[b]Történet (3)[/b]: Angol egyetemistaként kezdjük a történetünket, aki különleges lények után kutatva járja be Görögországot, Magyarországot, és Erdélyt. Sokáig semmit nem találunk, aztán azonban amikor Drakula kastélyában kutatunk – eredménytelenül – váratlanul megtámadnak minket és bebörtönöznek egy másik kastélyba. Ebből a kastélyból kellene kiszabadulnunk. Legalábbis először így gondoljuk, aztán viszont kiderül, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb. Egy őrült tudós, név szerint Gingrich Yurr, kifejlesztett egy zombi vírust, amivel a meggyengül embereket zombivá tudja változtatni, és uralma alá hajtani őket, és akinek a szervezetébe zombivér kerül, hasonló sorsra jut. A tudós az őrülettől vezérelve magának is be akarja adni a vírust, és elpusztítani az emberiséget (Vagy uralma alá hajtani? Ki tudja ezeknél az őrülteknél…). H nem sikerül őt, és az összes zombiját elpusztítani, akkor itt a vége. Hogy ez mennyire eredeti történet, arról lehet vitatkozni. Ha KJK-s szempontból nézzük, akkor az. Jelenben játszódik, így nagy élmény az egyébként is itthon lévő eszközeinket használni egy KJK könyvben, illetve jobban is lehet azonosulni az egyetemi hallgatóval. Másrészről viszont ez teszi kicsi irracionálissá (oké, KJK könyvekben ez nem akkora bűn, de azért ha már a valóságban játszódik…), valahogy nem nézem ki egy másodéves hallgatóból, hogy modern Rambóként túlél 5 nap kínzást, majd géppisztollyal lövi szitává a zombikat. Ezenkívül maga a zombivírusos sztori már egy nagyon lerágott csont (volt már a könyv megírásakor is), és Livingstone ehhez most nem adott igazából semmit hozzá, csak egy olyan területre tette be, ahol eddig még nem volt jelen. Ráadásul én a végén örültem volna egy kis romantikus szerelmes zárásnak, de lehet csak túl érzelmes vagyok ☺ És azért magában a történetben sem voltak nagy meglepetések, bár azért viccesek voltak a korábbi KJK-s könyvekre utaló Easter Eggek (pl. a játékteremben, meg ha jól tudom, Heydrich báró neve is felmerül egyszer). Úgyhogy összességében ilyen szinten felemás az élményt.

[b]Gondolkodás/szerencse (1)[/b]: A könyvben nem csak a zombik agyatlanok, de maga a játék is eléggé. Gyakorlatilag a kastély egy klasszikus labirintus-játékká alakult, amiben megyünk és gyilkoljuk a zombikat halomszámra. A döntési helyzetek többsége sajnos nem igazán valódi. Hogy jobbra vagy balra megyünk-e az teljesen random döntés, ahogy az is egyértelmű, hogy benyitunk-e valahova vagy sem, hiszen azzal, hogy ki kell nyírni minden zombit, gyakorlatilag nincs választásunk, mindent be kell járni. Az ilyen kaliberű döntésekről meg, hogy „segítesz-e a lánynak”, vagy hagyod meghalni, illetve, hogy harcolsz vagy menekülsz-e zombiknál, megint teljesen evidens döntéseket kell hozni. Az elején a vásárlásnál kell kicsit gondolkodni, de igazából ott sem nagyon lehet tudni, hogy melyek azok a tárgyak, amik nélkül nem kicsit nehéz dolgunk lesz, vagy ne adj isten túl sem élhetjük a kalandot [spoiler2]a csiga kötelező elem[/spoiler2] Szóval gyakorlatilag teljesen észnélküli játéknak gondolom.

[b]Nehézség (2)[/b]: Azt gondolom, hogy ez a pont erősen jóindulatú. Amikor zsinórmértéket veszek alapul, akkor azt mondom, hogy a legnehezebb még 2 pontos könyv a Bajnokok próbája és (eddig) a legnehezebb 1 pontos a Pusztító. Úgy érzem, hogy a Zombik vére kb. egyszinten van nehézségben a Bajnokok próbájával. Persze mindkettő más szempontból nehéz. Itt kötelezően megszerzendő tárgy kevés akad, míg ott van vagy 20. Itt viszont más nehézségek vannak. Mindenek előtt az, hogy nagyon nehéz ebben a fajta harcban megőrizni az életerőnket. Hiszen amikor egy k6-2-es bicskával ugrottam neki 8 zombinak, ott már alapból elvesztettem 14 életet, maradt 17, ezután szinte reménytelen. Hiszen mégha van valami erős stukkerünk, akkor is egy 15-20 fős zombicsapat ellen, ha elsőre kicsit dobunk, simán bukunk 10 körüli Ép-t. És mindezeket a harcokat úgy kell megvívni, hogy közben tudjuk, hogy ha nem nyírunk ki minden zombit, akkor baj van a végén! Tehát nem kerülhetjük el ezeket a csatákat sehogy. És úgy gondolom, hogy ezzel eljutottunk arra a pontra, ami miatt ezt a könyvet én a szadisták között tartom számon. Ha csak annyi lenne a feladat, hogy jussunk ki élve valahogy a kastélyból, vagy, hogy öljük meg a főellenséget valahogyan, akkor ez egy 3-4 pont körüli, az optimálisnál valamivel nehezebben teljesíthető könyv lenne. De az, hogy MINDEN létező zombit le kell ölni, nagyon nehezen teljesíthetővé teszi az alkotást. És egyébként nem is logikus. Mert ha ott marad egy hadseregnyi zombi az tényleg para, de most mi van akkor, ha 4-5 megmarad? Gond nélkül bántunk el több százzal és ezek meggyengített emberek! Ne mondja már nekem senki, hogy nem tudja egy paraszt bácsi fejbe csapni egy kaszával! J Vagy ha tudjuk, hogy este támadnak, akkor oda kell állni a kastély elé a géppisztollyal és kilőni a maradékot! Jó, nem akarok elméleteket gyártani a zombiinvázió megállítására, így maradjunk annyiban, hogy ez a feltétel azért nem volt túl reális.

[b]Játékélmény (3)[/b]: Noha eddig elég szépen lehúztam a könyvet, igazán mégsem tudok haragudni rá. Jó, persze nem sok mindenről szó azon kívül, hogy gyilkolásszuk a zombikat, de tulajdonképpen sokkal többet nem is lehetett várni tőle. Meg végülis, ha belegondolunk, a lövöldözős számítógépes játékokkal is sokan játszunk, holott abban sincs semmi intelligencia. És mégis megvan a funkciója, nekem személy szerint remek agykikapcsolás. És valami hasonlót éreztem a Zombik vérénél is, hogy előtört az agresszív énem, és néhol még élveztem is, hogy nem kell gondolkodni, csak gyilkolászni a zombikat. Persze nyilván ez nem összevethető a komplexebb KJK könyvekkel (ezért is nem adok rá több pontot), nem is vágyom több ilyen könyvre, de egyszer oké volt. Ha rám hallgattok, ignoráljátok a 400-as fejezetpont után a maradékot, és akkor nem keserűséggel fogjátok letenni a könyvet.

[b]Összességében: 9/20[/b]

[b]Design[/b]
Hadd mondjam el először is, hogy erre a könyvre nagyon kíváncsi voltam: vajon mit alkothatott a nagymester Livingstone bácsi 2012-ben? Hiszen ugye már messze túl vagyunk az öreg fénykorán, és ezt az „öreg”-et magára a papíralapú KJK-ra is értem (annak ellenére, hogy midőn e sorokat képernyőre vetem, az okostelefonos Fighting Fantasy applikáció komoly sikereket ér el kategóriájában). És persze arra is kíváncsi voltam, mit lehet a modernkori zombis témából kihozni, hogyan lehet a reneszánszát élő zombi-őrületet meglovagolni.
Rátérve a borítóra: szerintem szuper lett. Jó a dinamikája, jó a színek harmóniája, a cím pedig a kép részeként funkcionál. Jól kidolgozott, jó minőségű. Idevenném a kalandlapot is, aminek stílusa remekül illeszkedik a témához, amolyan falfirkálós-graffitis stílusban.

[b]Illusztráció[/b]
A belső rajzok kellően profik, bár csak az oldal 3/4-ét teszik ki. Folytatván a borító példáját, a legtöbb képen valami akció folyik, alig találhatunk nyugodt pillanatot, vagy életképet ábrázoló alkotást. Szinte teljesen egységes a színvonal (na jó, a 26-os harci kutyás, és az 57-es tudósos kép béna lett), nekem bejött. Üldözés, lövöldözés, robbanás, tombolás – és persze milliónyi zombi. Hogy azért ne búsuljunk, akad pár szexi (?) lány-zombi is.

[b]Háttértörténet[/b]
Jó volt olvasni Livingstone őszintének ható sorait a bevezetőben, hogy például nehéz elszakadnia a fantasy-től. Jól érzi, ezt bizony erősen alá lehet húzni nála, hisz tényleg nagyon beleszokott a klasszikus közegbe, sosem volt nagy újító. Emiatt is fura most világunkról olvasni, amiben egy mitológia szakos egyetemistát alakítunk. Kalandozásaink során eljutunk Magyarországra (!) is, míg végül Erdélyben kötünk ki. Itt elrabolnak, és egy kastély tömlöcébe zárnak. Nem sokat tudunk meg, csak hogy egy bizonyos Gingrich Yurr karmaiba kerültünk, akitől semmi jóra nem számíthatunk. Khm… szóval itt azért visszajeleznék Livingstone mondataira: középkori stílusú kastély? Gonosz várúr? Az elszakadás az oldschool-tól azért még mindig nem megy annyira…

[b]Rendszer[/b]
Két oldalnyi szabályrendszer. Kettő. Ian Livingstone-tól, aki a kjk-szabályrendszer megteremtője. Érdekes, hogy most egy laza mozdulattal dobja ki az egészet a kukába, de úgy is mondhatjuk, hogy halad a korral. Nézőpont kérdése, lássuk, érdemes volt-e váltani. Az egyetlen érték, ami megmaradt nekünk, az Életerőnk, minek értéke 2K6 + 20. Ez az átlagosnál magasabb, és bizony szükség is lesz rá. Értelemszerűen nem rendelkezünk kajacsomagokkal, és a harc meglehetősen halálos, szóval ez a minimum.
A csatákban mindig mienk a kezdeményezés, hisz a zombik lassúak. Sebzésünket fegyverünk típusa határozza meg. Az eredmény azt mutatja, mennyi zombi hullott el, mert minden zombi Életereje 1. A sima zombi sebzése szintén 1, tehát ha öt zombi maradt állva első támadásunk után, akkor 5 Életerő sebzést kell elszenvednünk. Éééés… ennyi! End of rules. Nincs Ügyesség és Szerencse pont sem, amit annyira azért nem sajnálok, de mint azt a játék közben látni fogjuk, akár még maradhatott volna valami belőlük, hisz ugyanúgy dobálni kell majd a kockával, de csak azt kell nézni, mennyi az eredmény. Felemás érzésem volt ezzel a lecsupaszított szabályrendszerrel kapcsolatban, de alapvetően üdítő az egyszerűség. Ami még fontos, hogy a lőfegyverekhez kell töltény is, de ha találunk, onnantól már szerencsére nem kell számolni a lövéseket, végtelenszer tüzelhetünk. A másik, ami nem volt világos nekem, hogy ha nincs nálunk semmi, puszta öklünk sebzése 1K6 -3. He? Gondolom, mínuszba azért nem sebzünk, illetve 0-át sem sebzünk, akármennyire is szerencsétlenek vagyunk. Én legalábbis úgy játszottam, hogy itt a minimum az 1.

[b]Eredetiség[/b]
A Kaland-játék könyvek sorában persze egyedi ötletről van szó, ha azonban játszani kezdünk, nagyjából minden ismerős lesz. Ott vannak ugye a zombis túlélő filmek, de még inkább a zombis videojátékok. Én magam jó pár ilyet próbáltam már, és teljesen ugyanaz volt a hangulat. Fegyvertárunk is hasonló: baseball-ütő, feszítővas, pisztoly, gépfegyver, kézigránát, stb. Rengeteg cucc vár ránk, de köztük sok az értelmetlen is, amiket csak poénból szednénk fel. Van pénz is a játékban, de majdhogynem semmi értelmesre nem lehet használni, így feleslegesnek éreztem. A lényfelhozatal ugyebár nem túl változatos, de szökőévenként összeakadhatunk nem-zombi ellenfelekkel, illetve speckó zombikkal. A helyszín a kastély, ahol szobáról-szobára kolbászolunk és kutakodunk, szóval ez sem kecsegtet sok újdonsággal. Mindezektől függetlenül egyáltalán nem unatkoztam, a könyv letisztult mássága tényleg üdítően hat.

[b]Kihívás[/b]
Alapvetően egy könnyebb kalanddal lenne dolgunk, ha azt nézzük, hogy szinte semmiféle kötelező elem nincs. Van néhány kód, illetve kulcs, de ezek beszerzése nem életbevágó. Persze sokszor kell „jól” dönteni, mint például kiállni Boriszért, különben kampec, de ezek a helyzetek egy rutinos játékosnak egyértelműek. A nehézséget a harcok jelentik, ahol elég pár gyenge dobás, és Életerő pontjaink szépen lepörögnek a nulláig. Még durvább, amikor dupla sebzéses zombikkal akadunk össze. A másik szempontot, ami miatt szinte lehetetlen sikerrel befejezni a könyvet, a következő fejezetben írom le.

[b]Főgonosz[/b]
Vicces, hogy a főgonosszal való összeütközést elkerülhetjük, ha idő előtt lelépünk a kastélyból. Ilyenkor persze nem várhatunk diadalmas végkifejletet, hisz nem pusztítjuk el az összes zombit, ami – mint kiderül – a végső cél lenne. És ekkor szaladt fel igencsak a szemöldököm. Tehát egyetlen esetben kapjuk meg az (amúgy teljesen semleges) győzedelmes véget: ha a kastélyban található ÖSSZES élőhalottat kinyírjuk. Egész biztos meg lehet ezt tenni, én kérek elnézést, hogy nem számoltam meg, mennyit is jelent ez optimális esetben. A könyv kéri az elején, hogy vezessük a listát, és én, amikor képes voltam eljutni a végéig, 260 zombit likvidáltam. Az elérendő célszám azonban 333, szóval a közelében sem voltam.
A főgonoszra térve: a hosszú szőke hajú, román playboy, Gingrich Yurr (még egy főgonoszt se láttam, aki 4 illusztráción is szerepel) szereti a nyitott sportkocsikat, és fehér kis nyusziját. Olyannyira bekattan, hogy zombi hadserege felállítása közben saját magát is zombivá változtatja. Ennek mondjuk az égvilágon semmi értelme, de hát ő tudja. A végjátékban irtózatos mészárlást rendezhetünk az udvaron egy gépágyúval (sebzése 2K6 + 15). Először 24 majd 27 zombit kell lekaszálnunk. A mulatságnak zombi-Yurr vet véget egy páncélököllel. Később a várúr kocsiba ugrik, és megpróbál elgázolni minket. Ha kilőjük, akkor még egyszer le kell győzni – immáron szinte roncs állapotában. 7 Életereje van, de nekünk meg puszta kézzel kell levernünk, mert elejtjük a fegyverünket (hahaha).

[b]Hangulat[/b]
Először is ki kell szabadulnunk a börtönből, ez már eleve megadja az alaphangulatot. Ott megismerkedhetünk Borisszal, a kaland második felében pedig jön Amy, a szokásos Livingstone-os útitárs. Mindenesetre jó, hogy vannak ezek az interakciók, így legalább nem olyan egysíkú a sztori. Az út amúgy elég lineáris, érdemes minden helyet átkutatni, mert kellenek a jó fegyverek. Néha nagyon sok zombi jön, és hát ilyenkor csak a szerencsén múlik, hogy folytatjuk-e a játékot. Furcsa volt azért a 89-es pont, ahol „ha legyőzzük az 1 db zombit” feltétel szerepel – a harcrendszer szerint már győztem is, nem? Vagy az is érdekes, hogy a kézigránát használatot minden esetben külön kiemeli a könyv, ez nekem eléggé fejezetzabálásnak tűnt. Abban meg lehetett volna könnyítés, vagy inkább logika, hogy ha egy pici terembe bevágok egy gránátot, ami tele van zombival, azok pusztuljanak már el kockadobás nélkül…
Ez volt tehát [em]A Zombik vére[/em] 2012-ben. A világot nem váltja meg, de haragudni sem tudok rá. A történet nagyon sovány, lehetett volna megcsavarni kicsit, vagy beletenni pár extra dolgot, de az egyszerűsége tényleg pozitívan hat az emberre. Aki az agyalósabb, vagy a kódokkal és furmányokkal teli kalandokat szereti, az messze kerülje el, de laza kikapcsolódásnak teljesen jó.