Gondolatok a könyvről (2)
© bubu880627 – Forrás
[b]Történet (5)[/b]: Egy háborúból megyünk éppen haza, kényelmes otthonunk után sóvárogva, amikor váratlanul támadás ér minket. Három harcos és egy oltárszolga támadásának esünk áldozatul, ami az életünkbe kerül. Azonban nem pusztulunk el végleg, szellemként kezdjük el a kalandunkat. Eközben kiderül, hogy Birodalmunkban sincs minden rendben. Valzinor kastélyában most már a gonoszság az úr, Unthank, a gonosz szekta vezetője meg kívánja idézni a rettenetes Árnykirályt, hogy pusztulást hozzon a birodalomra. A feladat kettős, egyfelől bosszút állni a gyilkosainkon, másrészt így szellemként is megmenteni a birodalmat. Mindent egybevetve ennél eredetibb történet talán nincs az eddig olvasott könyvek közül (esetleg a Pusztító). Szellemalakként a játék nagyon izgalmas, és élvezetes, az akarat és az akaratpróbák szintén kiválóak, sokkal jobban kivitelezett, mint a korábban elemzett [url=http://velemenyes.blogspot.com/2018/07/vissza-multamba-3-melyseg-demonai.html]Lidérckastély mélyén[/url]-ben. A halálból (Halál? Hisz, már meghaltunk! Jó, most hagyjuk!) való visszatérés ugyanígy egy remek megoldása a könyvnek. A gazdatest keresése szintén nagyon egyedi és jó része a történetnek, a szellemképességek elsajátítása meg nagyon kreatív és eredeti. A történetvezetés is nagyon tetszik, ahogy a kastély minden egyes részét megnézhetjük és gyűjthetjük az információkat és a szövetségeseket. Egyetlenegy aprócska logikai bukfencnek a kutyát tartom, aki csatlakozhat hozzánk. Persze, hangulatos eleme a kalandnak, de pl. amikor „árny” képességet használunk, akkor hogy tüntetjük el a szegény állatot? Ez a része nem túl logikus. Ezenkívül az sem az igazi, amikor egy embernek a bizalma azon múlik, hogy ismerjük-e a kutyánk nevét. A kutya nevét ugyanis nem az előzményekben, hanem valamikor a történet során ismerhetjük meg, ami nem logikus. Ha járunk egy helyen [spoiler2]a kutyaólban[/spoiler2], akkor ismerjük a kutyánk nevét, aki évekig hű társunk volt, ha meg nem jártunk ott, akkor nem? Ennek semmi értelme. Jobb lett volna a háttértörténetbe beírni a kutya nevét, és akkor egy jó figyelempróba lett volna. De még ez az apróság ellenére is tökéletes a történet.
[b]Gondolkodás/szerencse (5)[/b]: Meglepődtem, de egy nagyon jó kis gondolkodós könyvet kaptunk. Több rejtvény is van benne, de az is fontos, hogy minden információra odafigyeljünk, amit kapunk, ez később aranyat érhet. Több párbeszédnél is jó, hogyha használjuk az eszünket, valamint a gazdatest találásakor is lehet, hogy gondolkodnunk kell. Ehhez képest kevés szerencsefaktor van a könyvben, a legtöbb területen minden helyet átkutathatunk, csak néha-néha számít sokat a sorrend, de ennyi szerencse meg muszáj egy ilyen könyvben. Mindent egybevetve ilyen szempontból is igazán jó a könyv.
[b]Nehézség (4)[/b]: Az optimálisnál talán valamivel könnyebb. Az, hogy a játék során gyakorlatilag legalább 3-4-szer meghalhatunk, [spoiler2]sőt, az egyik halálunkkal akár még meg is könnyíthetjük a küldetésünk teljesítését egy varázstárgy formájában[/spoiler2] elég nagy könnyítés (no nem mintha az itteni olvasóim legalább fele nem csak visszalapozik egy azonnali halálnál, ahelyett, hogy újrakezdené a könyvet ☺ ), de igazán komoly kötelező tárgy sem szükséges. Nem árt azért egy varázsfegyver, a kaland egy pillanatában pedig kell egy gazdatestet találni, de ezek mindegyike többféleképpen is teljesíthető. A legnehezebb rész egy kapun való átjutás, amihez két fontos információt is meg kell szereznünk, valamint egy rejtvényre felelni, különben nem tudunk átmenni. A végjátékban is többféleképpen nyerhetünk, így olyan drámaira ott sem emelkedik a feszültség (bár a leírások kétségkívül sokat hozzátesznek ehhez). Magas értékekre nincs szükség, én 9-es ügyességgel gond nélkül megoldottam a feladatokat.
[b]Játékélmény (5)[/b]: Ennek a könyvnek konkrétan nincsenek üresjáratai. Akár szellemként tevékenykedem, akár gazdatestben, nem unatkozom egy pillanatig sem, a kicsit nyomozós jelleg végigmegy a történeten, és remekül át tudjuk élni szinte minden pillanatban a bizarr helyzetünket. Vannak a könyvnek nagyon hatásos elemei, például, amikor megláthatjuk a saját holtestünket, illetve a minket gyászolókat, vagy apánk megjelenése (jó, ott a szöveg nem az igazi), és a feltámadásunk pillanata is epikus. 1-1 nagyon dilemmás jelenet is van benne, ezekből a bolondok alkuja egyértelműen a legkegyetlenebb erkölcsi dilemmája a könyvnek. A könyv hangulata sötét, komor, és végig nagyon hatásos. Szóval nagyon jó könyv, és bár nehéz ilyen kijelentést tenni, azt mondom, talán a legjobb, amit eddig olvastam.
[b]Összességében: 19/20[/b]
[b]Gondolkodás/szerencse (5)[/b]: Meglepődtem, de egy nagyon jó kis gondolkodós könyvet kaptunk. Több rejtvény is van benne, de az is fontos, hogy minden információra odafigyeljünk, amit kapunk, ez később aranyat érhet. Több párbeszédnél is jó, hogyha használjuk az eszünket, valamint a gazdatest találásakor is lehet, hogy gondolkodnunk kell. Ehhez képest kevés szerencsefaktor van a könyvben, a legtöbb területen minden helyet átkutathatunk, csak néha-néha számít sokat a sorrend, de ennyi szerencse meg muszáj egy ilyen könyvben. Mindent egybevetve ilyen szempontból is igazán jó a könyv.
[b]Nehézség (4)[/b]: Az optimálisnál talán valamivel könnyebb. Az, hogy a játék során gyakorlatilag legalább 3-4-szer meghalhatunk, [spoiler2]sőt, az egyik halálunkkal akár még meg is könnyíthetjük a küldetésünk teljesítését egy varázstárgy formájában[/spoiler2] elég nagy könnyítés (no nem mintha az itteni olvasóim legalább fele nem csak visszalapozik egy azonnali halálnál, ahelyett, hogy újrakezdené a könyvet ☺ ), de igazán komoly kötelező tárgy sem szükséges. Nem árt azért egy varázsfegyver, a kaland egy pillanatában pedig kell egy gazdatestet találni, de ezek mindegyike többféleképpen is teljesíthető. A legnehezebb rész egy kapun való átjutás, amihez két fontos információt is meg kell szereznünk, valamint egy rejtvényre felelni, különben nem tudunk átmenni. A végjátékban is többféleképpen nyerhetünk, így olyan drámaira ott sem emelkedik a feszültség (bár a leírások kétségkívül sokat hozzátesznek ehhez). Magas értékekre nincs szükség, én 9-es ügyességgel gond nélkül megoldottam a feladatokat.
[b]Játékélmény (5)[/b]: Ennek a könyvnek konkrétan nincsenek üresjáratai. Akár szellemként tevékenykedem, akár gazdatestben, nem unatkozom egy pillanatig sem, a kicsit nyomozós jelleg végigmegy a történeten, és remekül át tudjuk élni szinte minden pillanatban a bizarr helyzetünket. Vannak a könyvnek nagyon hatásos elemei, például, amikor megláthatjuk a saját holtestünket, illetve a minket gyászolókat, vagy apánk megjelenése (jó, ott a szöveg nem az igazi), és a feltámadásunk pillanata is epikus. 1-1 nagyon dilemmás jelenet is van benne, ezekből a bolondok alkuja egyértelműen a legkegyetlenebb erkölcsi dilemmája a könyvnek. A könyv hangulata sötét, komor, és végig nagyon hatásos. Szóval nagyon jó könyv, és bár nehéz ilyen kijelentést tenni, azt mondom, talán a legjobb, amit eddig olvastam.
[b]Összességében: 19/20[/b]
[b]Design[/b]
Nyerő a borító, még akkor is, ha lopott. [i]A Nekromanta éjszakája[/i] borítója ugyanis [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=10]A Haláltalizmán[/url] borítóját kapta meg valamilyen okból (nem volt neki saját?). Amúgy a grafika tökéletesen illik hozzá, kellően hidegrázós, jó a térhatás, a hideg színeket pedig jól ellentételezi a paci tüzes lehelete.
[b]Illusztráció[/b]
Minden illusztráció teljesen korrekt, nem sok mindent lehet mondani róluk. Imádom a kapu őrei (196.) rajzot, ami hihetetlenül plasztikus, de a 250-es jelenet is lehetne akár egy színházi darab plakátja. A Csontláng (340.) idegborzolóan félelmetes, a Lidérckirálynőről (358.) nem is beszélve. És akad még jó pár hasonló gyöngyszem.
[b]Háttértörténet[/b]
A vaskos könyvecske 450 fejezetpontból áll, és ezen fejezetpontok többsége kicsit sem rövid. Ennek ellenére a sztori nincs túlbonyolítva. Gazdag nemesi sarjként épp a gonosz elleni hadjáratból tartunk hazafelé a kastélyunkba, amikor megtámadnak minket. Egy halál-szektás tag végez velünk egy energianyalábbal, és mi, mint a Ghost című klasszikus filmben, innentől szellemként folytatjuk kalandunkat.
[b]Rendszer[/b]
Van egy Akarat nevű extra értékünk, ami fixen 6-ról indul és nincs felső határa. Alapból egy mágikus karddal is rendelkezünk, mely ugye a természetfeletti lények ellen nélkülözhetetlen. Van egy „Gazdatest értékei” rubrika is a kalandlapon, amiről a szabályzat nem ejt szót, de később megtudjuk, mire fog kelleni.
Vicces, hogy ha „meghalunk” (vagy mi), akkor nincs vége a játéknak, hanem a Halál földjére kerülünk, ahol a Halál kapujának őrzőjével is elcsacsoghatunk. Az első ilyen alkalommal automatikusan vissza leszünk küldve az életbe (vagy hová), és folytathatjuk küldetésünket, de később egyre nehezebb lesz visszajutnunk. Mindenesetre ez egy erős könnyítés, ha nagyon szerencsések/ügyesek vagyunk, háromszor vagy négyszer is kaphatunk „extra life”-ot (tisztára mint egy videojátékban).
[b]Eredetiség[/b]
Az egész alapötlet, hogy szellemek vagyunk, és így derítjük ki, miért tettek el minket láb alól, és ki ezért a felelős, szerintem szuper. Ezt csak tovább fokozza, hogy menet közben mindenféle képességekre tehetünk szert, amiket nagyon jól ki lehet (illetve ki kell) használni. Embereket szállhatunk meg, láthatatlanná válhatunk, átmehetünk a falakon, tárgyakat mozgathatunk, halálra rémíthetünk és repülhetünk is. Ezek megszerzése mindig adott szituációban lehetséges, és leginkább Akaraterő-próbához kötött, szóval jó, ha magas az Akaraterőnk. Amikor alkalmazzuk őket, az mindig külön élmény, nagyon hangulatosan vannak tálalva. Az is jól ki lett találva, hogy ha legyőzünk egy túlvilági ellenfelet, energiájának egy részét magunkba szívhatjuk, ami jól kiváltja az étkezést (ami itt értelemszerűen nincs), de Szerencse vagy Akaraterő pontot is kaphatunk így.
A könyv stílusa amúgy erősen hajaz [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=53]A Vérfarkas üvöltésére[/url], ami szintén egy Jonathan Green alkotás, ez tehát nem véletlen. Itt is hemzsegnek a furcsábbnál-furcsább, horrorisztikus teremtmények, de vannak már ismerősek is, mint a Fagykarom egyenesen a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=9]Bajnokok próbájából[/url], vagy maga Nosferatu. Jó dolog, hogy hű kutyánk is hozzánk szegődhet, szellem-pacira is szert tehetünk, de még egy mágiamanó is lehet útitársunk (aki ráadásul igen komoly képességekkel bír).
[b]Kihívás[/b]
A könyv nem nehéz. Helyzetünket számtalan előnyös tulajdonság, tárgy és társ segítheti, de persze akadnak durvább ellenfelek. Itt van ugye a többszörös újrakezdés a pusztulásunkat követően, és az is logikus, hogy akik nem bírnak természetfeletti képességekkel (pl. őrök), azokat automatikusan legyőzzük. Az is óriási segítség, hogy a könyv a „csomópont-kalandok” táborát erősíti, tehát a fő pontokból kiindulva szinte minden helyszínt át lehet nyugodtan kutatni, még idő-tényező sem szorít. Mondjuk én játék közben sokszor arra gondoltam, hogy az összeszedhető információk nem lényegesek, de az utolsó szakaszon, a Főtoronyban meg kell válaszolnunk néhány kérdést, amik nélkül nem tudunk tovább lépni, szóval mégis. Ezeken felül azonban csak egy szent/mágikus kardra lesz szükségünk a végső győzelemhez, semmilyen más kötelező tárgy nincs (alapból van ugyan egy mágikus kardunk, ez viszont nem marad nálunk).
[b]Főgonosz[/b]
Nem lesz nagy meglepetésben részünk, Unthank kamarás főgonosz kiléte teljesen egyértelmű a sztori felétől. Ha van egy fekete homokóránk, az azonnal lezúzza őt, de amúgy sem durvák a harcértékei, nála vannak jóval erősebbek a könyvben. Például a „fő-főgonosz” Árnykirály, akit megidéz (Ügyesség 13, Életerő 18). Poénos, de ha nem végzünk Unthankkal, akkor maga az Árnykirály teszi ezt meg első laza kézmozdulatával.
Ezután jön egy Akaraterő-próba, aminek sikeresnek kell lennie, aztán ha a démon nyírta ki Unthankot, akkor most fel is éleszti, mint élőhalottat, és újra le kell csapni az ipsét. Az Árnyak Urát a Lélekkő, vagy akár a Codex Mortis egy varázslata is azonnal elintézi, de ha nem ily módon, akkor akár karddal is fejét vehetjük. Mint látható, ez egy kevésbé nehéz végjáték. Ja, még annyit érdekességként, hogy az Árnykirály egyáltalán nem úgy néz ki a képen, mint ahogy a szövegben le van írva.
[b]Hangulat[/b]
Ez egy szuper kis játék lett, abszolút „berántós” a cselekménye, és érdekes minden részlete. Eleve az, hogy szellemként suhanunk végig a helyszíneken, néha rémálmokkal küzdünk meg, néha láthatatlankodunk, hogy aztán előbukkanva a frászt hozzuk az emberekre, néha pedig megszállunk embereket – mindez tök jól van megvalósítva. Ez utóbbi képességgel saját testünket is újra birtokba vehetjük, vagy egy brutális páncélos szerelést, de akár egy részeges őrt is. Ilyenkor persze a választástól függően mindig más értékeink lesznek. A főtoronyban dönthetünk arról, hogy testben vagy test nélkül megyünk-e tovább. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai, de megsúgom, hogy a testnek sokkal több előnye van, úgyhogy mindenképp azt válasszuk. Nézzük: nagyjából +1 élet, hisz ha a testünk megsemmisül, szellemként küzdhetünk tovább, használhatunk fizikai tárgyakat, és bemehetünk olyan helyekre, amit a szellemek elől mágikusan levédtek – és itt bizony jó kis cuccok vannak. Egyetlen hátrány, hogy szellemképességeinket nem fogjuk tudni használni.
Vannak gyomorforgató részek (a Nekroféreg leírása nagyon durva), és viccesek (akárhogy is próbálkozunk Van Richten szellemvadászt megnyerni az ügyünknek, sehogy sem fog sikerülni, hisz ellenséget lát bennünk), na meg utalások is (195: Shakespeare Yorrick-ja, mint sírásó), de poén a 307-es harc is, ahol ha 5 kör alatt végzünk ellenfelünkkel, ugyanoda kell lapoznunk, ahová akkor, ha nem végzünk 5 kör alatt az ellenfelünkkel. A befejezés pedig szuper, igazi happy end. Nagyszerű játék, mindenkinek ajánlom.
Nyerő a borító, még akkor is, ha lopott. [i]A Nekromanta éjszakája[/i] borítója ugyanis [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=10]A Haláltalizmán[/url] borítóját kapta meg valamilyen okból (nem volt neki saját?). Amúgy a grafika tökéletesen illik hozzá, kellően hidegrázós, jó a térhatás, a hideg színeket pedig jól ellentételezi a paci tüzes lehelete.
[b]Illusztráció[/b]
Minden illusztráció teljesen korrekt, nem sok mindent lehet mondani róluk. Imádom a kapu őrei (196.) rajzot, ami hihetetlenül plasztikus, de a 250-es jelenet is lehetne akár egy színházi darab plakátja. A Csontláng (340.) idegborzolóan félelmetes, a Lidérckirálynőről (358.) nem is beszélve. És akad még jó pár hasonló gyöngyszem.
[b]Háttértörténet[/b]
A vaskos könyvecske 450 fejezetpontból áll, és ezen fejezetpontok többsége kicsit sem rövid. Ennek ellenére a sztori nincs túlbonyolítva. Gazdag nemesi sarjként épp a gonosz elleni hadjáratból tartunk hazafelé a kastélyunkba, amikor megtámadnak minket. Egy halál-szektás tag végez velünk egy energianyalábbal, és mi, mint a Ghost című klasszikus filmben, innentől szellemként folytatjuk kalandunkat.
[b]Rendszer[/b]
Van egy Akarat nevű extra értékünk, ami fixen 6-ról indul és nincs felső határa. Alapból egy mágikus karddal is rendelkezünk, mely ugye a természetfeletti lények ellen nélkülözhetetlen. Van egy „Gazdatest értékei” rubrika is a kalandlapon, amiről a szabályzat nem ejt szót, de később megtudjuk, mire fog kelleni.
Vicces, hogy ha „meghalunk” (vagy mi), akkor nincs vége a játéknak, hanem a Halál földjére kerülünk, ahol a Halál kapujának őrzőjével is elcsacsoghatunk. Az első ilyen alkalommal automatikusan vissza leszünk küldve az életbe (vagy hová), és folytathatjuk küldetésünket, de később egyre nehezebb lesz visszajutnunk. Mindenesetre ez egy erős könnyítés, ha nagyon szerencsések/ügyesek vagyunk, háromszor vagy négyszer is kaphatunk „extra life”-ot (tisztára mint egy videojátékban).
[b]Eredetiség[/b]
Az egész alapötlet, hogy szellemek vagyunk, és így derítjük ki, miért tettek el minket láb alól, és ki ezért a felelős, szerintem szuper. Ezt csak tovább fokozza, hogy menet közben mindenféle képességekre tehetünk szert, amiket nagyon jól ki lehet (illetve ki kell) használni. Embereket szállhatunk meg, láthatatlanná válhatunk, átmehetünk a falakon, tárgyakat mozgathatunk, halálra rémíthetünk és repülhetünk is. Ezek megszerzése mindig adott szituációban lehetséges, és leginkább Akaraterő-próbához kötött, szóval jó, ha magas az Akaraterőnk. Amikor alkalmazzuk őket, az mindig külön élmény, nagyon hangulatosan vannak tálalva. Az is jól ki lett találva, hogy ha legyőzünk egy túlvilági ellenfelet, energiájának egy részét magunkba szívhatjuk, ami jól kiváltja az étkezést (ami itt értelemszerűen nincs), de Szerencse vagy Akaraterő pontot is kaphatunk így.
A könyv stílusa amúgy erősen hajaz [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=53]A Vérfarkas üvöltésére[/url], ami szintén egy Jonathan Green alkotás, ez tehát nem véletlen. Itt is hemzsegnek a furcsábbnál-furcsább, horrorisztikus teremtmények, de vannak már ismerősek is, mint a Fagykarom egyenesen a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=konyv&konyv=9]Bajnokok próbájából[/url], vagy maga Nosferatu. Jó dolog, hogy hű kutyánk is hozzánk szegődhet, szellem-pacira is szert tehetünk, de még egy mágiamanó is lehet útitársunk (aki ráadásul igen komoly képességekkel bír).
[b]Kihívás[/b]
A könyv nem nehéz. Helyzetünket számtalan előnyös tulajdonság, tárgy és társ segítheti, de persze akadnak durvább ellenfelek. Itt van ugye a többszörös újrakezdés a pusztulásunkat követően, és az is logikus, hogy akik nem bírnak természetfeletti képességekkel (pl. őrök), azokat automatikusan legyőzzük. Az is óriási segítség, hogy a könyv a „csomópont-kalandok” táborát erősíti, tehát a fő pontokból kiindulva szinte minden helyszínt át lehet nyugodtan kutatni, még idő-tényező sem szorít. Mondjuk én játék közben sokszor arra gondoltam, hogy az összeszedhető információk nem lényegesek, de az utolsó szakaszon, a Főtoronyban meg kell válaszolnunk néhány kérdést, amik nélkül nem tudunk tovább lépni, szóval mégis. Ezeken felül azonban csak egy szent/mágikus kardra lesz szükségünk a végső győzelemhez, semmilyen más kötelező tárgy nincs (alapból van ugyan egy mágikus kardunk, ez viszont nem marad nálunk).
[b]Főgonosz[/b]
Nem lesz nagy meglepetésben részünk, Unthank kamarás főgonosz kiléte teljesen egyértelmű a sztori felétől. Ha van egy fekete homokóránk, az azonnal lezúzza őt, de amúgy sem durvák a harcértékei, nála vannak jóval erősebbek a könyvben. Például a „fő-főgonosz” Árnykirály, akit megidéz (Ügyesség 13, Életerő 18). Poénos, de ha nem végzünk Unthankkal, akkor maga az Árnykirály teszi ezt meg első laza kézmozdulatával.
Ezután jön egy Akaraterő-próba, aminek sikeresnek kell lennie, aztán ha a démon nyírta ki Unthankot, akkor most fel is éleszti, mint élőhalottat, és újra le kell csapni az ipsét. Az Árnyak Urát a Lélekkő, vagy akár a Codex Mortis egy varázslata is azonnal elintézi, de ha nem ily módon, akkor akár karddal is fejét vehetjük. Mint látható, ez egy kevésbé nehéz végjáték. Ja, még annyit érdekességként, hogy az Árnykirály egyáltalán nem úgy néz ki a képen, mint ahogy a szövegben le van írva.
[b]Hangulat[/b]
Ez egy szuper kis játék lett, abszolút „berántós” a cselekménye, és érdekes minden részlete. Eleve az, hogy szellemként suhanunk végig a helyszíneken, néha rémálmokkal küzdünk meg, néha láthatatlankodunk, hogy aztán előbukkanva a frászt hozzuk az emberekre, néha pedig megszállunk embereket – mindez tök jól van megvalósítva. Ez utóbbi képességgel saját testünket is újra birtokba vehetjük, vagy egy brutális páncélos szerelést, de akár egy részeges őrt is. Ilyenkor persze a választástól függően mindig más értékeink lesznek. A főtoronyban dönthetünk arról, hogy testben vagy test nélkül megyünk-e tovább. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai, de megsúgom, hogy a testnek sokkal több előnye van, úgyhogy mindenképp azt válasszuk. Nézzük: nagyjából +1 élet, hisz ha a testünk megsemmisül, szellemként küzdhetünk tovább, használhatunk fizikai tárgyakat, és bemehetünk olyan helyekre, amit a szellemek elől mágikusan levédtek – és itt bizony jó kis cuccok vannak. Egyetlen hátrány, hogy szellemképességeinket nem fogjuk tudni használni.
Vannak gyomorforgató részek (a Nekroféreg leírása nagyon durva), és viccesek (akárhogy is próbálkozunk Van Richten szellemvadászt megnyerni az ügyünknek, sehogy sem fog sikerülni, hisz ellenséget lát bennünk), na meg utalások is (195: Shakespeare Yorrick-ja, mint sírásó), de poén a 307-es harc is, ahol ha 5 kör alatt végzünk ellenfelünkkel, ugyanoda kell lapoznunk, ahová akkor, ha nem végzünk 5 kör alatt az ellenfelünkkel. A befejezés pedig szuper, igazi happy end. Nagyszerű játék, mindenkinek ajánlom.
© Reactor
2011. december 26. 15:44 | Válasz erre | #101
Azért aranyos, hogy bár fantomlények vagyunk és fantomkardunk van, mindig van valami kivétel, hogy az ellenfelek mégis képesek megsebesíteni minket, a könyv jól "megmagyarázza", hogy ez meg az a szörny most éppen miért tud kárt tenni bennünk...
Szellemnek lenni se fenékig tejfel.
Szellemnek lenni se fenékig tejfel.
2011. október 24. 08:05 | Válasz erre | #100
A napokban olvastam megint végig ezt a művet. Röviden, tömören: most sem csalódtam benne! FireFoxot pedig megint meg kell dicsérnem, mert nagyon szuper lett a fordítás, abszolút illenek egymáshoz a szavak!
© Setna
2011. október 15. 12:49 | Válasz erre | #99
Remek fordítás, rííííszpekt. Bár Shakespeare kezdett lassan sok lenni, már vártam, mikor dugja elő az orrát Rómeó és Júlia is, de ennyi még belefért. az elmúlt heti teljesítményem alapján biztos nem én leszek nálunk a hónap dolgozója (non-stop ezt játszottam...), de legalább ennek a nekromanta fószernek jól belemásztam végül az arcába. Köszönet!
© FireFoX
2011. szeptember 30. 17:29 | Válasz erre | #98
[spoiler]Ebben elég sokan a segítségedre lehetnek: Bertild (a kovács), Oriana (a hugod), Cador (az őrkapitány), Myrddin (a remete). És igazából már a háttértörténet is tartalmaz utalást arra, ki lehet a kérdéses alak. [/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. szeptember 30. 16:46 | Válasz erre | #97
koszi
es arra tudnal valami tippet adni hogy ki uralja a varat?
es arra tudnal valami tippet adni hogy ki uralja a varat?
© FireFoX
2011. szeptember 29. 22:38 | Válasz erre | #96
[spoiler]Egyelőre két tippet adnék a megoldáshoz.
Egy: temetőben bolyongani hasznos.
Kettő: a halál nem a vég, és még hasznos is lehet, ha tudod, hogy ki a célpontod.[/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
Egy: temetőben bolyongani hasznos.
Kettő: a halál nem a vég, és még hasznos is lehet, ha tudod, hogy ki a célpontod.[/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. szeptember 29. 20:49 | Válasz erre | #95
segitseget szeretnek kerni mert amikor beerek a fotoronyba nem tudom megfejteni azt a talaloskerdest hogy "meddig lehet egy embernek elnie?"
elore is kosz
elore is kosz
2011. június 16. 19:25 | Válasz erre | #94
Nyomokban kisebb-nagyobb Spoilert tartalmazok.
Jó könyv! Megközelíti a Démonlovagokat. Természetesen nem várom el, hogy bármelyik JG könyv is jobb legyen nála, de örülni fogok neki, hogy ha az egyik könyv beáll a szintjére.
53-magaddalviszed
bevezető-veszedelmek-szóismétlés
életerő-egyúj
Orianás levélben az egyik bekezdés duplán szerepel
háttér eleje- -olvadt
1-egy második helyett, a második
374-menyaszszonyt
250-szeme nézhetnek haragom
287-baki, utolsó választásként lemehetünk a lépcsőn, ha még nem jártunk ott, holott először oda kell menni, hogy megtudjuk a széf titkát
borító: talán ennél a könyvnél ment a legnagyobb vita erről, de örömmel mondhatom, hogy sikerült megtalálni a legideálisabbat, ugyanis nagyon jó alap hangulatot ad, pluszba ott vannak a göcsörtös fák a lovas és lova mellett, az elején is egy hasonló terepen kezdünk, úgy hogy jó döntés született szerintem. Esetleg még annyi - de ez megint csak egyéni ízlés dolga -, hogy se a lovas felé, se a címhez nem kellett volna az a sárgás füst, nagyobb hatás lett volna nélkülük, úgy, mint a Vérfarkas esetében is volt. Igaz, ez korábbi könyv.
kiadás: most is szép, öröm ránézni, a címnél is jól jártatok el
képek: talán tudjátok, hogy nagy kedvenceim egyike Martin, de itt most nem adtam neki, csak 8-ast, hiányoltam a képekből az "átütő erőt"
fordítás: FireFoxnak tényleg gratulálok, nagy munka volt, és méltón helytállt. Látszott, hogy tényleg élvezte a munkát! Rengeteg hétköznapi kifejezést használt, amit eddig még nem ovlastam ilyen könyvekben. Itt is tanultam néhány idegen szót.
Sok mindent el lehet mondani a könyvről. Alattam írták, hogy az eddigi legjobb FF könyv, vagy, hogy ebben van a legjobb találós kérdés. Ahogy mondani szokták, ahány ház, annyi szokás.
Szerintem nem a legjobb FF könyv, de a legjobbak közt van. A találós kérdést nekem elsős koromban tanították matek órán
[smiley]hamm[/smiley]Egyébként a kedvencem ebből 70-es ben lévő utolsó sora: "Az utolsó táncuk az enyém" Gyönyörű.
A könyv nem nehéz, de hosszú, főleg a fejezetpontok miatt. Itt is találtam pár ismerős dolgot: Halálpók, kőkörök, és a Grimalkin, ami itt Ördögfattyként szerepel, de a VT-ben én teljesen másnak fordítottam, persze nem direkt.
Rengeteg jó dolog van benne, ami egyedivé teszi a könyvet: a levelek már rögtön adnak egy alaphangulatot, hangulat, történet, bejárhatóság, párbeszéd, tárgyakból sem kell sok, karaketerek - ebben nagyon tetszett a kishúgom, és a vadászebem -, a képességeink, amiket megtanulhatunk, szellemként az ÉP visszanyerése, a számos ismerős bemutatása, hogy hogyan is viszonyoltunk korábban egymáshoz, az elején a tévútak, elég nehéz meghalni, találós kérdések, kissé morbid ötlet volt, hogy akár a saját testemet is megszálhatom, de kimondottan tetszett ez is! Külön említést érdmelnek a kódszavak, kiváló munka.
A humoros részek legtöbbje működött, kiváltképpen: "Eddig vérfarkas voltam, de most már jól vagyoaaaauuuuk!"
A többiekkel ellentétben nekem nem volt terhemre apám szelleme. A sírásós rész viszont nem fogott meg.
Nagyon tetszett az, ahogy az író Orianáról ír, az asztalnál pityergős rész remek volt.
De volt néhány dolog, ami nem tetszett, és volt egy, ami nagyon nem. Kezdem ez utóbbival:
Akarat, jó ötlet, de abszolút elrontott része a könyvnek, mert a kaland végére nekem 22!!! lett, holott egyszer sem haltam meg, és csak egyet vesztettem belőle, mikor Umberto atya elűzött engem.
Persze, nyílvánvalóan kis szerencse is kellett a 22 pontohoz, de akkor is, a kiadó átolvassa!
A szerkezeti felépítés és a történet egészen a Belső Udvar bejárásáig tetszett, utánna viszont összecsapottnak éreztem ezt az amúgy igen kiváló művet. Valahogy nem volt jó olvasni.
Illetve meg kell említenem a harmat gyenge Árnyak Urát is, benne is csalódtam, sokkal többet vártam tőle. Na, mondom nem gyengítetm, kard ki kard alapon - azt is Éjgyilkossal - neki megyek. Hát semmi, sima 2-es sebzése volt, ok szerencsém is lehetett a kockáknál, de valamilyen különleges képesség lehetett volna, elvégre Ő az Árnyak Ura!
Összességében ez egy kiemelkedően jó könyv, ajánlom mindenkinek! Köszönöm
Jó könyv! Megközelíti a Démonlovagokat. Természetesen nem várom el, hogy bármelyik JG könyv is jobb legyen nála, de örülni fogok neki, hogy ha az egyik könyv beáll a szintjére.
53-magaddalviszed
bevezető-veszedelmek-szóismétlés
életerő-egyúj
Orianás levélben az egyik bekezdés duplán szerepel
háttér eleje- -olvadt
1-egy második helyett, a második
374-menyaszszonyt
250-szeme nézhetnek haragom
287-baki, utolsó választásként lemehetünk a lépcsőn, ha még nem jártunk ott, holott először oda kell menni, hogy megtudjuk a széf titkát
borító: talán ennél a könyvnél ment a legnagyobb vita erről, de örömmel mondhatom, hogy sikerült megtalálni a legideálisabbat, ugyanis nagyon jó alap hangulatot ad, pluszba ott vannak a göcsörtös fák a lovas és lova mellett, az elején is egy hasonló terepen kezdünk, úgy hogy jó döntés született szerintem. Esetleg még annyi - de ez megint csak egyéni ízlés dolga -, hogy se a lovas felé, se a címhez nem kellett volna az a sárgás füst, nagyobb hatás lett volna nélkülük, úgy, mint a Vérfarkas esetében is volt. Igaz, ez korábbi könyv.
kiadás: most is szép, öröm ránézni, a címnél is jól jártatok el
képek: talán tudjátok, hogy nagy kedvenceim egyike Martin, de itt most nem adtam neki, csak 8-ast, hiányoltam a képekből az "átütő erőt"
fordítás: FireFoxnak tényleg gratulálok, nagy munka volt, és méltón helytállt. Látszott, hogy tényleg élvezte a munkát! Rengeteg hétköznapi kifejezést használt, amit eddig még nem ovlastam ilyen könyvekben. Itt is tanultam néhány idegen szót.
Sok mindent el lehet mondani a könyvről. Alattam írták, hogy az eddigi legjobb FF könyv, vagy, hogy ebben van a legjobb találós kérdés. Ahogy mondani szokták, ahány ház, annyi szokás.
Szerintem nem a legjobb FF könyv, de a legjobbak közt van. A találós kérdést nekem elsős koromban tanították matek órán
[smiley]hamm[/smiley]Egyébként a kedvencem ebből 70-es ben lévő utolsó sora: "Az utolsó táncuk az enyém" Gyönyörű.
A könyv nem nehéz, de hosszú, főleg a fejezetpontok miatt. Itt is találtam pár ismerős dolgot: Halálpók, kőkörök, és a Grimalkin, ami itt Ördögfattyként szerepel, de a VT-ben én teljesen másnak fordítottam, persze nem direkt.
Rengeteg jó dolog van benne, ami egyedivé teszi a könyvet: a levelek már rögtön adnak egy alaphangulatot, hangulat, történet, bejárhatóság, párbeszéd, tárgyakból sem kell sok, karaketerek - ebben nagyon tetszett a kishúgom, és a vadászebem -, a képességeink, amiket megtanulhatunk, szellemként az ÉP visszanyerése, a számos ismerős bemutatása, hogy hogyan is viszonyoltunk korábban egymáshoz, az elején a tévútak, elég nehéz meghalni, találós kérdések, kissé morbid ötlet volt, hogy akár a saját testemet is megszálhatom, de kimondottan tetszett ez is! Külön említést érdmelnek a kódszavak, kiváló munka.
A humoros részek legtöbbje működött, kiváltképpen: "Eddig vérfarkas voltam, de most már jól vagyoaaaauuuuk!"
A többiekkel ellentétben nekem nem volt terhemre apám szelleme. A sírásós rész viszont nem fogott meg.
Nagyon tetszett az, ahogy az író Orianáról ír, az asztalnál pityergős rész remek volt.
De volt néhány dolog, ami nem tetszett, és volt egy, ami nagyon nem. Kezdem ez utóbbival:
Akarat, jó ötlet, de abszolút elrontott része a könyvnek, mert a kaland végére nekem 22!!! lett, holott egyszer sem haltam meg, és csak egyet vesztettem belőle, mikor Umberto atya elűzött engem.
Persze, nyílvánvalóan kis szerencse is kellett a 22 pontohoz, de akkor is, a kiadó átolvassa!
A szerkezeti felépítés és a történet egészen a Belső Udvar bejárásáig tetszett, utánna viszont összecsapottnak éreztem ezt az amúgy igen kiváló művet. Valahogy nem volt jó olvasni.
Illetve meg kell említenem a harmat gyenge Árnyak Urát is, benne is csalódtam, sokkal többet vártam tőle. Na, mondom nem gyengítetm, kard ki kard alapon - azt is Éjgyilkossal - neki megyek. Hát semmi, sima 2-es sebzése volt, ok szerencsém is lehetett a kockáknál, de valamilyen különleges képesség lehetett volna, elvégre Ő az Árnyak Ura!
Összességében ez egy kiemelkedően jó könyv, ajánlom mindenkinek! Köszönöm
2011. június 14. 23:49 | Válasz erre | #93
Spoiler
Segítséget kérnék.
Végigjátszottam a könyvet, és egy dolog maradt nekem tisztázatlan, a 170-es pontban lévő kérdés:
"Mindennek megvan a maga ideje,
de meddig lehet egy embernek élnie?"
Először azt hittem, hogy "halálig", de amint elolvastam a fejezetet, láttam, hogy nem kell hozzá betű-szám táblázat. Ezután ötlött be, hogy apám 70 évesen hunyt el, illetve a sírkövesnél is megfigyelhettük, hogy 5 tucat, meg egy 10-es.
A kérdésem egyszerű lenne: valóban ez a logikája, vagy valami más?
Köszönöm
Segítséget kérnék.
Végigjátszottam a könyvet, és egy dolog maradt nekem tisztázatlan, a 170-es pontban lévő kérdés:
"Mindennek megvan a maga ideje,
de meddig lehet egy embernek élnie?"
Először azt hittem, hogy "halálig", de amint elolvastam a fejezetet, láttam, hogy nem kell hozzá betű-szám táblázat. Ezután ötlött be, hogy apám 70 évesen hunyt el, illetve a sírkövesnél is megfigyelhettük, hogy 5 tucat, meg egy 10-es.
A kérdésem egyszerű lenne: valóban ez a logikája, vagy valami más?
Köszönöm
2011. június 4. 10:00 | Válasz erre | #92
Hmm, a Vérfarkas sem volt rossz, de én túl rövidnek éreztem. Elég komplex könyv, sok mellékszál meg tekergés van benne, de a főcsapáson baromi gyorsan végig lehet menni.
Ugyanakkor hangulatilag az is ott van a szeren.
Ugyanakkor hangulatilag az is ott van a szeren.
© runner
2011. május 31. 22:19 | Válasz erre | #91
Nagyon jó könyv szerintem is, de még akkor nem olvastad A Vérfarkas üvöltését. [smiley]zen-reading[/smiley]
A főhős Te vagy!
A főhős Te vagy!
2011. május 31. 22:05 | Válasz erre | #90
Tegnap ezt is letoltam, hát egyértelműen a FF eddigi csúcsa. Baromi jó az alapötlet is, meg az egész hangulata.
Kedvelem Green bátyót...
Kedvelem Green bátyót...
2010. október 26. 14:17 | Válasz erre | #89
Úgy hiszem, hogy azt, aki szabadidejében egy olyan mű fordításával vesződik, amelyből tudja jól, hogy nem fog profitálni, maximum az élményt és a kész mű örömét, szidni bármilyen körülmények között bunkóság.
Lehet egyébként, hogy pontatlanul fogalmaztam. A könyv néhol horrorisztikus, sok helyen viszont inkább csupán melankolikus, különösen ahol a főhős húga megjelenik. Lehet, hogy én vagyok érdekesen összerakva vagy sokkal érzékenyebbnek bizonyulok az érintett tárgykörben, de énrám az olyan egyszerű képek, ahogyan szomorúan az asztal mellett ücsörög és hozzá sem nyúl az ételhez, vagy amikor a kápolnában sírdogál, nagyon nagy hatást gyakoroltak. Ezek után ökölbe szorult a kezem, mikor a szemem láttára vezették a vesztőhelyre... Ezek a jelentek nagyon ott voltak, a fordításban is. Angolul nem olvastam ugyan, ám én nem nagyon hiszem, hogy az eredeti szövegnek sikerült volna ennél egyszerűbben, lényegre törőbben megragadnia a pillanatot.
Egy sötét hangulatú sztoriba egyébként elengedhetetlen a humor; nagyon jópofa volt a sírásó, azon nagyon sokáig röhögtem. Ezek ha nem is szükségszerű kellékek, de feldobják kicsit a folyamatos, borongós légkört de csak hogy utána ismét visszazuhanj bele. Ez a hullámvasút adja meg a hangulat esetleges későbbi zuhanásához szükséges "magasságot", különben az olvasó megszokja a folytonos borongósságot, és az író vagy egyre vadabb eszközöket kell, hogy bevessen ahhoz, hogy ismét megérinthesse az olvasót vagy az érdektelenség ködébe fojtja a későbbi jeleneteket. Mindkettő hiba. Egyszóval, ebben az írásban sok helyen ezzel nem volt gond, az említett apás jelenetbe viszont nem illett. Szó szerint valóban nem tudtam idézni, de most kimásoltam a mondatot, nehogy szó érje a ház elejét: "A páncélban felismered apád vértjét, de ez nem meglepő, hiszen a szellem is az övé." Na itt szégyen gyalázat a fejemre, de elröhögtem magam.
Ennek ellenére nem szidalommal, inkább köszönettel tartozom Neked a fordításért. Angolul nem tudom, mikor kerítettem volna sort erre a műre, és én a fordítást látva látatlanban is úgy érzem, hogy érdemes volt előbb magyarul elolvasnom. Úgy hiszem, az olvasását legalább annyira élveztem, mint Te a fordítást.
Lehet egyébként, hogy pontatlanul fogalmaztam. A könyv néhol horrorisztikus, sok helyen viszont inkább csupán melankolikus, különösen ahol a főhős húga megjelenik. Lehet, hogy én vagyok érdekesen összerakva vagy sokkal érzékenyebbnek bizonyulok az érintett tárgykörben, de énrám az olyan egyszerű képek, ahogyan szomorúan az asztal mellett ücsörög és hozzá sem nyúl az ételhez, vagy amikor a kápolnában sírdogál, nagyon nagy hatást gyakoroltak. Ezek után ökölbe szorult a kezem, mikor a szemem láttára vezették a vesztőhelyre... Ezek a jelentek nagyon ott voltak, a fordításban is. Angolul nem olvastam ugyan, ám én nem nagyon hiszem, hogy az eredeti szövegnek sikerült volna ennél egyszerűbben, lényegre törőbben megragadnia a pillanatot.
Egy sötét hangulatú sztoriba egyébként elengedhetetlen a humor; nagyon jópofa volt a sírásó, azon nagyon sokáig röhögtem. Ezek ha nem is szükségszerű kellékek, de feldobják kicsit a folyamatos, borongós légkört de csak hogy utána ismét visszazuhanj bele. Ez a hullámvasút adja meg a hangulat esetleges későbbi zuhanásához szükséges "magasságot", különben az olvasó megszokja a folytonos borongósságot, és az író vagy egyre vadabb eszközöket kell, hogy bevessen ahhoz, hogy ismét megérinthesse az olvasót vagy az érdektelenség ködébe fojtja a későbbi jeleneteket. Mindkettő hiba. Egyszóval, ebben az írásban sok helyen ezzel nem volt gond, az említett apás jelenetbe viszont nem illett. Szó szerint valóban nem tudtam idézni, de most kimásoltam a mondatot, nehogy szó érje a ház elejét: "A páncélban felismered apád vértjét, de ez nem meglepő, hiszen a szellem is az övé." Na itt szégyen gyalázat a fejemre, de elröhögtem magam.
Ennek ellenére nem szidalommal, inkább köszönettel tartozom Neked a fordításért. Angolul nem tudom, mikor kerítettem volna sort erre a műre, és én a fordítást látva látatlanban is úgy érzem, hogy érdemes volt előbb magyarul elolvasnom. Úgy hiszem, az olvasását legalább annyira élveztem, mint Te a fordítást.
© FireFoX
2010. október 26. 12:16 | Válasz erre | #88
"a megjelenő páncélban apádéra ismersz. Ez nem meglepő, mert a szellem az apád" Nem emlékszem, pontosan hogy szólt az eredeti, de van egy olyan érzésem, hogy emiatt inkább engem kell szidni, mint Green bácsit. Az volt a „gond,” hogy a nekrót nagyon élveztem, annyira nem éreztem sötétnek a hangulatát és emiatt került bele egy-két helyen ilyen "vidámabb" megfogalmazás. Ha ez megnyugtat, a vérfarkast igyekszem úgy fordítani, hogy ilyenek ne kerüljenek bele.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© SzG
2010. október 26. 07:15 | Válasz erre | #87
Ejha...
Legfőbb ideje, hogy magamévá tegyek egy példányt. (Bár én gyakorlatilag kizártnak tartom, hogy egy FF felkússzon a dobogóm tetejére, illetve tényleg komoly hatással legyem rám már így ebben a korban :) , de hátha. Egy próbát megér, tényleg ígéretes könyvnek tűnik.)
Szerk.: hm, ez a kódszavas-megoldás ismerős valahonnan.
Legfőbb ideje, hogy magamévá tegyek egy példányt. (Bár én gyakorlatilag kizártnak tartom, hogy egy FF felkússzon a dobogóm tetejére, illetve tényleg komoly hatással legyem rám már így ebben a korban :) , de hátha. Egy próbát megér, tényleg ígéretes könyvnek tűnik.)
Szerk.: hm, ez a kódszavas-megoldás ismerős valahonnan.
2010. október 26. 06:39 | Válasz erre | #86
Engem meggyőzött. Letaszította a Pusztítót az első helyről, amelyen eddig állt nálam. Iszonyatosan jó hangulat (ezt mondjuk már Green korábbi könyveiben is megszokhattam, a Démonlovagok ilyen szempontból nálam máig etalon) fantasztikus ötletek, amelyek feldobják a játékmenetet (pl. a játék közbeni tanulás, akaraterő bevezetése) és a háttér maga is rendkívül érdekes. Nagyon tetszik, hogy morális döntéseket is kell hozni, nem keveset, és ezek komoly következményekkel is járhatnak. Sőt, én Green helyében továbbmentem volna: meghagyva a Démonlovagokból is ismert becsület-rendszert, még inkább finomíthatott volna az egyébként is rendkívül élvezetes játékmeneten. Ám így sem kellett panaszkodnom: sokszor vakartam bizony a fejem, hogy melyik eshetőséget is válasszam. Szerintem ezen jeleneteknél dől el, ki is az igazi szerepjátékos. Képes-e az olvasó egy lovag jellemének megfelelően cselekedni? Sőt, tovább megyek: lovagként vállalja-e tettei következményét és hajlandó akár veszteségeket is szenvedni azért, hogy megőrizze jellemének lovagi tisztaságát, vagy elhajlik a "sötét út" irányába? Érdekes kérdések, amelyekre választ az olvasó csakis önmagában találhat, és ezt a "tükörkép-effektust" én nagyon szeretem az ilyen történetekben. Én pl. egyszer inkább levágattam magam a régi jóbarátommal, semhogy kardot emeljek rá.
A másik pozitívum a rendkívüli bejárhatóság. Rengeteg helyszínen oda-vissza császkálhatunk, egyszerűen csak vissza kell térnünk a központi helyszínhez, és mehetünk is tovább máshová. Tetszett, hogy azért itt sem mindegy, hova térünk be először, mert az egyik helyen történtek esetleg kihatással lehetnek egy másik helyszínen lefolyó történésekre. Örömmel olvastam azt is, hogy Green továbbfejlesztette a kódszavas technikáját és immár szinte mesteri módon alkalmazza, így kerülve el az általam csak "időgép-effektusnak" nevezett bakikat, az értelmetlen és játszhatatlan jelenetismétléseket. Sőt, tovább ment és a tárgyhasználatot is kiváltotta ezen módszerrel. Nincs többé "ha nálad van a Félelmetes Orrpiszkáló Lándzsa..." kezdetű mondat, helyette csak rákérdez, hogy szerepel-e a kalandlapon az XY szó. Néhol azért még összefutunk a régi megoldással, de elenyésző mennyiségben, ami egyáltalán nem üli meg a gyomrot.
Apropó, tárgyak és nehézség: korábbiakban fórumozó társaim már írták, hogy ez a könyv jóval könnyebbre sikeredett Green korábbi műveihez képest, amelyek igencsak próbára tették az egyszeri olvasó tűrőképességét. Ez így igaz. Én magam általában teljesen harmonikusan együtt tudok élni a rengeteg instant halállal, és inkább idegesít, ha egy könyv túlzottan könnyű. Hál'Istennek ez azért nem mondható el erről a könyvről, de a nehézséget nem a tárgyhasználat és a vakvágányok jelentik benne. A kalandba belebukni szinte lehetetlen, a "halál utáni halálból" is van legalább öt vagy hat visszatérés. Ennek ellenére mégsem éreztem idegesítően könnyűnek a művet, amit szerintem a benne feszegetett, már leírt morális döntések kényszerének köszönhetek. Az író egyszerűen elterelte a figyelmemet a könnyű bejárhatóságról, és inkább az emocionális tűrőképességemet vette igénybe. Tehát a kaland maga nehéz, de nem az olvasó, hanem a főhős számára, és szerintem ez az egyébként szokatlanul bőbeszédű leírásoknak hála tisztán végigrezeg az egész művön.
Ejtsek néhány szót a kevés negatívumról is: néha a szerző néha próbálta a komor, néhol horrorisztikus pillanatokra ráerőltetni a könnyed, sőt tréfás hangvételt, ráadásul úgy, hogy ellentétben a Pusztítóval, ahol ez nem zavart, ebben a sztoriban főhősünk számára is rémisztőek vagy undorítóak az adott jelenetek. Az egyik ilyen, amikor a főhős a halott apjával találkozik. (A szöveg valami ilyesmi: a megjelenő páncélban apádéra ismersz. Ez nem meglepő, mert a szellem az apád.) Na ezt a mondatot a szerkesztő helyében kivágtam volna a francba, mert secc-perc alatt hazavágta nálam a félelmetes, majd torokszorítóvá válni akaró pillanatot. Ilyen hál'Istennek nem sok akad a könyvben, így ha nem is könnyen, de viszonylag hamar túltettem rajta.
Mindent összevetve azonban az egyedi Green-féle jellemzők az újításokkal és a néhol kiemelt morális válaszutakkal elvitték nálam a pálmát, és kétséget sem hagytak afelől, hogy ez a könyv számomra a legjobb KJK, amit valaha olvastam.
A másik pozitívum a rendkívüli bejárhatóság. Rengeteg helyszínen oda-vissza császkálhatunk, egyszerűen csak vissza kell térnünk a központi helyszínhez, és mehetünk is tovább máshová. Tetszett, hogy azért itt sem mindegy, hova térünk be először, mert az egyik helyen történtek esetleg kihatással lehetnek egy másik helyszínen lefolyó történésekre. Örömmel olvastam azt is, hogy Green továbbfejlesztette a kódszavas technikáját és immár szinte mesteri módon alkalmazza, így kerülve el az általam csak "időgép-effektusnak" nevezett bakikat, az értelmetlen és játszhatatlan jelenetismétléseket. Sőt, tovább ment és a tárgyhasználatot is kiváltotta ezen módszerrel. Nincs többé "ha nálad van a Félelmetes Orrpiszkáló Lándzsa..." kezdetű mondat, helyette csak rákérdez, hogy szerepel-e a kalandlapon az XY szó. Néhol azért még összefutunk a régi megoldással, de elenyésző mennyiségben, ami egyáltalán nem üli meg a gyomrot.
Apropó, tárgyak és nehézség: korábbiakban fórumozó társaim már írták, hogy ez a könyv jóval könnyebbre sikeredett Green korábbi műveihez képest, amelyek igencsak próbára tették az egyszeri olvasó tűrőképességét. Ez így igaz. Én magam általában teljesen harmonikusan együtt tudok élni a rengeteg instant halállal, és inkább idegesít, ha egy könyv túlzottan könnyű. Hál'Istennek ez azért nem mondható el erről a könyvről, de a nehézséget nem a tárgyhasználat és a vakvágányok jelentik benne. A kalandba belebukni szinte lehetetlen, a "halál utáni halálból" is van legalább öt vagy hat visszatérés. Ennek ellenére mégsem éreztem idegesítően könnyűnek a művet, amit szerintem a benne feszegetett, már leírt morális döntések kényszerének köszönhetek. Az író egyszerűen elterelte a figyelmemet a könnyű bejárhatóságról, és inkább az emocionális tűrőképességemet vette igénybe. Tehát a kaland maga nehéz, de nem az olvasó, hanem a főhős számára, és szerintem ez az egyébként szokatlanul bőbeszédű leírásoknak hála tisztán végigrezeg az egész művön.
Ejtsek néhány szót a kevés negatívumról is: néha a szerző néha próbálta a komor, néhol horrorisztikus pillanatokra ráerőltetni a könnyed, sőt tréfás hangvételt, ráadásul úgy, hogy ellentétben a Pusztítóval, ahol ez nem zavart, ebben a sztoriban főhősünk számára is rémisztőek vagy undorítóak az adott jelenetek. Az egyik ilyen, amikor a főhős a halott apjával találkozik. (A szöveg valami ilyesmi: a megjelenő páncélban apádéra ismersz. Ez nem meglepő, mert a szellem az apád.) Na ezt a mondatot a szerkesztő helyében kivágtam volna a francba, mert secc-perc alatt hazavágta nálam a félelmetes, majd torokszorítóvá válni akaró pillanatot. Ilyen hál'Istennek nem sok akad a könyvben, így ha nem is könnyen, de viszonylag hamar túltettem rajta.
Mindent összevetve azonban az egyedi Green-féle jellemzők az újításokkal és a néhol kiemelt morális válaszutakkal elvitték nálam a pálmát, és kétséget sem hagytak afelől, hogy ez a könyv számomra a legjobb KJK, amit valaha olvastam.
© SzG
2010. október 8. 11:44 | Válasz erre | #85
Na majd valamikor én is átrágom már magam rajta, mert ez kivételesen tényleg elég komolynak tűnik számomra is. :) (Sajna a Lidérckastély pl. nem bizonyult annak, illetve eléggé csalódtam benne, pedig korábban attól vártam a legtöbbet).
Kissé vicces amúgy, mert ez a Nekros-cucc mintha néminemű hasonlóságot mutatna azzal a könyvvel, amit éppen írok, legalábbis abban is van hullamágus... na mindegy. :D
Kissé vicces amúgy, mert ez a Nekros-cucc mintha néminemű hasonlóságot mutatna azzal a könyvvel, amit éppen írok, legalábbis abban is van hullamágus... na mindegy. :D
© Zoleeka
2010. október 8. 10:55 | Válasz erre | #84
En meg nem olvastam, de szimpatikus ez a tedd probara a szerencsed, inkabb mint, hogy ha nem vagy szerencses atdof egy karo es kalandod vegetert.
© saviour
2010. október 8. 09:49 | Válasz erre | #83
Hát köszönjük ezt a nagyszerű könyvet, nekem nagyon bejött. Akinek a Wraith - The Oblivion című szerepjáték ismerős annak nagyon sok dolog lesz visszaköszön majd, a szerző bizonyára sokat forgatta :)
Ezzel együtt nagyon jó könyv és egyedülálló a maga nemében. A mellékelt levelek is tök jók (bár ez egyikben egy pár sor egymás után kétszer is benne maradt...) és végigjátszás után megéri mégegyszer elolvasni őket, mert nagyon más a hatás...
Ebben a könyvben van a legjobb fejtörő mind közül (a magányos lovag szelleme adja a kápolnában).
Viszont meglepően könnyűre sikeredett a könyv, sokszor a "tedd próbára szerencséd" csak annyit jelent, hogy jön még egy szörnyi, vagy nem...az meg, hogy a főellenséget végülis harc nélkül (...is) meg lehet úszni szintén meglepő volt számomra.
Igazából egyetlen rész van ahol el lehet akadni, ha a három egymás utáni fejtörőre nem jön rá az ember, de azok tényleg nem nehezek...
Mindent mérlegre téve kiválló darab, ajánlom mindenkinek!
Ezzel együtt nagyon jó könyv és egyedülálló a maga nemében. A mellékelt levelek is tök jók (bár ez egyikben egy pár sor egymás után kétszer is benne maradt...) és végigjátszás után megéri mégegyszer elolvasni őket, mert nagyon más a hatás...
Ebben a könyvben van a legjobb fejtörő mind közül (a magányos lovag szelleme adja a kápolnában).
Viszont meglepően könnyűre sikeredett a könyv, sokszor a "tedd próbára szerencséd" csak annyit jelent, hogy jön még egy szörnyi, vagy nem...az meg, hogy a főellenséget végülis harc nélkül (...is) meg lehet úszni szintén meglepő volt számomra.
Igazából egyetlen rész van ahol el lehet akadni, ha a három egymás utáni fejtörőre nem jön rá az ember, de azok tényleg nem nehezek...
Mindent mérlegre téve kiválló darab, ajánlom mindenkinek!
2010. szeptember 22. 13:09 | Válasz erre | #82
Hiszen már a történet elején sikerül meghalni, mert gondoskodnak róla. Inkább kárhozatra jutni vagy feltámadni a szellemlétből a nehézkes. Persze, ki hogyan értelmezi! :D
© Anry
2010. szeptember 21. 19:18 | Válasz erre | #81
Én is belenézegettem már..meghalni sem egyszerű! :-)
© Kawer
2010. szeptember 21. 16:59 | Válasz erre | #80
Runner és Firefox ismét nagyot alkottatok! Szuper fordítással egy remek kalandban lehet részünk! Köszönet érte! Örülök, hogy a 2010-es év ilyen termékenyre sikerült eddig... és még vissza vannak az "...ember"-es hónapok! (hosszú téli esték...)
Tudjátok: A FŐHŐSÖK számomra TI VAGYTOK!
"Mióta felfogtam halandóságomat, azóta sokkal vidámabban telnek napjaim!"
Tudjátok: A FŐHŐSÖK számomra TI VAGYTOK!
"Mióta felfogtam halandóságomat, azóta sokkal vidámabban telnek napjaim!"
© killmaster (Savanyúhas)
2010. szeptember 20. 12:42 | Válasz erre | #79
Runner ismét lenyűgöztetek Firefoxxal együtt! Ez a könyv tényleg nagyon jó és hasolót nem is igazán olvastam még! Még csak az elején tartok, de már megtámadott egy halom élőhalott szörnyeteg, meg néhány vakmerő halandó. Ez a J. Green nagyon tud írni, Firefox jól fordít,(hozzám képest mindenképpen!), és te Runner lehetővé teszed számunkra, hogy kedvünkre kalandozhassunk. Hálás köszönet a letölthetőségért, és csak így tovább! KJK mindörökké!!!!
© runner
2010. szeptember 20. 09:48 | Válasz erre | #78
Elkészült a könyv.
Kint van a letöltéseknél.
A főhős Te vagy!
Kint van a letöltéseknél.
A főhős Te vagy!
© Kamo
2010. augusztus 25. 01:22 | Válasz erre | #77
Igen, biztos ő az... Nem messze a Gellért-hegytől van a sulim... :-D
© Anry
2010. augusztus 22. 23:20 | Válasz erre | #76
Biztos ő a Gellért-hegy Varázslója.. :-)
Amennyi kirándulózombi manapság arra császkál..
:-D
Amennyi kirándulózombi manapság arra császkál..
:-D
© Kamo
2010. augusztus 22. 23:00 | Válasz erre | #75
Hehhe, tanítok egy srácot, akinek Di Maggio a családneve! :-D
© runner
2010. augusztus 22. 19:39 | Válasz erre | #74
Ez jó, nem gondoltam, hogy az a versike is ilyen "visszafeleolvasott" [smiley]gonosz1[/smiley]
A főhős Te vagy!
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 22. 17:38 | Válasz erre | #73
Tulajdonképpen a Tűzhegy varázslója adta az ötletet. Ismerős ez a versike?
Ekil erif --> Fire like
Ekam erif --> Fire make
Erif erif --> Fire fire
Di maggio --> (Ez pedig a varázsló neve volt...)
No persze 10 évesen nem tanultam csak oroszt, de a versike már akkor megfogott...
Ekil erif --> Fire like
Ekam erif --> Fire make
Erif erif --> Fire fire
Di maggio --> (Ez pedig a varázsló neve volt...)
No persze 10 évesen nem tanultam csak oroszt, de a versike már akkor megfogott...
© FireFoX
2010. augusztus 22. 14:28 | Válasz erre | #72
Amúgy köszönöm :)
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© FireFoX
2010. augusztus 22. 14:20 | Válasz erre | #71
Én valami latinra gyanakodtam, de ez sem rossz.
Akkor az lentebb látható két hozzászólás SPOILER WARNING!!!!!!!!!!!!!
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
Akkor az lentebb látható két hozzászólás SPOILER WARNING!!!!!!!!!!!!!
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 22. 13:44 | Válasz erre | #70
Először kínai nyelvleckére gondoltam, de mert ők nem a latin abc-t használják, rájöttem, hogy a szöveg (valószínűsíthetően) az egyik játékkönyvből származik. Nem tudom mennyire jól fordítottam, Ezt ítéljétek meg ti:
[spoiler]To banish the spirits of the dead
Elűzni a halott lelket
To succour the dark one's
Felszabadítani a sötét egyetlent
To be strong in ace of evil
Erősnek lenni a főgonosz idején [/spoiler]
Ha beletrafáltam jöhet a 40 forintos kérdés...
[spoiler]To banish the spirits of the dead
Elűzni a halott lelket
To succour the dark one's
Felszabadítani a sötét egyetlent
To be strong in ace of evil
Erősnek lenni a főgonosz idején [/spoiler]
Ha beletrafáltam jöhet a 40 forintos kérdés...
© FireFoX
2010. augusztus 22. 11:36 | Válasz erre | #69
Találós kérdés következik. Ki tud szedni valaki valami értelmeset a következő három kifejezésből?
[spoiler]Dae deht fos tirip seh thsin abot
Senok radeh truoc cusot
Li vef oeca nignor tsebot[/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
[spoiler]Dae deht fos tirip seh thsin abot
Senok radeh truoc cusot
Li vef oeca nignor tsebot[/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 20. 23:17 | Válasz erre | #68
Most néztem a kalandlapot. Van ebben a könyvben is akaraterő, meg egy újdonság: gazdatest... Gondolom én, szellemünk nem szeret csak úgy kísérteni, hát kell neki egy test, amit megszállhat. Gondolkodtam is rajta, hogyan hallhatunk meg, ha már halottak vagyunk... Green bácsi ezt is nyilván megoldotta...
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 10. 15:02 | Válasz erre | #67
Három halálcsapda? Mi történt J. Green-nel? Az eddigi könyvei éppen arról voltak híresek, hogy kimerítik a nehezen kijátszható könyvek szintjét, és tele voltak olyan fejtörőkkel, melyek feladták a leckét nekem, de rendesen. Szóval három halálcsapda a Tűzhegy varázslójában szerepelt, bármelyik más könyvben legalább egy tucatnyi van... Egyébként ha hosszúak a fejezetpontok az nem gond, annál érdekesebb a kaland.
A jó könyvnek pedig igen sok ismérve van, ráadásul ez relatív dolog kinek milyen stílus jön be... Ha sok ellenfél van az nem probléma, csak ne legyenek túl heroikusak, mert nem szeretem a kockát befolyásolni. Van persze pár könyv, amit csalásal is nehéz kijátszani, remélem a Nekromanta éjszakája nem ilyen lesz...
A jó könyvnek pedig igen sok ismérve van, ráadásul ez relatív dolog kinek milyen stílus jön be... Ha sok ellenfél van az nem probléma, csak ne legyenek túl heroikusak, mert nem szeretem a kockát befolyásolni. Van persze pár könyv, amit csalásal is nehéz kijátszani, remélem a Nekromanta éjszakája nem ilyen lesz...
© Kamo
2010. augusztus 10. 03:11 | Válasz erre | #66
Remélem, hogy a jó könyvet nem az határozza meg, hogy milyen könnyű benne meghalni, hanem inkább a jó sztori. Igazából kevésbé érdekel, hogy könnyű-e, vagy nehéz az adott könyv: a lényeg hogy jó fordulatok legyenek benne.
© Kamo
2010. augusztus 10. 00:58 | Válasz erre | #65
Vicces lenne, de nem így van: Rég szerettem volna egy Kriptaszökevény -hez hasonló könyvet valódi KJK stílusban. Reménykedem, hogy ez jól sikerült. Ezért írtam azt, amit. Persze kifigurázni mindenkit lehet, csak óvatosan a bunkózással, hátha nem lesz mindig vicces.
© FireFoX
2010. augusztus 9. 19:51 | Válasz erre | #64
Elég összetett kis könyvecske. Halálcsapda konkrétan körülbelül három darab van benne, és meghalni sem túl egyszerű, bár nem is lehetetlen. Én mondjuk annyira nem szeretem Zöld bácsi korábbi műveit, de ebben kitett magáért. Nem végigcsinálhatatlan, nem agyonszopatós (nem kell sehol sem ELRONTANI a szerencse próbát), cserébe észnél kell lenni. És nagyjából olyan szóf*sást nyom le, mint Szlobo szokott néha. Ugyanez egyébként igaz a Stormslayer-re (egyelőre Vihargyilkos néven fut, aki tud jobbat, nyugodtan szólhat) is, ami 400 pontja ellenére sem sokkal rövidebb barátjánál...
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© CatDog
2010. augusztus 9. 15:21 | Válasz erre | #63
Green bácsi már rég megígérte Kamo kollegának, hogy majd egyszer megírja ezt a könyvet, egy benfentessel van dolgunk :) Tehát érthető akkor , hogy régóta várja :D
© runner
2010. augusztus 9. 13:43 | Válasz erre | #62
Kamo: Rég óta? Idén áprilisban kelent meg angliában. [smiley]lookaround[/smiley]
A főhős Te vagy!
A főhős Te vagy!
© Kamo
2010. augusztus 9. 12:58 | Válasz erre | #61
Nem hiába várom rég óta: Érzem, hogy nagyon jó könyv ez. :-D
© Anry
2010. augusztus 9. 11:43 | Válasz erre | #60
Várjuk, várjuk szeretettel, türelemmel.. :-)
© runner
2010. augusztus 9. 08:40 | Válasz erre | #59
Vannak nehéz ellenfelek, de persze ez attól is függ, hogy benyitsz-e adott helyre, ahol semmi nincs, csak ellenség :)
A végén megszaporodnak, nagyon sok ellenségen kell átverekedni magunkat a végső célig.
Persze jópárat el lehet intézni tárgyakkal, hza megszereztük.
Fejtörő van benne, nem is egy. [smiley]hehe[/smiley]
A könyv elvileg szeptember végén lesz elérhető.
Én külföldön leszek szept első két hetében, ezért csúszik, majd a megjelenés.
A főhős Te vagy!
A végén megszaporodnak, nagyon sok ellenségen kell átverekedni magunkat a végső célig.
Persze jópárat el lehet intézni tárgyakkal, hza megszereztük.
Fejtörő van benne, nem is egy. [smiley]hehe[/smiley]
A könyv elvileg szeptember végén lesz elérhető.
Én külföldön leszek szept első két hetében, ezért csúszik, majd a megjelenés.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 9. 07:49 | Válasz erre | #58
Runner kolléga kíváncsivá tettél... Várhatóan a következő hónapban (szeptemberben) megjelenik a könyv? Tudom, hogy sok utómunka van vele, meg 450 fejezetpont az nem kevés, és ha még hosszúak is a fejezetek akkor pláne nem... Sok halálcsapda van a könyvben? Az ellenfelek mennyire brutálisak? Vannak benne furmányos fejtörők? Gondolom sokakat érdekelnek a válaszok... Majd priviben arra is választ várok, hogy megérkezett-e adományom a számládra.
© runner
2010. augusztus 8. 23:13 | Válasz erre | #57
Vélemény:
Elolvastam a tesztkönyvet, mely valóban szép vastag (2 cm), és nem csak a 450 pontnak köszönhetően, hanem a szöveg is sok volt.
Meg kell mondjam, mindenféle részlet elárulása nélkül, hogy a könyv nekem nagyon tetszett!
Jonathan Green hozta a formáját.
Remek sztori, új, érdekes dolgok.
Talán a vége felé sok az ellenség :)
FireFoX-nak gratulálok!
Nem semmi egy ilyen könyvet leforditani. Én még igy magyarul is elvesztem néha.
Egyszóval NAGYON jó kis könyv ez...
A főhős Te vagy!
Elolvastam a tesztkönyvet, mely valóban szép vastag (2 cm), és nem csak a 450 pontnak köszönhetően, hanem a szöveg is sok volt.
Meg kell mondjam, mindenféle részlet elárulása nélkül, hogy a könyv nekem nagyon tetszett!
Jonathan Green hozta a formáját.
Remek sztori, új, érdekes dolgok.
Talán a vége felé sok az ellenség :)
FireFoX-nak gratulálok!
Nem semmi egy ilyen könyvet leforditani. Én még igy magyarul is elvesztem néha.
Egyszóval NAGYON jó kis könyv ez...
A főhős Te vagy!
© FireFoX
2010. július 11. 21:06 | Válasz erre | #56
Elkészült a nyersfordítás [smiley]wilting[/smiley] runner szerint a hossza a Királyok Koronájáéval vetekszik. Hogy ez mennyire igaz, avagy nem, arról nem tudok érdemben nyilatkozni. A nettó szöveg (háttér + pontok) 11x18-as lapon, 1,5-ös margóval és 10-es arial betűtípussal 307 oldalt eszik meg.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© FireFoX
2010. július 11. 19:52 | Válasz erre | #55
Nagyjából annyi a hasonlóság, hogy mindkettőt halottként kezdjük, ezután azonban ég és föld a különbség.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© FeroxX
2010. július 11. 19:23 | Válasz erre | #54
amúgy a story csak szerintem hasonlít kicsit a 'Kriptaszökevény'-re ? :)
© Kroaton
2010. július 10. 08:25 | Válasz erre | #53
Üdv, Mindenkinek! Be kell valljam, hogy nekem személy szeri t a zöld "elfes" tetszik a legjobban. Bár igaz, ami igaz valóban hordoz néhány elf jegyet magán a tag, de mégsem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy valóban elf lenne. Nem látom a képen a jellegzetes fül méretet. A figura testalkata is elég elfes, bár ismereteim alapján ez teljesen átlagosnak számít a varázshasználók körében. Képzésük és tanulmányaik oly sok időt vesznek igénybe, hogy a test edzésére nem igen marad idejük. Továbba a nekromancia gyakorlati alkalmazása elég gyakran követel meg komoly áldozatokat annak használójától. Idő előtti megöregedés, a haj megőszülése, esetleg teljes elvesztése, a bőr ráncosodása, súlyvesztés mind mind velejárója az élet energiáival történő manipulációnak, mivel a nekromanták rítusaik során gyakorta saját vérüket ajánlják fel áldozatul a megidézett lény materalizálódásához. Ezek alapján nem feltétlenül elf az illető, hacsak a díszesen megmunkált és különleges alakú kardja nem teszi azzá, mert ez nem igazán jellemző az emberekre, de hát egy varázshasználó sok mindenre szert tehet. Összefoglalva, ha a kép alkalmas a borító nyomtatáshoz, akkor én szívesen látnám a könyv címlapján. De persze nem ez a lényeg, hanem, ami benne van. Ez már csak amolyan külcsíny, ami jelen esetben nem fog a belbecs rovására menni.
© killmaster (Savanyúhas)
2010. július 6. 15:39 | Válasz erre | #52
Hát ha ezen múlik megkérjük Runner-t hogy varázsolja a képre a Hortobágyi kilenclyukú hidat, vagy a San Francisco-i Golden Gate-t, és akkor talán már mindenki elégedett lesz. Akár hogyan is van, eléggé kísérteties ez a lovas figura, hangulatában teljesen jó címlapja lenne a könyvnek. (De ezen még ráérünk töprengeni, mire ebből könyv lesz, még sok víz lefolyik a Dunán!)A belső képekkel szerintem az a legnagyobb baj, hogy sokáig tart megcsinálni, kiszínezni és ki tudja jobb lenne-e ennél? De ha valaki veszi a fáradságot, ám legyen... A másik dolog az, hogy van néhány olyan kiadott KJK könyv, melynek címlapja nem is hasonlítható igazán a történethez! (Királyok koronája, Csillaghajó, Lopakodó lelkek, stb.) Ezért nem is értem az elégedetlen felszólalókat, no de mindig mindent nem is kell érteni! Sőt, elárulom nektek az Éjféli tolvaj címlapja sem kapcsolódik igazán a történethez. Az angol könyvben ugyanis a borítón a drágakő vörös, igen ám, de a szövegben már sárgának írja az író! (Erre is Runner hívta fel a figyelmem!) Itt a magyar kiadásban vörös drágakőként fog szerepelni, tekintve, hogy macerásabb lenne a borítót áttervezni! Szóval Firefox szavait idézve: "Minden mégsem lehet tökéletes :)"
|z| Zagor.hu – Minden jog fenntartva!
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)
runner
Elérhetőség: info@zagor.hu
Készítette: FireFoX Design by NEOX (2011)