Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Zagor.hu Játékfüzetek 5. szám
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Első oldalElőző oldal123
© killmaster (Savanyúhas)
2012. március 5. 20:10 | Válasz erre | #16
Elefes művész úr nem probléma az, ha a kiadvány pár hetet csúszik, picit én is javítgatok úgy is a szövegen, bár inkább csak egy-két stílusbeli mósosítás lesz (vagy még az sem...), a történet megmarad. Már csak azért is, mert bár méltatom a tisztelt zsűritagok értékelését, és minden más hozzászólást, de ha minden javaslatnak eleget tennék, nekem nem tetszene a művem, pedig én írtam. Remélem a rajzok jól kiegészítik majd a történeteket, én maximum pálcikaemberkéket lennék képes mellékelni, meg talán erotikusan alulöltözött csajszik fotóit, de mert ez nem playboy, másokra hagyom ezt a munkát. Akik olvasták a három művet, azoknak is és akik nem, azoknak is ajánlom majd ennek a kiadványnak a beszerzését. Három igen eltérő történetű és nehézségű kalandról van szó. (Nem titkolom, az enyém picit nyakatekertebb lett a másik kettőnél, na de kell valami a profiknak is!) Szóval türelmetlenül várom majd a kötet megjelenését, addig meg úgy is van mit fordítgatnom. (No meg akad pár félig befejezett Zagoros kalandom is...) [smiley]circling[/smiley]
© elefes
2012. március 5. 19:04 | Válasz erre | #15
Én csinálom a rajzokat és itt a fórumon is elnézést kérek, hogy még nem készültem el velük. A nyakamba szakadt egy csomó munka, ezért félre kellett raknom az illusztrációkat. De igyekszem utolérni magam.
Ez az egyik (remélem, runner nem haragszik meg, amiért felraktam a deviantartos galériámba): http://l-f-s.deviantart.com/#/d4m1y3a
© SzG
2012. március 3. 17:08 | Válasz erre | #14
[smiley]eljen[/smiley]
© runner
2012. március 3. 16:51 | Válasz erre | #13
Van külön ember, aki rajzol a történetekhez.
A főhős Te vagy!
© SzG
2012. március 3. 16:44 | Válasz erre | #12
Honnan lesznek képek (már ha nem hétpecsétes :D)? Egyéb FF-könyvekből, kiadványokból vagy esetleg sikerült szerezni külön \"illusztrátort\"?
2012. március 2. 23:00 | Válasz erre | #11
Szurkolok neked, sok sikert!:)
© runner
2012. március 2. 21:15 | Válasz erre | #10
Hát ha lehet akkor 2-3 héten belül.
Az illusztrációk sajnos késni fognak.

A főhős Te vagy!
2012. március 2. 21:13 | Válasz erre | #9
Nos, nekem át kell írnom 1 kicsit a storym.
Mikorra kellene? Mert az időmet úgy szeretném beosztani. [smiley]nevetes1[/smiley]
2011. december 29. 23:05 | Válasz erre | #8
Tiszteletben tartom a véleményedet:)
© marczy
2011. december 29. 22:53 | Válasz erre | #7
kocka, nyomtatott kalandlap, linkesített könyv gépen, ez szerintem nem öli meg az élvezetet.
2011. november 6. 15:48 | Válasz erre | #6
Ne aggódjatok, elvileg ma kész leszek vele - bár persze az is meglehet, hogy nem lesz benne köszönet...:)
© SzG
2011. november 6. 08:11 | Válasz erre | #5
Ja, már kezdem magam kellemetlenül érezni, hogy eddig csak én fejtettem ki a véleményem (ami helyenként nem is túl pozitív ugye, főleg a Futár esetében)... lassan a többiek is előáálhatnának már a kritikákkal, ne csak én legyek már a rossz-a megmondóember bizonyos illetők szemében. :D
© killmaster (Savanyúhas)
2011. november 6. 07:59 | Válasz erre | #4
Tuti bestseller lesz! Olvasgattam az eddig kiadott hat történetet, szerintem mindhárom történet köröket ver rá! Na persze némi fazonigazításra azért szükség lesz, de jó tanácsból jött itt elég, csak a többi zsűritag kritikáját hiányolom. Legalább annyit, hogy egyáltalán elolvasták vagy lefekvéskor remek altató volt. Illetve mi tetszett és mi nem a művekben. Nem kell eposzi hosszúságú, elég pár mondat... Ne hagyjátok az írókat kétségek között![smiley]felkialtas[/smiley]
© SzG
2011. november 6. 07:31 | Válasz erre | #3
Mindegyik benne lesz? Nem irigylem a szerkesztőt. [smiley]circling[/smiley]
2011. november 5. 16:29 | Válasz erre | #2
Én már nagyon várom ezt is. Egyrészt, szerintem csak könyvben érdemes olvasni, a gép egyszerűen kiöli az élvezetet, másrészről viszont kíváncsi leszek, hogy milyen kisképek kerülnek majd bele. Rémlik valami ilyesmi...
© runner
2011. november 5. 12:00 | Válasz erre | #1
Csak elkészült a téma.
Ebben a 4. számú Füzetben lenne a három pályamű.
A főhős Te vagy!
Első oldalElőző oldal123