minden szobát kinyitni!" Micsoda cinizmus, amikor ezen kívül kb minden ajtót ki kell nyitni az előbb felsoroltak miatt...

Hogy a nehézséget még tovább fokozzuk, tegyük fel, hogy könnyítésből térkép alapján haladunk, a kaland szabályos végigjátszása AKKOR IS a lehetetlent súrolja, hiszen nincsen élelmünk, nincs semmink a kardunkon kívül a labirintus elején. Vannak néhol életerő visszatöltési lehetőségek (mert veszíteni fogunk, mindenképpen, még 12-es ügyeséggel is), de aránytalanul kevés a 10-es és 11-es ügyességű és hozzá mindenféle speciális képességű (értsd, további életerőt sebeznek rajtad!) szörnyek mellett. A varázskard és a csizma és később a pajzs talán ér annyit, hogy kezdeti ügyességünket megnöveljük eggyel mégha a könyv nem is írja így de azért ennyit már tényleg cinkeljünk na. És persze mondanom sem kell, a legtöbb elveszített szerencsepróba azonnal halált eredményez. Tehát lépten-nyomon a halált kísértjük, ami valahol persze jogos a történetet és a helyszínt nézve, csak kérdés, hogy kinek van kedve 25ödjére nekiszaladni a kalandnak. Nekem például nincs, én nem kultiválom az ilyen mértékű nehézséget, mert frusztráló. A szobák és találkozások többségében nem mindig az ésszerű, megfontolt döntések eredményeként jutunk hozzá a fontos tárgyakhoz hanem simán csak egy szerencsés balra/jobbra fordulás vagy dobozkinyitás eredményeként.

A labirintus hangulata még mindig ül, egyszerűen annyira erős ez a koncepció hogy elbír egy ilyen folytatást. A fináléban, a labirintus megnyerése után még Carnusst is megöljük párbajban, ami persze elégtétel, de ennyi szenvedés után az a harc már gyerekjáték. Egy kicsivel ha könnyített volna Livingstone mester a játékmeneten szerintem pont, hogy előnyére vált volna a kalandnak, persze vannak olyan mazochisták, akik épp emiatt imádják. Az újrahasznosított, bár kétségkívül ezúttal is működő koncepció miatt le kell vonnom egy pontot, kettőt pedig az elborult nehézség miatt.
10/7
 
[b]Borító[/b]
Az egyik győztes gladiátort ábrázolja a Halálarénában, nagyon szép és látványos! Ott van még a fő-főmufti, a Lord Carnuss is, bár nem sokat látni belőle (máshol se rajzolták meg, nemcsak ebben a könyvben).

[b]Grafikák[/b]
Akárcsak a borító, ezek az illusztrációk is valóságos műremekek, a Szirén különösen tetszett például. Hiányoltam volna azonban Szukumvitról és Carnussról képeket, mert azért mégiscsak érdekelt volna, miféle agyas emberkék találtak ki halálarénát meg halál-labirintust. Az azonos című könyben sincs kép Szukumvitról, de itt most egyenesen elvártam volna.

[b]Történet[/b]
Érdekes elgondolás – a történet a könyv hátulsó borítóján kezdődik igazán, a háttértörténet pedig ennek a folytatása. Nem tudom, ez mennyire szerencsés megvalósítás. Mindegy, a lényeg, hogy vidámat hajókáztunk valamelyik tengeren, élveztük az édes életet, egyszercsak a kalózok elfogták a hajónkat, gályarabként „alkalmaztak” a sajátjukon, míg végül a könyörtelen nagyúr, Lord Carnuss gladiátoraként kerülünk a játékkönyvbe. Rettegett Halálarénájában rengeteg próbát és küzdelmet kell túlélni, és mi a jutalom érte – ismét beléphetünk Szukumvit báró híres Halállabirintusába. Bizony, ez a könyv voltaképpen a Halállabirintus második része. Ezúttal 20 ezer aranytallér a fődíj, és persze a szabadságunk. A gond csak az, hogy ezúttal Szukumvit báró átépítette az egész labirintust, és még sokkalta nehezebb lett…

[b]Nehézség[/b]
Szukumvit báró nem hazudott – ha az arénás küzdelem nem is, a Halállabirintus cefetül nehéz lett, aránytalanul nehéz, szerintem. Az arénás balhékat jó kondícióval és jó kezdő értékekkel túl lehet élni, viszont a szerencsédet nem javallott elvesztegetni, mert a labirintusban aztán hiányozni fog. Ezenkívül nincs élelmed, azaz nem gyógyulhatsz csak úgy bármikor. Helyette naponta megetetnek a börtönőrök, ami kb. a fél fogadra se elég, ha gyengébbek a hősöd értékei.
Na a labirintus. Úha. 9 aranygyűrűt kell megtalálni – ez már önmagában is iszonyúan nehéz feladat – de ez még mind semmi! A végén még azt is ki kell találni, hogy a 9 aranygyűrűt melyik rekeszébe rakjuk bele egy kilencfelé osztott fadobozban! És tudjátok, mit? Még ezután is játszi könnyedséggel meg lehet pusztulni! Ja, és ez alkalommal nincs szövetségesed a labirintusban sem. NAGYON nehéz könyv!

[b]Főellenség[/b]
Elvileg itt is kettő van – a Délvidéki ember, az utolsó ellenfél az arénában, a Halállabirintus végén pedig maga Lord Carnuss. Igazából aki túléli magát a labirintust, meg se fogja érezni Lord Carnusst, nincsenek fűdekomoly értékei (10 ügyesség, 10 életerő).

[b]Ami tetszett[/b]
A bajvívásos rész az arénában egészen újszerű, egyedi kezdeményezés, hasonló még nemigen volt a Kaland Játék Kockázat kiadványok között, legalábbis ami speciálisan erre lett kihegyezve. Ezenkívül a Halállabirintus nagyon izgalmas, és az előző könyvtől eltérően itt is rengeteg fantáziadús, durva dologgal találkozhatunk – ládacsapda, kukacos rothadt hús, szirén, óriási nyelv egy kőszájban, víz alatti csápos Tentallus – úgyhogy az ellenfelekre nem lehet panasz. Nagyon sok az életerő-növelési lehetőség is: gyógyiszap, varázslatos lépcsőfokok, van kaja is dögivel, a végén pedig felkoncolhatjuk magát Lord Carnusst is! Egy főgonosszal kevesebb a Titánon…

[b]És ami nem[/b]
Elképesztően nehéz! Egyetlen helyes út van – ahol a 9 aranygyűrűt begyűjtheted – de ez még nem elég, kell információ is, hogy ezt a 9 gyűrűt hogyan használd fel, ami miatt mindent át kell kutatnod, és persze beleesel jópár csapdába is pont emiatt. Arról nem is beszélek, hogy szükséged van még a 9 gyűrűn kívül jópár más tárgyra is, például vaskulcs és mágikus por. Ha ezek közül akár csak EGY is hiányzik, kezdheted az egész mókát a legelejéről. Mármint a halálarénás legelejéről természetesen! A Próbamesterek rendkívüli módon idegesítőek, itt már meg se lehet ölni őket, még a kopasz buddhista hapsit se. Enyhe túlzás, hogy 6 életerő pontot is elveszítek néhány játékkockától, természetesen a pajzsom a fémfegyverek ellen kiváló, de a fakockák ellen hatástalan…idiótaság. Ezenfelül rengeteg a szándékos szopatás is a játékban. A 386-os szoba a lehető legnagyobb pofátlanság ebben a kalandban, de az is cuki, hogy nem tudok visszafordulni, ha rossz irányba megyek, és kalandom persze véget ér. Muszáj ezt!? Az óramutatós feladvány találó volt, viszont a gyűrűknek a fadoboza egy kínban született, hirtelenjében összedobott szándékos szopatás (a rajzon, ami a varázslót ábrázolja, mellesleg nincs is ilyen doboz).
Némelyik szörny eléggé elbaltázott, például a Hidegkarom. A hüllők köztudottan rühellik a hideget, erre a Hidegkarom egy kétéltű-hüllőszerű lény? Oké, tudom, hogy „fántázi” stílusú a könyv, de ilyen nyilvánvaló, triviális dolgoktól nem illik megfeledkezni akkor sem. A Xoroák pedig…miért kell ilyen bugyuta kombókat kreálni állatból meg emberből? Farkasember, patkányember, madárember még oké, ezek még szódával elmennek. Az ötlettelen könyvíró leginkább ezzel tudja elkúrálni magas fokon a saját művét, hogy nincs ötlete eredeti szörnyedvényekre, bedob mindenféle állat-ember keverékeket, mint pl. ezek a Xoroa hangyaemberek. Mik fognak még megszületni? Zebraember, földigilisztaember, kacsacsőrűemlős-ember? Jaj hagyjuk már…
Fordítási hiba szerencsére viszont nincs, bár a 28. pontnál van némi kavarodás a pajzsoddal, és a kutyaszobornál nem volt nyilvánvaló, miért is kéne befognom az orromat, mert a talapzaton lévő szövegbe nem fordították bele, hogy a szobor gáztámadással fenyeget, ha nem kap aranyat.
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Nagyon tetszetős és figyelemfelkeltő. A Halálarénát láthatjuk, Lord Carnuss testőrei gyűrűjében figyeli (unott fejjel) a lenti barbár-szerű győztest… egy jelenet a könyvből. Jók ezek a mediterrán színek, meg a betűtípus, de szerintem legjobban a félig leomlott oszlop néz ki.

[b]Illusztráció[/b]
Szépek a rajzok, de valahogy nincs túl sok hangulatuk. Túl tiszták, túl szimmetrikusak… (pl. 3., 125., 156., stb.) annyira mások, mint John Blanche "mocskos" világa. Ez persze nem baj, de a tűz ábrázolások például nagyon gyengék (lásd.: 143., 246., 374.), ennél még én is jobbat tudok rajzolni. A kedvenceim közé Liche királynő (318.) és a szirén-csajszi (364.) képei tartoznak (vajon miért…?).

[b]Háttértörténet[/b]
Jól indul a történet, rendesen megadja az alaphangulatot. Rabszolgák vagyunk, mert hajónkat megcsáklyázták a kalózok és foglyul ejtettek minket. Később a Vér-szigetre kerülünk (bizalomgerjesztő elnevezés), ahol Lord Carnuss képez ki harcosokat Halálarénájában, hogy a győztes (az az egy, aki életben marad) a gyűlölt fivére által rendezett próbatételen sikerrel jusson keresztül a Halállabirintuson (magyarul élve kerüljön elő). A gyűlölt fivért Szukumvit bárónak hívják. Hát, én nem is tudom, de mintha már hallottam volna ezt a nevet valahol…

[b]Eredetiség[/b]
Persze, hogy semmi eredetiség nincs benne, hisz a két évvel ezelőtti [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url][/i] felmelegítéséről van szó. Az egyetlen különbség, hogy most nem saját akaratunkból csöppenünk bele az események sűrűjébe, hanem kényszerből. Az újítás az arénában való kiképzés, amit bár akármelyik gladiátoros filmben láthattunk már, mégis csúcs hangulata van. A labirintusos rész véleményem szerint nem jobb a '84-es előzményétől.

[b]Kihívás[/b]
Nehéz, de nagyon. Az egész "labirintusosdi" voltaképpen egy dologra van kihegyezve: hogy összegyűjtsünk 9 aranygyűrűt. Ugyanis ha csak egyet is elszalasztunk (azaz egyszer pl. "balra fordultunk és nem jobbra" típusú dologról van szó), akkor az utolsó próbamester kíméletlenül végez velünk. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem egy kicsit idegesítő, amikor SENKI nem mondja, hogy ezt és ezt kell gyűjtögetni. Mikor először játszunk, csak akkor kezdhet gyanússá válni a dolog, amikor már a harmadik ugyanolyan aranygyűrűre lelünk rá. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindezzel mit sem érünk, ha nincs meg a három sorozat, ahogy a gyűrűket majd egy táblázatba be kell helyezni… Ráadásul számos alkalom kínálkozik arra, hogy elveszítsük gyűrűinket. Csak néhány példa: a hídnál is ezzel kéne fizetni, a kutyafejű bálvány is ilyen áldozatot óhajt, a Káoszbajnok is ezt követeli rajtunk, ha nem akarunk vele harcolni…
A poén az, hogy ha nem is lennének gyűrűk és sorozatok, a könyv még akkor is a nehezebb kategóriába tartozna. Az átlagosnál több szerencse/ügyesség próba és harc van a játékban, így pontjaink gyorsan fogynak. Aztán még egy-két nélkülözhetetlen tárgy: vasreszelő a ketrec-csapdánál, tűzvédő bíborpalást a tűzfüggönynél, piros teleportáló por a boszorkánytól, vaskulcs… szóval rengeteg minden. A 386-os szobáról meg ne is beszéljünk, mert ez már tényleg a szadizmus határát súrolja… Egyedül annyi enyhít a nehézségen, hogy egy csomó gyógyító cuccot találhatunk az útvesztőben, de hát ugye ezeknél mindig ott a kétség a játékosban, hogy segíteni, vagy ártani fognak-e nekünk.

[b]Főgonosz[/b]
Valójában Lord Carnusst lehet annak nevezni, és tényleg eléggé meg lehet utálni, mire kitántorgunk a labirintusból. Annyira nem nehéz ellenfél, csak kérdés, hogy nekünk addigra hány Életerőnk és Ügyességünk marad. Kisebb főellenségeknek lehet minősíteni a próbamestereket is (Noyt és Lexust), akik azért tényleg beleadnak mindent, hogy megszívassanak minket (amit Lexusnál ki kell állnunk, hát az már tényleg…).

[b]Rendszer[/b]
A hagyományos rendszer. Nincs extra.

[b]Hangulat[/b]
Változó. Az elején az arénában nagyon jó, később viszont sima, ősi labirintus-mászkálás. Persze vannak jó ötletek, érdekes teremtmények, de sok csontváz, kutya, stb. is, azért Jacksonnál szerintem mindig eredetibb a teremtmény-felhozatal. Van egy érdekes fordítás is a kutyafejű bálványnál (398.): ugye angolul láthatjuk a képen - "a gift of gold will let you pass, unless you want death by gas". Magyarul ez így hangzik: "ha egy aranytárgyat adsz, továbbmehetsz, hacsak nem akarsz meghalni". Így nem nagyon világos, miért fogjuk be az orrunkat, és miért kéne hallanunk a szivárgó gáz hangját, ha nem fizetünk - kiskoromban ezt sose értettem. A horrort kedvelőknek pedig ajánlom a 265. pont elolvasását.
Értékelés: 7 / 10
Szerintem mások egy kicsit erős véleménnyel vannak a Bajnokok próbájáról!

Rendben, gyakorlatilag egy újabb bőrt húznak le a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintusról[/url], és a folytatások soha nem lehetnek olyan jók, mint az eredetik. Szerintem azonban Livingstone egész jó munkát végzett. A könyv önmagában is jó, és a többi KJK kötettel szemben is meg tudja állni a helyét. A megfogalmazás jó lett, és az ötlet sem rossz, hogy próbák sorozatát kell kiállni ahhoz, hogy végül beválasszanak a Halállabirintusnak nekivágó bajnokok közé. A belső képek is remekül sikerültek.

Igen, egy korábbi ötlet lemásolása ez, de attól még jól csinálták. Mindent összevetve egy olvasásra érdemes, élvezetes része a sorozatnak...
Ez a könyv egy kicsit tekinthető a méltán híres [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url] folytatásának is. Alapvetően arról van szó, hogy Fang bárója úgy döntött, miután a legutolsó hős sikeresen átverekedte rajta magát, újjáépíti a labirintusát, az egyik rokona pedig úgy dönt, hogy saját bajnokát küldi el, hogy őt képviselje. Néhány sorstársaddal együtt téged is elrabol, hogy biztosan legyen egy bajnoka, aki túl tudja élni a kihívást.

A könyv legjobb része az eleje, ahol az összes rabszolgát túlélőpróbának vetik alá, így gondoskodva róla, hogy csak a legrátermettebbek maradhassanak életben. Az utolsó túlélő (remény szerint mi) megszerzi a jogot, hogy nekivágjon a Halállabirintusnak. Ez a kötet legjobb része (hacsak nem olvastál más KJK könyveket is, mert akkor van viszonyítási alap).

Mindent egybevéve ez egy átlagos kaland. Az egyértelmű, hogy próbálja az elődje sikerét meglovagolni, de nem igazán sikerül neki. Hogy perspektívába állítsam, az általam olvasott 20 könyv közül ezt a 10. hely körülre tenném, míg a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintust[/url] a másodikra.
hr
Első oldalElőző oldal12
2014. június 17. 21:03 | Válasz erre | #28
Oké, megértem. Csak egy ötlet volt. A Halállabirintus Hátterében szereplő \"minden májusban\"-ját és \"május első napjá\"-t akkor már meg sem említem. [smiley]nezze[/smiley]
2014. június 17. 18:49 | Válasz erre | #27
Részemről beleférne. Annyi a bökkenő, hogy Francis készítette el anno a linkesített pdf-eket, egy ideje viszont felszívódott valahová. Egy hónap nevének lecseréléséért cserébe ez szerintem nem éri meg.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2014. június 17. 10:55 | Válasz erre | #26
A 261. fejezetpontnál mennyire lenne szentségtörés kijavítani mondjuk a letölthető szövegben azt a mondatot, hogy \"Ennek ellenére te mégsem élvezheted Sukumvit báró vendégszeretetét, ugyanis április 30. van, késő este, a próba pedig holnap kora hajnalban kezdődik.\" mondjuk arra, hogy \"Ennek ellenére te mégsem élvezheted Sukumvit báró vendégszeretetét, ugyanis Vetés 30. van, késő este, a próba pedig holnap kora hajnalban kezdődik.\"? Ha már egyszer Allansiában vagyunk, legyünk is Allansiában, nem?
2012. május 2. 16:32 | Válasz erre | #25
A te esetedben ez nem is lep meg![smiley]awink[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2012. május 2. 13:37 | Válasz erre | #24
2012. május 2. 11:20 | Válasz erre | #23
1986-Livingstone kezdi belassítani írói tempóját,de a színvonal még okés!84-ben,fénykorában 3 sikermű,85-egy kis apokaliptikus elkalandozás,majd visszatérés egy,némi mágiahasználattal felspékelt kalanddal,ahol finoman kezdi felütni a fejét az ötlethiány,de a hangulat még fogós,és 86-ahol gondolom a szerződés még köt,de már csak egy könyvet hoz!Persze nyilván biztosította a plusz melót az akkoriban elindított Warhammer fantasy,és eddigre ugye néhány új társszerző felbukkanása hozza a darabszámot itt is!
Livingstone nem nagyon erőlködött friss sztorival,visszanyúlt csúcsművéhez a Halállabirintushoz,és egy kicsit kiegészítve,megvariálva egy újabb bőrt húzott le róla!Ez a tény nem túl kecsegtető,ennek ellenére a Bajnokok próbája egyáltalán nem sikerült rosszul,sőt!
A borító-bár nekem egy kicsit sci-fi hangulatú-egész korrekt lett!Egy jelenet a sztori elejéről,aholis rabszolgává avanzsált sorstársaidnak vakon kell egymással megküzdeniük(lásd 94-es fp.)!A belső illusztrációk szintén ugyanannak az arcnak a munkái mint a borító!Bár szerintem annyira nem hangulatosak mint a halállabirintus képei,abszolút jók ezek is!A humanoid ellenfelek zöme testépítő,kidolgozott izomzattal,ezzel is fokozva a brutalitást![smiley]Barbarian-icon[/smiley][smiley]Barbarian2-icon[/smiley]
Összefoglalva a borító,és a képek(amiből viszonylag van bőven/32db)profi munkák,a hangulatot megalapozzák!A sztori is egészen korrekt,az előtörténet kimondottan jól kidolgozott!Ha csak ezek számítanának örülhetnénk is egy újabb csúcskönyvnek,de amelett hogy a sztori előrehaladtával egy kicsit leül,az egyik legszivatósabbá is válik egyben!Az elején egy kevés arénázás kb.közepes nehézséggel,még jó eséllyel túlélhető,de az ezt követő dungeonben már annak csupán negyedéig eljutva könnyen ki lehet fingani![smiley]skull[/smiley]
Érdekes hogy pl.különösebben erős dögök nincsenek is benne,Livingstone mégis megtalálja a módját hogy elbukhass akár egy korai harcot is!Sok próbadobás,ilyen-olyan kis életerőveszteségek;gyógyulási lehetőségek ritkán szórtan,kis adagokban,ez a hozzávaló recept!
Szóval a szabályok is csak annyival módosultak az alapokhoz képest,hogy minden maradt a régiben,csak semmid sincs!Se élelmiszer,se varázsital,se mágia,semmi!Na ez az ami rontja a nívót!
Ettől függetlenül még mindig a kiugróbb anyagok közé tartozik ez,mondhatni a kötelezőek közé!
10/8
(Azt gondolom tudtátok hogy pont tegnap lett volna aktuális kijátszani eme művet,vagy akár \"testvérét\" a Halállabirintust is?)
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© Athlay
2012. január 20. 19:04 | Válasz erre | #22
Alapvetően az élelem hiánya a fő probléma, azzal nem lenne nagyon vészes, na de így...
© marczy
2012. január 19. 20:55 | Válasz erre | #21
Nos, asszem itt is érdemes lehet programot írni és szimulálni... Most én erre nem vagyok képes, mert a gépem erre alkalmatlan, majd pár hét múlva veszek újat.
Még maximális főértékek mellett is igen komoly gondok támadhatnak. Meg lehet próbálni leprogramozni: minden dobást megcsinálsz, minden harcot szabályosan megvívsz... Lefogadom, 5-10%-nál nincs több esélyed végigtolni maximális erejű karakter mellett sem. Most már persze megtanultam, merre kell menni, de van néhány nagyon durva kombó, amikor is konkrétan beledöglesz a harcokba.
(Itt ráadásul még a Szerencsére építeni sem célszerű...)

Az oldalon fent lévő végigjátszás nem egészen optimális, mert az Arénában feleslegesen túl sok szerencsepontot veszít vele a karakterünk, ez pedig a labirintusban végzetes lehet.
2012. január 17. 15:28 | Válasz erre | #20
Ezek közül a Varázslók Kriptáját, a Halállabot és a Bajnokok Próbáját simán végigjátszanám fejből, ellenben a Pusztítás Maszkjainál lennének gondok.
© Athlay
2012. január 17. 14:53 | Válasz erre | #19
Fejből való végigjátszás szerintem a jó KJK-knál lehetséges, ahol olyan markáns a történet, és a játékkörnyezet, hogy emlékszel a kulcspontokra. Nekem a Bajnokok próbája egyértelműen ilyen vagy pl a Pusztítás maszkjai vagy a Varázsló kriptája...

Vannak viszont olyan könyvek, amelyek olyan tök egyformák, hogy nem tudtam soha megjegyezni őket. Kedvenc példám a Végzet erdeje, de pl furcsamód a Halállabirintus is ilyen.
© marczy
2012. január 16. 17:52 | Válasz erre | #18
A fejből való végigjátszás az nem minden esetben lehetséges. Tudod, mi hol van, de ha jön a rengeteg szoba, csapda, elágazás, labirintus, megzavarodsz. Amikor ötödször kezded újra valami miatt, akkor már kicsit kezd eleged lenni az egészből. Jó, persze, normál esetben is párszor meghalsz itt-ott, de legalább tudod, hogy vélhetően hol döntöttél rosszul. Itt ez nem igazán van így, mert ha valami kimarad, akkor sopescu-ţumescu.
2012. január 16. 10:58 | Válasz erre | #17
Na igen, nekem legutóbb 12-es ügyességem volt, de még így is szívtam a fogam. Az a baj, hogy ha 1-el, vagy 2-vel több az ügyességem, mint az ellenfélnek, akkor az még nem garancia arra, hogy megúszom sebesülés nélkül, vagy legalábbis minimális sebesüléssel a harcot. Minimum 3 kell szerintem, de az ritka.
© Athlay
2012. január 16. 10:46 | Válasz erre | #16
Valójában nem nehéz fejben tartani a Bajnokok próbáját, lényegi elágazási pont 4-5 lehet talán. (Rögtön az első T, aztán a teleportszoba kikerülése, aztán a lich királynő felé vezető folyosó meg talán még egy valahol az első próbamester után)

Ha ez megvan onnantól sima liba, bár mondjuk szabályosan játszva a csaták itt is elég nehezen élhetők túl.
© marczy
2012. január 15. 19:14 | Válasz erre | #15
Hát most nekimentem ennek is, szisztematikusan olvasva... Korábban már _rengetegszer_ kifogott rajtam. A jegyzetelés és a könyvben való bejelölgetés szerintem egy kalap alá vehető, mindkettő elég komoly segítség, de ha elkezdesz vele játszani, akkor mondjuk míg egy Gyíkkirály szigeténél még fejben tartottad azt, hogy mi hol van, itt ez számomra képtelenség volt.
(Most ez a két könyv van nálam itt Labancföldön - igen, a jó öreg rakétás minőségben!)

Több könyvvel (Haláltalizmán, Országút harcosa, Hóboszi stb.) úgy voltam, hogy a kulcspontokat fejben tudtam tartani, a Tűzhegyben már 5-6 kulcspontot le kellett hogy írjak, míg a jóval nehezebb Maszkokat saját kútfőből játszottam ugyan, de nem tudom, képes lennék-e jegyzetelés és puskázás nélkül egyhamar még egyszer végigvinni.
2012. január 6. 16:33 | Válasz erre | #14
Nem számoltam össze a főútvonalon a csapdák számát, de szerintem kevesebb van, mint az elődjében.
2012. január 6. 16:32 | Válasz erre | #13
A Hidegkarom nekem is bejön, plána, hogy kiszívja a beleimet:)
2012. január 6. 13:14 | Válasz erre | #12
Egyszer majdnem végigvittem, de a főgonoszra túlságosan legyengültem. Viszont szerintem a hidegkarom nemcsak grafikájában klassz, hanem környezetének és lényegének kitalálásában is dícséretet érdemel.
© killmaster (Savanyúhas)
2012. január 6. 12:33 | Válasz erre | #11
Én kifejezetten utálom, ha túl sok a rizsa egy kötetben, hát a Bajnokok próbájában Livinstone a lényegre szorítkozik. Csapda akad benne szép számmal, ez megadja a kellő veszélyérzetet az embernek és hát valljuk be nem hétköznapiak az ellenfeleink! Egészen a patkányokig nem is tudunk életerő pontokat szerezni, ezért is szimpibb a helytelen út, de ugye akkor meg előbb-utóbb befejeződik földi létünk. Álltalánosságban a halálcsapdás fejezetek nagyon rövidek, de azért van ezekben is kivétel. amikor azt írja, hogy abban reménykedsz, hogy Szukumvit báró szolgái majd rád találnak, de fájdalommal közöljük, hogy nem fognak rád találni. Hát ez a piszokság csúcsa! Meg az az agytorzító szörnyike aki kettéharap! Vacak egy vég... Nem számoltam meg mennyi halálcsapda van benne, de akad szép számmal! Persze akadnak regények, melyek még ezt a számot is überelik!
2012. január 6. 10:08 | Válasz erre | #10
Végigjátszottam ezt is, kíváncsi voltam rá, hogy most milyen lesz. Talán ez az egyik legjobban megosztó könyv.
Szerintem nem volt annyira rossz, én sokkal rosszabbra emlékeztem/számítottam.
Viszont mai fejjel azt tudom mondani, hogy a könyvnek két hátulütője van: 1, nagyon rövidek a fejezetpontok, 2, az a legnagyobb probléma, hogy annyi minden összegyűjteni való van, hogy gyakorlatilag nem érezzük magunkban azt a veszélyérzetet, amit alapból kellene. Ez jelentősen lerontja a hangulatot. Amúgy nem lenne vele gond.
Egyébként megnéztem, és összesen - a főútvonalon - 32 ép-t tudunk visszanyerni!
2012. január 3. 09:05 | Válasz erre | #9
Szerintem ebben a könyben nehezebb megtalálni a helyes útvonalat, mint a Varázslóban. De lehet, hogy csak én játszottam vele rég.
© Athlay
2012. január 2. 15:58 | Válasz erre | #8
Hát én csalás nélkül végigvittem, csókolom, bár emlékszem, hogy elég sokat szoptam vele. (úgy 20 évvel ezelőtt)
Igazából nem is a helyes út megtalálása a necces, hanem, hogy nagyon zabálja a könyv az ÉP-t. És ugye nincs kaja...
© Enzo55
2011. december 29. 21:55 | Válasz erre | #7
Szerintem a Halállabirintus c. könyvben a bejáratnál látható Szukumvit valami fekete testőr vagy rabszolga előtt állva.
2011. december 29. 20:49 | Válasz erre | #6
Borító:
Az egyik győztes gladiátort ábrázolja a Halálarénában, nagyon szép és látványos! Ott van még a fő-főmufti, a Lord Carnuss is, bár nem sokat látni belőle (máshol se rajzolták meg, nemcsak ebben a könyvben).

Grafikák:
Akárcsak a borító, ezek az illusztrációk is valóságos műremekek, a Szirén különösen tetszett például. Hiányoltam volna azonban Sukumvitról és Carnussról képeket, mert azért mégiscsak érdekelt volna, miféle agyas emberkék találtak ki halálarénát meg halál-labirintust. Az azonos című könyben sincs kép Sukumvitról, de itt most egyenesen elvártam volna.

Történet:
Érdekes elgondolás – a történet a könyv hátulsó borítóján kezdődik igazán, a háttértörténet pedig ennek a folytatása. Nem tudom, ez mennyire szerencsés megvalósítás. Mindegy, a lényeg, hogy vidámat hajókáztunk valamelyik tengeren, élveztük az édes életet, egyszercsak a kalózok elfogták a hajónkat, gályarabként „alkalmaztak” a sajátjukon, míg végül a könyörtelen nagyúr, Lord Carnuss gladiátoraként kerülünk a játékkönyvbe. Rettegett Halálarénájában rengeteg próbát és küzdelmet kell túlélni, és mi a jutalom érte – ismét beléphetünk Sukumvit báró híres Halállabirintusába. Bizony, ez a könyv voltaképpen a Halállabirintus második része. Ezúttal 20 ezer aranytallér a fődíj, és persze a szabadságunk. A gond csak az, hogy ezúttal Sukumvit báró átépítette az egész labirintust, és még sokkalta nehezebb lett…

Nehézség:
Sukumvit báró nem hazudott – ha az arénás küzdelem nem is, a Halállabirintus cefetül nehéz lett, aránytalanul nehéz, szerintem. Az arénás balhékat jó kondícióval és jó kezdő értékekkel túl lehet élni, viszont a szerencsédet nem javallott elvesztegetni, mert a labirintusban aztán hiányozni fog. Ezenkívül nincs élelmed, azaz nem gyógyulhatsz csak úgy bármikor. Helyette naponta megetetnek a börtönőrök, ami kb. a fél fogadra se elég, ha gyengébbek a hősöd értékei.
Na a labirintus. Úha. 9 aranygyűrűt kell megtalálni – ez már önmagában is iszonyúan nehéz feladat – de ez még mind semmi! A végén még azt is ki kell találni, hogy a 9 aranygyűrűt melyik rekeszébe rakjuk bele egy kilencfelé osztott fadobozban! És tudjátok, mit? Még ezután is játszi könnyedséggel meg lehet pusztulni! Ja, és ez alkalommal nincs szövetségesed a labirintusban sem. NAGYON nehéz könyv!

Főellenség:
Elvileg itt is kettő van – a Délvidéki ember, az utolsó ellenfél az arénában, a Halállabirintus végén pedig maga Lord Carnuss. Igazából aki túléli magát a labirintust, meg se fogja érezni Lord Carnusst, nincsenek fűdekomoly értékei (10 ügyesség, 10 életerő).

Ami tetszett:
A bajvívásos rész az arénában egészen újszerű, egyedi kezdeményezés, hasonló még nemigen volt a Kaland Játék Kockázat kiadványok között, legalábbis ami speciálisan erre lett kihegyezve. Ezenkívül a Halállabirintus nagyon izgalmas, és az előző könyvtől eltérően itt is rengeteg fantáziadús, durva dologgal találkozhatunk – ládacsapda, kukacos rothadt hús, szirén, óriási nyelv egy kőszájban, víz alatti csápos Tentallus – úgyhogy az ellenfelekre nem lehet panasz. Nagyon sok az életerő-növelési lehetőség is: gyógyiszap, varázslatos lépcsőfokok, van kaja is dögivel, a végén pedig felkoncolhatjuk magát Lord Carnusst is! Egy főgonosszal kevesebb a Titánon…

És ami nem:
Elképesztően nehéz! Egyetlen helyes út van – ahol a 9 aranygyűrűt begyűjtheted – de ez még nem elég, kell információ is, hogy ezt a 9 gyűrűt hogyan használd fel, ami miatt mindent át kell kutatnod, és persze beleesel jópár csapdába is pont emiatt. Arról nem is beszélek, hogy szükséged van még a 9 gyűrűn kívül jópár más tárgyra is, például vaskulcs és mágikus por. Ha ezek közül akár csak EGY is hiányzik, kezdheted az egész mókát a legelejéről. Mármint a halálarénás legelejéről természetesen! A Próbamesterek rendkívüli módon idegesítőek, itt már meg se lehet ölni őket, még a kopasz buddhista hapsit se. Enyhe túlzás, hogy 6 életerő pontot is elveszítek néhány játékkockától, természetesen a pajzsom a fémfegyverek ellen kiváló, de a fakockák ellen hatástalan…idiótaság. Ezenfelül rengeteg a szándékos szopatás is a játékban. A 386-os szoba a lehető legnagyobb pofátlanság ebben a kalandban, de az is cuki, hogy nem tudok visszafordulni, ha rossz irányba megyek, és kalandom persze véget ér. Muszáj ezt!? Az óramutatós feladvány találó volt, viszont a gyűrűknek a fadoboza egy kínban született, hirtelenjében összedobott szándékos szopatás (a rajzon, ami a varázslót ábrázolja, mellesleg nincs is ilyen doboz).
Némelyik szörny eléggé elbaltázott, például a Hidegkarom. A hüllők köztudottan rühellik a hideget, erre a Hidegkarom egy kétéltű-hüllőszerű lény? Oké, tudom, hogy „fántázi” stílusú a könyv, de ilyen nyilvánvaló, triviális dolgoktól nem illik megfeledkezni akkor sem. A Xoroák pedig…miért kell ilyen bugyuta kombókat kreálni állatból meg emberből? Farkasember, patkányember, madárember még oké, ezek még szódával elmennek. Az ötlettelen könyvíró leginkább ezzel tudja elkúrálni magas fokon a saját művét, hogy nincs ötlete eredeti szörnyedvényekre, bedob mindenféle állat-ember keverékeket, mint pl. ezek a Xoroa hangyaemberek. Mik fognak még megszületni? Zebraember, földigilisztaember, kacsacsőrűemlős-ember? Jaj hagyjuk már…
Fordítási hiba szerencsére viszont nincs, bár a 28. pontnál van némi kavarodás a pajzsoddal, és a kutyaszobornál nem volt nyilvánvaló, miért is kéne befognom az orromat, mert a talapzaton lévő szövegbe nem fordították bele, hogy a szobor gáztámadással fenyeget, ha nem kap aranyat.
© CatDog
2011. december 24. 13:22 | Válasz erre | #5
Ez is egyike annak a könyvnek amit lehetetlen csalás nélkül végigjátszani, tegye fel a kezét akinek sikerült is valaha? szerintem senki nem rakná fel :D ha igen akkor tuti azonnal kétségbe is vonnám, hogy csak nagyot akar vele mondani, nincs az az ember aki pont azon az úton menne végig ami a helyes 1 gyűrű egy kód de elmarad és akkor suxxx. Amúgy nagyon jó kis könyv nálam az eredetit mindenképp übereli vagyis eredeti... az első részét.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 18. 23:38 | Válasz erre | #4
A halállabirintus újabb áldozatot követelt! Hát kérem kaptunk egy Vér-szigeteki arénát, ami rettentő jól eltalált, és egy átalakított Halállabirintust, amit túlélni már művészet! Nincs kaja, nincs hátizsák, nincs nő, nincs remény! Van viszont egy rakat durva ellenfél, néhány cseles feladvány, és persze a próbamesterek, akik felülmúlják elődeiket! Azért 1 fokkal még mindig könnyebb mint a Varázsló kriptája, itt egy helyen kell nagyon vigyázni a kockadobással, a szirén énekénél. Az már csak hab a tortán, hogy gonosz gazdánkat a végén meg kell ölnünk! Halál Lord Carnussra!
2011. december 18. 22:37 | Válasz erre | #3
Számomra inkább csalódás. Ha 5-600 fp-s lett volna, akkor méltónak tartanám. Leginkább az zavar benne, hogy übernehéz, és nagyon rövidek a fejezetpontok. Igaz, az eredeti pingvinesen Ian Steve-nek ajánlotta a könyvet, lehet, hogy azért ilyen nehéz:)
2011. december 18. 15:31 | Válasz erre | #2
Kifelyezetten jónak és klasszikusnak tartom ezt a művet is.
2011. december 18. 11:39 | Válasz erre | #1
Méltó folytatása a hírhedt halállabirintusnak szomorúan láttam hogy
még egyetlen vélemény sem érkezett róla.
Első oldalElőző oldal12