Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Szlobodnik Gábor: A bizonytalanság börtönében
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Első oldalElőző oldal1234567891011Következő oldalUtolsó oldal
2010. október 27. 13:12 | Válasz erre | #82
Nekem abszolút bejött ez a fajta lineárisság, pedig mindig is az alternatív utak/befejezések híve voltam.
Végül is az lenne a lényeg, hogy az olvasót gondolkodásra késztesse a regény. Erre tényleg nagyon jó, ha döntéseket kell hoznia, de szerintem az is oké, ha meg kell fejtenie a könyvet a továbbjutás érdekében.
2010. október 27. 13:06 | Válasz erre | #81
Oké, így abszolút korrekt, ezek szerint én néztem el valamit. Nekem valahogy az jött le, hogy több karakter kellett volna. (Lehet SZG válasza miatt, a partyképes npc-kről :)). Bár én itt továbbra sem hiányolom a morális döntéseket, függetlenül attól, hogy amúgy szerintem iszonyatosan jó lapozgatóst lehetne úgy írni, ha az író csak a jellemfejlődésre és a döntések következményeire fektetne hangsúlyt. Szerintem itt felesleges lett volna ilyesmit belekeverni, lévén, hogy nem erről szólt a könyv. Ez persze csak az én meglátásom.

Tényleg, ha már úgyis szóba jött a "Bunkó vagy Bugsy" téma. :) Te nem tervezel/írsz saját lapozgatóst?
2010. október 27. 13:05 | Válasz erre | #80
Na, még jó hogy nem kezdtem el kapargatni szegény könyvjelzőt...

A rizsát figyeltem rajta, mivel azonban a könyv kötött le, egyelőre nem nagyon foglalkoztam vele. Azt észrevettem, hogy néhány szó emlékeztet a latinra, míg mások értelmetlen szófoszlányoknak tűnnek. Na nekiugrok gyorsan ennek is.
2010. október 27. 13:01 | Válasz erre | #79
Igen, én kicsit bővebb lehetőségekre gondoltam, amik esetleg a történet szálát is módosítják (végül is ez a döntések értelme ugye) magyarul az ilyesféle döntések ritkán mozdították elő a történetet.

Az öreget megölni? Hát ha én látok egy agyonkínzott emberi roncsot, akiben alig van élet, bizony meggondolom, hogy ne adjam-e meg neki a kegyelemdöfést, különösen, ha mondjuk esetleg ő kéri... (persze itt nem tette, de felvetésnek szerintem nem utolsó) Érdekes dilemma lenne. Viszont igaz, hogy hagyhattad akár a sorsára is, de ez olyan döntés volt, ami nem befolyásolta döntően a későbbi eseményeket.

Charlotte-nál volt ugyan hezitálás a főhősben, de egy-két kivételtől eltekintve inkább írói eszközökkel ábrázoltad, mint egy regényben és sokszor az olvasó döntése nélkül meg is oldottad a dilemmát. Játékos által választható döntési lehetőség azonban kevés akadt, legfeljebb annyi, hogy rosszul választottál, rossz irányba indultál (tényleg, az is nagyon tetszett, ha nem veszed gyorsan a lapot, akkor véged! Nagyon jó!). A kivétel ez alól az, amikor megemlíted, hogy akarod-e a nyílpuskát használni; én ezt azonban egy komoly lelki küzdelmet feltételezve kevésnek éreztem. Jó pár pont akadt a nővel való kontaktus során, ahol lazán elhelyeztem volna egy választási lehetőséget. Közelebb mész hozzá? Óvatosan közelíted meg, vagy átöleled egyből? (Jó poén, hogy ha először átöleled, akkor még nem is lesz semmi bajod tőle) El akarod pusztítani, vagy sem? Figyelsz-e közben a környezetedre (ha nem nézel körbe, hanem csakis vele törődsz, esetleg a bedeszkázott ablakokat is későn veheted észre)? Eszedbe jut-e az elűző litánia, és nyílpuska használata nélkül ki akarod űzni a lényből a démont, hátha ezzel megmented a szerelmedet, vagy hezitálás nélkül, nyomban mellbe lövöd? Ezek mind érdekes eredménnyel járhattak volna.

Wilburnél igaz, volt egy lehetőség: beszélsz-e vele, vagy sem. A beszélgetést azonban még ott is ki lehetett volna bontani, több ágra osztani, elvinni más mederbe, stb... egy miniatűr, kommunikációs labirintust is lehet ezekből építeni.

Félreértés ne essék, a történet ezek nélkül is kerek egész és élvezetes, hiszen minden lehetőséget nem lehet belezsúfolni egyetlen műbe. Ezek már csak amolyan bónuszok lehetnek; javaslatok egy esetleges későbbi munkádhoz.
© SzG
2010. október 27. 12:48 | Válasz erre | #78
Gilman mint név: ja, tényleg... igazából lehet, hogy ez is befolyásolt anno, és valójában innen jött az ötlet, hogy így hívják a testvérkét (vagy csak tudatalatt beugrott ez a név a korábbi olvasmányélményekből). Nem tudom már, de végül is mindegy, annyira nincs jelentősége. :) Mindenesetre egyáltalán nem baj, hogy akkor ez is szerepelt a Lovecraft-művekben, csakúgy, mint az összes többi (a Lyn... valamitől eltekintve, ami tényleg saját kreálmány), úgyis valamennyire az volt a szándék, hogy szinte mindenkit a HPL-művek alapján nevezzek el. :) (Na meg az, hogy a Gilman nevet is ezeknből vettem, csak jobban hangzik - márha vki rákérdez mondjuk - , mint az, hogy a Sandokanból loptam. :D)

Mondjuk azzal egyetértek, hogy néha nem árt egy kis "pihenő", vihar előtti csend, bár én ezt nem humorral oldanám meg, inkább valami romantikusabb jelenettel (ezalatt nem feltétlenül női-férfi kapcsolatra vagy utalásra gondolok, lehet akár valami kicsit költői leírás, merengés, filozofálás stb., ahogy te is írod). A humor valahogy távol áll tőlem (már ami a prózában való alkalmazását illeti, mert egyébként csevegés közben néha élek vele, vagy legalábbis próbálok). De igen, ez eléggé off vagy mi, úgyhogy akkor majd levélben beszélünk még róla. :)

Lovecraft humora: igen, azt én is hallottam, hogy rendíkvül humoros ember volt, s ez főleg a levelezésénben érhető tetten. (Illetve valamennyire meg is bizonyosodtam erről, elvégre magyarul is hozzáférhető pár levele a HPL Összes 3. kötetében.) Mindenesetre arra nem emlékszem, hogy ez annyira átszűrődött volna az írói munkásságába, ezt talán még Kornya Zsolt is kifogásolta valahol. :) Igen, a Szörnyű öregember nekem is egyből beugrott, az valóban humoros, groteszk, de a többi... ja, még ott az Édes Krudélia (ha azt tényleg ő írta). A többi nekem kb. ugyanolyan éjsötétnek tűnt, mint a BB, helyenként még jobban. :) De mondjuk ez a téma is kissé off.

KÖnyvjelző: nem, nincs rajta matrica. :) (Csak azért olyan fényes, mert... khm, szóval mert fénykép-formátumban lett megcsináltatva. :D Erre volt pénz, meg ez tűnt a legegyszerűbbnek, a "rendes" könyvjelzőket sokkal bajosabb lett volna legyártatni). A könyvjelző azért több annál, aminek látszik, mert van rajta egy látszólag értelmetlen, pár soros szöveg, ami valójában egy plusz rejtvény. Egész pontosan, ha azt megfejted, akkor eljutsz a könyv egy olyan fejezetére is, ahová egyébként nem lehet, vagyis ahová nincs hivatkozás. Bár ez tényleg csak egy slusszpoén, és enélkül is simán végigjátszható a könyv, tehát az se gond, ha valaki rá se jön, hogy van egy ilyen is. Egyébként ez szerintem elég jó húzás volt, vagy nem tudom, nekem tetszik, és hasonlóval még nem találkoztam lapozgatós könyvek esetében. (Ja, maga a rejtvény a visszajelzések szerint kissé nehéz: ha esetleg szükséges, akkor majd leírom ide a megfejtést.)

Szerelem: oké...

Dátum: aha, ez is érdekes lett volna... :)

Na egyelőre ennyi, csendespihenő. :)
© SzG
2010. október 27. 12:37 | Válasz erre | #77
Most jut eszmebe, Charlotte-nál azért van egy kis moralizálás, s így választási lehetőség, talán több helyen is (képes vagy-e rá, hogy először is fájdalmat okozz a szeretett nőnek, a kedvesednek, aki miatt átverekedted magad a házon, majd a végén, képes vagy-e rá, hogy megöld, csak azért, hogy mentsd a bőröd? stb.). Gilmannál tényleg nincs semmi, az igaz... bár az ugye közvetlenül a kissé hosszabb, jobban kidolgozott Charlotte-os rész után van, és hát az az igazi "nagy csata", a Gilman már tényleg csak ráadás, annyira talán nem is atrtottam fontosnak, hogy azt s részt is "elnyújtsam". De igen, végül is elfért volna ott még valami extra lehetőség... Ami Wilburt illeti: hát, az szerintem kissé furcsa lenne, ha a főszereplő kivégezhetné a kínzókamrában, nem látom sok értelmét, de ez magánvélemény (mondjuk mi más is lehetne). :) Valahogy életszerűtlen lenne. Azt viszont meg lehet tenni, hogy nem szabadítod ki, és mész tovább. Beszélgetés: itt is van valami olyan, hogy pl. nem mondod el neki, hogy mi történt vele, meg később, amikor a különböző személyekről beszéltek, akkor is lehet úgy dönteni, hogy pl. elhallgatod Szilvia halálának körülményeit. De igen, nagyon tényleg nem lehet variálni ezen kívül, pl. hazudni vagy ilyesmi. :)
© SzG
2010. október 27. 12:30 | Válasz erre | #76
A lineárissághoz még annyit, hogy tulajdonképpen ez egy "interaktív regény"... így talán még ez is belefér. :)
© SzG
2010. október 27. 12:27 | Válasz erre | #75
Köszi a kritikát!
Pár dologra reflektálnák szokás szerint (most én is igyekszem rövid lenni :) ):

Elvira: ja, régi szép idők... mondjuk én nem Commodore-on, hanem Amigán játszottam végig vagy 3X (legalább), de kb. ugyanaz, meg ott is DJ-zni kellett rendesen (volt vagy 5 lemezes a játék :) ). Különben igen, tényleg kissé emlékeztet Elvirára a BB gót csaja... ez eddig eszembe se jutott. :)

Valóban lineáris a könyv, abból a szempontból, hogy csak egy megoldás van, alternatív utak- befejezések abszolút nincsenek. Viszont szerintem azért akad választási lehetőséged, én nem gondolom úgy, hogy csak sodródsz az eseményekkel, elvégre itt tényleg minden rajtad áll, csomó mindenre magadtól kell rájönni, itt nincs olyan, hogy pl. akármit csinálsz, továbbjutsz valahogy, nem rugdos végig az író a történeten. :) Legalábbis szerintem.
A helyszín valóban kicsi, ez főleg annak köszönhető, hogy azért próbáltam valamennyire reális keretek között maradni, tehát direkt nem tettem a házba több tucat szobát, meg titkos ajtók tömkelegét, dungeont az épület alá stb., igyekeztem tényleg életszerűen felépíteni a szinteket. :) (Emiatt van az, hogy még a pince is szabályos.) Ez különben is csak egy "sima" lakóház, nem valami kísértetkastély.

Örülök, hogy tetszettek a leírások, a további javaslatokat-kifogásokat tudomásul vettem úgymond, ha egyszer lesz egy második kiadás, akkor elgondolkozok azon, hogy pl. legyen-e valami "most már tudod, hogy a házban kell folytatnod a keresést...és egyből lapozás az ebédlőig"-féle megoldás (ezt már más is mondta amúgy).

***

A többi hsz-re kicist később, moat éppen ebédelek. :)
2010. október 27. 11:53 | Válasz erre | #74
Na miután kivégeztem én is írkálok egy rövid véleményt a könyvről.
Igyekszem kerülni a spoilereket, de aki nem olvasta, biztos ami biztos bátran átugorhatja ezt a hsz-t is :)

Előre szólok, hogy nem lesz 10k+ karakter :)

Dizájnra kifejezetten tetszetős, bár pár képet még elbírt volna azért...főleg mondjuk olyanból mint az 50. fejezetpont utáni :P Nekem az tetszett legjobban. Charlotte számomra sokkal inkább Elvira volt végig...mennyit kellett cserélgetni a floppikat anno a szutyok c64-ben :)

Fura volt, hogy a ház maga tényleg csak egy nagyobb ház, szó sincs olyan hatalmas kastélyszerűségről mint az elátkozottben...kevés a szoba, főleg ahhoz viszonyítva mennyi az "extra" helyszín (hatalmas pince, tető, kémény, stb.

Kicsit nehézkes a sok ide-oda lapozgatás (adj hozzá a fejezetszámhoz ennyit meg annyit), pláne úgy hogy tényleg csak halvány utalások vannak rá, mikor melyik tárgyat kellene használni (pedig a végigjátszáshoz gyakorlatilag mindegyikre szükség van!), pláne úgy, hogy 2 halálnál is lehet (és kell) tárggyal továbblépni...
Szerintem az ideális megoldás a nyílvesszők elkészítéséhez hasonlatos módszer lett volna...egy sejtető szó legalább utalásként döltbetűvel...

Furcsa volt a szabad bejárás mellett az egyértelmű lineárisság és az egyetlen komoly bajom a könyvvel a valódi választás hiánya...végig csak sodródunk az eseményekkel. Mondjuk a hangulat alapján ez nem baj, de játékélmény szempontjából engem kicsit zavart. Ugyanúgy a lineáris kolbászolás mondjuk a kertből visszafelé, jó hosszan sok fejezetponton át. Nem ártott volna ide is valami teleportszerűség (mondjuk a példánál maradva: most már tudod, hogy a házban kell folytatnod a keresést...és egyből lapozás az ebédlőig például...én a magam részéről nem kínlódtam magam végig mégegyszer a pincén, hanem egyből megkerestem a könyvtár fejezetszámát).

Szóval összességében tetszett a dolog, végülis azt kaptam amit vártam. Nekem a sikamlós részekkel se volt bajom és a történet is tetszett, a helyszínek és a látomások részletes leírásai különösen (a párbeszédeket viszont nem éreztem elég hangsúlyosnak).

Kicsit talán több sejtetés és kevesebb természetfelettivel való konkrét szembesülés (a farkas dolgot például egyszerűen feleslegesnek éreztem) lett volna az optimális arány, de ez már tényleg csak szubjektív vélemény.

...hát mégse lett olyan rövid ez a hsz :)
2010. október 27. 10:57 | Válasz erre | #73
Itten egyébként félreértés leledzik, kérem szépen: a párbeszédes; morális döntésekről szóló észrevételem nem azt jelenti, hogy hemzsegnie kellett volna benne az ilyesminek; dehogyis. A hangulat úgy volt jó, ahogyan fel lett építve,k több szereplő vagy duma lerombolta volna ezt a jól felépített légkört. A szereplőkkel való találkozásokkor viszont érdemes lett volna belehelyezni egy-két plusz választási lehetőséget. Például, mondjuk a kínzókamrában kínlódó öregemberrel végezni, puszta könyörületességből. Esetleg nem szabadítani ki. Ám ha ezt megteszi, nincs a főhősnek ellenfele Takony Úr ellen... vagy valami hasonló. Esetleg a Charlotte-tal való találkozáskor dönteni lehet, hogy mit teszel vele, akárcsak fivérednél, a Wilbur szellemével folytatott párbeszédben pláne. Ezek a jelenetek egyébként is szerepeltek a történetben, de a párbeszédet/velük kapcsolatos cselekvéseket nem lehetett irányítani. A főhős meghatározott módon reagált az őt érő hatásokra, az olvasónak ebbe nem volt beleszólása. Én ezt hiányoltam.
2010. október 27. 10:48 | Válasz erre | #72
A könyvjelző nagyon tetszett! Jó ötlet volt. Ha jól látom, akkor egy matrica, de nem igazán akarom felragasztani sehova, mert akkor csak lekopik. Inkább meghagyom a könyvben. Apropó, könyvjelző! Egy ötlet a következő kötethez: csak fabrikálnod kellene valami kalandlap-szerűséget, amire lehet jegyzetelni (vagy fénymásolatokat készíteni ugye róla) könyvjelző formátumban. Így lesz egy tuti kis könyvjelző, amire jegyzetelni is lehet. Persze nem tudom, hogy válna be.


Kérdéseidre válaszolva:

Gilman tényleg szerepelt egy Lovecraft műben, amely az általam korábban leírtakkal ellentétben (memória, memória, no) nem a "dolog a küszöbön" c. novella volt, hanem az Álmok a boszorkányházban címet viselte. Walter Gilman néven futott, és egy egyetemista srácként albérletben lakott a kísértetjárta házban. A kevés olyan főhős egyike egyébként, aki ép elmével és életben úszta meg a kalandot. Akivel korábban összekevertem, az Edward Derby volt, nyugodjék békében. Ő nem élte túl Lovecraft tollát.

Érdekes dolog a humor megléte vagy nem léte egy műben. Természetesen a humor kategóriába nem csak a hasfalszaggató viccek tartoznak ugye, hanem a kissé keserűbb, sötétebb hangvételű poénok is ide tartoznak, amelyek már-már inkább szarkasztikusak. Néha azért valóban nem ártanak; Lovecraft maga például egyébként roppant jó humorú férfi volt (a levelezése kész besz@rás) amit itt-ott a műveiben is megcsillogtatott. Nem kell bemutatnom "A Szörnyű Öregember"-t például. Ha azonban nem is akarsz humorizálni (nem biztos, hogy éppen valóban kedved van hozzá) akkor is érdemes néha kisebb-nagyobb hangulati emelkedőket helyezni a műbe, amikor az olvasó idegei lenyugodhatnak. Csöndes csendéletet, amikor/ahol semmiféle rémületes, félelmetes vagy undorító nincs. Egy kis nyugodt zug az üvöltő szörnyűségek közepette. "Vihar előtti csend", nem véletlen az elnevezés. Még akár baljós előérzeteket is tudsz az ilyen nyugalommal kelteni, anélkül hogy újabb és újabb szörnyűségeket vagy baljós jeleket mutogatnál. De ezt részletesebben magánban megbeszéljük, mert megint eltolódtam az OFF irányába.

Na, a jellegzetes dátum! Tegnap este már nem dagasztottam ezzel tovább a szövegmennyiséget, de mosolyogva elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha végül kiderülne, hogy a főhős maga Lovecraft egy kitalált helyzetben (ezt a trükköt ugye ő maga is alkalmazta, nagyon sok történetének főszereplője ő maga; persze ilyenkor a főhős mindig megúszta... a kis részrehajló! :) ) a hivatalos halála napján, aztán kiderülne, hogy nem is halt meg, csak eltávozott... mint Elvis. Vicces elgondolás, de komolyan a dátum láttán ez futott végig az agyamon. Nekem sem kell a hülyeségért a szomszédba menni, na.

A takonylény valóban jellegzetes ellenél, tetszett az ő figurája is, ám a kereszttel hadonászó Jézus-szobor sokkal nagyobbat ütött (és ezúttal nem a feszülettel, hehe).

A többit majd magánban.

Ja, és SzG: légy szerelmes. Komolyan. Megéri. ;)
2010. október 27. 10:12 | Válasz erre | #71
Na, itt a bizonyíték, hogy miért nem lehet kritikát írni a mű első 5 perce/oldala alapján. :)

Őszintén szólva érdekes volt így nem sokkal a BB olvasása után átnézni a kritikádat, főként, mert más szempontokból is rávilágított a könyvben rejlő tartalomra. (Főleg, hogy én nem olvastam Lovecraft és Poe műveket).

A rohangálós résszel kapcsolatos megjegyzésedhez szólnék hozzá. Nekem kifejezetten tetszett, hogy rengeteg helyen el lehet akadni a játékban, és tényleg keresgélni, gondolkodni kell, hogy "most meg mi az eget kell csinálni??!". Igaz, hogy ezek mellett nem fér el a több npc-s párbeszédes rész, de szerintem az efféle megoldás nem is illett volna a hangulathoz. Nekem így tényleg az az érzésem támadt, hogy elveszve (de még mennyire) bolyongok abban az istenverte elhagyott házban, pedig összvissz pár szobás volt az egész.
Így jobban belegondolva szerintem jobb, ha az író becélozza valamelyik végletet, és igyekszik nem keverni a dolgokat. Tehát vagy legyen a könyv egy csaknem kibogozhatatlan rejtvény, vagy vegye alapul a párbeszédeket, a többi szereplő és a játékos viszonyát, valamint a játékos döntéseinek következményeit. Persze elképzelhetőnek tartom, hogy a két irányt lehetséges kombinálni, de nem itt, ezzel a felépítéssel. Sőt, nekem jobban tetszett volna, ha még nehezebb a játék, még több elakadással, gondolkodással.
© SzG
2010. október 27. 09:43 | Válasz erre | #70
Még annyit, hogy remélem nem tűnt nagyon magyarázkodásnak-önmosdatásnak a lenti nagymonológom egy-két része. :) Csak szeretek mindenre reagálni, mindenről leírni a véleményem, az engem vagy az írásaimat ért kritikákkal-észrevételekkel kapcsolatban is. Azért a legtöbb dologban tényleg egyetértek veled, igazat adok Neked, illetve tényleg építő jellegű a kritika, köszi még egyszer.

Szerk.:
"a te 11 000 k körüli monológodra"
Elnézést, hozzászólást akartam írni, monologizálni én szoktam, néha kissé tán túlzásba is viszem, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. :)
© SzG
2010. október 27. 09:33 | Válasz erre | #69
Jut eszembe, a könyvjelzővel végül is tudtál kezdeni valamit? (Ugye annak van egy kis extra szerepe, ahogy talán már itt is szóba került...)
© SzG
2010. október 27. 09:31 | Válasz erre | #68
Sikerült megemészteni (szóval nem feküdte meg a kritikád a gyomromat természetesen, köszi még egyszer, hogy ilyen bőven írtál róla :) ). Szpójlerek ebben a nagymonológban is lesznek szerintem, tehát akinek még nem volt szerencséje a könyvhöz, inkább ugorja át ezt a szakaszt.

Szóval örülök, hogy alapvetően - minden "apró-cseprő" hibájával egyetemben - tetszett a könyv, illetve hogy maradandó élményt jelentett számodra (a "mű" megnevezést külön kösz)! Azt hiszem ez elég nagy dicséret.

Szép sorban haladva:
Köszi, én is meg vagyok elégedve a külcsínnel, egész "pofás" a könyv, és ami szintén fontos, hogy nagyjából "egyben van" az egész, egységes stílusú, hangulatú minden (képek, borító, tipográfia), illetve szinte teljesen olyan, amilyet elképzeltem (szerencsére semmilyen kompromisszumot nem voltam kénytelen kötni, így tényleg maximálisan az én elképzeléseim érvényesülhettek minden téren: hát ez a magánkiadás előnye ugye... Egy rendes kiadó például szerintem nem ment volna bele egy ilyen, hatásvadásznak és harsánynak nem igazán nevezhető borítóba.)
Ami a nyomdát illeti így konkrétan, tényleg jó munkát végeztek (bár a cím felett lévő fogaskerék-féleség számítógépen sokkal jobban "kijön", papíron kissé el van mosódva, de lehet, hogy ez a mi hibánk is, nem jól állítottuk be a fényerőt vagy nem tudom), bár azt azért megjegyezném, hogy csak másodszorra sikerült a nyomdának ezt így összehoznia, mármint ilyen minőségben... Az első adagot ugyanis elég csúnyán elszúrták: a borító ki tudja miért, de iszonyú fakó lett, illetve szabályosan fénymásolt hatású, de ami ennél is gázosabb volt, hogy a szöveg valamiért mindenhol becsúszott a gerinc irányába (rosszul vágták/ragasztották vagy nem tudom, nem értek hozzá: a tördelés biztos rendben volt), így az első pár szót gyakorlatilag nem lehetett elolvasni a gerincnél, a másik oldalt meg kilóméterhosszú kihagyások voltak. Mondjuk elég korrekten kezelték le a dolgot, mert újabb zöldhasúak nélkül is újranyomták az egészet, de azért azt az érzést sosem felejtem el, amikor kb. 2 hét idegőrlő várakozás után megkaptam a csomagot/kartondobozt, benne az első könyvem (!) példányaival, aztán lelkesen beletúrtam a dobozba, és szembeültem a szörnyű valósággal (vagyis azokkal a könyveknek sem igazán nevezhető fércművekkel). Na mindegy, de elég kiábrándító volt, főleg hogy az akkori nyomorúságos életemben az lett volna az egyetlen színfolt, meg örömforrás, már a könyvmegjelenés: mondjuk ez így is megtörtént úgymond, csak kicsit csorbult az élmény. (Igaz, legalább gazdagasbb lettem egy kis extra gyújtóssal a hideg téli estékre. :D Mert hogy persze azokat a silány darabokat nem volt képem odaadni senkinek...)

Képek nekem az első is tetszik, szerintem elég jól visszaadja a főszereplő eszmélése utáni nyomott hangulatot, tanácstalanságot, bár tényleg az talán a legkidolgozatlanabb. (Igen, nekem is az utolsó a kedvencem. Természetesen egy hasonló szobor adta anno az ötletet ehhez a figurához, amit egy közeli temetőben tett sétám során pillantottam meg. :) )
Ami a képek számát illeti, nem akartam "képeskönyvet". A csekély képmennyiség is a koncepció része volt, ezzel is szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy ez a lapozgatós (vagy inkább interaktív regény ugye, ez találóbb kifejezés tényleg) komolyabb, regényszerúbb az átlagnál, tehát már az elején is ilyen 3-4 rajzban gondolkoztam. (Végül is azért lett négy, mert négy, részben különálló blokkból áll a könyv, így kézenfekvő volt, hogy akkor mindegyik elején legyen egy kép, ami az adott szakasz fontosabb szereplőjét ábrázolja.) Ja, és nagyon pénz se lett volna többre, hogy őszinte legyek... így is valami horror-összeget kért el a nyomda a négy egész oldalas kép nyomtatásáért (oszt nem is lettek olyan szuper minőségűek)...

Örülök, hogy alapvetően tetszettek a hangulatfestő jelenetek-leírások! Igen, így jobban belegondolva tényleg lehetett volna még némi színt, egyediséget vinni egyik-másik helyiségbe, a pincében valóban akad pár elég egyforma, szimplán lerobbant, üres vagy törmelékekkel teli szoba... bár az emeleten szerintem annyira nem vészes a helyzet, mert csak két hálószoba van, az egyik díszesebb, és női cuccok találhatóak benne, a másik meg kissé sivárabb, és elég fenyegető hangulata van, még rémlátomása is támad a főszereplőnek: így azért talán picit meg lehet különböztetni őket egymástól (igaz, lehet, hogy a berendezést például nem ártott volna még eltérőbbé tenni).
Igen, nem tökéletes a nyelvezet, a stílus, lehetne még csiszolni rajta, így 1, 5 évvel a könyv megjelenése után már én is látok különböző gondokat ilyen téren (IS: mert persze, ahogy már írtam korábban, kissé a horror kliséket is soknak tartom, illetve ma már ennél eredetibb sztorit is össze tudnék hozni talán: ez részben már sikerült is, legalábbis az újabb, félkész projectjeim azért általánan formabontóbbak). Szóval visszatérve a nyelvi hibákra, valóban sok például a három pont, meg a teljesen felesleges dőlt betűs kiemelés, főleg a végén, az utolsó csavaroknál, a magyarázkodások környékén, ami szintén zavaró, erőltetett lehet... Igaz, a régebbi irományaimhoz képest a BB-ben szereplő pont-pont-pontok, meg "ferdített" szövegek mennyisége még így is kevésnek mondható, szóval némi fejlődés már megfigyelhető. :) Egyébként igen, néhol kissé szerintem is túlírt a szöveg, meg önismétlő helyenként (pl. az első pont második fele asszem épp ilyen, pont az a rész, amit fülszövegnek is kiválasztottam), néhol mintha még magyartalanságokat is látnék, legalábbis elegánsabban is meg lehetett volna fogalmazni ezt-azt, meg persze vesszőhibákból is elírásokból is akad, de... végül is vigasztal a tudat, hogy azért nagyjából "magyarul" van, és a legtöbb hiba-gyengeség (mondjuk az elírásokon kívül) azért a többségnek nem igazán szokott szemet szúrni (illetve inkább csak azok veszik észre jobban, akik szintén foglalkoznak az írással), meg tulajdonképpen a legtöbb játékkönyv, főleg a magyar készítésűek ennél sokkal gyengébbek, ami a stílust illeti. Szóval lehetne rosszabb is, de igen, egy átírás azért ráférne a BB-re. :) (Igazából csak néhány olyan fejezet van egyébként, amivel teljes mértékben -?- meg vagyok elégedve, pl. a lentebb már említett szadó-mazós: ennek a legirodalmibb a stílusa szerintem, illetve magának a fejezetnek is egész jó "íve" van, aránylag jól fel lett építve az egész jelenet: persze jelzőkből itt sincs hiány... :), a többit max. korrektnek tartom.) Egyébként ha már jelzőhalmozás: én egyedül ezt nem gondolom olyan nagy gondnak az általad említettek közül, mert ugye ez bevallottan egy Lovecraft/Poe stílusában megírt könyv, legalábbis azokra próbál hajazni ilyen téren, és ők azért nem fukarkodtak a jelzőkkel, sőt, a szóf*sással sem. :) Úgyszólván (legalábbis szerintem) ez egy ilyen stílus (most nem a dark fantasyra gondolok, hanem az ódonabb rémtörténetekre, mert ugye ez inkább olyasmi talán, nem dark fantasy: bár ez szubjektív), én majdhogynem kötelezőnek tartom a sok jelzőt, körmondatokat és egyebeket. No jó, néhol azért lehet, hogy túlzásba vittem mindezt, igen...

Női-férfi, illetve anya-gyermek kapcsolat, azok milyensége-minősége: ez a tapasztalatokban/azok hiányában keresendő szerintem. Előbbi tényleg nem igazán megy, illetve sosem ment; ez valószínűleg annak köszönhető, hogy őszintén szólva még sosem voltam szerelmes (no nem azért, mert valami "torz ízléssel" rendelkezem vagy ilyesmi, minden rendben van nálam, csak valahogy így alakult), így kb. nulla tapasztalatom van a szerelem-kapcsolatok életszerű ábrázolásában, szóval csak az olvasmányélményeimre, meg a fantáziámra támaszkodhattam-támaszkodhatok az efféle jeleneteknél (ugyanez áll nagyjából az erotikus részekre is, bár azok valamiért mégis jobban sikerültek, illetve szoktak sikerülni: igyekeztem is inkább azokat előnyben részesíteni a "romantikusabb" részekkel szemben). A szőlő-gyermek kapcsolat viszonylagos elevensége viszont gondolom amiatt lehet, hogy nagyon jó a kapcsolatom édesanyámmal. A Gilmanos-szál lehet, hogy elvész a történetben (részben talán amiatt is, amit írtál, hogy ugye kevés volt a hely rá a végén, és csak ott lehetett írni erről), legalábbis a főszereplő és a Gilman közötti kapocs, mert azért magáról a testvérkéről, az ő karakteréről viszonylag sok minden kiderül a könyvben, elvégre szinte az összes visszaemlékezés róla szól valójában. A konkrét kapcsot pedig azt hiszem nem is akartam túlragozni, elégnek éreztem azt, ami a végén kiderül róluk. (Különben erről tényleg bajos lett volna korábban írni: nem utalgathattam rá még egész finoman sem, mert akkor félő, hogy már korábban sejthető lett volna a lényeg: max. a felépítést lehetett volna megváltoztatni, hogy tényleg ne a végén "hulljon le a lepel", viszont ezt meg nem akartam, mert ezt direkt amolyan slusszpoénnak szántam a legvégére, egy olyannak, ami mindent a feje tetejére állít úgymond.) Persze, azon a bizonyos "magyarázkodó" monológon ott a legvégén még azért lehetett volna finomítani...

Részletes írástechnikai észrevételek-tanácsok: oké, akkor majd mailban kommunikálunk még, köszi szépen. :)

Utalások a májsztrókra: igen, sejtettem, hogy te ki fogod szúrni ezeket. :) Afféle tisztelgés volt ez a részemről természetesen. Erről, illetve főleg a nevekről épp nemrég írtam valakinek egy monológot, esetleg most bemásolom ide:

"A neveket illetően: igazából nincs jelentőségük, legalábbis a történet szempontjából, de igen, többnyire mindegyiknek megvan a maga története, előzménye, illetve a legtöbb kötődik is hozzám így vagy úgy. Egy olyan szerepel csak a könyvben, amit csak azért választottam, mert jól hangzik: ez a Gilman, ami egy Sandokan filmből (!) jött: tudniillik ott hívták Gilfordnak vagy Gilmannak (már nem emlékszem pontosan) valamelyik gonosz karaktert, egy útiember-féleséget, és mivel megtetszett a név, így fogtam, és kicsit átalakítva felhasználtam. A főszereplőnél már más a helyzet, őt azért hívják Howardnak, mert az ugye Lovecraft egyik keresztneve... Phillips atyánál ugyanez a helyzet. :) (Tehát HPL mindkét keresztnevét elsütöttem, odaadtam egy-egy karaktereremnek.) Illetőleg, ha már rákérdeztél: a kaland ideje, az 1937 március 15 is Lovecrafttal kapcsolatos, éppen ezen a napon halt meg. :) (Eredetileg a születésnapjára akartam datálni a sztorit, mert azért az mégis elegánsabb, de az, vagyis az 1890 túl korai lett volna ehhez a történethez, feltétlenül a 20. század elejére-közepére akartam elhelyezni az eseményeket, így hát maradt a '37.) Ez mind csak afféle tisztelgés egyébként, mint ahogy az is, hogy az ebédlőben Cthulhus szobrok vannak, a könyvtárban pedig HPL-es és Poe-s könyv: úgy gondoltam, mivel tagadhatatlanul Lovecraft ő írásai tettek rám akkoriban a legnagyobb hatást, így beleírom őt is itt-ott valamilyen formában. :) Visszatérve a nevekhez: a Wilbur szintén egy klasszikus lovecrafti név, s az egyik kedvenc férfinevem az ilyen kozépkorú urakat, nagybácsikat illetően a rémtörténetekben-novellákban már régebben is használtam, így kézenfekvőnek tűnt, hogy itt, az úgymond eddigi gótikus horror írásaimat összegző "műben" is ez legyen az öreg neve. Chalorlotte szintén ilyen, tipikus női "goth" név (annyira, hogy még egy Cure-szám címe is, mint tudjuk), s egy félbehagyott kisregényemben is így hívták a vamp-nőt, aki mellesleg eléggé hasonlított is az ittenire, mondhatni onnan emeltem át. Az Elini az egyik fő démonfejedelmet jelenti latin nyelven (igen, ez kevésbé közismert), a főszereplő édesanyját pedig egyszerűen csak azért hívják Marianak, magyarul Máriának, mert az enyémnek is ez a neve. :) A Lynquhall-hoz annyit, hogy ez az egyetlen, ami teljesen egyedi, amit én találtam ki: azt hiszem azért, mert semmilyen "normális" név nem illett egy ilyen elvont szörnyhöz, kellett valami furcsa hangzású, egyáltalán nem hétköznapi név, így kreáltam egyet. Volt egy olyan tervem is egyébként, hogy trükkösen megfordítom annak a karakternek a nevét, aki később átváltozott (pontosabban átváltoztattak) ezzé a bizonyos szörnyé, és úgy fogják hívni, de aztán ezt elvetettem, mert a spillihp nem hangzott valami túl jól... :)"

Megjegyz.: szóval nem, a Gilmant kivételesen nem egy Lovecraft-műből vettem, igazából nem is emlékszem ilyen nevű karakterre, melyik írásában volt? :)
Ja, Lovecraft nevű sírásó: nekem is eszembe jutottak hasonló dolgok, csak aztán inkább elvetettem, mert szerintem egyáltalán nem illett volna egy ilyen elem/jelenet a könyv "nagyon dark" hangulatához. :) (Igazából mindenféle poénkodást el akartam kerülni, még viccesebb, vagy túl könnyed szófordulatot sem írtam bele direkt, mint bizonyára feltűnt: tudom, hogy szerinted ezek elengedhetetlenek egy horror-műbe, de szerintem kihagyhatóak, akkoriban meg főleg így gondoltam, sőt, a könyv írása közben egyébként sem voltam valami vicces kedvemben. :) )

Ja, kedvenc karakter: nálam inkább a rohasztós lény (vagy ahogy egyik-másik kolléga nevezi: a "takonlény") a favorit a könyvből, nem a Jézus-szobor (bár azt is "bírom"), szerintem eredetibb figura (mellesleg azt hiszem valami vissza-visszatérő rémálmomból vettem, bár a részletekre már nem emlékszem, rég volt: mindenesetre az tény, hogy elég nyomasztó, kissé borult figura, legalább szerintem).

Felépítés, hibák kiszűrése: köszi, örülök, hogy átgondoltnak, jól kidolgozottnak látod! A hibák kiszűrésében amúgy természetesen segítségemre volt a könyv impresszumában is említett három tesztelő, bár úgy emlékszem, olyan irtózatos nagy gondok szerencsére sosem voltak a könyvvel ilyen szempontból (hát próbáltam tényleg alaposan kifundálni, eltervezni mindent, pl. a könyv írása előtt két hétig csak a szerkezeten dolgoztam, és folyamatosan tesztelgettem írás közben is, pláne a befejezés után, igyekeztem már én magam minél több mindenre figyelni, és minél bugmentesebb verziót küldeni el végül a tesztereknek). Egyébként nem ez volt az első játékkönyvem, max. az első igazán komoly, mert már lassan 20 éve próbálkozok lapozgatósok írásával (erről tán a Saját készítésű KJK-k topic elejére írtam egy rövidebb monológot), szóval volt már egy kis gyakorlatom a BB írása körül a lapozgatósok felépítését illetően; lehet, hogy a dolognak ez a része (szerkezet-felépítés) ezért is sikerült viszonylag jól. (Meg mert tényleg nagyon maximalista vagyok vagy próbálok lenni. :) )

"Rohangálós" könyv, valóban, de ezt én nem tartom igazából hibának, sőt ez valamennyire szándékos is volt (akartam is, hogy mindent többször fel kelljen keresni), bár ez, meg úgy egyáltalán a nehézség nyilván egyénfüggő, van, aki könnyebben megbirkózik a könyvvel, és így kevesebbet is rohangál oda-vissza a helyszínek között (már mondjuk elsőre kiszúr valami fontosat, amit más csak sokadjára), és akad olyan, aki megkínlódik vele, ez szerintem nem baj. Egyesek még így is túl könnyűnek találták (pl. Nimretil is itt lejjebb), ahogy korábban írtam, meg konkrétan volt olyan, aki 2 óra alatt letudta az egész könyvet, és sehol nem akadt meg. :) (Nyilván szerencséje is volt, bár szerintem például csak két olyan rész van, ahol esetleg komolyabban el lehet akadni: a nyílpuska megszerzése + a nyílvessző faragás, a többi talán nem olyan vészes). Mindenesetre elég kemény dolog belőni egy játékkönyv nehézségét, főleg egy ilyenét, ami valóban ennyire összetett, és ahol gyakorlatilag szabadon mászkálhat a játékos, több dolgot is tetszőleges sorrendben megoldhat, úgyhogy elképzelhető, hogy ezen (is) lehetett volna még finomítani, meg ezt-azt máshogy megoldani, több utalást tenni arra vonatkozóan, hogy pl. mikor hová kell menni de szerintem nagyjából jól van ez így, a visszajzelzések is általában ezt támasztják alá. :)

Kulcsok - szívatás: igen, így van. :D Ezt sem érzem gondnak, és valóban életszerű is ez a kulccsomóval vacakolós-figura, ahogy írtad is. De mondjuk ezen a problémán (már ha ez tényleg az) elég könnyen lehet (ne) segíteni, csak kicsit több utalás kellene rá, hogy melyik kulcs hova jó/egyedibbé kellene tenni a kulcsokat és a zárakat. De én tényleg úgy érzem, hogy ez nem olyan fontos. Na majd ha egyszer lesz egy második kiadás, akkor azért ezt is mérlegelem előtte. :)

Párbeszédeket (meg egyáltalán "partyképesebb" NPC-ket) direkt nem akartam beletenni, szerettem volna, ha a főszereplő tényleg minél magányosabbnak érzi magát ezen a jó kis darkos, elhagyatott helyen, illetve ha a hangsúly az ő "magányos kínlódásán" van, nem pedig pl. a különböző alakokkal való párbeszéden (bár Wilburnál nyomokban ugye felfedezhető valami ilyesmi, de az talán még belefér, annyira nem teszi tönkre ezt az elhagyatottság érzést vagy mit). Mondhatjuk tehát, hogy ebből a szempontból az angus dewereket akartam követni, amelyek ugye szintén nem tobzódnak az NPC-kben.. :) Szóval ez egy ilyen könyv, szerintem kibírható, van épp elég olyan, amiben dumálni lehet/kell.
Ami azt illeti, nagyon a "moralizálás" sem volt a cél, meg egy esetleges jellemváltozás, bár igen, biztos meg lehetett volna írni mindezt másképp is. Hát, már így marad, majd talán egy másik könyvnél tényleg nagyobb hangsúlyt fektetek ezekre. :)

Kb. ennyi, ha még eszembe jut valami, leírom, illetve akkor kommunikálunk még mailban...

Na kikapcs, mert mindjárt kifolyik a szemem (most nézem, kb. 5000 karaktert sikerült ráverni a te 11 000 k körüli monológodra: pedig még vissza is fogtam magam :) ).
© SzG
2010. október 27. 06:02 | Válasz erre | #67
http://www.youtube.com/watch?v=12JHylOkgsg
© SzG
2010. október 27. 06:00 | Válasz erre | #66
Hű, köszönöm szépen a részletes (és maximálisan építő jellegű) KRITIKÁT (elemzést)!
Kicsit "emésztgetem", aztán szép tételesen válaszolok a felvetett, reagálást igénylő témákra-részekre.
2010. október 27. 03:14 | Válasz erre | #65
Te nem lehet, hogy SzG rokona vagy? :)
2010. október 27. 01:14 | Válasz erre | #64
A késői órára való tekintettel egy kis helyesbítés az utolsó mondatban: jól szórakoztam vele. Nem mindegy ugyanis. :)
2010. október 27. 00:42 | Válasz erre | #63
-------

HA ESETLEG VALAKI MÉG NEM OLVASTA A KÖNYVET, FELHÍVOM A FIGYELMET, HOGY SPOILERT TARTALMAZÓ MEGJEGYZÉSEK TALÁLHATÓK BENNE!

-------


Nos, SzG...

Végül, nem kis nehézségek árán, de sikerült meglelnem a helyes utat a Bizonytalanság Börtönében. Nem volt egyszerű feladat, de úgy hiszem, megérte. Jó néhány órányi tartalmas szórakozást biztosított számomra, és még korántsem vagyok biztos abban, hogy nem fog még jó néhányon át elszórakoztatni, ha úgy tartja a kedvem.

Ám ne szaladjunk előre. Kezdjük annál a pillanatnál, amikor először a kezembe vettem a könyvet. Minden elismerésem a nyomdáé, mert nagyon ízléses, kompakt kis kötetet hozott össze, bár a puha fedél az átélt kalandok hatására már egy kicsit kezdett megvetemedni (most komolyan, elgondolkodtam azon, hogy kesztyűt húzok, mert féltettem). A külcsín egyszerű, de hatásos. Nekem elsőre megnyerte a tetszésemet. A papír minősége szintén; engem a régi, Lazi-féle Lovecraft-kötetekre emlékezetett, azzal a különbséggel, hogy a BB puhább papírfedelűként nem kicsit jobban bírta a gyűrődést. Na de eleget beszéltem a külsőről, hiszen egy jó könyvet elsősorban a belbecs minősít.

A belbecs... Ami elsőként megragadta a figyelmemet, azok az érdekes stílusban készült képek, amelyek leginkább szénrajzokra emlékeztettek. Nem egy Mona Lisa egyik sem, viszont a hangulathoz igen sokat hozzáadtak; személy szerint szerettem volna többet is látni belőlük a kötetben. Ami nem tetszett közülük, az pont az első fejezethez tartozó kép volt; nekem túlzottan semmitmondónak tűnt, főleg a többi mellett, amelyek ugye ellenfeleinket ábrázolták néhol gusztusosabb ( :) ), néhol gusztustalanabb formában. A kereszttel hadonászó Jézus elsőre megdöbbentett, majd mikor a megfelelő fejezethez jutottam, mindezen túl meg is mosolyogtatott, jó értelemben véve. Tetszett az ötlet, komolyan; szerintem a legfantáziadúsabb ellenfél a kötetben, bár talán a legkevesebb szerepet ő kapta.

Ám ismét előre szaladtam, és a képek világából áttértem magára a műre. Műnek nevezem, mert -ahogyan azt már mások is megemlítették e fórumon előttem- túlmutat a szokásos tömör, faékszerű szövegszerkezeteken, amelyekkel általában a játékkönyvekben találkozhattam. Ezt bevallottan célodul is tűzted ki, és szerintem egész jól vetted az akadályt. Látható, hogy a szövegformálásban is képzett vagy, hiszen a hangulatfestő jelenetek és a leírások egytől egyig erre utalnak. A leírások megragadóak, nagyon jól fülön tudod csípni egy-egy helyszín kisugárzását és egyedivé alakítani azt. Ügyesen alkalmazod a tereptárgyak hangulati elemként való szerepeltetésének trükkjét; ám ha még inkább szabadjára engeded a fantáziádat, akkor a különböző szobák még inkább eltérővé, egyedivé válhattak volna. Így kissé sok volt bennük a közös vonás. Több hálószoba is akad ugyebár, a pincében több romos helyiségbe is betérhetünk, és bár az egyedi tereptárgyaknak köszönhetően meg tudtam őket különböztetni egymástól, mégis megmaradt bennem velük kapcsolatban valami sablonos érzés. Jó néhány pinceszobáról elképzelésem sem volt, hogy mire is szolgálhatott valójában azon kívül, hogy törmeléket és vasakat tartottak bennük; ezeknek találni kellett volna valami funkciót, és utána telehalmozni őket az egyediséget biztosító tereptárgyakkal.
Ha azonban a hangulatnál tartunk, érdemes szót ejteni a helyszínleírásokon túl húzódó érzelmi szálakról. Elsőként hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy gratuláljak ahhoz a leíráshoz, amelyben a főhőst és az édesanyját összekötő kapocsról, a vérzékenységről írsz. Az megragadó volt; ha a főhősünk és barátnője között fennálló kapcsolatot is hasonló trükkökkel ábrázolod, sokkal hitelesebbre sikeredett volna. Nos igen, hirtelenjében áttértem a negatívumokra is. Erényei ellenére csiszolni még bőven lehet az írói stílusodon; akadnak a műben ugyanis olyan jelenségek, amelyek akár egy laikus, irodalmi téren képzetlen ember figyelmét is felkelthetik. A legfeltűnőbb ezek közül a túlírtság, valamint ennek részeként a sok "pontpontpont". Hatásos trükk, de ha sokat alkalmazzák, akkor visszacsap. A szöveg ezen kívül néhol túlzottan félelmetes akar lenni, és a folyamatos jelzőhalmozás következtében sajnos pontosan ellenkező hatást vált ki, mint amire rendeltetett. Ez nem kiküszöbölhetetlen probléma; legfőképpen a dark fantasy műfaján belül elég sok szerző beleesik ebbe a hibába, ráadásul sajnos nem mindig csak kezdők. A másik, ami kissé szúrta a szemem, a fentebb már említett romantikus érzelmek ábrázolása. Érdekes, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot sokkal érzékletesebben tudod ábrázolni, mint a szerelmi szálat. Ott kevesebb ömlengéssel talán nagyobb hatást érhettél volna el; így egy kicsit sziruposra sikeredtek a főhős barátnőjét érintő jelenetek. A testvéri szál pedig igencsak elvész a történetben; persze ennek ugye oka van, hiszen egészen a sztori végéig fogalmunk sincs arról, hogy van egy fivérünk, szóval ezt igazából kifejteni nagyon nem lehetett. Így viszont a történet végén kellett kibontani az olvasó előtt ezt az eleddig rejtett kapcsolatot, ami egy kicsit sablonos és túlburjánzó monológba és kényszeredett írói magyarázkodásba fulladt. Talán egy kicsit hamarabb kellett volna lerántani a leplet Gilmanről, és akkor nem szorít annyira a helyhiány.

Ezen kívül akad még jó pár észrevételem, ám ezek kivétel nélkül a mű részletes írástechnikai oldalát érintik és csupán a későbbi alkotásokhoz szolgál okulásul és úgy érzem, ezeknek nem itt a helye; csakis privátban fogom őket előadni. Amit eddig írtam, azt is csupán azért tettem, mert az interaktív regény során láthatóan az irodalmi értékre is különös gondot fordítottál.

Amit még itt szükséges megjegyeznem, az a folyamatos utalás Lovecraft és Poe munkásságára. A történet ugyebár echte Lovecraft hangulatot áraszt; kalandozás közben már-már vártam, hogy az egyik sötét szeglet mögül ő maga, személyesen elém pattan, hogy kézen fogva tovább vezessen ebben a sötét-borongós történetben. Ez persze nem történt meg, de a hangulat a helyén volt. Tetszettek a nevekben elrejtett utalások az író személyére (már vártam, hogy Howard és Phillips után felbukkanjon mondjuk egy Lovecraft nevű sírásó, vagy valami :) ) és a főbb szereplőire. Bár itt jegyezném meg, hogy emlékezetem szerint Gilman az eredeti novellákban vezetéknévként szerepelt, nem keresztnévként (Walter néven nevezték a szerencsétlenül járt illetőt, ugyebár, amíg a kedvese át nem verte a palánkon... :) ). Ám ez már merő kukacoskodás részemről, fujfuj, a kezemre is csaptam és haladok is tovább.

A könyv játék oldalát tekintve viszont erősen érződik, hogy ez nagyon a te tereped, és ebben vagy jelenleg a leggyakorlottabb. A helyszín nem túl nagy, egyetlen ház és az udvara. Persze láttunk már valamennyien hasonló területet például az Elátkozott Házban ugye, ám ott sokkal több helyiségbe kukkanthattunk be. A BB ennek ellenére meglehetősen kevés helyet tartalmaz, ám kárpótolt az az élmény, hogy egy helyiségbe akár többször is belépve mindig új és új élmények vártak rám. A cselekményvonal felépítése így nem lehetett egyszerű feladat; hiszen egy szokványos térképvázlattal még csak le sem lehet fedni a történet irányvonalait. Nem tudom, mennyi ideig tartott kiszűrni a játékól a különböző bugokat, de egy-két apróbb kivételtől eltekintve ez szinte teljes mértékben sikerült, amin egyébként személy szerint nagyon meglepődtem. Ilyen komplexitásnál még Jacksonék is szoktak véteni; de olyan komoly "időgép-effektust" például, mint amilyennel az Elátkozott házban is szembesülhettünk (a púpos esete a duplikálódó vizespoháral ugye) egyáltalán nem tapasztaltam, pedig jó néhányszor végigmustráltam azokat a nyavalyás szobákat, amelyekben még akkor is sikerült felfedeznem valami újat, mikorra már azt hittem, mindent felderítettem ott. Az egyetlen kivétel, ami hirtelenjében eszembe jut, az a pincébe levezető ajtó; ott minden egyes alkalommal, amikor arra jártam,a szöveg szerint elővettem a kulcsomat és remegő kézzel kinyitottam az ajtót, stb. Nem nagy zökkenő egyébként ez sem, de összességében véve ezt tartottam a legfeltűnőbbnek.

A mű fent leírt előnye azonban egyszersmind a hátrányára is válik; ám úgy hiszem, ezt előttem szintén kifejtették már. Rengeteg benne a rohangálás; az olvasó egy idő után automatikusan átlapozza a leírásokat, így könnyen elszaladhat olyan momentumok mellett, amelyeket ő már lényegtelennek vél, ám amik esetleg egy új szerszám birtokában hirtelen mégis fontossá válhatnak. Ilyen például a kalapács esete az omlatag fallal; az arcomat lekapartam, mire megtaláltam azt a helyet, ahol alkalmaznom kellett, miközben végig körülötte rohangáltam, csak egyszerűen elsiklottam felette; nem olvastam el figyelmesen a már unásig átlapozott fejezetet.

Apropó, tárgyhsználat: vannak a műben alkalmazandó tárgyak is bőven, ám ugye Te magad is említetted, hogy a használati helyre és módra már nem utalsz. Ezzel egészen addig nem volt semmi bajom, amíg nem került a birtokomba vagy négyféle kulcs; na ezek után már vakartam a fejem, hogy melyik ajtónál melyiket használjam, különösen amikor -hála a rohangálós jellemzőnek- négyszer-ötször is keresztül kellett lépnem némelyiken. Volt anyázás, mikor hatodjára is rossz helyre lapoztam, és próbálgathattam végig az összes nálam lévő kulcsot, hogy vajon pont ahhoz az ajtóhoz, amely előtt álltam, melyik is passzol. Ez persze tökéletesen leképzi a méretes kulcscsomóval bajlódó egyszeri ember képét, aki válogatott szitkokkal illetve az ajtót és a rajta lévő zárat, elmélyülten próbálgatja végig a kulcsait, hogy meglelje végre a megfelelőt... De akkor is szívatás. Tetszett viszont, hogy a tárgyhasználatnál sem teszel utalást az adott fejezetnél, hogy ott kellene használni valamit; ennek ellenére apró, rejtett utalásokat mindig felfedeztem a szövegben, amelyek segítséget adtak. Sajnálatos, hogy mint fentebb említettem, sokszor átszaladtam ezeken az apró utalásokon, mégpedig a sokszori fejezetismétlésnek köszönhetően.


A fentiekből következően persze be is indul nyomban a libikóka-effektus: mivel a rohangálós részbe rengeteg energiát fektettél, más, szintén fontos részletnek nem maradt elég hely. Hiányoltam például a párbeszédes választási lehetőségeket; a morális döntéseket, amelyek esetleg megfelelő irányba alakítják a főhős jellemét (ilyen komolyabb jellemváltozást-alakítást például én KJK-ban még nem láttam; pedig érdekes lenne egyszer megvalósítani, bár elismerem, nem egyszerű feladat). Sebaj, talán egy következő történetben.


Mindent összevetve egy rendkívül összetett felépítésű, és ennek megfelelően gondosan megszerkesztett játékkönyvvel töltöttem a mai napomat, amely kezdő irodalmi alkotásként is megállja a helyét, és amely maradandó élményt jelentett számomra. Minden apró-cseprő hibájával ellentétben nagyon jól szórakoztam rajta, és egyáltalán nem bántam meg, hogy néhány nappal ezelőtt leültem a gép elé, és megírtam azt a bizonyos levelet Neked.
2010. október 26. 22:06 | Válasz erre | #62
Most már elvileg jó.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2010. október 26. 21:59 | Válasz erre | #61
Bá-há-há-há-hácsi... :D

Elkezdtem, sőt elég sokáig jutottam benne. Mivel egy-kétszer rájöttem, hogy egy korábbi ponton kellett volna valamit tennem, így felállítottam magamnak néhány quick-save pontot, és így bukta esetén (volt már néhány) nem az elejétől kezdem a történetet, hanem bizonyos fontos eseményektől. Most ismét szükséges volt egy "reload", mert hiányzik egy darab nyílpuska a kínálatból, úgyhogy elég régi "mentésemre" kellett visszaugranom. egyelőre nem szólok többet, mire végigrágom magam a könyvön, addigra mindent tudni fogok róla, amit kell; addig pedig inkább a történetbe fektetem az energiát.

Ja igen, a hozzászólásaimat én sem tudom szerkeszteni. Ez ciki, mert mindig utólag jut eszembe valami jó gondolat, vagy veszem észre, hogy néhány szót eilírttam.
© SzG
2010. október 26. 20:57 | Válasz erre | #60
A felkiáltójelek lemaradtak a mondat végéről, csak a dedós hatás kedvéért:
"!!!!!"
(Kicsit megártott a vacsora után felhörpintett 0.0-ás slusszgold, elnézést.)

Amúgy nem tudok szerkeszteni a hozzászólásomat, vmi bugos!!
© SzG
2010. október 26. 20:55 | Válasz erre | #59
Ezért írta a bácsi, hogy - egy könyv esetében - pár oldal elolvasása után max. a stílust tudod megítélni.
Mindegy, reménytelen vagy [smiley]conf[/smiley]
2010. október 26. 19:43 | Válasz erre | #58
A szineszi jatek minosegere pont eleg 15 mp. :)))
© SzG
2010. október 26. 19:29 | Válasz erre | #57
Amúgy Zolika, láttam a blogodon, hogy Cthulhus-játékkönyveket tervezel olvasni... hát akkor aztán igazán belevethetnéd már magad a Bizonytalanságba is (hátha ezúttal már tényleg sikerülne túljutnod a bevezetőként funkcionáló kb. 50 fejezetponton, amin a múltkor ugye nem jött össze...), az is olyasmi ugye. Igaz, csápos-izék egyáltalán nincsenek benne, mivel azokat sosem szerettem (illetve a hagyományosabb vonulatot kedvelem a rémtörténetek, s így a Lovecradt-művek közül is), de a hangulata, stílusa tényleg olyasmi, legalábbis erősen lovecrafti, főleg a könyv második felében.
© SzG
2010. október 26. 19:20 | Válasz erre | #56
Hát ehhez nehéz bármit is hozzátenni (vitába szállni még nehezebb lenne, na nem mintha én akarnék, mindennel egyetértek természetesen :) ), gyönyörűen leírtál mindent a "miért ne kritizáljunk 50 oldal után"-ról, köszi!

Egyébként ha megkérdezhetem, sikerült már elBizonytalanodni egy kicsit? (Úgy értem terítékre került már a BB, vagy esetleg még egy másik -mondjuk zagor.hu-s- játékkönyvvel birkózol? :) Persze nem sürgetni akarlak, ráér a dolog, igaz, tényleg nagyon kíváncsi vagyok már a véleményedre a könyvvel kapcsolatban. :) )
2010. október 26. 15:24 | Válasz erre | #55
A legtipikusabb példa mondjuk egy film vagy egy regény esetében: ha nem nézem végig, akkor hogyan tudom teljes bizonyossággal megítélni a cselekményszál folyamatosságát, vagy a drámai hatások érvényesülését? Ha öt oldalt olvasok el belőle, maximum azt szögezhetem le, hogy nekem az író stílusa nem tetszik. Pont. Ez még csak szubjektív vélemény, amihez bárkinek joga van, de korántsem elfogadható mások részéről; sőt, könnyen megvétózható.
2010. október 26. 15:08 | Válasz erre | #54
Nem, de nem is egy félbehagyott epizód után ítélkezek. Tudvalevő, hogy a szilárd alapokon álló kritikának megvannak a maga alappillérei; fontos jellemzők, amiket figyelni kell. Csak akkor teljes a kép, ha ezek a jellemzők teljes valójukban, meggyőzően tárulnak a kritizálni óhajtó személy elé. Például színészi játék, a történetszál eredetisége, drámai cselekményvonulat megléte-nemléte, díszletek milyensége, a vágás, stb. 15 másodperc után ezeket nem nagyon tudja a műértő kielemezni.
2010. október 26. 15:01 | Válasz erre | #53
Jó, de azért csak nem nézed végig a barátok közt összes részét, hogy "teljes képet" alkotva tudd kijelenteni, hogy az egész kb. egy jó nagy halom guanót ér :)
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2010. október 26. 14:00 | Válasz erre | #52
A véleményed kinyilvánításához nem kell. Viszont hogy teljes legyen a kép, kritikát már nem írhatsz róla, és mikor elkapcsolod, azzal egyébként tudomásul veszed, hogy a teljes kép ismerete nélkül nyilvánítottad ki a véleményed, amire vagy ad valaki, vagy nem. Ugyanis a véleményed könnyen megtámadható a "olyan részt kaptál ki, ami neked pont nem tetszett" válasszal.

A könyvnek lelke van, legalábbis az én világlátásom szerint. Ugyanúgy, ahogyan emberről, a könyvről is csak akkor tudok teljesen helytálló, a személyes álláspontomat legjobban képviselő véleményt nyilvánítani, ha mélységeiben is megismerem.
2010. október 26. 12:28 | Válasz erre | #51
Az is egyfajta kritika, ha a barátokköztet elkapcsolom 15 másodperc után, nem kell ahhoz végig néznem, hogy leirjam a véleményem róla.
© SzG
2010. október 26. 08:03 | Válasz erre | #50
No nem bánom [smiley]law[/smiley]
© Anry
2010. október 26. 07:46 | Válasz erre | #49

"Szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs,
Ennél szebb szó hogy "szeretet", a nagyvilágon nincs;
az élet úgyis tovaszáll, a sír magába zár..
szeressük egymást gyerekek , hisz minden percért kár!":))))
© SzG
2010. október 26. 07:14 | Válasz erre | #48
Szerintem mindenkinél alap, csak a Zooleeka van úgy összerakva gyárilag, hogy menet közben is képes kritikát írni. [smiley]circling[/smiley]
2010. október 26. 06:33 | Válasz erre | #47
Nálam alap, de kinek a pap, kinek a papa.
© SzG
2010. október 26. 05:46 | Válasz erre | #46
Hát ez alap, legalábbis 'normális esetben' az ember nem olvasás közben szokott kritikát írni, nem a könyv elején-közepén...[smiley]hehe[/smiley]
© SzG
2010. október 26. 05:42 | Válasz erre | #45
Tudom, azért írtam direkt így. :D (Miért, végül is egy horrorkönyvhöz passzol az "ujjakat hagyok benne könyvjelzőként"-figura. :D)

Igen, én is úgy tudom, hogy a Töketlen katonák Serflek-művek.
2010. október 26. 02:16 | Válasz erre | #44
De csak akkor irj kritikát, ha mind elolvastad. :)
2010. október 25. 21:43 | Válasz erre | #43
FireFox: kösz az infót.

SzG: azért nekem elég brutálisnak tűnik, ha valaki "ujjakat hagy a könyvben" - bárkié is legyenek azok az ujjak.
2010. október 25. 21:31 | Válasz erre | #42
Magyarnak mindenképpen magyar, és amennyire tudom, Serflek bácsi írta őket.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2010. október 25. 21:15 | Válasz erre | #41
Hivatalosan egyujj-kétujj-huszonegyujj szabálynak hívják, ha jól emlékszem.

Tényleg, ha már itt tartunk, lenne egy kérdésem. A Tökéletlen katona magyar szerző munkája, vagy van angol változat is?
Feltételezem Serflek Szabolcs írta. A Gordon Fletcher csak kitalált név? Vagy hogy van ez?
© SzG
2010. október 25. 18:47 | Válasz erre | #40
Még annyit, hogy nyomjad nyugodtan god-módban (ez a többieknek is szól természetesen). Igaz, gondolom enélkül is mindenki ujjazik (úgy értem alkalamzza a jól ismert "ujjakat hagyok a könyvben"-módszert vagy mi a túrót [smiley]buck[/smiley]). Igaz, a BB nem feltétlenül az instant halálok miatt nehéz (?), no mindegy.
© SzG
2010. október 25. 18:05 | Válasz erre | #39
Örülök hogy végül odaért...
Oké, akkor majd várom az "élménybeszámolót" avagy kritikát/észrevételeket (aztán csak keményen, ha szar, írd le nyugodtan :) ). Előre is köszi.
2010. október 25. 15:09 | Válasz erre | #38
SzG! Megjött a könyv, nekilátok, és majd írok.
© Kamo
2010. október 20. 22:48 | Válasz erre | #37
Merci beaucoup! Lehet, hogy élni fogok a lehetőséggel, bár nem adom fel egy könnyen! :-D
© SzG
2010. október 20. 10:49 | Válasz erre | #36
Ide még annyit akartam, hogy Kamo, ha esetleg reménytelenül elakadnál a könyvben, akkor szólj, adok egy-két tippet az úgymond "további teendőket" illetően. ;)
© Kamo
2010. október 16. 22:36 | Válasz erre | #35
Nem baj, ha nagyon nehéz (lásd: Havoc), s nem baj nekem, ha könnyű a könyv (pl. Sárkány szeme), egy a lényeg: legyen benne valami, ami miatt nem unom el magamat rajta. A Lidérccsapás-t és a Mágus küldetését tartom én a leggyengébb lapozgatósoknak AZOK közül, amik vagy megvannak nekem vagy már olvastam őket. A legrövidebb idő alatt kiolvasott lapozgatós pedig a Harc az Éj Könyvéért volt. Egyszer kellett benne csak harcolni, s simán végig lehet rajta futni. A BB számomra nehéz. Persze felváltva olvasom egy másik könyvvel együtt, meg közben fordítok egyet angolból+a saját regény. Így még hosszabb a mű. :-D
2010. október 16. 17:50 | Válasz erre | #34
Azért a régi könyvek is megállják a helyüket. :)
© SzG
2010. október 15. 15:06 | Válasz erre | #33
"Az igazat megvallva annak örülnék, ha a következő ilyen szempontból messze túlszárnyalná elődjét. Tehát lehetne még nehezebb, még több gondolkodós résszel, rejtvénnyel."
Pont ilyen lesz. (Mármint a 2. önálló, teljes hosszúságú könyvem.) Komolyan. :) Az előbbi háeszbe akartam is utalni erre, csak aztán inkább meggondoltam magam, nehogy már így jó előre elvegyem a kedvét Kamo kollégának "A Lícs Úr Kriptája" fantázianéven futó projecctől. :))

Igen, a Démonlovagok nálam is nyerő volt anno, konkrétan dobogós, ha jól emlékszem. Bár hogy ma milyennek találnám, nem tudom... szinte mindegyik régi kedvencemben csalódtam. :) De tervezem újraolvasni azt is, szóval majd meglátom. :)

"Meg jó lenne, ha lenne valami egyszerűsített megoldás a következő fejezetpont kiszámítására,"
Mivel ebben névrákérdezős, "a betűket konvertáld át számokká" nem lesz, így azt hiszem ez az óhajod is teljesülni fog. :D
(Majd összekapom már magam, és tényleg csinálok hozzá egy külön oldalt, mert az anyag egy része már abszolút nyomdakész, úgyhogy lehet -ne- töltögetni belőle ízelítőket...)
Első oldalElőző oldal1234567891011Következő oldalUtolsó oldal