Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Mágus – lapozgatós – könyvek
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Első oldalElőző oldal12345
© SzG
2010. augusztus 13. 09:56 | Válasz erre | #50
Itt egy egész jó Viharfalós-kritika, csak úgy:
http://k-ter.blog.hu/2010/05/13/indira_myles_a_viharfalo_titka_1

A lenti rgényekhez sajnos nem tudok hozzászólni, nem olvasok fantasyt. :) (Illetve ez nálam kimerül a játékkönyvekben.)
2010. augusztus 12. 16:03 | Válasz erre | #49
Rendben, megnézem majd őket ha időm engedi. Még az is lehet hogy megvannak e-book formában, mivel azt nem tudom hogy úgy mi van meg. A hagyományos könyveket könnyebben számon tudom tartani. :)))
2010. augusztus 12. 12:53 | Válasz erre | #48
Igen, ha nem olvastad az összeset, az nyilván sokat dob rajta. Amúgy én is így vagyok ezzel. Pl. a Ködszerzet második kötetét egy nap alatt elolvastam, pedig az több mint 500 oldal.
Én is olvastam jó mágus könyvet, sőt, nekem semmi bajom a világával sem. A könyveket amiket írtam pedig nézd meg, mert azok (persze ez csak az én véleményem) a műfaj legjobbjai közé tartoznak :)
2010. augusztus 12. 11:39 | Válasz erre | #47
Mikor még fiatalabb voltam és nap mint nap újabb könyveken rágtam át magam akkor világossá vált hogy számomra mitől jó egy könyv és mitől nem. Volt olyan kisebb regény amit negyedik-ötödik alkalomra sikerült végigolvasnom, mivel annyira rossz volt, volt olyan is amit letenni sem bírtam, és hiába volt 300-400 oldalas akkor is egyszerre lement. És amit most olvasok az tetszik. Lehet hogy ha olvastam volna a kimaradt műveket akkor ez már erőltetettnek tűnne, így viszont nekem nem az. Sőt, még M.A.G.U.S. regény is volt ami tetszett, hogy a témánál maradjunk. Talán ezért vagyok kíváncsi a lapozgatósokra is.
2010. augusztus 12. 09:14 | Válasz erre | #46
Mondjuk először nekem is tetszett :), de akkor még kicsi voltam. Amúgy, ha ez teszik, akkor ajánlom figyelmedbe ezeket is:
Szigetvilág varázslója, Elantris, Ködszerzet, (Legend of the five rings:) Skorpió (meg a folytatásai), Végtelen történet, Pengedalnok (meg a többi, Lánc mestere, ilyesmik), Bartimeous trilógia, Terry Prachett könyvei...
2010. augusztus 12. 09:08 | Válasz erre | #45
Én mindet olvastam. Az első kettő tényleg odavág, de gondolom ezt te is így látod. Az ezt követő részek is jók, de már inkább középkategóriásak. A vége felé azonban már tényleg nagyon erőltetett az egész. Mondhatod, hogy relatív, de akkor is bosszantó, hogy Entreri legalább háromszor meghal, vagy legalábbis alulmarad Drizttel szemben, utána meg megint visszatér. Nem tud valami újat kitalálni az író? Az utolsó könyvek meg már tényleg szánalmasak. Szegény szerencsétlen sötételfnek az életébe miért kell beletuszkolni ennyi eseményt? Valaki mindig visszatér, hogy bosszút álljon, jön újabb pár száz ork, hogy lekaszabolja őket... Lehet, hogy neked így is tetszik, de az is tény, hogy ezeket enyhén szólva is csak az előző részek sikere miatt írta az író.
2010. augusztus 12. 09:02 | Válasz erre | #44
Igazából egyetértünk :). Ugyan mást írsz, de ha megnézzük, akkor te is azt teszed, amit szeretsz, és nem azt, amiért sok pénz jár. Elvégre mennyi pénzt kapsz a fordításodért? Hányan fogják elolvasni? Mennyire leszel tőle népszerű? Hm? Valamiért mégis ezt teszed...
2010. augusztus 11. 20:04 | Válasz erre | #43
Én olvastam az említett R.A. Salvatore műveket, sőt most is az éppen a Vadászpengék-trilógia második kötetét, A magányos Drow-t olvasom. Vannak könyvek amik kimaradtak, de az Otthon - Száműzött - Menedék és a Csillagtalan Éj - A sötétség ostroma - A hajnal ösvénye trilógiákat végigolvastam én is. Ennek ellenére nekem ez a trilógia is tetszik, szerintem ha mozira vinnék lehetne akkora siker mint a Gyűrűk Ura, persze jó rendezővel. Ezért is relatív a jó és a rossz. Ami másnak nem tetszik attól még lehet számomra érdekes mű, ugyanúgy ahogy bárki más számára is. Csak nézőpont és érdeklődési kör kérdése. Meg hogy ki mire fogékony.
© Anry
2010. augusztus 11. 16:28 | Válasz erre | #42
Biztos túl sok Dallas-t nézett.. :-)
2010. augusztus 11. 16:25 | Válasz erre | #41
Ez igaz. Ott van pl. R. A. Salvator a sötételf sorozattal. Az első két rész (Otthon, Száműzött) pl. iszonyat jó, aztán a végén az Ezer ork, a Százhúsz troll, az Entreri még mindig visszatér pedig már hatszor meghalt stílusú könyvek nagyon leviszik a színvonalat. Mert ha simán rossz lenne, elnézné az ember, de hogy egy ennyire jó könyvet ront el a következő 120 résszel...
2010. augusztus 11. 16:22 | Válasz erre | #40
Igen, a jó és a rossz tényleg relatív. Ettől függetlenül az igénytelen, a kidolgozatlan és a tömegigénynek behódoló (Hári Péter forever) nem az. A népszerűség szerintem balga cél. A pénz is csak addig jó, amíg elhisszük, hogy kapunk érte valami értékeset. Szóval igazad van, hogy valamiből meg kell élni, de ez kb. olyan, mint egy áruló mentegetőzése. A gagyi alkotásra nem mentség, hogy sok pénzt kaszált vele. Ha tovább akarnám fűzni az aranyos (haha) példát, akkor azt írnám: "Ne fogjon senki könnyelműen. A húrok pengetésihez!"
© Anry
2010. augusztus 11. 16:14 | Válasz erre | #39
Van rosszabb. Mikor valaki szerződést köt vele és futószalagon kell előállítania az egyébként sem nagy durranás könyveit.. ;-)
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 11. 16:10 | Válasz erre | #38
Nimretil kolléga, esküszöm úgy vagyunk egymással, mint 2 prím szám! Nem találjuk a közös nevezőt! Az "Aranyos" hasonlattal csupán arra gondoltam, hogy mi a trendi és mi nem az nem egyszerű eldönteni! Még egy nagy költőnek sem! Halála után pedig lehet az ember népszerű, az csak a rokonokat segíti. (Pl: M. Jackson, Z. Jimmy és a többiek!) A népszerűség pedig igen is kell a könyvnek, egyébként honnan tudnák az emberek, hogy ez létezik! A rossz pedig relatív fogalom. Ha gagyi is, de jól teljesít a könyvpiacon, az hoz némi bevételt, legfeljebb te nem veszed meg. Amit meg te megveszel, azt más letölti az internetről vagy unottan elmegy mellette! Régen persze azért írtak, mert volt mondanivalójuk, Jókainak egész jól összejött, ő még életében sikeres lett, na de ez ritka mint SzG kolléga rövid válaszai...
2010. augusztus 11. 15:53 | Válasz erre | #37
Én úgy tudom, Madách átdolgozta a könyvet, s csak utána nyerte el Arany tetszését (valami olyasmit írt róla Arany, hogy "úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű" de lehet fordítva, már nem emlékszem :)). A másik, hogy Az ember tragédiája tényleg nagyon találó, nem hiszem, hogy Aranynak azért tetszett, mert befutott. Másrészt akkor még nem is futott be. Jó párszor átdolgozta az író, s csak halála után lett sikeres a mű. Vagy ha nem erre gondolsz, akkor nem értem, mire akartál célozni ezzel. (Picit kezdünk eltérni a témától, na de sebaj).
Másrészt ki nem állhatom, ha valaki a tömegízlés kedvéért ír. Akkor is, ha Nobel-díjat kap érte. Szerintem nincs is rosszabb dolog, amit egy író megtehet. Az írjon, akinek van mondanivalója, ne az aki pénzre, esetleg népszerűségre vágyik. A vállalkozásnál fontos a népszerűség, DE a könyvnél nem. Kit érdekel, hogy népszerű, ha rossz?
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 11. 15:29 | Válasz erre | #36
Nem óhajtok senkivel versenyre kelni karakterleütés terén, pláne nem SzG kollégával, az szélmalomharc lenne.
Viszont valljuk be, hogy az ismertség nagyon fontos egy könyvnél is, hiszen ha csak páran olvassák, lehet akármilyen jó, keveseket érint meg. Persze a gagyit is jól el lehet adni, ez tény, csupán marketing kérdése az egész. De minden jó vállalkozás alapja minél szélesebb réteget megcélozni, és valamiféle profitot termelni. Mert hát a szerző is élni szeretne valamiből, a kiadó sem jótékonysági intézmény és az olvasó is szeretné megkapni azt, amiért fizet. Az ókori Rómában elég volt a kenyér és a cirkusz, a spártaiakat a harc éltette, az átlag magyar olvasót meg Henry Kókler és klónjai, meg az Alkonyat mizéria... Ilyenek a magyar olvasók. Na de az értelmiség is követi a trendeket! Jó példa erre Kertész Imre. Megmondom őszintén én nem is tudtam ki ő, csak amikor irodalmi Nobel-díjat kapott. Mit csinál az értelmiségi magyar olvasó? Mint a gőzgép elkezdi megvenni az összes kötetét, a magyar filmgyártás pedig elkészíti filmes verzióját. Csak azért, mert akkor az volt a trend! Tehát valóban eltér a színvonal és a népszerűség, de azért vannak erre ellenpéldák is. Ki ki döntse el mit és hogyan vásárol, mit tart értéknek, és mit nevez lektűrnek, (Egyébként Arany János is leszólta először Madách Imre művét, Az ember tragédiáját, "A faust hitvány másolatának titulálta", aztán ki tudja miért meggondolta magát!) A költői lélek már csak ilyen...
© SzG
2010. augusztus 11. 14:54 | Válasz erre | #35
"Killmaster: 3 (Pedig nekem többnek tűnt)"
Nekem is, főleg, hogy szinte az összes eddigi megnyilvánulásunk az ő hsz-eivel kapcsolatban íródott. :D

":) Nyertem! :)"
Igen, mert te minden gondolatodnak külön hsz-t nyitsz. :)) (Na jó, én is, az előbb is vagy 4 SzG-féle hozzászólás is volt egymás alatt. :D)
© SzG
2010. augusztus 11. 14:52 | Válasz erre | #34
Lehet. :) De mondjuk a lényeg az, hogy tényleg nem áll egyenes arányban a népszerűség (hogy hány példányt adtak el valamiből) és a színvonal, sőt. Szóval az olyan állítások, hogy a KJK élből jobb mindennél, mert abból adtak el a legtöbbet (ez mondjuk tényleg így van), nem áll meg nálam. :) (Ezzel persze nem azt mondom, hogy a KJK igénytelen, csak nem jobb mérföldekkel a többinél. Szerintem.)
2010. augusztus 11. 14:42 | Válasz erre | #33
Népszerű? Eddigi hsz-ek:
Runner: 2
Cock: 1 - de az nagyon találó :)
Kamo: 1 - és megkapta mindkét oldal véleményét, bár a harmadik (vagyis a mágus fan) vélemény még hiányzik
Galvaron: 1
Anry: 1 (Még mindig bizonytalan?)
Killmaster: 3 (Pedig nekem többnek tűnt)
SZG: 9
Nimretil: 14
:) Nyertem! :)
2010. augusztus 11. 14:36 | Válasz erre | #32
Szerintem az összes magus könyvre gondolt :) Persze akkor sem ugyanaz a kategória. Másrészt az eladás sztem leginkább reklám kérdése. Végül is bármit el lehet adni, lásd: Harry Potter. Asszem az is a filmmel futott be, meg reklámozták is rendesen.
© SzG
2010. augusztus 11. 14:33 | Válasz erre | #31
"100X annyit"
Na jó 10X. Vagy a fene tudja. Amúgy a mágusból pár ezer fogyhat max., a KJK-t meg tízezresével adták ki anno.

Hú, de népszerű lett ez a topic. :D
© SzG
2010. augusztus 11. 14:29 | Válasz erre | #30
Különben pedig:
"Egyébként kíváncsi lennék arra vajon mennyi kjk könyvet és mennyi Magus könyvet adtak el szerte a világban..."
Hát most azét, de még véletlenül se lehet egy kalap alá venni a kettőt. :D A Magus kb. egy szűk éve indult, magyarok írták, és kettő jelent meg belőle összesen, a KJK meg évekig futott, egy világhíres sorozat volt, ráadásul az egyetlen és legelső ilyen jellegű (magyarul az újdonság erejével is hatott nálunk), ráadásul egy olyan időszakban adták ki őket, amikor a könyv iránti kereslet olyan tízszerese lehetett minimum a mostaninak. Szóval nyilván összehasonlíthatatlan többet adtak el belőle, vagy 100X annyit, de nem (csak) azért, mert 100X olyan jó, mint a mágusos.
© SzG
2010. augusztus 11. 14:18 | Válasz erre | #29
Na az ilyeneket meg én nem szeretem. Mármint az számomra nem érv, hogy "ennyi ember nem tévedhet" stb., az, hogy sokan szeretnek valamit, még semmire nem garancia, sőt, épp ellenkezőleg, általában pont azok a legszarabbak-legigénytelenebbek, amit sokan szeretnek (pl. győzike, alkonyat-jelenség, harry potter :D), mert ugye az ember, legalábbis az átlagember alapvetően igénytelen. Az "underground" dolgok szinte mindig igényesebbek.
Persze van kivétel, nyilván akadnak olyanok, amik népszerűek és jók is egyszerre. :)
© SzG
2010. augusztus 11. 14:14 | Válasz erre | #28
Ja, szerintem se ajnározta itt senki a mágust. Meg hogy lenne központi téma, amikor csak ebben az egy topicban beszélünk róla pár hsz-erejéig? :D
Nekem jöhet a "papné" is, ha jól tartja magát. :D
2010. augusztus 11. 14:14 | Válasz erre | #27
Jaja, írták is, hogy 12-16 éveseknek szánják... pech
2010. augusztus 11. 14:13 | Válasz erre | #26
Mondjuk arra, hogy a számok nem tévednek, azt szokták mondani, hogy "együnk sz@rt, százmilliárd légy nem tévedhet". Sőt, ha már mondásoknál tartunk, én azt is szeretem, hogy: "Nem a ruha teszi az embert, de azért nem árt ha van"
© SzG
2010. augusztus 11. 14:12 | Válasz erre | #25
Persze, jó, ezt írtam is lejjebb, hogy az elképzelés-hozzáállás alapvetően tetszik. :)
Hát KJK-ból én nem sok realistább, komolyabb, viszonylag "nagy ívű" történettel rendelkező könyvet tudok mondani... max. Mélység rabszolgái, ami most így kapásból eszembe jut a magyarok közül. Meg a Ház, bár az csak életszerűbb, felnőttesebb a többinél, történetileg nem nagy durranás és nem is valami összetett, lényegében tényleg csak egy felturbózott-behorrorosított labirintusos cucc. :) (Ettől még persze a kedvencem a KJK-k közül, de inkább a hangulata-stílusa-helyszíne-miatt.)

Hát a viharfalótól én csak rosszat olvastam eddig tényleg... és azt hiszem a nyelvezetére is többen azt írták, hogy meglehetősen egyszerű, érződik, hogy a gyerekeket célozták be vele, sehol egy normális leírás, meg elég sótlan emiatt az egész helyszín. Na majd egyszer elolvasom már én is azért. :)
2010. augusztus 11. 14:09 | Válasz erre | #24
Rendben, a meghívást még behajtom :). Csak hogy tisztán láss: nem ajnároztam, sőt, ha visszaolvasol, nem is írtam, hogy jobb mint a kjk. Békésen írtam a véleményem, mikor visszaírtál, hogy a mágus hirdetők hova menjenek :).
Ha a papos dolognál tarunk, én úgy vagyok vele, hogy akkor már inkább a lánya :)
2010. augusztus 11. 14:00 | Válasz erre | #23
Ok-ok, de az jó nem? Meg a kjk-k között is akad azért reálisabb történet. Másrészt a klisés, meseszerűből már van elég. Amúgy mindent összevetve nekem tetszett a Viharfal titka. Pont azért, mert lehet, hogy az író nem tudja, mi kell egy játékkönyvbe, de írni tud, (jobban is, mint az átlag lapozgatós író sztem; bár helyenként akadnak elég hülye mondatok, de ez nyilván a figyelmetlenség, meg a megfelelő alaposság hiányának rovására írható), szerepjátékokban is biztos otthon van. Ezért mondtam, hogy nem tökéletes, de kíváncsi vagyok, milyen irányba fog változni a sorozat.
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 11. 13:58 | Válasz erre | #22
Kinek a pap, kinek a papné - tartja a mondás, na ezzel sokan így vagyunk! Egyébként felőlem mindenki ajnározhatja a MAGUS-t, na de ne ez legyen már a központi téma egy KJK oldalon! (Csupán így értettem a hasonlatot!) Egyébként kíváncsi lennék arra vajon mennyi kjk könyvet és mennyi Magus könyvet adtak el szerte a világban... Mert ugye a számok nem, csak az emberek tudnak hazudni. Lehet, hogy klisések a sztorik, és nem a fennkölt irodalmi nyelvezetet használják, ám akkor néhány szakbarbáron kívül a kutya sem olvasná ezeket a könyveket! Olyanok lennének, mint általában a kötelező olvasmányok. Egyébként nem párbajozom senkivel, sőt ha összefutnánk a Fekete Rákban vendégeim vagytok egy pofa sörre... :-)
© SzG
2010. augusztus 11. 13:48 | Válasz erre | #21
"Bennem olyan benyomást keltett, mintha szerepjátékos mágus írók megnéznének pár lapozgatóst, aztán kitalálnák, hogy írnak egyet."
Ez egyébként tudtommal pont így van, mindkét író nagy szerepjátékos-mágusos (illetve író), a játékkönyvekben annyira tényleg nincsenek otthon.
Amúgy ez szerintem sem túl szerencsés, csak az írjon lapozgatóst, aki tényleg kőkemény fan, betéve tudja minimum a legjobb játékkönyveket, és tisztában van vele, mitől működik, meg nem működik egy ilyen könyv. :)
© SzG
2010. augusztus 11. 13:43 | Válasz erre | #20
Hát szerintem a megközelítés HK-s, amiről az előző hsz. utolsó sorában írtam. A jobb HK-k (pl. Fenevad) is ilyen komolyabb megközelítésű, nyomozgatós, a karaktereknek kicsit nagyobb teret engedő könyvek, kevesebb akcióval és mesés elemmel (ezek ugye inkább a KJK-ra jellemzőek), illetve kevésbé standard, klisés sztorival.
2010. augusztus 11. 13:42 | Válasz erre | #19
Másrészt nem mondtam, hogy veri a kjk-t, azt mondtam, hogy a szöveg (fogalmazás, leírások stb.) és a történet jobb, mint sok kjk. Tehát nem jobb, és még ebben sem jobb mindnél.
2010. augusztus 11. 13:41 | Válasz erre | #18
A világleírást sem értem. Ha a HK a Titánon játszódna, akkor jó lenne? Nem mindegy, milyen világban játszódik? Ha kicseréljük a neveket a könyvben, akkor nyugodtan játszódhat a Titánon. Annyira nagy különbség azért nincs. Másrészt a mágus világa lényegesen részletesebb, kidolgozottabb, mivel teljesen más céllal hozták létre. A Titán világa lapozgatósaknak van fenntartva, vagy legalábbis annak találták ki. A mágus világa regényeknek, szerepjátéknak ad környezetet, ergo muszáj, hogy kidolgozottabb legyen. Persze ha a részletesség unalmasnak számít, akkor hagyjuk az egészet.
© SzG
2010. augusztus 11. 13:40 | Válasz erre | #17
Amúgy érdemben sajnos nem tudok hozzászólni a témához, mert csak a második Kalandorkrónikák van meg, és eddig még nem kerítettem rá sort (az elsőt szinte mindenki nagyon durván lehúzta a "hardcore" játékkönyv-rajongók közül, hogy milyen átgondolatlan, meg összecsapott stb., és kissé ez is elvette a kedvemet). Különben annyira tényleg nem tűnik rossznak ez a Kígyófészek, KJK-nál igényesebb, felnőttesebb nyelvezet (és tele van régies, vagy ha úgy jobban tetszik, korabeli kifejezésekkel :)), a történet is viszonylag normálsiabb-csavarosabb, ahogy láttam, nem csak valami spéci cuccot kell megszerezni vagy ilyesmi. Ja, mondjuk az nekem is feltűnt, hogy tele van mágusos-nevekkel-helyszínekkel-kifejezésekkel, ami mondjuk nem tudom mennyire szerencsés, elvégre aki nincs otthon a mágusba, az gondolom gyakran azt sem tudja, miről van szó... és a szabályrendszer is elég elhibázott (igen, a ahrc közben magától csökkeni értékek, meg próbadobások stb.), de erről már beszéltünk talán.
Mindegy, majd egyszer azért nekiesek ennek a másodiknak. :)
Amúgy meg az alapötlet, hogy ilyen kissé komolyabb, realistább, párbeszédközpontúbb, illetve nagyobb szerepjátékot biztosító könyvekből álljon a sorozat, az eléggé tetszik.
2010. augusztus 11. 13:36 | Válasz erre | #16
Ahogy gondolod :). Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy mi benne a "HK szagú"?
© SzG
2010. augusztus 11. 13:28 | Válasz erre | #15
Igen, Killmaster is a "CSAK A KJK!"-elvet vallja. :)

Azt mondjuk én sem értem, hogy miért ne lehetne itt a mágus-könyvekről beszélni... 'ebben' a topicban legalábbis. Azért lett nyitva, ez elég egyértelmű. :)
2010. augusztus 11. 13:22 | Válasz erre | #14
Na jó, mindegy. Én elolvastam és tetszett nekem. Szólj, ha itt csak a kjk-t lehet dicsérni. Én azt hittem, a topic címe azért "Mágus - lapozgatós - könyvek", mert azt kell beleírni, amit a "Mágus - lapozgatós - könyvek"-ről gondolok. Amúgy nem zavar, ha neked nem tetszik, csak elolvashatnád, mielőtt elküldöd melegebb éghajlatra.
"fradi szektor" - reméltem hogy meghaladjuk ezt a szintet. De sebaj, tanulok vívni is, szóval ha vérre megy a dolog, akkor meg ragaszkodjunk a kjk világához, s kard ki kard! :)
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 11. 11:46 | Válasz erre | #13
A kénsavat sem kóstolom, csak hogy megtudjam milyen íze van... Persze én is olvastam Magus-os könyvkritikákat, és páran valóban el voltak ájulva tőle, na de hogy verik a KJK-t, ez egyszerűen nevetséges! Az interneten olvastam a világleírását, na ez pont elég volt. Igaz, ez az én véleményem, más nyilván mást mond majd! De ez egy KJK fórum, itt ezeket a könyveket lehet dícsérni vagy bírálni... A fradi szektorba sem kiabáljuk: Hajrá Újpest!
© runner
2010. augusztus 11. 11:25 | Válasz erre | #12
Én elugrottam a könyvesboltba belenézni.
Eléggé HK szagú a dolog.
mikor úgy döntöttem megvenném, a Bookline tegnap még 20% kedvezményt írt, ma már csak 15%-ot, így most bedühödtem és nem veszem meg.
Azért egy próbát tennék mielőtt bármit is mondanék róluk.
A főhős Te vagy!
© Anry
2010. augusztus 11. 11:21 | Válasz erre | #11
Ez így egyelőre elég bizonytalan. Mikor indult anno, elég sok M.A.G.U.S.-os cuccot szereztem be a regényektől kezdve a kalandmodulokon át a mindenféle szabálykönyvig. Killmasternek igaza van, tényleg olyan, mint az adóbevallás és pont emiatt sokszor kibogozhatatlanul bonyolódik bele önmagába, ami miatt aztán újabb és újabb javításokat lehet kiadni hozzá. Éppen ezért igen óvatosan közelítek ezzel a lógóval fémjelzett dolgokhoz..
2010. augusztus 11. 10:34 | Válasz erre | #10
Tényleg Killmaster! Amúgy olvastad valamelyik mágusos játékkönyvet?
2010. augusztus 11. 10:06 | Válasz erre | #9
Elolvastam a Viharfaló titkát. A szabályokon, meg a szerkezeten lehetne csiszolni (a mentál meg asztrál csökkenés nem tetszik pl. túl sokat kell vacakolni harc közben, a próbákat szinte lehetetlen megdobni; túl sok az olyan rész, ahol azért nem tudsz hozzájutni az infóhoz, mert rossz sorrendben mész stb.), de amúgy nekem tetszett. Nagyrészt történet alapú, nem viszi túlzásba a harcokat. Igaz, nem kell sokat gondolkodni, de a történet tényleg egész részletes, nem kell feltétlenül minden infót megszerezni, meg az alternatív befejezések is jók, már-már egész hangulatosak. Szóval egynek mindenképpen elmegy. Mondjuk nekem nagyrészt azért tetszik, mert tényleg események vannak a könyvben, s nem arról szól, hogy jobbra-vagy balra mész. Meg a szöveg is sokkal olvasmányosabb, részletesebb, több s leírás.
Éppen az volt jó, hogy a világ nem lapos, unalmas. Szerintem ebben jobb az átlag kjk-nál. Mert hiába lehet, hogy érdekfeszítő a Titán világa, a legtöbb ott játszódó játékkönyvben szinte semmi nem történik. Itt folyamatosan jönnek az infók, a végén meg a megszerzett tudás birtokában dönthetsz, mi a helyes lépés. Szóval történetben nálam biztos übereli a kjk-k nagy részét. (Halállabirintus, Tűzhegy varázslója, Bajnokok próbája, Tolvajok Városa, stb.)

Ha minden igaz, akkor az Éjféli tolvaj hamarosan meglesz könyv formában, akkor majd átnézem.
© killmaster (Savanyúhas)
2010. augusztus 11. 09:44 | Válasz erre | #8
Igen, valóban szerepel pár plusz dolog az Éjféli tolvajban. Vannak extra képességeid is, mászás, rejtőzködés, zárnyitás, zsebtolvajlás, titkos jelek, lopakodás, rejtett dolgok meglátása. No ebből a 7 képességből választhatsz 3-at! Ezt ugye 7 alatt a 3 féle képpen teheted meg, ami 35 féle lehetőséget jelent. (Ha tévedtem majd Cock kolléga kijavít!) Igen ám, de egyes képességek megléte szinte kötelező, ha célt akarsz érni, tehát tessék bölcsen választani. A mágus könyvekről annyit, hogy volt egy ilyen könyv hirdetője a Cock kolléga honlapján és elküldtük melegebb éghajlatokra. Biztosan jó világ a Magus is, de amikor beleolvastam a világába, hmmmm, akár az adóbevallásomat fürkésztem volna. Lapos, unalmas, egysíkú az egész. A Titán világa viszont olvasmányos, érdekfeszítő, és tele van egyedi karakterekkel. Ráadásul a könyveiket aranyáron mérik, akkor inkább egy KJK könyvért fizetek, ami jól is mutat a könyvespocomon, és legalább tucatszor elolvasom...
2010. augusztus 11. 08:07 | Válasz erre | #7
A különböző kasztok is jó ötlet, bár előrukkolhatnának már valami érdekesebbel is. A fejvadászt amúgy se bírom, harcos meg ugyebár szinte minden lapozgatósban van. Elvileg most készül egy tolvajos meg még egy fejvadászos. Nem tudom, miért kell annyira erőltetni ezt a fejvadászos dolgot.
Nekem pl. a kjknál is az tetszett a szabályoknál, amikor volt valami extra. (Zagor, KJV, Démonlovagok, Blackvein prophecy stb.) Kíváncsi vagyok az Éjféli tolvajra, ha jól tudom, ott is van pár plusz elem a szabályokban.
2010. augusztus 11. 08:03 | Válasz erre | #6
Amúgy szerintem nem a HK-ra hajaz. Bennem olyan benyomást keltett, mintha szerepjátékos mágus írók megnéznének pár lapozgatóst, aztán kitalálnák, hogy írnak egyet. Szóval a könyvnek amúgy is szerepjátékos beütése van. Ezért is mondom, hogy a szerkezet nem eléggé kidolgozott. Át kellett volna rágniuk magukat a műfaj alapművein, meg agyalni egy picit a játékkönyvük felépítésén.
Mondjuk kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Pl. a HK-nál azért szerintem jobb. (Leszámítva persze az igényesebb HK-s könyveket).
2010. augusztus 11. 07:57 | Válasz erre | #5
Nah, nekem megvan mind a kettő, de még csak a Kígyófészket olvastam. Ha valakit érdekel, éppenséggel pár mondatot írhatok róla:
Először is szeretném tisztázni, nem akarom sem szidni, sem dicsérni. Nekem összességében azért nem jött be, mert sokkal jobbra számítottam.
A történet kezdetben részletesnek, igényesnek tűnik. Bár az is igaz, hogy aki nem jártas a mágus világában (mint pl. én), az könnyen elveszhet a sok név között. A szövegek megfogalmazása, meg a történet tehát ok. Feltételezem ez azért van így, mert a szerző amúgy is író, szóval muszáj, hogy értsen hozzá.
Amúgy maga a játék egy rajtaütéssel indul, személy szerint nekem az a rész tetszett. Később a városba császkálunk. Ez egyfajta nyomozós rész tulajdonképpen. Vannak érdekes jelenetek, de igazság szerint túlzottan nem kell megerőltetnünk agyunkat. Elég sok amúgy a párbeszéd, ebben is eltér a kjk-tól. Ha ezzel is megvagyunk, akkor újabb akciósabb rész következik. Mikor idáig eljutottam, úgy éreztem, kezd alakulni a könyv, ez kezdetnek teljesen jó. Ezzel szemben itt hirtelen véget ér. Még van egy teljesen értelmetlen labirintusos rész, de ennyi. Utána jönnek az alternatív befejezések, melyeknek szintén nincs semmi értelmük. Gyakorlatilag az utolsó ár pontnál dől el, gyakorlatilag annyi a különbség, hogy mennyi idő kell az utolsó terembe való bejutáshoz. Tehát nincs semmi döntésbeli különbség.
Mindent összevetve, ha nem tetszett volna ennyire az eleje, meg nem hittem volna, hogy marhajó lesz a könyv, akkor közepesen jónak tartanám. Így viszont elég bosszantó, hogy ennyire elszúrták. Szerintem a könyv szerkezete nem valami kidolgozott, sokkal többet kellett volna agyalni rajta. Sokkal jobb lett volna, ha a nyomozás gondolkodósabb, a vége meg nincs összecsapva.
Azt még hozzátenném, hogy már kb. két hónapja olvastam. Ez maradt meg bennem, szal lehet, pár helyen pontatlan voltam. Lehet majd újra előveszem, esetleg elolvasom a másikat.
2010. augusztus 10. 23:32 | Válasz erre | #4
Ahogy néztem eddig csak kettő jelent meg, és előkészületre írtak még kettőt. Szerintem egy próbát megér, én beszerzek magamnak belőle. M.A.G.U.S - Kalandorkrónikák néven fut a dolog. Szerintem HK-hoz hasonló könyvek lehetnek, a kérdés csak az hogy a jobbakhoz vagy a rosszabbakhoz hasonlók.
© Kamo
2010. augusztus 10. 23:28 | Válasz erre | #3
Engem azért érdekelne mind két oldal véleménye, miért jó, vagy miért nem. Majd eldöntöm utána, kell-e nekem ilyen könyv. Csak annyit olvastam valamely' fórumon, hogy gyengék. De ha már itt is van lehetőség megvédeni/fikázni az írásokat, én szívesen olvasnám mind kettőt róluk.
© cock
2010. augusztus 10. 22:35 | Válasz erre | #2
Csak azt hogy ha ez itt megjelenik, akkor parttalan vita veszi ismét kezdetét. Úgyhogy szerintem felejtős kéne hogy legyen ez a topic itt.
© runner
2010. augusztus 10. 21:55 | Válasz erre | #1
[url=http://kalandorkronikak.deltavision.hu/index_FECD498B.php]Mágus könyvek[/url]

Erről hallot valaki valamit?
Jó könyvek?
Én csak most láttam a neten.
A főhős Te vagy!
Első oldalElőző oldal12345