Zagor.hu
Zagor.hu fórum
27. könyv: Lélekrabló
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (2)
© Nheil
1988 közepén járunk, amikor Keith Martin megérkezett a Fighting Fantasy világába. Nem szeretek időrendben előreutalni de most mégis muszáj előrebocsátanom, hogy az egyik kedvenc íróm lesz végül Martin és a nyolc kalandjával konzisztensen, ezután minden évben jelentkező író dominálni fogja a Puffin időszakot egészen 1995-ig, az éra végéig.

No de méltatni lesz még alkalom Martint bőven, mindenkinek el kell kezdenie valahol és nem minden író született zseni, van, akinek végig kell menni egy fejlődési görbén. Tehát Martin, mint KJK poeta doctus, elvégezte a házi feladatot, végigolvasta az összes Livingstone kalandot és ezek elegyéből, valamint alakuló kreativitásából megírta a Lélekrablót, mint bemutatkozó munkadarabját. A háttértörténet klisét klisére halmoz, amennyiben egy újabb sötét varázsló - Mordaneth, az illúziók mestere - tör világuralomra és csak mi állíthatjuk meg a Végzet Szigetén. Feladatunk eredetileg nem Mordaneth eliminálása, hanem egy bizonyos varázsló kiszabadítása a fogságból de ezt egy percre se hiszi el senki úgysem, hogy csak ennyi a kaland - főleg, hogy a könyv hátsó borítója sem ezt sugallja.

Adva van tehát egy klisés, generikus, világmegváltó sztori. A könyv tényleg meglehetősen korábbi kalandok egyvelegének érződik (Gyíkkirály szigete, Tűzhegy varázslója elsősorban) de azért felsejlik olykor már Martin stílusa is egyes epizódok során. A fejezetek általában rövidek, kevés a hosszú leírás, érezhető a biztonsági játékos stílus. Nincsen játékmenetet érintő változás de hangsúlyos az élelemkészlettel való szórakozás, sok esetben el lehet szépen pazarolni, máskor meg rád szól az író hogy most márpedig neked kajálnod kell, különben életerőt vesztesz. Nagy szerencsére azonban az egyik hírhedt Livingstone-elemet nem kívánta átvenni Martin, vagyis a kötelező tárgyak hiánya miatti elhalálozásokat. Persze akadnak bőven életet megkönnyítő szerzemények és információk viszont végre megvan az a luxus hogy nem kell mindent kényszeresen felfedezni, simán kihagyhatunk nem szimpatikus ajtókat, irányokat és ettől nem fogunk elpatkolni később.

A játék végső szakaszában megtaláljuk a célszemélyt, aki sebtiben megtanít minket három varázslatra. Bele lehet kötni hogy ez nem túl életszerű de szerintem elfogadható és innen tulajdonképpen egy minikaland indul, ahol a végén természetesen már Mordanethtel fogunk leszámolni. Eddig a pontig viszonylag könnyűnek lehet besorolni a kalandot, innen egy picit szintet lép a nehézség de ez sem vészes, az eddig megtalált hasznos holmik és a választott varázslataink segítségével tudjuk átvészelni ellenségünk illúzióit.

Klisés tehát a sztori, kevés az eredetiség de teljesen korrekt bemutatkozást kapunk a FF világába Martintól. Bár mindenki ilyen szinten tudott volna debütálni.
10/5,5
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
A cím nekem nagyon tetszik, bár elég kevéssé utal a sztorira. Gál László munkája a borítón szintén egyedi, de az meg már egyáltalán nem utal a sztorira.

[b]Illusztráció[/b]
Érdekesen rajzol ez a Russ Nicholson, annyiféle stílusban, hogy azt hinné az ember a képeket nézve, hogy azokat legalább három különböző személy alkotta (tessék pl. összehasonlítani a 25. és a 75. fejezet rajzát). Nagy átlagban véleményem szerint elég gyengék a munkái, néha teljesen elhanyagolja a részletes ábrázolást és csak "odavág" valamit (pl. 10., 52., 343.)

[b]Háttértörténet[/b]
Jaj-jaj… megint egy gonosz mágus, aki világuralomra tör…? Annyi a változás, hogy itt a feladatunk eredetileg csak egy varázsló kiszabadítása a fogságából, de azonnal tudja mindenki, hogy a végén úgyis nekünk kell majd likvidálni a főnököt is.

[b]Eredetiség[/b]
Semmi.

[b]Kihívás[/b]
Még [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2]A tűzhegy varázslójá[/url][/i]nál is könnyebb. Ha sehol sem állunk meg, semmilyen információt nem szerzünk meg, és egy varázstárgyunk sincs, még akkor is simán elvégezhetjük a küldetést.

[b]Főgonosz[/b]
Mordraneth a sablonosság csúcsa. Néha beszól nekünk útközben és sátánian kacag utána… aztán meg kiderül, hogy egy nagy nulla (csak az illúzió varázslatokban van otthon).

[b]Rendszer[/b]
A rendszer a szokásos, bár érdekesség, hogy három varázslatot sajátítunk el a játék fele után. A szokásos Ügyesség/Szerencse/Életerő helyreállítások mellett van olyan még, hogy Illúzió Kioltása, meg Félelem Kioltása. A gond az, hogy a könyv semmiféle magyarázatot nem ad arra, hogy a kiszabadított varázsló miért úgy tanítja meg nekünk a varázsigéket, hogy azokat csak egyszer tudjuk használni.

[b]Hangulat[/b]
Szerény véleményem szerint ennek a műnek semmi hangulata nincs. Tipikus bóklászás a földalatti folyosókon, ellenfeleink végig futószalagon gyártott kreatúrák lesznek (orkok, goblinok, csontvázak tömkelege), minden eredetiség hiányzik belőlük (na jó, itt van például a dagadt, nyálkás, lebegő, gömb alakú Diadron, de bár ne lenne, mert a képét látva inkább röhögőgörcs tőr rá az emberre, mint félelem…). A csúcs pedig a ránk támadók között Horatius, a fogfájása miatt agresszívvá vált patkány. Ennél nehezebb mélyebbre süllyedni…
hr
© Nheil
2024. január 4. 20:30 | Válasz erre | #28
1988 közepén járunk, amikor Keith Martin megérkezett a Fighting Fantasy világába. Nem szeretek időrendben előreutalni de most mégis muszáj előrebocsátanom, hogy az egyik kedvenc íróm lesz végül Martin és a nyolc kalandjával konzisztensen, ezután minden évben jelentkező író dominálni fogja a Puffin időszakot egészen 1995-ig, az éra végéig.

No de méltatni lesz még alkalom Martint bőven, mindenkinek el kell kezdenie valahol és nem minden író született zseni, van, akinek végig kell menni egy fejlődési görbén. Tehát Martin, mint KJK poeta doctus, elvégezte a házi feladatot, végigolvasta az összes Livingstone kalandot és ezek elegyéből, valamint alakuló kreativitásából megírta a Lélekrablót, mint bemutatkozó munkadarabját. A háttértörténet klisét klisére halmoz, amennyiben egy újabb sötét varázsló - Mordaneth, az illúziók mestere - tör világuralomra és csak mi állíthatjuk meg a Végzet Szigetén. Feladatunk eredetileg nem Mordaneth eliminálása, hanem egy bizonyos varázsló kiszabadítása a fogságból de ezt egy percre se hiszi el senki úgysem, hogy csak ennyi a kaland - főleg, hogy a könyv hátsó borítója sem ezt sugallja.

Adva van tehát egy klisés, generikus, világmegváltó sztori. A könyv tényleg meglehetősen korábbi kalandok egyvelegének érződik (Gyíkkirály szigete, Tűzhegy varázslója elsősorban) de azért felsejlik olykor már Martin stílusa is egyes epizódok során. A fejezetek általában rövidek, kevés a hosszú leírás, érezhető a biztonsági játékos stílus. Nincsen játékmenetet érintő változás de hangsúlyos az élelemkészlettel való szórakozás, sok esetben el lehet szépen pazarolni, máskor meg rád szól az író hogy most márpedig neked kajálnod kell, különben életerőt vesztesz. Nagy szerencsére azonban az egyik hírhedt Livingstone-elemet nem kívánta átvenni Martin, vagyis a kötelező tárgyak hiánya miatti elhalálozásokat. Persze akadnak bőven életet megkönnyítő szerzemények és információk viszont végre megvan az a luxus hogy nem kell mindent kényszeresen felfedezni, simán kihagyhatunk nem szimpatikus ajtókat, irányokat és ettől nem fogunk elpatkolni később.

A játék végső szakaszában megtaláljuk a célszemélyt, aki sebtiben megtanít minket három varázslatra. Bele lehet kötni hogy ez nem túl életszerű de szerintem elfogadható és innen tulajdonképpen egy minikaland indul, ahol a végén természetesen már Mordanethtel fogunk leszámolni. Eddig a pontig viszonylag könnyűnek lehet besorolni a kalandot, innen egy picit szintet lép a nehézség de ez sem vészes, az eddig megtalált hasznos holmik és a választott varázslataink segítségével tudjuk átvészelni ellenségünk illúzióit.

Klisés tehát a sztori, kevés az eredetiség de teljesen korrekt bemutatkozást kapunk a FF világába Martintól. Bár mindenki ilyen szinten tudott volna debütálni.
10/5,5


The city changes but the fools within are always the same.
© twillight (Kövérorr)
2015. október 13. 15:24 | Válasz erre | #27
Ma, sokkal később mint mikor utoljára látszottam már nem húznám le annyira eztet.
Standard kis "dungeon crawler" 2 darab mókás betéttel:

- itt is van egy csata ahol egyik ork gyakja a másikat, mi meg beszállhatunk segíteni. Ironikus módon itt nem árul el a megsegített, hanem mi árulhatjuk el őt.
- a fővarázsló saját lázadó tanítványának álcázva magát betrollkodik minket egy üveg ecettel mint varázsital. A cucc semmit nem árt, azaz nem sav, nem átkozott - egyszerű trollkodás. Azért ha belegondolunk mikori a könyv, ez meglehetős újításnak számíthatott [smiley]beka2[/smiley]

Ja, és az orkok kockája. Azt hősünk nem nyúlja le mert "milyen girbegurbán vannak mán kifaragva". Hát azon behaltam.
© twillight (Kövérorr)
2015. augusztus 15. 09:56 | Válasz erre | #26
Az értékelésnél felmerült, miért úgy és annyit tanít a varázsló.
Íme pár teória:

- a Sorceryn kívül a varázslatok memorizálósan jönnek, és a) csak ennyire futotta az időből b) a varázsló széles palettával akar ellátni
- valójában nem tanulunk meg semmit. A varázsló a saját memorizációit ülteti át a fejünkbe
- a Rémület Útvesztőjének Arany Esője után után örüjjé hogy ennyi is ment...

Lehet választani!
2014. szeptember 24. 14:16 | Válasz erre | #25
[smiley]taps[/smiley][smiley]taps[/smiley][smiley]taps[/smiley]
2014. szeptember 23. 23:28 | Válasz erre | #24
Nekem bejött ... Lehet hogy az állandó Tűzhegy-utánérzés miatt kedvelem :) Bóklászolás a Vaskriptákban, Russ Nicholson rajzai stb. És szerintem a történet fő csavarja is üt.
Ami igaz az igaz, kissé unalmassá válik a végére, ezt sajnos a megszokottól eltérő színes folyosók sem tudják feldobni.
De komolyan, az új fordításból tudtam meg, hogy árnytünde = sötételf...
2014. január 14. 13:05 | Válasz erre | #23
Most olvastam.Egyszerű, de jó könyv. [spoiler]Érdemes gyűjtögetni esetleg megvenni a varázstárgyakat,mert ezek segítségével sértetlenül meg lehet úszni jó néhány kétes kimenetelű bonyodalmat.[/spoiler]
2013. január 8. 15:24 | Válasz erre | #22
Nekem egy picit csalódás volt, de ez valószínűleg abból ered, hogy ezt a Martin-könyvet ismertem meg utoljára, és hát az itteni hsz-ek ellenére reménykedtem a korábban megismert Martin-színvonalban. Nem tudom ki hogy volt vele, nekem tiszta \"Visszatérés a Tűzhegybe\" feeling volt (bóklászás a vadonban, majd irány a labirintus), csak egy kicsit sótlanabb, laposabb változatban. Ettől eltekintve a kaland nem rossz, kifejezetten könnyű, kezdőknek ideális. Létfontosságú tárgy/infó nincs benne és halálpont sincs túl sok.

Mindenesetre örülök, hogy a sorozat rész lett, így teljes Martin munkássága. Köszönöm a belé fektetett munkát, látatlanban (az eredeti hiányában) is biztos vagyok benne, hogy magasan übereli a Vénuszos kiadványt.
2013. január 1. 17:46 | Válasz erre | #21
Ha már nosztalgia, akkor ezzel folytattam.

304: a törpeburger szerintem egyáltalán nem illik egy fantasy könyvbe, esetleg ha steampunkos lenne
Háttér: a \"mennyei\" szót valóban le lehetett volna cserélni

Borító: végre, jobban tetszik, mint az \"eredeti\"
Kiadás: szép, ahogy azt mér megszokhattuk, a térkép pedig különösen tetszik, holott valójában semmi extra nincs benne
Fordítás: hííja, nem lehetett könnyű, valószínűleg az összes fp-t átírtátok, de megkérte, nagyon tetszik, főleg az Orkok-Ogrék-Goblinok nyelvezete tetszett
Rajzok: ugyan Russ nem a kedvencem, de itt most kimondottan tetszettek a rajzai - legalábbis a legtöbbje

Mit is mondhatnék? Annyi helyen olvastam, hogy húúúúdemennyireszarkönyv meg hasonlók, de szerintem szó nincs erről. Egyszerűen arról van szó, hogy a könyv szerintem egy teljesen átlagos sablonkaland! Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy a keződők egyik ideális könyve. Mind a történet és mind a hangulat egy klisé, ráadásul nem is nehéz. A hossza viszont jó, én legalábbis szeretem a minél hosszabb kalandokat. A főellenség se egy vaszizdasz, pedig hogy elő volt vezetve. És még nagyarc is, a Főmágushoz hasonlítja magát, holott messzire elbújhatna előle. Ami viszont nem tetszett az a varázslás megvalósítása volt, más könyvek mérföldekkel jobban megoldották ezt a kérdést.

Összegzés: köszönet a bele fektetett munkáért, egy újabb ráncfelvarrás sikerült!
2012. december 12. 21:20 | Válasz erre | #20
Én is megnéztem, nálam is rendben volt minden.
© runner
2012. december 12. 20:05 | Válasz erre | #19
Én néztem most, és működik.
A főhős Te vagy!
© marczy
2012. december 12. 17:29 | Válasz erre | #18
Gáz van gyerekek, mert amikor megpróbálom kicsomagolni, azt írja ki, hogy hibás a csomagolt fájl!
© runner
2012. december 7. 22:30 | Válasz erre | #17
Javítva a pdf, mert pár hivatkozás nem működött.
Törölve Francis javaslatára két üres oldal, így ha két oldala megjelenítés van beállítva az Adobe Reader-ben, akkor jól kerülnek egymás mellé az oldalak.
Aki délután letöltötte a fájlt, az szedje le megint a javítottat.
A főhős Te vagy!
© runner
2012. december 7. 14:02 | Válasz erre | #16
Letölthető hivatkozásos pdf változatban a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=108]Lélekrabló[/url][/i].

FireFoX-nak hála sikerült hivatkozásos pdf-et készítenünk.
A főhős Te vagy!
© [törölt felhasználó]
2012. október 30. 15:51 | Válasz erre | #15
2012. október 24. 22:33 | Válasz erre | #14
Igen, ott a \"mennyei\" szó nem szerencsés; jobb lenne helyette, pl. hogy \"túlvilági\".
2012. október 24. 10:29 | Válasz erre | #13
A jo varazslok kerulik, viszont a feketemagus nem. :)
© [törölt felhasználó]
2012. október 23. 22:12 | Válasz erre | #12
2012. október 23. 18:17 | Válasz erre | #11
[smiley]eljen[/smiley]
© runner
2012. október 23. 17:00 | Válasz erre | #10
Letölthető a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=108]Lélekrabló[/url][/i] nem végleges változata!
A főhős Te vagy!
2012. október 4. 04:32 | Válasz erre | #9
Aki tudja, hogy miről szól a sztori, az talán megérti mekkora csavar van ebben az általam felvetett címben: Lelkes illuzionista.
A lopakodó lelkek csak úgy jött ki, hogy a steal több jelentése közül nem az elsődleges jelentését vette figyelembe a fordító, és a mesteri alliteráció, ami esetleg belelátható, csak puszta véletlen! De a magyar kétértelműségét kár veszni hagyni, illetve az illúziók maguk a történet alapjai, a lélekrablás meg a következmény.
Az persze más kérdés, hogy mennyire kidolgozott a történet, hisz nem lehet nagyon vitatkozni a lineáris, lapos (sablonos) jelzőkkel. Tipikus olyan mű, amire a kiadó mondhatta volna Keith Martinnak, hogy veselkedjen neki megint, mert a kidolgozottság méltatlan a sorozathoz, ha igényes írónak véli saját magát.
2012. október 4. 01:12 | Válasz erre | #8
Messze nem ismerem olyan szinten ezt a könyvet, hogy ildomos lenne a címére szavaznom, ezért ezt most nem is teszem meg.
Azonban annyit javasolnék, hogy attól függetlenül, hogy \"hány lélek is kerül elrablásra\", a címben a többes szám felesleges (sajnos egy zsebtolvaj is több zsebet foszt ki és egy autó feltörő is több kocsit tör fel).
Szintén egy kósza javaslat - a címlap kinézetére vonatkozóan -, hogy ha új címet kap a könyv (ami igen jó eséllyel (a 100 % már az...- persze csak a felkínált lista alapján) az eredetivel megegyezően L betüvel fog kezdődni), akkor meg lehetne tartani a kezdőbetű motívumát, vagy valami hasonlót lehetne kreálni. (Így a \"nosztalgia faktor\" valamelyest jobban megmaradna egy új cím esetén is.)
© ede
2012. október 3. 18:56 | Válasz erre | #7
Mit szóltok a Lélekorzóhoz?
© killmaster (Savanyúhas)
2012. október 2. 15:37 | Válasz erre | #6
Bár elsőként a Lélektolvajra voksoltam, valóban ez a Lélekrabló egész frappánsnak tűnik, mint cím. A könyv valóban nem egy nagy eresztés, és hát a második kiadása talán nem annyira indokolt, mint a Halál seregei vagy a Tűzhegy varázslója esetében, na de nyilván ti ezt másképen látjátok, és talán ez így is van jól. Új-Vénuszék jól beletenyereltek ebbe a könyvbe is, ráadásul Keith Martin annyi jobb kalandot írt ezután, nekik meg pont ezt kellett kiadniuk. A sors iróniája! Na de mégis csak a Titánon játszódó, kissé egyszerű és szürke kaland. Sajnos annyira azért nem feljavítható, hogy legyen belőle még egy kötetem...[smiley]nezze[/smiley]
2012. október 2. 11:00 | Válasz erre | #5
Halal Seregei jo volt, Tuzhegynek szamomra csak annak van jelentosege,hogy a sorozat elso darabja volt, kulonben nem tetszik az a konyv. :(
2012. október 2. 09:10 | Válasz erre | #4
A Tűzhegy varázslója és A Halál Seregei nem voltak elég jó kezdés?
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2012. október 2. 08:54 | Válasz erre | #3
Sajnos ez egy gagyi konyv, gagyi tortenettel. Persze en is benne vagyok, hogy ujra megcsinaljatok a mar magyarul is kiadott konyveket, de akkor legalabb valami jobbal kezdjetek. :)
2012. október 1. 21:47 | Válasz erre | #2
Ha szigoróak akarunk lenni, akkor A Lelkek Elrablója, vagy a Lelkek Rablója.
De szerintem nem kell többes szám, úgyhogy jó lehet a Lélekrabló is.
Esetleg olyanok, hogy Lélekfosztogató, vagy szimplán Lélekfosztó?
2012. október 1. 20:30 | Válasz erre | #1
Ím hát szépen lassan eljutunk odáig, hogy [url=?oldal=konyv&konyv=109]A Halál Seregei[/url] után eme csodálatos – na jó, nem csodálatos, de annyira azért nem is rossz – könyv is új köntöst kapjon. Ennek keretében elképzelhető, hogy lehetőség fog nyílni rá, hogy egy, az Új Vénusz kiadó által elkövetett – véleményem szerint – igen súlyos hibát kijavítsunk. Konkrétan a mű címére gondolok. Ím hát következzék egy szavazás, mely azt hivatott eldönteni, mi légyen eme szép, új, gyönyörű kötet címe; maradjon-e a már mindenki által jól ismert Lopakodó Lelkek, vagy kapjon egy másik, a történethez jobban illőt?

Mint az fentebb is látszik, alapvetően egy alternatív cím merült fel, a Lélekrabló, ehhez runner volt olyan kedves, hogy elkészített egy borítómintát is. A teljesség kedvéért azonban ezeken kívül még másik négy címet tettem be a jelöltek közé – az utolsó kettőt konkrétan csak azért, mert az eredeti címben is Souls, azaz Lelkek szerepelnek.

Amennyiben valakinek új, frappánsabb ötlete támadna a címre, az a hozzászólások között ezt jelezheti. Szóval hajrá, bejelentkezés után bárki szavazhat, ezt követően pedig nyomon követheti a szavazatok alakulását.

[center][b]Félelem és rettegés vár rád a Végzet Szigetén![/b]

Mordraneth neve Titán minden lakójának szívében félelmet kelt.
A gonosz mágus rájött, hogyan tudja mágiája segítségével félelemmel elárasztani a vidéket. Elfogta Alsandert, a varázslót, akit ki kell menekítened a szigetről. De vajon az Illúziók Birodalmába is be kell majd hatolnod, hogy saját kezűleg végezhess Mordraneth-tel, és menthesd meg Titánt?[/center]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?