Jackson első önálló könyve, szerintem az egyik legjobban is sikerült.
Úgy veszem észre, hogy Jackson kreatívabb a szörnyek és az egyes epizódok terén, viszont Livingstone jobban tudja megragadni az összképet és koherensebb történeteket alkot. Ez a könyv hemzseg a kimondottan kreatív szörnyektől, már most szakított a csontváz, goblin, ork stb. alap felhozatallal. A történet nem kimondottan ütős, de Rettegett Balthus figurája kiemelkedően jól lett eltalálva, az egyik legjobb főgonosz a KJK-k történetében. A citadella hangulata alapvetően jó, de néhol találni helyszínidegen jeleneteket és néhol túl vicces is, ami nem illik oda szerintem igazán.
A rendszer kiegészült a varázslási lehetőséggel, ami egészen jól lett megoldva. Bizonyos helyeken létszükséglet is bizonyos varázslat. A főértékek nem annyira fontosak (jó útvonalon alig kell harcolni), de minél több varázslási lehetőség viszont igen. Kár, hogy elég kevés KJK könyvben lehet varázsolni és ha mégis, gyengén vannak megoldva, ez a könyv az üdítő kivétel.
A nehézség relatív, mert Jacksonhoz képest könnyűnek mondható... Egyébként viszont elég nehéz. Meg kell találni az ideális utat, ami igen nehéz, mert túl sok rossz helyre lehet elbolyongani. Továbbjutáshoz mindenképpen szükséges tárgyak, információk is vannak. Tehát összességében a nehezebben teljesíthető könyvek közé sorolom.
A hangulat, a kreatív szörnyek, a varázslási rendszer összessége alapján ez a könyv
10/8,5

[b]Borító[/b]
Elfogadható, bár én fellegvárhoz képest eléggé kicsiknek és rozogáknak látom azokat a bástyákat. Az ábrázolt lény elvileg a Forgószél lenne, akivel az erőd udvarán akadunk össze, de nem sikerült túl jól, és miért van neki keze? Szélnek mióta van keze?

[b]Grafikák[/b]
Van egy-kettő, ami meglehetősen bénára sikerült, de a könyvben szereplő grafikák 90%-a megállja a helyét, és nagyon is jó. A Gendzsis grafika nagyon jó, a forgószeles viszont nevetséges…”spagettiszörny”.

[b]Történet[/b]
Ifjú varázslótanoncok vagyunk, és a Sziklaszirt Királyság uralkodóját, Rettegett Balthust kell megölni, aki szintén varázsló. Nincs is jobb, mint egy rutintalan, frissen lediplomázott varázslót küldeni egy velejéig gonosz, hatalmas sötét mágus ellen…

[b]Nehézség[/b]
A könyv hihetetlenül egyszerű – a legbénább értékekkel is játszva végigvihető. Vannak persze erős ellenségek, meg cinkes helyzetek, de a megfelelő tárggyal a birtokunkban simán legyőzhetőek. Az egész könyv végigcsinálható úgy, hogy összesen két ellenséggel küzdök meg, ami nem is csoda, hisz ebben a könyvben is tudunk „garázsolni”, a problémák jó részét majd ezzel fogjuk megoldani.

[b]Főellenség[/b]
Természetesen Rettegett Balthus, kép is van róla a könyvben. Őszintén szólva sokkal inkább kinéz egy kétajtós szekrény kidobóembernek, mint varázslónak. Ha az ember leszakítja a függönyöket, tök egyszerűen legyőzhető anélkül, hogy bunyózni kellene vele, ha viszont a játékos nem ismeri ezt a trükköt, úgy bajok lehetnek, mert pl. varázspárbajban elég könnyen megverhet minket.

[b]Ami tetszett[/b]
A sötét hangulat remekül ki lett találva, ahogy megüli az egész fellegvárat, és az is kellemes dolog, hogy lehet varázsolni, és sokféle hasznos varázslat van, amik közül tetszés szerint válogathatunk. Szert tehetünk mindenféle hasznos holmira, vannak kötelező jelleggel felszedendő tárgyak is, például a kenőcsös tégely, és itt is vannak szuperfegyverek. Élettöltőből viszont aránylag kevés van, úgyhogy érdemes vigyázni magunkra (mondjuk varázslattal bármikor felpumpálhatjuk az életerőnket, ez se akkora nagy gond). A helyszínek itt is meglehetősen változatosak, például van könyvtár, várbörtön, játékterem, ebédlő, minden, ami egy jó erődítményes kalandhoz kell, és a főellenséggel való összecsapás is jól ki lett találva ám.

[b]És ami nem[/b]
Nos, a magyar kiadásban olyan fordítási hibák szerepelnek, ami miatt végigvihetetlen is lehet a játék, ha az ember nem ismeri az eredeti szöveget. Például a magyar kiadásban lehetetlen fölszedni a kenőcsös tégelyt, helyette varázslat-növelő italt kapunk, ami nagyon szuper, csakhogy ettől még simán meghalhatunk a Gendzsik szobájában, de van ezenkívül rengeteg más fordítási hiba is, eléggé komolyak, például rossz helyre küld téged a könyv bizonyos esetekben. Némelyik szereplő eléggé hülyén beszél, illetve viselkedik, abszolút nem valószerűek a dialógusok. Jót röhögtem, mikor bementem a konyhába kutakodni, a vénasszonyok egy Devlin nevű tűzlényt küldtek rám, akit le kellett győzni, majd utána teljes lelki nyugalommal közlöm velük, hogy a konyhát rendben találtam…röhej a köbön. A hab a tortán azok a hülye teremtmények, akikkel találkozunk…Kutya-Majom, és mellette ott a párja, a Majom-Kutya, vagy a Korongádok, a Kloáka kígyó, meg a mindenféle tárgyakká változó MIK nevű ellenségek. Az is cuki dolog, hogyha a Zsebszerkentyűvel akarjuk megölni Balthust, hiába kapjuk meg a csodás Nap-kardot, ami 4 ügyesség pontot ad nekünk, akkor is meghalunk, mert a varázsló elkap bennünket. Az ilyenek miatt sajnos a Káosz Fellegvára a rosszabbul sikerült könyvek közé tartozik.

[b]Design[/b]
Nekem személy szerint nem tetszik a borító, kicsit bénának tűnik az a forgószél, ráadásul ilyen teremtménnyel nem találkozhatunk a fellegvárban, maximum a női párjával…

[b]Illusztráció[/b]
Hát ugye Russ Nicholson nem a kedvenc illusztrátorom, nagyon ritkán talál bele a szívembe rajzaival. A [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]Tűzhegy varázslójá[/url][/i]nak grafikusával van dolgunk, és ez azonnal észrevehető a hasonló stílusú képeken. Átlagban szerintem alig ütik meg a középszintet. Amelyek a leghangulatosabbak: 39., 181., 269., 339. És a legbénábbak: 156., 245., 316., 328., és hát maga Rettegett Balthus sem néz ki valami fényesen…

[b]Háttértörténet[/b]
Teljesen sima az ügy: Rettegett Balthus (micsoda név…) a Sziklaszirt Hegység ura - aki egyszerre varázsló és hadvezér - a te lakhelyeden, Fűzfavölgyben akarja megkezdeni hódító hadjáratát káoszseregével. A király, ezt elkerülendő, a vén Yore fővarázslót bízza meg egy terv kidolgozásával, ami megállíthatja Balthust. Az öreg egyszerű lélek, ugyanis ötlete egy szimpla merénylet, melyet nekünk, mint legjobb tanítványának kellene elvégeznünk. Csakhogy ehhez át kell jutnunk a Fekete Torony csapdáin és teremtményein, hogy a gonosz mágust saját lakosztályában lephessük meg…

[b]Eredetiség[/b]
Hát nem túl sok van benne… Bár Jackson valahogy mindig fel tudja dobni a hangulatot furcsa teremtményeivel, és ezekben itt sincs hiány. Sokan csak mint egy kicsit továbbgondolt Tűzhegy varázslójának tartják a játékot, és be kell látni, hogy ebben van valami, tényleg nem sok a különbség. De nézzük az új lényeket: gendzsik, MIK-ek, Calacorm, a kétfejű gyíkember, de persze van pár idétlen figura is. Mindjárt rögtön a bejárati kapunál őrt álló kutyafejű majom és társa, a majomfejű kutya. De nem semmik a négykezű, lapos, 'gördülékeny' korongádok, vagy az állandóan mosó nő (melyről nekem mindig Arany János [i]Ágnes asszony[/i]a ugrik be) ruha-gyermekei…

[b]Kihívás[/b]
Valójában nem nehéz, én egyszer úgy vittem végig, hogy összesen 3, azaz három ellenfelet kellett legyőznöm! És ebben benne volt maga Balthus is, és annak Karomvad nevű kis kedvence. Szóval rajtuk kívül csak egy őrt kellett likvidálnom, akit nem is lett volna feltétlenül szükséges, csak nem tudtam a jelszót… A nehézséget a kihagyhatatlan szobák jelentik, bár ezekből csak kettő van. Az első a leselkedőké, akikkel ha nem találkozunk a gendzsik lakrésze előtt (az ő szobájukon mindenképpen át fogunk haladni), akkor kampec, mert csak tőlük kaphatjuk meg a medált, ami ha nálunk van, nem bántanak. A másik a könyvtárszoba, ahol egy könyvből megtudhatjuk a Balthus rezidenciáját lezáró kombinációs számzár kódját. E nélkül sem sikerülhet a küldetés.

[b]Főgonosz[/b]
Na, nézzük ezt a Balthus gyereket. Külsőre nem az a szokványos mágus fajta, első pillantásra leginkább egy kigyúrt kidobóember és valamiféle törzsi sámán kereszteződésére emlékeztet. Nem egyszerű figura, de nehéz eldönteni, hogy alakjával sikerült-e valami eredetit alkotni, vagy inkább egy toldott-foldott, kínban született karakter. Mindenesetre van egyfajta hihetetlenül lenéző stílusa, ahogyan kezel minket (folyton "paraszt"-nak szólít). A végső nagy viadal vele nagyon hosszú, és harcértékei is nagyon durvák (Ügyesség 12, Életerő 19). Talán ez a legtöbb lehetőséget felvonultató főellenséggel való küzdelem a kaland-játékok történetében: nagy varázscsatát kezdeményezhetünk, tárgyakat próbálhatunk ki ellene, vagy akár csak leszakíthatjuk a lakosztály függönyeit (ez a leghatásosabb, a Napfény ugyanis azonnal végez vele), és ő is számos ellentámadást produkál (pl. pillantásával ölni képes gorgonná válik).

[b]Rendszer[/b]
Na végre, ez az, amire vártam már rég: normális varázslat-rendszer. Most az egyszer nem volt rest a könyv írója kreálni egy plusz értéket, a Varázslat pontot. Elég egy ilyen apróság, és engem már kenyérre lehet kenni. Az összeg megállapításához két kockával kell dobni, és hozzá kell adni 6-ot az eredményhez. A szám így 8-18 között fog mozogni, ennyi varázslatot választhatunk a játék elején. Ez az érték elég magasnak tűnhet, így rögtön látható, mennyire fontos eleme a mágia a játéknak. Jó sokat lehet agyalni azon, miket válasszunk a 12 varázslat közül, és az az igazság, hogy nem tudok kielégítő receptet adni, ugyanis mindre szükség lehet a kaland folyamán. Természetesen az Ügyesség/Életerő/Szerencse visszaállító mágiák mindig jól jöhetnek, de ugyanúgy kerülhetünk olyan szituációkba is, amikor egy Tűz, Védelem vagy Súlytalanság varázs húzhat ki a pácból minket. Én annyit mondok, hogy Illúzióból nem árt legalább egy, mert ha esetleg a Fellegvár börtönében kötnénk ki, kizárólag ezzel szabadulhatunk.
Csak annyit róhatnánk fel hibaként, hogy csupa alapvető, sablonos bűbáj szerepel a listán, egyetlen egyedi, különleges varázslat sincs, de szerintem a játék közben ez nem fog feltünni nekünk.

[b]Hangulat[/b]
Mint már említettem, a sztori sablonos, a kaland totál egyszerű és lineáris, szerintem mégis okés a hangulat. Jó-jó, ez volt életem második elolvasott kaland-játék könyve, ezért valószínűleg jobban belém ívódott a fellegvár világa, de a mágiarendszer például rendkívül megdobja a játékot. Meg ott van O'Seamus, a vicces kobold, akitől mondjuk idegbajt lehet kapni, de én személy szerint minden illúzió-trükkjét bevettem. Vagy a gendzsik szobája, ahol teljesen plasztikusan átéreztem kilátástalan helyzetemet. Vagy ott az egyik legérdekesebb használati tárgy, a zsebszerkentyű. Tök poén, hogy hányféle fegyverré lehet átalakítani (annál a résznél, amikor megszerezzük van egy érdekes elírás: "sajnos a harc közben megsemmisült, de talán még hasznát veszed…"). Aztán még nem is szóltam a szerencsejátékokról, amiket a játékbarlangban lehet játszani, ezek a Robbanó kő, Hat csákány, és Tőr játékok is jól ki vannak találva szerintem.
Mindenesetre néha úgy lehet érezni, hogy a kaland elég rövid, gyorsan át lehet futni a szobákon, ez az olykor túl sokféle lehetőségnek köszönhető. A másik, hogy itt is úgy vettem észre (mint pl. a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok városá[/url][/i]ban), hogy sokszor humorosra van véve a dolog. Gondolok itt többek között a korongádokra, vagy a boszorkányokra, az undorító lakájra, a troll-gyerekekre, a garkra, aki megkér minket, hogy ne említsük meg, hogy elaludt az őrhelyén… valahogy nem nagyon tudtam komolyan venni.

Nekem ez jobban fekszik, mint [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=2]A Tűzhegy Varázslója[/url], a fellegvár ugyanis jóval népesebbnek érződik, mint a Tűzhegy, ráadásul ezek a lények nem csak érdekesebbek, de sokkal változatosabbak is. Míg Zagor megelégedett az orkokkal és zombikkal, Balthus olyan változatos teremtményekkel vette körül magát, mint a Korongádok, Garkok vagy Gendzsik. A kötet ráadásul -- számomra legalábbis -- sokkal sötétebbnek és fenyegetőbbnek hat, mint elődje, melyek fő oka (szerintem) a szebben kivitelezett illusztrációkban keresendő. A legnagyobb plusz azonban a helyszín: míg egy fellegvárban rengetegféle helyiség lehet, addig egy hegyben csak barlangok követhetik egymást... A mágia bevezetése egy hatalmas előny, és Rettegett is egy remek főgonosz (Yul Brynner stílusban).

Egy klasszikus KJK, A Káosz Fellegvára. Az eredeti sorozat második kötete, Steve Jackson tollából. Ebben a középkori kötetben egy harcos-varázsló személyét öltjük magunkra, akit egy invázió megakadályozása érdekében indítanak útjára, hogy végezzen egy sötét varázsló-hadúrral, Rettegett Balthusszal. A kalandban el kell jutnod Balthusz erődjéhez, be kell járnod a labirintusszerű építményt, át kell jutnod csapdákon, ellenséges szörnyetegeken, és össze kell szedned bizonyos tárgyakat, melyekre a küldetésed teljesítéséhez van szükséged. Ha sikerül elkerülnöd, hogy elfogjanak, megöljenek vagy eltévedj, egy halálig tartó viadalban szembeszállhatsz Rettegett Balthusszal, melyet mágiával vagy acéllal is megvívhatsz. Ez a könyv nem tartozik a legjobbak közé, de kétségtelen, hogy igazi klasszikus. A sorozat második kötete (az első, amit Jackson egyedül írt), és szinte érezni benne a kezdeti lelkesedést és új ötleteket. A csapdák, szörnyek és találkozások mind eredetik és izgalmasak. Minden KJK-rajongó számára kötelező olvasmány. A vége különösen kielégítő, már ha sikerül eljutnod odáig…

A Káosz Fellegvárában egy nagyhatalmú varázsló legjobb tanítványaként az a feladatod, hogy végezz egy gonosz hadúrral, aki gonosz sereget verbuvál. A kötet rendkívül jól vezeti be a mágiát a sorozatba, így több találkozás esetében is lehetőség nyílik rá, hogy az ,,unalmas'' kétkezi harc helyett ravaszsággal haladjunk tovább. Én személy szerint jobbszeretem azokat a könyveket, melyekben a szokásos ügyesség, életerő és szerencse hármas mellé bevezet az író valami újdonságot is. A legtöbb történethez hasonlóan az izgalom tetőpontját a főellenséggel vívott harcnál érjük el, azonban itt folyamatosan találkozhatunk érdekes ellenfelekkel, melyek fokozatosan fenntartják az érdeklődésünket, és így kiemelkedik a többi labirintusban mászkálós történet közül. Mindent egybevéve méltó darabja minden KJK-rajongó gyűjteményének.