Gondolatok a könyvről (4)
© bubu880627 – Forrás
[b]Történet (3)[/b]: Ha kihagynám ezt a részt, akkor sem tévednék sokat. Az elején ugyanis semmit nem tudunk, a könyv in medias res vág bele a sztoriba, felébredünk egy szarkofágban, nem emlékszünk semmire. És nagyon sokáig szinte semmit nem is tudunk magunkról. Ez egy kicsit a Pusztítóra emlékeztet, de itt az emberi énünk megmarad, viszont a helyzetből ebből adódó céltalanság érződik. Később kiderül, hogy egy zsarnok ifjabbik fia vagyunk és a bátyánk, Faior pusztulást hozhat a világra, és őt kell ebbe megakadályozni. Ő viszont igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy azért eltegyen bennünket láb alól. A kétélű jóslat arra utal, hogy ha mi kerülünk hatalomra, béke lesz (vagy nem…), ha a testvérünk, akkor zsarnokság. Maga a történet akár jó és érdekes is lehetne, de sajnos a kivitelezésbe számos hiba csúszott. Már eleve zavaró az, hogy az elején nem kapunk semmilyen pontot, hanem a kaland elején dobáljuk ki a pontjainkat, majd mindegyik után rögtön próbákat is teszünk. Erre mi szükség volt? Ha ez lett volna az első KJK könyv, akkor érteném, de így ebben a formában vártam valami igazán különlegeset, ami történni fog az adatainkkal, de azon túl, hogy nem a kaland elején, hanem 4-5 fejezetponttal később kaptuk meg őket, konkrétan semmi különlegesség nem volt benne. Ez így ebben a formában inkább lehangoló, felesleges reménykeltéssé vált bennem. Ezzel párhuzamosan meg rengeteg rész nagyon kidolgozatlan, például két olyan karakter is van, akivel egyik pillanatban még beszélünk, aztán minden felvezető nélkül eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Vannak nagyon epikusan kidolgozott részek (pl. a végén a varázscsata), de eközben vannak nagyon elnagyolt jelenetek is. Szóval szerintem vagy kellett volna még 20-30 fejezetpont ennek a könyvnek, vagy ezt a játék elején lévő adatdobálgatást kellett volna kihagyni, hogy igazán működőképes legyen.
[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Nehéz erről a könyvről ilyen szempontból írni. Rejtvény nem igazán van benne, sőt, talán egy sincs. Nagyon sok esetben kellene okosan dönteni benne, azonban az a tény, hogy nem tudunk magunkról semmit, ezt jelentősen megnehezíti. Az igazán gondolkodós rész a megfelelő varázslatoknak a kiválasztása az adott helyeken, azonban a varázslatainkat mi sem ismerjük igazán tökéletesen, így okozhatnak meglepetést. Mindent egybevetve sok helyen kellene gondolkodni, de a hiányos múltunk ezt a képet azért jelentősen árnyalja.
[b]Nehézség (2)[/b]: Érdekes ez a helyzet. Egészen a könyv utolsó harmadáig azt mondanám, hogy nem egy túl nehéz olvasmány ez. Azonban ami ezután történik, az már olyan szinten szadizmus, hogy néha még a Pusztító szintjét is eléri. Nézzük meg, mi kell a végén! Kell két különböző sereg, akiknek a vezetői nem vesznek össze, [spoiler2]és kell az is, hogy a zsoldos sereget ne béreljük fel, mert ők meg ellenünk fordulnak és kinyírnak minket…és a templomban sem ér minket túl sok kellemes élmény, sőt…[/spoiler2] kellenek a haditervek, kell az, hogy a varázslós-szobros kalandot túléljük (szintén nem sétagalopp), és utána jön az a varázspárbaj, amit el lehet bukni úgyis, hogy meghalunk, és úgyis, hogy megöljük a tesót. De ha ezek egyike se jönne össze, még a végén egy kis időutazás is lehet, aminek a vége a halál vagy az újrakezdés (a játéknak ebben a szakaszában már nehezen döntöttem el, melyik a rosszabb kb. 10 halál után). A játék elején a -2 ügyesség a legtöbb könyvhöz képest is olyan, hogy nem igazán értem a logikáját, főleg azért nem, mert bár az tény, hogy 12-14 ügyességes ellenfelek nincsenek, de az átlag szörnyek nem kisebbek, mint a klasszikus KJK könyvekben, így ezt is nehezítésnek éltem meg. Az meg különösen bosszant, hogy egy elrontott ügyességpróbával lehet megszerezni egy olyan sebet, ami nélkül, ha nem is halunk meg, de elég veszélyes szituba kerülünk a végén. Én ezt nagyon nem szeretem!
[b]Játékélmény (4)[/b]: Rapszodikus, de mindenképpen egyedi. Ha megnézzük, mi mindent zsúfoltak itt bele 400 fejezetpontba, szinte leesik az állunk. Van itt minden, menekülés, klasszikus kalandozás, hadseregek összecsapása, mágikus csata, álomkép. Nagyon összetett, nagyon sokszínű, élményből élménybe megy át az ember. És van benne 1-2 nagyon jó jelenet is, igazi best off-om volt, amikor büdösen próbáltam kereskedni erre megfogtak és beba bedobtak a fürdőbe. E mellett azonban zavart, hogy sokszor nem értettem, hogy tulajdonképpen mi is történik körülöttem. Ennek az oka részben a múltban leledző bizonytalanságok, de maga a történetvezetés is hozzátesz, hogy sokszor nem értem, mi a fene folyik körülöttem, és mi miért van pontosan. Ez pedig az amúgy remek játékélményt is tönkre tudja tenni. De ennek ellenére sem rossz, itt egy kicsit a fordítottját érzem annak, amit az előző könyvnél. Ott egy remek hátterű könyv játéka nem volt annyira élvezetes, itt egy sokkal gyengébben kidolgozott mű adott egy jobb élményt. Legalábbis ebből a szempontból.
[b]Összességében: 12/20[/b]
[b]Gondolkodás/szerencse (3)[/b]: Nehéz erről a könyvről ilyen szempontból írni. Rejtvény nem igazán van benne, sőt, talán egy sincs. Nagyon sok esetben kellene okosan dönteni benne, azonban az a tény, hogy nem tudunk magunkról semmit, ezt jelentősen megnehezíti. Az igazán gondolkodós rész a megfelelő varázslatoknak a kiválasztása az adott helyeken, azonban a varázslatainkat mi sem ismerjük igazán tökéletesen, így okozhatnak meglepetést. Mindent egybevetve sok helyen kellene gondolkodni, de a hiányos múltunk ezt a képet azért jelentősen árnyalja.
[b]Nehézség (2)[/b]: Érdekes ez a helyzet. Egészen a könyv utolsó harmadáig azt mondanám, hogy nem egy túl nehéz olvasmány ez. Azonban ami ezután történik, az már olyan szinten szadizmus, hogy néha még a Pusztító szintjét is eléri. Nézzük meg, mi kell a végén! Kell két különböző sereg, akiknek a vezetői nem vesznek össze, [spoiler2]és kell az is, hogy a zsoldos sereget ne béreljük fel, mert ők meg ellenünk fordulnak és kinyírnak minket…és a templomban sem ér minket túl sok kellemes élmény, sőt…[/spoiler2] kellenek a haditervek, kell az, hogy a varázslós-szobros kalandot túléljük (szintén nem sétagalopp), és utána jön az a varázspárbaj, amit el lehet bukni úgyis, hogy meghalunk, és úgyis, hogy megöljük a tesót. De ha ezek egyike se jönne össze, még a végén egy kis időutazás is lehet, aminek a vége a halál vagy az újrakezdés (a játéknak ebben a szakaszában már nehezen döntöttem el, melyik a rosszabb kb. 10 halál után). A játék elején a -2 ügyesség a legtöbb könyvhöz képest is olyan, hogy nem igazán értem a logikáját, főleg azért nem, mert bár az tény, hogy 12-14 ügyességes ellenfelek nincsenek, de az átlag szörnyek nem kisebbek, mint a klasszikus KJK könyvekben, így ezt is nehezítésnek éltem meg. Az meg különösen bosszant, hogy egy elrontott ügyességpróbával lehet megszerezni egy olyan sebet, ami nélkül, ha nem is halunk meg, de elég veszélyes szituba kerülünk a végén. Én ezt nagyon nem szeretem!
[b]Játékélmény (4)[/b]: Rapszodikus, de mindenképpen egyedi. Ha megnézzük, mi mindent zsúfoltak itt bele 400 fejezetpontba, szinte leesik az állunk. Van itt minden, menekülés, klasszikus kalandozás, hadseregek összecsapása, mágikus csata, álomkép. Nagyon összetett, nagyon sokszínű, élményből élménybe megy át az ember. És van benne 1-2 nagyon jó jelenet is, igazi best off-om volt, amikor büdösen próbáltam kereskedni erre megfogtak és beba bedobtak a fürdőbe. E mellett azonban zavart, hogy sokszor nem értettem, hogy tulajdonképpen mi is történik körülöttem. Ennek az oka részben a múltban leledző bizonytalanságok, de maga a történetvezetés is hozzátesz, hogy sokszor nem értem, mi a fene folyik körülöttem, és mi miért van pontosan. Ez pedig az amúgy remek játékélményt is tönkre tudja tenni. De ennek ellenére sem rossz, itt egy kicsit a fordítottját érzem annak, amit az előző könyvnél. Ott egy remek hátterű könyv játéka nem volt annyira élvezetes, itt egy sokkal gyengébben kidolgozott mű adott egy jobb élményt. Legalábbis ebből a szempontból.
[b]Összességében: 12/20[/b]
© Nheil
Mason és Williams második története rendkívül egyedi hangvételű kaland, ahol ezúttal egy amnéziás hőst kell alakítanunk. Előző könyvük, a Mélység rabszolgái még jobban hasonlított a hagyományosabb KJK történetekhez de már ott is fellelhető volt a stílusjegyük. A Kétélű jóslat viszont már nem nagyon hasonlítható korábbi kalandokhoz (kivéve egy kicsit a Pusztítóhoz), amennyiben nem tudunk itt gyakorlatilag semmit sem magunkról, sem a világról, minden menet közben derül ki. De még a tulajdonságaink értéke is. Ez a rendkívül homályos megközelítés természetesen ad egyfajta misztikumot a kalandnak, persze sokan inkább hátránynak tartják ezt.
A történetben szereplő Hajnal-szigetek egy fura elegye a (távol)keleti és a hagyományos, generikus fantasy settingnek. A karakterek, valamint a helységek elnevezései is inkonzisztensen hol ilyen, hol ilyen stílusúak, valamint az illuszrációk is. Mindenesetre elég érdekes ez az elegy. A sztori tényleg folyamatosan alakul ki és végig az az érzésünk, hogy nem igazán értjük, miről is van szó igazából. Persze egy idő után legalább az kiderül, hogy ki vagyunk (nyilván nem csak egy random senki parasztfiú), és hogy mi a célunk. Különösen a történet eleje volt számomra túlzóan homályos, néhol gyengének éreztem az átvezetéseket a különböző helyszínek között, az ide-oda csapódás hangulata végig megmaradt.
A könyvben nem igazán emlékszem erős fizikai harcokra. Ugyanakkor folyamatosan tanulunk egy nehezen meghatározható mágiát, bizonyos keleti hangzású varázsszavakat tudunk bevetni, sőt egy ponton túl ezek nékülözhetetlenek lesznek. Ez a része kifejezetten tetszett, ahogy így bizonyos pontokon a történet eseményeibe ágyazva megtanuljuk ezeket az igéket, sokkal hangulatosabb annál, minthogy például Yaztromo csak úgy szevasztok alapon megtanít minket néhány varázslatra aztán csá. Nincs ezeknek az igéknek egy külön leírása sehol, nekünk kell nyomon követnünk, hogy az adott igét már tudjuk és lehetőségünk lesz bevetni, de hogy mikor mi lesz a pontos hatása hát az majd kiderül, ha bevetjük. A könyv eleji méltán hírhedt eset, hogy jobban járunk egy elrontott szerencsepróbával, mint a sikeressel nos ezt nagyon nem szeretem de tegyük hozzá, hogy ettől még nem fogunk törvényszerűen bukni - hiába állítják ezt sokan helytelenül. Bukni ugyanakkor számtalan lehetőségünk lesz ezen kívül is, különösen a könyv második felében nagyon beszűkül a helyes ösvényválasztási lehetőség, gyakorlatilag egy irány a kizárólagos, amerre az írók akarták, csak arra mehetünk ha nem akarunk meghalni. Ezt sem szeretem.
A kaland hangulata kétarcú (nem csak kétélű haha). Egészen egyedi és hangulatos epizódokba lehet belefutni de a konzisztencia nem a könyv erőssége, hiányolom a megfelelő átkötéseket számos ponton. A nehézség magas, nem nagyon lehet letérni az ideális úttól és kötelező tárgyak, varázsszavak is vannak. Kétségtelen, hogy a kaland egyedi atmoszférája sokakat beszívhat de véleményem szerint ebbe a formátumba nagyon nehéz egy ilyen grandiózus koncepciót úgy kivitelezni, hogy legyen egy markáns íze de azért a hagyományos KJK játékélménytől se rugaszkodjon el nagyon. Érzek itt némi két szék között a padlóra esést. További negatívum pedig, hogy ez is az elvártnál jóval nehezebb kaland lett.
10/6
A történetben szereplő Hajnal-szigetek egy fura elegye a (távol)keleti és a hagyományos, generikus fantasy settingnek. A karakterek, valamint a helységek elnevezései is inkonzisztensen hol ilyen, hol ilyen stílusúak, valamint az illuszrációk is. Mindenesetre elég érdekes ez az elegy. A sztori tényleg folyamatosan alakul ki és végig az az érzésünk, hogy nem igazán értjük, miről is van szó igazából. Persze egy idő után legalább az kiderül, hogy ki vagyunk (nyilván nem csak egy random senki parasztfiú), és hogy mi a célunk. Különösen a történet eleje volt számomra túlzóan homályos, néhol gyengének éreztem az átvezetéseket a különböző helyszínek között, az ide-oda csapódás hangulata végig megmaradt.
A könyvben nem igazán emlékszem erős fizikai harcokra. Ugyanakkor folyamatosan tanulunk egy nehezen meghatározható mágiát, bizonyos keleti hangzású varázsszavakat tudunk bevetni, sőt egy ponton túl ezek nékülözhetetlenek lesznek. Ez a része kifejezetten tetszett, ahogy így bizonyos pontokon a történet eseményeibe ágyazva megtanuljuk ezeket az igéket, sokkal hangulatosabb annál, minthogy például Yaztromo csak úgy szevasztok alapon megtanít minket néhány varázslatra aztán csá. Nincs ezeknek az igéknek egy külön leírása sehol, nekünk kell nyomon követnünk, hogy az adott igét már tudjuk és lehetőségünk lesz bevetni, de hogy mikor mi lesz a pontos hatása hát az majd kiderül, ha bevetjük. A könyv eleji méltán hírhedt eset, hogy jobban járunk egy elrontott szerencsepróbával, mint a sikeressel nos ezt nagyon nem szeretem de tegyük hozzá, hogy ettől még nem fogunk törvényszerűen bukni - hiába állítják ezt sokan helytelenül. Bukni ugyanakkor számtalan lehetőségünk lesz ezen kívül is, különösen a könyv második felében nagyon beszűkül a helyes ösvényválasztási lehetőség, gyakorlatilag egy irány a kizárólagos, amerre az írók akarták, csak arra mehetünk ha nem akarunk meghalni. Ezt sem szeretem.
A kaland hangulata kétarcú (nem csak kétélű haha). Egészen egyedi és hangulatos epizódokba lehet belefutni de a konzisztencia nem a könyv erőssége, hiányolom a megfelelő átkötéseket számos ponton. A nehézség magas, nem nagyon lehet letérni az ideális úttól és kötelező tárgyak, varázsszavak is vannak. Kétségtelen, hogy a kaland egyedi atmoszférája sokakat beszívhat de véleményem szerint ebbe a formátumba nagyon nehéz egy ilyen grandiózus koncepciót úgy kivitelezni, hogy legyen egy markáns íze de azért a hagyományos KJK játékélménytől se rugaszkodjon el nagyon. Érzek itt némi két szék között a padlóra esést. További negatívum pedig, hogy ez is az elvártnál jóval nehezebb kaland lett.
10/6
[b]Design[/b]
Közelít a botrányoshoz. A behúzott lila kapucnis csókáról nekem elsőre Kenny ugrott be a South Parkból, de ha komolyra fordítom a szót, akkor is irtó béna. Szóval ez a valaki az űrben lebegve jósol egy gömbből, amiben… na jó, szerintem hagyjuk is, mert nagyon gyenge. „Természetesen” a fullosan kékes színvilághoz citromsárga körítés dukál, a címfelirat pedig a legrondább, amihez eddig szerencsém volt. Egyértelműen egy sorba kellett volna írni, mert így nagyon széthúzott lett. Azt is hozzá kell tennem, hogy az én példányom szinte teljesen széthullott a ragasztásnál, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy először fordult elő Zagoros kiadvánnyal.
[b]Illusztráció[/b]
A benti rajzok is elég egyedi stílussal rendelkeznek. Néha olyan, mintha lenne valami durva fényhatás, és emiatt „túlvilágítottnak” tűnnek. Nézzük csak meg a 158-as, vagy 336-os fejezeteket, utóbbinál már a háztetők szélei is eltűnnek a fehérségben. Amúgy vegyes a kép: vannak gyengébb grafikák, de vannak, amik kifejezetten tetszettek. Gyakoriak a „saját szemszögű” képek, amik szintén bejönnek. A szövegközti mini-grafikák érdekesen festenek, például a „pszichopata iszákos” (50.), a félig elfolyt szobor (178.), a kígyós koporsó körül strázsáló 16 katona (23.), meg a többi hasonló.
[b]Háttértörténet[/b]
Kétélű jóslat - két író! Háhá! Ja, és fordítóból is kettő van (az egyiküket automatikusan Skynet-nek olvastam, túl sok Terminátort nézhettem), szóval minden stimmel. A sztorira rátérve, el kell mondani, hogy nincs sztori. Azaz persze van, de mi ebből a játék elején nem tudunk semmit, lévén amnéziával ébredünk egy szarkofágban. Lényegi dolgokat egészen a könyv utolsó egyharmadáig nem tudunk meg, így borzasztó fura volt játszani (a hátsó borító pár mondatából azért sejthetünk valamit). Az egész alapvetően egyszerű: a jó erőinek a sötét urat, Bezenvialt sikerült az árnyékvilágba taszítani, de a meccs még nem ért véget, mert az öregnek van két fia is. A jóslat szerint az idősebbik, Feior hozhat újra pusztulást a világra, de talán megállíthatja őt a fiatalabb Maior. Kitaláltátok, ki lehet a fiatalabb..?
[b]Rendszer[/b]
Nincs extra jellemzőnk, az viszont extra, ahogyan a játék bemutatja a szabályokat. A leírás a könyv végére került, és azt a tanácsot kapjuk, hogy nyugodtan kezdjünk el játszani, menet közben úgyis elmagyarázásra kerülnek a dolgok. Ez valóban megtörténik az első részben, ahol kidobhatjuk Életerő, Ügyesség és Szerencse pontjainkat, továbbá kardot meg élelmet szerzünk, de végeredményben nekem nem lett világos, hogy ennek milyen különösebb értelme volt. Azok a számítógépes játékok jutottak eszembe, ahol az elején van egyfajta „tutorial” pálya, amin kipróbálhatod a funkciókat, és ez így tényleg egyedi, de sajnos értékes fejezetpontokat foglal el. Az élelem felhasználásáról például nincs szó, szóval ezért úgyis hátra kell lapozni, bár ha életünkben először játszunk KJK-val, és hallgatunk a könyvre, akkor nem tudjuk, hogy ezt kell tennünk, szóval gratulálok. Az is érdekes volt, amikor azt olvasom, hogy egy kard 100 aranyba kerül. Mondom: mi van? Nekem ekkor konkrétan 0 aranyam volt, de ezt sem említi külön a szöveg. Továbbá nem értettem, hogy Ügyességünk miért lett K6 + 4. Ahogy tapasztaltam, az ellenfelek ehhez a szinthez lettek „gyengítve”, de akkor meg minek kellett ezen változtatni?
[b]Kihívás[/b]
Ez egy érdekes pont, mert alapvetően nem mondanám könnyűnek a kalandot, én mégis első nekifutásra hajszál híján sikerrel fejeztem be. Pontosabban ténylegesen befejeztem, csak nem a 100%, totál-heppiend fejezettel, mert megöltem Feiort. Tetem mindezt úgy, hogy nagyjából a felét se értettem az eseményeknek, ellenben minden kötelező cuccot összeszedtem, és csak egy varázslat nem volt a birtokomban, de az még nem számított halálos vétségnek. Az az érzésem, hogy rohadt nagy mákom volt, de szerintem ha valaki „ésszel” játszik, akkor ez a könyv nem tartozik a szadisták közé, bár számtalanszor meg lehet purcanni egy pillanat alatt.
[b]Főgonosz[/b]
Feior tehát a rohadék, és nagyon jó rohadék lett! Én mindig imádtam a nagyszabású végjátékokat, és itt nem panaszkodhattam. Igazi „hollywood-i” csatajelenetben vehetünk részt, aminél nélkülözhetetlen lesz mind a király, mind pedig Merzei serege. A következő kötelező dolog Credas összeforrasztása az Ücsörgő Prófétával (Credas egy minket segítő varázsló, az Ücsörgő Próféta pedig egy bálvány, aki a harmónia erejével töri meg a gonosz erejét), aztán pedig a csatatervek. A harcban összecsap a Próféta és egy Sturramak nevezetű ősi sárkány a sötét oldalról, vele opcionálisan akár mi is megküzdhetünk. Poénos, hogy ha zsoldosokat is felbéreltünk a csatára, azok ellenünk fognak fordulni, és kinyírnak minket. Hát nem kedves?
Végül szemtől-szemben állhatunk testvérbátyánkkal, és jó kis varázspárbajt vívhatunk vele. De rég vártam már ilyesmire Balthus vagy Razaak óta! És ez még jobban is tetszett, mert ki kell taktikáznunk, mikor melyik mágiával védhetjük meg magunkat, vagy támadhatjuk le sikeresen Feiort. Aki mondjuk nem emlékszik arra, hogy melyik egzotikus név melyik bűbájt takarja, annak az egész egy lottó lesz, de még elolvasni is jó a halálokat, ahogy szoborrá fagyunk, vagy elérjük a teljes harmóniát miközben Feior szilánkokra lő minket. Az utolsó körben varázslattal is elintézhetjük ellenfelünket, de karddal is nekimehetünk, vagy Izakho démon barátunk is kiütheti őt. Az a lehetőség pedig a non plus ultra, amikor egy érme feldobásával dől el sorsunk. Ha a mi arcmásunk kerül felülre, akkor oké, de ha az övé, akkor az érme foglyai leszünk, és bátyuskánk simán zsebre rak minket.
Csábító dolog a gonosz elpusztítása, de csak úgy folytatódik és érhet véget a legpozitívabb befejezéssel a játék, ha megkíméljük Feior életét. Ekkor megjelenik apánk árnyképe, és mi eszméletünket vesztjük (legalábbis, ha nem vagyunk olyan butusok, hogy ellene is varázslattal próbálkozunk, mert akkor kampec). Gyerekként térünk magunkhoz a múltban, apánk rémuralmának utolsó napján. Legkedvesebb szolgánk akar megmérgezni minket, de máshogy is végezhetjük, illetve az 1-es pontra kerülhetünk - bár ekkor már legalább értjük, hogy mi a fene ez az egész. A totális sikerhez azonban rá kell lelnünk egy varázsgömbre, és rá kell kiáltanunk, hogy figyelmeztessük benne saját magunkat. Nekem ez az egész zárás állatira bejött, nem is tudom mikor tetszett így utoljára valami.
[b]Hangulat[/b]
Az egész eleve jól indul. Az ébredés a kriptában, a menekülés az omladozó épületből (bááár kissé túl lett nyújtva ez az epizód). A hangulat elkapott, és kitartott a játék végéig, viszont ez a japános beütés nekem nem lett volna egyértelmű a rajzok és a különböző elnevezések (pl. varázslatok) nélkül. A kripta után egy szétrombolt városban találjuk magunkat, ahol tovább folytatódik a szürreális élmény, főleg amikor megjelenik egy csacsogó ló, és az ő szivárványszín lovasa (!). Itt azért már kezdtem sejteni, hogy valakinek elgurulhatott a gyógyszere, de engem ez nem szokott rosszul érinteni, sőt. Amikor aztán katapulttal lőttem ki magam, hogy kijussak a szigetről, már éreztem, hogy itt nem mindennapi megoldásokról van szó. Teljesen egyediek lettek a menet közben „felszedhető” varázslatok is. Az egyikkel sárral ejthetjük foglyul ellenfeleinket, a másikkal harmóniát teremtünk, de nagyon vicces Izkhao is, aki egy melltűből előhívható dzsinn-féleség, és akit csak sikeres szerencse-próbával lehet használni, megtartani, vagy egyáltalán megszerezni.
Ez a „nem tudjuk, kik vagyunk, és mi miért történik körülöttünk” koncepció tényleg különös légkört teremt, illetve magának a világnak is van egyfajta idegen íze. Bizonyos halálpontok zseniálisan vannak megírva, mint például az, amikor egy rablóbandához csatlakozunk, és némi idő múlva Feior ölet meg minket úgy, hogy sose tudjuk meg, valójában kik voltunk. A különböző mellékszereplők is érdekes figurák lettek, mint Velkos, akiről sosem tudtam eldönteni, hogy pozitív avagy negatív karakter (valószínűleg mindkettő), vagy Merzei, a csenevész, de annál keményebb, önjelölt Főtanácsnok, aki nélkülözhetetlen társnak bizonyul. Nem egyszerű az ipse, elsőre teljes mértékben antipatikus volt (milyen már, hogy beront a falu fürdőjébe, és ha nem állnak hozzá a parasztok, akkor szörnnyé változtató varázsszert önt a vizükbe?). Velük kapcsolatban sajnáltam viszont a legjobban a könyv ama módszerét, hogy a fejezetek gyakran erőletetten vannak összekötve, és bizony kilóg a lóláb. Gondolok itt olyanra, amikor egy ponton túl Velkos egyszerűen már nincs velünk, valahol elhagytuk, és többet nem olvasunk róla, vagy mikor Merzeivel toborzunk, aztán hirtelen már egyedül caplatunk valamerre. Itt bizony jól jöhettek volna azok az elherdált fejezetek. A másik nagy probléma a magyar kiadás rengeteg helyesírási hibája, furcsa szóhasználatai és elírásai. Ez meglepő volt, teljesen elszoktam már tőlük, és sokszor kizökkenthetik az olvasót a hangulatból. Mindenképp érdemes lett volna az egészet még egyszer átnéznie valakinek, mert a legtöbb kifejezetten feltűnő hiba.
Igazából még rengeteget tudnék írni erről a könyvről, de már így is épp eleget kalapáltam a billentyűzetet. Ahogy az talán kiderült, bizonyos szempontból rajongója lettem a kalandnak, másrészről meg komoly hiányosságokkal küzd szegény. Furcsa ilyen hibridet létrehozni, de a Mélység Rabszolgái alkotóinak most is sikerült. Azt is nagyon bírtam, ezt is melegen ajánlom, bár aki inkább a klasszikus stílust preferálja, annak talán túl formabontó lesz a [i]Kétélű jóslat[/i]. Nálam mindenesetre kedvenc.
Közelít a botrányoshoz. A behúzott lila kapucnis csókáról nekem elsőre Kenny ugrott be a South Parkból, de ha komolyra fordítom a szót, akkor is irtó béna. Szóval ez a valaki az űrben lebegve jósol egy gömbből, amiben… na jó, szerintem hagyjuk is, mert nagyon gyenge. „Természetesen” a fullosan kékes színvilághoz citromsárga körítés dukál, a címfelirat pedig a legrondább, amihez eddig szerencsém volt. Egyértelműen egy sorba kellett volna írni, mert így nagyon széthúzott lett. Azt is hozzá kell tennem, hogy az én példányom szinte teljesen széthullott a ragasztásnál, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy először fordult elő Zagoros kiadvánnyal.
[b]Illusztráció[/b]
A benti rajzok is elég egyedi stílussal rendelkeznek. Néha olyan, mintha lenne valami durva fényhatás, és emiatt „túlvilágítottnak” tűnnek. Nézzük csak meg a 158-as, vagy 336-os fejezeteket, utóbbinál már a háztetők szélei is eltűnnek a fehérségben. Amúgy vegyes a kép: vannak gyengébb grafikák, de vannak, amik kifejezetten tetszettek. Gyakoriak a „saját szemszögű” képek, amik szintén bejönnek. A szövegközti mini-grafikák érdekesen festenek, például a „pszichopata iszákos” (50.), a félig elfolyt szobor (178.), a kígyós koporsó körül strázsáló 16 katona (23.), meg a többi hasonló.
[b]Háttértörténet[/b]
Kétélű jóslat - két író! Háhá! Ja, és fordítóból is kettő van (az egyiküket automatikusan Skynet-nek olvastam, túl sok Terminátort nézhettem), szóval minden stimmel. A sztorira rátérve, el kell mondani, hogy nincs sztori. Azaz persze van, de mi ebből a játék elején nem tudunk semmit, lévén amnéziával ébredünk egy szarkofágban. Lényegi dolgokat egészen a könyv utolsó egyharmadáig nem tudunk meg, így borzasztó fura volt játszani (a hátsó borító pár mondatából azért sejthetünk valamit). Az egész alapvetően egyszerű: a jó erőinek a sötét urat, Bezenvialt sikerült az árnyékvilágba taszítani, de a meccs még nem ért véget, mert az öregnek van két fia is. A jóslat szerint az idősebbik, Feior hozhat újra pusztulást a világra, de talán megállíthatja őt a fiatalabb Maior. Kitaláltátok, ki lehet a fiatalabb..?
[b]Rendszer[/b]
Nincs extra jellemzőnk, az viszont extra, ahogyan a játék bemutatja a szabályokat. A leírás a könyv végére került, és azt a tanácsot kapjuk, hogy nyugodtan kezdjünk el játszani, menet közben úgyis elmagyarázásra kerülnek a dolgok. Ez valóban megtörténik az első részben, ahol kidobhatjuk Életerő, Ügyesség és Szerencse pontjainkat, továbbá kardot meg élelmet szerzünk, de végeredményben nekem nem lett világos, hogy ennek milyen különösebb értelme volt. Azok a számítógépes játékok jutottak eszembe, ahol az elején van egyfajta „tutorial” pálya, amin kipróbálhatod a funkciókat, és ez így tényleg egyedi, de sajnos értékes fejezetpontokat foglal el. Az élelem felhasználásáról például nincs szó, szóval ezért úgyis hátra kell lapozni, bár ha életünkben először játszunk KJK-val, és hallgatunk a könyvre, akkor nem tudjuk, hogy ezt kell tennünk, szóval gratulálok. Az is érdekes volt, amikor azt olvasom, hogy egy kard 100 aranyba kerül. Mondom: mi van? Nekem ekkor konkrétan 0 aranyam volt, de ezt sem említi külön a szöveg. Továbbá nem értettem, hogy Ügyességünk miért lett K6 + 4. Ahogy tapasztaltam, az ellenfelek ehhez a szinthez lettek „gyengítve”, de akkor meg minek kellett ezen változtatni?
[b]Kihívás[/b]
Ez egy érdekes pont, mert alapvetően nem mondanám könnyűnek a kalandot, én mégis első nekifutásra hajszál híján sikerrel fejeztem be. Pontosabban ténylegesen befejeztem, csak nem a 100%, totál-heppiend fejezettel, mert megöltem Feiort. Tetem mindezt úgy, hogy nagyjából a felét se értettem az eseményeknek, ellenben minden kötelező cuccot összeszedtem, és csak egy varázslat nem volt a birtokomban, de az még nem számított halálos vétségnek. Az az érzésem, hogy rohadt nagy mákom volt, de szerintem ha valaki „ésszel” játszik, akkor ez a könyv nem tartozik a szadisták közé, bár számtalanszor meg lehet purcanni egy pillanat alatt.
[b]Főgonosz[/b]
Feior tehát a rohadék, és nagyon jó rohadék lett! Én mindig imádtam a nagyszabású végjátékokat, és itt nem panaszkodhattam. Igazi „hollywood-i” csatajelenetben vehetünk részt, aminél nélkülözhetetlen lesz mind a király, mind pedig Merzei serege. A következő kötelező dolog Credas összeforrasztása az Ücsörgő Prófétával (Credas egy minket segítő varázsló, az Ücsörgő Próféta pedig egy bálvány, aki a harmónia erejével töri meg a gonosz erejét), aztán pedig a csatatervek. A harcban összecsap a Próféta és egy Sturramak nevezetű ősi sárkány a sötét oldalról, vele opcionálisan akár mi is megküzdhetünk. Poénos, hogy ha zsoldosokat is felbéreltünk a csatára, azok ellenünk fognak fordulni, és kinyírnak minket. Hát nem kedves?
Végül szemtől-szemben állhatunk testvérbátyánkkal, és jó kis varázspárbajt vívhatunk vele. De rég vártam már ilyesmire Balthus vagy Razaak óta! És ez még jobban is tetszett, mert ki kell taktikáznunk, mikor melyik mágiával védhetjük meg magunkat, vagy támadhatjuk le sikeresen Feiort. Aki mondjuk nem emlékszik arra, hogy melyik egzotikus név melyik bűbájt takarja, annak az egész egy lottó lesz, de még elolvasni is jó a halálokat, ahogy szoborrá fagyunk, vagy elérjük a teljes harmóniát miközben Feior szilánkokra lő minket. Az utolsó körben varázslattal is elintézhetjük ellenfelünket, de karddal is nekimehetünk, vagy Izakho démon barátunk is kiütheti őt. Az a lehetőség pedig a non plus ultra, amikor egy érme feldobásával dől el sorsunk. Ha a mi arcmásunk kerül felülre, akkor oké, de ha az övé, akkor az érme foglyai leszünk, és bátyuskánk simán zsebre rak minket.
Csábító dolog a gonosz elpusztítása, de csak úgy folytatódik és érhet véget a legpozitívabb befejezéssel a játék, ha megkíméljük Feior életét. Ekkor megjelenik apánk árnyképe, és mi eszméletünket vesztjük (legalábbis, ha nem vagyunk olyan butusok, hogy ellene is varázslattal próbálkozunk, mert akkor kampec). Gyerekként térünk magunkhoz a múltban, apánk rémuralmának utolsó napján. Legkedvesebb szolgánk akar megmérgezni minket, de máshogy is végezhetjük, illetve az 1-es pontra kerülhetünk - bár ekkor már legalább értjük, hogy mi a fene ez az egész. A totális sikerhez azonban rá kell lelnünk egy varázsgömbre, és rá kell kiáltanunk, hogy figyelmeztessük benne saját magunkat. Nekem ez az egész zárás állatira bejött, nem is tudom mikor tetszett így utoljára valami.
[b]Hangulat[/b]
Az egész eleve jól indul. Az ébredés a kriptában, a menekülés az omladozó épületből (bááár kissé túl lett nyújtva ez az epizód). A hangulat elkapott, és kitartott a játék végéig, viszont ez a japános beütés nekem nem lett volna egyértelmű a rajzok és a különböző elnevezések (pl. varázslatok) nélkül. A kripta után egy szétrombolt városban találjuk magunkat, ahol tovább folytatódik a szürreális élmény, főleg amikor megjelenik egy csacsogó ló, és az ő szivárványszín lovasa (!). Itt azért már kezdtem sejteni, hogy valakinek elgurulhatott a gyógyszere, de engem ez nem szokott rosszul érinteni, sőt. Amikor aztán katapulttal lőttem ki magam, hogy kijussak a szigetről, már éreztem, hogy itt nem mindennapi megoldásokról van szó. Teljesen egyediek lettek a menet közben „felszedhető” varázslatok is. Az egyikkel sárral ejthetjük foglyul ellenfeleinket, a másikkal harmóniát teremtünk, de nagyon vicces Izkhao is, aki egy melltűből előhívható dzsinn-féleség, és akit csak sikeres szerencse-próbával lehet használni, megtartani, vagy egyáltalán megszerezni.
Ez a „nem tudjuk, kik vagyunk, és mi miért történik körülöttünk” koncepció tényleg különös légkört teremt, illetve magának a világnak is van egyfajta idegen íze. Bizonyos halálpontok zseniálisan vannak megírva, mint például az, amikor egy rablóbandához csatlakozunk, és némi idő múlva Feior ölet meg minket úgy, hogy sose tudjuk meg, valójában kik voltunk. A különböző mellékszereplők is érdekes figurák lettek, mint Velkos, akiről sosem tudtam eldönteni, hogy pozitív avagy negatív karakter (valószínűleg mindkettő), vagy Merzei, a csenevész, de annál keményebb, önjelölt Főtanácsnok, aki nélkülözhetetlen társnak bizonyul. Nem egyszerű az ipse, elsőre teljes mértékben antipatikus volt (milyen már, hogy beront a falu fürdőjébe, és ha nem állnak hozzá a parasztok, akkor szörnnyé változtató varázsszert önt a vizükbe?). Velük kapcsolatban sajnáltam viszont a legjobban a könyv ama módszerét, hogy a fejezetek gyakran erőletetten vannak összekötve, és bizony kilóg a lóláb. Gondolok itt olyanra, amikor egy ponton túl Velkos egyszerűen már nincs velünk, valahol elhagytuk, és többet nem olvasunk róla, vagy mikor Merzeivel toborzunk, aztán hirtelen már egyedül caplatunk valamerre. Itt bizony jól jöhettek volna azok az elherdált fejezetek. A másik nagy probléma a magyar kiadás rengeteg helyesírási hibája, furcsa szóhasználatai és elírásai. Ez meglepő volt, teljesen elszoktam már tőlük, és sokszor kizökkenthetik az olvasót a hangulatból. Mindenképp érdemes lett volna az egészet még egyszer átnéznie valakinek, mert a legtöbb kifejezetten feltűnő hiba.
Igazából még rengeteget tudnék írni erről a könyvről, de már így is épp eleget kalapáltam a billentyűzetet. Ahogy az talán kiderült, bizonyos szempontból rajongója lettem a kalandnak, másrészről meg komoly hiányosságokkal küzd szegény. Furcsa ilyen hibridet létrehozni, de a Mélység Rabszolgái alkotóinak most is sikerült. Azt is nagyon bírtam, ezt is melegen ajánlom, bár aki inkább a klasszikus stílust preferálja, annak talán túl formabontó lesz a [i]Kétélű jóslat[/i]. Nálam mindenesetre kedvenc.
Értékelés: 9.5 / 10
Egy mondás szerint jobb szerencsésnek lenni, mint tehetségesnek. Nos, ebben a könyvben, ha mindig szerencséd lesz, halott vagy. Nem akarok túl sok mindent elárulni, de a Kétélű Jóslat kezdetén kifejezetten pechesnek kell lenned, hogy színes pikkelyeket szerezz. Ezek nélkül nem győzhetsz a könyvben.
Na most, a történet elején egy hosszú alvás után ébredsz fel, és fogalmad sincs róla, ki vagy. Eleinte azt hittem, csak egy olcsó Pusztító-másolattal van dolgom, de azért folytattam az olvasást.
Ezek után ismét meg kellett ismerkedni az ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZERENCSE pontokkal. Ráadásul a kaland előrehaladtával bizonyos képességekre is szert lehetett tenni, mint például a Torzító és a Harmónia varázslat. Az átlagos Kaland, Játék, Kockázat kalandhoz hasonlóan itt is tárgyak garmadáját kell összegyűjteni.
Végül pedig, a könyv vége felé, meg kell küzdened gonosz bátyáddal. És ekkor jön a csavar a történetben. Ez teljesen váratlanul ért engem. És téged is így fog.
A Kétélű Jóslat remek példája az innovatív tulajdonságok kalandba építésének úgy, hogy közben mégsem érzed azt, hogy kiszakadtál volna a Kaland, Játék, Kockázat világból. Csupán egy helyes út vezet át a történeten. Mindent egybevetve azok a nyomok, amik akkoriban oly magától érthetődőnek tűntek, igen lényegesek, és a siker szempontjából létfontosságúak lesznek.
Na most, a történet elején egy hosszú alvás után ébredsz fel, és fogalmad sincs róla, ki vagy. Eleinte azt hittem, csak egy olcsó Pusztító-másolattal van dolgom, de azért folytattam az olvasást.
Ezek után ismét meg kellett ismerkedni az ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZERENCSE pontokkal. Ráadásul a kaland előrehaladtával bizonyos képességekre is szert lehetett tenni, mint például a Torzító és a Harmónia varázslat. Az átlagos Kaland, Játék, Kockázat kalandhoz hasonlóan itt is tárgyak garmadáját kell összegyűjteni.
Végül pedig, a könyv vége felé, meg kell küzdened gonosz bátyáddal. És ekkor jön a csavar a történetben. Ez teljesen váratlanul ért engem. És téged is így fog.
A Kétélű Jóslat remek példája az innovatív tulajdonságok kalandba építésének úgy, hogy közben mégsem érzed azt, hogy kiszakadtál volna a Kaland, Játék, Kockázat világból. Csupán egy helyes út vezet át a történeten. Mindent egybevetve azok a nyomok, amik akkoriban oly magától érthetődőnek tűntek, igen lényegesek, és a siker szempontjából létfontosságúak lesznek.
© SzG
2011. április 12. 15:08 | Válasz erre | #162
"Sz. G. kollégának a B.B.-ben (Tudom ez utóbbi meg másoknak nem jött be"
Ez azért így nem teljesen igaz, innen egyedül zolikának nem jött be, mindenki más dicsérte :)
Mindenesetre kösz :)
A Kétélű meg az egyik legütősebb FF (illetve az eddigi legjobb zagoros könyv), bár ez szvsz, vagyis hát 'szerintem', illetve ezt már kifejtettem lejjebb, úgyhogy mindegy. :)
Mondjuk a BB-ben szerintem is jobban meg van oldva ez az amnéziás-dolog [smiley]buck[/smiley]
Ez azért így nem teljesen igaz, innen egyedül zolikának nem jött be, mindenki más dicsérte :)
Mindenesetre kösz :)
A Kétélű meg az egyik legütősebb FF (illetve az eddigi legjobb zagoros könyv), bár ez szvsz, vagyis hát 'szerintem', illetve ezt már kifejtettem lejjebb, úgyhogy mindegy. :)
Mondjuk a BB-ben szerintem is jobban meg van oldva ez az amnéziás-dolog [smiley]buck[/smiley]
2011. április 12. 15:03 | Válasz erre | #161
Zoleeka: ez így igaz!
killmaster: teljes véleményem még nincs a könyvről nekem se, de eddig nem nagyon fogott meg...
killmaster: teljes véleményem még nincs a könyvről nekem se, de eddig nem nagyon fogott meg...
© killmaster (Savanyúhas)
2011. április 12. 10:14 | Válasz erre | #160
Na igen, de mi van akkor ha a mű élvezhetetlen? Nekem ez a könyv nem nőtt a szívemhez, ezért elég volt az elejét elolvasnom, hogy tudjam a végére már nem leszek kíváncsi. Szóval gyerekkoromban én is írtam ilyen kis férc műveket, amin felnőtt fejjel már csak kacagni tudnék, de még azokban sem voltak ennyire kirívó bakik. Vagy csak lehet, hogy velem van baj, és túl sok jó KJK könyvet olvastam ahhoz, hogy ezt is oda tudjam sorolni. Szóval ez a nem tudok magamról semmit, és felébredek, bejött S.J-nak a Pusztítóban, Sz. G. kollégának a B.B.-ben (Tudom ez utóbbi meg másoknak nem jött be, de hát nem vagyunk egyformák!) De itt a Kétélű jóslatnál én besokalltam. Szerencsére ma kaptam két új KJK könyvet, hála és köszönet érte Runnernek, így most nem kell HK-kat olvasgatnom, egy darabig el leszek ezekkel is. [smiley]pias[/smiley]
© Zoleeka
2011. április 12. 08:11 | Válasz erre | #159
Ezért kell mindig mindent elolvasni.[smiley]ejnye1[/smiley]
2011. április 11. 20:21 | Válasz erre | #158
Köszönöm szépen, a probléma abból adódott nálam, hogy csak átlapoztam a falut, és nem olvastam át.
© nimretil
2011. április 11. 19:42 | Válasz erre | #157
[spoiler]Ha elmész a banditákhoz, akkor már nem nyerheted meg a könyvet. (Kegyetlenség, de így van.) A furulyát a 263-mas faluban (asszem azon a ponton van) is felszedheted, közvetlen a fürdő után. Az eredeti változatban a banditáknál nincs síp, viszont akkor elvileg nem juthatsz el oda, ahol a selyemmaszkot használhatod, tehát az az opció hülyeség lenne. Ennek a hibának a kiküszöbölése végett jár a síp a selyemmaszk mellé is.[/spoiler]
2011. április 11. 14:32 | Válasz erre | #156
Segítségkérés! Spoiler veszély áll fenn.
Nem tudom, hogy én vagyok hülye, vagy valamit egyszerű dolgot nem látok, vagy esetleg elírás van a könyvemben. Az okoz problémát, hogy hogyan hozzam össze a 4 varázslatot úgy, hogy "megszerezhessem" a banditáktól a Chang furulyát vagy sípot.
Hiszen a Torzaítás a romvárosban van, utánna jön lángkoponyánál a következő és itt jön a válaszút, hogy vagy követem Velkost vagy továbbmegyek - 19 -. Ez jönne és megvan a Megkötés, majd a Harmónia, mikor közelebb megyek a banditákhoz. Eddig jó, viszont így nincs sípom, ami segítene a dzsungelben...
Előre is köszönöm!
Nem tudom, hogy én vagyok hülye, vagy valamit egyszerű dolgot nem látok, vagy esetleg elírás van a könyvemben. Az okoz problémát, hogy hogyan hozzam össze a 4 varázslatot úgy, hogy "megszerezhessem" a banditáktól a Chang furulyát vagy sípot.
Hiszen a Torzaítás a romvárosban van, utánna jön lángkoponyánál a következő és itt jön a válaszút, hogy vagy követem Velkost vagy továbbmegyek - 19 -. Ez jönne és megvan a Megkötés, majd a Harmónia, mikor közelebb megyek a banditákhoz. Eddig jó, viszont így nincs sípom, ami segítene a dzsungelben...
Előre is köszönöm!
© Kamo
2011. február 21. 01:57 | Válasz erre | #155
Köszönöm SZG-nek, hogy levette a terhet a vállamról, s leírta a felmerülő hibákat.
© nimretil
2011. február 20. 20:20 | Válasz erre | #154
Ne aggódj, nem te vagy az egyetlen. A bókot köszönöm (még ha nem is engem illet, elvégre én csak fordítottam), de sajnos ez a kjk is távol áll attól, hogy "irodalmi" szintre emeld.
Bár ami azt illeti, itt sem hal meg a (nem)kalandor, mielőtt előmászik a sírból.
Bár ami azt illeti, itt sem hal meg a (nem)kalandor, mielőtt előmászik a sírból.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. február 20. 19:35 | Válasz erre | #153
Hát nem lepődtem meg, úgy tűnik én vagyok itt az egyetlen, aki jobban preferálja a hagyományos KJK könyveket, mint ezt az irodalmi "káosz-betűrengeteget!" Egyébként a főmágus pont eleget szivat ahhoz, hogy mire csatába szállsz vele, örülsz hogy elintézheted! Mellesleg ha megvárod míg alvilági démon lesz belőle esélyed sem marad! Na de ez az én véleményem, akkor nektek nem is igazán fogom ajánlani a Kard mesterét, mert hát a történet nem túl bonyolult és irodalmi, de érthető, és ott a társak nem tűnnek el a feledés homályába, hanem vagy meghalnak vagy elbúcsúznak tőled. Mellékszálak tekintetében gazdagon el van látva, bár nincsenek beszélő mutáns lovasok, kapunk helyette a Titánból már jól ismert gyíkembereket, akik jó ellenség módjára az életünkre törnek. Sajna itt ha meghal a kalandor, nem mászik elő a sírból, hanem egy másik várvédő próbálja bevégezni a küldetést. Bár a történetben nincsenek nagy fordulatok, és a végét jobban is megírhatta volna az író, azért remélhetőleg a többség elégedett lesz...[smiley]eljen[/smiley]
© nimretil
2011. február 20. 13:28 | Válasz erre | #152
Ugyan nem engem kérdeztél, de ha nem gond, válaszolnék. :)
Igaz, nekem is a könyv vége jött be leginkább (konkrétan az a rész, amikor kisgyermekként mászkálsz a palotában), de ettől függetlenül nem tartom valószínűnek, hogy ez azért van, mert más írta az elejét, mint a végét. A történet egységes, nincs benne sehol sem szakadás, elég egyértelmű, hogy az egészet előre megbeszélték, a könyv eleje tehát nem csak az egyik írón múlott. Ráadásul eleve a vége ad értelmet az első ötven pontnak.
Mindig is jó ötletnek tartottam, ha többen is dolgoznak egy könyvön (illetve bármin). Igaz, talán eleinte nehéz közös nevezőre jutni, de hát több szem többet lát, több író többet, jobbat ír. :) Elképzelhető, hogy ha csak az egyikük dolgozik rajta, akkor most nem lenne tetszetős végjátékunk sem. :) Szóval mindenképpen jó ez így, mert nagyobb az esélye, hogy legalább az egyikük kitalál valami értelmeset. :)
Mindenesetre örülök, hogy tetszett a végjáték. :)
Igaz, nekem is a könyv vége jött be leginkább (konkrétan az a rész, amikor kisgyermekként mászkálsz a palotában), de ettől függetlenül nem tartom valószínűnek, hogy ez azért van, mert más írta az elejét, mint a végét. A történet egységes, nincs benne sehol sem szakadás, elég egyértelmű, hogy az egészet előre megbeszélték, a könyv eleje tehát nem csak az egyik írón múlott. Ráadásul eleve a vége ad értelmet az első ötven pontnak.
Mindig is jó ötletnek tartottam, ha többen is dolgoznak egy könyvön (illetve bármin). Igaz, talán eleinte nehéz közös nevezőre jutni, de hát több szem többet lát, több író többet, jobbat ír. :) Elképzelhető, hogy ha csak az egyikük dolgozik rajta, akkor most nem lenne tetszetős végjátékunk sem. :) Szóval mindenképpen jó ez így, mert nagyobb az esélye, hogy legalább az egyikük kitalál valami értelmeset. :)
Mindenesetre örülök, hogy tetszett a végjáték. :)
2011. február 20. 12:28 | Válasz erre | #151
Végre egy könyv amelynek zseniális a végjátéka.
A varázspárbaj nagyon tetszett.Végre már,hogy
nem elég egy nyamvadt varázslat a győzelemhez
mint például a hírhedt Főmágus legyőzéséhez is
elég volt egy vacak varázslat.A könyv eleje
viszont nekem nem tetszik jóval gyengébb a végjátéknál.Szerintem ezért nem jó ha két író
ír meg egy könyvet.SzG kolléga te mint aki már
írt könyvet mi erről a véleményed?
A varázspárbaj nagyon tetszett.Végre már,hogy
nem elég egy nyamvadt varázslat a győzelemhez
mint például a hírhedt Főmágus legyőzéséhez is
elég volt egy vacak varázslat.A könyv eleje
viszont nekem nem tetszik jóval gyengébb a végjátéknál.Szerintem ezért nem jó ha két író
ír meg egy könyvet.SzG kolléga te mint aki már
írt könyvet mi erről a véleményed?
© nimretil
2011. február 20. 12:13 | Válasz erre | #150
Köszönöm a részletes véleménynyilvánítást, illetve hibalistát.
Idő híján egyelőre nem reagálnék mindenre. A helyesírási hibák nyilván egyértelműek, ezekért magamra is vállalom a felelősséget, elvégre én javítottam leginkább a szöveget. Sajnos a munkának ez a része, (mint látjátok) nem az erősségem, de legközelebb azért igyekszem jobban odafigyelni.
A felsorolt logikai hibák nagy része már az eredetiben is szerepelt, és bár igyekeztünk kiszedni őket, azért jó pár megmaradt belőlük. (Persze az sem kizárt, hogy a javítások néhol újabb hibákat vetettek fel. Szerencsére a könyv szerkezete elég bonyolult, ez viszont alaposabb átnézést/javítást igényel.) Ezeket jó lenne majd javítani.
SPOILER!
A varázslatok lényege, hogy egymással ellentétes párok vannak. A bomlasztás így azzal kerül szembe, amelyik megszilárdítja a vizet, "összetapasztja" a részecskéket. Mondjuk ez tényleg elég érdekesen jön ki, mert ahol megtanulod, ott egészen más hatása van. Ha ezt nem tudod, elméletileg nagyon kicsi az esélye, hogy megnyered a párbajt.
"298-139:" - a küzdelem nem egyértelműen a kockadobálás szerint zajlik (szvsz). Eléggé irreális lenne, ha 2-esével szednék le egymástól az életerőt. :) Szóval ez csak egyfajta szimuláció, ami meghatározza a küzdelem eredményét. Nálam simán belefér, hogy még ha mindig nagyobb is a támadóerőd, akkor is összeszedj vmi jelentéktelen karcolást.
Idő híján egyelőre nem reagálnék mindenre. A helyesírási hibák nyilván egyértelműek, ezekért magamra is vállalom a felelősséget, elvégre én javítottam leginkább a szöveget. Sajnos a munkának ez a része, (mint látjátok) nem az erősségem, de legközelebb azért igyekszem jobban odafigyelni.
A felsorolt logikai hibák nagy része már az eredetiben is szerepelt, és bár igyekeztünk kiszedni őket, azért jó pár megmaradt belőlük. (Persze az sem kizárt, hogy a javítások néhol újabb hibákat vetettek fel. Szerencsére a könyv szerkezete elég bonyolult, ez viszont alaposabb átnézést/javítást igényel.) Ezeket jó lenne majd javítani.
SPOILER!
A varázslatok lényege, hogy egymással ellentétes párok vannak. A bomlasztás így azzal kerül szembe, amelyik megszilárdítja a vizet, "összetapasztja" a részecskéket. Mondjuk ez tényleg elég érdekesen jön ki, mert ahol megtanulod, ott egészen más hatása van. Ha ezt nem tudod, elméletileg nagyon kicsi az esélye, hogy megnyered a párbajt.
"298-139:" - a küzdelem nem egyértelműen a kockadobálás szerint zajlik (szvsz). Eléggé irreális lenne, ha 2-esével szednék le egymástól az életerőt. :) Szóval ez csak egyfajta szimuláció, ami meghatározza a küzdelem eredményét. Nálam simán belefér, hogy még ha mindig nagyobb is a támadóerőd, akkor is összeszedj vmi jelentéktelen karcolást.
© SzG
2011. február 20. 11:22 | Válasz erre | #149
Ja képek: nekem abszolút semmi bajom nincs velük (amúgy a stílusuk sem különösebben elvont vagy művészieskedős szerintem, nem értem mirét írta ezt valaki lejjebb: a Hóbosziban lévő rajzok elvontak, de az itteniek...), semmi különbséget nem látok pl. a Rakétás könyvekben lévő képek 'minősége' és az itteniek között (a BB-ben lévő képek pixelesek, de ezek??), sőt, az egész könyv pofás, ha nem lenne hullámos a papír, meg kissé sötétebb árnyalatú a borító, talán meg sem mondanám, hogy "házilag" készült. :)
Ja, azt még kicsit sajnáltam, hogy bár a térkép pofás az elején, de a könyvből nem igazán derül ki, hogy éppen melyik szigeten vagyunk (Tokio kivételével), sőt, mintha nem is lehetne mindegyikre eljutni. Nem ártott volna, ha szépen végig tudtuk volna követni az utunkat a térkép szerint, illetve ha tényleg minden szigetnek lett volna valami szerepe. :) Bár ez nyilván nem a fordítás hibája, szóval csak úgy mondom.
Szerk.:
"helytállsz”
Hoppá, ezt asszem tényleg így kell írni. :D Na mindegy, a lényeg az, hogy sok olyan szó akad a szövegben, amit viszont egybe kellett volna, de külön van.
Ja, azt még kicsit sajnáltam, hogy bár a térkép pofás az elején, de a könyvből nem igazán derül ki, hogy éppen melyik szigeten vagyunk (Tokio kivételével), sőt, mintha nem is lehetne mindegyikre eljutni. Nem ártott volna, ha szépen végig tudtuk volna követni az utunkat a térkép szerint, illetve ha tényleg minden szigetnek lett volna valami szerepe. :) Bár ez nyilván nem a fordítás hibája, szóval csak úgy mondom.
Szerk.:
"helytállsz”
Hoppá, ezt asszem tényleg így kell írni. :D Na mindegy, a lényeg az, hogy sok olyan szó akad a szövegben, amit viszont egybe kellett volna, de külön van.
© SzG
2011. február 20. 11:06 | Válasz erre | #148
Na kivégezve. Jöjjön a beígért vélemény + hibalista (hosszú lesz, bár gondolom, ezen nem fog meglepődni senki):
Alapvetően tetszett a könyv, nem csalódtam a Mélység rabszolgáit elkövető szerzőpárosban, végre ismét egy komolyabb, realistább stílusú, történetileg nagyobb ívű, szinte egyáltalán nem az akcióra és a kismillió szükséges tárgyra és azok használatára épülő, egyedi szörnyekkel és ötletekkel teli könyv. :) Mondjuk a történet az persze alapvetően itt sem olyan egetrengető (egy gonosz, évtizedekkel ezelőtt legyőzött és elpusztított mage akarja újra átvenni a hatalmat a fián keresztül, ezt kell megakadályozni), viszont a felépítése érdekes, mert ugye a főszereplő amnéziás, az elején egy sírból mászik ki, és nem emlékszik semmire, folyamatosan jön rá, hogy ki is ő, s keveredik bele az eseményekbe (bár az emlékek, illetve a múlt folyamatos visszatérését kissé aprólékosabban is meg lehetett volna oldani, akár konkrét emlékképeket is bedobhatott volna az író, lásd pl. BB; itt a fsz. „önmagára eszmélését” kicsit vázlatosnak éreztem, bár persze még így is sokat dobott ez az amnéziás figura a könyvön). A szerkezete is igen jó, rengeteg lehetőségünk van, nem csak annyiból áll az egész könyv, hogy végig kell mennünk egy nyílegyenes úton, s kötelezően meg kell mentenünk a világot jófiúként, ha akarjuk, ha nem (itt pl. még egy rablóbandába is beállhatunk, hogy kihasználva a zűrzavaros, háborús időket, kiraboljunk pár kereskedőt; sőt, a szigeteket lerohanó gonoszokhoz is megkísérelhetünk csatlakozni, de pl. a hozzánk csapódó nőcitól is számtalan módon megszabadulhatunk), szóval egy csomó mellékszál van, kisebb alternatív utak, amelyek ráadásul több ponton és időben is metszik egymást, néhol egészen bravúrosan (igazából a könyv szerkezete annyira bonyolult, és olyan sok kapcsolódás, utalás van a mellékszálak között, hogy ahhoz, hogy valaki mindent elolvashasson, minden szálat végigkövethessen, igencsak meg kell kínlódnia, meg egyszerre 8-10 ujjat kell „hagynia” a könyvben és ilyenek :) ). Persze azért a cél alapvetően itt is nyilván az, hogy miután rájöttünk, kik is vagyunk, és visszanyertük a varázserőnket is (ez amúgy tényleg nagyon ötletesen lett megoldva, a múltunk megismerése közben folyamatosan jutunk újabb és újabb varázslatokhoz), szembeszálljunk a gonosszal, illetve előtte megszerezzünk pár fontos tárgyat és sereget toborozzunk. Utóbbi is érdekes színfolt a könyvben, bár én azért ezt is kidolgoztam volna kicsit jobban, mert a sereggyűjtés, meg a csata is le van tudva pár fejezetben, nem ártott volna, ha lehet kicsit taktikázni a harcban, melyik csapatunkkal mit csináljunk stb., így kissé vázlatos lett az egész, nem éreztem túl komolynak vagy drámainak a „végső összecsapást”. Igaz, kárpótol mindezért a Feirorral való varázspárbaj, majd az ezutáni „visszapillantás” a gyermekkorba (itt a múlt és a jelen összekapcsolása, összefonódása tényleg zseniális, és abszolút felteszi az I-re a pontot úgymond, remek lezárása a könyvnek). Összefoglalva: egy abszolút szuper felépítésű, rengeteg lehetőséget biztosító, izgalmas, fordulatos, igen jó hangulatú, komolyabb stílusú könyvről van szó, mely a viszonylagos sablonossága ellenére is végig érdekes, illetve az egyedi ötletekben sem bővelkedik (a varázslatrendszer mellett tényleg jópofák a halálpontok is, a kedvencem az, amikor a végén elbaltázzuk a dobást, és az érem magába zár :D).
Pár korábbi dologra reagálva:
Nekem nem tűnt zavarosnak, meg követhetetlennek, max. a legeleje, az eszmélés, meg a sírboltos rész a furcsa állatkával, hullával, a csontvázbábukkal, meg a beszélő fénygömbbel, de ha az ember végigér a könyvön, és mondjuk visszaolvassa az elejét is, akkor abszolút minden a helyére kerül. Elvont dolgokra se emlékszem, egyedül a romvárosban van egy-két bizarabb, kevésbé szokásos rész (pl. beszélő ló), de az meg, ahogy Nimretil is írta, egy „mágiával fertőzött” hely, szóval nem is túl meglepő, hogy ott nem sima emberkékkel vagy orkokkal lehet összefutni például. Később már azért bőven túlsúlyba kerülnek a hagyományos fantasy elemek, bár időnként felbukkant egy-két egyénibb szörny, de ennyi.
Maga a cím amúgy kifejezetten passzol a könyvhöz, és nagyon találó is, ezerszer jobb tényleg, mint a „Baljós prófécia” (ami nyilván sokkal direktebb, szokásosabb, hatásvadászabb). Aki meg nem érti, hogy miért ez lett a könyv címe (korábban mintha lett volna ilyen kolléga), az olvassa el a legutolsó pont végét (bár anélkül is elég egyértelmű szerintem).
***
Na és akkor most jön a feketeleves. Ugyanis bár maga a könyv tényleg igen jó, és az én toplistámra is "felküzdötte" magát, de a szöveggel elég sok probléma van (őszintén szólva többet vártam ilyen téren, főleg a hosszas huzavona után), és ez kissé sajnos csökkentette az élményt is (sajna nagyon igényes vagyok ilyen szempontból, minden kis apróság ki tud zökkenteni az olvasásból, bár ezt már írtam). Különösen dühítő, hogy nem is konkrétan a fordítással van gond; ellentétben jó pár egyéb könyvvel, nem magyartalan a szöveg (bár ez itt nem is meglepő, elvégre a Kétélűn azért mégis csak két, a magyarosításban jártas úr dolgozott. :) ), inkább a helyesírási hibák, meg furcsa, oda nem illő kifejezések „tengenek túl” időnként, ezek pedig elég könnyen kiküszöbölhetőek-javíthatóak lettek volna.
Na de rátérve a konkrétumokra…
Helyesírási hibák: akad itt minden, betűlehagyás, felcserélés, az eredetileg egybeirandó szavak különírása, vesszőhiba (sok helyről hiányzik a vessző, de talán még több helyen egyel több van). Embertelen munka lenne most mindet felsorolni (illetve felesleges is, elvégre egy helyesírás-ellenőrzővel sokat ki lehet szűrni ezek közül: egy alapos átolvasással meg szinte mindet), de kb. minden második fejezet szövege „érintett” ebből a szempontból, és akadnak olyanok is, ahol nem is csak egy ilyen jellegű hiba található. Íme pár példa, hogy ne csak a levegőbe beszéljek:
220:
„helytállsz”
„előre lendül”
„nézz rád”
„minden esetre”
„fenn maradsz”.
Illetve ez a „valami gömbforma lebeg előtted, melyben egy emberforma árny billeg ide-oda” se egy szerencsés mondat, már csak a két „forma” miatt sem.
152:
„melltűt tart a kezébe”
„miközben elveszed az melltűt”
345:
„mintha azt mondat volna”
„Fiúk! – fordul ezután az embereihez, vegyétek el mindenét” (Innen két gondolatjel is hiányzik: egy a fickó mondandója, vagyis a „Fiúk” elől, egy pedig az „embereihez” szó utánról, ahol folytatódik a beszéd ugye)
„húzz le minden felszerelési tárgyadat” (Vagy „húzd le” vagy minden „felszerelési tárgyat”)
150:
„már is”
„rád mosolyod”
232:
„de aztán egy közeli erdőbe vezető nyomokra bukkansz” (Vagy egy nyomra, vagy maradhat a nyomokra, de akkor meg az egy nem kell.)
„túl félen”
Na a helyesírási hibákról ennyit.
Egyéb (szerkesztési) bugok, furcsaságok, problémásan megfogalmazott részek, nem megfelelő szóhasználat stb., a teljesség igénye nélkül (csak a fontosabbakat körmöltem le olvasgatás közben, vagy azokat, amik talán apróbbak, de engem pl. kizökkentettek az olvasásból)
INNENTŐL MÁR LEHETNEK SPOILEREK!
1: „Kezeddel ragacsos, langymeleg anyagba tapicskolsz.”
A tapicskolsz dedós, gyerekes kifejezés, nem illik a könyvbe (ez kb. Dörmögő Dömötér színvonal). Sokkal jobb lett volna valami olyasmi, hogy „kezed ragacsos, langymeleg anyagot érint” vagy csak simán „langymeleg anyagba nyúlsz”. Bár ezt már korábban is mondtam talán. :)
15-165:
Ez szerkesztési hiba lehet, pontosabban nincs jól összehangolva két egymás utáni pont szövege. A 165-ös fejezetnél kígyót ír, ami oké is, ha az 51-es pontról jutok oda, de ha a 15-ről, akkor már nem, ott ugyanis semmilyen kígyóról nincs szó.
20:
Na ez is érdekes, ugyanis itt elvileg nem tudom, hogy Fenior a bátyám. (Egyetlen egy úton lehet csak eljutni erre a pontra, és azon ez nem derül ki, csak egy másikon.)
46:
„Bomlasztó”? Ilyen nevű varázslatról korábban nem volt szó, sőt, még ilyen ’jellegűről’, vagyis bomlasztóról sem. Jó, lehet sejteni, hogy ez melyik akar lenni (az a tűzvarázs vagy mi a fene), de ez itt akkor is hiba.
69:
Itt a harmadik mondat múlt időben van írva, amit semmi sem indokol.
82:
Szerintem a „pókerarc” kifejezés egyáltalán nem illik ebbe a könyvbe. Jobb lett volna valami „kifejezéstelen arccal néz” vagy ilyesmi.
86:
Ezt a jelenetet nem értem teljesen. Mi/ki ez az árny, aki rám száll? Én az apámra gondoltam (mivel a végén ő is „árnyformában” jelenik meg, lásd 264), de nem vagyok biztos benne, eleve mit a fenéért „szállna rám”. Meg ettől még miért esik szét a nálam lévő tárgyak egy része? (Az író úgymond „szándéka” nyilván világos, tudom, hogy így akart megszabadítani a fontosabb cuccaimtól, de ezt a jelenetet akkor sem értem teljesen, kellett volna valami magyarázat.)
88:
„Hatalom Szava”
Ilyen varázslatról szerintem nem volt szó korábban.
94:
Ez a „néptribun” kifejezés számomra megint nem fantasy (és játékkönyv) „kompatibilis”. Népvezér jobb lett volna például.
114:
„Több ezer törött nyilat látsz”
Kissé túlzónak tűnik a „több ezer”. Amúgy is, honnan tudom, hogy annyi? :D Szerintem jobb lett volna valami olyan megoldás, hogy a talajt törött nyílvesszők borítják, vagy rengeteg törött nyílvessző stb., szóval számot én biztosan nem írtam volna.
169:
A szöveg itt már csak „Sturramak”-ként hivatkozik a sárkányra (a sárkány szó le sincs írva), ami kissé zavaró. Jó, lehet sejteni, hogy a kettő ugyanaz, de akkor is meg kellett volna említeni valahol (legalább az egyik korábbi pontban), hogy a sárkány az a Sturramak (az is jó kérdés, hogy egyáltalán honnan tudom, hogy ez a neve?)
273:
„Eveződdel vered a körötted úszó kígyókat”
Az angolna tudtommal nem kígyó (még ha hasonlít is rá), hanem hal.
277:
Innen hiányoltam az utalást arra vonatkozóan, hogy fel kell írni a szolga ( „varázslat”) nevét, annál is inkább, mivel az összes többi varázslatnál ez ki van hangsúlyozva. Nem nagy hiba, de így esetleg elfelejtheti a játékos, hogy kiszabadította ezt a figurát, illetve hogy segítségül hívhatja, azt hiszem először én is majdnem így jártam.
298-139:
Itt könnyen elképzelhető az is, hogy nem hogy 6 ÉP-et nem vesztek, de egyet sem (vagyis sebesülés nélkül legyőzöm). A továbbvezető pontnál (139) viszont azt írja, hogy erősen támolyogsz, a pengére mérget kentek stb., szóval tényként veszi, hogy legalább egyszer eltalált az ürge, ami tényleg egyáltalán nem biztos.
339:
A szövegben „szobrot szállító szekér” van írva, holott valójában nem szekéren hever a szobor, hanem csak simán a földön, mivel gurítottam, ugye. (Van olyan rész, ahol szekérre lehet tenni a szobrot, pontosabban valami parasztok teszik fel rá, ha jól emlékszem, de az egy másik rész.)
366-66-289-33:
A 33-nál azt írja, hogy egyre több alak jelenik meg a megszilárdult vízen, holott ha a fenti sorrendben lapozzuk végig a fejezeteket, akkor nem szilárdul meg a víz (az csak akkor következik be, ha a 366-nál a 124-et választjuk, vagyis megdermesztjük a vizet).
369:
„Csurkás hajú fickó”
Én speciel sose hallottam még azt a kifejezést, hogy „csurkás” (max. azt, hogy Csurka :D), felteszem valami ómagyar szó ez is: én kihagytam volna. (Persze ki lehet guglizni, de olvasás közben nyilván nem fogok ezzel vesződni.)
386:
Ez a „nedves tekercs” elég hülyén hangzik, meg nem is egyértelmű, hogy most melyik tárgyról van szó (én pl. csak annyit írtam fel korábban, hogy szereztem egy tekercset, azt nyilván nem, hogy „nedves” ez a bizonyos tekercs, így itt vissza kellett lapoznom, mert nem tudtam, azonos-e a kettő). Valami olyasmi szerencsésebb lett volna, hogy nálad van-e a lovagnál talált tekercs vagy ilyesmi.
Egyebek:
* Szokás szerint zavart az állandó „hogyházás”, bár ezen (hogy miért is kell használni ezt a szót) már korábban is mérgelődtem, ugye. :) A lényeg, hogy hülyén mutat a szövegben amatőr hatású, és szóismétlés elkerülésére meg nem alkalmas, mert a „hogyha”-ban is ugyanúgy benne figyel a „ha” ugye, csak van még előtte egy teljesen felesleges „hogy” is. A szavak közötti „űrt” pedig nem töltelékszavakkal kell kitölteni, a szöveget kell rendesen betördelni.
* Egy csomó helyen a „körülötted” szó helyett „körötted” van, ami engem kifejezetten zavart (ez is egy eléggé ómagyar kifejezés ugye). Ráadásul nem is mindenhol lett lecserélve erre a „körülötted”, ami így szintén elég furán jön ki.
* Valahol van egy olyan szó is, hogy „kalimpál”, ezt szintén úgy kihúztam volna, mint a sicc. :) Főleg, hogy azt hiszem pont egy elég drámai jelenetnél szerepel…
* A „Próféta” (a szobor) szinte mindig más néven van írva (főleg a mocsaras részeknél), hol ücsörgő Próféta, hol Imádkozó stb.
További furcsa mondatok vannak még a következő pontokon is:
212 („a ló tovább ontja a szavakat”: nekem kissé fura ez az "ontja a szavakat", főleg egy ló esetében, mégha tud beszélni, akkor is)
288 („egy bokáig vízzel töltött barlangba érkeztél”, egy barlang nem lehet vízzel töltött, mivel gondolom nem arról van szó, hogy valaki feltöltötte, meg amúgy is, max. „vízzel teli” vagy valami ilyesmi lehet).
149: Itt valósággal tobzódnak a rosszul használt, oda nem illő kifejezések. Pár példa: „a szörnyeteg MUNKÁBA LENDÜLT”, te egyelőre kikerültél a SZÓRÁSBÓL”, „ami elhagyja a FICKÓ fején lévő, szájnak csak erős túlzással nevezhető nyílást”
Biztos akadnak még hasonlók (rémlik valami olyasmi is, hogy például „a füst lassan körbeteker”: max. körülfonni vagy beborítani tud, tekerni nem), de mindet tényleg nem jegyeztem fel, és amúgy sem akarom leellenőrizni-kivesézni a könyvet a legutolsó betűig, főleg így a „megjelenés” után.). :)
Ennyi! Minden (apróbb) hibájával együtt szuper könyv, csak ajánlani tudom minden olyan kollégának, aki már unja a szokásos KJK-kalandokat.
Köszönöm az élményt!
Alapvetően tetszett a könyv, nem csalódtam a Mélység rabszolgáit elkövető szerzőpárosban, végre ismét egy komolyabb, realistább stílusú, történetileg nagyobb ívű, szinte egyáltalán nem az akcióra és a kismillió szükséges tárgyra és azok használatára épülő, egyedi szörnyekkel és ötletekkel teli könyv. :) Mondjuk a történet az persze alapvetően itt sem olyan egetrengető (egy gonosz, évtizedekkel ezelőtt legyőzött és elpusztított mage akarja újra átvenni a hatalmat a fián keresztül, ezt kell megakadályozni), viszont a felépítése érdekes, mert ugye a főszereplő amnéziás, az elején egy sírból mászik ki, és nem emlékszik semmire, folyamatosan jön rá, hogy ki is ő, s keveredik bele az eseményekbe (bár az emlékek, illetve a múlt folyamatos visszatérését kissé aprólékosabban is meg lehetett volna oldani, akár konkrét emlékképeket is bedobhatott volna az író, lásd pl. BB; itt a fsz. „önmagára eszmélését” kicsit vázlatosnak éreztem, bár persze még így is sokat dobott ez az amnéziás figura a könyvön). A szerkezete is igen jó, rengeteg lehetőségünk van, nem csak annyiból áll az egész könyv, hogy végig kell mennünk egy nyílegyenes úton, s kötelezően meg kell mentenünk a világot jófiúként, ha akarjuk, ha nem (itt pl. még egy rablóbandába is beállhatunk, hogy kihasználva a zűrzavaros, háborús időket, kiraboljunk pár kereskedőt; sőt, a szigeteket lerohanó gonoszokhoz is megkísérelhetünk csatlakozni, de pl. a hozzánk csapódó nőcitól is számtalan módon megszabadulhatunk), szóval egy csomó mellékszál van, kisebb alternatív utak, amelyek ráadásul több ponton és időben is metszik egymást, néhol egészen bravúrosan (igazából a könyv szerkezete annyira bonyolult, és olyan sok kapcsolódás, utalás van a mellékszálak között, hogy ahhoz, hogy valaki mindent elolvashasson, minden szálat végigkövethessen, igencsak meg kell kínlódnia, meg egyszerre 8-10 ujjat kell „hagynia” a könyvben és ilyenek :) ). Persze azért a cél alapvetően itt is nyilván az, hogy miután rájöttünk, kik is vagyunk, és visszanyertük a varázserőnket is (ez amúgy tényleg nagyon ötletesen lett megoldva, a múltunk megismerése közben folyamatosan jutunk újabb és újabb varázslatokhoz), szembeszálljunk a gonosszal, illetve előtte megszerezzünk pár fontos tárgyat és sereget toborozzunk. Utóbbi is érdekes színfolt a könyvben, bár én azért ezt is kidolgoztam volna kicsit jobban, mert a sereggyűjtés, meg a csata is le van tudva pár fejezetben, nem ártott volna, ha lehet kicsit taktikázni a harcban, melyik csapatunkkal mit csináljunk stb., így kissé vázlatos lett az egész, nem éreztem túl komolynak vagy drámainak a „végső összecsapást”. Igaz, kárpótol mindezért a Feirorral való varázspárbaj, majd az ezutáni „visszapillantás” a gyermekkorba (itt a múlt és a jelen összekapcsolása, összefonódása tényleg zseniális, és abszolút felteszi az I-re a pontot úgymond, remek lezárása a könyvnek). Összefoglalva: egy abszolút szuper felépítésű, rengeteg lehetőséget biztosító, izgalmas, fordulatos, igen jó hangulatú, komolyabb stílusú könyvről van szó, mely a viszonylagos sablonossága ellenére is végig érdekes, illetve az egyedi ötletekben sem bővelkedik (a varázslatrendszer mellett tényleg jópofák a halálpontok is, a kedvencem az, amikor a végén elbaltázzuk a dobást, és az érem magába zár :D).
Pár korábbi dologra reagálva:
Nekem nem tűnt zavarosnak, meg követhetetlennek, max. a legeleje, az eszmélés, meg a sírboltos rész a furcsa állatkával, hullával, a csontvázbábukkal, meg a beszélő fénygömbbel, de ha az ember végigér a könyvön, és mondjuk visszaolvassa az elejét is, akkor abszolút minden a helyére kerül. Elvont dolgokra se emlékszem, egyedül a romvárosban van egy-két bizarabb, kevésbé szokásos rész (pl. beszélő ló), de az meg, ahogy Nimretil is írta, egy „mágiával fertőzött” hely, szóval nem is túl meglepő, hogy ott nem sima emberkékkel vagy orkokkal lehet összefutni például. Később már azért bőven túlsúlyba kerülnek a hagyományos fantasy elemek, bár időnként felbukkant egy-két egyénibb szörny, de ennyi.
Maga a cím amúgy kifejezetten passzol a könyvhöz, és nagyon találó is, ezerszer jobb tényleg, mint a „Baljós prófécia” (ami nyilván sokkal direktebb, szokásosabb, hatásvadászabb). Aki meg nem érti, hogy miért ez lett a könyv címe (korábban mintha lett volna ilyen kolléga), az olvassa el a legutolsó pont végét (bár anélkül is elég egyértelmű szerintem).
***
Na és akkor most jön a feketeleves. Ugyanis bár maga a könyv tényleg igen jó, és az én toplistámra is "felküzdötte" magát, de a szöveggel elég sok probléma van (őszintén szólva többet vártam ilyen téren, főleg a hosszas huzavona után), és ez kissé sajnos csökkentette az élményt is (sajna nagyon igényes vagyok ilyen szempontból, minden kis apróság ki tud zökkenteni az olvasásból, bár ezt már írtam). Különösen dühítő, hogy nem is konkrétan a fordítással van gond; ellentétben jó pár egyéb könyvvel, nem magyartalan a szöveg (bár ez itt nem is meglepő, elvégre a Kétélűn azért mégis csak két, a magyarosításban jártas úr dolgozott. :) ), inkább a helyesírási hibák, meg furcsa, oda nem illő kifejezések „tengenek túl” időnként, ezek pedig elég könnyen kiküszöbölhetőek-javíthatóak lettek volna.
Na de rátérve a konkrétumokra…
Helyesírási hibák: akad itt minden, betűlehagyás, felcserélés, az eredetileg egybeirandó szavak különírása, vesszőhiba (sok helyről hiányzik a vessző, de talán még több helyen egyel több van). Embertelen munka lenne most mindet felsorolni (illetve felesleges is, elvégre egy helyesírás-ellenőrzővel sokat ki lehet szűrni ezek közül: egy alapos átolvasással meg szinte mindet), de kb. minden második fejezet szövege „érintett” ebből a szempontból, és akadnak olyanok is, ahol nem is csak egy ilyen jellegű hiba található. Íme pár példa, hogy ne csak a levegőbe beszéljek:
220:
„helytállsz”
„előre lendül”
„nézz rád”
„minden esetre”
„fenn maradsz”.
Illetve ez a „valami gömbforma lebeg előtted, melyben egy emberforma árny billeg ide-oda” se egy szerencsés mondat, már csak a két „forma” miatt sem.
152:
„melltűt tart a kezébe”
„miközben elveszed az melltűt”
345:
„mintha azt mondat volna”
„Fiúk! – fordul ezután az embereihez, vegyétek el mindenét” (Innen két gondolatjel is hiányzik: egy a fickó mondandója, vagyis a „Fiúk” elől, egy pedig az „embereihez” szó utánról, ahol folytatódik a beszéd ugye)
„húzz le minden felszerelési tárgyadat” (Vagy „húzd le” vagy minden „felszerelési tárgyat”)
150:
„már is”
„rád mosolyod”
232:
„de aztán egy közeli erdőbe vezető nyomokra bukkansz” (Vagy egy nyomra, vagy maradhat a nyomokra, de akkor meg az egy nem kell.)
„túl félen”
Na a helyesírási hibákról ennyit.
Egyéb (szerkesztési) bugok, furcsaságok, problémásan megfogalmazott részek, nem megfelelő szóhasználat stb., a teljesség igénye nélkül (csak a fontosabbakat körmöltem le olvasgatás közben, vagy azokat, amik talán apróbbak, de engem pl. kizökkentettek az olvasásból)
INNENTŐL MÁR LEHETNEK SPOILEREK!
1: „Kezeddel ragacsos, langymeleg anyagba tapicskolsz.”
A tapicskolsz dedós, gyerekes kifejezés, nem illik a könyvbe (ez kb. Dörmögő Dömötér színvonal). Sokkal jobb lett volna valami olyasmi, hogy „kezed ragacsos, langymeleg anyagot érint” vagy csak simán „langymeleg anyagba nyúlsz”. Bár ezt már korábban is mondtam talán. :)
15-165:
Ez szerkesztési hiba lehet, pontosabban nincs jól összehangolva két egymás utáni pont szövege. A 165-ös fejezetnél kígyót ír, ami oké is, ha az 51-es pontról jutok oda, de ha a 15-ről, akkor már nem, ott ugyanis semmilyen kígyóról nincs szó.
20:
Na ez is érdekes, ugyanis itt elvileg nem tudom, hogy Fenior a bátyám. (Egyetlen egy úton lehet csak eljutni erre a pontra, és azon ez nem derül ki, csak egy másikon.)
46:
„Bomlasztó”? Ilyen nevű varázslatról korábban nem volt szó, sőt, még ilyen ’jellegűről’, vagyis bomlasztóról sem. Jó, lehet sejteni, hogy ez melyik akar lenni (az a tűzvarázs vagy mi a fene), de ez itt akkor is hiba.
69:
Itt a harmadik mondat múlt időben van írva, amit semmi sem indokol.
82:
Szerintem a „pókerarc” kifejezés egyáltalán nem illik ebbe a könyvbe. Jobb lett volna valami „kifejezéstelen arccal néz” vagy ilyesmi.
86:
Ezt a jelenetet nem értem teljesen. Mi/ki ez az árny, aki rám száll? Én az apámra gondoltam (mivel a végén ő is „árnyformában” jelenik meg, lásd 264), de nem vagyok biztos benne, eleve mit a fenéért „szállna rám”. Meg ettől még miért esik szét a nálam lévő tárgyak egy része? (Az író úgymond „szándéka” nyilván világos, tudom, hogy így akart megszabadítani a fontosabb cuccaimtól, de ezt a jelenetet akkor sem értem teljesen, kellett volna valami magyarázat.)
88:
„Hatalom Szava”
Ilyen varázslatról szerintem nem volt szó korábban.
94:
Ez a „néptribun” kifejezés számomra megint nem fantasy (és játékkönyv) „kompatibilis”. Népvezér jobb lett volna például.
114:
„Több ezer törött nyilat látsz”
Kissé túlzónak tűnik a „több ezer”. Amúgy is, honnan tudom, hogy annyi? :D Szerintem jobb lett volna valami olyan megoldás, hogy a talajt törött nyílvesszők borítják, vagy rengeteg törött nyílvessző stb., szóval számot én biztosan nem írtam volna.
169:
A szöveg itt már csak „Sturramak”-ként hivatkozik a sárkányra (a sárkány szó le sincs írva), ami kissé zavaró. Jó, lehet sejteni, hogy a kettő ugyanaz, de akkor is meg kellett volna említeni valahol (legalább az egyik korábbi pontban), hogy a sárkány az a Sturramak (az is jó kérdés, hogy egyáltalán honnan tudom, hogy ez a neve?)
273:
„Eveződdel vered a körötted úszó kígyókat”
Az angolna tudtommal nem kígyó (még ha hasonlít is rá), hanem hal.
277:
Innen hiányoltam az utalást arra vonatkozóan, hogy fel kell írni a szolga ( „varázslat”) nevét, annál is inkább, mivel az összes többi varázslatnál ez ki van hangsúlyozva. Nem nagy hiba, de így esetleg elfelejtheti a játékos, hogy kiszabadította ezt a figurát, illetve hogy segítségül hívhatja, azt hiszem először én is majdnem így jártam.
298-139:
Itt könnyen elképzelhető az is, hogy nem hogy 6 ÉP-et nem vesztek, de egyet sem (vagyis sebesülés nélkül legyőzöm). A továbbvezető pontnál (139) viszont azt írja, hogy erősen támolyogsz, a pengére mérget kentek stb., szóval tényként veszi, hogy legalább egyszer eltalált az ürge, ami tényleg egyáltalán nem biztos.
339:
A szövegben „szobrot szállító szekér” van írva, holott valójában nem szekéren hever a szobor, hanem csak simán a földön, mivel gurítottam, ugye. (Van olyan rész, ahol szekérre lehet tenni a szobrot, pontosabban valami parasztok teszik fel rá, ha jól emlékszem, de az egy másik rész.)
366-66-289-33:
A 33-nál azt írja, hogy egyre több alak jelenik meg a megszilárdult vízen, holott ha a fenti sorrendben lapozzuk végig a fejezeteket, akkor nem szilárdul meg a víz (az csak akkor következik be, ha a 366-nál a 124-et választjuk, vagyis megdermesztjük a vizet).
369:
„Csurkás hajú fickó”
Én speciel sose hallottam még azt a kifejezést, hogy „csurkás” (max. azt, hogy Csurka :D), felteszem valami ómagyar szó ez is: én kihagytam volna. (Persze ki lehet guglizni, de olvasás közben nyilván nem fogok ezzel vesződni.)
386:
Ez a „nedves tekercs” elég hülyén hangzik, meg nem is egyértelmű, hogy most melyik tárgyról van szó (én pl. csak annyit írtam fel korábban, hogy szereztem egy tekercset, azt nyilván nem, hogy „nedves” ez a bizonyos tekercs, így itt vissza kellett lapoznom, mert nem tudtam, azonos-e a kettő). Valami olyasmi szerencsésebb lett volna, hogy nálad van-e a lovagnál talált tekercs vagy ilyesmi.
Egyebek:
* Szokás szerint zavart az állandó „hogyházás”, bár ezen (hogy miért is kell használni ezt a szót) már korábban is mérgelődtem, ugye. :) A lényeg, hogy hülyén mutat a szövegben amatőr hatású, és szóismétlés elkerülésére meg nem alkalmas, mert a „hogyha”-ban is ugyanúgy benne figyel a „ha” ugye, csak van még előtte egy teljesen felesleges „hogy” is. A szavak közötti „űrt” pedig nem töltelékszavakkal kell kitölteni, a szöveget kell rendesen betördelni.
* Egy csomó helyen a „körülötted” szó helyett „körötted” van, ami engem kifejezetten zavart (ez is egy eléggé ómagyar kifejezés ugye). Ráadásul nem is mindenhol lett lecserélve erre a „körülötted”, ami így szintén elég furán jön ki.
* Valahol van egy olyan szó is, hogy „kalimpál”, ezt szintén úgy kihúztam volna, mint a sicc. :) Főleg, hogy azt hiszem pont egy elég drámai jelenetnél szerepel…
* A „Próféta” (a szobor) szinte mindig más néven van írva (főleg a mocsaras részeknél), hol ücsörgő Próféta, hol Imádkozó stb.
További furcsa mondatok vannak még a következő pontokon is:
212 („a ló tovább ontja a szavakat”: nekem kissé fura ez az "ontja a szavakat", főleg egy ló esetében, mégha tud beszélni, akkor is)
288 („egy bokáig vízzel töltött barlangba érkeztél”, egy barlang nem lehet vízzel töltött, mivel gondolom nem arról van szó, hogy valaki feltöltötte, meg amúgy is, max. „vízzel teli” vagy valami ilyesmi lehet).
149: Itt valósággal tobzódnak a rosszul használt, oda nem illő kifejezések. Pár példa: „a szörnyeteg MUNKÁBA LENDÜLT”, te egyelőre kikerültél a SZÓRÁSBÓL”, „ami elhagyja a FICKÓ fején lévő, szájnak csak erős túlzással nevezhető nyílást”
Biztos akadnak még hasonlók (rémlik valami olyasmi is, hogy például „a füst lassan körbeteker”: max. körülfonni vagy beborítani tud, tekerni nem), de mindet tényleg nem jegyeztem fel, és amúgy sem akarom leellenőrizni-kivesézni a könyvet a legutolsó betűig, főleg így a „megjelenés” után.). :)
Ennyi! Minden (apróbb) hibájával együtt szuper könyv, csak ajánlani tudom minden olyan kollégának, aki már unja a szokásos KJK-kalandokat.
Köszönöm az élményt!
© Zoleeka
2011. február 17. 17:30 | Válasz erre | #147
A fooldalon levo uj ikonot csak most vettem eszre. :)))))))) Nagyon cuki.
© nimretil
2011. február 13. 21:50 | Válasz erre | #146
Nekem is ez jött le a hsz-edből, azért is kértem, hogy jelezd őket, ha nem probléma. Szerencsére a helyesírási hibák eléggé objektívak, szóval azokból biztosan nem lesz vita. :)
© Kamo
2011. február 13. 20:08 | Válasz erre | #145
Nekem eddig tetszik a könyv, a hibákat csak a helyesírásra értettem!
© SzG
2011. február 13. 14:01 | Válasz erre | #144
:D
Nem hiszem, hogy ezt olyan részletekbe menően ki fogom elemezni, mint pl. a Tűzhegyet vagy a Végzet erdejét (max. akkor, ha majd egyszer szóba kerül egy utánnyomás... bár amúgy nem hiszem, hogy annyira bugtalanítani kellene, illetve hogy tényleg tele lenne hibákkal), de vmi "élménybeszámolót" majd biztos összehozok róla (elvileg napokon belül itt lesz a könyv :) ).
Amúgy valszeg be fog kerülni a top10-embe, azok alapján, amit Nimretil írt róla, elég jónak tűnik + a szerzőpáros előző könyve (A mélység rabszolgái) is betalált nálam, szóval rossz már nem is nagyon lehet. :)
Nem hiszem, hogy ezt olyan részletekbe menően ki fogom elemezni, mint pl. a Tűzhegyet vagy a Végzet erdejét (max. akkor, ha majd egyszer szóba kerül egy utánnyomás... bár amúgy nem hiszem, hogy annyira bugtalanítani kellene, illetve hogy tényleg tele lenne hibákkal), de vmi "élménybeszámolót" majd biztos összehozok róla (elvileg napokon belül itt lesz a könyv :) ).
Amúgy valszeg be fog kerülni a top10-embe, azok alapján, amit Nimretil írt róla, elég jónak tűnik + a szerzőpáros előző könyve (A mélység rabszolgái) is betalált nálam, szóval rossz már nem is nagyon lehet. :)
© Kamo
2011. február 13. 13:32 | Válasz erre | #143
Most akkor várok SZG kolléga hibalistájára, nehogy már elvegyem a kenyerét.[smiley]awink[/smiley][smiley]finom[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. február 13. 10:08 | Válasz erre | #142
Igazából ez SZG kolléga szakterüllete, már mint a "hibakeresés", ő biztosan összehozna pár kilobájtra valót! Én megelégszem annyival is, hogy írok a fórumba néhány "Kilmasteres" gondolatot, amit aztán tíz másik hasonlóan kósza gondolat követ. De legalább él és virul a fórum...[smiley]email[/smiley]
© nimretil
2011. február 13. 09:47 | Válasz erre | #141
Ezért elnézést kérek, pedig valóban nem egyszer olvastuk át. Beírnád őket a fórumba?
Nem tűnne sárdobálásnak, jöhetnek hibák, negatívumok is, csak akkor kellene a konkrét példa is. Szóval tényleg örülnék, ha minden hibát jeleznél.
Nem tűnne sárdobálásnak, jöhetnek hibák, negatívumok is, csak akkor kellene a konkrét példa is. Szóval tényleg örülnék, ha minden hibát jeleznél.
© Anry
2011. február 13. 08:48 | Válasz erre | #140
Én MINDEN könyvet véleményezek, de akkor kapcsolódtam csak be hozzátok, amikor már a hetedik megjelenése volt küszöbön. Lassan haladok, nem kapkodom el, szeretném mindegyiket szépen kiélvezni. Jelenleg az Éjsárkánynál tartok még "csak". A Kétélű Jóslatba is belelapoztam, mint mindegyikbe, amit megszereztem és az első benyomásaim nekem kedvezőek. Időnként szükség van olyan könyvre is, ami nem veszi túlságosan komolyan magát és egy kicsit pszichotikus.. [smiley]nyes[/smiley]
© Kamo
2011. február 13. 00:38 | Válasz erre | #139
Én most is olvasom a könyvet, de minden fejezetben legalább egy helyesírási hibával találkozom! Pedig nem úgy tűnt, hogy kapkodva lett kiadva...
Edit: Jah, és amúgy nekem eddig nincs vele bajom. De még nagyon az elején járok...
Edit: Jah, és amúgy nekem eddig nincs vele bajom. De még nagyon az elején járok...
© nimretil
2011. február 12. 23:20 | Válasz erre | #138
Jó. :)
Akkor:
egy: én örülnék, ha kétélű lenne a jóslatod, mert, mint a könyvből is kiderül, ez esetben téged érintene negatívan és nem engem. :) Nem mintha a károdat akarnám... Na jó, egész pontosan téged is érinthetne. Szóval vigyázz, nehogy magadat vágd meg vele.
kettő: nem, nem lesz benne a top semennyibe, de ez engem nem is nagyon zavar, nem azért tetszik nekem valami, mert sok embernek bejön. Érdekes, de ha a legnagyobb top listát néznék, akkor ma valószínűleg könyvek közül a Harry Potter jönne ki nyertesen, bár lehet már a Twilight a menő.
három: az önkritika nem a magadról írt kritika. (szvsz, bár úgy látom, pl. Urialtryl is így látja, illetve én ezt hámoztam ki a szavaiból. Ha összefutok egy nyelvésszel, feltétlen megkérdezem.)
négy: ha gondolod, én nem ragaszkodom ahhoz, hogy vitázzunk. Azokra a gondolataidra, amelyekre nem akarod, hogy reagáljak tegyél valamilyen jelzést.
öt: köszönöm, hogy legalább te véleményezted, sőt, nyilván kizárólag jóindulatból, azt is számon tartod, hogy hányan teszik még ezt meg.
hat: tévedés ne essék, semmi bajom veled, sőt, tényleg egy fél mondatba kerül, és nem is "véleménycserélek" tovább ebben a témában. :)
nyolc: jó, akkor az enyém még összefüggéstelenebb lenne, ha ez a szó jobban bejön
kilenc: a hét kimaradt
tíz: csak hogy kerek szám legyen
Köszönöm a választ, nélküled már tényleg behalt volna a téma.
Akkor:
egy: én örülnék, ha kétélű lenne a jóslatod, mert, mint a könyvből is kiderül, ez esetben téged érintene negatívan és nem engem. :) Nem mintha a károdat akarnám... Na jó, egész pontosan téged is érinthetne. Szóval vigyázz, nehogy magadat vágd meg vele.
kettő: nem, nem lesz benne a top semennyibe, de ez engem nem is nagyon zavar, nem azért tetszik nekem valami, mert sok embernek bejön. Érdekes, de ha a legnagyobb top listát néznék, akkor ma valószínűleg könyvek közül a Harry Potter jönne ki nyertesen, bár lehet már a Twilight a menő.
három: az önkritika nem a magadról írt kritika. (szvsz, bár úgy látom, pl. Urialtryl is így látja, illetve én ezt hámoztam ki a szavaiból. Ha összefutok egy nyelvésszel, feltétlen megkérdezem.)
négy: ha gondolod, én nem ragaszkodom ahhoz, hogy vitázzunk. Azokra a gondolataidra, amelyekre nem akarod, hogy reagáljak tegyél valamilyen jelzést.
öt: köszönöm, hogy legalább te véleményezted, sőt, nyilván kizárólag jóindulatból, azt is számon tartod, hogy hányan teszik még ezt meg.
hat: tévedés ne essék, semmi bajom veled, sőt, tényleg egy fél mondatba kerül, és nem is "véleménycserélek" tovább ebben a témában. :)
nyolc: jó, akkor az enyém még összefüggéstelenebb lenne, ha ez a szó jobban bejön
kilenc: a hét kimaradt
tíz: csak hogy kerek szám legyen
Köszönöm a választ, nélküled már tényleg behalt volna a téma.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. február 12. 21:30 | Válasz erre | #137
Én a könyvet kritikus szemmel néztem, és némi önkritikát és nem önvéleményt gyakoroltam! Nem a bonyolultsággal van baj, számomra összefüggéstelen az egész! De lovagolhatnánk a szavakon napestig, véleménykülönbség alakult ki közöttünk, melynek valószínűsíthetően a következő könyv lesz a lezárása, mert akkor már arról fogunk vitázni, illetve véleményt cserélni. Olvasva itt az eddigi hozzászólásokat sokan nem méltatták, de nem is véleményezték ezt a könyvet, mintha mindenki téli szabadságát töltené távol a számítógépes világtól. Kíváncsi leszek mennyi Zagor.hu-s olvasó teszi be a top 5-be ezt a könyvet. Én megjósolni sem merem, gyanítom az is kétélű lenne...[smiley]crazya[/smiley]
© nimretil
2011. február 12. 20:08 | Válasz erre | #136
"könyvről alkotott - tőlem nem megszokott - kritika miatt."
"Halihó!
Ezúton kérek mindenkit, hogy a véleményt ne tévessze össze a kritikával." (Urialtryl)
:)
Pedig nincs benne semmi bonyolult. :) Most járok egy saját 200 pontos szösszenet végén, ha ezt nehéz megérteni, akkor azt egy élet alatt sem lehetséges.
"Halihó!
Ezúton kérek mindenkit, hogy a véleményt ne tévessze össze a kritikával." (Urialtryl)
:)
Pedig nincs benne semmi bonyolult. :) Most járok egy saját 200 pontos szösszenet végén, ha ezt nehéz megérteni, akkor azt egy élet alatt sem lehetséges.
© Kamo
2011. február 12. 18:21 | Válasz erre | #135
Rendben, köszönöm. Akkor hát ez van, remélem a történet kárpótol majd...
[spoiler]Amúgy ide elkezdtem leírni a hibákat, amiket eddig találtam (mindjárt a Bevezetésben), de aztán rájöttem, hogy talán sárdobálásnak látszana tettem, pedig nem ez a célom: így tehát inkább elolvasom a könyvet, aztán majd utána egyben mindent.[/spoiler]
[spoiler]Amúgy ide elkezdtem leírni a hibákat, amiket eddig találtam (mindjárt a Bevezetésben), de aztán rájöttem, hogy talán sárdobálásnak látszana tettem, pedig nem ez a célom: így tehát inkább elolvasom a könyvet, aztán majd utána egyben mindent.[/spoiler]
© runner
2011. február 12. 18:12 | Válasz erre | #134
A belső képek ilyen vonalasak, amiknek nagyon nehéz javítani a minőségét, de szinte megegyeznek az eredeti könyvben lévők minőségével.
Ezek ilyenek.
A borító sajna régebben készül, egy akkor éppen legjobbnak mondott netes képből.
Amúgy a könyvem borítója nekem gyűrött, tehát ez maradt.
De valóban kissé pixeles.
A főhős Te vagy!
Ezek ilyenek.
A borító sajna régebben készül, egy akkor éppen legjobbnak mondott netes képből.
Amúgy a könyvem borítója nekem gyűrött, tehát ez maradt.
De valóban kissé pixeles.
A főhős Te vagy!
© Kamo
2011. február 12. 18:02 | Válasz erre | #133
Most kezdem el olvasni, remélem a történet tetszeni fog nekem.
Anry: Az eddigiekkel ellentétben, most sokkal gyengébb lett a belső illusztrációk (meg a borítókép) minősége, ezt nem tudom, miért történt.
Anry: Az eddigiekkel ellentétben, most sokkal gyengébb lett a belső illusztrációk (meg a borítókép) minősége, ezt nem tudom, miért történt.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. február 12. 16:44 | Válasz erre | #132
Nem akarok azzal a csúnya mondással élni: Amilyen a könyv, olyan a borító, tekintve, hogy az idáig megjelent zagoros kiadások mind igényesek és szépek voltak. Én nem rendeltem még a könyvből, egyrészt az anyagiak, másrészt a könyvről alkotott - tőlem nem megszokott - kritika miatt. Sokan gagyizták itt a Lopakodó lelkeket, de az legalább érthető, még ha eléggé alacsony is a színvonala. Ezt a könyvet meg nem is értem, és a színvonaláról nem is írok, (és itt nem a fordítási részt értem, bár ha átírtátok volna a könyvet mindannyian jobban járunk!) De mindig van még több soronkövetkező könyv; a Káosz urának az elejébe olvastam bele, az eléggé szimpi volt, a Kard mestere pedig szerintem sokaknak tetszeni fog, bár nem veheti fel a versenyt a Top 5-ös listás könyvekkel. Talán a top 20-ba férne csak bele...[smiley]vigyor2[/smiley]
© Anry
2011. február 12. 16:42 | Válasz erre | #131
Ha megnézed a rajzokat a könyvben, a színezések vonalakból állnak össze, ez a technika kelt számodra ilyen hatást. A borító illusztrációját is ugyanaz követte el, de mivel a könyvben lévő képekkel ellentétben színes így ott nem tudom megmondani, hogy mennyire "direkt" a jelenlegi forma.
© Kamo
2011. február 12. 14:48 | Válasz erre | #130
Csak nekem tűnik úgy, hogy a képminőség most nagyon gyatra lett? Vagy az eredetibe is ilyen gyenge minőségű képek kerültek? Már a borító képe is pixeles... Ha csak az enyém ilyen, akkor wááá, de ha nem, akkor meg nem értem, hogy miért lett most ez ilyen. Ki mit mond?
© ruszi79
2011. január 29. 07:48 | Válasz erre | #129
A könyv felénél járhatok, és kifejezetten tetszik egyenlőre a nem szokványos kjk stílus. A környezet és szövegvilág úgyszintén. Az egyetlen kivetnivaló, de lehet, hogy csak szerintem a játék elején az érték meghatározás. Értem én, hogy mit szeretett volna ezzel az író, de nekem valahogy nem jött át. A jól megkomponált fejezetek, között fogalmam sincs kiben bízhatok. Ez egyik erőssége a játéknak.
A másik az apránként szivárogtatott információ, ami nem engedi lankadni a figyelmet. Bár a 7 16 9-es értékeimmel elsőre nem fogom végig vinni, a valószínűleg már most hiányzó tárgyakról infóról nem is beszélve, de ha a játék íve nem csökken elégedett leszek. Ez a második könyv amit olvasok, de csak azt tudok, amit az első után. Gratulálni az elvégzett munkához.
A másik az apránként szivárogtatott információ, ami nem engedi lankadni a figyelmet. Bár a 7 16 9-es értékeimmel elsőre nem fogom végig vinni, a valószínűleg már most hiányzó tárgyakról infóról nem is beszélve, de ha a játék íve nem csökken elégedett leszek. Ez a második könyv amit olvasok, de csak azt tudok, amit az első után. Gratulálni az elvégzett munkához.
2011. január 28. 21:37 | Válasz erre | #128
Ősfantasy alatt én az olyan történeteket értettem, mint a Halállabirintus, Haláltalizmán, Kaland Játék Varázslat sorozat és ezekhez hasonlók.
Elvontnak azt tartottam, hogy gyakorlatilag minden második fejezetponton megjelenik valami természetfeletti lény, vagy valami fura varázslat.
Elvontnak azt tartottam, hogy gyakorlatilag minden második fejezetponton megjelenik valami természetfeletti lény, vagy valami fura varázslat.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. január 28. 21:37 | Válasz erre | #127
Hát én is valami hasonlóról beszéltem, persze ettől függetlenül vittem tovább is a történetet, de számomra nem tisztult semmit ez a "balladai homály". Lehet, hogy tényleg ez egy új koncepció, hülyítsd a kalandort, ne legyen könnyű a dolga, na de Steve Jackson ezt tökélyre vitte a Pusztítóban. Elsőre ott sem értettem mit is akar az író! Azért nem szomorkodom, van még a talonban pár könyv, ami arra vár, hogy hős kalandorként kiolvassam. Itt van mindjárt a Vérfarkas üvöltése... (J. Green jól feladta megint a leckét!) [smiley]eljen[/smiley]
© nimretil
2011. január 28. 21:25 | Válasz erre | #126
"Sajnáltam szegény ormányos állatot, amiért nem volt rá opció, hogy kiszabadítsam." - igen, nekem is tetszett volna, ha ki lehetett volna őt is vinni. De hát szegény játékos akkor tér magához egy szarkofágban, iszonyatosan fáj a feje, ráadásul a mennyezet is elkezd rászakadni. Ilyen körülmények között szerintem bárkinek elnézhetjük, ha "nincs a toppon".
© nimretil
2011. január 28. 21:22 | Válasz erre | #125
"A játék közbeni tulajdonságmeghatározás is zavaró volt, nem láttam semmi értelmét." - ennek én sem láttam értelmét, elképzelésem sincs, miért így oldotta meg az író. Ha a döntésed befolyásolta volna értékeidet, akkor nyilván más lett volna a helyzet, így viszont csak fejezetpont pocsékolás.
"Elkezdtem, egy sejpítő ló hátán átnyargaltam valami nagyon boldog helyre." - pedig az elég egyértelmű csapda, elvégre már van egy akaratát vesztett lovas a ló hátán. Amúgy nekem az a halálpont különösen tetszett, tényleg nem csak annyi, hogy meghalsz és kész :)
"Nagyon kaotikusnak tűnik a történet így, a könyv eleje alapján. Szerintem túlságosan eröltett ez a sok misztikus elem." - az elvont azért szerintem túlzás, ha a lerombolt városra gondolsz, az végül is számos varázslat eredménye, tehát a különös dolgok már-már szükségszerűek. A történet pedig (sajnos) egyáltalán nem öszetett.
"Később pedig a tükörképemmel való küzdelemnél az első gondolatom az volt, hogy: "Jajj ne! Már megint?"." - igen, ezt már olvashattuk pár helyen.
"A fordítás, és a szerkesztés viszont igényes, - kösz - de a történet inkább az elvontabb történetek kedvelőinek való, mint a hagyományos ősfantasy rajongóknak. )" - hát, ki mit tekint "ősfantasy-nak :) Az én igényeimhez képest ez is túlságosan egyszerű és sablonos történet, bár szívesen olvasnék egy tényleg elvontabb lapozgatóst. Vagy ha nem is elvont, legalább összetettebb története lenne...
"Elkezdtem, egy sejpítő ló hátán átnyargaltam valami nagyon boldog helyre." - pedig az elég egyértelmű csapda, elvégre már van egy akaratát vesztett lovas a ló hátán. Amúgy nekem az a halálpont különösen tetszett, tényleg nem csak annyi, hogy meghalsz és kész :)
"Nagyon kaotikusnak tűnik a történet így, a könyv eleje alapján. Szerintem túlságosan eröltett ez a sok misztikus elem." - az elvont azért szerintem túlzás, ha a lerombolt városra gondolsz, az végül is számos varázslat eredménye, tehát a különös dolgok már-már szükségszerűek. A történet pedig (sajnos) egyáltalán nem öszetett.
"Később pedig a tükörképemmel való küzdelemnél az első gondolatom az volt, hogy: "Jajj ne! Már megint?"." - igen, ezt már olvashattuk pár helyen.
"A fordítás, és a szerkesztés viszont igényes, - kösz - de a történet inkább az elvontabb történetek kedvelőinek való, mint a hagyományos ősfantasy rajongóknak. )" - hát, ki mit tekint "ősfantasy-nak :) Az én igényeimhez képest ez is túlságosan egyszerű és sablonos történet, bár szívesen olvasnék egy tényleg elvontabb lapozgatóst. Vagy ha nem is elvont, legalább összetettebb története lenne...
2011. január 28. 21:15 | Válasz erre | #124
Még valami.vSajnáltam szegény ormányos állatot, amiért nem volt rá opció, hogy kiszabadítsam.
2011. január 28. 21:05 | Válasz erre | #123
Elkezdtem, egy sejpítő ló hátán átnyargaltam valami nagyon boldog helyre.
Nagyon kaotikusnak tűnik a történet így, a könyv eleje alapján. Szerintem túlságosan eröltett ez a sok misztikus elem. A bevezető szövegen jót mosolyogtam. Elzagyvál pár olyan infót, aminek első olvasásra semmi értelme, ráadásul közli a könyv, hogy erről semmit sem tudok. Csak arra jó az egész, hogy összezavarja az embert már az első mondatok olvasása során.
A játék közbeni tulajdonságmeghatározás is zavaró volt, nem láttam semmi értelmét. Később pedig a tükörképemmel való küzdelemnél az első gondolatom az volt, hogy: "Jajj ne! Már megint?".
A fordítás, és a szerkesztés viszont igényes, de a történet inkább az elvontabb történetek kedvelőinek való, mint a hagyományos ősfantasy rajongóknak. )
Nagyon kaotikusnak tűnik a történet így, a könyv eleje alapján. Szerintem túlságosan eröltett ez a sok misztikus elem. A bevezető szövegen jót mosolyogtam. Elzagyvál pár olyan infót, aminek első olvasásra semmi értelme, ráadásul közli a könyv, hogy erről semmit sem tudok. Csak arra jó az egész, hogy összezavarja az embert már az első mondatok olvasása során.
A játék közbeni tulajdonságmeghatározás is zavaró volt, nem láttam semmi értelmét. Később pedig a tükörképemmel való küzdelemnél az első gondolatom az volt, hogy: "Jajj ne! Már megint?".
A fordítás, és a szerkesztés viszont igényes, de a történet inkább az elvontabb történetek kedvelőinek való, mint a hagyományos ősfantasy rajongóknak. )
© nimretil
2011. január 28. 15:03 | Válasz erre | #122
Hát, végül is nem az átlag kjk-k közé tartozik. Csak az a bosszantó, hogy az eddigi hsz-eid alapján pont azok miatt az elemek miatt húztad le, amik miatt nekem tetszett...
Ráadásul azelőtt, hogy egyáltalán elolvastad volna.
Ráadásul azelőtt, hogy egyáltalán elolvastad volna.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. január 28. 14:48 | Válasz erre | #121
Hát akkor tényleg eltérő az ízlésünk Nimretil, na de ez így is van jól, ahány forumozó, annyi kedvenc KJK könyv! Ami pedig a véleményemet illeti ha valami nem tetszik azt mindig ilyen formában (némi iróniával) adom elő. Amikor pedig azt írod, hogy a könyv nem tökéletes, ebben igazat tudok neked adni...[smiley]nyes[/smiley]
© nimretil
2011. január 28. 14:29 | Válasz erre | #120
Igen, de itt közben zajlanak a világ dolgai, nem csak egy mindentől elzárt házban mászkálsz.
Nem mondom, hogy a könyv tökéletes, de nekem az egyik kedvencem a kjk-k közül, és azok alapján amit írtál, abszolut nem értem, miért kellett ennyire lehúzni...
Nem mondom, hogy a könyv tökéletes, de nekem az egyik kedvencem a kjk-k közül, és azok alapján amit írtál, abszolut nem értem, miért kellett ennyire lehúzni...
© nimretil
2011. január 28. 14:27 | Válasz erre | #119
"Ugye elmegyünk a társammal banditákra vadászni! Felmegyünk a fára, banditavezér észrevesz, le a fáról, lerázom őket azzal a dumával, hogy varázsló vagyok, erre aztán ők elszelelnek a társamról meg semmi hír aztán. Ő fenn maradt a fán?"
Ez szerintem teljesen logikus. Velkos nem a társad, csupán összefutottatok. Amúgy sem az az erkölcsös szereplő, és semmit nem jelentesz számára. Persze, hogy nem fog utánad mászni, esetleg felkutatni a későbbiekben. Sőt, ha lehetősége van rá, és úgy látja jónak, gondolkodás nélkül megöl. Szóval nem értem, miért kéne utána bármit is tudnod róla.
Az ár pedig a "kétélű jóslat" miatt "ekkora", és a végén derül fény a miértekre. A történet elején pedig nem hogy elveszti az ember a fonalat, de igazából még fel sem vette, mint már annyiszor írtam, a végére érve derülnek ki a dolgok. Éppen emiatt is tetszett jobban, mint egy átlag labirintusos könyv, amiben semmi nem történik.
Sőt, a fás részre visszatérve, nekem az tetszett legjobban, hogy itt tényleg vannak alternatívák. Mert teljesen más történik, ha elárulod Velkost, és leszedeted a fáról, mintha hagyod fent. Sőt, már a találkozásotok alkalmával végezhetsz vele, de az is lehet, hogy ő végez majd veled egy váratlan pillanatban.
A halálpontok is jobban tetszettek itt, mert azok is változatosak, nem csak annyiról van szó, hogy meghalsz és kész.
A teljességre pedig törekedni kell...
Ez szerintem teljesen logikus. Velkos nem a társad, csupán összefutottatok. Amúgy sem az az erkölcsös szereplő, és semmit nem jelentesz számára. Persze, hogy nem fog utánad mászni, esetleg felkutatni a későbbiekben. Sőt, ha lehetősége van rá, és úgy látja jónak, gondolkodás nélkül megöl. Szóval nem értem, miért kéne utána bármit is tudnod róla.
Az ár pedig a "kétélű jóslat" miatt "ekkora", és a végén derül fény a miértekre. A történet elején pedig nem hogy elveszti az ember a fonalat, de igazából még fel sem vette, mint már annyiszor írtam, a végére érve derülnek ki a dolgok. Éppen emiatt is tetszett jobban, mint egy átlag labirintusos könyv, amiben semmi nem történik.
Sőt, a fás részre visszatérve, nekem az tetszett legjobban, hogy itt tényleg vannak alternatívák. Mert teljesen más történik, ha elárulod Velkost, és leszedeted a fáról, mintha hagyod fent. Sőt, már a találkozásotok alkalmával végezhetsz vele, de az is lehet, hogy ő végez majd veled egy váratlan pillanatban.
A halálpontok is jobban tetszettek itt, mert azok is változatosak, nem csak annyiról van szó, hogy meghalsz és kész.
A teljességre pedig törekedni kell...
© killmaster (Savanyúhas)
2011. január 28. 14:26 | Válasz erre | #118
Még annyit a történettel kapcsolatban. Nyilván többen olvastátok SzG kolléga könyvét, ahol a főhős szintén amnéziás, és kezdetben semmit nem tud magáról. Na de ott azért fokozatosan tudunk meg egyre többet a főhősről, és még a végére is maradt kellő fordulat! Na de a Kétélű jóslatban ennek nyomát sem látom. Én tényleg szeretem a KJK könyveket kisebb-nagyobb hibáik ellenére, és az külön tetszik ha jó ötletek, fordulatok, érdekes teremtmények vannak bennük, és akár világmegmentős történetük van. Na de ez a könyv számomra tényleg nem jött be, lehet tényleg ennyire eltérő az ízlésünk Nimretil kolléga. [smiley]shakehead[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. január 28. 14:06 | Válasz erre | #117
Tényleg csak a kedvedért Nimretil. A teljesség igénye nélkül...
Csak szólok a többieknek, hogy aki nem olvasta a könyvet, az most ne olvassa tovább a hozzászólásomat![smiley]banplz[/smiley]
Ugye elmegyünk a társammal banditákra vadászni! Felmegyünk a fára, banditavezér észrevesz, le a fáról, lerázom őket azzal a dumával, hogy varázsló vagyok, erre aztán ők elszelelnek a társamról meg semmi hír aztán. Ő fenn maradt a fán?
Másik dolog. Én már a történet elején elvesztettem a fonalat! Szóval az rendben hogy futni kell, mert hát omlik az épület, de ezt nagyon bugyután oldotta meg a szerző. Primitív választások, amolyan "in medias res" módon, egy rakat halálcsapdába bújtatott történet lett ez, ahol sodródunk az árral, de miért ekkorával? Nem értem teljesen mi miután következik, talán ezért csúszott el számomra az egész, ha érted mire gondolok! Mintha a fejezetpontok jönnének egymás után csak a bekezdések kavarodtak el.
Nem a fordítói munkádat akarom ezzel bírálni, én sem tudtam az Éjféli tolvaj minden hibáját kijavítani, ennek ellenére jobb lett, mint az eredeti! De ez a sztori hol ide, hol oda kavarog, hogy azután belefuss - valami olykor számomra teljesen értelmezhetetlen (felfoghatatlan) - halálcsapdák valamelyikébe.
Mint írtam ez saját vélemény, nyilván ebből a könyvből ezt lehetett kihozni. Kíváncsi leszek a többi forumozó véleményére is, lehet, hogy csak az én ízlésemmel van a baj...[smiley]szomoru2[/smiley]
Csak szólok a többieknek, hogy aki nem olvasta a könyvet, az most ne olvassa tovább a hozzászólásomat![smiley]banplz[/smiley]
Ugye elmegyünk a társammal banditákra vadászni! Felmegyünk a fára, banditavezér észrevesz, le a fáról, lerázom őket azzal a dumával, hogy varázsló vagyok, erre aztán ők elszelelnek a társamról meg semmi hír aztán. Ő fenn maradt a fán?
Másik dolog. Én már a történet elején elvesztettem a fonalat! Szóval az rendben hogy futni kell, mert hát omlik az épület, de ezt nagyon bugyután oldotta meg a szerző. Primitív választások, amolyan "in medias res" módon, egy rakat halálcsapdába bújtatott történet lett ez, ahol sodródunk az árral, de miért ekkorával? Nem értem teljesen mi miután következik, talán ezért csúszott el számomra az egész, ha érted mire gondolok! Mintha a fejezetpontok jönnének egymás után csak a bekezdések kavarodtak el.
Nem a fordítói munkádat akarom ezzel bírálni, én sem tudtam az Éjféli tolvaj minden hibáját kijavítani, ennek ellenére jobb lett, mint az eredeti! De ez a sztori hol ide, hol oda kavarog, hogy azután belefuss - valami olykor számomra teljesen értelmezhetetlen (felfoghatatlan) - halálcsapdák valamelyikébe.
Mint írtam ez saját vélemény, nyilván ebből a könyvből ezt lehetett kihozni. Kíváncsi leszek a többi forumozó véleményére is, lehet, hogy csak az én ízlésemmel van a baj...[smiley]szomoru2[/smiley]
© runner
2011. január 28. 13:59 | Válasz erre | #116
Nem mi rontottuk el a fejezeteket, hanem kissé kusza, azt írja szerintem Killmaster.
Tök értelmetlen az eleje, na de ez a lényeg.
Mivel nem emlékszünk. Ettől olyan zavaros az egész.
Ez a kaland ettől egyedi, ez volt a szándéka az írónak is.
Nekem is nagyon fura volt.
Amúgy meg a vége felé, mikorra tisztul a dolog, már egészen más lesz a könyv (le akartam írni, hogy mi, de inkább nem).
Szóval ez egyedi könyv, tessék elolvasni.
UI: Más kérdés, hogy nekem se tetszett, de én a lineáris vezetésű, Green bácsi könyveket szeretem igazán. [smiley]nemtudom[/smiley]
A főhős Te vagy!
Tök értelmetlen az eleje, na de ez a lényeg.
Mivel nem emlékszünk. Ettől olyan zavaros az egész.
Ez a kaland ettől egyedi, ez volt a szándéka az írónak is.
Nekem is nagyon fura volt.
Amúgy meg a vége felé, mikorra tisztul a dolog, már egészen más lesz a könyv (le akartam írni, hogy mi, de inkább nem).
Szóval ez egyedi könyv, tessék elolvasni.
UI: Más kérdés, hogy nekem se tetszett, de én a lineáris vezetésű, Green bácsi könyveket szeretem igazán. [smiley]nemtudom[/smiley]
A főhős Te vagy!
© nimretil
2011. január 28. 13:23 | Válasz erre | #115
Én szúrtam el valamit, vagy ennyire más kjk-k jönnek be nekünk? Véleményezné valaki azután, hogy végigolvasta?
© nimretil
2011. január 28. 13:21 | Válasz erre | #114
"...és beleolvastam!"
A könyv lényege, hogy az elején nem emlékszel semmire, ezért nem értesz semmit. Minden a végén derül ki, nem értem, miért probléma, ha elsőre fogalmad sincs, mi történik. (Asszem ez az amnézia lényege, vagy nem?)
A könyv lényege, hogy az elején nem emlékszel semmire, ezért nem értesz semmit. Minden a végén derül ki, nem értem, miért probléma, ha elsőre fogalmad sincs, mi történik. (Asszem ez az amnézia lényege, vagy nem?)
© nimretil
2011. január 28. 13:11 | Válasz erre | #113
Már ki is végezted?
"A fejezetpontok helyenként olyan csúszásban vannak értelmileg egymástól, mintha fogták volna az eddig megjelent KJK könyveket és összeollóztak volna belőle valamiféle "best of" válogatást!"
Példákat mondanál? Mert hogy próbáltuk összehozni a kevésbé kapcsolódó pontokat, kíváncsi lennék, hogy hol rontottuk el.
"Túl azon, hogy a főhős valamiféle "agyatlan zombiként" futja végig az elején a 4x100-as váltót, hogy azután olyan kalandokba keveredjen, amit én nem is nagyon értettem. "
Na, ezt viszont én nem értem. Végigolvastad, és nem egyértelmű, hogy miért keveredett bele a játékos a "kalandokba"? Pont az a könyv lényege, hogy a vége felé derül ki, miről is van szó.
Nem tetszett! - sajnálom, pedig rengeteget dolgoztunk rajta, remélem nem éppen emiatt van (még a "tájszólásos" szavakat is kiszedtük a kedvedért :))
"A fejezetpontok helyenként olyan csúszásban vannak értelmileg egymástól, mintha fogták volna az eddig megjelent KJK könyveket és összeollóztak volna belőle valamiféle "best of" válogatást!"
Példákat mondanál? Mert hogy próbáltuk összehozni a kevésbé kapcsolódó pontokat, kíváncsi lennék, hogy hol rontottuk el.
"Túl azon, hogy a főhős valamiféle "agyatlan zombiként" futja végig az elején a 4x100-as váltót, hogy azután olyan kalandokba keveredjen, amit én nem is nagyon értettem. "
Na, ezt viszont én nem értem. Végigolvastad, és nem egyértelmű, hogy miért keveredett bele a játékos a "kalandokba"? Pont az a könyv lényege, hogy a vége felé derül ki, miről is van szó.
Nem tetszett! - sajnálom, pedig rengeteget dolgoztunk rajta, remélem nem éppen emiatt van (még a "tájszólásos" szavakat is kiszedtük a kedvedért :))
|z| Zagor.hu – Minden jog fenntartva!
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)