Zagor.hu
Zagor.hu fórum
2. könyv: A Pusztító
BejelentkezésRegisztrációElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (7)
 
[b]Borító[/b]
Nem tetszik. Nem azt mondom, hogy szar, de a zöld bőrű lény olyan nevetséges pofát vág rajta, mintha épp egy tüsszentés facsarná az orrát, emellett az sem világos, hogy ki a fene ő tulajdonképpen. Nyilvánvalóan nem a főhős, de Zharradan Marr se lehet, ő ugyanis (elméletileg) ember. Személy szerint a Darramous nevű gazgonoszra tippelek, de még ha ő is van a borítón, sokkal inkább szánalmas mint félelmetes látványt nyújt.

[b]Grafikák[/b]
Ezek már sokkal jobbak; hangulatosak, csinosak, és életszerűek is. Mondjuk, volt olyan, ami az én egyéni ízlésemnek nem jön be…az a zombi ami lángot lövell a szeméből ilyen élveteg vigyorral, erőteljesen hasonlít a Zabáló nevű szörnyetegre (erős a gyanúm, hogy sablonra dolgozott az illusztrátor), de a többi képre igazán nem lehet panasz. A Fecsegőt és az Ördögfürtöt azért valamelyest hiányoltam.

[b]Történet[/b]
Ebből a szempontból különleges ez a könyv – egyrészt a háttértörténete megdöbbentően hosszú, másrészt látszólag semmi köze a könyvhöz. A legendás Festőfüvesd nevű Elf faluról, az ottani királynőkről van szó, miszerint a királynővé választott Elf lányka 18. születésnapján összefekhet az Istenekkel, és különleges élőlényeket – Szellemeket – szül nem sokkal utána. Hja, eredetiség a köbön. Szellemek. Na mindegy. Egyszóval a gonosz nekromanta, Zharradan Marr meg akarja kaparintani a Szellemeket, ehhez azonban meg kell találnia Festőfüvesdet.
Na igen, és itt megint van egy bazinagy törés a történetben. Elkezd a könyv valami különleges repülő hajóról, a Vezérgályáról beszélni, hogy Zharradan Marr emberei elfoglalták, és most azzal keresik Festőfüvesdet. Van némi leírás a különleges Szivárvány Tavakról, a Coven és Dree nevű településekről (eredetileg a Dree-ben lakó boszorkányok hozták létre Zharradan Marr-t).
És most jön a poén. Egy hüllőszerű, pikkelyes szörnyeteget alakítunk ebben a műben, semmit nem tudunk se magunkról, se a küldetésünkről, mindent menet közben kell kideríteni.
Mindent összevetve nagyon különleges és szemet gyönyörködtető történet. De ezek a Szellemek…

[b]Nehézség[/b]
A legnehezebb kalandjáték-könyv az összes kötet közül. Kezdjük azzal, hogy mivel szörnyeteget játszunk, akinek nincs tudata, ennélfogva nem is lehet eldönteni, merre akarsz menni, hanem csak úgy dobálgatni kell kockával, aztán amilyen eredményt kapsz, arra lapozhatsz…komolyan, az elején semmi beleszólásod nincs, merre menj. Aztán a könyv első fele…te jézusatyaúristen!!!
Zharradan Marr börtöneiből gyakorlatilag lehetetlen kijutni. Körbe-körbe vezetnek az utak, rengeteg a zsákutca és a halálcsapda, nagyon sok fejezetpontnál van „végtelen ciklus”, azaz addig mész körbe-körbe és ölöd meg ugyanazokat az ellenségeket, amíg meg nem halsz. Azt is tegyük hozzá, hogy vannak ugyan titkos átjárók, de ezeket csak egy speckó medállal lehet megtalálni (20-at le kell vonni bizonyos fejezetpontok számából), de ez se mindig célravezető. Aranyunk és élelmünk sincs, az életerő-levonások csak úgy röpködnek mínuszokban, és gyakorta akaratunkon kívül halunk meg.
És miben iszonyú nehéz még ez a könyv? Nos, amíg nem találkozunk a Nyelvek nevű Szellemmel (igazi sablon..palackból bújik elő), addig nem tudunk se olvasni, se más lények szövegelését megérteni (bár lehet dekódolni a szöveget). Éppen ezért rettentő nehéz dolgunk van, mert gyakran kritikusan fontos helyszíneket ugrunk így át.
Aztán pedig, ha valami isteni szerencsével ki is jutunk a börtönből, utána is nagyon könnyű meghalni – Dree-ben, a Bu Fon mocsaraiban, a Gyakorlótérnél, a Sárgakő Bányáknál…rengeteg a zsákutca, és bizony nagyon fontosak a különböző felszedhető tárgyak. Szükséged van például Kristály Bunkóra, mágikus robbanóköves gyűrűre Darramouss ellen (ugye az ilyen fontosabb karaktereket nem lehet csak úgy megölni), Elf Porra, Evezősdudva gyökérre…és persze Grog hátizsákjára is. De ha még ezt mind össze is szedted, a Vezérgályára feljutni már tényleg a szopatás netovábbja…
Ezt a könyvet még haladóknak se javaslom – kötélidegek, rengeteg próbálkozás, és bődületesen sok türelem kell hozzá.

[b]Főellenség[/b]
Zharradan Marr, egyértelmű. Megküzdeni nem kell (nem is lehet) vele, egyszerűen csak szét kell verni a dimenzióskapu-tükrét, és kész. Ez viszont nem fog menni a Kristály Bunkó nélkül.

[b]Ami tetszett[/b]
Ez a legelső ilyen könyv, amiben nem hős lovagot, bátor kalandozót vagy más hasonló embert alakítunk, hanem egy brutális,vérengző szörnyeteget. Ennek megfelelően remekül megmodellezték egy ilyen szörnyedvény gondolkodását és „életvitelét”. Meg lehet támadni és fel lehet falni az ellenségeket, nagy kedvenc a sült Hobbit,nyámnyám (a Hobbittól a kezdeti értékre áll vissza mindig az életerőnk), nem ismerjük a fegyvereket, az aranypénzt, nem tudjunk, hogy működik az ajtó, és egyéb és egyéb. Tényleg remek munka, ehhez azért eléggé ki kellett tekerednie magából az embernek, hogy megértse, hogy működik egy fenevad agya!
A másik nagyon szellemes megoldás az írások és beszéd eltorzítása. Amíg nem ismerjük a nyelvet, addig mindenhol érthetetlen halandzsa szöveget hallunk és látunk. Persze lehet dekódolni a megfelelő módszerrel (bámulatosan át lett ültetve magyarra a halandzsa szöveg), és akkor megértjük, bár ez nagyon időrabló megoldás.
A háttértörténete nekem kifejezetten tetszett. Nem egy ilyen Seholsincsországbeli névtelen királyság névtelen hősét alakítjuk, hanem tényleg költöttek hozzá egy izgalmas, regénybe illő sztorit, mindenféle hősökkel és szereplőkkel. A legtöbb könyvben vagyunk mi, van a csúnyarossz főellenség, oszt kész, semmi mellékszereplő. Na erre a játékra igazán nem lehet panasz – van itt Thugruff féltroll fegyvermester, Darramouss gonosz elf sötét mágus, Dree-i boszorkányok, és rengeteg mellékszereplő a maguk történetével. Nagyon megdöbbentem, hogy milyen érdekes dolgokat hoztak ki ebből a műből, már a háttértörténet kedvéért is érdemes végigjátszani.
Érdekes az is, hogy a helyszínek milyen változatosak. Van itt földalatti alagútrendszer, bánya, mocsár, falu, erdő, és mindenhová elkísér minket az a fíling, hogy igazi szörnyetegek vagyunk, nem kell semmi törvényt betartani, lelkiismeret-furdalás nélkül befalhatunk más lényeket, törni-zúzni kimondottan javasolt cselekedet, és mire végigjutunk (HA végigjutunk…) a könyvön, kiderül, kik is vagyunk mi, és mi volt a feladatunk.
Végül pedig egy újrahasznosított könnyítés – akárcsak a Mélység Rabszolgáinál, itt is van Azonnali halál szabálya.

[b]És ami nem[/b]
Az alagutas labirintus rész borzasztóan túlnehezített. Még ha térképet rajzolsz is, akkor se valószínű, hogy kijutsz az útvesztőből. Mivel a szerencsén múlik, milyen számot dobsz, arra mehetsz, egyszóval kb. semmi ráhatásod nincs saját magadra a könyv elején. A hardcore kalandjátékosoknak elhiszem, hogy ez meg se kottyan, de egy kevésbé tapasztalt illetőnek simán elveheti a kedvét az egész műfajtól…
A szöveg dekódolásával szintén lehetnek gondok, nagyon bonyolult módszer alapján hozták össze a halandzsa szövegeket. Bár ezt nagyon jól átrakták magyarra, de rettentő időigényes egyesével kibogarászni…
Tehát a túlnehezítettség a legnagyobb gondja a játéknak, főleg az elején. Ennek a párja a szörnyeteg kidolgozatlansága. Én végignyálaztam jópár kalandjáték-kiadványt, összecsaptam több száz szörnyeteggel, de egyiknek se voltak ennyire „emberiek” az értékei. Most komolyan már, ha egy nagydarab csúnyarossz monsztát alakítok, akkor legyen már több életerőm, vagy legyen valami speckó támadásom, mint minden rendes szörnynek! Azt akarom ezzel mondani, hogyha szörnyeteget játszok, lehetett volna kicsit táposabb is, és egy különleges támadási képességért se haragudtam volna meg. Aki szörnyeteget alakít, az ne csak zagyva szövegben meg ösztönökben gondolkodjon, és ne csak fogak meg karmok jussanak az eszébe.
Számítógépes játékoknál találkozni azzal a hibával, hogy a fontosabb karaktereket nem engedi megölni a program, csak akkor, ha egy bizonyos ponthoz, helyszínhez érkezett, ahol a játék már akarta, hogy meghaljon. Ugyanez a baromság jön elő a Pusztítóban is; nem engedi megölni se Thugruffot, se Darramouss-t, ha megpróbáljuk, mindig meghalunk. Darramouss-t is csak hosszas vesződés után, speciális gyűrűvel lehet eltenni láb alól. Azt se nagyon értettem meg, hogyha Hannicus ránk bízza, hogy öljük meg Darramouss-t, mi a fenének követeli vissza a gyűrűt?
A történetre azt találtam írni, hogy nagyon jó, és tetszik. Maradéktalanul ez sem igaz, példának okáért a mái napig nem tudom megérteni, hogy a Szellemek története hogy függ össze a Vezérgályával, vagy pláne velem. Mi közöm nekem az Elfek királynőihez, meg ehhez az egész zűrzavarhoz, amibe belecsöppenek? Nem nagyon tűnik életszerűnek, hogy pont én segítsek az Elfeken, egy ronda szörny, akinek a zabáláson és ürítésen kívül más dolga nem kellene, hogy legyen.
A befejezés is gyenge pontja a könyvnek – nem ölhetjük meg Zharradan Marr-t ugyanis, csak az átjárót pusztíthatjuk el, és ottreked a saját világában. Képzelem, mekkora erőfeszítésbe kerül egy másikat csinálni, amikor egyszer már sikerült. Ergo a könyv végén egyáltalán nem is győztem, csak időt nyertem. Ha persze írnak neki majd folytatást, akkor ezt az utolsó bekezdést visszavonom.
© Cade
Értékelés: 10 / 10
Mindig is ez volt a KJK sorozat legjobb könyve, és örökké az is marad. Steve Jackson olyan ügyes trükkel rejtette el a kazamatákból kivezető titkos fejezetpontot, hogy első látásra nem is lehet kiszabadulni. Egészen addig, amíg az olvasó rá nem jön a cselre. De megéri az erőfeszítést, mert amint kiérünk a szabadba, a könyv megtelik élettel. Új területekre érünk, amiket fel lehet deríteni, és csodálatos sikerélményekkel leszünk gazdagabbak.

A könyv olyan csapdákkal van teletömve, mint végtelen ciklusok, melyekből csak akkor szabadulhatsz, ha ÉLETERŐD nullára csökken, vagy a tucatnyi választási lehetőséget adó fejezetpontok tömkelege, melyek végül elkerülhetetlenül a véghez vezetnek, miközben az út, amin tovább kellett volna menned, nagyjából húsz fejezetponttal azelőtt bukkant fel.

Ha nem számítjuk a Múmia Átkának nevetségesen feltápolt ellenfeleit, ez a legnehezebb, ugyanakkor tisztességes könyv, melyet remekül írtak meg. Az idők végéig ez marad majd az etalon a KJKk körében.

Ha még nem olvastad volna, mielőbb szerezd meg.
Értékelés: 9.6 / 10
Készen állsz az eddigi legszokatlanabb Kaland, Játék, Kockázat kalandra? – ezzel a kérdéssel reklámozta Steve Jackson (aki [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárát[/url] írta, nem [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=5]A Skorpiók Mocsara[/url] szerzője!) ezt a kötetet. És valóban, nem csupán a legszokatlanabb, hanem a legtöbbek szerint egyben a sorozat legjobbja is. És bár én nem értek ezzel teljesen egyet (az én személyes kedvencem a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=38]Zagor Legendája[/url], így is egy kifejezetten jó könyvnek tartom.

Az alaptörténet nagyon jó: nem tudjuk, hol vagyunk, kik vagyunk, vagy egyáltalán hogy mik vagyunk? A háttértörténet lényegében egy hosszú, izgalmas, és látszólag teljesen lényegtelen történet. Egyszerűen szuper.

Míg sokan amiatt panaszkodnak, hogy a kaland túlságosan nehezen teljesíthető, éppen ez az, ami a legjobban átadja a kaland érzetét. Van benne néhány kifejezetten jó rész, és pár egyenesen ördögi – emlékszem, amikor egy résznél egy végtelenül hosszú csatasorozatba sikerült belebotlanom... És a katyvasz beszéd is igen érdekes.

Pfr szfeb fek fl le lbtn ji, h pgyob ab przb lmbs bnan fh fzéjbt fkmfn f t fté lfsz bmjt vba, BOCSÁNAT! Az én hibám. AP-stílusú kódolt beszéd!

Persze be kell látni, hogy a borzalmasan nehéz játékmenetét leszámítva nem sok mindent lehet elmondani róla. És éppen ez a nehézség az, ami [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=67]A Bíbor Áradattal[/url] ellentétben nem agyonfrusztrál, hanem hajt, hogy térj vissza hozzá, és vágj neki még egyszer a kalandnak. Térkép készítése nélkül esélytelen végigjutni rajta. Van ugyanakkor még a legelején egy rendkívül bosszantó probléma: ha rosszakat dobálsz, akkor egyhamar nem fogsz eljutni a 460-as fejezetpontra. 460? Igen, 15%-al több fejezetpont! Ugyanazért az árért! Remek!

Szóval kutasd fel, vedd meg és fejezd be (nagyjából az 58. nekifutásra).
Értékelés: 9 / 10
A kezdeti állati természetünkből fakadóan az első néhány döntésünk véletlenszerű lesz. Egy kockadobással kell eldönteni, melyik irányba indulunk. Ezt a részt annyira nem szeretem, mivel így önhibánkon kívül is könnyedén kimaradhatnak fontos részek. De amint felnyitjuk az Értelem Szellemének palackját, magunk hozhatjuk meg a döntéseket. Szellemek, mi? Ha nem tudod, mik azok, később alaposabban is megismerheted őket. A kezdő útvesztőből elég nehéz kijutni. Egy hatalmas labirintus, ami gyakorlatilag a kaland első felét jelképezi, és ha nem tudod, hogyan találhatsz rá a titkos járatokra, örökké körbe-körbe fogsz járni benne. Minden helyre több útvonal is vezet, én például állandóan a dolgozószobában kötöttem ki.

A medál rendkívül hasznos a titkos járatok keresése közben. A felszínen az egyik legszemetebb húzás az, amikor e nélkül küldenek minket vissza az útvesztőbe. A könyvhöz mellékelt térkép rendkívül haszontalan, a belső képek némelyike azonban fontos nyomokat tartalmaz, melyekre nagyon oda kell figyelni!

Elég trükkös eljutni Zharradan Marr lakhelyéhez. (Ő a borítón pózoló fura figura.) Semmiféle utalás nincs arra, hol és mikor kell megpróbálni bejutni a világába, de szerencsére akárhányszor meg lehet ezt próbálni. (Ha a cél fejezetpont nem értelmes, akkor tudni lehet, hogy rosszkor próbálkoztunk.) Talán rácsodálkozol a könyvben használt különös nyelvre. Steve Jackson zseniálisat alkotott, megakadályozva abban, hogy túl hamar túl sok minden kiderüljön. Miután primitív teremtmények vagyunk, minden normális nyelven írt és beszélt szöveg értelmetlen halandzsának tűnik. Amíg rá nem találunk a Nyelv Szellemére, addig nem fogod tudni kibogarászni a szöveg jelentését.

Őszinte gratulációm Steve Jacksonnak, amiért sikerült egy ennyire összetett kalandot írnia. Sajnos nagyon sokan túl nehéznek találják, sok minden múlik benne a szerencsén és találgatáson. Nem könnyű messzire jutni benne.
Értékelés: 10 / 10
A Pusztítót minden idők legjobban megírt Kaland, Játék, Kockázat könyvének kellene kikiáltani. Egy ismeretlen származású teremtmény kalandos történetét meséli el, aki rá akar jönni, kicsoda is valójában. Az olvasó ennek a lénynek a szerepét veszi fel, és elég gyorsan kénytelen rájönni, hogy nem rendelkezik valami sok önuralommal. A könyv korai fejezetpontjainál az író (Steve Jackson) remekül megteremti a magatehetetlenség érzetét azzal, hogy útválasztások helyett dobat a játékossal.

A nyelv megértésének problémáját is nagyon jól megoldotta azzal, hogy bizonyos betűket elkódolt. Ahogy a lényünk egyre nagyobb rálátást szerez a körülötte lévő világra, úgy a beszéd megértésének képességét is el tudja sajátítani, a későbbi részeknél pedig a kód is eltűnik -- beszélni azonban továbbra sem képes.

Jackson remekül felkelti az olvasó érdeklődését a könyv bevezetőjénél. Allansiában járunk, Szélpuszta és a Trollfog-hágó találkozásánál. A történet főellensége nem más, mint Zharradan Marr, a Démoni Hármas harmadik tagja (Zagorral és Rettegett Balthusszal korábbi kalandokban már találkozhattunk). A háttértörténet tizenkilenc oldalon keresztül kígyózik, melynek során alaposan felvázolja a helyszínt. Rengeteg információ szerezhető be, azonban a kalandozónak érdemes ezeket fenntartásokkal kezelniük, ugyanis elég sok veszély vár ránk, és adott esetben feleslegesen nehezítjük meg saját életünket, ha mindent készpénznek veszünk.

Ha a könyvnek van hátulütője, akkor az a nehézsége. Az olvasókat könnyen felbosszanthatják a sok bejárást igénylő helyszínek és a szerencsén múló döntések.

Van néhány végtelen ciklus a kötetben, ami elég hamar fel kell, hogy tűnjön mindenkinek. Ezek egyikében újra és újra szembetalálkozunk egy bizonyos lénnyel, amivel újra és újra meg kell küzdenünk. A Pusztító talán a legnehezebben kijátszható Kaland, Játék, Kockázat kaland, és minden bizonnyal rengetegszer neki kell majd futni a sikeres befejezés érdekében.

Az utolsó találkozás leírása zseniális, a KJK sorozat történelmének legfelemelőbbje. Az olvasó végre megtudja, honnan származik, ami végre elhozza számára a megnyugtató lezárást.
Értékelés: 10 / 10
Minden kétséget kizárólag ez a legjobb KJK könyv. Míg Livingstone remekül megírt, de sokkal inkább tradícionális kötetekkel rukkolt elő, addig Jackson inkább a műfaj határait feszegette. Először bevezette a mágiát [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárában[/url], majd egy legénységgel teljes űrhajót hozott be a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=25]Csillaghajóval[/url] – bár be kell látni, ez nem tartozik a sikeresebb kísérletei közé. [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14]Az Elátkozott Házzal[/url] pedig (melyben szintén használ sok olyan játékmechanikai elemet, amiből A Pusztító is szemezget) egy igen ijesztő, a sorozatot új irányba indító kalandot hozott létre.

Itt azonban tényleg egészen messzire ment. A háttér már önmagában is felér egy rövid történettel: egy hatalmas elbeszélés, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz a kalandról. Ezt követően minden olyan trükköt belezsúfolt a műbe, ami csak az eszébe jutott, ráadásul a biztonság kedvéért még a megszokott 400 pontot is kibővítette egy kicsit.

Ez a kötetek legnehezebbike, tele zsákutcákkal és hasznavehetetlen tárgyakkal. A kötetek nagy részéhez hasonlóan itt is csak egy helyes út van, a megszokottnál nagyobb ívű történet miatt azonban jóval nehezebb azoknál. A történetben van egy kód is, ami kilétünket még nagyobb homályba borítja. Talán nem árulok el sokat, ha azt mondom, hogy a végén mindenre fény derül, bár nem sokkal a befejezés előtt magunktól is rájöhetünk erre.

Mondhatnánk, hogy a változatosság gyönyörködtet, és ebben a kötetben ez így is van: egy földalatti bányából a vadonba, onnan pedig egy városba jutunk, végül pedig a végső leszámolás helyszínére, és ezek egyike sem siettet sehová. Az ellenségek kemények, a vezetőik pedig, akikkel találkozol és akikről hallasz, egyszerűen ijesztőek.

A játék nagy része a szerencsére épül: az elején kockákat dobálsz, nem pedig útvonalat választasz, ám ahogy a karakter egyre
tudatosabbá válik, úgy kerül a játékos kezébe az irányítás lehetősége. Sajnos ez egy igen dühítő része a könyvnek: ha az elején rosszakat dobsz, újra és újra nekifuthatsz a kalandnak, akkor is el fogsz bukni. Ezek a hibás utak persze nem vezetnek túl hosszan, így hamar újra neki lehet futni az egésznekj. Ezen a ponton talán valamivel nagyobb a kísértés a csalásra, mint bármelyik másik könyvben. Végül azonban ez is csak egy újabb újdonság a könyvben.

A borító és a belső képek remekül sikerültek. A sztori légköre kifejezetten fenyegető – az egész kaland során úgy érzi az ember, mintha manipulálnák, nem csak a rossz fiúk, de a szerző által maga a sors is. Egy igazi mestermű a játékkönyvek között. Mindenképpen ajánlott beszerezni.
A Pusztító rengeteg Kaland, Játék, Kockázat toplistán foglalta már el az első helyet, méghozzá megérdemelten. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a legnehezebb könyv, és ha valaki ezen művön át kezdene megismerkedni a sorozattal, az nagyon gyorsan elvesztené a lelkesedését. Ettől függetlenül igen érdekes és csavaros történettel találjuk szembe magunkat, amit több oldalnyi háttéranyag tesz még színesebbé. Ezzel együtt egy, a világot egyáltalán nem ismerő bestiaként vágsz neki az útnak, és önmagad megtalálásának. Sokféle helyszínre eljuthatsz. Ami a kivitelét illeti, az ellen sem lehet kifogás: a gyönyörű borítótól kezdve a kiváló minőségű papírig minden tökéletes. Minden KJK, vagy játékkönyv-rajongó számára kötelező mű!
hr
2012. szeptember 21. 16:39 | Válasz erre | #70
Az eredeti Pusztitó olyan retrós, nekem tetszik. Szinte az összes régi boritó jó, egyedül az Országút harcosa tűnik gagyinak kicsit.

Nekem az nem tetszik, hogy az új zombis könyvvel megint egy új design vette kezdetét, ami nem illik sehova. És nem is látszik rajta elsőre, hogy játékkönyv lenne. :(
2012. szeptember 21. 16:14 | Válasz erre | #69
Velem vitáztál borító ügyben?Mikor is konkrétan és melyikről mert erre nem emlékszem?
Mellesleg ennél a könyvnél mind a régi mind az új borító tetszik!Még a Hóboszi új borítója egy kiugróbb darab,meg az itt a Nekromanta éjszakájához felhasznált Haláltalizmáné,a többi vagy okés lenne,csak legfeljebb kevésbé hangulatos számomra mint az elődje,vagy kimondottan gyenge darab(ebből van több)!
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2012. szeptember 20. 22:02 | Válasz erre | #68
Igen, azt hiszem Cybort17-tel vitáztam itt borító ügyben, mindenkinek nem lehet a kedvére tenni ez biztos. A Nekromanta éjszakájához is úgy kerestük borítót, ami illik is hozzá. Szerintem az is tuti választás volt! Hát a Varázstörő régi borítója a harmónikás csontvázzal a háttérben, hát szerintem röhejes. Na nem mintha a Félelem fantomjai borítója jobban tetszene. Az is kukába való inkább, nem KJK borítónak, de ezen ráérünk később töprengeni... Egyébként megnézném hogy valaki egy ilyen szuper kütyün Pusztítót játszik, és közben bőszen dekódolja a szöveget, levon a fejezetpontokból ott ahol kell, felszed minden tárgyat és még a kocka is segíti a játék alatt. Ez valami hackelt cuccal tudom csak elképzelni...
2012. szeptember 20. 21:56 | Válasz erre | #67
Szerintem meg jobb a Marr-os borítókép, mint a szörnyes.
A Varázstörőnél meg nagyon örültem, hogy az újat használtátok, mert a régi az egyik legrosszabb szerintem.
© runner
2012. szeptember 20. 21:45 | Válasz erre | #66
Véleményem szerint borzalmasan béna a régi borítókép. De akkor is úgy gondoltam, hogy a Rakéta kiadó is azzal adta volna ki.
Igaz [i]Varázstörő [/i]az új borítóképpel készült.
A főhős Te vagy!
© killmaster (Savanyúhas)
2012. szeptember 20. 21:30 | Válasz erre | #65
Nekem ez még jobban is tetszik mint az első Zagoros könyv borítója... Na nem mintha az nem lenne elég ütős, de elég jól mutat... Majd szemrevételezem a kiadványomat, mert úgy emlékszem volt benne pár érdekes mondat, de mert jó hosszú a kaland, nem lesz egyszerű a hibákat kiszúrni...
© runner
2012. szeptember 20. 21:21 | Válasz erre | #64
A készülő színes változat (pdf) borítóképe:

[img=http://zagor.hu/egyeb/apsz.jpg]apsz.jpg[/img]
A főhős Te vagy!
2012. augusztus 1. 21:39 | Válasz erre | #63
Tudom, ki a könyv főhőse - vagyis ki VOLT - csak nem akarom lelőni a poént azoknak, akik még nem olvasták.
Arról is tudok, hogy mint szörnyeteg, 1 életerő ponttal kevesebbet sebesülünk, viszont ez csak a harcra vonatkozik! Például ha útközben elesünk, vagy harcon kívül eltalálnak minket, ugyanúgy 2 vagy több életerő-pontot veszítünk, mint egy emberi lény. Lett volna még mit turbózni ezen a szörnyes koncepción.
© Anry
2012. augusztus 1. 21:05 | Válasz erre | #62
Emlékszem, mikor először találkoztam a halandzsa szöveggel; rögtön feltűnt hogy valamiféle rendszer van benne és viszonylag hamar \"helyreállította\" az agyam. Nem volt szükség a szellemre. :)
2012. augusztus 1. 20:44 | Válasz erre | #61
Mondjuk ha pl. a Tűzhegy Varázslója karakterének a történetével hasonlítom össze, akkor de, nagy durranás. (Vagy legalábbis van, mint olyan.)
2012. augusztus 1. 19:54 | Válasz erre | #60
[spoiler]A könyv főhőse a Gálya kapitánya ha útközben elsiklottál volna efelett.[/spoiler] És van ám tápja mint szörnyeteg: 1 ponttal kevesebbet sebződünk mindíg a kiírtnál!

Mivel a karakter saját története nem valami hajmeresztő durranás, csak egy B horror színvonala, így azzal kívánták megdobni az egészet, hogy a történet összes kapcsolódó elemét hozzákörítették az olvasónak. Mivel a könyv első fele (a random-mászkálós rész valami 5 fejezetpont, szóval az nem olyan beteg), a labirintus tényleg hajmeresztő (egy hatalmas körfolyosó az egész, amiben ezer helyen lehet rövidíteni, de akkor mindíg meghalsz), így csak örülhetünk hogy van valami ami leköt helyette.
2012. augusztus 1. 18:38 | Válasz erre | #59
Ha jól gondolom, akkor Marrt ábrázolja, és ha jól is emlékszem, akkor azért vág olyan fejet, mert amikor belépsz hozzá, valamilyen hipnotikus állapotban van.
2012. augusztus 1. 15:47 | Válasz erre | #58
Borító:
Nem tetszik. Nem azt mondom, hogy szar, de a zöld bőrű lény olyan nevetséges pofát vág rajta, mintha épp egy tüsszentés facsarná az orrát, emellett az sem világos, hogy ki a fene ő tulajdonképpen. Nyilvánvalóan nem a főhős, de Zharradan Marr se lehet, ő ugyanis (elméletileg) ember. Személy szerint a Darramous nevű gazgonoszra tippelek, de még ha ő is van a borítón, sokkal inkább szánalmas mint félelmetes látványt nyújt.

Grafikák:
Ezek már sokkal jobbak; hangulatosak, csinosak, és életszerűek is. Mondjuk, volt olyan, ami az én egyéni ízlésemnek nem jön be…az a zombi ami lángot lövell a szeméből ilyen élveteg vigyorral, erőteljesen hasonlít a Zabáló nevű szörnyetegre (erős a gyanúm, hogy sablonra dolgozott az illusztrátor), de a többi képre igazán nem lehet panasz. A Fecsegőt és az Ördögfürtöt azért valamelyest hiányoltam.

Történet:
Ebből a szempontból különleges ez a könyv – egyrészt a háttértörténete megdöbbentően hosszú, másrészt látszólag semmi köze a könyvhöz. A legendás Festőfüvesd nevű Elf faluról, az ottani királynőkről van szó, miszerint a királynővé választott Elf lányka 18. születésnapján összefekhet az Istenekkel, és különleges élőlényeket – Szellemeket – szül nem sokkal utána. Hja, eredetiség a köbön. Szellemek. Na mindegy. Egyszóval a gonosz nekromanta, Zharradan Marr meg akarja kaparintani a Szellemeket, ehhez azonban meg kell találnia Festőfüvesdet.
Na igen, és itt megint van egy bazinagy törés a történetben. Elkezd a könyv valami különleges repülő hajóról, a Vezérgályáról beszélni, hogy Zharradan Marr emberei elfoglalták, és most azzal keresik Festőfüvesdet. Van némi leírás a különleges Szivárvány Tavakról, a Coven és Dree nevű településekről (eredetileg a Dree-ben lakó boszorkányok hozták létre Zharradan Marr-t).
És most jön a poén. Egy hüllőszerű, pikkelyes szörnyeteget alakítunk ebben a műben, semmit nem tudunk se magunkról, se a küldetésünkről, mindent menet közben kell kideríteni.
Mindent összevetve nagyon különleges és szemet gyönyörködtető történet. De ezek a Szellemek…

Nehézség:
A legnehezebb kalandjáték-könyv az összes kötet közül. Kezdjük azzal, hogy mivel szörnyeteget játszunk, akinek nincs tudata, ennélfogva nem is lehet eldönteni, merre akarsz menni, hanem csak úgy dobálgatni kell kockával, aztán amilyen eredményt kapsz, arra lapozhatsz…komolyan, az elején semmi beleszólásod nincs, merre menj. Aztán a könyv első fele…te jézusatyaúristen!!!
Zharradan Marr börtöneiből gyakorlatilag lehetetlen kijutni. Körbe-körbe vezetnek az utak, rengeteg a zsákutca és a halálcsapda, nagyon sok fejezetpontnál van „végtelen ciklus”, azaz addig mész körbe-körbe és ölöd meg ugyanazokat az ellenségeket, amíg meg nem halsz. Azt is tegyük hozzá, hogy vannak ugyan titkos átjárók, de ezeket csak egy speckó medállal lehet megtalálni (20-at le kell vonni bizonyos fejezetpontok számából), de ez se mindig célravezető. Aranyunk és élelmünk sincs, az életerő-levonások csak úgy röpködnek mínuszokban, és gyakorta akaratunkon kívül halunk meg.
És miben iszonyú nehéz még ez a könyv? Nos, amíg nem találkozunk a Nyelvek nevű Szellemmel (igazi sablon..palackból bújik elő), addig nem tudunk se olvasni, se más lények szövegelését megérteni (bár lehet dekódolni a szöveget). Éppen ezért rettentő nehéz dolgunk van, mert gyakran kritikusan fontos helyszíneket ugrunk így át.
Aztán pedig, ha valami isteni szerencsével ki is jutunk a börtönből, utána is nagyon könnyű meghalni – Dree-ben, a Bu Fon mocsaraiban, a Gyakorlótérnél, a Sárgakő Bányáknál…rengeteg a zsákutca, és bizony nagyon fontosak a különböző felszedhető tárgyak. Szükséged van például Kristály Bunkóra, mágikus robbanóköves gyűrűre Darramouss ellen (ugye az ilyen fontosabb karaktereket nem lehet csak úgy megölni), Elf Porra, Evezősdudva gyökérre…és persze Grog hátizsákjára is. De ha még ezt mind össze is szedted, a Vezérgályára feljutni már tényleg a szopatás netovábbja…
Ezt a könyvet még haladóknak se javaslom – kötélidegek, rengeteg próbálkozás, és bődületesen sok türelem kell hozzá.

Főellenség:
Zharradan Marr, egyértelmű. Megküzdeni nem kell (nem is lehet) vele, egyszerűen csak szét kell verni a dimenzióskapu-tükrét, és kész. Ez viszont nem fog menni a Kristály Bunkó nélkül.

Ami tetszett:
Ez a legelső ilyen könyv, amiben nem hős lovagot, bátor kalandozót vagy más hasonló embert alakítunk, hanem egy brutális,vérengző szörnyeteget. Ennek megfelelően remekül megmodellezték egy ilyen szörnyedvény gondolkodását és „életvitelét”. Meg lehet támadni és fel lehet falni az ellenségeket, nagy kedvenc a sült Hobbit,nyámnyám (a Hobbittól a kezdeti értékre áll vissza mindig az életerőnk), nem ismerjük a fegyvereket, az aranypénzt, nem tudjunk, hogy működik az ajtó, és egyéb és egyéb. Tényleg remek munka, ehhez azért eléggé ki kellett tekerednie magából az embernek, hogy megértse, hogy működik egy fenevad agya!
A másik nagyon szellemes megoldás az írások és beszéd eltorzítása. Amíg nem ismerjük a nyelvet, addig mindenhol érthetetlen halandzsa szöveget hallunk és látunk. Persze lehet dekódolni a megfelelő módszerrel (bámulatosan át lett ültetve magyarra a halandzsa szöveg), és akkor megértjük, bár ez nagyon időrabló megoldás.
A háttértörténete nekem kifejezetten tetszett. Nem egy ilyen Seholsincsországbeli névtelen királyság névtelen hősét alakítjuk, hanem tényleg költöttek hozzá egy izgalmas, regénybe illő sztorit, mindenféle hősökkel és szereplőkkel. A legtöbb könyvben vagyunk mi, van a csúnyarossz főellenség, oszt kész, semmi mellékszereplő. Na erre a játékra igazán nem lehet panasz – van itt Thugruff féltroll fegyvermester, Darramouss gonosz elf sötét mágus, Dree-i boszorkányok, és rengeteg mellékszereplő a maguk történetével. Nagyon megdöbbentem, hogy milyen érdekes dolgokat hoztak ki ebből a műből, már a háttértörténet kedvéért is érdemes végigjátszani.
Érdekes az is, hogy a helyszínek milyen változatosak. Van itt földalatti alagútrendszer, bánya, mocsár, falu, erdő, és mindenhová elkísér minket az a fíling, hogy igazi szörnyetegek vagyunk, nem kell semmi törvényt betartani, lelkiismeret-furdalás nélkül befalhatunk más lényeket, törni-zúzni kimondottan javasolt cselekedet, és mire végigjutunk (HA végigjutunk…) a könyvön, kiderül, kik is vagyunk mi, és mi volt a feladatunk.
Végül pedig egy újrahasznosított könnyítés – akárcsak a Mélység Rabszolgáinál, itt is van Azonnali halál szabálya.

És ami nem:
Az alagutas labirintus rész borzasztóan túlnehezített. Még ha térképet rajzolsz is, akkor se valószínű, hogy kijutsz az útvesztőből. Mivel a szerencsén múlik, milyen számot dobsz, arra mehetsz, egyszóval kb. semmi ráhatásod nincs saját magadra a könyv elején. A hardcore kalandjátékosoknak elhiszem, hogy ez meg se kottyan, de egy kevésbé tapasztalt illetőnek simán elveheti a kedvét az egész műfajtól…
A szöveg dekódolásával szintén lehetnek gondok, nagyon bonyolult módszer alapján hozták össze a halandzsa szövegeket. Bár ezt nagyon jól átrakták magyarra, de rettentő időigényes egyesével kibogarászni…
Tehát a túlnehezítettség a legnagyobb gondja a játéknak, főleg az elején. Ennek a párja a szörnyeteg kidolgozatlansága. Én végignyálaztam jópár kalandjáték-kiadványt, összecsaptam több száz szörnyeteggel, de egyiknek se voltak ennyire „emberiek” az értékei. Most komolyan már, ha egy nagydarab csúnyarossz monsztát alakítok, akkor legyen már több életerőm, vagy legyen valami speckó támadásom, mint minden rendes szörnynek! Azt akarom ezzel mondani, hogyha szörnyeteget játszok, lehetett volna kicsit táposabb is, és egy különleges támadási képességért se haragudtam volna meg. Aki szörnyeteget alakít, az ne csak zagyva szövegben meg ösztönökben gondolkodjon, és ne csak fogak meg karmok jussanak az eszébe.
Számítógépes játékoknál találkozni azzal a hibával, hogy a fontosabb karaktereket nem engedi megölni a program, csak akkor, ha egy bizonyos ponthoz, helyszínhez érkezett, ahol a játék már akarta, hogy meghaljon. Ugyanez a baromság jön elő a Pusztítóban is; nem engedi megölni se Thugruffot, se Darramouss-t, ha megpróbáljuk, mindig meghalunk. Darramouss-t is csak hosszas vesződés után, speciális gyűrűvel lehet eltenni láb alól. Azt se nagyon értettem meg, hogyha Hannicus ránk bízza, hogy öljük meg Darramouss-t, mi a fenének követeli vissza a gyűrűt?
A történetre azt találtam írni, hogy nagyon jó, és tetszik. Maradéktalanul ez sem igaz, példának okáért a mái napig nem tudom megérteni, hogy a Szellemek története hogy függ össze a Vezérgályával, vagy pláne velem. Mi közöm nekem az Elfek királynőihez, meg ehhez az egész zűrzavarhoz, amibe belecsöppenek? Nem nagyon tűnik életszerűnek, hogy pont én segítsek az Elfeken, egy ronda szörny, akinek a zabáláson és ürítésen kívül más dolga nem kellene, hogy legyen.
A befejezés is gyenge pontja a könyvnek – nem ölhetjük meg Zharradan Marr-t ugyanis, csak az átjárót pusztíthatjuk el, és ottreked a saját világában. Képzelem, mekkora erőfeszítésbe kerül egy másikat csinálni, amikor egyszer már sikerült. Ergo a könyv végén egyáltalán nem is győztem, csak időt nyertem. Ha persze írnak neki majd folytatást, akkor ezt az utolsó bekezdést visszavonom.
2012. március 7. 12:14 | Válasz erre | #57
ez a világ legnehezebb kalandkönyve
2011. november 21. 18:11 | Válasz erre | #56
[smiley]mf1[/smiley]Hála és köszönet.
Inkáb az erszényemben legyenek kövek mint a síromon.
2011. november 21. 17:27 | Válasz erre | #55
Ebben segítségedre lehet a végigjátszás - a letöltés alatt találhatod meg.
2011. november 21. 17:17 | Válasz erre | #54
Hali, valaki tudna segíteni a szöveg dekódolásában?
Inkáb az erszényemben legyenek kövek mint a síromon.
2011. november 15. 15:14 | Válasz erre | #53
Köszönöm:D
Ha jól emlékszem, akkor a Caarth harcossal nem kell megküzdenünk - de lehet, hogy rosszul -, mint ahogy a Halálpók is egy félrevezetés. Egyébként neki 12-es az Ügyessége, erre fejből emlékszem.
De mindent összevetve, szerintem ez így ebben a formában, abszolút nem vészes, sokkal rosszabb könyvek is vannak ebből a szempontból.
2011. november 15. 15:13 | Válasz erre | #52
Úgy reméltem, hogy ebbe bele fogunk futni [smiley]confused[/smiley]: [url=http://www.gamebooks.org/contributions/ffw27_changes.html]http://www.gamebooks.org/contributions/ffw27_changes.html[/url]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. november 15. 15:12 | Válasz erre | #51
Köszönöm:D
Ha jól emlékszem, akkor a Caarth harcossal nem kell megküzdenünk - de lehet, hogy rosszul -, mint ahogy a Halálpók is egy félrevezetés. Egyébként neki 12-es az Ügyessége, erre fejből emlékszem.
2011. november 15. 14:54 | Válasz erre | #50
50: Caarth harcos 11/11, Caarth varázsló 10/10
134: Kardfogú tigris: 11/8
202: Accursed 12/10 és 11/11
242: Óriás skorpió 10/10
268: Halálpók 14/9
321: Kardfogú tigris: 11/8
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2011. november 15. 14:45 | Válasz erre | #49
Cade háeszére szeretnék reagálni, mégpedig, a Múmiában melyik ellenfél nevetségesen feltápolt? Akharis? Könnyen gyengíthető.
© killmaster (Savanyúhas)
2011. szeptember 18. 19:36 | Válasz erre | #48
Lesz benne még egy-két ilyen helyzet! Jackson bácsi tréfája. He-he-he![smiley]nyes[/smiley]
2011. szeptember 18. 15:47 | Válasz erre | #47
Ez nem hiba, hanem szándékosság az író részéről, mert előbb-utóbb úgyis meghalsz...
2011. szeptember 18. 11:04 | Válasz erre | #46
Sziasztok! Nagyon nehéz könyv, viszont találtam 1 hibát, ami nem tudom ugyan hogy hiba e vagy direkt igy van, mindenesetre nagyon fura...arra a részre gondolok, mikor a sötét elf folyton hivja a káoszharcosokat és körbe körbe kell lapozgatni, ergo sose fogynak el..nem tudok tul jutni ott..zsákutcába futottam volna? :D
2011. szeptember 15. 21:52 | Válasz erre | #45
2011. szeptember 15. 17:22 | Válasz erre | #44
Szerintem meg van par 100 olyan jattekonyv, amit meg nem olvastal el, szoval meg messze a gyerekkor vege. :) Csak Lonewolfbol van/lesz 32 es egy csomo mas konyv, amik vannak ilyen jok.
2011. szeptember 12. 19:41 | Válasz erre | #43
S ezzel a könyvel ért véget a "második gyerekkorom", és ha még néhány könyvet újra elolvasok, azok már sohasem lesznek újjak, legyenek bármilyen jók is!

Apróbb spoilereket tartalmaz a szöveg.

Borító: szerintem nagyon odavág, az egyik legjobb!
Kiadás: szép és hiába korai könyv, mégis jól kihajtható
Fordítás: Setna ismét kiváló munkát végzett. Bizony nem lehetett könnyű a sok szöveg dekódolása és azoknak a fordítása. Halkan jegyzem meg, hogy egy-két helyen előfordult, hogy magyartalan volt a szöveg - persze ez szinte minden fordítnál megjelent már. Pl.: első pontban, Fejed zúg. Nem inkább: Zúg a fejed? Vagy esetleg összekötjük az előző mondattal: A fájdalom visszatér, (a) fejed is (egyre jobban) zúg(ni kezd). De alig fordult elő benne ilyen.
Rajzok: Alan Langford sose tartozott a kedvenceim közé, legjobban tőle a VT tetszett, itt is inkább átlagosnak mondanám csak.

A Pusztító egy nagyon jó könyv! Kiemelkedően. És a hangulata is úgy-ahogy rendben van. Azt hiszem, hogy ez a mű Steve Jackson FF munkásságának a megkoronázása. Nála meg lehet figyelni egyfajta fejlődést, Tűzhegy közösen Iannal; Káosz Fellegvára, amely egy egyszerűbb könyv, még 7-es Ügyességgel is könnyen meg lehet csinálni; aztán a Varázslat sorozat; majd a Ház; és legvégül ez. Miközben pedig Ian inkább a biztosra ment és Allansiát tárta elénk. Bár meg kell hagyni, a legtöbb könyve klasszikus!!!
Már az alaptörténet is, miszerint én vagyok a szörny és el kell pusztítanom azokat, akik Marr elpusztítására törekednek, nagyon ötletes. Hiszen szinte mindig a jó oldalon állva kezdjük a kalandot, most meg rosszalkodhatunk egy kicsit. Azt hiszem, hogy ez a könyv Steve mesterműve, még a számtalan halálcsapda ellenére is.

A végletekig ki van dolgozva a könyv. Gondolok itt például a hobbitevésre, vagy arra, hogy eleinte nem értünk semmit és nem is vagyunk urai önmagunknak. Speciel engem nagyon idegesített a szöveg dekódolása, mert rejtvények közül az egyetlen, amit nem nagyon szeretek, az a betűeltolás - itt pedig egy rakattal van! Sebaj, a végére viszonylag jól belejöttem az olvasásba.

Nagyon jó ötletek vannak a könyvben. Hogy ígéretemhez hű legyek, elég, ha csak annyit mondok, hogy: tárgyhasználatok.
De nekem az azonnali halál is tetszett, illetve az is, hogy nincsen semmink se. Azok a részek is tetszettek, amikor az író csak utal rá, hogy mi is az a tárgy, amit találtunk, pl.: aranyérmék.

Ami még külön említést érdemel, az a háttér. Kemény 20! oldal temérdek info. Egyszerűen jó volt olvasni, kár, hogy "csak" 20 oldal volt.

Igen, elég nehéz a könyv, talán lineáris is, könnyűszerrel el lehet tévedni benne, mert rengeteg tévút létezik.
Azt hiszem, hogy Zharadan Marr a Démoni Hármas második legerősebb tagja Zagor után. Szerintem Balthust bármikor kenterbe veri, Zagor ellen viszont nem sok esélye lenne. Azonban, a végén csak annyit ír a könyv, hogy leromboltuk az átjárót, így végül is még él, ezért a teljes erejét nem ismerhetjük.

Végére pedig, egy kis negatívum. A könyv második fele, onnantól, hogy kiszabadultunk a bányákból, nem nagyon tetszett. Kidolgozatlannak tartom, mert túl gyorsan jönnek az események. Emlékszem, hogy örültem neki, hogy plusz 60 fejezetpontos a könyv, de nem nagyon éreztem ezt.

Nagyon köszönöm, hogy ezt is megjelenetettétek.
2011. augusztus 26. 13:14 | Válasz erre | #42
A Sárgakő Bányák újabb áldozatot követeltek. [smiley]schmoll2[/smiley]
[spoiler]Kár, mert elsőre meglett a kristálybunkó és az Elf Por.[/spoiler]
2011. június 5. 12:18 | Válasz erre | #41
A végén buktam el [smiley]buck[/smiley] 422. pontból miért kell kivonni 93-at? [smiley]confused[/smiley]
© Kamo
2011. június 3. 22:41 | Válasz erre | #40
Pedig írva van, csak az nem egyértelmű, hogy melyik falnál kell alkalmazni. Imádom ezt a könyvet!
2011. június 3. 14:28 | Válasz erre | #39
Rájöttem a megoldásra,kellett a mágikus medál,bár nem nagyon emlékszem,hogy amikor megtaláltam a medált írta-e a könyv,hogy majd ide kell lapozni,de a lényeg,hogy megvan [smiley]awink[/smiley]
2011. június 3. 14:03 | Válasz erre | #38
Lenne egy olyan kérdésem,hogy most éppen a 300.pontnál járok és ott el lehet menni a 443,50,213.pontra mindegyiket kipróbáltam minden irányba,de mindig visszajutok a kereszteződéshez.Belenéztem a végigjátszásba és ott a 300. pontról megy a 213.pontra és utána a 233. amit nem lehet [smiley]buck[/smiley]
Ha valaki tudna segíteni,hogy merre tovább az írjon [smiley]help[/smiley]
2011. május 30. 22:43 | Válasz erre | #37
Várom a fordítást és köszönöm [smiley]vigyor4[/smiley]
Egyébként érdemes a történetet a fordítás hiányába folytatni?
2011. május 30. 22:39 | Válasz erre | #36
Ja, értem. [smiley]beka2[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2011. május 30. 21:37 | Válasz erre | #35
Henry a szöveg dekódolására gondolt! Hát valahol a gépemen lefordítottam én is, de ha lesz időm, és meg is találom, majd eljuttatom hozzád! Trükkös a szöveg, mert helyenként célszerű lefordítani, máskor pedig a történet megértése szempontjából jó dekódolni. Steve Jackson ezzel a történettel gondolt a mester kategóriás kalandorokra! [smiley]crusader[/smiley]
2011. május 30. 21:14 | Válasz erre | #34
Minek is? Mar reg le van forditva.
2011. május 30. 20:14 | Válasz erre | #33
Valaki segítene lefordítani a 337.pont és a 382.ponton lévő szöveg lefordításába? Vagy elég az is ha valaki leírha,hogy hogy kell lefordítani [smiley]cyclops[/smiley]
© balee
2011. január 26. 23:27 | Válasz erre | #32
A többiek már elég jól összefoglalták, szerintem is egy különleges könyv, legalábbis nem egy sima kjk. Én elég sokszor meghaltam amiatt, mert valamit nem vettem észre, vagy valahova nem mentem be és ez csak akkor derült ki, amikor már minden létező utat többször is végigpróbálgattam.

De hogy egy pozitív dolgot is mondjak: A végére egész jól megtanultam szörnyül olvasni. :)
2011. január 20. 09:34 | Válasz erre | #31
Most vettem meg.
Csak kerettörténetet olvastam eddig szuper. Ilyen még nem igazán volt hogy egy jó háttértörténete legyen a könyvnek!
2010. október 25. 09:39 | Válasz erre | #30
Én a bánya után lazán végigmentem rajta. A Vezérgályán meg, mivel kaptam egy versikét, ami leírja, hogy a melyik ajtót kell választanom, egyszerűen csak benyitottam oda. A többit nem is próbálgattam. Kíváncsi voltam a többi ajtóra is, de ha egyszer a matrózok üldöznek, akkor nem érek rá barangolni. Lehet, hogy sok a halálos út (ez igaz) viszont többségükhöz az író ad segítséget is. Én legalábbis ritkán vakartam a fejem, hogy most mi legyen. Az első út, ahol segítség nélkül rendkívül rossz útra térhetsz, az a keresztút, ahonnan mehetsz Covenbe, az erdőbe, Dreebe vagy a Síkságra. Ha ott viszont tudod, merre menj, utána a büdöske már pl. sokat segít.

Részemről a Varázsló Kriptája sokkal szívatósabb. Ott semmi utalás nem esik a történetben arra, hogy melyik utat kellene választanom, mit döntsek. Nem beszélve a tizen-akárhány kötelezően összegyűjtendő tárgyról. Lehet, hogy kevesebb ott a hirtelen halál, de sokkal kisebb az esély a csalás nélküli kijátszásra.
© killmaster (Savanyúhas)
2010. október 25. 09:32 | Válasz erre | #29
A bánya után meglehetősen egyszerű a könyv? Meglehetősen nem így van. Van kívül is annyi halálcsapda, ami három KJK könyvbe is sok. Persze nem biztos, hogy meghalsz, csupán szolga leszel örök időkre... Na és ott a vezérgálya. Hát van ott is minden, ami megemeli egy kalandor adrenalin és "tele a hócipőm ezzel a könyvvel" szintjét. A maga nevében persze nagyon eredeti a könyv, sok érdekes helyzettel és ellenféllel, de a lépten-nyomon halálcsapda az kiveri a biztosítékot nálam. Viszont a fejtörőket szeretem, ha akad belőle a KJK könyvben és nem fordítják slendriánul az sokat nyom az értékelésemen. [smiley]taps[/smiley]
2010. október 25. 00:12 | Válasz erre | #28
SzG nem fanyalog és az elméletei a maga szemszögéből helytállóak, mert valóban igen sok a Pusztítóban a hirtelen halál. Van, aki szereti ezt, van aki eltűri, van aki nem szereti. Ő az utolsó változatot vállalta fel. Nincs ebben semmi rossz.

Az mondjuk szentigaz, hogy azért ehhez a könyvhöz kellett agymunka; tehát Jackson nem ezt próbálta helyettesíteni a rengeteg hirtelen halállal. Én inkább egyfajta szadizmust vélek benne felfedezni, ahogyan szépen leírja a több oldalas háttértörténetet, gondosan kidolgozva a Trollfog hágó minden zugát, aztán élvezi, ahogyan a játékos (a háttértörténetet követve ugye) azokon a helyeken próbál boldogulni, hiába. Tehát: egyfajta kemény utalás a könyv arra, hogy ne próbálj az író fejével gondolkodni, hanem hagyd inkább a saját megérzéseidet követni, mert ha megkísérled kitalálni az író szándékait, ő könnyen csapdába csalhat.

Egyébként miután kijutottál a bányából, a kiút meglehetősen egyszerű és jószerével csak az elrejtett jeleket kell követned. Nekem legalábbis még térképrajzolás nélkül is rendkívül sokszor sikerült végigjutnom rajta.
2010. október 25. 00:02 | Válasz erre | #27
Zoleekát leteremtetted, mert fanyalgott a könyved miatt, de nem olvasta végig. Te meg a Pusztító könyvvel vagy így, irkálod róla az inkább negatív kicsengésű elméleteket, de nem olvastad el, játszottad végig, csak 1x átfutottad.
A bagoly mondja ..., szerintem sejted mire utaltam!
2010. október 24. 19:12 | Válasz erre | #26
Az "instant halál" trükk (amit Jackson eléggé gyakorta alkalmaz ebben a könyvben, az szentigaz) itt azért annyival egészül ki, hogy néhányszor a szövegben elrejtve utalások találhatók, amik rávezethetnek a megoldásra. (Kivételek a dándzsön és a hágó jó néhány részen akadnak persze.) Ez mondjuk nem felmentés a sok insta halál alól, de azért csempésznek bele valami színt. Ez persze jócskán ízlés dolga; nekem sosem volt gondom az ilyen fejezetekkel; a labirintusnak úgyis az a dolga, hogy rossz útra vezessen ugyebár és legalább még egyszer nekikezdhetek egy kalandnak.
© SzG
2010. október 24. 07:18 | Válasz erre | #25
Igazad van, tényleg furcsa lett volna, ha Jackson szó szerint iszonytatónak ábrázolja a vérengzést (pláne, ha a szörtnyeteg elkezd rémüldözni azon, hogy jaj, mit műveltem :) ), de azért a valóság, a vérengzések kicsit életszerűbb, "kendőzetlenebb", részletesebb leírása például belefért volna, már csak a komorabb hangulat megteremtése miatt is, na meg egy kis komolyság, a poénok, gyerekes szófordulatok és hasonlók mellőzése. Igaz, ennek valóban lehettek bizonyos korlátai (pl. talán tényleg rápirítottak volna Jacksonra, ha túlságosan eltér a gyerekesebb, könnyedebb stílustól: bár azért lehet, hogy ennél egy kicsit akkor is továbbmehetett volna).
Nehézség: értem, bár én azért elvárnám, hogy normálisan is végig lehesen játszani a könyvet (már anélkül, hogy az ember kitépkedné az összes haját + lépten-nyomon alkalmazná az egy ujj-két ujj-huszonegy ujjj figurát), illetve nekem ez az említett instant-halál halmozás, illetve az ehhez hasonló "nehezítések" különben is picit primitív, fantáziaszegény megoldásnak tűnnek (az jut eszembe erről, hogy az író nem tud mit kitalálni, nem tudja mivel megnehezíteni a könyvét, hát gyorsan bedob "pár" instant kill-t, mert azt úgyis könnyű neki, ehhez nem kell különösebb agymunka, az olvasót meg ez is hátráltatja abban, hogy elérje a 400. pontot :) ), ami jelentősen rontja az összhatást, már nálam legalábbis.
Igen, ötletek azért vannak a könyvben (bár SJ alapvetően egy elég kreatív fazon, úgyhogy ez alap úgymond), de nekem ez így ebben a formában akkor is kevésnek tűnt, ez a "dungeonban embert eszek" + az emberi szavak megfejtése nálam nem vitte el a hátán a könyvet.
Na mindegy, ha tényleg kb. ugyanaz a magyar, meg az angol, akkor majd egyszer tényleg elolvasom rendesen, pontosabban jó alaposan, mert korábbana zért már tényleg átfutottam, hátha kicsit változik a véleményem ezzel a bizonyos könyvvel kapcsolatban. :)
2010. október 23. 15:56 | Válasz erre | #24
Nem, nem másabb... Teljesen igazad van egyébként, a KJK könyvek nem horrorsztorik (még az egyébként félelmetesnek szánt Elátkozott Ház is csupán borúsan hangulatos számomra, de semmiképpen nem félelmetes. Nem éreztem azt a reménytelen rémületet, aminek ilyenkor el kell zsibbasztania az ember tagjait. Inkább amolyan könnyed szellemtúrának fogtam fel egy hangulatos, viktoriánus házban). Visszatérve a Pusztítóhoz: a leírások néhol valóban elég komolytalan hatást keltenek, különösen amikor az író vidám vacsorához hasonlítja egy szerencsétlen hobbit darabokra szaggatását. Ez véleményem szerint a célközönség miatt van így, amolyan "tomésdzserris" elmázolása a rettenetes valóságnak. Jackson egyébként sem eléggé beteg elme ahhoz, hogy egy hiteles vérengzést kellő alapossággal ábrázoljon. A másik oldalról azonban, ha belegondolsz, egy szörnyeteg számára mindez teljesen természetes, mintha te leülnél a tévé elé, elcsipegetni egy zacskó chipset. Mivel pedig azonosulnod kell a szörnyeteggel, az író sem emelheti ki a vérengzései szörnyűségét, mivel számára ezek nem azok. Jól is néznénk ki, ha egy ilyen belső leírásnál a vérengző vadállat iszonyodva pillantana végig azon, mit művelt, és elmerengene a gonoszság mélységein vagy épp ellenkezőleg, sátáni kacajjal forgatná a kezeit áldozata beleiben, a Mélység démonaihoz fohászkodva. Ő ilyet nem tesz. Eszik, oszt jóva'. Jólesett, gyerünk tovább.

Ami nagyon megragadott viszont, az a troll nyelven értő főhős problémája az emberi nyelvvel és ezen beszédek dekódolása (rohadt idegesítő, mikor ott áll előtted egy ember és nem érted, mit beszél)illetve maga az alaphelyzet, amely köré a történet épült, mégpedig az, hogy a labirintusban lakó szörnyetegként mi aprítsuk a kincsvadász kalandorokat. Ez nagyon odavágott nálam. A nehézség számomra csak idő kérdése; én magam mindig rajzolok térképet (tapasztalatom szerint az írók alapban feltételezik is ezt, és sok könyvben ehhez igazítják a nehézséget) így előbb-utóbb eljutok a megfelelő megoldáshoz, de addigra már kívül-belül ismerem a történet minden ágát. Én ezt csak élvezem.
© SzG
2010. október 23. 09:12 | Válasz erre | #23
Megjegyzem, én a magyar verziót lapoztam fel, az eredeti lehet, hogy jobb/másabb egy kicsit, legalább a nyelvezetét tekintve... meg annyira azért nem mélyedtem el benne. Háát majd egyszer lehet, hogy mégfis átrágom rajta magam valahogy, pl. ez a "Tűzhegy-féle útvesztő" most elég érdekesnek tűnt, ahhoz talán nem volt szerencsém.
© SzG
2010. október 23. 07:37 | Válasz erre | #22
Én csak belenéztem egyszer-kétszer, de egyáltalán nem fogott meg, ahogy már írtam valahol, nem igazán bírom az olyan könyveket, ahol szinte minden elágazásnál-választási lehetőségnél van egy instasnt halál, vagyis ha csak egyszer is rosszul döntesz, meghalsz. :) Engem ez idegesít, illetve nem tartom egy túl jó megoldásnak, legalábbis én nem így tennék nehézzé egy könyvet (meg nem is a kismillió szükséges tárggyal-infóval-brutál erős ellenfelekkel). Meg a szokásos KJK-s stílus is elég fura volt ehhez az alapvetően elég dark sztorihoz-alaphelyzethez, túl lájtos, és eléggé komolytalanná tette az egészet számomra, egyáltalán nem tudtam beleélni magam, sokkal komorabb-véresebb, illetve tényleg felnőttes stílusban kellett volna megírni a könyvet, bár azt hiszem már ezt is írtam.
Na mindegy, nem kell, hogy mindenkinek tessen. :))
Ettől függetlenül persze Jackson a kedvenc KJK-íróm, már csak az Elátkozott ház/Sorcery-sorozat miatt is.
2010. október 20. 22:34 | Válasz erre | #21
Nekem már folyamatos olvasással megy, bár megvallom az igazat, a magyar verzió egy kissé fura nekem, angolul gyorsabban olvasom. Hiába no, sokszor átrágtam magam rajta. :) A bánya nagyon szemét, talán a Tűzhegy második felét tudnám hozzá hasonlítani. Furcsa azért, hogy ha megnézem a térképet, akkor egészen egyszerűnek tűnik az egész, és mégis nagyon könnyű eltévedni benne.