Előkészületben lévő KJK könyvek – Zagor.hu – Kaland, Játék, Kockázat Fórum

[b]Nathan Page: Az Álmok Erdeje[/b]
[spoiler]Ketreced rácsain át figyelted, ahogy a menet elhagyja a falut. A sort Rancibrawn király nyitotta, aki teljes vértezetében, szarvas sisakkal a fején és kétfejű csatabárdjával alacsony termete ellenére is igen félelmetes látványt nyújtott. Őt vad, csatára kész harcosai követték. Mögöttük sorakoztak a Törpe íjászok, leghátul pedig, hátvédként, a harsonások. Süvöltő zene tölti meg a levegőt, miközben Pocsolyavíz lakói felkészülnek, hogy összecsapjanak ősellenségeikkel, Kőhidafalva Törpéivel. Hogy az összecsapást hol tervezték megejteni, arról fogalmad sincs. Lehetséges, hogy a falut akarták lerohanni, vagy valahol a Pagan-síkságon terveztek megütközni. Az sem kizárt, hogy a Fekete Erdő felé vették az irányt. Sokak számára ugyanis ez a hely jelképezte a színtiszta gonoszságot. Homályos mélye a legkülönfélébb vadállatoknak, Orkoknak és Goblinoknak, Gremlineknek és Óriásoknak, Pixiknek és élőholtaknak nyújt menedéket. Nem túl meglepő hát, hogy a legtöbben messze elkerülik ezt a helyet, és inkább vállalják a hosszabb, de biztonságos kerülőutat. Neked azonban minden vágyad, hogy ismét visszatérhess a sötét rengetegbe. Alakváltó vagy ugyanis, akit hosszú évekkel ezelőtt ejtett fogságba Pocsolyavíz gonosz uralkodója, Rancibrawn király. Háziállataként pedig kénytelen voltál alattvalói szórakoztatására fordítanod különleges képességeidet.
Megaláztatásokkal terhes életed során mindig is visszavágyakoztál a Fekete Erdőbe, a fák jelentette biztonságba. Régóta álmodozol arról, hogy elmenekülsz a Törpék és vezetőjük fogságából, és mindenekelőtt a bosszúról. Az évek során többször lehetőséged nyílt már ugyan rá, hogy megszökj kis ketrecedből, mégis vártál a megfelelő alkalomra, hogy revansot vehess fogva tartóidon. Mivel könnyedén ki tudtad hallgatni beszélgetéseiket, elég jó elképzelésed van arról, hogyan is néz ki a környező vidék. Az elmúlt pár hétben Pocsolyavíz és Kőhidafalva között teljesen elmérgesedett a viszony, lakóik folyamatosan hadakoznak egymással. A falu harcosai elővették vértjeiket, kifényezték pajzsaikat és sisakjaikat és gyakorlatozni kezdtek fegyvereikkel. Még a gyermekek is ágakkal csapkodták egymást az árnyakban, a nők pedig élelmet és ruhát készítettek össze uraik számára.
Téged azonban ez az egész nem érdekel különösebben, egyszerűen csak hálás vagy, hogy teljesen elterelődött rólad mindenki figyelme. A nyugalmat kihasználva sikerül visszanyerned az erődet – a Törpék örökös követelőzése ugyanis rendkívül kimerítő tud néha lenni –, és immáron mind fizikailag, mind pedig szellemileg sokkal frissebbnek érzed magad, mint már egy jó ideje. Egyik este végül teljesen ellazulsz és elméddel a körülötted lévő Törpék elméjét kezded fürkészni. Eleinte csak homályos utalásokat tudsz kivenni. A királyt, aki harcosaival együtt áll a legelső sorban. A következő étkezést. Egy hatalmas sólymot. Egy csatát. Egy kalapácsot. Az ütközet jól halad Pocsolyafalva lakói számára, a harcosok igen bizakodóak és szinte kézzel fogható a győzelem. Csalódottan hagyod abba a kutatást. Míg ez nyilvánvalóan rendkívül fontos fogva tartóid számára, neked az egész semmit sem jelent. Ekkor egy szokatlanul éles és fontos gondolatot sikerül elkapnod. Rancibrawn egyik tanácsadója aggódik uralkodójáért. Négy nap múlva a király találkozik Gillibrannal, ellenségei vezetőjével. Méghozzá a Fekete Erdő mélyén. Ott fogják megbeszélni Kőhidafalva megadásának feltételeit. Bár mindkét fél harcosokkal fog majd érkezni, a két uralkodó és legfőbb tanácsosaik egyedül fogják meghozni a végső döntést. A találkozó helyszínét – nyilvánvaló okok miatt – a legnagyobb titok övezi.
Gillibran képtelen bármiféle árulás elkövetésére, semmi nem akadályozza meg azonban, hogy egyik katonája úgy döntsön, hősködni akar. A tanácsadó semmit nem tud ez ellen tenni. Minden elővigyázatossági intézkedést megtettek, minden előre látható veszélyt elhárítottak, minden fenyegetést semlegesítettek, a tanácsadó azonban továbbra is aggódik. Mi van, ha valamiről megfeledkeztek, ha valamivel nem számoltak? Ha Rancibrawn meghal, annak katasztrofális következményei lennének Pocsolyavíz számára. Felismered a kínálkozó lehetőséget. Ha sikerülne kiszabadulnod és eljutnod a Fekete Erdőig, ki tudnád deríteni, hol is lesz a találkozó. Így, hogy őrei nem állnak majd ott körülötte, könnyedén végezhetsz a királlyal, így rajta is és a falu lakóin is egyszerre állhatnál bosszút. Rendkívül ironikusnak találod a helyzetet. A Fekete Erdőben vehetsz revansot, ott, ahol oly sok évvel ezelőtt saját szenvedéseid is elkezdődtek. Elhatározod hát, hogy kihozod a helyzetből, amit csak lehet, és elkezded a tervezést. A Fekete Erdő egyszerre biztosítja számodra a tökéletes csapdahelyet és menedéket, amennyiben arra szükséged lesz majd. Alig várod, hogy ismét szabadban élhess az Álmok Erdejében.[/spoiler]

[b]Paul Partington: A Gyíkkirály visszatérte[/b]
[spoiler]A legtöbb ember számára nem Feketehomok Kikötő meglátogatása jutna eszébe, amikor valamilyen pihenőhelyre vágyik. Azonban egyik barátod, Gregor üzemelteti a Sárkányfog Fogadót a Tolvajok Városában, te pedig úgy érzed, itt az ideje ismét felkeresni őt. Gregor boldogan fogad, és olcsón megszámítja neked az egyik szobáját – mikor együtt kalandoztatok a tengereken, nem egyszer mentetted meg az életét!
Gregor javaslatára felkeresed a város néhány érdekesebb – és biztonságosabb – látványosságát, és eltöltötök némi időt egymás társaságában a Base-ek labdajátékát figyelve, illetve Azzur nagyúr palotáját csodálva. A kedvenc helyed azonban, amit felkerestek, az a kert – ámulattal figyeled, milyen csodálatos növényekbe lehet belebotlani egy ilyen gonosz helyen is. Leginkább a Fekete Lótusz szépsége köt le, Gregor azonban figyelmeztet a Levélvadakra – három állatszerű bokorra, amik akkor kelnek életre, amikor a virág veszélybe kerül. Mikor a nap végén visszatértek a Sárkányfogba, a személyzetet már az idegbaj kerülgeti. Gergosnak végül sikerül lenyugtatnia őket annyira, hogy ki tudja szedni belőlük, mi történt. Beszámolójuk szerint a nagy varázsló, Nikodémusz tette tiszteletét a fogadóban. A felszolgálók szerint egy kísértetalak jelent meg a nagyterem közepén, bemutatkozott, és követelte, hogy azonnal látogass el hozzá!
Tudod, hogy a férfi csak ritkán avatkozik be a világ dolgaiba, és soha nem kéri senkitől, hogy látogasson el felé. Ha téged akar látni, akkor biztosan nagy a baj, így megtudakolod Gregortól, hogy merre találod a varázsló házát. Barátod az Éneklő hídhoz küld – Nikodémusz az alatt él egy kis kunyhóban.
Könnyedén sikerül rátalálnod a helyre, mely a hídról lelógó koponyákon átsuhanó szél keltette különös, fütyülő zajokról kapta a nevét. Megtalálod a lefelé vezető lépcsősort is, és hamarosan egy közönséges faajtó előtt találod magad. Mikor bekopogsz, az kinyílik, mögötte pedig egy őrült, hosszú ősz hajú és ősz szakállú öregember bukkan fel, aki sötét köpenyt és csúcsos süveget visel. Dühödten tudakolja, hogy mégis miért zaklatod a nagy Nikodémuszt, de láthatóan lenyugszik, amikor bemutatkozol neki. Morogva beenged és hellyel kínál.
Mikor sikerül találnod egy megfelelően üres helyet, a varázsló elmeséli neked a Gyíkkirály történetét.
A Gyíkkirály szigete
Alig néhány éve volt csak, hogy az Osztriga-öböl békés halászait a Tűz-szigetre települt Gyíkemberek kezdték zaklatni, akiknek rabokra volt szükségük, hogy a sziget bányáiban dolgoztassák őket. Így szépen, lassan minden halászt elraboltak és láncba vertek. Sokan meghaltak közülük, akik helyett újakat ejtettek foglyul. A rettegés ideje akkor ért véget, amikor végül egy bátor kalandozó hajózott el a szigetre, aki átküzdötte magát a börtönkolónián és megölte az önjelölt Gyíkkirályt. Figyelemre méltó volt ez a teljesítmény, a Gyíkkirályt ugyanis egy Goncsong segítette, egy agyparazita, amit csak egy Lángpallossal lehetett legyőzni. A pletykák szerint a kalandozót egy majom is segítette, de Nikodémusz biztos benne, hogy ez nem több, csak puszta szóbeszéd. Akárhogy is történt, a Gyíkkirállyal végeztek, és a halászok visszatérhettek korábbi életükhöz.
Friss pletykák
Az elmúlt pár év békésen telt az Osztriga-öböl halászai számára, azonban olyan hírek kaptak lábra, hogy a kalandozó talán mégsem végzett teljesen a Gyíkkirállyal. Főpapja, egy rendkívüli hatalommal bíró Kétfejű Gyíkember ugyanis megkaparintotta mestere testét, és délre menekült vele. Ott talált néhány Trogloditák – Gyíkemberekhez hasonlatos, ámde kisebb termetű és ostobább lények – által lakott barlangot. Leigázta hát őket, és nekiállt, hogy felélessze uralkodóját.
A kristálygömb
Nikodémusz elmondja, hogy ezek a pletykák csak nemrégiben érték el Feketehomok Kikötőt – a part menti kereskedők ugyanis nem csak árukkal, de történetekkel is alaposan fel vannak szerelkezve –, és varázsereje segítségével nekiállt, hogy kifürkéssze azok igazságtartalmát. Attól fél, hogy a Gyíkkirályt felélesztették, és most még erősebb, mint korábban volt. A Trogloditák már az uralma alatt állnak, és újabb Gyíkembereket gyűjt a seregébe. Egyelőre talán csak egy tucatnyian lehetnek, de ha készen áll rá, egészen biztosan az Osztriga-öböl lesz az első hely, ahol lecsap. Valószínűtlen azonban, hogy megelégedne azzal, hogy bosszút álljon azokon, akik megszöktek előle. Az egész part, talán még maga Feketehomok Kikötő is veszélyben lehet az Élőhalott Gyíkkirálytól. Úgy gondolod, ez lehet az oka annak, hogy Nikodémusz beleártja magát a dolgokba.
A varázsló szerint most van itt az ideje, hogy lecsapjatok. Egy ilyen kis Gyíkember-csapat ellenében egyetlen kalandozó képes lehet behatolni a barlangba és végezhet az élőhalottal. Úgy döntött, hogy önként jelentkezel a feladatra. Figyelembe véve, hogy milyen nagyhatalmú támogatód van, nem látsz más lehetőséget, minthogy elfogadd a felkérést.
Kora reggel van – az éjszakád a varázsló hallgatásával telt el –, mikor Nikodémusz felkészít az előtted álló feladatra, és elmondja, hogy a barlang bejáratát őrző Trogloditák ostoba teremtmények, akik nem jelenthetnek számodra kihívást, hacsak nem sikerül belefutnod a sámánjukba. Ahogy beljebb haladsz, további Gyíkemberekkel is találkozhatsz, talán még magával a Főpappal is, aki az Élőhalott Gyíkkirályt vigyázza. Úgy gondolja, hogy az uralkodó még most is csak a Lángpallossal sebezhető, de abban is biztos, hogy Osztriga-öböl lakói még most is őriznek egyet.
Hogy időt spóroljatok, Nikodémusz elteleportál téged Osztriga-öbölbe, abban a reményben, hogy a halászok további információkkal tudnak majd szolgálni. Megkérdi, hogy nálad van-e minden szükséges felszerelésed, mielőtt kezet rázna veled és sok szerencsét kívánna. Ezután elmondja a varázslatát. A szoba forogni kezd körülötted, a következő pillanatban pedig egy homokos partszakaszon találod magad. Körbepillantva egy falut pillantasz meg ne is olyan messze, ami sejtésed szerint Osztriga-öböl lesz. Elindulsz hát arra, hogy bemutatkozz a halászoknak.
Osztriga-öböl
A falu lakói rendkívül boldogok, amikor megtudják küldetésed célját, és nem telik sok időbe, hogy kerítsenek valakit, aki tudja is, hogy miről van szó. Bemutatkozik, a neve Jerry, és elmondja, merre találhatóak a barlangok, ahol az Élőhalott Gyíkkirály tanyát vert: valamivel tovább dél felé, az egyik öbölben. A barlang bejáratát megtalálni nem jelenthet problémát számodra, ő maga is többször járt arrafelé, és több helyjelzőt is hagyott arrafelé, hogy könnyebben ráakadjon majd. Most, hogy tudod, hová is kell menned, kalandod végre kezdetét veheti.
[/spoiler]

[b]Kieran Coghlan: Farkaséhség[/b]
[spoiler]Kétségbeesetten próbálsz szabadulni foglyul ejtőd erős karjaiból. Izmaid megfeszülnek az erőfeszítéstől, és egy pillanatra sikerül is kiszabadítanod karjaidat, hogy beverd az egyik áruló mocsok pofáját. Ezzel azonban nem érsz el sokat, két másik lép a kiütött alak helyébe, akik még erősebben ragadnak meg. Magabiztosan szorítanak neki a deszkáknak.
– Szögezzétek oda! – mordul fel diadalittasan Saul. Az egyik férfi kezében egy hosszú vasszöget és egy kalapácsot látsz. Újult erővel kezdesz ficánkolni, karod azonban meg sem moccan az acélos szorítás alatt. A csuklódra helyezik a szöget, majd lecsap a kalapács. Egész testeden áthasít a fájdalom, ahogy véres csuklód a kereszthez szegecselik. Felüvöltesz a kíntól, de szinte semmit nem tudsz tenni az ellen, hogy a gazemberek ugyanezt tegyék bal kezeddel is. Végül a lábaid felé fordul a figyelmük. Kábultan meglendíted az egyiket, és sikerül egy vad rúgással gyomron találnod az egyiküket.
– Még a halálában is vad – mondja keserédes mosollyal Saul. – Ez a legkevesebb, amire számítottam tőle.
Nem tart sokáig, hogy úrrá legyenek a lábaid felett és azokat is a keresztre szegezzék, míg te közben hátravetett fejjel, tehetetlen dühvel üvöltesz. Az árulók némán kötelet hurkolnak a fakereszt végeihez, és a magasba emelnek. Lepillantasz Saulra és követőire. Egykori főhadnagyod kárörvendően néz fel rád.
– Hát most kiderül, melyikünk az igazi mester – mondja gúnyolódva. Sárga szemei csillognak a boldogságtól, hosszú, szürke haja csapkod az esti szellőben. – A sereged elhagy, és hozzám csatlakozik. Hatalmas tetteket viszek majd véghez és évszázadokig fognak rám emlékezni, míg te itt fogsz meghalni, elfeledetten. Ég veled!
– Ezzel meghajol, majd társaival együtt lóra szállnak, és ellovagolnak a sötétbe. Kétségbeesetten nézel szét a körülötted elterülő, kopár dombságon. Senki nem fog erre járni. Leszegett fejjel gondolod végig, hogyan kerültél ilyen helyzetbe, hogy saját katonáid koncoljanak fel élve.
Északkelet-allansiai barbár vagy, és mindig is vonzott a kalandozás, ami igen szokatlan a te békés, egyszerű törzsed népe körében. Igazi szerencsevadászhoz méltóan bejártad a világot, és olyan dolgokat láttál, amik létében falubelijeid csak kételkedtek: a csodálatos Salamonist, a zsúfolt Feketehomok Kikötő veszedelmeit és gazságát, az Óvilág dekadens népeit és a Kazan magasba nyúló csúcsait. Erődnek és természetes karizmádnak köszönhetően hamar szert tettél néhány követőre, akikkel sikeresen csaptál le kövér és kapzsi kereskedők karavánjaira. A titokzatos Saul ezek egyike volt, és bár soha nem kedvelted különösebben a fickót, elég hamar magára vonta a figyelmedet. Tehetséges harcos, aki egy vadállat elszántságával vetette bele magát mindig is a csatába. Hamar rájöttél, milyen lehetőségek lakoznak benne, így egyik főhadnagyoddá tetted. Egyre bátrabbak lettetek, egyre nagyobb célpontokat szemeltetek ki magatoknak, és követőid száma hamarosan tekintélyes méretűre duzzadt. A sereged Láphatár mellett vert tábort, a Skorpiók Mocsarának déli végében. Ez a hely annyira veszedelmes, hogy csak a legbolondabbak hajlandóak behatolni a mélyébe. Ez volt az a hely, ahol Saul cselekvésre szánta el magát. Néhány társával együtt elcsaltak téged erre a helyre, azzal az ürüggyel, hogy új tagokat találtak. És mielőtt még észbe kaphattál volna, már le is tepertek, hogy a már korábban idekészített keresztre szegezzenek téged.
Felemeled a fejed. Szúr a tüdőd, még az ilyen egyszerű dolog, mint a lélegzés, is hatalmas erőfeszítésedbe kerül. A hold sápadt fénnyel borítja be az arcod. Felvakkantasz a sötétbe: valahogyan meg fogsz szabadulni innen, és addig nem nyugszol, amíg Saul a kezeid között nem pusztul el! Amint borzalmas fogadalmad utolsó hangjai is elhalnak a távolban, ismét lefelé fordítod a tekinteted, és megriadsz, amikor rádöbbensz, hogy már nem vagy egyedül. A kereszt lábánál egy izmos, sűrű, barna szakállas, szőrmékbe öltözött férfi áll. Ezüst medál lóg a nyakában. Felpillant rád, de nem szól egy szót sem.
– Na, mi lesz? Segíteni jöttél, vagy hogy jót szórakozz a megalázott barbáron? – vakkantod felé türelmetlenül. – Azt megígérhetem, hogy nem fogok a segítségedért esedezni, ha ebben reménykedsz, akkor csalódni fogsz! – A férfi továbbra sem szól egy szót sem, azonban egyik ujjával három gyors mozdulatot tesz. A testedet feszítő szögek hirtelen eltűnnek, te pedig térddel előre a talajra zuhansz.[/spoiler]

[b]Paul Partington: Az alkimista serege[/b]
[spoiler]Karom faluja a legtöbbek számára egy elég barátságtalan kis település. Ennek elég prózai oka van: lakói egytől egyig Vad Dombi Emberek. Mióta azonban vezetőjük, Vine segítségével végeztél Agglax-szal, az Árnydémonnal, téged mindig szívesen fogadnak. Miután egy ideje a Kok folyó ágainak környékét tisztogatod a Vízi Trolloktól, akik a kisebb hajókra vadásztak, ismét ott találod magad.
Késő délután érkezel meg. Bár ilyenkor mindig nagy szokott lenni a sürgés-forgás, a vadászok ugyanis ilyenkor térnek vissza a vadászatból, és kezdik meg az asszonyok a vacsora elkészítését, a falut mégis teljesen kihaltnak találod. Szerencsére megpillantod Ardent, az egyik vén harcost, aki a seregedben segédkezett, így rákiáltasz.
– Hát jó, üdv – mondja morogva. Érzed, hogy valami nincs rendben, ezért rá is kérdezel, mi történt. – Semmi jó – válaszol mogorván, és néhány kunyhó felé bök. Megdermedsz, a házak ugyanis fel lettek gyújtva, egyik-másik porig égett. Magyarázatot kérsz a férfitól. – Szörnyű dolog történt – válaszol. – Minden éjszaka Madáremberek szállnak le az északi dombokból, és pusztítani kezdenek. És ami még rosszabb, ezután megpróbálnak túszt ejteni. Két remek embert vesztettünk már miattuk. Nem tudom, valaha is viszont látjuk-e őket.
Ekkor Vine is felbukkan, a Vad Dombi Emberek vezetője, aki meghallotta a beszélgetéseteket. – Attól félek, ennél is rosszabb a helyzet. Egy kisebb csapattal nekivágtunk, hogy felderítsük az északi területeket, és megtudtuk, hogy egy Grilak nevű alkimista vert tanyát az egyik itteni erődítményben, aki most azon kísérletezik, hogy elkészítse a tökéletes harcost! Úgy tűnik, a legkülönfélébb lényeket keresztez. Ha sikerrel jár, biztos vagyok benne, hogy addig nem nyugszik, amíg az egész környéket az uralma alá nem hajtja. Talán a kontinenst is.
Egyetértesz velük, hogy az alkimistát meg kell állítani, és önként jelentkezel erre a feladatra. Vine hálásan megköszöni a segítségedet, de amikor azokról kérdezel, akiket elraboltak, csak szomorúan fejet ráz. – Szerintem már túl késő, hogy segítsünk rajtuk. Mostanra bizonyosan felhasználta már őket Grilak valamelyik kísérletéhez. Bosszuld meg őket, és az egész falu hálás lesz neked.
A nap hátralévő részét vele töltöd, és kikérdezed mindenről, ami hasznosnak bizonyulhat az előtted álló út során. Megtudod, hogy Grilak erődje nagyjából egynapi járóföldre fekszik innen, az északi dombok között. A Dombi Emberek figyelmeztetnek rá, hogy gyakoriak arrafelé a Goblin banditák, akik a védtelen utazókra pályáznak, és ami még rosszabb, nemrégiben Alakváltók is elkezdtek feltűnni a környéken. Nem bízhatsz meg senkiben sem, akivel találkozol.
Azt is elmondják, hogy valószínűleg van egy rejtett bejárata is a várnak, egy menekülőalagút arra az esetre, ha megrohamoznák, és amit valószínűleg meg tudnál találni. Grilak erődjében a legkülönfélébb teremtmények várnak majd rád, de leginkább félvér szörnyek, a kísérletek torzszüleményei. Kincsek is várnak rád, ugyanis az alkimista fivére is ott él, aki korábban elég nagy vagyonra tett szert kereskedelemmel, mielőtt visszavonult volna.
Mikor már mindent megtudsz, amit csak lehet, Vine fekhellyel kínál az éjszakára. Úgy érzed, jobb lesz majd reggel nekivágni az útnak, miután kipihented magad. Ahogy ágyba bújsz, azon jár a fejed, miféle borzalmak várnak majd rád másnap.
[/spoiler]

[b]Victor Cheng: Árnyak közül[/b]
[spoiler]Ahogy a karaván Kőhidafalva közelébe ér, már tudod, hogy valami nincs rendben. Taregg Villettnek dolgozol, egy kereskedőnek. A te feladatod, hogy megvédd őt és áruit, miközben a Pagan-síkság városait és falvait járja. Normál körülmények között a célállomás lakói már akkor elkezdenek gyülekezni, amikor látótávolságba kerültök hozzájuk, kíváncsian várva az eladó termékeket és a környező vidék legfrissebb pletykáit. Ma a Törpék inkább bizalmatlannak tűnnek, sőt, mintha félnének is egy kicsit, és csak egy kisebb csapatnyi felfegyverzett őr gyűlik össze, hogy fogadjanak titeket.
Ezt látva Tareg biztos távolban meghúzza lova kantárját. – Menj, és derítsd ki, mi a problémájuk – utasít.
Óvatosan közelíted meg a falut, nehogy akár véletlenül is olyan mozdulatot tegyél, amit akár csak véletlenül is ellenségesként lehetne értelmezni.
– Mit akarsz itt? – kiált feléd az egyik Törpe, akinek dús szakállában már megjelentek az első ősz szálak.
Elmondod neki, hogy Tareg érkezett meg az áruival. Az őr kijelenti, hogy csak akkor engedi be a karavánt a faluba, ha előtte átkutathatják az egészet. Főnököd ebbe morogva ugyan, de beleegyezik. Két Törpe mászik fel a szekér hátuljára, majd nem sokkal később újra felbukkanva jelzik, hogy minden rendben van. Az őszülő szakállú őr ekkor átenged titeket. Ahogy ismét mozgásba lendültök, megkérded őket, mégis mit kerestek.
– Sötét Elfeket – motyogja az egyik, nagy orrú alak, és egy hegyeset köp a földre.
Szépen, lassan sikerül kiszedned belőle, mi történt. Valahol az ország ezen szegletében egy seregnyi Sötét Elf gyülekezik, hogy átvegye az irányítást az egész területen. Vezetőjük egy gonosz varázsló, Malbordus, aki valamiféle Sárkányidéző varázslattal próbálja tovább erősíteni csapatait. Yaztromo, az innen délre lakó Jó varázsló kiküldött egy bajnokot, hogy végezzen Malbordusszal, de mióta elindult, semmilyen hír nem jött vissza felőle, így hát nem meglepő, hogy ilyen körülmények között nem sokaknak van kedve kereskedni. Taregnek semmi kedve megkockáztatni, hogy Sötét Elfekbe botoljon, így hát úgy dönt, hogy egy időre itt marad Kőhidafalván. Téged hátrahagy, hogy lecsutakold a lovakat, ő pedig egy kocsma keresésére indul.
Már épp végeztél a lovakkal, amikor hirtelen kiáltás hangzik fel. – Yaztromo az! Ismét ide jön!
Odasietsz, ahol a tömeg gyülekezik, reménykedve a jó hírekben, de aggódva a rosszak miatt. Hamarosan már semmit nem lehet érteni a nagy tülekedésben és kiabálásban, mikor azonban Yaztromo végre belép a falu főterére, mindenki elcsendesedik.
– Malbordus halott – jelenti be a varázsló, mire a tömeg örömujjongásban tör ki. Azonban ahogy az öregember végigjáratja a szemét a Törpéken, hirtelen mindenki újra elcsendesedik.
– Ez nem jelenti azt, hogy elmúlt a veszély – folytatja. – Nagyon nem. Egy jó hadsereg olyan, mint a Hidra: ha levágjuk az egyik fejét, másikat növeszt helyette. – Egy pillanatra a gondolataiba mélyedve elhallgat. – Igazából a Hidra minden levágott fej után két másikat növeszt, szóval annyira nem pontos a hasonlat. De nem is ez a lényeg. Ha egy jól szervezett hadsereg elveszti a vezérét, nem hullik darabjaira, egyszerűen csak új vezetőt választ magának. És az alapján, amit az új vezérről sikerült kiderítenem, ez épp olyan veszedelmes, mint Malbordus volt. Talán még rosszabb is.
– Ma reggel egy mágikus nyílvesszővel törtek az életemre, melybe a Halál Rúnáját vésték. Ha a varjam nem pillantotta volna meg még időben az orgyilkost, kétlem, hogy most köztetek lehetnék.
– Elkapta? – kérdi az egyik Törpe.
– Természetesen. Egy Sötét Elf íjász volt az. Természetesen nem beszél, de ismerek egy elmeolvasó varázslatot, aminek nem tudott teljesen ellenállni. Szépen küzdött, ezt kár is tagadni. Valószínűleg egy igazi szakember képezte ki rá. És ennél többet biztosan nem fogok tudni kiszedni belőle. Miközben a varázslat okozta fáradtságot pihentem ki, sikerült egy, a zekéjébe rejtett mérgezett tűvel végeznie magával. Annyit minden esetre összeraktam, hogy a Sötét Elfek seregének új terve van. – A varázsló hatásszünetet tart, és most senki nem mer közbeszólni. A csendet végül ismét ő töri meg.
– Új vezetőjük egy Főpap, aki egy Káoszkaput próbál megnyitni. Szerencsére ezekről nem tudunk túl sokat, mostanáig ugyanis minden olyan őrültet sikerült megállítani, aki egy ilyet létrehozására vetemedett. Annyi azonban egészen biztos, hogy ha valakinek mégiscsak sikerülne ez a mutatvány, a pokol legmélyén tanyázó legkülönfélébb förtelmek árasztanák át azon keresztül a világunkat. Ahhoz, hogy egy ilyen kapu létrejöjjön, a mágiahasználónak kiterjedt bázisra van szüksége, hogy titokban el tudja végezni az összes szükséges rituálét. A probléma az, hogy nem sikerült kiderítenem, ezt hol próbálják megépíteni.
A tömegben többen is felszisszennek ezt hallva, Yaztromo azonban csak legyint rájuk. – Ne aggódjatok, még mindig van remény. Nem Silzedel volt az egyetlen Sötét Elf, aki a környéken kószál. Ő csak egyike volt annak a négy hadnagynak, akiket a környékre küldtek, hogy bajt keverjek. És ha nem tévedek, másik három társa még mindig szabadlábon van. Találjátok meg őket, és talán rátalálhatunk erre a Káoszkapura, mielőtt még túl késő lenne. Arról ismerhetitek fel őket, hogy mindegyiküknél van egy ilyen. – Ezzel a varázsló felemel valamit, ami téged egy nagy, megsárgult fogra emlékeztet. – Bár nem sikerült az összes rajta lévő rúnát megfejtenem, annyit meg tudtam állapítani, hogy a megfelelő parancsszó kimondásával a viselője azonnal a Kapunál terem. Biztos vagyok benne, hogy a többi fog birtokában több információt is ki tudnék deríteni erről a varázsigéről. Talán egy vagy kettő is elég lesz. Nincs tehát másra szükségünk – folytatja, és keserűen felnevet –, minthogy valaki felkutassa a többi hadnagyot, és megszerezze a náluk lévő fogakat. Nagy kár, hogy fiatal barátom, aki végzett Malbordusszal, még nem tért vissza a Koponyák Sivatagából. Nincs sajnos időnk rá, hogy megvárjuk a…
– Majd én megyek! – A bejelentést követő döbbent csendben rájössz, hogy a hang, amit az imént hallottál, a tied volt. A tömeg túloldaláról megpillantod Tareg bosszankodó arckifejezését, és fura elégedettség tölt el.
– Nahát. – Yaztromo rád pillant, majd magához int. – És te meg ki lennél? Ne, ne mondd el, nem is számít igazán. Sokkal fontosabb, hogy miből gondolod, hogy megfelelő lennél a feladatra? Harcoltál már Sötét Elfekkel?
– Nem – vallod be, majd gyorsan hozzáteszed –, de egyszer egymagamban végeztem egy Dombi Troll hordával. – Amint kimondod ezeket a szavakat, hirtelen elszégyelled magad. Vajon mennyire tűnhet bolondnak és jelentéktelennek egy ilyen győzelem olyasvalaki számára, mint a nagy Yaztromo.
Tareg a zavarodat látva gúnyosan felhorkant, azonban meglepve látod, hogy a körülötte álló Törpék lepisszegik, a legközelebb állók pedig mintha egyetértően motyognának a szakálluk mögül.
A varázsló is mosolyog. – Akár rendelkezel a küldetéshez szükséges képességekkel, akár nem, az biztos, hogy bátorságból nincs hiány. Nem könnyű bevallani mindenki előtt, hogy soha nem küzdöttél Sárkányokkal, Démonokkal vagy hasonló bestiákkal. Ez a fajta bátorság persze nem lesz elegendő az előtted álló feladathoz, de kezdetnek megteszi. Na most, azt nem tudom, hogy ezek a hadnagyok pontosan merre vannak, de sikerült öt lehetséges helyszínre leszűkítenem a lehetőségeket. Minél hamarabb kezded el a kutatást, annál jobb.
Az öregember kutatni kezd a köpenyében, és végül előhúz egy pergamentekercset. – Itt egy térkép, amin mindegyiket bejelöltem. Elég messze vannak innen, úgyhogy jobban teszed, ha máris elindulsz. És… Várj csak egy kicsit… hová is tettem? Á, megvan!
– A férfi egy rézgyűrűt nyújt át neked. – Igen, ezzel lehetőséged lesz rá, hogy messziről is kommunikálhass velem. De csak néhány töltet van benne, így javaslom, hogy csak ritkán használd. Ne akarj kapcsolatba lépni velem, amíg a kutatásod sikerrel nem járt. Ha sikerül egy másik fogra is szert tenned, akkor nagyjából meg tudom majd állapítani, merre épül a kapu, és oda tudlak majd küldeni.
Átveszed Yaztromótól a térképet és a gyűrűt, és megígéred neki, hogy minden tőled telhetőt megteszel, hogy rátalálj a Káoszkapu helyére.
– Biztos vagyok benne. És ha sikerül megakadályoznod a hadnagyokat, és káoszt terjesszenek a környéken, annál jobb. Ahhoz kétség sem férhet, hogy nem jó szándék vezérli a tetteiket. Ó, és talán még ennek is hasznát veheted.
Azzal a tenyeredbe ejti a fogat is, amit talált. Ahogy megvizsgálod, megállapítod, hogy amit először elszíneződésnek gondoltál, az valójában hét rárótt hosszúkás rúna. Ha kalandozásaid során újabb fogakra bukkannál, mindig jegyezd fel, hány jel található rajtuk.
– Na de most már épp ideje, hogy útnak indulj – mondja búcsúzóul Yaztromo.
Azon töprengve, hogy vajon miféle bajba sikerült keverned magad, kicsavarod a térképet.[/spoiler]

You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?