Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Flame war téma, csak erős idegzetűeknek
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Első oldalElőző oldal12345678Következő oldalUtolsó oldal
2021. október 26. 14:33 | Válasz erre | #335
Belőled meg a nyalás. [smiley]awink[/smiley]

Firefox a fórumon magyarázta, mikor rákérdeztek, hogy simán felismerhető a hamis, mert pixelesebb, randább a képe. Erre azt magyarázod, hogy ugyanaz a minőség... Hahaha-zugság amit írsz.
Ha rajongók kiszolgálása a cél, miért nincsenek a könyvek már úgy megalkotva, hogy lehessen bennük keresni? Esetleg még linkesítve? (Tudom 1-2 ilyen is akad, de a többségük egyszerű képként lett megalkotva.) Aki elektronikusan játszaná annak ezek azért nagy segítségek lennének, főként ha már esélye sincs megvenni. De valamiért ez fel sem merül.
A hamisítást egyszerűen ki lehetett volna védeni azzal, hogy a feltöltött pdf-ekben nem hagynak nagy margót, innentől fogva nem lehetett volna egyszerűen kinyomtatva kötözni. Igen, ez egy kis munka lett volna, de simán megoldotta volna a dolgokat. Történtek ilyen irányú lépések? Hát nem.

Az üzleti részhez meg csak annyit, mikor gt123 vita volt, hogy semmit nem csinált az oldalért, runner írta, hogy vett könyveket. Ugye hogy kibújik a szög a zsákból? Rögtön meglátszik mi a lényeg.
© SzG
2021. október 26. 01:25 | Válasz erre | #334
"egyértelműbb az üzleti vonal hangsúlyossága"
Hát ezt a teóriát tényleg nem sok minden támasztja alá. :)
Ha tényleg "hangsúlyos" lett volna az "üzleti vonal", akkor egyrészt legalább a "fénykorban", még bőven a kaméleon felbukkanása előtt reklámozva lett volna az oldal, de ugye nem volt... Másrészt a mai napig készülnének könyvek, legalább a fanfictionok, amikkel nincsenek jogi problémák, de ugye nem készülnek, mindig csak az utolsó 1-2 könyvből van pár példány, holott a kezdetektől jelennek meg fanfictionok (előbb a Játékfüzetekben, aztán már külön, könyv formájában is). Meg hát igen, ha ez "üzleti vállalkozás" lenne, akkor eleve magasabb példányszámban nyomnák a könyveket, és nem anyagáron árulnák őket... és talán az oldalra se kerülne fel semmilyen PDF, ahogy Arturus is írta.
Szóval igazából hülyeség ez az egész "a zagor.hu egy üzleti vállalkozás"-teória, úgy, ahogy van...
2021. október 25. 22:49 | Válasz erre | #333
Ne haragudj, de belöled csöpög a rosszindulat meg az irigység.
Egyrészt én nem gondolom a feltöltöt pdfeket rossznak, amig én néztem öket 19 nyara addig ugyanaz a minöség volt mint amit nyomtattak.
Másrészt ha a pénz kerest lenne a cél, nem lenne fent semmilyen pdf sem, sött.
Ha megnézeda legtöbb könyvet már nem lehet kapni, redszeresen ostromálják runnert(ez kell az kell, többek közt énis), de eddig 5 év alatt kétszer adta be a derekát utoljára egy éve. Ha érdekelné a pénz podba nyomná és ennyi.
De nemcsak, hogy ilyen opcio nincs a könyvek, mindig az elsö pdf alapján vannak nyomtatva, hiába vann az oldalon lévö pdfben javitások.
Én ezen többször háborogtam, irtam is szivesen venék javitott verziot, de az volt a válsz épp ezért, hogy senkit ne érjen hátrány aki elöbb vette és senki ne érezze, hogy újra megkell vennie.
De ha ismered az árakat akkor látod, hogy szinta anygköltésges, minimálisan va felette, de amennyi munka van vele és pl 19 ben ami haszon volt belöle az bele is ment a tali szervezésébe.
Itt abszolut nem a pénz a lényeg, énis nyertem már könyveket, vettem akciosan itt, mert volt olyan idö amikkor még relative sok bent is maradt.
Söt örülnék ha bármenynire is lényeg lenne én még jópár dolgot szivesen megvennék, dehát ez itt nem igy megy.
De téged 100% ugysem lehet meggyözni, de ha nem etszik nem kell itt lenni.
dum spiro spero!
2021. október 25. 22:09 | Válasz erre | #332
Kezdetektől fogva ez volt, akkor már az első könyveknél is volt ez a könyvnyomtatási mizéria? Ne nézzük már hülyének a másikat.
Valószínűbb, hogy azért volt ez, hogy ne gyártsunk magunknak felesleges konkurenciát. Nameg, hogy elvigyék a könyveket. Amivel persze adtunk tippeket másoknak is.
Tehát a pénzes rajongó ér csak valamit, azt kell kiszolgálnunk rendesen, azaz visszakanyarodtunk az üzleti oldalhoz. ;)
2021. október 25. 19:05 | Válasz erre | #331
Tudomásom szerint a feltöltött pdf-ek azért gagyik, mert már arra is volt példa, hogy valaki otthon kinyomtatta őket, könyvet csinált belőlük, aztán árulta a neten. Aki ilyet csinál, az aligha rajongó, csak megszimatolta a pénzszagot. Szóval vicces a szitu, mert még a nem hivatalos változatokat is hamisítják, ami ellen nyilván valahogy védekezni kell.
2021. október 25. 15:07 | Válasz erre | #330
Onnantól fogva, hogy a feltöltött pdf szándékosan gagyibb (csak hogy rendeld meg a könyvet), egyértelműbb az üzleti vonal hangsúlyossága. ;) Nem azt mondom, hogy a meggazdagodás a cél, de a pénzes igények kiszolgálását előrébb valónak tartják a sima rajongóénál.

Az atlasz és a többi hasonló nem rossz ötlet, hiszen mégiscsak jobb 1 könyvhöz nyúlni, mint pl. 3-4-hez. De ha abból indulunk ki, hogy Landschan könyveiből mi lett, akkor kiadásban nem érdemes gondolkodni.
© [törölt felhasználó]
2021. október 24. 14:10 | Válasz erre | #329
© killmaster (Savanyúhas)
2021. október 24. 12:14 | Válasz erre | #328
Én inkább tartom rajongói oldalnak a Zagor.hu-t mint afféle üzleti vállalkozásnak. Ha itt tényleg minden az üzlet körül forogna, nem önköltségi áron kapnánk meg egyes kiadványokat, és lehet nem szívvel-lélekkel fordítanának a fordítók. Hogy az oldalon mekkora forgalom és milyen hozzászólások vannak? Ha a saját hozzászólásaimat veszem alapul néhány ott is átment a "killmaster blődségei" kategóriába, másokén meg sokszor inkább kuncogtam, mert azok nagyobb "blődségek" voltak. Csak azért ne írjon ide bárki is, hogy legyen eggyel több hozzászólása vagy itt hagyjon egy like jelet! Akkor tényleg rendeljen magának, mert megteheti és kell neki az adott kiadvány.
Az atlaszt egyébként már én is láttam jóval korábban, de mennyivel nyújt több leírást mint a Titán? Nyilván a megírt FF könyvekből ollózhattak össze még pár dolgot, amit azért egy vérbeli rajongó már szinte betéve tud. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy akkor már nem is lehet érdekes, sőt... De ahhoz, hogy ez magyarosodjon szélesebb összefogás kell. Sőt ha csak pdf-ben is kerülne fel az oldalra, már az is haladás lenne. Meglátjuk. Amúgy én megkaptam a magam kis szerény jutalmát, amikor az FF sorozatot fordítottuk, és boldog voltam, ha megköszönték a rajongók. Az meg, hogy most jórészt rajongói írások jelennek meg, hát annyira nem dob fel, de ha erre van igény, akkor ezt adják a rajongóknak!
2021. október 24. 11:17 | Válasz erre | #327
Hát a rajongói írások/fordítások nagy része azért nem úgy készül/készült, hogy másoknak csinálja valaki, hanem a maga kedvtelésére. Más kérdés, hogy aztán közreadja, és ösztönzőleg hat a továbbiakra, ha sikere van.
Ha azt nézzük, hogy csak pár embert érdekel a dolog, ne csináljuk, akkor Killmaster sem alkotná már a Magányos farkast, mert túl sokan ahhoz sem szagoltak hozzá.
Kétségtelen tény, hogy akaraterő kell az ilyesmihez (nameg szabadidő), mert máskülönben félúton(?) elhal a dolog.
DReaMSCaPe hozzászólása valóban ezt sugallja, de mért ne lehetne lefordítani anélkül, hogy könyv lenne belőle? Vagy ami nem jelenik meg könyvként az xart sem ér? (Aki nincs a fészbukon az nem is él?)

Itt a zagoron ezzel lett elbaxva minden, hogy csak a könyvkiadás/eladás számított/számít. Látszik is az oldal aktivitásán, a felhasználók több mint 99%-a csak azért lép be, hogy meglesse van-e vásárolható könyv, esetleg a szilveszteri potyára. Amúgy más reakciót kicsikarni tőlük nem lehet. Szóval nem fanoldalt alkottak, hanem egy kereskedői oldalt.
Ki lehetett volna találni olyat, mint pl. az online játéknál, hogy különböző jutalmat kapsz, ha részt veszel valamiben (pl. itt az atlasz fordításában lefordítasz mondjuk x oldalt, vagy magyarosítasz x térképet, akkor kapsz egy emblémát). Biztos többen segítenének be a projektekbe, és nem 1-2 emberre maradna minden. Tény és való, hogy kellene utómunka, mert ahány ember annyi fordítói megoldás lenne, és ezeket össze kellene fésülni.
Az meg hogy most találkozik vele először... sokat elárul. Lehet, hogy nem ártana olyan részre koncentrálni, ahol az ilyesmiket közreadnánk? Annak idején voltak hírlevelek, vagy a salamonis gazette... ezeket nem mindenki ismeri, így ezek is sokaknak érdekes lehetnek, és talán találnánk benne fordítanivalót is. Volt olyan fankönyv is, ahol összeszedték a mágiáról szóló összes dolgot. De itt a zagoron az ilyesmi nem fontos, csak az hogy rendelj...
© Vikky
2021. február 6. 20:26 | Válasz erre | #326
Eddig a csoportban normálisan viselkedett, de mint ahogy SzG lentebbi posztjába láthatjátok, már nálam is kiverte a biztosítékot. Szóval kitettem a szűrét, és le is lett tiltva, hogy a csoportot ne találhassa meg. Szóval már én is majdnem sajnálom. Ja nem.
© [törölt felhasználó]
2021. február 6. 15:00 | Válasz erre | #325
© Uhu
2021. február 6. 14:58 | Válasz erre | #324
Annyira egyértelmű mindez pszichológiai irányból nézve: emberünk szörnyen utálja magát. Ezért azt hiszi, az egész világ utálja őt. Ez máris ideális hiedelem a mártir szerepkör létrehozásához, h "Szegény, szegény én, mindenki engem bánt!". Amikor meg mégsem bántja senki, akkor gyorsan eléri azt a többi ember sértegetésével, mocskolásával, h azok visszaszóljanak és akkor máris futhat a legelső programsor (99%, h mindezt öntudatlanul csinálja) és máris kész a mártir szerep.

Mindezt nem twilight hírnevének öregbitése végett írtam le, hanem mint általános és gyakori helyzetet, hiszen rengeteg ember van ebben a helyzetben és viselkedik így. Ha megértjük, miért, máris könnyebb kezelni őket. Pl. h nem érdemes leállni velük vitatkozni, mert ők pont ezt akarják, ebből az elrabolt figyelemből nyerik az energiát. Ignorálni kell őket, vagy ha tovább pampognak, akkor figyelmeztetés és ban. Minden más csak a mi részünkről idő-, és energiapocsékolás, míg az ő részükről gazdagodás, "győzelem" (mert figyelem-energiát nyertek) és annak megerősítése, h jó az a taktika, amit folytatnak.
© SzG
2021. február 6. 14:37 | Válasz erre | #323
Ismét balhé volt, ezúttal a Facebookon lévő "Kaland Játék Kockázat adok-veszek" elnevezésű csoportban. Mivel páran ott is kérdezték, hogy mi történt, így esetleg közzéteszem itt a teljes vitát (máshol már nem érhető el).

Tehát a dolog úgy indult, hogy twillight/Gergely Gacsó posztolt egyet a Choose Cthulhu sorozatról. Ez volt a poszt szövege:

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Lesz németül is a Choose Cthulhu 2. szériája
LINK

***

[b]Tamás Németh:[/b]
De az ajánlószöveg miért spanyolul van?

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Mert a kiadó spanyol. Nekem még automatikusan fordítja a fércbúk angolra. De ha szeretnéd, átírom magyarra, csak szólj.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Kösz, van nekik eleve német könyvük is. Megelégszem azokkal is.

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Nem tudod, mit hagysz ki.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Papíron holnapután jelenik meg, de egyúttal azt is írják, hogy máris hiánycikk, szóval nem értem. Akkor miért nem tolják ki a dátumot? LOL
Biztos kimaxolták az előrendeléseket.

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Te mi a faszról károgsz?

***

[b]Tamás Németh:[/b]
"Lesz németül is a Choose Cthulhu 2. szériája." Erről.
Konkrétan meg erről:
https://manti-shop.de/shop/de/spielbuecher/choose-cthulhu/416/choose-cthulhu-1-cthulhus-ruf?fbclid=IwAR3awkZ6d9VyVI_PdUuEz4LkxDP3LipcjrLW6F4DlnqGIGEDane0TR-JwPU

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Édesem, szart nem tudsz németül, az a baj.
Nem azt írják, hogy hiánycikk. Azt írják, "Jelenleg nem rendelhető."
Amúgy mi közöm nekem ehhez? A német kiadónál kérdezz rá, még az is lehet, csúszni fognak. És az, hogy megjelenik, nem jelenti automatikusan azt sem, hogy webshopból is rendelhető azonnal. Nem ismerem az üzleti modelljük.
Szóval leszel szíves türelmesebb lenni, meg megtanulni németül ha a német verzió köll.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Hol tanulod ezt a tenyérbemászó stílust?

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Tőletek, tenyérbemászó alakok.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Hát jó. Szerintem abba kéne hagynod a pszichoaktív szerek használatát, ha még óhajtasz normális kommunikációt folytatni emberekkel. Haragszol a világra. Nem tudjuk miért.

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Nem szedek pszichoaktív szereket.
Ellenben kikérem magamnak ezt az alpári hangnemet amit itt használsz.
Idejössz, folyamatosan sértegetsz..
Fasz bajod van.

***

Ezután az admin lezárta ezt a posztot (mármint beállította, hogy senki se írhasson alá több hozzászólást).
twillight/Gergely Gacsó azonban nyitott egy teljesen új posztot, a következő szöveggel:

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Mennyi értelme van panaszkodni hogy valami nem jelent meg határidőre, ha a határidőt még nem is értük el?
Miért kell szivatni a többieket a hsz törlésével, ahelyett hogy érdeklődnél a kiadónál hogy áll a kiadás?
Hogy képzelik egyesek, hogy mert valami nem jelent meg megjelenés előtt, felelősségre vonják aki posztolja a hírt a jövendő megjelenésről?

**

[b]Marcell Rédeky:[/b]
?

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Kérdezd német tamást.

***

[b]László Sevecsek:[/b]
Gergely Gacsó te hányas voltál fogalmazásból????

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Hanyas volt illemből meg tiszteletadásból? LOL Bunkóságból ötös. ??

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Gergely Gacsó Értelmezés kérdése. Szerintem nem panaszkodtam, csak próbáltam az esetleges érdeklődők figyelmét felhívni arra, hogy megjelenik ez a könyv és arra utaltam, hogy picit furcsa, hogy a többi hasonló megjelenésre váró könyvnél nincs ott, hogy jelenleg nem elérhető.
Nem én töröltem a hsz.-t.
Az utolsó kérdést gondolom nem nekem szántad.
Ja amúgy azzal én se értek egyet, hogy totál ki lett törölve az egész, holott az eleje teljesen vitamentes volt.
Ami meg a sértegetést és alpáriságot illeti, nálam csak a pszichoaktív duma volt talán sértő, te viszont kapásból 6 alpári megjegyzést vágtál a fejemhez, abból minimum kettő sértő volt.
Na majd szót fogadok neked és megtanulok németül. :) Csak előtte visszaadom a diplomámat. :)

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Tamás Németh Nemhogy panaszkodtál, de FELELŐSSÉGRE VONTÁL, hogy egy 02.08-ára kiírt megjelenés miért nem történt meg már 02.06-án.
Nem "utaltál", hanem egyenesen megvádoltál.
És nyilván nem te törölted a hsz-t (nem vagy mod, megnéztem), de biztosan TE KÉRTED a hsz törlését.
Annyit még, kb. minden egyes szavad sértő volt, de durván.

***

[b]Gergely Gacsó:[/b]
Ja, és ha vkité érdekel, mr. Nyelvvizsga Nélkül Kapott Diplomát a "jelenleg nem rendelhető"-t úgy fordította hogy "kifogyott a készlet".
Mert annyira kis zseni.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Gergely Gacsó Az amúgy is úgy lenne, hogy dieser Artikel kann nicht bestellt werden lenne, de te biztosan jobban tudod. Csak nem ez van odaírva. De erről nem állok le tovább vitázni.

***

[b]Marcell Rédeky:[/b]
ezek után már kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán miről volt szó, hogy ekkora adokkapok lett belőle ??

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Az adokkapok nem rajtam múlt, mert kb. úgy érzem magam, mint amikor odajön egy cigány gyerek, hogy adjál lóvét, cigit stb.-t mennyi az idő és társai. Tök mindegy mit csinálsz, összeverlek.
Egyszerűen nem tudok jól bejönni az ajtón.

***

[b]Marcell Rédeky:[/b]
Tamás Németh mondjuk azt kérdeztem inkább, hogy mi volt a vita tárgya eredetileg. Miről szólt a poszt? A vita ezen a szinten (főleg úgy, hogy nincs meg az eredeti szál) nem mozgat meg.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Marcell Rédeky Itt van ezen poszt alatt:
https://www.facebook.com/groups/743929475792933/permalink/1623933584459180/?comment_id=1623952164457322&__cft__[0]=AZUaGk_64tkPeWbrnllqJU6s2UW40pbb6iSsHo8V4dx-0bXMCkRKn_Lrb1Tihc9kUXgNAnObn7rlDfQ1KVxII5Wj0kVJYL4hdk4zDSAP2kqb90xe3pvLjvQWVj2bfxAOviI&__tn__=R]-R

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Gergely Gacsó Alpári idézetek tőled:
"Te mi a faszról károgsz?"
"Édesem, szart nem tudsz németül az a baj."
"Amúgy mi közöm nekem ehhez?"
"leszel szíves türelmesebb lenni, meg megtanulni németül"
"Tőletek, tenyérbemászó alakok."
"Fasz bajod van."
Hol vontalak én felelősségre?! Idézd kérlek. :)

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Gergely Gacsó Mondtam én, hogy közöd van hozzá? Nem.
Na szóval eredeti kommentem:
Papíron holnapután jelenik meg, de egyúttal azt is írják, hogy máris hiánycikk, szóval nem értem. Akkor miért nem tolják ki a dátumot? Biztos kimaxolták az előrendeléseket.
Szóval nincs semmilyen felelősségre vonás.
Amúgy erről van szó:
https://manti-shop.de/.../416/choose-cthulhu-1-cthulhus-ruf
Na most a nem elérhetőségen sokat nem változtat, hogy "Ez a termék jelenleg nem áll rendelkezésre" vagy ha azt írom, hogy hiánycikk.

***

[b]Tamás Németh:[/b]
Gergely Gacsó Felelősségre vonás akkor lenne, ha ilyen szófordulatokat használtam volna, hogy "Áruld már el, mondd már meg, de miért nem írod már le végre" stb... De ilyenek nem szerepeltek sehol. Meg ha még esetleg tovább fejtegettem volna, hogy "de hogy képzeled, hogy előre bejelentesz ilyesmit, holott még meg se jelent, de már azt írják nincs."
DE ilyen sem volt sehol. Ezt a kommentet leszámítva és ez is csak a viselkedésmintát demonstrálta, nem pedig a konkrét esetről szólt.
Na te jössz, ha akarsz. :)

***

Ezután ez a poszt is le lett zárva, twillight/Gergely Gacsó pedig ebből a csoportból is kitiltásra került.
A történtek kommentálásától eltekintek.
© Uhu
2021. február 3. 19:28 | Válasz erre | #322
Részemről szánom és együttérzek az ilyen, súlyosan sérült emberrel (láttam az arcát a fb-n, hát mindent elárul...), mert borzalmas lehet neki saját magával napi 24 órában együtt-szenvedni.
De ez nem azt jelenti, h a többi embernek ezért az ő áldozatának kéne lennie! Ha nem tartja be az adott "ház" együttélési szabályait, akkor figyelmeztetés után páros lábbal ki kell ..., mint macskát szarni. Szóval örülök, h a moly ezt rendben megoldotta.
© [törölt felhasználó]
2021. február 3. 16:36 | Válasz erre | #321
© [törölt felhasználó]
2021. február 3. 16:34 | Válasz erre | #320
© SzG
2021. február 3. 15:48 | Válasz erre | #319
Igen, ment a kukába minden... közel ötszáz értékelés, meg különféle listák, "polcok" stb. Hát, így járt. Talán kulturált emberhez méltón kellett volna kommunikálnia, vagy legalább az adminisztrátori figyelmeztetés után visszább kellett volna venni a "troll tempóból", és akkor nem történik meg mindez.
Egyébként az értékelései engem sokszor inkább irritáltak, egyrészt azokon is átütött a "nem túl kedves" stílusa, másrészt meg sokszor se füle, se farka nem volt annak, amit írt. Illetve olyanra is bőven akadt példa, amikor kimondottan hülyeségeket, valótlanságokat állított egy értékelésében; pl. ami most így hirtelen eszembe jut, hogy az Ahol a gonosz lakik-ot "hibásnak" nevezte, mert nem talált meg minden golyót és ékkövet... holott természetesen nem hibás a könyv, és minden golyót és ékkövet meg lehet találni, csak ő gondolom nem volt elég figyelmes. De például a Fenevadot is hülyeségek miatt kritizálta többnyire. Oké, néha voltak értelmes gondolatai is... de egyre ritkábban. Összességében szerintem nem nagy veszteség, hogy le lett húzva az egész molyos "munkássága" a WC-n. [smiley]nevetes2[/smiley]
© SzG
2021. február 3. 15:32 | Válasz erre | #318
"Amúgy engem annak idején internetes rádiókról dobtak le, mikor finoman közöltem, hogy egyik-másik műsor, olyan mint egy nyugdíjas találkozó, ahol Omegára meg LGT-re ropják a táncot."
[smiley]eplus2[/smiley]
2021. február 3. 13:37 | Válasz erre | #317
De kár, akkor a molyos kritikái is mentek a kukába, pedig bűnös élvezet volt olvasni, hogyan fikázza szét a Harcos Képzelet könyveket (szinte mindre 1 csillagot adott). Csak azt nem értem, ha ilyen szenvedélyesen utálta a HK-t, akkor miért tartotta sokkal jobbnak a KJK-nál? Lehet, hogy nem szeretett semmit...
© killmaster (Savanyúhas)
2021. február 3. 13:32 | Válasz erre | #316
Ez már tényleg a vicc kategória! Lehet én is írtam negatív kritikát bizonyos művekről, de azért én meg is indokoltam, mire is gondoltam. Amúgy engem annak idején internetes rádiókról dobtak le, mikor finoman közöltem, hogy egyik-másik műsor, olyan mint egy nyugdíjas találkozó, ahol Omegára meg LGT-re ropják a táncot. Hiába, a zenében tényleg válogatós vagyok...[smiley]phone[/smiley]
© SzG
2021. február 3. 12:28 | Válasz erre | #315
Ja, a legviccesebb talán az volt, amikor a vita "csúcspontja" körül twillight, felháborodva a hallatlan cenzúrán, csinált egy ugyanolyan csoportot a moly.hu-n, mint az enyém... csak annak nem az volt a címe, hogy "Kaland Játék Kockázat és egyéb lapozgatós könyvek", hanem az, hogy: "Az igazi Kaland Játék Kockázat és egyéb lapozgatós könyvek". És persze nem egy KJK logót állított be csoportképnek (hiszen a KJK az egy égetnivaló sz*r ugye), hanem egy Harcos Képzelet logót.
Ja, és a csoport leírása így szólt:
"Az Igazi Kaland Játék Kockázat és egyéb lapozgatós könyvek zóna. Biztos akarsz lenni benne hogy nem cenzúrázzák ki amit mondani akarsz az adott lapozgatós kkönyvről, bármi is az? Tedd meg itt!"

Sajnos ez a szenzációs csoport egy nappal később már ment is a kukába.... twillight profiljával együtt.
© SzG
2021. február 3. 12:07 | Válasz erre | #314
Na, ma délelőtt a moly.hu-ról is kidobták twillightot...

Akit esetleg érdekelne, hogy mi történt (vannak vicces momentumai a történetnek :) ): twillight írt pár napja egy provokatív stílusú posztot a "Kaland Játék Kockázat és egyéb lapozgatós könyvek" elnevezésű zónámba/csoportomba... egyébként azután, hogy a Facebookon már mondtam neki, hogy ne jöjjön át hozzánk, nem látjuk szívesen a balhézásai miatt. Szóval írt egy posztot KJK-s csoportomba, amiben ismét kifejtette, hogy mennyire sz*r az egész(!) KJK-sorozat, meg hogy ez a műfaj rákfenéje stb. Mivel egy ilyen posztot már írt korábban egy külföldi csoportba, és nagy anyázás lett a vége (a rajongók nyilván felháborodtak az egész sorozat sz*rozásán), így inkább töröltem ezt a posztot, mint a csoport moderátora. Erre elkezdett háborogni egy másik poszt alatt a "cenzúra" miatt, és ebből kerekedett egy "jó" kis vita.
Mivel szokás szerint minden hozzászólást lementettem még a moderálás előtt, így az egész frenetikus vitát be tudom idézni. Íme:

[b]twillight:[/b]
Ééés megy a totális cenzúra, tipikus SzG-módra.

***

[b]SzG:[/b]
@twillight: igen töröltem a posztodat, mert semmiről nem szólt, már azon kívül, hogy sz*r az egész Kaland Játék Kockázat sorozat (és a tetejébe ráadásul eléggé provokatív stílusban is fejtetted ki ezt). Sima trollkodás volt, semmi más. Ráadásul egyébként ellentmondásba is kerültél saját magaddal, mert mindenféle hulladéknak írtad le a Tűzhegy varázslóját, holott itt a moly.hu-n 3.5 csillagot adtál rá. :D Ebből is látszik, hogy tényleg csak provokáció volt ez az itteni „vacak és káros az egész Kaland Játék Kockázat sorozat!” poszt.

A „totális cenzúra” emlegetése szintén elég nevetséges azok után, hogy a múltkor minden ok nélkül törölted az egyik hozzászólásomat a Sziklatorony című könyv alól… egy olyan hozzászólásomat, AMIT NEM IS NEKED ÍRTAM. :D

Szóval kedves twilligt, ahelyett, hogy „cenzúrát” emlegetnél, esetleg próbálj meg normális stílusban írni, illetve nem provokâlni, valamint lehetőleg te se „cenzúrázz” senkit (főleg minden ok nélkül). Akkor valószínűleg te se leszel „cenzúrázva”.

***

[b]twillight:[/b]
@SzG: Törölted, mert nem tetszett.
Sima cenzúra, és kicsinyesség, meg gyűlölet.
törölted, mert nem tudtál semmit felhozni az ott felhozott tényekkel szemben.

Egyszerűen szar alak vagy.
Én meg nem vagyok kedves.

***

[b]SzG:[/b]
@twillight: Azért töröltem, mert felesleges hangulatkeltésnek tűnt.
Mellesleg most komolyan, idejössz egy olyan zónába, aminek a címében benne van, hogy KALAND JÁTÉK KOCKÁZAT, aztán elkezded sza*rozni a KALAND JÁTÉK KOCKÁZAT sorozatot… ennek mi értelme van? :D Mit vártál, hogy majd hirtelen mindenki igazat ad neked, a fejéhez kap, hogy igen, tényleg milyen sz*rok ezek a könyvek, és kidobják az összeset, mint te?
Ráadásul ezt már egyszer eljátszottad a legnagyobb külföldi FF-csoportban… ugye oda is beírtad ezt a „hulladék az összes FF, és miért foglalkoztok vele, adjátok el/égessétek el őket”… aztán jól elkezdett anyázni mindenki, majd az admin végül inkább kidobott, mert csak feleslegesen provokáltad a rajongókat… nyilván itt is ez lett volna a dolog vége.
Tényleg nem értem ezt az egészet. Csak arra tudok gondolni, hogy direkt provokálni akarsz… arra viszont a moly.hu nem jó terep szerintem.

A cenzúrához meg annyit, hogy ha ennyire cenzúraellenes vagy, akkor légy oly kedves magyarázd már el, hogy TE miért törölted kapásból a Sziklatorony alatti hozzászólásomat, amikor semmi sértő nem volt benne ÉS NEM IS NEKED SZÓLT?

***

[b]twillight:[/b]
@SzG: Jó, rossz – az mind kaland játék kockázat.
Sehol nem láttam hogy „KJK-imádók klubbja”. Szóval mi alapja van a cenzúrának? Az, hogy szar alak vagy, és a felvetett problémák úgy vannak ahogy írtam, nem tudsz mit kezdeni velük.
Az a külföldi csoport is ugyanez a rakás szar volt mint amit itt Te művelsz. Azt mondják a lapozgatós könyvekről akarnak beszélni, de tilos a lapozgatós könyvekről beszélni.
Értelmetlen az a csoport, ahogy te is az vagy. De látom nem értitek ezt az egészet, QA-hívő, lapos-Föld-hívő bolondok. Elcsaláták a válaszatásokat, mi?

És miért is töröltem a mocskolódó, hijacking posztodat a MAGÁNoposztomról, és miért van bajom azzal, ha egy témábavágó, csoportszabályt sehogy nem sértő posztot eltávolítasz? És nem érted a különbséget?
TÉNYLEG NEM ÉRTED MI A GOND AZZAL HA ODAPOSZTOLSZ VALAKIRE, ÉS NEM NEKI SZÓL? És tényleg nem érted mi a baj azzal, ha büntetsz valakit úgy, hogy nem érdemelte ki? És tényleg nem érted mi a különbség a két szitu között?
Hogy tudsz egyszerre járni és lélegezni ekkora IQ-val?

***

[b]SzG:[/b]
@twillight:

„TÉNYLEG NEM ÉRTED MI A GOND AZZAL HA ODAPOSZTOLSZ VALAKIRE, ÉS NEM NEKI SZÓL?”
Nem, mert a posztod alatt kialakult egy beszélgetés, és én ahhoz szóltam hozzá… és mást szólítottam meg, nem téged. Ezzel az égvilágon semmi gond nem volt.

„És miért is töröltem a mocskolódó, hijacking posztodat”
Milyen mocskolódó poszt? Annyit írtam, hogy a Riveti utcák gyengébb, mint a Sziklatorony, mert a harcokat elpoénkodták, és a helyszíne is szokásosabb (romváros). Ez neked mocskolódás?
Persze tudom, hogy miért törölted a hozzászólásomat: mert neked nem tetszett… mert szerinted igenis jobb a Riveti utcák, mint a Sziklatorony, ahogy írtad is az értékelésedben… és nem bírod elviselni, ha valakinek más a véleménye, és le is írja.
Szóval szerintem gondold át még egyszer, hogy ki az, aki azért cenzúráz, mert nem tetszik neki a másik véleménye…

A többire inkább nem is reagálok. Magadat minősíted ezzel a stílussal. Illetve épp azt bizonyítod vele, hogy igenis „cenzúrázni” kell téged, mert nem tudsz normálisan kommunikálni.

***

[b]SzG:[/b]
Csak mielőtt a többiek esetleg félreértenék: semmi bajom azzal, ha valaki kritizálja a KJK könyveket. Én sem vagyok véresszájú rajongó, aki szerint mindegyik tökéletes stb., sőt, többször is leírtam már máshol, hogy nekem se tetszenek bizonyos dolgok ezekben a könyvekben (pl. hogy sokszor csak egy helyes út van, meg hogy gyakran túl sok a szükséges tárgy + túl sok az azonnali halálpont + túl sok a harc, amiben ráadásul mindenki 2 pontot sebez, a főszereplő meg élelemtől gyógyul stb.). Szóval még egyszer, semmi bajom a KJK kritikákkal, illetve természetesen bárki bármiről írhat ebben a zónában is. Csak tartsa be a "netikettet", illetve ne provokatív stílusban írjon, mert abból jó eséllyel csak balhé meg sértődés lesz. Ahogy máshol, például az említett külföldi csoportban ez meg is történt.
(Oké, ezek gondolom teljesen egyértelmű dolgok... Mármint, hogy célszerű betartani a netikettet. Le se kellett volna írnom. :) )

***

[b]SzG:[/b]
Ezt csak most vettem észre twillight adatlapján:
„A moly.hu tapasztalataim szerint a szokásos filoszemita moderátor-diktatúra. Nem szívesen használom emiatt.”
Hát akkor twillight, inkább egyáltalán ne is használd már. Szerintem más is hálás lenne érte… Minden „filoszemita”, „moderátor-diktatúra” párti moly.
Az meg, hogy létrehoztál egy pont ugyanilyen elnevezésű zónát, mint ez, csak hozzáírtad, hogy az az igazi… az már tényleg a vicc kategória (és akkor valóban finoman fogalmaztam).

Ha esetleg mégis úgy döntesz, hogy maradsz, és továbbra is trollkodásra-beszólogatásra-hergelésre fogod használni a zónát, akkor egyszerűen kitiltalak innen.

***

[b]balupanker:
[/b]@twillight: Tényleg pártatlanul, mert bizonyos dolgokban még egyet is értek Veled, DE…. Te mit képzelsz magadról, hogy beleállsz másokba, méghozzá ilyen stílusban? Amit elfelejtesz az az, hogy ezeket a könyveket a maguk helyén és idejében kéne értelmezni. Szarok voltak az elsők? Hát persze, de megteremtették azt az igényt, amire épülve később elkészülhettek azok a kötetek, amik már Neked is tetszenek.
Plusz mivel nem vagy kedves ember, ezért igyekszem úgy fogalmazni, hogy te is értsd. primitíven, alpárin, személyeskdve. Mert amit adsz, azt kapod, se többet, se kevesebbet.
Az ilyen csoportok/zónák alapvetően a rajongókat vonzzák. Vagyis tátott szájjal futsz a f*szerdőbe, mikor ilyen helyeken fejted ki az alapvetően negatív véleményed. Ráadásul ezt ennyire primitív módon megtenni már tényleg kivételes tehetségre vall.
Nem igazán értem, hogy a frusztrációd miből fakad, valószínűleg a könyvekhez semmi köze. Azért meg mert kicsi a farkad, vagy mert egy nyomorult szar vagy a való életben, és a főnöködnek csicska vagy beszólni vagy csak nincs körülötted senki akit érdekelne a nyomorod, mert már rég elmartad magad mellől őket, ezért máshol kell levezetned a frusztrációdat, ezért nagyon szépen kérlek ne olyan helyen tedd, amit én is látok, mert magasról leszarom a nyomorodat. És hidd el, nemcsak én.
Ha értelmes diskurzust szeretnél, akkor olyan stílusban kommunikálj, ami erre másokat is felbátorít, mert az, amit ide sikerült művelned, az kritikán aluli.

***

[b]SzG:[/b]
Csak a tisztánlátás kedvéért: twillight személyeskedő hozzászólásai el lettek rejtve a moly moderátorai által. Ezen kívül twillight moderátori figyelmeztetésben is részesült. Amennyiben esetleg tovább folytatná a személyeskedést, hergelést, ismét moderálva lesz, és a zónából is kitiltâsra kerül.
Elnézést mindenkitől az egész „perpatvar” miatt. Reméljük, a jövőben minél kevesebb ilyenre fog sor kerülni.

***

[b]balupanker:
[/b]@SzG: Igazából szerintem az azokhoz kapcsolódókat is törölni kéne, mivel egyrészt semmi közük a témához, másrészt a másik fél reakciói nélkül értelmetlenek.

***

[b]twillight:[/b]
@balupanker: Mi a retek köze van bármihez annak, milyen stílusban?:
És édesem, tudod mi az igazán szar stílus?
A cenzúra, hogy rohadjon meg.
Segítek egyébként: nem csak az első FF-ek voltak szarok. AZ ÖSSZES SZAR VOLT, mert egy kaptafára készült az egész.
A frusztrációm abból fakad, hogy CENZÚRA VAN.
Egyébként mindjárt jelentelek beszólásért. Hol is a gomb.

***

[b]twillight:[/b]
Ah, a főszemélyeskedő személyeskedéssel vádol.
Stimmt.
Mész tiltólistára, Mr. Cenzúra.

***

[b]twillight:[/b]
@SzG: Érdekes. Szóval egy topik, ahol szabadon meg lehet tárgyalni a témát „csak annyiban különbözik” ettől, hogy „hozzáírtam egy igazi-t”, miközben itt bármilyen kritika hozzászólás, ami nem 100%-ban ajnározása az adott kötetnek, az cenzúrára kerül, és „trollkodás”-nak minősül.
Na kérem, amit csinálsz AZ az igazi trollkodás.

***

[b]balupanker:[/b]
@twillight: Őszinte részvétem a közvetlen környezetednek, de főleg a szüleidnek, amiért te így sikerültél. Előre sajnálom szerencsétlen admint akit terhelsz azzal, hogy a vállalhatatlan stílusoddal kiprovokált reakciókat olvasgassa, miközben annyi az összes baj, hogy egy nárcisztikus primitív szar vagy, akit sajnos valahogy ideevett a fene és beleállsz emberekbe, mert nem hajlandóak az általad elvárt igencsak primitív beszélgetésbe belefolyni.
Ha rühelled az ilyen könyveket, akkor ne olvasd őket és ne állj neki vállalhatatlan stílusban beszélni olyanokkal akik más véleményen vannak.
Ha rühelled az ilyen könyveket, akkor ne hozz nekik létre külön zónát. Vagy tudod mit? Hozzál. Úgysincs benne rajtad kívül senki, így ott kipuffoghatod magad magadnak ellenvélemény nélkül. Csinálj amit akarsz, csak ne lássam, mert az ilyen megnyilvánulásokra nem vagyok kíváncsi, te pedig láthatóan nem vagy képes másra.

***

Hát ennyi volt a vita, mert ezután a moly.hu adminisztrátorai törölték twillightot az oldalról... mivel twillight rájuk se bagózott, hiába figyelmeztették többször is, hogy hagyja abba a balhézást.
Tehát a moly.hu-t is rá lehet írni a "honnan dobták már ki twillightot"-listára... nem tudom, van még olyan nagyobb oldal, vagy kimondottan játékkönyvekkel foglalkozó fórum, csoport, ahol még tag ez az ember? [smiley]fejvakaras[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2020. december 19. 20:13 | Válasz erre | #313
© [törölt felhasználó]
2020. december 19. 19:10 | Válasz erre | #312
© [törölt felhasználó]
2020. december 19. 18:34 | Válasz erre | #311
© SzG
2020. december 12. 19:05 | Válasz erre | #310
Kapisgâlom, hogy miről van szó. :)
© [törölt felhasználó]
2020. december 12. 17:43 | Válasz erre | #309
2020. december 12. 13:41 | Válasz erre | #308
SZG talán érti, ha nem, eljön az idő mikor érteni fogja. [smiley]beka3[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2020. december 12. 13:00 | Válasz erre | #307
2020. december 12. 12:53 | Válasz erre | #306
Xp... én augusztusban cseréltem le, mert már nem bíztam a gépben. (Szóval Calibre 2.0 helyett azóta már újabb van.)
Kondenzátorok hogy bírják az alaplapon? Nem púposodnak. Ghostoltad a rendszert?
A gépem 2005-ös konstrukció volt, aztán év elején jött a kék halál egyre sűrűbben. Végül nem lehetett dolgozni sem vele, valószínűleg a rendszer is sérült. Szerviz csodájára járt, hogy működött eddig, persze nem javítanak már ilyet. Szóval nekiestem és kicseréltem a kondikat. Mivel volt hasonló gép, arról rendszer átmásolódott. Működött utána, bár az én rendszerem jobb volt. Home officet/digitális oktatást túlélte, egyszer volt csak kékség. Viszont mivel kapott ez időszakban, újítás mellett döntöttem.
© SzG
2020. december 10. 16:51 | Válasz erre | #305
?
Nem láttam, hogy írtál volna. Igaz, mostanában sokszor be se jön rendesen se a messenger, se a facebook.
Lehet, hogy tényleg el kéne már felejtenem az XP-t. :D

Na, androidon bejönnek. Onnan írok akkor.
© cock
2020. december 10. 16:34 | Válasz erre | #304
Engem mondjuk zavar, hogy nem állsz velem szóba, de hát úgy tűnik ezt kénytelen vagyok megszokni.
© SzG
2020. december 8. 16:58 | Válasz erre | #303
"Ez nyilván az ő döntése."
Az lemaradt a végéről, hogy ha viszont valóban így akar élni a továbbiakban is, akkor jobban tenné, ha tényleg minél kevesebbet kommunikálna az emberekkel, mert így csak árt nekik, legalábbis feleslegesen idegesíti, bosszantja őket (oké, én inkább már csak nevetek rajta, amikor sokadszor is lesöpredékez meg lekeresztényfaszoz gyakorlatilag ok nélkül, de nem biztos, hogy mindenki ilyen könnyedén veszi a támadásait/mocskolódásait; meg az elején én se vettem ilyen könnyedén azért, nekem is szerzett kellemetlen perceket).
© SzG
2020. december 8. 14:52 | Válasz erre | #302
Valami ilyesmit akartam írni én is. Az egy dolog, hogy valószínűleg tényleg van valami pszichés/mentális zavarja, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy gyakorlatilag folyamatosan "a virtuális térben mocskolódjon", állandóan belekössön az emberekbe, belegázoljon az érzéseikbe stb. Én is eléggé neurotikus személyiség vagyok, és biztos akadnak mások is még a KJK-rajongók között, akiknek vannak pszichés/mentális problémáik (a mai világban nem ritka dolog ez már ugye), mégis próbálunk normálisan kommunikálni. Ha meg nem megy, mert éppen olyan hangulatban/állapotban vagyunk, nem írunk... Illetve igen, nyilván törekedni kell ezeknek a problémáknak a megoldására (nem feltétlenül "agyturkász" segítségével, vannak egyéb, alternatív megoldások-szakemberek is). De twillight innen nézve úgy tűnik, hogy szarik mindenre és mindenkire, és neki megfelel ez az állapot, amiben van, és amiben pedig már lassan tényleg mindenkit utálatos, és persze ellene ténykedő "nácikereszténysöpredékfasznak" lát. Pedig így tényleg egyre kevesebb ember beszél vele szívesen, illetve nyilván egyre kevesebb helyen tűrik meg. Ha más nem, ez azért igazán feltűnhetett volna már neki, illetve legalább ezért megpróbálhatna máshogy viselkedni/megváltozni, akár tényleg külső segítséget igénybe véve. Persze ha neki ez így valóban jó, vagyis jól érzi magát így, és az sem zavarja, hogy lassan tényleg senki sem fog szóba állni vele KJK-s körökben, akkor sajnos ez van. Ez nyilván az ő döntése.
© [törölt felhasználó]
2020. december 8. 12:17 | Válasz erre | #301
© THE
2020. december 7. 22:43 | Válasz erre | #300
Ne bántsátok, ez a betegségének egyik súlyos tünete. Reméljük megleli a békéjét valahol. Nincs már a csoportban.
© [törölt felhasználó]
2020. december 6. 22:17 | Válasz erre | #299
© SzG
2020. december 6. 21:32 | Válasz erre | #298
Lehetséges. Mondjuk én nem vagyok szakember, de szerintem van itt egy "kis" paranoia is. :)

Khm...
https://budapestpszichologia.hu/blog/paranoid-szemelyisegzavar
https://pszichologuskereso.hu/blog/paranoid-szemelyisegzavar

"A paranoid személyiségzavar az egész személyiséget átható bizalmatlanságban és gyanakvásban nyilvánul meg. A paranoid személyiségzavaros emberek szeretik kontrollálni a szituációkat, kritikus, vádaskodó, előítéletes személyek. Érzékenyek a kritikával szemben, könnyen megsértődnek, jelentéktelen megnyilvánulásokat is negatív kritikaként észlelnek.
A diagnózis szerint, (melyet csak szakember állíthat fel), az alábbi tünetek jellemezhetik a paranoid személyiségzavarral rendelkező személyt.
Gyanakszik, hogy mások kihasználják, ártanak neki vagy becsapják.
...
Nem bocsátja meg a sértéseket, sérelmeket, mellőzéseket.
Olyan támadásokat érzékel, melyek mások számára nem nyilvánvalóak és ezekre gyorsan, haraggal vagy ellentámadással reagál.
A személyiségzavar mögött a kisebbrendűségi érzés húzódik meg, melyhez megalázottság, szégyenérzet és depresszív érzések is társulhatnak. Ezeket erős énvédő mechanizmusaikkal kompenzálják, mely során másokra vetítik elégtelen tulajdonságaikat önértékelésük megóvása érdekében."

[smiley]fejvakaras[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2020. december 6. 20:13 | Válasz erre | #297
© SzG
2020. december 6. 19:21 | Válasz erre | #296
Amúgy visszaolvasva most mindezt, rögtön az jutott eszembe, hogy ez a "vihar a biliben" tipikus esete. :) Persze főleg twillight részéről, hiszen ő kezdett el azon pörögni, hogy bele merészeltem nyúlni én is a Féregfutamba.
Komolyan, szerintem más még inkább örülne is, ha felbukkanna valaki, aki szintén szeretne javítani egy adott könyvön... hiszen így, egy esetleges összedolgozással egyrészt munkát lehet spórolni, másrészt a végeredmény is talán jobb lesz (elvégre két ember általában többre megy, mint egy). Erre t. meg elkezd itt orrba-szájba anyázni meg söpredékezni. :D
© SzG
2020. december 6. 18:58 | Válasz erre | #295
Oké, rákerestem a Facebookon, és egyből meg is lett. :D Bemásolom akkor ide is a teljes "beszélgetést". Mondjuk egy cseppet hosszú, viszont helyenként tényleg elég vicces. :D
Elöljáróban annyit, hogy március környékén twillight elkezdett foglalkozni a Nagy Féregfutammal, és pár fejezetet közzétett belőle a Faceookon, a KJK-s csoportban. Elolvastam, és rögtön támadt is pár ötletem, hogy hogyan lehetne javítani a könyvön, így csak amolyan gyakorlásképpen, hobbiból elkezdtem alakítgatni rajta (inkább az eredeti, Bihon-féle szövegen, nem a twillightén). Ezt "kikotyogtam" itt a HK-topicban, mire twillight agyba elborult, és itt is elmondott mindennek, f*sznak, nyomoréknak, lopósnak stb.... a Facebookon, a KJK-s csoportban pedig szintén megvádolt, hogy elloptam a művét stb. Ebből alakult ki a következő nagyszerű társalgás:

[b]Gergely Gacsó[/b]
Mivel Szlotyodnik Gábor, a Bizonytalanság Börtönében írója egyszerűen ELLOPTA a file-om, kénytelen voltam törölni, illetve áthelyeztem:
https://docs.google.com/.../1iksxc2.../edit...
Azt nem akadályozhatom meg hogy majd ott villogjon az én cuccommal, de akkoris egy rohadt tetű.

[b]Borvíz Endre[/b]
Sajnos már szerepjátékosok körökben is előfordul az ilyesmi, pedig pont egy műveltebb társaságra számítana az ember akinek nem csak IQ, hanem EQ-ja is van. Tőlem amúgy ötletet csórtak el...

[b]Gábor Szlobodnik[/b]
Sziasztok!
Akkor nézzük, mi is történt.
Ugye a dolog onnan indult, hogy beszéltünk róla a Zagor fórumán, hogy ki lehetne pofozni pár jobb Harcos Képzelet-könyvet (ami egyébként már évekkel ezelőtt is felmerült, még a Cherubion-fórumán; annyira, hogy Victor Mannas meg én neki is láttunk összeírni a hibákat stb., mellesleg Bihon Tibor támogatásával; igaz, akkor végül is abbamaradt ez a projekt). Szóval most a napokban felmerült ez a téma, vagyis a jobb HK-könyvek kipofozása, és Gacsó Gergely, vagyis "Twillight" belinkelte a Bihon Tibor-féle Nagy Féregfutam c. könyvet, vagyis annak egy OCR-zett változatát... amit ő OCR-zett, elvileg saját képek alapján, és pár helyen már el is kezdte átírni a szöveget. Én letöltöttem ezt a dokumentumot, hiszen szabadon hozzáférhető volt, belenéztem... és mivel amolyan hobbiíróként meg hobbiszerkesztőként gyakran előfordul velem, hogy ha olvasok valamit, eszembe jut, hogyan lehetne esetleg kicsit "feltubózni", vagy csak mi lehetne esetleg máshogy az adott műben, és ez most is megtörtént (tehát "beindultak a fogaskerekek" az agyamban a Féregfutamot olvasva), ezért kikapcsolódásként nekiálltam én is belepiszkálni a könyvbe. Ennek végül is az lett a vége, hogy az első kb. 30 fejezetet újraírtam, de úgy, hogy szinte egy önálló kaland lett belőle. Mivel azonban nem voltam teljesen megelégedve vele, valamint különben sem akartam túl komolyan foglalkozni ezzel a dologgal (vannak saját félkész könyveim, igyekszem inkább azokra koncentrálni), ezért én itt abba is hagytam a Féregfutammal való szöszölést. Nem mellékesen: Gacsó "Twillight" Gergely részeit már az elején töröltem a saját változatomból! Tehát szó sincs semmi "nyúlásról", az eredeti, Bihon-féle Nagy Féregfutamot kezdtem el átdolgozni én is, de aztán, ahogy írtam, ezt is gyorsan abbahagytam. Mellesleg nem is "villogtam" vele, és nem is terveztem ilyesmit. Tehát egyáltalán nem értem most ezt a vádaskodást, vagy talán inkább lejáratási kísérletet Gacsó "Twillight" Gergely részéről. De most komolyan: azért lettem "tetűnek" meg "lopós f*sznak" meg nem is tudom minek nevezve, mert letöltöttem egy neten kint lévő OCR-ezett könyvet (amit ugye eredetileg Bihon Tibor írt, nem is Gacsó "Twillight" Gergely), és az 'elejébe' én is belenyúltam... gakorlatilag csak úgy, a magam szórakoztatására-örömére? Ez olyan óriási bűn? Tényleg hihetetlen.
(A többiektől elnézést a hosszú monológért, de egyszerűen nem tudtam szó nélkül hagyni Gacsó "Twillight" Gergely itteni lejáratási kísérletét.)
Ui.: azt, hogy Gacsó úr még a nevemmel is "viccelődik" (vagy nem is tudom, minek lehet ezt nevezni), már nem is minősítem...

[b]Gergely Gacsó[/b]
Na, idepofátlankodott a troll hazudozni.
Lássuk mit fecseg össze a söpredék.
Első hazugság: "beszültünk arról hogy ki lehetne pofozni a HK-t".
A valóság az, hogy ÉN beszéltem róla, SzG meg szarozta még az ötletet is.
Az meg, hogy 20 évvel ezelőtt volt egy kósza gondolata amiből nem lett semmi - az annyit is ér.
Az aljanép még a nickemet se tudja rendesen leírni. Nem Twillight, hanem twillight.
Aztán:
- soha nem állítottam hogy saját képek alapján
- nem csak úgy belinkeltem, hanem kifejezetten megmondtam hogy a kaland első 30 fejeztpontjának átírása miatt, hogy lássa a sok ellenkező mufurc, hogy hanem is hűdejajde, deértelmes szintre össze lehet hozni a dolgokat.
Mindezt a könyvírójának kifejezett engedélyével.
- a dokumentum NEM volt szabadon hozzáférhető. Szabadon MEGTEKINTHETŐ volt. NEM volt szerkeszthető, és mint ilyen a dokumentum letöltése lopás.
- SzG minden megnyilvánulása a HK-kal kapcsolatban negatív volt, a letöltéssel lopást követett el, a saját szerkesztési igényével - ami nyilvánvalóan gyorsabban készül majd el mint az enyém, lévén tapasztalata több van - egyszerűen a projectemet próbálja ellopni.
Ha SzG tisztességes lenne, és a HK-k érdekelnék, akkor a másik 57 kiadványból választott volna. Ő azonban szándékosan azt választotta - teli negatív érzelmekkel a franchise iránt - amit (nem Mannász Viktor, hanem Bihon Tibor, a könyv szerzője engedélyével) én már elkezdtem.
- ha vannak félkész könyvei, miért nem azokkal foglalkozik, pláne miután egyértelműen látja mennyire bántó amit csinál?
- a félkész könyveivel nyilván annyira törődik, hogy a 2009-ben kiadott könyve - amiről azóta mondhatni amúgy levetette a nevét - óta, se előtte nem jelent meg semmi tőle.
- ma reggel 07:26-kor még nagyban köszöngette a zagor fórumán az érdeklődést az "ő" átdolgozása iránt. Ennyit arról, hogy " az eredeti, Bihon-féle Nagy Féregfutamot kezdtem el átdolgozni én is, de aztán, ahogy írtam, ezt is gyorsan abbahagytam."
PS: név javítva.

[b]Gábor Szlobodnik[/b]
Köszönöm az újabb kedves szavakat, illetve az üdvözlést.
"A valóság az, hogy ÉN beszéltem róla"
Mindannyian "beszéltünk" róla, bár tényleg te hoztad szóba (most) a témát.
"SzG meg szarozta még az ötletet is."
Azt írtam, hogy nekem kissé felesleges időpocsékolásnak tűnik, főleg az eleve félresikerült könyvek feljavítása, és jobban járunk, ha inkább saját könyveket írunk.
De aztán ugye megjegyeztem, hogy mondjuk a Féregfutam meg a Sötét herceg feljavítása végül is nem lenne rossz. Meg mondjuk a Monarakhé, amit szintén elkezdtem, ahogy írtam, csak aztán félretettem, mert túl sok munka lenne vele.
"Az meg, hogy 20 évvel ezelőtt volt egy kósza gondolata amiből nem lett semmi"
Nem 20 éve volt, és nem is csak egy "kósza gondolat" volt, neki is láttunk, mint írtam, de mindegy. Ezzel csak azt akartam közölni, hogy nem arról van szó, hogy egyedül neked jutott eszedbe ez a korszakos gondolat, illetve nem csak te beszéltél erről például Bihon Tiborral.
"- SzG minden megnyilvánulása a HK-kal kapcsolatban negatív volt"
Az 58 könyvből kb. 15-20 darabot összességében nem tartok rossznak, sőt, többet rendszeresen dicsértem is az elmúlt kb. 10 évben a Zagor-fórumon is, főleg persze a kedvencemet, a Fenevad nyomábant. Ennyit arról, hogy minden megnyilvánulásom negatív és "minden könyvet utálok".
A sorozat közepén lévő kb. 30 könyvet tartom nagyon rossznak, ahogy szintén írtam már néhányszor.
"- a félkész könyveivel nyilván annyira törődik, hogy a 2009-ben kiadott könyve - amiről azóta mondhatni amúgy levetette a nevét -" Nem "vetettem le" a nevem a 2009-es könyvről, annyi, hogy már nem vagyok megelégedve vele, illetve pár szempontból kissé vállalhatatlannak is érzem. Igen, tudom, szerinted azért, mert "valláskárosult" vagyok, meg vallási fanatikus no komment.
"se előtte nem jelent meg semmi tőle."
Most a napokban fog megjelenni a Végzet Prófétái, amiből kb. 100 000 karakternyi szöveget én írtam. Illetve én is szerkesztettem a könyvet.
Rendben, , tudom, te ezt sem hiszed el, írtad is, hogy ehhez biztosan semmi közöm biztos lefizettem Killmastert, hogy hazudja azt, hogy társszerző voltam (mert ugye ő is elismerte, hogy az voltam).
"- a dokumentum NEM volt szabadon hozzáférhető. Szabadon MEGTEKINTHETŐ volt. NEM volt szerkeszthető, és mint ilyen a dokumentum letöltése lopás."
A dokumentum szabadon letölthető volt és módosítható is de ezzel szerintem te magad is tisztában vagy, szóval nem is értem, miért állítod most ennek az ellenkezőjét (oké, értem: hogy engem tényleg egy lopós f*sznak állíthass be).
Ha annyira védeni akartad a művedet, miért nem tiltottad le a letöltést, meg miért nem tetted írásvédetté a fájlt?
"- soha nem állítottam hogy saját képek alapján"
Tehát akkor más képeit használtad fel még az OCR-ezéshez is.
Most ha úgy gondolkodnék, mint te, azt mondanám, hogy hiszen akkor te is elloptad más munkáját...
Másrészt meg akkor mi is az, amit te eddig csináltál, és amit most annyira hét lakat alatt akarsz őrizni? Fogtad más képeit, és végigfuttattál rajtuk egy programot. Aztán az így kapott szövegben (amit egyébként "nyersen" hagytál, tehát a program által belekerült rengeteg hibát se javítottad), átírtál pár hivatkozást meg statot. És ezt próbálod annyira rejtegetni? Meg amiatt nevezel söpredéknek, mert ebbe a nyers szövegbe kicsit én is belenyúltam, a saját magam szórakoztatására? Szerinted ez nem nevetséges?
"saját szerkesztési igényével - ami nyilvánvalóan gyorsabban készül majd el mint az enyém, lévén tapasztalata több van - egyszerűen a projectemet próbálja ellopni.  ha vannak félkész könyvei, miért nem azokkal foglalkozik, pláne miután egyértelműen látja mennyire bántó amit csinál?"
Szerintem már számtalanszor leírtam a másik fórumon is, hogy én csak ELKEZDTEM, aztán abba is hagytam, ÉS NEM IS TERVEZEM FOLYTATNI. Egyébként amikor elkezdtél ezen a témán pörögni, akkor DIREKT még jobban kihangsúlyoztam ezt persze nem volt értelme, elküldtél így is az "anyámba", amiért le mertem tölteni a dokumentumot, és AZ EREDETI részekhez én is hozzányúltam
Na mindegy. De ha ez megnyugtat, leírom még egyszer:
NEM fogok többet foglalkozni a Féregfutammal. És másnak sem ajánlom. Ugyanis egyedül twillight foglalkozhat ezzel 2020-ban Magyarországon. Egyébként is, mindenki más csak elcseszné, ahogy arra utalt is a másik fórumon. Szóval: senki se nyúljon bele a dokumentumba! Még egy helyesírási hibát se merjen kijavítani. Ez egyedül twillight projektje. És őt illeti majd egyedül minden dicséret és vállveregetés, ha sikerül kipofozni a Féregfutamot. Pont.
"Az aljanép még a nickemet se tudja rendesen leírni. Nem Twillight, hanem twillight."
Óhh... elnézést.

[b]Gergely Gacsó[/b]
"vállalhatatlannak is érzem" -> ekkor szokott feltűnni Alan Smithee
" a Monarakhé, amit szintén elkezdtem, ahogy írtam, csak aztán félretettem, mert túl sok munka lenne vele." - nyilván egyszerűbb volt ellopni más már kész fejeztpontjait egy olyan könyvhöz amihez illető már engedélyt is szerzett...
a "Végzet Prófétái" ugye szintén nem saját munka, "társszerző"-vel jelenik meg (ugye nem felejtetek eladózni?).
azért nem tiltottam le a letöltést, mert nem tudtam hogy egyáltalán le lehet tölteni, mármint dokumentumként. Mindjárt kiturkálom az opciót. Nem mintha a dolog segítene a letölthetőségen, az ugye megvan mindenkinek?
Miután láttad hogy nem állok le, és hangos vagyok, gondolom átgondoltad a dolgokat, mennyire rosszul is jön neked ez a Végzet Prófétái kapcsán, így majdnem egy hét után(!) végre bejelentetted hogy meggondoltad magad, és mégse lopod el az egészet - persze azért még betrollkodod mindenkinek a 30 átírt fejezetpontot...

[b]Gábor Szlobodnik
[/b]"ekkor szokott feltűnni Alan Smithee"
Ha te mondod.
"nyilván egyszerűbb volt ellopni más már kész fejeztpontjait"
Nem tudom, említettem már, hogy a te részeidet első körben húztam ki? Egyrészt, bármilyen hihetetlen is, nem akartam más hobbiírótól lopni (meg az amúgy is olyan "snassz": nyilván sokkal nagyobb kihívás, ha az embernek az 'eredeti' szövegből kell kihoznia valamit). Másrészt egyébként se igazán tetszettek az új részeid, mert miattuk elég sok játéktechnikai hiba került a cselekménybe, pl. a csontvázzal többször is lehet harcolni, akkor is, ha már végeztél vele az ágynál stb.
Tehát, ahogy már vagy ötször leírtam, az eredeti, Bihon-féle részeket kezdtem el átírni. Oké, ne hidd el... gondold azt akkor, hogy olyan jól sikerültek a saját részeid, hogy simán elloptam őket, megkockáztatva azt is nyilván, hogy majd valóban lopással fognak megvádolni.
"a "Végzet Prófétái" ugye szintén nem saját munka, "társszerző"-vel jelenik meg (ugye nem felejtetek eladózni?)."
Attól még rengfeteg részt írtam hozzá. Ami 'teljesen' saját, tehát nem például egy más létező résznek az átdolgozása (bár tény, hogy ilyen is van benne; de valóban sok olyyan dolog is akad ezek mellett, amik teljesen saját "kúftőből" jöttek).
És igen, megnyugodhatsz: adózunk... köszi az aggódást ezúttal is.
"azért nem tiltottam le a letöltést, mert nem tudtam hogy egyáltalán le lehet tölteni, mármint dokumentumként. Mindjárt kiturkálom az opciót."
Nagyszerű. Tényleg hét lakatot rá.
"Miután láttad hogy nem állok le, és hangos vagyok"
Láttam, mindenki látta... bár nem tudom, hogy arra, amit produkáltál, a "hangos" a legjobb kifejezés-e...
"gondolom átgondoltad a dolgokat, mennyire rosszul is jön neked ez a Végzet Prófétái kapcsán, így majdnem egy hét után(!) végre bejelentetted hogy meggondoltad magad, és mégse lopod el az egészet"
Már amikor elkezdtem, akkor se tartottam valószínűnek, hogy a teljes könyvet átdolgozom, mert ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy szinte az egészet újra kell írnom. Ennyit nem ér az egész. Egyébként a fórumon is jeleztem ezt már az elején is, hogy erősen gondolkodok raja, hogy ennek így van-e értelme... szóval ezt az egy hetet nem is tudom, honnan vetted.
Eleve még annak sincs egy hete, hogy egyáltalán belenéztem a Féregfutamba...
"persze azért még betrollkodod mindenkinek a 30 átírt fejezetpontot..."
Ami teljes egészében az én művem, nem a tied... a tiedből semmi sem maradt meg, nem tudom, emíltettem már? De Bihon eredeti könyvéből se maradt meg túl sok, mondjuk a helyszín alaprajzát leszámítva...
Amúgy meg nem terveztem különösebben reklámozni. Főleg, hogy ugye jövő héten megjelenik a Végzet Prófétái, azzal leszek elfoglalva.

[b]Csaba Szabó
[/b]Ugye mennyire más szerzői, nem pedig fogyasztói szemszögből nézni ezt a kérdéskört! :)

[b]Gábor Szlobodnik
[/b]Szerintem itt különösebb szerzői jogokról nincs szó... maximum Bihon Tibor szerzői jogairól lehet szó, elvégre az ő eredeti szövegén kezdtem el én is alakítgatni ugye. Hobbiból.
Nevetséges az egész. :)

[b]Csaba Szabó
[/b]Nem konkrét dologra gondolok, csak az elvre. Egyszer Gergely leugatott emiatt, úgyhogy meglehetősen fura azt olvasni, hogy "ellopták az ő munkáját". :)

[b]Gábor Szlobodnik[/b]
Mondjuk egyébként a cél lehet, hogy az, hogy tényleg afféle "mini Fekete Péntek" legyen ebből az ügyből. :) Illetve hogy a most beinduló sorozatunkra már páran eleve ferde szemmel nézzenek, hiszen a "lopós" SzG az egyik írója, meg a szerkesztője stb.
Szerintem elég szánalmas próbálkozás (már ha tényleg a lejáratás a célja Gacsó "twillight" Gerelynek), de persze majd mindenki megítéli maga.

[b]Gergely Gacsó
[/b]A kend célja a lejáratás, az én célom hogy ne szarjál a tányéromba.
De minek magyarázom, úgyse fogod fel.

[b]Gábor Szlobodnik
[/b]Szerintem sosem próbáltalak lejáratni. Főleg a szidalmazásod előtt nem. Utána már nyilván fevettem a "kesztyűt" és visszaszóltam. Ez szerintem természetes.
Mindegy: zárjuk le azzal a témát, hogy azt csinálsz a Féregfutammal, amit akarsz (nem mintha eddig nem tehetted volna meg). Én pedig foglalkozom az új könyvemmel, illetve az új átékkönyvsorozatunkkal. Ahogy azt terveztem is.
© [törölt felhasználó]
2020. december 6. 18:29 | Válasz erre | #294
© SzG
2020. december 6. 17:45 | Válasz erre | #293
Ne becsüld le a dzsudzsu zombit, Killmaster kolléga! Tudod, a bőre felezi a sebzést... erre még a Káoszbajnok páncélzata sem képes! [smiley]eplus2[/smiley]

És vigyázz... twillight kis kezdőbetűvel írja a nevét! Egyszer én is elkövettem azt a hibát a Facebookon, hogy naggyal írtam, hát twillight jól el is küldött érte az anyámba (nem vicc!). Szóval csak óvatosan, és a minősítgetésekkel is csínyján, nehogy még a végén te is megkapd tőle, hogy kereszténynácinyomoréksöpredékfasz, meg hogy mást sem tudsz, csak randalírozni és szapulni és flamelni! [smiley]eplus2[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2020. december 6. 11:36 | Válasz erre | #292
2020. december 6. 10:50 | Válasz erre | #291
Akkor már csak az lesz a kérdés, hogy őnagyurasága hogyan fogja felfogni.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2020. december 6. 10:14 | Válasz erre | #290
Nézd Firefox én ezt viccnek fogom fel, mert megsértődni aligha fogok rajta. De ha már én megkaptam ezt a jelzőt, (hozzáteszem én ezt vállalom is), akkor bizony Twilight is kapja meg a magáét! Volna még pár jó troll nevem, de a Kövérorr még talán a legszolidabb, amivel a "HK-messiást" illetném! Lehet itt egyet nem érteni mások véleményével, de azért ebben is van egy határ, amit ha átlépnek, azért járjon már valami figyelmeztetés! Nyilván nem azt kérem, hogy tegyétek ki a szűrét, mint "mi Gyulánknak", aki Júdásként tette a dolgát, mert azért a kb 800 hozzászólása között, akadt kb 120 értelmes is. Gyulának ezért annyi nem jött össze! Amúgy meg kettőnket egy lapon emlegetni olyan, mintha egy Káosz bajnok erejét hasonlítanál egy dzsudzsu-zombiéhoz.
2020. december 6. 09:40 | Válasz erre | #289
Természetesen megoldhatjuk, de előtte had kérdezzek gyorsan rá: biztos vagy benne, hogy szeretnél ily módon közösködni vele?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© [törölt felhasználó]
2020. december 5. 21:37 | Válasz erre | #288
© SzG
2020. december 5. 21:09 | Válasz erre | #287
© killmaster (Savanyúhas)
2020. december 5. 20:58 | Válasz erre | #286
Twilight "úrral" szót érteni nagyjából annyira esélyes, mint a Tűzhegy varázslójában a zombikkal. De legalább nem hal be a HK topic, mert jönnek az újabb "mesterművek", átírások, melyeket csak a kiválasztottak láthatnak annyira titkos. Igaz én sem osztom meg minden korai művem, mert azokban is van annyi hiba, mint a HK sorozatban. Csak én nem verem nagydobra, hogy én vagyok a "HK messiás", aki bebizonyítja, hogy az összes magyar írókkal gyártott kötet alapmű, csak néhányan vitatják még mesteri elméletemet! Egyébként megkérném Firefoxot, ha már én megkaptam a "Savanyúhas" jelzőt, Twilightnak adjátok a Kövérorr becenevet, ha már ennyit trollkodik!
Első oldalElőző oldal12345678Következő oldalUtolsó oldal