Az amerikai Steve Jackson harmadik, egyben utolsó története ezúttal sci-fi környezetbe, harci robotok és dinoszauruszok közé helyezi a kalandort. Az egyértelmű Transformers nyúlásoktól nem mentes kaland tipikusan usajacksonos. Egy viszonylag érdekes settinget teremt az író, amit nem lehet komolyan venni. A gonosz Karossia birodalom (uhh ez a név) valahogy megmachinálta a kutakat és mindenki egyszerre elaludt, kivéve minket. Mi van? Semmiféle magyarázat nincs, mi miért vagyunk immunisak egyszerűen csak EZ VAN és elindulunk a világmegváltó küldetésre.

Ha túllendülünk ezen a nem túl acélos kiindulóponton, a játékmechanika amúgy nem rossz. Az elején választhatunk két robot között és a kaland során folyamatosan cserélgethetünk, ha találunk új példányokat. Némelyik robot gyors, van olyan, ami meg inkább erősebb és akadhatnak speciális képességek is. És némelyik a repülésre is képes. Ha ütközetbe kerülünk és esetleg elbukunk, akkor sincs (általában) nagy gond, mert gyalog még folytathatjuk a küldetést és nem nagy kunszt új gépet találni. Az (egyik) ideális úton amúgy alig kell harcolni. A közelharc még ennél is ritkább, legalábbis én alig futottam bele hagyományos bunyóba. Hogy egy sc-fi környezetben itt is miért karddal kell harcolnunk az nekem szürreális. A kalandunk során kvázi kihalt (mármint, mindenki alszik ugyebár, de dínók és robotok azért persze akadnak) városokba látogatunk el, információkat szerezve, hogy mi történhetett és hogyan tudnánk megoldani. Teljesen oda nem illő, görög mitológiából lenyúlt nevekkel operál a könyv, mint Thalos, Minos. A Skorpiók mocsarához hasonlóan vissza tudunk menni előzőleg már meglátogatott városokba ha van rá okunk. Kevesebb itt a helyszín, mint előbbiben de részletesebbek a lehetőségek. Ez az utazgatás oda-vissza természetesen nem segít a kaland izgalmassá tételén és ez jellemző USA Jacksonra sajnos, érdektelenné, unalmassá válik a kaland. Ezek a városok ilyen nonszensz neveken futnak, mint Ipar városa, Tudás városa, stb. hát nem lehet túl nagy az ismert világ, ha ilyen kevés a város, hogy ilyen dedikált elnevezéseket adnak. Nyilván játéktechnikailag így egyszerűbb a játékosnak megjegyezni, hogy hol járt de inkább a gagyiság érzetét kelti.

A könyv pozitívuma, hogy háromféleképpen is végig lehet játszani és egyik megoldás sem csekélyebb értékű, mint a másik. Legyőzhetjük a gonosz Minost (ehh) hagyományos bunyóban, vagy harci robotunkkal kihívva (ez esetben kell egy bizonyos tárgy hozzá). De a nyomozós, kutakodós utat kedvelők kikeverhetnek egy szérumot a harc helyett (nagyon hihető tényleg...), amivel mindenkit fel tudunk kelteni az alvásból.

USA Jackson mindig tud hozni egy elfogadható szintet, de mindhárom könyvéből hiányzik az a plusz, ami emlékezetessé tenné. Kreatív ötletei keverednek a komolyan vehetetlen és gagyi, leegyszerűsített megoldásokkal és ezek leginkább pont a Robot kommandóra igazak. Nem az a fajta kaland, amit ajánlani lehetne és semmit nem veszít, aki kihagyja, de nem is az a kifejezetten rossz kategória.
10/5

[b]Borító[/b]
Kicsit Transformers-utánérzése van, de amúgy egész látványos. Egy óriásrobot viaskodik egy dinoszaurusszal.

[b]Grafikák[/b]
Még több Transformers. Ennyire nyilvánvalóan azért nem kellett volna nyúlni! Ha nem vesszük figyelembe a plágiumot, akkor viszont egész szépek, ilyen a Szupertank is. A Robotank ábrázolásánál a csövek kicsit görbének tűnnek viszont…

[b]Történet[/b]
Thalosi farmert alakítunk ebben a könyvben. A szomszédos Karossia országából átszivárogtak kémek, megmérgezték a kutakat, és mindenki elaludt rajtunk kívül. A feladatunk, hogy legyőzzük a karossiai betolakodókat, vagy hogy felébresszük a honfitársainkat. Eléggé hihetetlen, hogy pont egy időben képesek voltak egy egész ország lakosságát elaltatni azzal, hogy megmérgezték az ivóvízbázist, de egye fene, erőszakoljuk bele…lényeg, hogy találkoztam már jobb történettel is.

[b]Nehézség[/b]
Elég egyszerű, különösen, hogy óriásrobottal vagy, és utad során szert tehetsz különféle más óriásrobotokra is. Az még könnyebbé teszi, hogy nem kell feltétlenül legyőznöd a karossiaiakat, elegendő, ha felköltöd a többi thalosit.

[b]Főellenség[/b]
A karossiai uralkodó, Minos. Persze még véletlenül sem a görög mondavilágból származik a neve. Nem különösebben nehéz legyőzni, és kétféle módon is lehetőség van rá – párbaj vagy robotharc. Ha viszont felébresztjük a társainkat, úgy nem is kell megmérkőzni vele.

[b]Ami tetszett[/b]
Ez a robotosdi eddig nem fordult elő, úgyhogy elég újnak mondható, jópofa ötlet, ha eredetinek nem is nevezném, tekintve, hogy egy Transformers koppintás az egész. Lehet mindenféle extra cuccokkal fejleszteni a robotodat, de lehet cserélgetni is a robotokat, ha útközben találok egyet ami megtetszik, minden gond nélkül beleülhetek, oszt vihetem…tiszta Grand Theft Auto érzésem volt ettől. Némely robot át tud alakulni repülővé is, így repülgetni is lehet velük – ez néhány választásnál, illetőleg speciális befejezésnél érdekes. Vannak a robotoknak extra tulajdonságaik, ha nem is mindnek. Van más hasznos holmi is, például Láthatatlanság köpenye, Hálómező. Egy városba többször is vissza lehet menni, a helyszíneket újra meg újra be lehet járni. Annak ellenére, hogy jövőbeli robotos könyvről van szó, ide is becsempésztek egy kis várbörtönfolyosós kolbászolást – a Robotkísérleti Központban egészen pontosan. Változatosak ám az ellenfelek is – dinoszauruszok, ellenséges robotok, sőt, még extrák is vannak: emberfogó óriásnövény, óriásmutáns gyíkok a kórházban. És végül a kedvenceim, a halálpontok: a 37. halálpont eléggé bizarr – jó értelemben véve! Ezenkívül van egy kellemes, kihívó, nem frusztráló nehézsége.

[b]És ami nem[/b]
Elég nehezen tudok elképzelni egy olyan világot, ahol minden városnak külön témája van – Ipar városa, Tudás városa, Imádság városa…ez egy játékban még működhet, de a valósággal elég nehéz összeegyeztetni. Nyilván azt a célt szolgálták ezek az elnevezések, hogy a játékosnak ne kelljen fejből megjegyeznie 8-10 nevet, hogy melyik városban mi található, ha vissza akar menni. De íme egy kompromisszumos megoldás: „Tenebria, az Ipar városa”. Tessék, ez egy príma megvalósítás.
A neveken eléggé látszik hogy a görög mitológiából lettek újrahasznosítva – Thalos, meg Minos…csoda hogy szarvakat nem növesztett a fejére. Maga a történet is eléggé hihetetlen, hogy egyszerre hirtelen megmérgezték az összes kutat, és persze azok az emberek is meghaltak, akik vízcsap közelében sem voltak (pl. az alvók a robotokban). Egy gáztámadásos sztori valószerűbb lett volna. Némely városban igen korlátozottak a lehetőségeid – pl. Élvezetek városa, vagy az Ipar városában a finomítótelep. Elég kevés robot rendelkezik egyedi névvel – a javarésze ilyen bóvlikategória, mint gólyaláb robot, cowboy robot, építőrobot stb. A kincses galériából itt se lehet aranyat bórni – ez egy elég komoly gyermekbetegsége Steve Jackson és Ian Livingstone könyveinek. A robotos befejezés eléggé nehézre sikerült – azt a rohadt Hálómezőt iszonyú nehéz megtalálni.

[b]Design[/b]
Első pillantásra a régi Galaktika/Robur magazinok design-ja ugrott be, melyek virágkorúkat a 80-as években élték (nem tudom, egyáltalán ki emlékszik rájuk). Szóval ott voltak ilyen festmények robotokról meg dínókról, nálam teljesen hozta ezt a fajta retró hangulatot. A színek legalább egységesek.

[b]Illusztráció[/b]
Hangulatosak, és jól belerántanak ebbe a sci-fi világba, szóval szó nem érheti a ház elejét. Már rögtön az első kép (1.) megadja a löketet, a kihalt utcákkal, de tetszett még a 156-os (Minos szupertankja), a 208-as (Kígyó VII. dinoszaurusz vadász robot), a 234-es (gorilla a roncstelepen), vagy a 299-es (felénk rohanó brontosaurusok). A viccesebb vagy bénácskább rajzok közé tartozik az 52-es (tyrannosaurus robot képregényesen megoldva), a 78-as (kinyújtott ujjakkal nyakon vágja az egyik robot a másikat), vagy a 182-es (csóri biztonsági robot). Ezen alkotások többségéből is csak úgy áramlik a retró érzés, szóval aki erre fogékony, annak ajánlom figyelmébe.

[b]Háttértörténet[/b]
Kicsit vicces a sztori, és kicsit olyan, mintha bekapcsolva maradt volna a „szülői védelem”, ugyanis bolygónk ellenfelei, a Karossiaiak csupán csak elaltattak minden Thalosit (ez a mi népünk), és így akarják átvenni az uralmat felettünk. Mi vagyunk az EGYETLEN, aki valamiért immúnis az altatószerre, ezért a bolygó kizárólag ránk számíthat. Maradjunk annyiban, hogy kissé gyermeteg lett az alaphelyzet, úgy érzem, Jackson valahogy nem volt formában megírásakor (igen, én is meglepődtem, amikor a könyv végeztével megláttam, hogy ő írta).

[b]Eredetiség[/b]
Ha már nem jó a történet, legalább eredeti. A robotos és repülős közlekedés és harc a plusz a kalandban, ez elég jól is lett megoldva, de talán túl lett erőltetve, mert robot nélkül gyorsan halálra vagyunk ítélve. Ezen felül azonban nem tudok túl sok eredeti elemet kiemelni. A helyszínek nagyon hasonlóak, igazából mindig városból-városba, épületből-épületbe megyünk (esetleg a dzsungelba), és az ellenfelekkel pedig ugyanez a helyzet: vagy dinoszauruszt ölünk, vagy karossiait. Bravó Mr. Jackson, ez aztán a szárnyaló fantázia! Rengeteg helyen csak körbenézünk, de nem találunk semmit, vagy éppen lemehetünk a csatornarendszerbe, de ott sincs semmi érdemleges. Egyszerűen unalmas.

[b]Kihívás[/b]
A [i]Robot kommandó[/i] a nagyon könnyű játékok közé tartozik, ami nem lenne éppenséggel baj, de megfelelő útvonalon haladva, akár egy rekord rövid játék után befejezhetjük győzelemmel. Amúgy több módon is nyerhetünk, így nem a megszokott 400-as fejezet elérése jelenti a célt, hanem több alternatíva is létezik. A legegyszerűbb, hogy besétálunk egy laborba, előállítjuk a kék folyadékot, aztán megkeressük hozzá a szükséges emberfogó virágot, ami még kell bele (ezzel levendulaszínű lesz), aztán belerepülünk egy viharba és szétszórjuk a levegőben, amitől mindenki felébred. Nos, ez lenne a rekord gyorsasággal végrehajtható befejezés (persze csak ha jó útvonalon haladunk, de nekem például elsőre szerencsésen sikerült zökkenőmentesen). A másik két módszer voltaképpen ugyanaz, annyi különbséggel, hogy vagy kihívjuk Minost (az ellenség vezérét) párbajra, miután elfogatjuk magunkat, vagy mi törünk be robotostól a főhadiszállásukra, és lőjük szét a tankját.

[b]Főgonosz[/b]
Itt rögtön folytatnám is a [i]Kihívás[/i] részben elejtett fonalat, ugyanis ha Minost tankcsatában akarjuk legyőzni, ahhoz kelleni fog egy ún. hálómező. Ha személyesen harcolunk vele, ahhoz nem kell nélkülözhetetlen tárgy. Mindkét esetben egyetlen csatáról van szó (bár értékei igen magasak), úgyhogy Minos nem a legemlékezetesebb főgonosz a kaland játékok történetében.

[b]Rendszer[/b]
Itt ugye értelemszerűen bejön a képbe a robothasználat, mely a kaland a leglényegibb része. A robot Páncélzata az Életerejének felel meg, a Sebessége pedig lehet lassú, közepes, gyors és szupergyors. Ez fontos például akkor is, amikor menekülést választanánk egy csatából, ugyanis egy lassabb gép semmi esetre nem tud elmenekülni egy gyorsabb elől. Az adott robotnak van még Harcereje is, ami az Ügyességhez adódik hozzá (ha béna a robotunk, mínusz is lehet), és gépünknek lehetnek egyéb Specialitásai is. Ha robotharcban veszítünk, akkor nem feltétlenül halunk meg, az esetek nagy részében ki tudunk menekülni a roncsokból és akár sérülés nélkül is megúszhatjuk a dolgot.
A többi maradt a szokásos érték, de könyörgöm egy sci-fiben miért megint kard van nálunk? Szakadjunk már el ettől, könyörgöööm…

[b]Hangulat[/b]
Mit mondjak, a sztori túl egyszerű, a kaland túl unalmas, ráadásul rövid is (bár ebben az esetben ez talán nem negatívum), és túl könnyű, hiszen rengeteg esetben elmenekülhetünk, és új robotot pedig dögivel találunk úton-útszélen. De vannak vicces dolgok, például amikor a könyv több esetben is kifejti a véleményét, például a 267-es pontnál: „Fontos üzenetet hoztam Minosnak! […] Mit mondjak, jobb ötlet is eszedbe juthatott volna […] kalandod itt véget ért…” Na köszi, nem elég hogy megölnek, de még hülye is vagyok. A 225-ös pont leírása pedig kicsit túl egyszerű lett: „Előtted egy hosszú, csillogó, pipa alakú formát pillantasz meg. Mit teszel?” Na ezt most mégis hogy kéne elképzelnem? Mekkora? Hol? A földön hever ez a valami, vagy áll valahol, vagy talán lebeg? Értem én, hogy menő ez a retró vonal, meg rakjuk tele ógörög nevekkel a könyvet (Thalos, Minos, stb.), de a szöveggel is lehet törődni emellett.
Tetszett ez a [i]Legenda vagyok[/i] című filmhez hasonló feeling, hogy egyes egyedül kószálunk folyamatosan, de az interakció hiánya egy idő után inkább fájdalmas. Aztán jó volt a templomok meglátogatása (például a Semmi temploma viccesen van megoldva), vagy kirabolhatjuk a kincstárat, a „ha már úgyis egyedül mi vagyunk ébren, akkor legyen valami hasznunk is belőle” alapon (ha így döntünk, ráfázunk). És jó volt viszontlátni a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=5][i]Skorpiók mocsara[/i][/url] megoldást, hogy bárhova visszamehetünk - sőt vissza is kell, hisz voltaképpen az a lényeg, hogy mindent átkutassunk, de ez is nagyon leegyszerűsített lett. Na jó, egy szó mint száz: nem lett a szívem csücske a [i]Robot kommandó[/i]. Hüpp.

Egyik reggel arra ébredsz, hogy néped minden tagja mély álomba merüolt, és ősi ellenségeitek hatalmas robotsereggel szállták meg szülőbolygódat.

Jó dolog az, hogyha egy sorozat valami újítással próbálkozik, és a Robot Kommandó annyira különbözik a KJK megszokott kardos-varázsolós felállásától, amennyire csak lehet. Ahogy az a borítón is látszik, nem mágikus karddal felfegyverkezve kell megküzdened néped megmentéséért, hanem hatalmas robotokkal! Bár jobban sikerült volna a könyvnek eltalálnia a gépszörnyekkel való csata légkörét. Ehelyett azonban gyakorlatilag ugyanolyan a csata, mint korábban bármikor, épp csak a menekülés szabályai mások egy kicsit. Ettől függetlenül minden tiszteletem Steve Jackson 2-é, amiért megpróbálkozott valami újjal, és be kell valljam, tetszett a szerencsetalizmános rész. Mindent egybevéve tiszteletreméltó próbálkozás, még ha nem is sikerült elérnie a kitűzött célját.

Mielőtt még ortítozni kezdenél velem, had mondjam el a véleményem. Bár a Robot Kommandó egy sci-fi KJK, a jobbak közé tartozik. És sajnos ezek vannak kevesebben. Vegyük például az [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=18]Űr-Orgyilkost[/url] vagy az [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=22]Égi Fejedelmet[/url]. MIndkettő kegyetlenül rossz, és egyikért sem rajongok különösebben. (Azért meg kell jegyezni, hogy a fantasy KJK-k egyike-másika is hagy maga után kívánnivalókat. Elég csak [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=67]A Bíbor Áradatot[/url] vagy a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=71]Mágusvadászt[/url] megnézni.)

A történet két országról szól: Thalosról (ez a sajátod) és Karossia (az ellenségé). A birodalmak pedig hirtelen egymásnak esnek, amikor a légkörötökben több millió altatószer robban fel. És ki az egyetlen ember, aki immunis rá? Igen, te vagy az!

Itt van hát a remek lehetőség, hogy harci robotokban bejárd Thalos városait és erődítményeit, melyek tanktól kezdve sugárhajtású repülőgépen át bonyolult, repülni képes, négy lábon mászkáló szerkezetekig bármik lehetnek. Elég sokat kipróbálhatsz ezek közül.

Az első pozitívuma a kötetnek, hogy a szerző (Steve Jackson, és nem, ez nem ugyanaz a Steve Jackson, aki [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvárát[/url] megalkotta!) rendkívül sokféle robotellenfelet megálmodott számunkra. Vegyük például a Pusztítót, egy 50 láb magas lépegetőt, ami mindent összetapos, ami az útjába kerül, a Kígyó VII-et, egy kígyószerű fémszörnyet, ami fatörzsek és ágak köré tekeredve mozog a dzsungelben, vagy a Sündisznó Robotot, amit elsősorban légvédelemre terveztek.

A második pozitívum a sokféle befejezés. Egészen pontosan három. Nem fogom elmondani, mik ezek.

Azonban minden jó mellett van valami rossz is, és sajnos ezekben is bővelkedik a könyv. Először a szabályok között szerepel az a kitétel, hogy a robotod pusztulása egyáltalán nem jelenti azt, hogy te is meghalsz. Ehhez képest tízből kilenc esetben a robot felrobbanása magával vonzza a te végedet is. Másodszorra, hogy bár a szabályok között szerepel a kétkezes harc leírása, erre csak nagyon ritkán nyílik lehetőség. A harmadik a főellenség, Minosz, a Karossiai diktátor, aki eléggé egysíkúra sikeredett.

Mindent egybevéve ez egy átlagosnál jobbna sikerült kísérlet a KJK koncepciójának és a sci-finek a vegyítésére.

A Robot Kommandó egy igen fura kötet. Az egyértelmű, hogy a szerző megpróbált átlépni néhány korlátot, de az [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=18]Űr-Orgyilkoshoz[/url] hasonlóan ez sem sikerült valami jól.

A könyvet olvasva olyan érzésem támadt, mintha az író az akkor Amerikában és Európában tomboló játékőrültetet akarta volna meglovagolni. Igen, a Transformers-játékokról beszélek. A kalandot többféleképp is megnyerhetjük. Mindent összevetve egy átlagos könyvről van szó, leginkább olyan, mintha egy témába vágó rajzfilm lenne.