Gondolatok a könyvről (5)
© bubu880627 – Forrás
[b]Történet (3)[/b]: Ostragoth serege hosszú ideje ostromolja a Zamarrai erődöt, amelyet többek között te is védesz. Az ostromló sereg hatalmas, de egyelőre ellenállnak a várvédők, de már nem sokáig. Feladatot kapunk, amelynek lényege, hogy ha a Sziklaőrszem tüzét felélesztjük, vagyis meggyújtunk egy különleges fáklyát az Őrjöngő Agyarak nevű vulkán lángjával, akkor a vár Sárkányőrszemei életre kelnek és visszaszorítják a gonosz erőket. De ha mind a 14 torony elbukik, akkor azonnal meghalunk, hála egy ránk tett mágikus ékszernek, ami biztosítja, hogy ne hátráljunk meg a kihívás elől (ez már a Sárkány szemében is nagyon gagyinak tűnt…). Magyarul: ostromolnak minket, meg kell szerezni egy tárgyat a meneküléshez. Ismerős ez valahonnan? Nagyonis, elég csak a múltkori cikkre gondolni, teljesen lecopyzták a Kard mestere sztoriját. És már azt sem tartottam túlságosan egyedinek, ez pedig időben is utána való. Tehát még annyira sem kreatív, mint az előző. A kidolgozása ugyanakkor valamivel jobb. Az egyik legkreatívabb módon használja fel a könyv a képeket, amin keresni kell a madzagokat a fehér kockákkal, amivel a becsületszintünkön javíthatunk. Szintén nagyon tetszik a speciális ábécé és az ebből adódó kódfejtés. Ezenkívül nekem a menekülés az elején is jobban bejön, az az elveszettség, ami benne van általában nem szimpatikus a könyvekben (arra gondolok, hogy szinte előzmény nélkül ugrunk egyik helyről a másikra), ám egy ilyen helyzetbe beleillett. Szóval mindezek egyben azért feljavították a történet összképét. Ezenkívül ott van még a toronyleomlás, ami az idő múlásának speciális jelölése, bár ebből többet ki lehet hozni, nekem a fele sem telt, mire végeztem.
[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Ebből a szempontból elég rapszodikus a könyv. Klasszikus rejtvény talán nincs is benne, de az állandó kódfejtés gondolkodóba ejthet minket. Ugyanígy figyelni kell a fehér kockákra is. A baj csak az, hogy ahhoz, hogy ezekben a játékokban részt vehessünk, a könyv meghatározott helyeire el kell, hogy jussunk. E nélkül könnyen átmehet a könyv egy olyan kalandba, ahol jó formán semennyire nem kell használni az eszünket. A másik oldala az, hogy sok az ösvényválasztás, és az elágazások, ami inkább szerencséssé teszik a kalandok. Viszont nem nagyon vannak olyan szituációk, ahol egy rossz random-döntésbe belehalhatunk. Tehát mindent egybevetve szerintem ilyen szempontból közepes.
[b]Nehézség (4)[/b]: Alapvetően nem tartom nehéznek a könyvet, csak bizonyos szempontból érdekesnek. A könyvben nagyon kevés az azonnali halál. Kötelező tárgy talán nem is kell hozzá. A harcok sem annyira kemények azért ilyen fronton is láttunk már nehezebb könyvet. Amiben nehezebb a könyv, mint jópár másik, hogy nem is tudom, hány könyvben van ennyire gyakran életpont-vesztés, mint ebben. Nagyon sokszor előfordul, az ételadagjainkra bizony nem kicsit van szükség és jól be kell őket osztani. Azonban még ezzel együtt is úgy gondolom, hogy az optimálisnál valamivel könnyebb könyvet kaptunk. Egy jó nehezítés lehetett volna benne az idő a tornyok leomlásával, azonban ilyen szempontból sem vált túl nehézzé a könyv, igazából, ha nem húzzuk extrémen az időt, akkor ebbe sem halunk bele.
[b]Játékélmény (4)[/b]: Most szembe fogok menni a kritikákkal, de szerintem igenis élvezhető a mű. Az eleje a szökéssel és a papok „keresésével” nekem nagyon bejön, utána pedig a madzagos képek voltak azok, amik folyamatosan arra késztettek, hogy éber maradjak. A vulkánig való eljutás során egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy unatkoznék. Utána lett egy kicsit laposabb a könyv a különböző anyagok gyűjtése és a bolyongás a hegy belsejében, de azért a titkosírás-fejtések ezen is javítottak valamelyes. Picit talán rövidebb az optimálisnál, én legalábbis örültem volna, ha még egy kicsit tart a kaland, de ezt leszámítva szerintem teljesen jó, ajánlom bárkinek kipróbálásra.
[b]Összességében: 14/20[/b]
[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Ebből a szempontból elég rapszodikus a könyv. Klasszikus rejtvény talán nincs is benne, de az állandó kódfejtés gondolkodóba ejthet minket. Ugyanígy figyelni kell a fehér kockákra is. A baj csak az, hogy ahhoz, hogy ezekben a játékokban részt vehessünk, a könyv meghatározott helyeire el kell, hogy jussunk. E nélkül könnyen átmehet a könyv egy olyan kalandba, ahol jó formán semennyire nem kell használni az eszünket. A másik oldala az, hogy sok az ösvényválasztás, és az elágazások, ami inkább szerencséssé teszik a kalandok. Viszont nem nagyon vannak olyan szituációk, ahol egy rossz random-döntésbe belehalhatunk. Tehát mindent egybevetve szerintem ilyen szempontból közepes.
[b]Nehézség (4)[/b]: Alapvetően nem tartom nehéznek a könyvet, csak bizonyos szempontból érdekesnek. A könyvben nagyon kevés az azonnali halál. Kötelező tárgy talán nem is kell hozzá. A harcok sem annyira kemények azért ilyen fronton is láttunk már nehezebb könyvet. Amiben nehezebb a könyv, mint jópár másik, hogy nem is tudom, hány könyvben van ennyire gyakran életpont-vesztés, mint ebben. Nagyon sokszor előfordul, az ételadagjainkra bizony nem kicsit van szükség és jól be kell őket osztani. Azonban még ezzel együtt is úgy gondolom, hogy az optimálisnál valamivel könnyebb könyvet kaptunk. Egy jó nehezítés lehetett volna benne az idő a tornyok leomlásával, azonban ilyen szempontból sem vált túl nehézzé a könyv, igazából, ha nem húzzuk extrémen az időt, akkor ebbe sem halunk bele.
[b]Játékélmény (4)[/b]: Most szembe fogok menni a kritikákkal, de szerintem igenis élvezhető a mű. Az eleje a szökéssel és a papok „keresésével” nekem nagyon bejön, utána pedig a madzagos képek voltak azok, amik folyamatosan arra késztettek, hogy éber maradjak. A vulkánig való eljutás során egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy unatkoznék. Utána lett egy kicsit laposabb a könyv a különböző anyagok gyűjtése és a bolyongás a hegy belsejében, de azért a titkosírás-fejtések ezen is javítottak valamelyes. Picit talán rövidebb az optimálisnál, én legalábbis örültem volna, ha még egy kicsit tart a kaland, de ezt leszámítva szerintem teljesen jó, ajánlom bárkinek kipróbálásra.
[b]Összességében: 14/20[/b]
© Nheil
A zamarrai erődöt a Kegyetlen Ostragoth seregei ostromolják, ráadásul szövetségese, a mágus Jaxartes egész Khult le akarja igázni! Mintha lett volna már ilyen várban kushadós kiindulás… Ó igen a Kard mesterében. A királyságot amúgy ilyen kősárkányok védelmezik de most nem látnak semmit. El kell mennünk az Őrjöngő Agyarak vulkán mélyére és ott egy különleges fáklyával újra lángra kell lobbantanunk a tüzet és onnantól megint védve lesz a város. Aha. De persze sietnünk is kell, mert ha ledől a tizennégy védfal, akkor az erődnek is annyi és ezt paraktikusan egy mágus által varázsolt karkötő segítségével nyomon tudjuk követni... Hátööö... A kaotikus, kusza, de magát rendkívül komolyan vevő sharpi panelek keverednek USAJackson kínbanszületett megoldásaival. Visszatérő mágus barátunk Astragal (a szegény ember Yaztromoja) most is tiszteletét teszi és kiderül, hogy vannak további mágusok is, sőt igazából őket akarja elsorban kiirtani Jaxartes, a gonosz útra tévedt varázsló.
Küldetésünk során a kockáknak nagy szerepe van. Nemcsak játéktechnikai értelemben - a jó öreg sharpi ész nélküli dobálgatás itt is megmaradt de szerencsére nem olyan vészes, mint a Gyűlület szakadékában - hanem lesz nálunk kezdésnek négy fekete kocka, ami megvéd minket a tűztől és lehet szerezni később továbbiakat, valamint fehér kockákat is nem árt gyűjtögetnünk amik a végjátékban adnak könnyítést ha bejutottunk a vulkánba.
A kaland eleje valójában nem rossz. Ahogy az ostrom nyújtotta káosz alatt menekülünk ide-oda, egészen jól működik és majdnem olyan jól elkapja a hangulatot Sharp, mint a Kard mestere ezen szakaszában. Persze itt is sokszor mindenféle átvezetések nélkül kerülünk ide-oda de itt a történet jellege miatt ez most valahogy működik. Megmarad a szokásos szerteágazó útvonalfelépítés, a fordulásaink következtében lehet hosszabb, vagy sokkal rövidebb kalandunk is, ez teljesen a szerencse kérdése és az is, hogy mennyi kockába futunk bele. De legalább nincs kötelkező tárgy, mert még nulla fehér kockával is győzhetünk, illetve egy kulcs fontos még, amit lehet helyettesíteni tolvajkulccsal de akár a nélkül is bár az szabályosan játszva szinte lehetetlen mert nem nagyon lesz hozzá elég életerőnk. A harcok iszonyúan könnyűek, kb sehol semmilyen extra, ami feldobná ezeket. Néha nonszensz mértékben sérülünk de fordítva is igaz, leülünk pihenni és simán visszagyógyulunk négy életerőt. A kaland során és különösen a vége felé próbál Sharp átverős szituációkat alkalmazni de ezek kilométerekről látszódnak, hogy illúziók. A kaland egészen könnyű, szerintem művészet kifutni az időből.
Luke Sharp munkássága az Őrjöngő Agyarakkal a végéhez ért és azt kell mondani, hogy szerencsére. Kétségkívül rendelkezik az író fantáziával és ötletekkel, de játékkönyvet hangulatosan és élvezetesen megírni nem nagyon tud. Nyilván voltak a Puffinnál szerkesztők, akik vagy rossz munkát végeztek, vagy ennyire alacsony minőségű volt a nyers kaland, amit megkaptak Sharptól. Bármelyik verzió is igaz, érthetetlen, hogy kaphatott négy könyvre is megbízást. Hatalmas a kontraszt az összes többi író munkáival szemben. Az Őrjöngő Agyarak már tudott hozni egy viszonylag elfogadható szintet de ez így is nagyon messze más kalandoktól. Keith Martin, Stephen Hand de még Darvill-Evans is teljesen más szintet képvisel írásaikkal, hogy csak a mostani megjelenéseket említsem.
Az Őrjöngő Agyarak összességében egy gyenge közepes kaland, amiben találhatóak néhol érdekesebb epizódok, főleg az elején, ami egészen hangulatos lett. De alapvetően hiányzik a fókusz, a helyszínek szokás szerint átvezetések nélkül követik egymást. Az idétlen kockadobálást már levetkőzte, noha teljesen el nem hagyta Sharp és ki tudja, talán 2-3 kaland múlva képes lett volna összehozni egy tisztes közepes könyvet ha hagyták volna neki de szerintem valószínűbb, hogy itt elérte a játékkönyves karrierje csúcsát.
10/4
Küldetésünk során a kockáknak nagy szerepe van. Nemcsak játéktechnikai értelemben - a jó öreg sharpi ész nélküli dobálgatás itt is megmaradt de szerencsére nem olyan vészes, mint a Gyűlület szakadékában - hanem lesz nálunk kezdésnek négy fekete kocka, ami megvéd minket a tűztől és lehet szerezni később továbbiakat, valamint fehér kockákat is nem árt gyűjtögetnünk amik a végjátékban adnak könnyítést ha bejutottunk a vulkánba.
A kaland eleje valójában nem rossz. Ahogy az ostrom nyújtotta káosz alatt menekülünk ide-oda, egészen jól működik és majdnem olyan jól elkapja a hangulatot Sharp, mint a Kard mestere ezen szakaszában. Persze itt is sokszor mindenféle átvezetések nélkül kerülünk ide-oda de itt a történet jellege miatt ez most valahogy működik. Megmarad a szokásos szerteágazó útvonalfelépítés, a fordulásaink következtében lehet hosszabb, vagy sokkal rövidebb kalandunk is, ez teljesen a szerencse kérdése és az is, hogy mennyi kockába futunk bele. De legalább nincs kötelkező tárgy, mert még nulla fehér kockával is győzhetünk, illetve egy kulcs fontos még, amit lehet helyettesíteni tolvajkulccsal de akár a nélkül is bár az szabályosan játszva szinte lehetetlen mert nem nagyon lesz hozzá elég életerőnk. A harcok iszonyúan könnyűek, kb sehol semmilyen extra, ami feldobná ezeket. Néha nonszensz mértékben sérülünk de fordítva is igaz, leülünk pihenni és simán visszagyógyulunk négy életerőt. A kaland során és különösen a vége felé próbál Sharp átverős szituációkat alkalmazni de ezek kilométerekről látszódnak, hogy illúziók. A kaland egészen könnyű, szerintem művészet kifutni az időből.
Luke Sharp munkássága az Őrjöngő Agyarakkal a végéhez ért és azt kell mondani, hogy szerencsére. Kétségkívül rendelkezik az író fantáziával és ötletekkel, de játékkönyvet hangulatosan és élvezetesen megírni nem nagyon tud. Nyilván voltak a Puffinnál szerkesztők, akik vagy rossz munkát végeztek, vagy ennyire alacsony minőségű volt a nyers kaland, amit megkaptak Sharptól. Bármelyik verzió is igaz, érthetetlen, hogy kaphatott négy könyvre is megbízást. Hatalmas a kontraszt az összes többi író munkáival szemben. Az Őrjöngő Agyarak már tudott hozni egy viszonylag elfogadható szintet de ez így is nagyon messze más kalandoktól. Keith Martin, Stephen Hand de még Darvill-Evans is teljesen más szintet képvisel írásaikkal, hogy csak a mostani megjelenéseket említsem.
Az Őrjöngő Agyarak összességében egy gyenge közepes kaland, amiben találhatóak néhol érdekesebb epizódok, főleg az elején, ami egészen hangulatos lett. De alapvetően hiányzik a fókusz, a helyszínek szokás szerint átvezetések nélkül követik egymást. Az idétlen kockadobálást már levetkőzte, noha teljesen el nem hagyta Sharp és ki tudja, talán 2-3 kaland múlva képes lett volna összehozni egy tisztes közepes könyvet ha hagyták volna neki de szerintem valószínűbb, hogy itt elérte a játékkönyves karrierje csúcsát.
10/4
[b]Design[/b]
Szerintem lehetne szebb is a borító, bár a belső rajzokhoz képest még ez is mestermunka. A cím épphogy olvasható, a lángkard is lángolhatna profibban, és az ork bácsi beállása is érdekes (fejsze a fában, láb a kígyón, a levegőben?). Összességében azért nem feltűnően ronda, még hangulatosnak is nevezhető.
[b]Illusztráció[/b]
Azt hiszem, az [i]Őrjöngő agyarak[/i] ezen a téren benne van a legbénább háromban. Elkezdtem nézegetni az alkotásokat az elejétől kezdve, és így haladtam: 13-as hú de béna, 26-os nagyon béna, 65-ös jaj de béna, 78-as uhh a rohadt életbe, de béna… és akkor tovább már nem is nagyon folytattam. Egy kicsit emlékeztet John Blanche „beteg” stílusára, úgy mondanám, „John Blanche light”.
[b]Háttértörténet[/b]
Ostragoth erői a gonosz Jaxartes mágus sugallatára belekezdtek Zamarra városának ostromába. Minket maga Zamarra királya hívat, miután botor módon önként jelentkeztünk egy speciális küldetésre. Ennek lényege annyi, hogy újjáélesszük a várost védelmező hat sárkányszobor tüzét. Ezek kialvásáért természetesen a gonosz ellenség és a hazánkat eláruló egyének felelnek. Ha azonban a varázsfáklyával átverekedjük magunkat az ostromló seregen, és eljutunk az Őrjöngő Agyarak vulkánjáig, akkor újra életre kelnek az őrszobrok, és pusztító tüzükkel megtörik a támadást. Az idő sürget, hiszen a harc közben folyik, de segítenek majd minket a jóságos Wazzari papok, akik a vulkán környékén tanyáznak.
[b]Rendszer[/b]
Rögtön elkerekedett a szemem a kalandlapon lévő kis vár rajzocskák láttán – jó mókának ígérkezett. A védfalak valójában az eltelt időt hivatottak prezentálni, hiszen ahogy haladunk előre a kalandban, úgy dőlnek le egymás után az ostromló sereg támadásai alatt. Rendkívül humánus módon egy k*csög varázsló (már elnézést) küldetésünk kezdetén ránk csatol egy karkötőt, mely minden alkalommal felizzik, amikor egy fal megsemmisül. Ha az utolsónak is annyi (összesen 14 van), mi is azonnal meghalunk a kedves kis varázsszer jóvoltából.
Ezen kívül kapunk még 4 darab fekete kockát, melyek a hőt és tüzet képesek magukba szívni, tehát ha van egy ilyen nálunk, akkor nem szerzünk égési sérülést (viszont a kocka is eltűnik). Ezekkel a kaland során elég gyakran fogunk élni, de találni is bőven fogunk belőlük. Van még egy „Ékkövek” rubrika is a kalandlapon, amihez a játék egy bizonyos részénél lesz sok gyűjtögethető ékkő, illetve van a „Fehér kockák” rész, ami nekem a legjobban megmaradt a műből. Arról van szó, hogy a Wazzari szerzeteseknél fontosak lesznek majd a fehér kockák, melyek a becsületszintünket jelképezik (egy nagyon misztikus magyarázat tartozik ehhez, amibe inkább nem mennék bele). Amint erről tudomást szerzünk, azután mindig figyelnünk kell a környezetünkre, hátha meglátjuk a cérnára fűzött, hat fehér kockát a képeken. Ha megvannak, akkor dobnunk kell kockával, és az eredményt beírni a kocka mezőbe. Ha kevesebbet látunk, például a kockák a cérnán belelógnak a tóba, és csak három látszik ki belőlük, akkor a dobás eredményének felső határa megáll háromnál. Ez a kockavadászat nagyon poénos volt, minden képen kerestem a létező, vagy nem létező formákat.
Annyit még ehhez a részhez, hogy a Kalandlap átalakítása miatt az alap rubrikák (Életerő, Ügyesség, stb.), meg a Jegyzetek rész nevetségesen kicsik lettek, így elég nehézkes beléjük írogatni.
[b]Eredetiség[/b]
Kellően érdekes az alaphelyzet, és a kezdés sem mindennapos, így a hangulat rögtön magával ragadott. Az ostromon áttörni igazi kihívás volt, bár talán kicsit túl hosszúra nyúlt. A lehetőségek száma rengeteg, így maga a mű összességben elég rövidke lett, de kellően izgalmas. Vannak itt érdekes alakok, mint a tudathasadásos dzsinn, a skizofrén óriás (amit nem értek, hogy ha olyan gigantikus lény, akkor hogy lehet vele sima 9-es Ügyességgel és 10-es Életerővel megküzdeni..?), vagy a félelmetes varázsló kisfiú. Ezek remekül színesítették a művet, nem úgy, mint az orkok, goblinok, és sárkányemberek, akikből indokolatlanul sok van (jó, persze: tömegesen használják őket a seregekben, de akkor is…).
[b]Kihívás[/b]
Orbitális Életerő-elszívó gépezetet működtet a játék. Én ilyet még életemben nem láttam, és egy idő után kezdtem kételkedni abban, hogy a könyv komolyan gondolja ezt. Már az első három lépésnél kikerülhetetlenül elvesztettem 3-4 Életerőt, és a folytatásban is csak úgy röpködtek a pontok. Konkrétan a MEGERŐLTETŐ feladatok is Életerőbe kerülnek (pl. lapátolás mínusz 4 pont), de a játék tele van olyan giga szívatásokkal, hogy amíg dupla értéket nem dobsz két kockával, addig körönként 4 pontot veszítesz, és hasonlók… De nem egy-két ilyen alkalom van, hanem SOK. És ezt néha még überelik azzal, hogy Ügyesség pontok is levonódnak. Állítom, hogy ha viccből egy 100 Életerővel rendelkező karakterrel indulnánk a játéknak, akkor is megvan az esély arra, hogy elfogy az életerőnk a kaland közben.
Ezzel szemben talán könnyítés, hogy nem igazán van kötelezően megszerzendő tárgy a végső üdvösséghez, bár a végén nem árt egy kulcs, hogy be tudjunk menni az Őrjöngő Agyarak vulkánjában a varázstűzhöz. Itt szerencsére rendelkeztem egy tolvajkulccsal, mivel a zárkombinációt biztos nem tudtam volna eltalálni a felkínált táblázat alapján.
[b]Főgonosz[/b]
Jaxartes érdekes figura lehetett volna, de a végén mégsem kell vele megküzdenünk (támadása kimerül annyiban, hogy tűzgolyókkal dobál minket, miközben a fent említett zárral vesződünk). Meglepő módon a kaland közben is belé futhatunk, és konstatálhatjuk az őt ábrázoló képen, hogy elég kis szerencsétlen suttyóra sikeredett (bár ilyen rajzok között nem csoda).
[b]Hangulat[/b]
Nagyon vegyes a kép. Eszméletlen mennyiségű Életerő vesztések, érdekes feladatok, kódfejtés hegyek (a felbukkanó jelekből csak egyet-kettőt silabizáltam ki, a többire egyszerűen nem volt türelmem), különleges szituációk. Ezek jók. Ellenben furcsa volt, és számomra zavaró a zilált vonalvezetés. Értem ezalatt azt, hogy szinte állandóan menekülünk. Sokszor fogalmam se volt, éppen hol is járok, elhagytam-e már a csatateret, vagy még nem, milyen fellegvárba akarok éppen bemenni, stb. Ez amúgy valószínűleg szándékos koncepció volt, de engem tényleg frusztrált egy kicsit. Nem is tudom… nem lett a szívem csücske az [i]Őrjöngő agyarak[/i], pedig tényleg tele van eredetiséggel, de engem nem volt képes teljesen megfogni. Talán téged igen.
Szerintem lehetne szebb is a borító, bár a belső rajzokhoz képest még ez is mestermunka. A cím épphogy olvasható, a lángkard is lángolhatna profibban, és az ork bácsi beállása is érdekes (fejsze a fában, láb a kígyón, a levegőben?). Összességében azért nem feltűnően ronda, még hangulatosnak is nevezhető.
[b]Illusztráció[/b]
Azt hiszem, az [i]Őrjöngő agyarak[/i] ezen a téren benne van a legbénább háromban. Elkezdtem nézegetni az alkotásokat az elejétől kezdve, és így haladtam: 13-as hú de béna, 26-os nagyon béna, 65-ös jaj de béna, 78-as uhh a rohadt életbe, de béna… és akkor tovább már nem is nagyon folytattam. Egy kicsit emlékeztet John Blanche „beteg” stílusára, úgy mondanám, „John Blanche light”.
[b]Háttértörténet[/b]
Ostragoth erői a gonosz Jaxartes mágus sugallatára belekezdtek Zamarra városának ostromába. Minket maga Zamarra királya hívat, miután botor módon önként jelentkeztünk egy speciális küldetésre. Ennek lényege annyi, hogy újjáélesszük a várost védelmező hat sárkányszobor tüzét. Ezek kialvásáért természetesen a gonosz ellenség és a hazánkat eláruló egyének felelnek. Ha azonban a varázsfáklyával átverekedjük magunkat az ostromló seregen, és eljutunk az Őrjöngő Agyarak vulkánjáig, akkor újra életre kelnek az őrszobrok, és pusztító tüzükkel megtörik a támadást. Az idő sürget, hiszen a harc közben folyik, de segítenek majd minket a jóságos Wazzari papok, akik a vulkán környékén tanyáznak.
[b]Rendszer[/b]
Rögtön elkerekedett a szemem a kalandlapon lévő kis vár rajzocskák láttán – jó mókának ígérkezett. A védfalak valójában az eltelt időt hivatottak prezentálni, hiszen ahogy haladunk előre a kalandban, úgy dőlnek le egymás után az ostromló sereg támadásai alatt. Rendkívül humánus módon egy k*csög varázsló (már elnézést) küldetésünk kezdetén ránk csatol egy karkötőt, mely minden alkalommal felizzik, amikor egy fal megsemmisül. Ha az utolsónak is annyi (összesen 14 van), mi is azonnal meghalunk a kedves kis varázsszer jóvoltából.
Ezen kívül kapunk még 4 darab fekete kockát, melyek a hőt és tüzet képesek magukba szívni, tehát ha van egy ilyen nálunk, akkor nem szerzünk égési sérülést (viszont a kocka is eltűnik). Ezekkel a kaland során elég gyakran fogunk élni, de találni is bőven fogunk belőlük. Van még egy „Ékkövek” rubrika is a kalandlapon, amihez a játék egy bizonyos részénél lesz sok gyűjtögethető ékkő, illetve van a „Fehér kockák” rész, ami nekem a legjobban megmaradt a műből. Arról van szó, hogy a Wazzari szerzeteseknél fontosak lesznek majd a fehér kockák, melyek a becsületszintünket jelképezik (egy nagyon misztikus magyarázat tartozik ehhez, amibe inkább nem mennék bele). Amint erről tudomást szerzünk, azután mindig figyelnünk kell a környezetünkre, hátha meglátjuk a cérnára fűzött, hat fehér kockát a képeken. Ha megvannak, akkor dobnunk kell kockával, és az eredményt beírni a kocka mezőbe. Ha kevesebbet látunk, például a kockák a cérnán belelógnak a tóba, és csak három látszik ki belőlük, akkor a dobás eredményének felső határa megáll háromnál. Ez a kockavadászat nagyon poénos volt, minden képen kerestem a létező, vagy nem létező formákat.
Annyit még ehhez a részhez, hogy a Kalandlap átalakítása miatt az alap rubrikák (Életerő, Ügyesség, stb.), meg a Jegyzetek rész nevetségesen kicsik lettek, így elég nehézkes beléjük írogatni.
[b]Eredetiség[/b]
Kellően érdekes az alaphelyzet, és a kezdés sem mindennapos, így a hangulat rögtön magával ragadott. Az ostromon áttörni igazi kihívás volt, bár talán kicsit túl hosszúra nyúlt. A lehetőségek száma rengeteg, így maga a mű összességben elég rövidke lett, de kellően izgalmas. Vannak itt érdekes alakok, mint a tudathasadásos dzsinn, a skizofrén óriás (amit nem értek, hogy ha olyan gigantikus lény, akkor hogy lehet vele sima 9-es Ügyességgel és 10-es Életerővel megküzdeni..?), vagy a félelmetes varázsló kisfiú. Ezek remekül színesítették a művet, nem úgy, mint az orkok, goblinok, és sárkányemberek, akikből indokolatlanul sok van (jó, persze: tömegesen használják őket a seregekben, de akkor is…).
[b]Kihívás[/b]
Orbitális Életerő-elszívó gépezetet működtet a játék. Én ilyet még életemben nem láttam, és egy idő után kezdtem kételkedni abban, hogy a könyv komolyan gondolja ezt. Már az első három lépésnél kikerülhetetlenül elvesztettem 3-4 Életerőt, és a folytatásban is csak úgy röpködtek a pontok. Konkrétan a MEGERŐLTETŐ feladatok is Életerőbe kerülnek (pl. lapátolás mínusz 4 pont), de a játék tele van olyan giga szívatásokkal, hogy amíg dupla értéket nem dobsz két kockával, addig körönként 4 pontot veszítesz, és hasonlók… De nem egy-két ilyen alkalom van, hanem SOK. És ezt néha még überelik azzal, hogy Ügyesség pontok is levonódnak. Állítom, hogy ha viccből egy 100 Életerővel rendelkező karakterrel indulnánk a játéknak, akkor is megvan az esély arra, hogy elfogy az életerőnk a kaland közben.
Ezzel szemben talán könnyítés, hogy nem igazán van kötelezően megszerzendő tárgy a végső üdvösséghez, bár a végén nem árt egy kulcs, hogy be tudjunk menni az Őrjöngő Agyarak vulkánjában a varázstűzhöz. Itt szerencsére rendelkeztem egy tolvajkulccsal, mivel a zárkombinációt biztos nem tudtam volna eltalálni a felkínált táblázat alapján.
[b]Főgonosz[/b]
Jaxartes érdekes figura lehetett volna, de a végén mégsem kell vele megküzdenünk (támadása kimerül annyiban, hogy tűzgolyókkal dobál minket, miközben a fent említett zárral vesződünk). Meglepő módon a kaland közben is belé futhatunk, és konstatálhatjuk az őt ábrázoló képen, hogy elég kis szerencsétlen suttyóra sikeredett (bár ilyen rajzok között nem csoda).
[b]Hangulat[/b]
Nagyon vegyes a kép. Eszméletlen mennyiségű Életerő vesztések, érdekes feladatok, kódfejtés hegyek (a felbukkanó jelekből csak egyet-kettőt silabizáltam ki, a többire egyszerűen nem volt türelmem), különleges szituációk. Ezek jók. Ellenben furcsa volt, és számomra zavaró a zilált vonalvezetés. Értem ezalatt azt, hogy szinte állandóan menekülünk. Sokszor fogalmam se volt, éppen hol is járok, elhagytam-e már a csatateret, vagy még nem, milyen fellegvárba akarok éppen bemenni, stb. Ez amúgy valószínűleg szándékos koncepció volt, de engem tényleg frusztrált egy kicsit. Nem is tudom… nem lett a szívem csücske az [i]Őrjöngő agyarak[/i], pedig tényleg tele van eredetiséggel, de engem nem volt képes teljesen megfogni. Talán téged igen.
Értékelés: 7 / 10
Zamarra fellegvára, mely Khul délnyugati partján fekszik. Kegyetlen Ostragoth és szövetségese, Jaxartes, a gonosz varázsló ostrom alá vette az erődöt. A hat Sziklaőrszem, melyek normál körülmények között tüzes leheletükkel -- melynek forrása az Őrjöngő Agyarak, egy vulkán, ami egy különös, vallásos szektának is otthont ad -- elegek lennének bármely közeledő sereg megállításához, most hasztalanná váltak, tüzük ugyanis kihunyt, és emiatt képtelenek a feladatuk elvégzésére. Rendkívül botor módon önként jelentkeztél rá, hogy átverekedd magad az ostromlók vonalán és északra indulj, a hegyek felé, és mágikus fáklyád segítségével újra feléleszd az Őrjöngő Agyarak Tüzét, megmentve ezzel Zamarrát Ostragoth seregétől.
Felejtsük el egy pillanatra, hogy az Őrjöngő Agyarak igazából nem is egy vulkán (legalábbis a földi vulkánokhoz képest nem), és koncentráljunk a könyv egyéb részeire. Eléggé szerteágazó lehetőségek szerepelnek benne, több helyes útvonallal, melyek a sikerhez vezetnek, emiatt újra és újra neki lehet vágni, más és más megoldási útvonalat keresni. Egy titokzatos vallás is szerepet kap a történetben. A késői Kaland, Játék, Kockázat könyvek közül elég sokban feltűnik hasonló, de ez kifejezetten érdekesnek tűnik a számomra. Ennek követői (akik Wazarrinak nevezik magukat) nem ejthetik ki a nevét, ellenkező esetben átok száll a fejükre és életüket vesztik. Jelképük egy kocka, és e köré szerveződik mind a hitük, mind pedig minden ereklyéjük. A történet során Fehér Kockákat kell keresni az illusztrációkon -- ügyes húzás, ami még izgalmasabbá teszi a játékot. A hit egy különleges írásmódot -- Talin Ábécéjét -- használ, ami fényjelzőkre emlékeztet, elvégre minden jó könyvben kell, hogy legyen valamilyen kód.
A könyvnek persze megvannak a maga hibái is. Közel 20-szor kellett nekifutnom, hogy sikerüljön kijátszani, hála a különböző útvonalaknak, de az igazat megvallva nem kellett volna, hogy ilyen nehezen sikeredjen. A játék elején egy karperecet viselünk, ami jelzi, valahányszor az ellenség áttör a Citadella egy-egy falán, és ha mind a tizennégyen sikerül átjutniuk, a fellegvár elesik, Ostragoth erői elfoglalják azt, te pedig elbuksz. Még ha a lehető leghosszabb utat választod, is elég nehezen elképzelhető, hogy ez megtörténjen. Sokkal nagyobb kihívást jelentett volna a könyv, ha csak hét vagy nyolc fal van. Ezen kívül kapsz négy Fekete Kockát is (ezek szintén Wazarri ereklyék), melyek képesek megóvni a tűztől, az Őrjöngő Agyarak felé haladva pedig továbbiakat lehet zsákmányolni. Itt is több, mint valószínű, hogy a szükségesnél jóval többet fogsz a végére összeszedni. Nagyobb lett volna a kihívás, ha kevesebb utánpótlási lehetőség van belőlük.
A harcokról nem érdemes szót ejteni, az ellenségek túlnyomó része nem jelent nagy kihívást. Jaxartessel a legnehezebb végezni, de neki is csak 10-es ÜGYESSÉGE van. Ezen kívül sehol nem kell egyszerre több ellenféllel harcolni, ami igen különös. Ez cserébe azt is jelenti, hogy aránylag alacsony kezdőértékekkel is ki lehet játszani a könyvet.
Mindent összevetve szerintem kielégítő könyv ez, melynek sok hibája sajnos túlságosan könnyűvé teszi a kalandot. Megéri elolvasni, de a kihívás hiánya könnyen okozhat csalódást.
Felejtsük el egy pillanatra, hogy az Őrjöngő Agyarak igazából nem is egy vulkán (legalábbis a földi vulkánokhoz képest nem), és koncentráljunk a könyv egyéb részeire. Eléggé szerteágazó lehetőségek szerepelnek benne, több helyes útvonallal, melyek a sikerhez vezetnek, emiatt újra és újra neki lehet vágni, más és más megoldási útvonalat keresni. Egy titokzatos vallás is szerepet kap a történetben. A késői Kaland, Játék, Kockázat könyvek közül elég sokban feltűnik hasonló, de ez kifejezetten érdekesnek tűnik a számomra. Ennek követői (akik Wazarrinak nevezik magukat) nem ejthetik ki a nevét, ellenkező esetben átok száll a fejükre és életüket vesztik. Jelképük egy kocka, és e köré szerveződik mind a hitük, mind pedig minden ereklyéjük. A történet során Fehér Kockákat kell keresni az illusztrációkon -- ügyes húzás, ami még izgalmasabbá teszi a játékot. A hit egy különleges írásmódot -- Talin Ábécéjét -- használ, ami fényjelzőkre emlékeztet, elvégre minden jó könyvben kell, hogy legyen valamilyen kód.
A könyvnek persze megvannak a maga hibái is. Közel 20-szor kellett nekifutnom, hogy sikerüljön kijátszani, hála a különböző útvonalaknak, de az igazat megvallva nem kellett volna, hogy ilyen nehezen sikeredjen. A játék elején egy karperecet viselünk, ami jelzi, valahányszor az ellenség áttör a Citadella egy-egy falán, és ha mind a tizennégyen sikerül átjutniuk, a fellegvár elesik, Ostragoth erői elfoglalják azt, te pedig elbuksz. Még ha a lehető leghosszabb utat választod, is elég nehezen elképzelhető, hogy ez megtörténjen. Sokkal nagyobb kihívást jelentett volna a könyv, ha csak hét vagy nyolc fal van. Ezen kívül kapsz négy Fekete Kockát is (ezek szintén Wazarri ereklyék), melyek képesek megóvni a tűztől, az Őrjöngő Agyarak felé haladva pedig továbbiakat lehet zsákmányolni. Itt is több, mint valószínű, hogy a szükségesnél jóval többet fogsz a végére összeszedni. Nagyobb lett volna a kihívás, ha kevesebb utánpótlási lehetőség van belőlük.
A harcokról nem érdemes szót ejteni, az ellenségek túlnyomó része nem jelent nagy kihívást. Jaxartessel a legnehezebb végezni, de neki is csak 10-es ÜGYESSÉGE van. Ezen kívül sehol nem kell egyszerre több ellenféllel harcolni, ami igen különös. Ez cserébe azt is jelenti, hogy aránylag alacsony kezdőértékekkel is ki lehet játszani a könyvet.
Mindent összevetve szerintem kielégítő könyv ez, melynek sok hibája sajnos túlságosan könnyűvé teszi a kalandot. Megéri elolvasni, de a kihívás hiánya könnyen okozhat csalódást.
Értékelés: 6 / 10
Szóval sikerült egy KJK könyvet kijátszanom a második nekifutásra, anélkül, hogy csaltam volna. Jaj. De legalább jó móka volt. Változatosak a helyszínek, volt néhány fejtőri is (nem valami kifinomultak, ez igaz), és egy veszedelmes végső szakasz (5 ÉLETERŐVEL és élelem nélkül fejeztem be). Mindent egybevéve kellemes meglepetés volt, Luke Sharp ugyanis általában nem kap jó értékeléseket a műveire. A stílusa hagy ugyan maga után kívánnivalókat ("Egy szobában vagy. Egy szék áll benne. Hagymaszagot érzel. Egy Sárkány képen töröl egy pisztránggal (vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot)."), de nem kifejezetten rossz, és időnként még működik is. David Gallagher ugyanígy nem tartozik a tehetségesebb illusztrátorok közé, de a képek elfogadhatóak.
A sztori: gonosz varázslók fenyegetik a jó varázslókat -- közönséges katona áttör az ostromlók vonalán, hogy elvigye a micsodát a legendás helyre -- dolgok történnek menet közben -- rossz fiúk bukkannak fel helyenként. Vissza az alapokhoz, mondhatnánk, méghozzá [i]sok[/i] alaphoz. Mikor sikerült végigvinnem, a kaland nem tűnt különösebben rövidnek, mégis nagyon sok minden kimaradt. Sharp sokféleképp spórol a fejezetpontokkal, ezek egyike, hogy a sikeres és sikertelen dobások eredményeit egyszerre, a dobás helyén tárgyalja ki. A másik, hogy az utak többsége ugyanoda visz. Egy elágazásnál például kiderülhet, hogy az ,,egyik'' lehetőség csupán egyetlen fejezetpont egy csatával, egy dobással, egy tárgy összeszedésével vagy valami hasonlóval, majd továbbhaladás a ,,másik'' lehetőségnél. Nem panaszkodom, ez ugyanis egy rendkívül gazdaságos módja annak, hogy plusz részleteket adjunk hozzá a sokadik újrajátszáshoz, ráadásul egy száz, ámde rövid találkozással tarkított kaland gazdagabbnak hat, mint húsz jobban kidolgozott.
A jó dolgok: tetszett, ahogy a különböző Wazarrikkal találkozhattunk: általában jó dolog egy játékkönyvben barátságos emberekkel találkozni ahelyett, hogy folyamatosan magányos hősként rohangálva mentenénk meg a világot. Különösen hangozhat, de nekem a főhős is tetszik: valaki, aki túl nagyot harapott a tortába és sokszor csak megy az árral, de ugyanakkor nem is egy izomagyú barom. Az erősebb ellenfelek elől történő menekülés és az ártatlanok segítségére sietés sokszor teljesen természetes reakciónak érződik. Jó ötlet volt az illusztrációkba rejtett nyom, ám annak véletlenszerűsége, logikátlansága kicsit rontott az élményen, és a pontozás és a játékmenet közötti párhuzam helyenként nem volt tökéletes.
A rossz dolgok: Nem tudjuk meg, mi is ez a Kohó/Láng, és hogyan is néz ki, még amikor ott állunk előtte, akkor sem. És azt sem tudjuk meg, hogy a kulcs megfelelő zárba való bedugása hogyan is éleszti újra a lángot (kivéve ha az egy slusszkulcs... rossz poén). Az utolsó, záras fejtörő hülyeség (képzeljük csak el, milyen klasszikus lett volna [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslója[/url], ha nem számított volna, hogy a megfelelő kulcsokat találjuk-e meg), és a célfejezetpont sem közli egyértelműen, hogy az a helyes pont, bár a szöveg olvasásakor ez egyértelművé válik (kivéve persze akkor, ha véletlenszerűen lapozgatva próbálunk rátalálni). A 330-as fejezetpont szintén egy igen jó példája annak, hogy szabadon dönthetünk olyan információk birtokában, amivel csak a játékos rendelkezik, a karakter azonban nem. Ugyanez a helyzet a kódrészleteknél. Túl sok az időnk (csupán 6 időegységet vesztettem a 14-ből), a Fekete Kockánk (20-ból 1-et használtam fel) és az ÉLETERŐ-visszanyerési lehetőségünk (hat pont, mert leülünk az erdőben?). Az 5. fejezetponton látszólag hiányzik egy utasítás, hogy az elszenvedett sebesüléseket tekintsük képzeletbelinek.
Mindezektől függetlenül úgy gondolom, hogy az Őrjöngő Agyarak egy jó könyv, tele szép ötletekkel és vicces részletekkel. Tele van zsúfolva mindenfélével, legalább annyira, mint [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=40]A Pusztító[/url], pedig annak jóval több pontja van. Valószínűleg nem lesz mindenki olyan szerencsés, hogy az első néhány nekifutásból megcsinálja, és még ha így is történne, érdemes újra nekivágni. Csak indulj el, és hozd meg az összes rossz döntést! Sok sikert az Elf-szárnyak, az ősi tengerész és ebédje, vagy az erdei tavacska megtalálásához...
A sztori: gonosz varázslók fenyegetik a jó varázslókat -- közönséges katona áttör az ostromlók vonalán, hogy elvigye a micsodát a legendás helyre -- dolgok történnek menet közben -- rossz fiúk bukkannak fel helyenként. Vissza az alapokhoz, mondhatnánk, méghozzá [i]sok[/i] alaphoz. Mikor sikerült végigvinnem, a kaland nem tűnt különösebben rövidnek, mégis nagyon sok minden kimaradt. Sharp sokféleképp spórol a fejezetpontokkal, ezek egyike, hogy a sikeres és sikertelen dobások eredményeit egyszerre, a dobás helyén tárgyalja ki. A másik, hogy az utak többsége ugyanoda visz. Egy elágazásnál például kiderülhet, hogy az ,,egyik'' lehetőség csupán egyetlen fejezetpont egy csatával, egy dobással, egy tárgy összeszedésével vagy valami hasonlóval, majd továbbhaladás a ,,másik'' lehetőségnél. Nem panaszkodom, ez ugyanis egy rendkívül gazdaságos módja annak, hogy plusz részleteket adjunk hozzá a sokadik újrajátszáshoz, ráadásul egy száz, ámde rövid találkozással tarkított kaland gazdagabbnak hat, mint húsz jobban kidolgozott.
A jó dolgok: tetszett, ahogy a különböző Wazarrikkal találkozhattunk: általában jó dolog egy játékkönyvben barátságos emberekkel találkozni ahelyett, hogy folyamatosan magányos hősként rohangálva mentenénk meg a világot. Különösen hangozhat, de nekem a főhős is tetszik: valaki, aki túl nagyot harapott a tortába és sokszor csak megy az árral, de ugyanakkor nem is egy izomagyú barom. Az erősebb ellenfelek elől történő menekülés és az ártatlanok segítségére sietés sokszor teljesen természetes reakciónak érződik. Jó ötlet volt az illusztrációkba rejtett nyom, ám annak véletlenszerűsége, logikátlansága kicsit rontott az élményen, és a pontozás és a játékmenet közötti párhuzam helyenként nem volt tökéletes.
A rossz dolgok: Nem tudjuk meg, mi is ez a Kohó/Láng, és hogyan is néz ki, még amikor ott állunk előtte, akkor sem. És azt sem tudjuk meg, hogy a kulcs megfelelő zárba való bedugása hogyan is éleszti újra a lángot (kivéve ha az egy slusszkulcs... rossz poén). Az utolsó, záras fejtörő hülyeség (képzeljük csak el, milyen klasszikus lett volna [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslója[/url], ha nem számított volna, hogy a megfelelő kulcsokat találjuk-e meg), és a célfejezetpont sem közli egyértelműen, hogy az a helyes pont, bár a szöveg olvasásakor ez egyértelművé válik (kivéve persze akkor, ha véletlenszerűen lapozgatva próbálunk rátalálni). A 330-as fejezetpont szintén egy igen jó példája annak, hogy szabadon dönthetünk olyan információk birtokában, amivel csak a játékos rendelkezik, a karakter azonban nem. Ugyanez a helyzet a kódrészleteknél. Túl sok az időnk (csupán 6 időegységet vesztettem a 14-ből), a Fekete Kockánk (20-ból 1-et használtam fel) és az ÉLETERŐ-visszanyerési lehetőségünk (hat pont, mert leülünk az erdőben?). Az 5. fejezetponton látszólag hiányzik egy utasítás, hogy az elszenvedett sebesüléseket tekintsük képzeletbelinek.
Mindezektől függetlenül úgy gondolom, hogy az Őrjöngő Agyarak egy jó könyv, tele szép ötletekkel és vicces részletekkel. Tele van zsúfolva mindenfélével, legalább annyira, mint [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=40]A Pusztító[/url], pedig annak jóval több pontja van. Valószínűleg nem lesz mindenki olyan szerencsés, hogy az első néhány nekifutásból megcsinálja, és még ha így is történne, érdemes újra nekivágni. Csak indulj el, és hozd meg az összes rossz döntést! Sok sikert az Elf-szárnyak, az ősi tengerész és ebédje, vagy az erdei tavacska megtalálásához...
2024. január 13. 13:41 | Válasz erre | #80
Luke Sharp nem a legélesebb kés a konyhafiókban! A szóviccen kívül, van aki alkalmas arra, hogy könyvet írjon, és aki, nem alkalmas! Ugyanígy van, aki alkalmas lapozgatós könyvet írni, és van, aki nem képes. A harmadik mondat meg az, hogy az tud jó könyvet írni, még abból sem következik az, hogy lapozgatós könyvet van értelme, hogy írjon, mert még a végén jól sikerül.
A jó történetnek van bevezetése, értelmes kiindulópontja, cselekménye, ami jó esetben több úton elágazik, valami megoldása, akár több, és végül befejezése. Ettől még nem lesz interaktív regény, csupán egy használható történet.
Interaktív regény attól lesz, ha többször végigjátszható, több út felfedezhető benne, valós alternatívák, és bár lehetnek eltérő nehézségűek valós esélyt nyújtanak a "pozitív" befejezésre. Az interaktív szó meg azért fontos, hogy az olvasónak azt kell éreznie, hogy igen nagy szabadságot kap a választási lehetőségekben, még akkor is, ha a szerző kénytelen a tartalmi korlátok miatt a történet hosszában és választási lehetőségei számában korlátozni!
Hogyan lehet ezt lerombolni? Jókat írtak az előttem hozzászólók. Például azzal, hogy rángatjuk a kalandort, azt erőltetjük rá, amit nem is akar! Vagy a választásokat elbagatellizáljuk, tök mindegy, hogy A-t vagy B-t választ, az lesz, amit ÉN akarok, mint író. Vagy a történetben ellentmondásos dolgokat írok le: pl. itt a bevezetőben az, hogy a király és a varázslók is beléd vetik a bizalmukat. Erre adnak egy olyan karkötőt, ami képes kinyírni, mert attól tartanak, hogy elszöksz. Ha nem bíznak benned, akkor válasszanak mást! Vagy az író idiótán használja a szerencsét, amikor nincs rá szükség, akkor igen. Ha meg alkalmazhatná, akkor eldönti, hogy automatikusan szerencsétlen lettél.
A másik nagy probléma az, hogy a történetben több ellenfél akad: Ostragoth és serege, Jaxartes, aki gonosszá lett és még egy áruló varázsló. És akkor még itt van a Wazarri rend, akikről ki kell deríteni, hogy kicsodák. És ezt itt a legnagyobb gond, hogy maga a szerző se tudja eldönteni, hogy mi a francról szóljon a kalandja. A végén persze mindenkit le kell győzni és rájönni a titkokra, de miként súlyozza a történéseket a kalandban?! Ezért lesz az egész egy nagy kaotikus katyvasz csapongó történetmeséléssel.
Szóval lehet, hogy színes a fantáziája az írónak, de szart sem ér el vele!
Nézzük a harcokat! Egyszerűen nem lehet komolyan venni a kreált értékeket. Az tisztességes dolog, hogy nem olyan magas értékeket kapnak az ellenfeleket, hogy 60 körös kockadobálásokat kell végezni a legyőzésükhöz. Viszont az nonszensz Farkas 7ügyességű, Kardfogú tigris 5ügyességű, vadkan 5 ügyességű, a 86. fejezetben az óriás rák 7ügyességű, aki két ollóval támad és az ollói akkorák, mint a kalandor maga. De egy mágus harcos 8-9ügyességű, a sárkányember meg 9ógyességű. Itt van az a pont, amikor még azok se játsszák le a harcokat, akik amúgy becsülettel megteszik, mert komolytalan szintre van züllesztve.
Borító: A történetből kiderül, hogy egy Kragaar, amely kígyókon lovagok, azokat idomította be magának. És a kígyók is spécik, mert kétfarkúak avagy kétfejűek, és lángot is okádnak. Egy ikonikus kép lehetne, ha méltó helyet kapnak a történetben. Helyette egy fejezetpont! Egy másikon mesél róla Wazarri tag, de félre van írva, mint kígyóember. Az is említve van, hogy területük is van, de nem derül ki, hogy hol. És a mellékelt térképen sem szerepel. Ha viszont ennyire lényegtelen, akkor miért került borítóra, miért nem belső kép. A sárkányembereket viszont rohadtul túlragozza az író, akkor egy ilyen lénynek lett volna helye a borítón.
A képek túl sötétek. Nem a kidolgozottsággal van gond, hanem a borító is túl sötét. Azért okoskodik más fórumozó, hogy esetleg más borítószín segített volna a kiemelésben, de nem hiszem. A legbrutálisabb kép a 299. fejezethez tartozik, ami olyan sötét. Hogy meresztgetheti a semét a játékos, ha nincs a fejezetben a leírás, alig látni, hogy mi van rajta tulajdonképpen.
És a 208nál valóban a túl sötét tónus az oka, hogy nem látható jól hány kocka szerepel az óriás övén.
Pozitívum: egy csatát is próbál menedzselni, a képeket is igyekszik az olvasó megfigyelésébe bevonni, nemcsak a szöveget. Némi fejtörőt is kreál. Titkosírást is használ. Negatívum az előzőeken túl: értelmetlenül előrángatott ellenfelek, orkok túlreprezentálása harcoknál, kiszólásokkal a játékos alázása, kockabuzulási kényszer: képen kocka, fekete kocka, kockasor, versenynél kockadobás, kockás feladvány, stb.
Végül a pontozásról itt az értékelésekben: értelme kevés, de az igaz, hogy közepes vagy annál gyengébb szintű történet. És eléggé lelombozó, hogy sokadik történetírásra is csak ezt a szintet sikerült hozni. Ehhez képes a 40. kötet Démonvadász kész felüdülés, akkora kontraszt, hogy elképesztő, mérföldekkel előrébb tartó kivitelezés.
A jó történetnek van bevezetése, értelmes kiindulópontja, cselekménye, ami jó esetben több úton elágazik, valami megoldása, akár több, és végül befejezése. Ettől még nem lesz interaktív regény, csupán egy használható történet.
Interaktív regény attól lesz, ha többször végigjátszható, több út felfedezhető benne, valós alternatívák, és bár lehetnek eltérő nehézségűek valós esélyt nyújtanak a "pozitív" befejezésre. Az interaktív szó meg azért fontos, hogy az olvasónak azt kell éreznie, hogy igen nagy szabadságot kap a választási lehetőségekben, még akkor is, ha a szerző kénytelen a tartalmi korlátok miatt a történet hosszában és választási lehetőségei számában korlátozni!
Hogyan lehet ezt lerombolni? Jókat írtak az előttem hozzászólók. Például azzal, hogy rángatjuk a kalandort, azt erőltetjük rá, amit nem is akar! Vagy a választásokat elbagatellizáljuk, tök mindegy, hogy A-t vagy B-t választ, az lesz, amit ÉN akarok, mint író. Vagy a történetben ellentmondásos dolgokat írok le: pl. itt a bevezetőben az, hogy a király és a varázslók is beléd vetik a bizalmukat. Erre adnak egy olyan karkötőt, ami képes kinyírni, mert attól tartanak, hogy elszöksz. Ha nem bíznak benned, akkor válasszanak mást! Vagy az író idiótán használja a szerencsét, amikor nincs rá szükség, akkor igen. Ha meg alkalmazhatná, akkor eldönti, hogy automatikusan szerencsétlen lettél.
A másik nagy probléma az, hogy a történetben több ellenfél akad: Ostragoth és serege, Jaxartes, aki gonosszá lett és még egy áruló varázsló. És akkor még itt van a Wazarri rend, akikről ki kell deríteni, hogy kicsodák. És ezt itt a legnagyobb gond, hogy maga a szerző se tudja eldönteni, hogy mi a francról szóljon a kalandja. A végén persze mindenkit le kell győzni és rájönni a titkokra, de miként súlyozza a történéseket a kalandban?! Ezért lesz az egész egy nagy kaotikus katyvasz csapongó történetmeséléssel.
Szóval lehet, hogy színes a fantáziája az írónak, de szart sem ér el vele!
Nézzük a harcokat! Egyszerűen nem lehet komolyan venni a kreált értékeket. Az tisztességes dolog, hogy nem olyan magas értékeket kapnak az ellenfeleket, hogy 60 körös kockadobálásokat kell végezni a legyőzésükhöz. Viszont az nonszensz Farkas 7ügyességű, Kardfogú tigris 5ügyességű, vadkan 5 ügyességű, a 86. fejezetben az óriás rák 7ügyességű, aki két ollóval támad és az ollói akkorák, mint a kalandor maga. De egy mágus harcos 8-9ügyességű, a sárkányember meg 9ógyességű. Itt van az a pont, amikor még azok se játsszák le a harcokat, akik amúgy becsülettel megteszik, mert komolytalan szintre van züllesztve.
Borító: A történetből kiderül, hogy egy Kragaar, amely kígyókon lovagok, azokat idomította be magának. És a kígyók is spécik, mert kétfarkúak avagy kétfejűek, és lángot is okádnak. Egy ikonikus kép lehetne, ha méltó helyet kapnak a történetben. Helyette egy fejezetpont! Egy másikon mesél róla Wazarri tag, de félre van írva, mint kígyóember. Az is említve van, hogy területük is van, de nem derül ki, hogy hol. És a mellékelt térképen sem szerepel. Ha viszont ennyire lényegtelen, akkor miért került borítóra, miért nem belső kép. A sárkányembereket viszont rohadtul túlragozza az író, akkor egy ilyen lénynek lett volna helye a borítón.
A képek túl sötétek. Nem a kidolgozottsággal van gond, hanem a borító is túl sötét. Azért okoskodik más fórumozó, hogy esetleg más borítószín segített volna a kiemelésben, de nem hiszem. A legbrutálisabb kép a 299. fejezethez tartozik, ami olyan sötét. Hogy meresztgetheti a semét a játékos, ha nincs a fejezetben a leírás, alig látni, hogy mi van rajta tulajdonképpen.
És a 208nál valóban a túl sötét tónus az oka, hogy nem látható jól hány kocka szerepel az óriás övén.
Pozitívum: egy csatát is próbál menedzselni, a képeket is igyekszik az olvasó megfigyelésébe bevonni, nemcsak a szöveget. Némi fejtörőt is kreál. Titkosírást is használ. Negatívum az előzőeken túl: értelmetlenül előrángatott ellenfelek, orkok túlreprezentálása harcoknál, kiszólásokkal a játékos alázása, kockabuzulási kényszer: képen kocka, fekete kocka, kockasor, versenynél kockadobás, kockás feladvány, stb.
Végül a pontozásról itt az értékelésekben: értelme kevés, de az igaz, hogy közepes vagy annál gyengébb szintű történet. És eléggé lelombozó, hogy sokadik történetírásra is csak ezt a szintet sikerült hozni. Ehhez képes a 40. kötet Démonvadász kész felüdülés, akkora kontraszt, hogy elképesztő, mérföldekkel előrébb tartó kivitelezés.
© Nheil
2024. január 11. 16:19 | Válasz erre | #79
A zamarrai erődöt a Kegyetlen Ostragoth seregei ostromolják, ráadásul szövetségese, a mágus Jaxartes egész Khult le akarja igázni! Mintha lett volna már ilyen várban kushadós kiindulás... Ó igen a Kard mesterében. A királyságot amúgy ilyen kősárkányok védelmezik de most nem látnak semmit. El kell mennünk az Őrjöngő Agyarak vulkán mélyére és ott egy különleges fáklyával újra lángra kell lobbantanunk a tüzet és onnantól megint védve lesz a város. Aha. De persze sietnünk is kell, mert ha ledől a tizennégy védfal, akkor az erődnek is annyi és ezt paraktikusan egy mágus által varázsolt karkötő segítségével nyomon tudjuk követni... Hátööö... A kaotikus, kusza, de magát rendkívül komolyan vevő sharpi panelek keverednek USAJackson kínbanszületett megoldásaival. Visszatérő mágus barátunk Astragal (a szegény ember Yaztromoja) most is tiszteletét teszi és kiderül, hogy vannak további mágusok is, sőt igazából őket akarja elsorban kiirtani Jaxartes, a gonosz útra tévedt varázsló.
Küldetésünk során a kockáknak nagy szerepe van. Nemcsak játéktechnikai értelemben - a jó öreg sharpi ész nélküli dobálgatás itt is megmaradt de szerencsére nem olyan vészes, mint a Gyűlület szakadékában - hanem lesz nálunk kezdésnek négy fekete kocka, ami megvéd minket a tűztől és lehet szerezni később továbbiakat, valamint fehér kockákat is nem árt gyűjtögetnünk amik a végjátékban adnak könnyítést ha bejutottunk a vulkánba.
A kaland eleje valójában nem rossz. Ahogy az ostrom nyújtotta káosz alatt menekülünk ide-oda, egészen jól működik és majdnem olyan jól elkapja a hangulatot Sharp, mint a Kard mestere ezen szakaszában. Persze itt is sokszor mindenféle átvezetések nélkül kerülünk ide-oda de itt a történet jellege miatt ez most valahogy működik. Megmarad a szokásos szerteágazó útvonalfelépítés, a fordulásaink következtében lehet hosszabb, vagy sokkal rövidebb kalandunk is, ez teljesen a szerencse kérdése és az is, hogy mennyi kockába futunk bele. De legalább nincs kötelkező tárgy, mert még nulla fehér kockával is győzhetünk, illetve egy kulcs fontos még, amit lehet helyettesíteni tolvajkulccsal de akár a nélkül is bár az szabályosan játszva szinte lehetetlen mert nem nagyon lesz hozzá elég életerőnk. A harcok iszonyúan könnyűek, kb sehol semmilyen extra, ami feldobná ezeket. Néha nonszensz mértékben sérülünk de fordítva is igaz, leülünk pihenni és simán visszagyógyulunk négy életerőt. A kaland során és különösen a vége felé próbál Sharp átverős szituációkat alkalmazni de ezek kilométerekről látszódnak, hogy illúziók. A kaland egészen könnyű, szerintem művészet kifutni az időből.
Luke Sharp munkássága az Őrjöngő Agyarakkal a végéhez ért és azt kell mondani, hogy szerencsére. Kétségkívül rendelkezik az író fantáziával és ötletekkel, de játékkönyvet hangulatosan és élvezetesen megírni nem nagyon tud. Nyilván voltak a Puffinnál szerkesztők, akik vagy rossz munkát végeztek, vagy ennyire alacsony minőségű volt a nyers kaland, amit megkaptak Sharptól. Bármelyik verzió is igaz, érthetetlen, hogy kaphatott négy könyvre is megbízást. Hatalmas a kontraszt az összes többi író munkáival szemben. Az Őrjöngő Agyarak már tudott hozni egy viszonylag elfogadható szintet de ez így is nagyon messze más kalandoktól. Keith Martin, Stephen Hand de még Darvill-Evans is teljesen más szintet képvisel írásaikkal, hogy csak a mostani megjelenéseket említsem.
Az Őrjöngő Agyarak összességében egy gyenge közepes kaland, amiben találhatóak néhol érdekesebb epizódok, főleg az elején, ami egészen hangulatos lett. De alapvetően hiányzik a fókusz, a helyszínek szokás szerint átvezetések nélkül követik egymást. Az idétlen kockadobálást már levetkőzte, noha teljesen el nem hagyta Sharp és ki tudja, talán 2-3 kaland múlva képes lett volna összehozni egy tisztes közepes könyvet ha hagyták volna neki de szerintem valószínűbb, hogy itt elérte a játékkönyves karrierje csúcsát.
10/4
The city changes but the fools within are always the same.
Küldetésünk során a kockáknak nagy szerepe van. Nemcsak játéktechnikai értelemben - a jó öreg sharpi ész nélküli dobálgatás itt is megmaradt de szerencsére nem olyan vészes, mint a Gyűlület szakadékában - hanem lesz nálunk kezdésnek négy fekete kocka, ami megvéd minket a tűztől és lehet szerezni később továbbiakat, valamint fehér kockákat is nem árt gyűjtögetnünk amik a végjátékban adnak könnyítést ha bejutottunk a vulkánba.
A kaland eleje valójában nem rossz. Ahogy az ostrom nyújtotta káosz alatt menekülünk ide-oda, egészen jól működik és majdnem olyan jól elkapja a hangulatot Sharp, mint a Kard mestere ezen szakaszában. Persze itt is sokszor mindenféle átvezetések nélkül kerülünk ide-oda de itt a történet jellege miatt ez most valahogy működik. Megmarad a szokásos szerteágazó útvonalfelépítés, a fordulásaink következtében lehet hosszabb, vagy sokkal rövidebb kalandunk is, ez teljesen a szerencse kérdése és az is, hogy mennyi kockába futunk bele. De legalább nincs kötelkező tárgy, mert még nulla fehér kockával is győzhetünk, illetve egy kulcs fontos még, amit lehet helyettesíteni tolvajkulccsal de akár a nélkül is bár az szabályosan játszva szinte lehetetlen mert nem nagyon lesz hozzá elég életerőnk. A harcok iszonyúan könnyűek, kb sehol semmilyen extra, ami feldobná ezeket. Néha nonszensz mértékben sérülünk de fordítva is igaz, leülünk pihenni és simán visszagyógyulunk négy életerőt. A kaland során és különösen a vége felé próbál Sharp átverős szituációkat alkalmazni de ezek kilométerekről látszódnak, hogy illúziók. A kaland egészen könnyű, szerintem művészet kifutni az időből.
Luke Sharp munkássága az Őrjöngő Agyarakkal a végéhez ért és azt kell mondani, hogy szerencsére. Kétségkívül rendelkezik az író fantáziával és ötletekkel, de játékkönyvet hangulatosan és élvezetesen megírni nem nagyon tud. Nyilván voltak a Puffinnál szerkesztők, akik vagy rossz munkát végeztek, vagy ennyire alacsony minőségű volt a nyers kaland, amit megkaptak Sharptól. Bármelyik verzió is igaz, érthetetlen, hogy kaphatott négy könyvre is megbízást. Hatalmas a kontraszt az összes többi író munkáival szemben. Az Őrjöngő Agyarak már tudott hozni egy viszonylag elfogadható szintet de ez így is nagyon messze más kalandoktól. Keith Martin, Stephen Hand de még Darvill-Evans is teljesen más szintet képvisel írásaikkal, hogy csak a mostani megjelenéseket említsem.
Az Őrjöngő Agyarak összességében egy gyenge közepes kaland, amiben találhatóak néhol érdekesebb epizódok, főleg az elején, ami egészen hangulatos lett. De alapvetően hiányzik a fókusz, a helyszínek szokás szerint átvezetések nélkül követik egymást. Az idétlen kockadobálást már levetkőzte, noha teljesen el nem hagyta Sharp és ki tudja, talán 2-3 kaland múlva képes lett volna összehozni egy tisztes közepes könyvet ha hagyták volna neki de szerintem valószínűbb, hogy itt elérte a játékkönyves karrierje csúcsát.
10/4
The city changes but the fools within are always the same.
2017. augusztus 17. 09:56 | Válasz erre | #78
Bár már legalább egy hete, hogy ezt a könyvet is kiveséztem, bevallom még most is nehezen vettem rá magam, hogy végre kritikát írjak róla.
Miért?Mert kimondottan gyenge anyagokról még írni sem igen szeretek, és ez az anyag, sajnos az.
Lássuk is hogy miért, annak ellenére, hogy előttem már egészen jól leírták ezt néhányan.
A borító:szerintem nem olyan nagyon vészes, bár jónak sem mondanám, olyan elmegy közepes kategória.Valahogy az ábra kivitelezése bugyuta.A fán mászó gyík még egészen rendben van, ahogyan a kígyó feltekeredett része is, de ahogy letekeredik, és leugrik a hátáról az a harcos(Kragaar), na az valahogy nem az igazi.Ráadásul nagyon sötét az egész, emiatt ki sem nagyon lehet szúrni a könyvespolcról.
A belső ábrák:általában véve ezek is tűrhető közepesek, de másképpen problémásak mint a borító.
Sajnos ennek sem áll jól a citromsárga hátlap, azaz még az sem dob rajta.(Talán a piros jobb lett volna.)
Összességében tűrhető a képi világ, de jónak nem mondható, és így nem tud emelni a kaland színvonalán sem!
Pedig emelhetne, mert jótékonyan hatna.
Mert maga a sztori eléggé problémás.Az előtörténet még nem is rossz!Nem egy nagy durranás, de jónak -fogjuk rá- egynek jó.Azt leszámítva -amit itt már ha jól rémlik Gyilkos Fűz is írt- hogy kissé balfasz karaktert alakítunk.És sajnos nem csak az előtörténetben!Az is igaz, hogy sokszor csak sodródunk az eseményekkel, amelyek döntően elég kaotikusan alakulnak, de a csicskaszerepet egészen jól játszhatjuk benne.
És igen, az is igaz, hogy azért fel-fel bukkanak itt jobb ötletek is, de az összhatás joggal helyezi ezt a művet a leggyengébbek közé!
Összecsapottnak hat az egész, és a megformált "hősünkkel" sem tudtam azonosulni.Néhány ellenfél adata is vicc!Pl. kardfogú tigrisek 5/9 és 6/8; vadkanok 5/12 és 4/14; farkasok 7/6 és 8/8.Azaz egy kardfogú tigris jó eséllyel nem tud levadászni egy vaddisznót, és egy (komolyabb)farkas ugyanilyen jó eséllyel egymaga leölné mindet.Reális!
Viszont engem ezek a fekete-fehér kockák nem zavartak.Az viszont inkább, hogy volt/van egy olyan érzésem, hogy a kaland negatív szereplőin keresztül igazából az író az aki azokkal a lekezelő szövegekkel kissé sértegeti az olvasót!
Ez az a könyv amit csupán azoknak a gyűjtőknek ajánlok, akik szeretnék hogy meglegyen nekik az egész sorozat!Kezdőknek kimondottan rossz ismerkedés a KJK könyvekkel, haladóknak meg idegesítően amatőr munka!
10/5 (jó indulattal!)
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
Miért?Mert kimondottan gyenge anyagokról még írni sem igen szeretek, és ez az anyag, sajnos az.
Lássuk is hogy miért, annak ellenére, hogy előttem már egészen jól leírták ezt néhányan.
A borító:szerintem nem olyan nagyon vészes, bár jónak sem mondanám, olyan elmegy közepes kategória.Valahogy az ábra kivitelezése bugyuta.A fán mászó gyík még egészen rendben van, ahogyan a kígyó feltekeredett része is, de ahogy letekeredik, és leugrik a hátáról az a harcos(Kragaar), na az valahogy nem az igazi.Ráadásul nagyon sötét az egész, emiatt ki sem nagyon lehet szúrni a könyvespolcról.
A belső ábrák:általában véve ezek is tűrhető közepesek, de másképpen problémásak mint a borító.
Sajnos ennek sem áll jól a citromsárga hátlap, azaz még az sem dob rajta.(Talán a piros jobb lett volna.)
Összességében tűrhető a képi világ, de jónak nem mondható, és így nem tud emelni a kaland színvonalán sem!
Pedig emelhetne, mert jótékonyan hatna.
Mert maga a sztori eléggé problémás.Az előtörténet még nem is rossz!Nem egy nagy durranás, de jónak -fogjuk rá- egynek jó.Azt leszámítva -amit itt már ha jól rémlik Gyilkos Fűz is írt- hogy kissé balfasz karaktert alakítunk.És sajnos nem csak az előtörténetben!Az is igaz, hogy sokszor csak sodródunk az eseményekkel, amelyek döntően elég kaotikusan alakulnak, de a csicskaszerepet egészen jól játszhatjuk benne.
És igen, az is igaz, hogy azért fel-fel bukkanak itt jobb ötletek is, de az összhatás joggal helyezi ezt a művet a leggyengébbek közé!
Összecsapottnak hat az egész, és a megformált "hősünkkel" sem tudtam azonosulni.Néhány ellenfél adata is vicc!Pl. kardfogú tigrisek 5/9 és 6/8; vadkanok 5/12 és 4/14; farkasok 7/6 és 8/8.Azaz egy kardfogú tigris jó eséllyel nem tud levadászni egy vaddisznót, és egy (komolyabb)farkas ugyanilyen jó eséllyel egymaga leölné mindet.Reális!
Viszont engem ezek a fekete-fehér kockák nem zavartak.Az viszont inkább, hogy volt/van egy olyan érzésem, hogy a kaland negatív szereplőin keresztül igazából az író az aki azokkal a lekezelő szövegekkel kissé sértegeti az olvasót!
Ez az a könyv amit csupán azoknak a gyűjtőknek ajánlok, akik szeretnék hogy meglegyen nekik az egész sorozat!Kezdőknek kimondottan rossz ismerkedés a KJK könyvekkel, haladóknak meg idegesítően amatőr munka!
10/5 (jó indulattal!)
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2015. augusztus 23. 15:25 | Válasz erre | #77
Ha a főellenségre súlyt szeretnénk aggatni, akkor lehet benne valami, ám fegyverrel lesújtani mi egyszerű letiltott hozzászólók pontos j-vel szoktunk. Hogy ez egy gyenge lábakon álló sztori, ezt nem vitatja senki, de azért volt benne a fantáziának csírája. Talán, ha az író még ül felette pár hónapot, még lehetett volna belőle valami. Szerencsére akadnak jobb kiadványok is a sorozatban! [smiley]buck[/smiley]
© twillight (Kövérorr)
2015. augusztus 23. 14:48 | Válasz erre | #76
Kitaláltam hogy lehetett volna ebből "jó"-t csinálni:
mész, mész, a LEGRÖVIDEBB lehetséges úton meglendítetted a kardodat hogy lesúlyts a főellenségre - amikor elesik az utolsó fal! Kép kimerevít, stáblista!
mész, mész, a LEGRÖVIDEBB lehetséges úton meglendítetted a kardodat hogy lesúlyts a főellenségre - amikor elesik az utolsó fal! Kép kimerevít, stáblista!
© Ravnos
2013. december 22. 14:56 | Válasz erre | #75
Hát végig játszás után én is leírnám a véleményem, észrevételeim a könyvről.
Nekem a háttértörténet, vagyis maga az a gondolat, hogy van egy város amit 6 kő sárkány védelmez és elpusztítja azokat akik megtámadják a várost (legyen szó akár egy óriás hadseregről), nekem túlzásnak tűnik...nem tetszett.
A másik ami nagyon nem tetszett, az az, hogy túl sok ÉP-t kapunk vissza csak pihenéssel. Ilyen pl.: amikor kiszabadít a harcos hölgyemény a \"fejleválasztás\" elől, és lepihenünk a nagy üldözésben egy fánál és egyszerűen 6ÉP-t kapunk pihenésért. De sajnos több helyen is előfordul, hogy 4ÉP-t kapunk vissza csak pihenéssel, ez túlzóan sok. A kajához szinte hozzá sem kellet nyúlnom.
De a történetben is van hiba, (habár ez lehet a fordításnál keletkezett, nem tudom)a 195-ön a szerencsepróba után a 212-re lapozunk ahol is ez olvasható \"A mélybe leérve semmi érdekeset nem látsz. Hirtelen azonban megpillantod a füst forrását,... \"
Hát semmiféle füstről nem kapunk előzőleg információt így nem értem ezt a bekezdést, igaz leírja utána mit is kell látnunk, de az előtte lévő pontnál egy szó sincs róla.
De hogy ne csak negatívumot írjak, nekem nagyon tetszett, hogy nem lineáris a kaland és a könyv sok lehetőséget ad a választásra, hogy más felé menjünk, így nagy a bejárható terület.
Tetszett még egy-egy karakter meg ellenfél is, így pl. a tudathasadásos óriás és dzsinn.
Igaz a könyv vége lehetett volna sokkal jobb, nem tettszett pl. , hogy Jaxartest folyamatosan gyengíti valamiféle erő és nem mi tesszük ezt. Sőt ugye a végén harcolni sem kell vele mert az a különleges erő végez vele helyettünk.
Nálam ez a könyv csak azért kap közepest mert több választásunk is van arra, hogy mit teszünk és merre megyünk! Emiatt nem lesz unalmas a történet....csak a végén a barlangos rész.
Nekem a háttértörténet, vagyis maga az a gondolat, hogy van egy város amit 6 kő sárkány védelmez és elpusztítja azokat akik megtámadják a várost (legyen szó akár egy óriás hadseregről), nekem túlzásnak tűnik...nem tetszett.
A másik ami nagyon nem tetszett, az az, hogy túl sok ÉP-t kapunk vissza csak pihenéssel. Ilyen pl.: amikor kiszabadít a harcos hölgyemény a \"fejleválasztás\" elől, és lepihenünk a nagy üldözésben egy fánál és egyszerűen 6ÉP-t kapunk pihenésért. De sajnos több helyen is előfordul, hogy 4ÉP-t kapunk vissza csak pihenéssel, ez túlzóan sok. A kajához szinte hozzá sem kellet nyúlnom.
De a történetben is van hiba, (habár ez lehet a fordításnál keletkezett, nem tudom)a 195-ön a szerencsepróba után a 212-re lapozunk ahol is ez olvasható \"A mélybe leérve semmi érdekeset nem látsz. Hirtelen azonban megpillantod a füst forrását,... \"
Hát semmiféle füstről nem kapunk előzőleg információt így nem értem ezt a bekezdést, igaz leírja utána mit is kell látnunk, de az előtte lévő pontnál egy szó sincs róla.
De hogy ne csak negatívumot írjak, nekem nagyon tetszett, hogy nem lineáris a kaland és a könyv sok lehetőséget ad a választásra, hogy más felé menjünk, így nagy a bejárható terület.
Tetszett még egy-egy karakter meg ellenfél is, így pl. a tudathasadásos óriás és dzsinn.
Igaz a könyv vége lehetett volna sokkal jobb, nem tettszett pl. , hogy Jaxartest folyamatosan gyengíti valamiféle erő és nem mi tesszük ezt. Sőt ugye a végén harcolni sem kell vele mert az a különleges erő végez vele helyettünk.
Nálam ez a könyv csak azért kap közepest mert több választásunk is van arra, hogy mit teszünk és merre megyünk! Emiatt nem lesz unalmas a történet....csak a végén a barlangos rész.
2013. november 18. 14:26 | Válasz erre | #74
Nem, ez csak egy példa volt arra, hogy inkább egy nehéz rejtvényen (Démonlovagok) kelljen agyalnia az Olasónak, mintsem azon, hogy egy szabályt hogyan kellene alkalmazni![smiley]buck[/smiley]
© Ravnos
2013. november 18. 11:54 | Válasz erre | #73
Van benne ilyen kérdés, hogy hol a Telak lovagok titkos búvóhelye? De hát azok az Óvilágon élnek nem is Khulon.
2013. november 17. 18:04 | Válasz erre | #72
Okés:D
- 4 Fekete Kockával kezdünk, a háttér csak elmondja, hogy hogy került hozzánk
- 6 van nála, ha jól emlékszem szinte mindig hatosával ábrázolják, de ez nem 100%
- és igen, darabszáma érthetőbb lett volna, de azért ha az ember végiggondolja a másik, általad felvázolt, alternatívát, akkor könnyen rájön, hogy nonszensz lenne, így az kizárható. Bár szerintem is jobb a darabszáma, egy szórakozásra írt könyvben, ne az ilyenen kelljen agyalni, sokkal inkább a Telak Lovagok titkos búvóhelyén:D
[smiley]wave[/smiley]
- 4 Fekete Kockával kezdünk, a háttér csak elmondja, hogy hogy került hozzánk
- 6 van nála, ha jól emlékszem szinte mindig hatosával ábrázolják, de ez nem 100%
- és igen, darabszáma érthetőbb lett volna, de azért ha az ember végiggondolja a másik, általad felvázolt, alternatívát, akkor könnyen rájön, hogy nonszensz lenne, így az kizárható. Bár szerintem is jobb a darabszáma, egy szórakozásra írt könyvben, ne az ilyenen kelljen agyalni, sokkal inkább a Telak Lovagok titkos búvóhelyén:D
[smiley]wave[/smiley]
© Ravnos
2013. november 17. 16:04 | Válasz erre | #71
Akkor még többet kellene találnom, ha neked ennyi maradt a végére. Na de majd a kövi nekifutásra hátha. A kérdéseimre esetleg válasz....hmm? Légyszi! :D
2013. november 17. 15:58 | Válasz erre | #70
© Ravnos
2013. november 17. 11:06 | Válasz erre | #69
Hát még csak egyszer mentem végig a könyvön ezért még nem is akarok véleményt nyilvánítani, de azért lenne egy két észrevételem, vagyis inkább kérdésem.
Szóval elég sok helyre nem jutottam el pl: ahol megtudom a jelek abc-ét, ezért sok infót nem tudhattam meg. Bár ezt most nem is tudom minek írtam le? :D
Szóval a kérdéseim:
-az elején a könyv azt írja (a 15. oldalon), hogy 4 fekete kockával indulunk. De a háttértörténetben is kapunk négyet. Akkor most 8 vagy 4 fekete kockával kezdjük a kalandot (én 4-el kezdtem)?
-a 208-on az óriásnál 4 vagy 6 fehér kocka van? mert nem látni jól!
Ja igen. A 233-on egy kicsit lehetett volna más a megfogalmazás, mert hát ugye minden kőnek van száma és ha ezeket akarnánk le vonni akkor rettentő mínuszban lennénk ÉP ügyileg. A félre értés elkerülése végett azt kellet volna írni, hogy \" az életerődből vond le a nálad lévő kőtömbök darabszámát\".
Egyenlőre ennyi, még neki futok egy párszor mert sok minden kimaradt így elsőre. Csalnom is kellet az infó hiányok miatt. Kíváncsi is vagyok hogyan lehet összeszedni a végére 25 fekete követ (Dr Lecter írta), mert én egyet sem találtam!
Szóval elég sok helyre nem jutottam el pl: ahol megtudom a jelek abc-ét, ezért sok infót nem tudhattam meg. Bár ezt most nem is tudom minek írtam le? :D
Szóval a kérdéseim:
-az elején a könyv azt írja (a 15. oldalon), hogy 4 fekete kockával indulunk. De a háttértörténetben is kapunk négyet. Akkor most 8 vagy 4 fekete kockával kezdjük a kalandot (én 4-el kezdtem)?
-a 208-on az óriásnál 4 vagy 6 fehér kocka van? mert nem látni jól!
Ja igen. A 233-on egy kicsit lehetett volna más a megfogalmazás, mert hát ugye minden kőnek van száma és ha ezeket akarnánk le vonni akkor rettentő mínuszban lennénk ÉP ügyileg. A félre értés elkerülése végett azt kellet volna írni, hogy \" az életerődből vond le a nálad lévő kőtömbök darabszámát\".
Egyenlőre ennyi, még neki futok egy párszor mert sok minden kimaradt így elsőre. Csalnom is kellet az infó hiányok miatt. Kíváncsi is vagyok hogyan lehet összeszedni a végére 25 fekete követ (Dr Lecter írta), mert én egyet sem találtam!
2012. december 5. 14:59 | Válasz erre | #68
Semmi gond, előfordul:)
© AXE
2012. december 5. 11:03 | Válasz erre | #67
Elnézést kérek!Nem tudtam,hogy már feltettem a kérdést.
© AXE
2012. december 5. 11:02 | Válasz erre | #66
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék,hogy egy Örjöngő Agyarak-Ork Gyilkosok párhuzam mennyire helytálló?Előre is köszönöm!
Érdeklődni szeretnék,hogy egy Örjöngő Agyarak-Ork Gyilkosok párhuzam mennyire helytálló?Előre is köszönöm!
2012. november 23. 21:53 | Válasz erre | #65
Amennyire emlékszem teljesen másról van szó.
© AXE
2012. november 23. 16:25 | Válasz erre | #64
Köszönöm!
© AXE
2012. november 23. 16:25 | Válasz erre | #63
Sziasztok!
Ha ismeritek a Harcos Képzelet sorozatból az Ork Gyilkosok című könyvet,érdeklődni szeretnék,hogy lehet-e párhuzamot vonni a két könyv között,vagy teljesen másról van szó?
Ha ismeritek a Harcos Képzelet sorozatból az Ork Gyilkosok című könyvet,érdeklődni szeretnék,hogy lehet-e párhuzamot vonni a két könyv között,vagy teljesen másról van szó?
2012. január 31. 21:58 | Válasz erre | #62
Amire konkrétan gondoltam a Kard kapcsán, azok a jellegzetes szóhasználatok, pl nálad a lekapcsol, meg hasonlók:)
Amúgy egyet értek, a sorozat többi tagjához képest nem teljesített rosszul a könyv - marketing mindent megold!?
Amúgy egyet értek, a sorozat többi tagjához képest nem teljesített rosszul a könyv - marketing mindent megold!?
© killmaster (Savanyúhas)
2012. január 31. 21:37 | Válasz erre | #61
Pedig ami a Kard mesterét illeti mindketten belenyúltunk a másik fordításába, és ebbe még Firefox kolléga is beletette a gondolatait. Ha esetleg eltérést tapasztaltál a mondatszerkezetekben és a szavak használatában, ennyire azért nem terjedt ki a figyelmünk, illetve nem ez volt a cél! Nálunk a történet állt össsze egésszé, itt meg lehet, hogy jók a mondatok, na de a történet egy kavalkád! De brutális kavalkád! Ezzel persze nem a fordítók munkáját akarom a porba döngölni, ők megtették a kötelességüket, én azon csodálkozom, hogy ezt a sztorit el tudták adni x mennyiségű példányban külföldön, és nem rohadt rá a kiadóra! De milyen érdekes a világ, itt mindenre vevők az emberek, ha jó a marketing...
2012. január 31. 14:44 | Válasz erre | #60
Spoiler!
Nálam egy teljes mértékben közepes besorolást szerzett, ez ahhoz képest pozitívum, mert rosszabbra számítottam.
A kaland végére 25 fekete kockám maradt:)
A kiadás biztos jó, még nem küldött runner körlevelet, de a borító egész biztos, hogy nem fog a kedvenceim közé tartozni. A rajzok sem fogtak meg igazán, de annak örültem, hogy megemlítették, hogy miért is az a cím, ami. Külön meg kell említenem és egyben dicsérnem bag és Hullgrim fordítópárosának munkáját, nagyszerű munkát végeztek. Nem tudnám megmondani, hogy ki melyik részeket fordította, annyira egyben van az egész, míg a Kard Mesterénél azért ez nem volt elmondható, ami nem feltétlen baj, de azért szemet szúrhat.
Az alaptörténet szerintem jó, de a kaland közepe eléggé lagymatag. Több útvonal is van, ezért párszor végig lehet még tolni. A fehér kockáknak azt hittem, hogy nagyobb szerepe lesz:S A végső 4 fejezetpontot miért kellett 4 felé osztani? A két kép miatt? Szerintem máshogy is meg lehetett volna oldani. A feladványok egyszerűek, a hangulatot pedig nálam az rontotta el, hogy állandóan azt szajkózta a könyv, hogy milyen veszélyes az utunk stb... ehhez képest szinte gyerekjáték. Leglább sok társunk/segítségünk akadt, mégha csak 1-1 fp-re is. A kaland amúgy normál hosszúságú. A 74-es pont ábrája a "Mássz" szó, de ez nem nagy segítség, mert a lenti két választásban is szerepel e szó.
Köszönöm
Nálam egy teljes mértékben közepes besorolást szerzett, ez ahhoz képest pozitívum, mert rosszabbra számítottam.
A kaland végére 25 fekete kockám maradt:)
A kiadás biztos jó, még nem küldött runner körlevelet, de a borító egész biztos, hogy nem fog a kedvenceim közé tartozni. A rajzok sem fogtak meg igazán, de annak örültem, hogy megemlítették, hogy miért is az a cím, ami. Külön meg kell említenem és egyben dicsérnem bag és Hullgrim fordítópárosának munkáját, nagyszerű munkát végeztek. Nem tudnám megmondani, hogy ki melyik részeket fordította, annyira egyben van az egész, míg a Kard Mesterénél azért ez nem volt elmondható, ami nem feltétlen baj, de azért szemet szúrhat.
Az alaptörténet szerintem jó, de a kaland közepe eléggé lagymatag. Több útvonal is van, ezért párszor végig lehet még tolni. A fehér kockáknak azt hittem, hogy nagyobb szerepe lesz:S A végső 4 fejezetpontot miért kellett 4 felé osztani? A két kép miatt? Szerintem máshogy is meg lehetett volna oldani. A feladványok egyszerűek, a hangulatot pedig nálam az rontotta el, hogy állandóan azt szajkózta a könyv, hogy milyen veszélyes az utunk stb... ehhez képest szinte gyerekjáték. Leglább sok társunk/segítségünk akadt, mégha csak 1-1 fp-re is. A kaland amúgy normál hosszúságú. A 74-es pont ábrája a "Mássz" szó, de ez nem nagy segítség, mert a lenti két választásban is szerepel e szó.
Köszönöm
© marczy
2012. január 6. 21:50 | Válasz erre | #59
A fekete kockákról annyit, hogy szerintem úgy kell kinézniük, mintha az obszidián kristályrácsa ugyanolyan lapon centrált kocka volna, mint a közönséges konyhasóé. Tehát csillogó fekete kristályokról lehet szó, lapon centrált kockaráccsal. (A rácsszerkezet a kristály külső alakján is felismerhető, ezért vesz fel olyan formát a só vagy a gyémánt, amilyet.) Ilyesmit bele lehetett volna írni a könyvbe még pluszban.
© Kawer
2011. december 21. 22:42 | Válasz erre | #58
Köszönöm, hogy elkészült a 22. Zagor könyv is! :)
"Mióta felfogtam halandóságomat, azóta sokkal vidámabban telnek napjaim!"
"Mióta felfogtam halandóságomat, azóta sokkal vidámabban telnek napjaim!"
2011. december 18. 22:27 | Válasz erre | #57
Na igen, egy kicsit tényleg megtévesztő, de azért nem olyan vészes szerintem.
Így már értem a botost. Nem rossz ötlet amúgy.
Én is tiszteletben tartom a tiédet:)
Worluk világa: na igen, erre figyelhetnének az írók, számtalan hely lett volna arra, hogy egy kicsit jobban bemutassák az adott könyvben, és most nem csak erre a könyvre gondolok. Talán valamiféle önreklám lett volna ez?
Akkor abban egyet értünk, hogy a leggyengébb pontja a műnek az, hogy gyakorlatilag nincsen benne komoly választási lehetőség.
Folytatni részemről nem szeretném, csak azért kérdeztem meg tőled, mert kíváncsi voltam rá, hogy melyek az indokaid.
Így már értem a botost. Nem rossz ötlet amúgy.
Én is tiszteletben tartom a tiédet:)
Worluk világa: na igen, erre figyelhetnének az írók, számtalan hely lett volna arra, hogy egy kicsit jobban bemutassák az adott könyvben, és most nem csak erre a könyvre gondolok. Talán valamiféle önreklám lett volna ez?
Akkor abban egyet értünk, hogy a leggyengébb pontja a műnek az, hogy gyakorlatilag nincsen benne komoly választási lehetőség.
Folytatni részemről nem szeretném, csak azért kérdeztem meg tőled, mert kíváncsi voltam rá, hogy melyek az indokaid.
2011. december 18. 12:14 | Válasz erre | #56
Kellemes csalódás volt nem azért mert olyan jó a könyv hanem azért
mert sokkal rosszabbat vártam.
mert sokkal rosszabbat vártam.
© Hullgrim
2011. december 17. 22:26 | Válasz erre | #55
Fölösleges ragozni, ez a könyv olyanra sikeredett amilyen, nagyon belenyúlni, neadjisten' átírni meg szerintem nem lett volna értelme. Valószínűleg, ha semmi közöm nem lenne hozzá, akkor kijátszanám egyszer-kétszer, és utána csak max nézegetni venném le a polcról. Viszont fordítás közben elmélyedni benne nagyon is élvezetes volt, szóval minden hibája dacára összességében pozitívak az élményeim a könyvvel kapcsolatban.
A Fekete Kockákat valóban lehetett volna kissé cifrázni, de igazából egyikünknek sem jutott eszébe, hogy játsszunk egy kicsit ennek, vagy egy másik tárgynak a nevével, és a szerkesztők sem presszionáltak erre. (Igaz, a legeslegvégén az jutott eszünkbe, hogy a karperec jobban hangzana a karkötőnél, de végül maradt a karkötő.) A magam részéről én elhittem ezeknek a kockáknak, hogy megvédenek a forróságtól, lehet, hogy ezért sem éreztem az átkeresztelés igényét. Anyway.
Mint említettem, mindent egybevetve nekem kellemes élmény volt a fordítás, ezért sem jutna eszembe panaszkodni amiatt, hogy nekünk csak a resztli maradt. A CoM-t is a legjobb tudásunk szerint fogjuk fordítani, akármilyen is lesz.
A Hit nevében körüli flame-hez sajnos nem tudok hozzászólni. [smiley]hawaii[/smiley]
A Fekete Kockákat valóban lehetett volna kissé cifrázni, de igazából egyikünknek sem jutott eszébe, hogy játsszunk egy kicsit ennek, vagy egy másik tárgynak a nevével, és a szerkesztők sem presszionáltak erre. (Igaz, a legeslegvégén az jutott eszünkbe, hogy a karperec jobban hangzana a karkötőnél, de végül maradt a karkötő.) A magam részéről én elhittem ezeknek a kockáknak, hogy megvédenek a forróságtól, lehet, hogy ezért sem éreztem az átkeresztelés igényét. Anyway.
Mint említettem, mindent egybevetve nekem kellemes élmény volt a fordítás, ezért sem jutna eszembe panaszkodni amiatt, hogy nekünk csak a resztli maradt. A CoM-t is a legjobb tudásunk szerint fogjuk fordítani, akármilyen is lesz.
A Hit nevében körüli flame-hez sajnos nem tudok hozzászólni. [smiley]hawaii[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2011. december 17. 22:09 | Válasz erre | #54
© SzG
2011. december 17. 17:59 | Válasz erre | #53
"Minden hibájával szerintem a legrosszabb HK könyv mind közül, sőt a legrosszabb játékkönyv mind közül, amit olvastam."
LOL. Akkor nem lehetett olyan túl sok könyvhöz szerencséd, mert a Hit nevében a magyar nyelvű lapozgatósok túlnyomó többségét élből veri (a HK sorozatból, amiben olyan silányabbnál-silányabb darabok jelentek meg ugye, mint pl. a Hold sikolya, meg a Lélektükör, Mágusok tornya, meg szinte az összes MacGregoros + Bihonos fércművet fel lehetne sorolni, aztán tényleg abszolút kimagaslik). Az igaz, hogy elég lineáris, és kevés a választási lehetőség, illetve helyenként még azok sem bírnak túl sok jelentőséggel, és amúgy is, Viktornak vannak jobb írásai is, de akkor is, ez legalább nem egy kétnap alatt összehányt, teljesen sótlan, nulla hangulattal bíró, fantáziaszegény könyv, két soros fejezetekkel, amiben csak a klisépuffogtatás megy... Van normális, nagy ívű, viszonylag fordulatos (és nem a kockahajigálásra vagy húszmillió tárgy összegyűjtésére felépített) sztorija, élvezhető a stílusa, az extra szabályokról, újtásokról, választható karakterekről, egész ötletes eseményekről-apróbb epizódokról-próbákról nem is beszélve.
LOL. Akkor nem lehetett olyan túl sok könyvhöz szerencséd, mert a Hit nevében a magyar nyelvű lapozgatósok túlnyomó többségét élből veri (a HK sorozatból, amiben olyan silányabbnál-silányabb darabok jelentek meg ugye, mint pl. a Hold sikolya, meg a Lélektükör, Mágusok tornya, meg szinte az összes MacGregoros + Bihonos fércművet fel lehetne sorolni, aztán tényleg abszolút kimagaslik). Az igaz, hogy elég lineáris, és kevés a választási lehetőség, illetve helyenként még azok sem bírnak túl sok jelentőséggel, és amúgy is, Viktornak vannak jobb írásai is, de akkor is, ez legalább nem egy kétnap alatt összehányt, teljesen sótlan, nulla hangulattal bíró, fantáziaszegény könyv, két soros fejezetekkel, amiben csak a klisépuffogtatás megy... Van normális, nagy ívű, viszonylag fordulatos (és nem a kockahajigálásra vagy húszmillió tárgy összegyűjtésére felépített) sztorija, élvezhető a stílusa, az extra szabályokról, újtásokról, választható karakterekről, egész ötletes eseményekről-apróbb epizódokról-próbákról nem is beszélve.
2011. december 17. 16:39 | Válasz erre | #52
Spoiler
Az első kérdés: ehhez nem tudok mit hozzászólni, mert hál' Istennek van sok lapozgatós, ahol figyelni kell az ilyesmire. Az, hogy nem figyelsz arra, hogy mit olvasol, és nem emlékszel rá, ez egyedül a te hibád.
Második kérdés: itt eleve az a baj, hogy nagyon rosszul számolsz. Illetve nem is jól írtad le a kérdést. Egyébként, az, hogy az általad említett 27 helyett a 38-ra kell lapozni, eleve hülyeség, már bocs. A 27-esen van egy opció, ami következtében el lehet jutni a 38-asra.
A botos próba: miért ne lehetne szerencsepróba? Ha ép vesztő lett volna például, akkor lehet, hogy ideje korán elpatkolsz.
A lovag pontjai szándékosan olyanok, amilyenek.
Attól miért ne cseszhetne le az öreg, hogy nem volt opció? Akkor már a démon irányította.
Abban viszont egyet értek, hogy sok helyen nagyon hülyék a választási lehetőségek. Pl.: démon fejének levágása.
Sok HK könyvben a háttérben megemlítik, hogy ha nem ismered Worlik világát, akkor nézz utána a mittomén milyen könyvben.
A végére pedig, szerintem izgalmas, hogy a végén nem sikerült elűzni a szládot, végre nem egy olyan könyv, hogy egy kis csihi-puhi után legyőztem a főgonoszt.
Az első kérdés: ehhez nem tudok mit hozzászólni, mert hál' Istennek van sok lapozgatós, ahol figyelni kell az ilyesmire. Az, hogy nem figyelsz arra, hogy mit olvasol, és nem emlékszel rá, ez egyedül a te hibád.
Második kérdés: itt eleve az a baj, hogy nagyon rosszul számolsz. Illetve nem is jól írtad le a kérdést. Egyébként, az, hogy az általad említett 27 helyett a 38-ra kell lapozni, eleve hülyeség, már bocs. A 27-esen van egy opció, ami következtében el lehet jutni a 38-asra.
A botos próba: miért ne lehetne szerencsepróba? Ha ép vesztő lett volna például, akkor lehet, hogy ideje korán elpatkolsz.
A lovag pontjai szándékosan olyanok, amilyenek.
Attól miért ne cseszhetne le az öreg, hogy nem volt opció? Akkor már a démon irányította.
Abban viszont egyet értek, hogy sok helyen nagyon hülyék a választási lehetőségek. Pl.: démon fejének levágása.
Sok HK könyvben a háttérben megemlítik, hogy ha nem ismered Worlik világát, akkor nézz utána a mittomén milyen könyvben.
A végére pedig, szerintem izgalmas, hogy a végén nem sikerült elűzni a szládot, végre nem egy olyan könyv, hogy egy kis csihi-puhi után legyőztem a főgonoszt.
© [törölt felhasználó]
2011. december 17. 14:48 | Válasz erre | #51
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 17. 08:59 | Válasz erre | #50
Nézd Hullgrim! Amikor a fekete kockákról beszéltem ti, mint fordítók annyit ferdíthettetek volna, mondjuk hogy lecserélitek a fekete kockákat mágikus, tűztől védő kristályokra vagy valami hasonlóra! Így azért Titánosabb lett volna. Na persze ez sokat nem változtatott volna a dolgokon. Mint írtam voltak benne azért jó részek is, de számomra nem állt össze egésszé. Ti, mint fordítók megtettétek a kötelességeteket, és biztosan sokat bajlódtatok a magyarosítással, ezért minden elismerést megérdemeltek. Amikor elkezdtük a könyvek magyarosítását, mindenki kedvére választhatott a még nem magyarosított könyvek közül. A fennmaradó könyvekről tudható volt, hogy némelyik eléggé gyengécske sztorival bír. Ilyen a Sötétség tőrei is, nem egy ütős kaland, de kihozzuk belőle, amit lehet. A többi pedig még a jövő titka![smiley]rolleyes[/smiley]
2011. december 17. 07:13 | Válasz erre | #49
Engem pedig az tölt el örömmel, hogy megosztottad velünk a véleményedet a könyvről. Látom, hogy egy igen megosztó könyv ez, természetesen majd én is leírom róla a saját véleményemet, de majd ha könyv alakban végigjátszottam.
Remélem, hogy majd a kollégád is leírja a gondolatait.
Remélem, hogy majd a kollégád is leírja a gondolatait.
© Hullgrim
2011. december 16. 23:10 | Válasz erre | #48
Örömmel tölt el, hogy a kötet osztatlan sikert aratott a vájtfülű olvasók körében.
Kár is lenne tagadni, hogy a kötet nem egy ínyencfalat. Az alapsztori túl sok nóvumot nem tartalmaz, de ezzel együtt semmi baj nincs vele; és önmagában ettől még nem lenne rossz a könyv. Nekem az ostromgyűrű áttörése utánig kifejezetten tetszett a sztori (sem a Kard Mesterét, sem a Sardath Ostromát nem volt szerencsém olvasni még, így ezügyben nincs összehasonlítási alapom), utána azonban valóban laposabb lett a történet -- a befejezés pedig egyértelműen csalódást okozott nekem is. Magam is osztom azt a véleményt, hogy ebből az alapötletből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.
Nekem a Titán-hangulatban semmi nem hibádzott, sőt, az első sortól kezdve élveztem, hogy bő másfél évtized után újra ezen a földön (pontosabban Khulon) lehet kalandozni. A fekete kocka, a karkötő, meg a fehér kockák valóban furcsa kísérői a történetnek. Amellett, hogy elég hamar megszoktam őket, elsőre nekem is kissé életszerűtlennek tetszett, hogy holmi kockák óvnak meg a tűztől. A kérdés persze költői, de mégis: a Titánon miért is lepődünk meg azon, hogy valami furcsa tárgynak varázsereje van? (Ami
ezúttal a forróságot szívja magába, így oltalmazva minket.) Ennyi erővel Razaak kardját, a sárkányszobrokat, az égtájakat jelző gyűrűt, stb. mind kifogás tárgyává lehetne tenni.
A könyvnek nem ez a legnagyobb baja, a kockáktól akár lehetne ez egy príma kaland is - csak ehhez valóban kissé dúsabb írói fantázia kellett volna.
Annyit megjegyeznék, hogy a főhős nem csak egy a tömegből, hanem a zamarrai hadsereg egyik elit katonája - ennek persze kevés jelentősége van a kaland során.
Ami a címet illeti: volt egy pont, amikor erősen hajlottam egy másik verzióra ,és ez csak döntés kérdése lett volna, de a könyv végéből egyértelműen kiderül, hogy mégis mi a túró ez a dolog, amiről a könyv a címét kapta. Ezzel együtt aláírom, hogy magyarul kissé furcsán hangzik. Az biztos, hogy 1993-ban egy bennszülött KJK-s barátom idegrohamot kapott már attól is, hogy az Új Vénusz viszi tovább a sorozatot, hát még amikor megnéztük, hogy milyen könyvek sorakoznak az előkészületben rovatban: amikor az Őrjöngő Agyarakra vetette pillantását, percekig becsmérelte magából kikelve, hogy ugyan miféle agyarak kelhetnek életre, és kezdenek őrjöngésbe. (Azt hittük akkor, hogy az agyarak valami elszabadult teremtmények, akiktől meg kell menteni a világot...)
Mindazonáltal állítólag Luke Sharp könyvei közül ez az egyik legkevésbé rossz, és a Chasms of Malice az egész FF-sorozat leggyengébbike. Nekünk az lesz a következő, én még csak a háttértörténetet olvastam el, és hát... ha az Agyarak így kiverték a biztosítékot, nem tudom, hogy annál mi lesz...
Kár is lenne tagadni, hogy a kötet nem egy ínyencfalat. Az alapsztori túl sok nóvumot nem tartalmaz, de ezzel együtt semmi baj nincs vele; és önmagában ettől még nem lenne rossz a könyv. Nekem az ostromgyűrű áttörése utánig kifejezetten tetszett a sztori (sem a Kard Mesterét, sem a Sardath Ostromát nem volt szerencsém olvasni még, így ezügyben nincs összehasonlítási alapom), utána azonban valóban laposabb lett a történet -- a befejezés pedig egyértelműen csalódást okozott nekem is. Magam is osztom azt a véleményt, hogy ebből az alapötletből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.
Nekem a Titán-hangulatban semmi nem hibádzott, sőt, az első sortól kezdve élveztem, hogy bő másfél évtized után újra ezen a földön (pontosabban Khulon) lehet kalandozni. A fekete kocka, a karkötő, meg a fehér kockák valóban furcsa kísérői a történetnek. Amellett, hogy elég hamar megszoktam őket, elsőre nekem is kissé életszerűtlennek tetszett, hogy holmi kockák óvnak meg a tűztől. A kérdés persze költői, de mégis: a Titánon miért is lepődünk meg azon, hogy valami furcsa tárgynak varázsereje van? (Ami
ezúttal a forróságot szívja magába, így oltalmazva minket.) Ennyi erővel Razaak kardját, a sárkányszobrokat, az égtájakat jelző gyűrűt, stb. mind kifogás tárgyává lehetne tenni.
A könyvnek nem ez a legnagyobb baja, a kockáktól akár lehetne ez egy príma kaland is - csak ehhez valóban kissé dúsabb írói fantázia kellett volna.
Annyit megjegyeznék, hogy a főhős nem csak egy a tömegből, hanem a zamarrai hadsereg egyik elit katonája - ennek persze kevés jelentősége van a kaland során.
Ami a címet illeti: volt egy pont, amikor erősen hajlottam egy másik verzióra ,és ez csak döntés kérdése lett volna, de a könyv végéből egyértelműen kiderül, hogy mégis mi a túró ez a dolog, amiről a könyv a címét kapta. Ezzel együtt aláírom, hogy magyarul kissé furcsán hangzik. Az biztos, hogy 1993-ban egy bennszülött KJK-s barátom idegrohamot kapott már attól is, hogy az Új Vénusz viszi tovább a sorozatot, hát még amikor megnéztük, hogy milyen könyvek sorakoznak az előkészületben rovatban: amikor az Őrjöngő Agyarakra vetette pillantását, percekig becsmérelte magából kikelve, hogy ugyan miféle agyarak kelhetnek életre, és kezdenek őrjöngésbe. (Azt hittük akkor, hogy az agyarak valami elszabadult teremtmények, akiktől meg kell menteni a világot...)
Mindazonáltal állítólag Luke Sharp könyvei közül ez az egyik legkevésbé rossz, és a Chasms of Malice az egész FF-sorozat leggyengébbike. Nekünk az lesz a következő, én még csak a háttértörténetet olvastam el, és hát... ha az Agyarak így kiverték a biztosítékot, nem tudom, hogy annál mi lesz...
2011. december 16. 21:44 | Válasz erre | #47
A Hit Nevében c. könyben téged mi idegesített? Minden hibája ellenére, szerintem az egyik legjobb HK-s könyv.
© [törölt felhasználó]
2011. december 16. 19:30 | Válasz erre | #46
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 16. 16:01 | Válasz erre | #45
Nem olyan rossz könyv? Akkor nálad milyen a rossz könyv? Ha a sci-fi vonalas Vénuszos kiadványokhoz viszonyítjuk, akkor talán még jónak is nevezhetnénk, és az is tény, hogy olvastam rosszabb Zagoros kiadványt is, nem írom meg melyik könyvre gondolok, úgy is tudjátok. De amilyen nagy reményekkel vártam ezt az új kiadványt, hát annál nagyobbat csalódtam benne. Ennyi erővel nem csak a fekete kockák, de a szürke ikozaéderek is védenek a tűztől, és ebben a könyvben senki nem az, akinek látszik. Egyszer elsütve oké, kétszer elsütve, bocsánatos bűn, tizenhatszor elsütve fanzáziátlan a könyv írója! Nem ragozom tovább, remélem jövőre olvashatok ettől jobb kalandokat is! [smiley]phone[/smiley]
© Enzo55
2011. december 16. 12:38 | Válasz erre | #44
Tegnap este kijátszottam. Nem kell megijedni az előtörténettől, nem olyan rossz a könyv, igaz a kedvenceim közé sem került be. Részletesen talán vasárnap lesz időm hozzá szólni[smiley]heureka[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2011. december 15. 23:01 | Válasz erre | #43
2011. december 15. 15:26 | Válasz erre | #42
A címre én még nem tudok hozzászólni, meg úgy az egészre se sokat. De van benne egy-két újítás, ilyen pl a fekete kocka, vagy a kastélysatírozás (bár én nem fogom összefirkantani ezért). Egyébként világszerte 10 millió fogyott belőle, ami a saját szintjén átlagosnak mondható.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 15. 14:06 | Válasz erre | #41
Runner kolléga nem a képekkel van problémám, sokkal inkább a történettel, ami így lemagyarosítva hát alsó hangon is gyenge. Értékelem azt, hogy sokat dolgoztatok vele, de ettől számomra eléggé hanyagolhatóvá vált a sztori. Hs létezne olyan könyv Hogyan ne írjunk KJK könyveket? ez a mű iskolapélda lenne. A címmel nincs gond, aki elolvassa a háttértörténetet megérti miről is van szó. Ha én fordítottam volna a sztorit legalább egy picikét titánosabbá tettem volna ezt az egészet, na nem mintha ez olyan sokat számítana, de ki tudja. Nem tudott igazán lekötni a kaland, holott azért voltak benne egész jó és érdekes részek is, és az alapkoncepció sem volt rossz. Ez a megyünk mindenfelé és közben csak úgy megtörténik velük néhány dolog, hát ettől azért több kell számomra. A csapdák egy része nagyon egyforma, de azért volt közötte olyan, ami még engem is megtévesztett, és még logikus is volt. De a sztori vége, hát... No comment! A Lopakodó lelkek befejezése sem egy eposzi darab, de még talán mindig jobb ennél. [smiley]Decard-Cain-icon[/smiley]
© runner
2011. december 15. 11:12 | Válasz erre | #40
Akinek megvan az eredeti, megtekintheti, hogy a "figura-ABC" miatt egyrészt a szövegben lévő dolgokat is meg kellett változtatni, de sok kép át is lett rajzolva, vagy ha úgy tetszik magyarosítva.
A főhős Te vagy!
A főhős Te vagy!
© runner
2011. december 15. 11:09 | Válasz erre | #39
Az majd kiderül a könyvből, hogy miért ez a címe, és úgy már teljesen érthető, hogy miért nem akarták a fordítók megváltoztatni...[smiley]ejnye1[/smiley]
A főhős Te vagy!
A főhős Te vagy!
© SzG
2011. december 15. 10:46 | Válasz erre | #38
Most komolyan, egy ilyen című könyvtől mit vártok? LOL [smiley]beka2[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 15. 10:27 | Válasz erre | #37
Amikor a könyv hátterét elolvastam, kicsit felemás érzéseim támadtak. Egy ilyen kis bátortalan katonát küldenek erre a nehéz küldetésre, akit ráadásul egy egész seregnyi alak üldöz, na ez nem semmi. Ettől függetlenül még jól is jönne ki a dolog, ha az író kicsit több fantáziát visz a dologba, gondolok itt a tűztől védő fekete kockákra. Azután elkezdődik a kaland. Csak kapkodom a fejem úgy csapong össze-vissza a történet, ami helyenként nagyon egysíkú lett, máshol meg jó és ötletes, de aztán bejön a képbe megint valami elképesztő dolog. Tényleg csak általánosságokba írok, nem szeretném senki kedvét szegni, de ez a kaland "több sebből vérzik." Szerintem a Kard mestere hangulatilag és történetileg is jobban megfogja egy ostromlott vár leírását, és nyilván lehet azzal a kifogással élni, hogy hazabeszélek, de talán néhányan igazat adnak nekem. Néhol ráadául az volt az érzésem, hogy a döntéseimnek nincs komoly következménye, másutt komoly életerő pont levonással büntetett az író, talán túl komolllyal is! Még ismerkedem ezzel a "figurás ABC-vel" meg az "irányjelzésekkel", talán ezek feldobják az általam kissé "alsó-középszerűnek" ítélt kalandot, de tartok tőle ez a könyv is egyike lesz a nekem ingyen sem nagyon kellene kiadásoknak. A fordítóknak minden elismerésem, bár itt-ott lehetett volna ferdíteni még a szövegen, talán jobban jött volna ki egy-egy fejezetpont, de ezt más olvasók biztosan másképp látják. Persze, akiknek bejött a Hercegek viadala, azok biztosan pozitívabb kritikát írnak erről a műről. Ott voltak ilyen "érdekes" fordulatok a fejezetpontok között, és olykor közben is. Addig azért nem pontozom a sztorit, amíg a végére nem értem teljesen, de túl sokat már nem várok a hátramaradt részektől sem. [smiley]szomoru2[/smiley]
2011. december 15. 06:04 | Válasz erre | #36
Kicsit beleolvastam. Nekem bejött. A háttér is több, mint öt oldalas, és sok fp is majdnem egy oldalas. Mondjuk a rajzok elég egyszerűek. Többet egyenlőre nem írnék róla, várok januárig. [spoiler]Kivéve ha a Jézuska másképp nem gondolja:)[/spoiler]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. december 14. 23:09 | Válasz erre | #35
Köszönjük! Megyek őrjöngeni, és csattogtatom az agyaraim! Remélem jó történet lesz, és írhatok róla kedvező kritikát![smiley]nezze[/smiley]
© Gery
2011. december 14. 21:36 | Válasz erre | #34
Minden elismerésem!!! [smiley]vigyor2[/smiley][smiley]taps[/smiley]
2011. december 14. 18:17 | Válasz erre | #33
Hoppáré:D Pont ma néztem rá a menüben. Köszönjük!
© runner
2011. december 14. 18:04 | Válasz erre | #32
Elkészült a könyv!
Letölthető.
[smiley]crusader[/smiley]
A könyv úgy néz ki, hogy csak január elején lesz.
Aki esetleg átolvassa és talál hibát, az kérem jelezze nekem e-mail-ben.
Köszönöm.
A főhős Te vagy!
Letölthető.
[smiley]crusader[/smiley]
A könyv úgy néz ki, hogy csak január elején lesz.
Aki esetleg átolvassa és talál hibát, az kérem jelezze nekem e-mail-ben.
Köszönöm.
A főhős Te vagy!
2011. december 5. 06:28 | Válasz erre | #31
Köszi a tájékoztatást![smiley]wink[/smiley]
|z| Zagor.hu – Minden jog fenntartva!
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)